Ez most tényleg csak egy nagyon rövid beszámoló lesz, mivel elég ritkán használunk teleobjektíveket, de ha már a csillagok szerencsés együttállása miatt összejöttek a "nagyvasak", megosztunk pár tapasztalatot. A ti kérdéseitek érlelték bennem a megvizsgált dolgokat (főleg azt, hogy mire jók az olcsó M42-es telekonverterek), így felmentünk a város fölé, hogy fagyoskodjunk picit.

• egy kétszerezőt és egy háromszorozót (M42)
• Centon 500mm f/8 mirror telét (T2/M42)
• S-M-C Takumar 300mm f/4 telét (M42)
• Pentacon 500mm f/5.6 telét (M42)
• Canon 70-200mm f/2.8 telét (EF)
• Sony A7 vázat
• Canon 5DsR vázat (rá a végén visszatérek egy extrával)
• jókedvet és kacagást

A kisebb edzéssel is felérő logisztikai mutatványt egy igen jó kilátással rendelkező helyen hajtottuk végre, és láthattok is majd ott készült képeket a blogon és itt is, valamint lentebb ismertetem a technikát, viszont mindezt kérdések köré szövöm:

Mennyit érnek a két- és háromszorozók?

A kétszerező / háromszorozó eszközök azok a kis apróságok, amiket az objektív és a váz közé lehet iktatni, és megkétszerezik / megháromszorozzák a gyújtótávolságot (amiért fényerővel fizetünk: negyedelik / kilencedelik azt).

A telekonverterek másik neve tele-extender. Használata közben a teleobjektívből kapott kép közepét "kivágja" és felnagyítja úgy, hogy az az adott szenzort teljesen lefedje (például az objektív által vetített kép 18x12mm-es középső részét nagyítja fel 36x24mm-es fullframe-re). Jellemzően 1,4x 2x vagy 3x nagyítással dolgoznak. Ezért egyrészt a már említett fényerővel fizetünk, másrészt a kép részletessége, felbontása is változik, így romlik a képminőség.

A digitális rendszerekhez gyártott telekonverterek rendelkeznek elektromos csatlakozókkal, hogy a fókusz és egyéb vázvezérelt funkciók jelátvitele az objektív felé megoldott legyen. Ezzel szemben a régi M42-es telekonverterek legjobb esetben is csak blendeugrasztó mechanikával rendelkeznek, de még ez is bőven több, mint amire szükségünk van.

Az alapkérdés az, hogy egy aránylag éles telének a képét mennyire rontják el? A válasz: nagyon. Erre hamar rájöttünk, de a vicc kedvéért azért megmutatom, milyen szörnyetegek születnek, ha a kétszerezőt és a háromszorozót egyszerre csavarjuk fel (mert ez is lehetséges; lásd a képeken is):

A kiírt értékek valós gyutávok fullframe szenzorokon. Értelmük nem sok van (fényerőben még talán az f/22 belefért volna, de az "csak" 1800mm). Igen jó alátámasztás és belenagyításos fókuszálás szükségeltetik, és sajnos az élességről le kell mondanunk.

Így néz ki a Pentacon képe, sorban 500mm, 1500mm (háromszorozóval) és 3000mm (kétszerezővel és háromszorozóval). A képek nyitva, f/5,6-on készültek az A7-el, és nem adnak túlságosan nagy élményt. Gyanítom, hogy mivel a végtelen itt már csak pár milliméternyi állítás, lehetett volna játszani a gyűrűkkel (kicsit csiszolni az M42 csatlakozás tetejét, hogy "minden összeérjen"), de tűéles képet akkor sem kaptunk volna.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy mivel a telekonverterek lencséket tartalmaznak, ezen lencsék pedig különböző minőségű üvegből, valamint eltérő bevonatokkal készülhetnek, nem szabad teljesen általánosítani a teljesítményüket. A mi kétszerezőnk egy "márkátlan" APS Auto Teleplus 2X (Lens made in Japan), háromszorozónk pedig egy Vivitar Automatic Teleconverter 3X-1 (szintén made in Japan) volt. Az M42-es telekonverterek átlagárain mozognak (3-5.000 forint), de könnyen lehet, hogy más kifog egy kicsit jobb minőségű darabot a végtelen használtpiaci óceán mélységeiből.

További fontos kiegészítés (és utólagos betoldás is egyben), hogy ha telekonvertert használunk, akkor a legjobb képminőség érdekében az objektíven a rekeszértéket mindig a konverterrel számolt értékre kell állítani (vagyis ha f/4-ből f/8 lesz, akkor az optikán is f/8-at kell állítani). Külön tesztet érdemelne az így kapott teljesítmény. Fontos figyelembe venni, hogy mi nem ennek megfelelően állítottuk be a rekeszt (ha alkalmunk lesz rá, kipróbáljuk még).

Hogyan növelhetem telekonverter nélkül a gyutávot?

Ha nem szeretnénk telekonvertert használni, folyamodhatunk crop-os vázakhoz is. Ezeknél az 1,6x szorzó miatt a gyutávot eleve meg kell szorozni, így az 500mm-ből könnyen lehet 800mm. A crop-szenzoroknak persze a kisebb méret miatt többnyire zajosabb a képe, viszont a természetfotósokra gondolva a Canon piacra dobta a 7D-t, mely az egyetlen egyszámjegyű, nem fullframe-szonzorral szerelt profi Canon DSLR váz. Volt velünk egy ilyen is a túránk során, azonban idő hiányában ezzel nem készültek tájképek (helyette vele fotóztuk a többi masinát).

A képen és a cikkben is szereplő S-M-C Takumar 4/300mm-es optikáját még tavaly felszereltük egy 2x telekonverterrel, így kaptunk egy 8/600-as lencsét. Mindezt felrakva egy crop-os vázra (50D) az 1,6x-os szorzó miatt máris van egy 8/960mm-es rendszerünk (a teljes rendszer képszöge felel meg 960mm-nek a szenzorral együtt, valójában ugyanis éppen utóbbi miatt csak a képszög változik, a gyutáv nem). (A végleges f/8 érték a fényerőre vonatkozik, mert a bejutó fény mennyiségét nem érinti a crop-faktor, azonban ha a DOF-ot nézzük, valójában 12,8-nak felel meg az összeállítás.)

A fullframe és crop szenzorok összehasonlításáról ide kattintva olvashatsz részletes cikket.

Mennyit érnek a tükrös telék?

A tükrös telék működési elve igen egyszerű, és aki csillagászkodott gyerekkorában, vagy olvasott már kozmológiát, űrkutatást, az gyorsan fel fogja fedezni a tükrös távcsövekhez való hasonlóságukat. Az elvük lényege, hogy egy (fő)tükröt tartalmaznak, mely összegyűjti a fényt, és egy középen álló, kisebb (segéd)tükörbe továbbítja, mely aztán visszaveri és egy lencsébe küldi azt.

A kör alakú, középen lyukas főtükör miatt a bokeh-karikák is jellegzetes, O alakúak ezen eszközök esetében (további képek erről ide kattintva).

A rész címében feltett kérdésre a válasz pedig: körülbelül pont annyit érnek, amennyivel olcsóbbak a lencsés objektíveknél. A Centon itt szereplő optikája valóban filléres dolog, rekeszértéke fix f/8 (nem skálázható), így bár a gyújtótáv impozáns, és ehhez ráadásul igen kicsi/könnyű kialakítás társul, valójában elég haszontalan eszköz. Sajnos a képminősége is messze elmarad egy klasszikus felépítésű teleobjektívétől.

Mi a helyzet a drágább tükrösökkel?

A teljesség kedvéért hozzáteszem, hogy mi itt szinte csak végtelenben próbálgattuk, de a netes kutakodás során számtalan olyan képet láttunk, amiken a tárgytáv jóval kisebb, és a kép is elfogadhatóbb. (Például...) Szintén a témához tartozik, hogy a nagyobb gyártóknak vannak jóval drágább, ennél fogva pedig valószínűleg sokkal jobb képet adó tükrös megoldásaik is. Meggyőződésem, hogy a Centon-ból is többet lehetne kihozni, ha lehetne kalibrálni. Az ilyen optikai rendszerek kalibrációját jusztírozásnak hívják, és a művelet során a tükröket egymáshoz képest a lehető legpontosabban beállítják, hogy a képhibákat a minimálisra csökkentsék.

Emlékszem, mikor testvéremmel évekkel ezelőtt a hamvában halt, de roppant izgalmas amatőr csillagász karrierünk kezdetén az észlelés előtt órákon át csak a jusztírozással szenvedtünk. Ezt minden csillagfényes éjszaka előtt el kellett végezni, sőt nem ártott a külső hőmérsékleten megtenni (külön öröm ez télen), mert a hőtágulás miatt az alkatrészek mérete változhatott. Ehhez képest a Centon optikáját sosem állította be senki a gyártón kívül.

Érdekességként említem csak meg, hogy az utóbbi évtizedekben a csillagászati tükrös rendszerek területén az úgynevezett adaptív optikai megoldások jelentették a legnagyobb áttörést. Ezek a légkör zavaró hatásait úgy szűrik ki, hogy a főtükrüket hatszögekből állítják össze, és egy lézersugár segítségével felmérik, majd pedig folyamatosan korrigálják az atmoszféra miatti eltéréseket. E módszer segítségével drasztikusan javítható az észlelt objektumokról készült képek minősége. Képzeljük el, mire lenne képes egy adaptív főtükörrel rendelkező tükrös teleobjektív...

Aki hazánkban szeretne igazán ütős tükrös telét látni, az ellátogathat például a Pannon Csillagdába. Persze az itt található optika csillagászati célokat szolgál, nem fotósokat, de érdekes élmény volt. Képességeit talán a 4064mm és az f/10 értékek foglalják össze legjobban. Teljesítménye természetesen a rá helyezett okulártól is függ, mégsem a nyers számok leptek meg igazán, hanem két másik dolog:

• A segédtükröt tartó frontüveg igen koszos volt. Szándékosan nem tettem rendbe a képeken sem, ugyanis ekkora méretű eszközre már egyszerűbb felvenni egy "hibaképet" (észlelés előtt csinálnak egy fehér háttérrel készített "koszfotót"), majd ezt alkalmazzák az elkészült képekre, digitálisan szűrve a szennyeződéseket. Ugye, milyen kényelmes?
• 2) Az optika kimenete egy egyszerű T2 univerzális csatlakozás is lehet, amit bármilyen digitális gépre (tükrösre és tükör nélkülire is) ki lehet konvertálni. Ha éppen ott lett volna a T2 - NEX gyűrűm, fotózhattam volna a Napot, vagy éjjel a Holdat. (Sajnos nem volt ott.)

Visszatérve eredeti témánkhoz: akit a Centon részletesebben is érdekel, az ebben a videóban további információkhoz, és vele készült képekhez is hozzájuthat:

A Pentaconról és a Takumarról

Ha volt szó a tükrös optikáról, azért ejtsünk szót a két komolyabb fegyverről is. Ezek klasszikus, lencsés felépítésű teleobjektívek, ennek megfelelő méretekkel és súllyal.

Pentacon 500mm f/5.6 M42

A Pentacon 1960-as évektől gyártott nagyvasa valóban igen méretes darab, a legbiztonságosabban talán két ember tudja az állványra emelni. Súlya kb 3,5 kg, és a hozzá tarzozó állványgyűrű menetes csatlakozása is vaskosabb a szokásosnál. (Az állvány kérdésére mindjárt visszatérünk.)

Az objektív 9 fokos látószögéhez 6 méteres közelpont tartozik, és természetesen ad végtelent Canon EF-en és Sony E-n is (bázistávolsága 45,46 mm). A 4 lencséből álló rendszernél az első kettő mozog fókuszálás közben. A maximális rekesznyílás f/5,6, azonban éles képek készítéséhez tapasztalataink szerint - nem meglepő módon - 8-11 magasságáig érdemes rekeszelni. A 19 lamellás rekesz egyébként amellett, hogy folyamatosan kört formáz, nagyon szép is:

Ára 50-60.000 forint környékén jár, így azoknak, akik ügyesen bánnak a manuális fókusszal, jó vétel lehet. Apropó fókusz: a Pentacon fókuszának tekerése (bár finoman jár) komoly feladat, rendesen rá kell fogni, hogy elinduljon valamerre. Ez (és általában ezekkel a manuális optikákkal való munka) gyakorlott fotósoknak nem okozhat gondot, ne ijedjen meg a dologtól senki. Az eszköz népszerűségét jelzi, hogy több helyről is hallottam, miszerint Máté Bencének is ez volt az egyik első és kedvenc teleobjektívje.

A Pentacont SIX és M42 véggel is gyártották (fullframe-nél nagyobb, 6x6-os kockát is vetít), ezért ha beszerzésre adjuk a fejünket, figyeljünk oda a csatlakozásra. (További infók ide kattintva.)

S-M-C Takumar 300mm f/4 M42

A Takumar Super és Super-Multi-Coated verzióban is gyártott 300mm-es teléje a sorozat egyik legnagyobb objektívje (létezik még 500mm-es is). A Supert 1965-től készítették, az S-M-C 1971-ben váltotta le. Az S-M-C változat blendebeugrasztásos (az eredeti Spotmatic és ES vázak tudták kezelni), így van rajta A-M kapcsoló. Rekesze 6 lamellás. Mindkét verzió lencserendszere 5 tagból áll, ezek közül az első három mozog a fókuszgyűrű forgatásával. Látószöge 8,2 fokos. Szűrőmenete 77mm-es, csatlakozása M42, közelpontja 5,5 méter.

Tapasztalataim szerint élességével nyitva sincsen gond, de ezt is érdemes rekeszelni a még élesebb képért. Sajnos az aberrációkra hajlamos, bár ez digitálisan könnyen szűrhető. Az én S-M-C példányomon nem volt állványgyűrű, így egy 70-200-astól vettem kölcsön némi alátétezéssel. Mivel súlya összesen kb 1 kg, így egy egyszerűbb állványfej is elbírja. Ára jellemzően 50-70.000 forint környékén mozog.

Gyártottak 4/300-as Takumart 6x7-es rendszerekre is, ezt azonban ne keverjük össze az M42-es kivitellel, és ha vásárlásra szánnánk el magunkat, mindenképpen figyeljünk a csatlakozásra. (További infók róla ide kattintva.)

Két képet mutatok a Takumarral, 300mm-en, f/8 rekesszel, ISO800 mellett (ez utólag elég felesleges értéknek tűnik, legközelebb majd lejjebb tornásszuk):

Mekkora záridő kell 3000mm-en kézből?

Nem számoltuk ki, a kérdés hipotetikus. Ekkora vasak alá már nem kis állványra (fejre) van szükség. A Takumart és a Centort még az aránylag egyszerű Cullmann fejem is elbírta (a Takumarra a fentebb írt módon applikáltam tartót), viszont a Pentacon olyan nehéz volt, hogy profi segítségre volt szükség. Ha ilyen nehéz objektívet akarunk használni, előzetesen bizonyosodjunk meg arról, hogy az állványfejünk képes a 4 kg-os súlyok stabil kezelésére is (az 5DsR-el együtt az összeállítás már súrolja ezt a határt). Ne a Pentacon legyen az, amelyik megrepeszti. Mi egy gimbal-rendszerű fejre tettük fel (Beike BK 45).

Ha maradtunk volna 3000mm-en, akkor azt is hozzátenném, hogy igen nehéz velük pontosan irányba állni, mert a legkisebb érintéstől is teljesen bemozdul a látott kép (fókuszálás közben is remegett az egész, pedig alig értünk hozzá). Az alábbi videón látható egy angol úriember bemutatója erről a fejről, egy szintén nem apró objektívvel:

A címben feltett kérdést sem akarjuk válasz nélkül hagyni, bár a reciprokos szabályt mindenki ismeri: adott gyújtótávolságot (valós, crop-faktorral kompenzált gyutávról beszélünk!) annak reciprokának megfelelő záridőn tudunk stabilan kitartani, vagyis a 3000mm elvben 1/3000-es záridővel használható. (Ugyanezért mondják az 50mm-es objektívre, hogy 1/50-el még kitartható). Természetesen ha az objektívben vagy a gépben van stabilizátor, akkor az a megfelelő értékekkel tudja kompenzálni a számított záridőt.

És az extra azoknak, akik eljutottak idáig:

A Canon 2015 végén indította útjára a méltán népszerű 5D sorozat soron következő tagjait, az 5Ds és 5DsR gépeket. A két változat nem a szenzorban tér el (mindkettő 50MP), hanem abban, hogy az "s" változattal szemben az "sR" kivitelben nincsen low-pass (AAS) szűrő. Manapság divat ezzel "kísérletezni", ugyanis a Nikon hasonló párossal rukkolt elő a D800/D800E gépeivel.

Megoszlanak a vélemények a modell képességeiről, és jelen írásnak nem is témája részletesen ismertetni a vázat, az azonban sokat mondó, hogy a DxO mark toplistáján nem sikerült magát az első 25-be beverekednie. Szenzor-ügyben továbbra is nagy kihívásokkal küszködik a Canon...

Attól függetlenül, hogy éppen "megcsalom" a tükrös vázakat, én is nagy érdeklődéssel babráltam el a géppel. Az 5DsR még nekünk is teljesen új volt, és természetesen az érdekelt bennünket legjobban, mire lesz képes az 50MP-es, 8688x5792 pixeles nyers képeket adó szenzor. Az esti képekhez egy Canon EF 70-200mm f/2.8 volt rajta.

A kérdést nem döntenénk el önkényesen, inkább elérhetővé teszünk egy nyers fájlt, amit mindenki tesztelhet kedve szerint (Adobe DNG konverter vagy legalább 9.3-ra frissített CameraRAW szükséges a megnyitásához):

Mutatok két kidolgozott fotót is:

Ha szeretnél olvasni egy igazán hatalmas, 800mm-es Canon teléről, akkor ide kattintva láthatod 2016 végén készült tesztemet (Canon FD 800mm f/5.6L - Kis tisztítás, kis teszt, hatalmas élmény).