Borongós téli reggelek és álmatag fotózások beindításához is kiválóan alkalmas vegyület a koffein. Bár ezt sok dologban fellelhetjük, kultúránkban legelterjedtebb beviteli módja a kávé. Arra gondoltam, hogy kombinálok egy objektívet és a kávézást, az eredmény pedig... Érdekes lett! Mai építésünk alapanyaga egy Leitz Wetzlar Dimaron 100mm f/2.8 optika, csapjunk is bele!

Nem ez az első Leitz vetítő a blogon, amiből használatra kész objektív épül. Volt már itt képminőségében kiemelkedő 2.5/85 és 2.5/120 Hektor, 2.5/90 Colorplan és 2.8/150 Elmarit-P is, de a 4/200-as méretes tripletről se feledkezzünk meg. Ezek az optikák karakterüket tekintve inkább a klasszikus, hagyományos képi világhoz állnak közel a teljes képmezőn viszonylag jó rajzolattal, tehát nem háttércsavarós és képsíktorzítós őrületek.

A 2.5/120-as Hektorhoz hasonlóan mai alanyunk, a 2.8/100 Dimaron is egy furcsa "triplet", azaz három tagot tartalmaz, de összesen 4 lencsével: a középső tag dupla, ragasztott . Éppen ezért a képalkotás során majd láthatod, hogy némi kompromisszum születik: egy átlagos tripletnél messze sokkal szebb képminőséget kapunk, ugyanakkor a kör alakú bokehkarikák a szélek felé erősebben váltanak alakot.

Ezek az optikai blokkok eredetileg Leitz Wetzlar Prado Slide Projector gépekben működtek, emiatt pedig sem fókuszmechanikát, sem fényrekeszt nem tartalmaznak. Utóbbit nem is fogok beépíteni, azonban a használathoz két dologra mindenképpen szükség lesz, hogy ezt a csodás kis eszközt fényképek készítésére tudjuk sarkallni:

Az egyik egy megbízható, manuális fókuszmechanika, mely előre-hátra mozgatja az optikai blokkot, így a szenzor felé közeledve tudunk egy ponton majd bármely távolságban lévő objektumokra (például kávésbögrékre) fókuszálni. A másik természetesen egy olyan csatlakozás, mellyel üzembiztosan és kényelmesen rögzíthetjük megépített optikánkat korszerű digitális, vagy akár régi filmes fényképezőkhöz.

A fókuszmechanika hossza és szélessége általában az optikai blokk hosszától és szélességétől, valamint az optikai blokk bázistávolságától függ. Jelen esetben egy M42-es hátsó menettel és M42-es első menettel rendelkező, 25-55mm vastagság között változtatható kivitelt választottam, mert ez felel meg legjobban a céljainknak. Előzetes méréseim szerint ugyanis a bázistávolság, vagyis az a legkisebb távolság, ahol a végtelen fókusz is megvan, kb. 70mm.

Ez a 70mm azt is jelenti, hogy a választott univerzális csatlakozás M42 csavarmenet lesz, hiszen ezt szinte minden régi és új filmes és digitális tükörreflexes és tükör nélküli rendszerre is könnyen tudjuk adaptálni. Az M42-es csatlakozás bázistávolsága 45,46mm, vagyis bőven van hely az optikai blokk és az M42-es csatlakozás síkja között egy 25mm-es legkisebb vastagságú fókuszmechanikának.

Ahhoz, hogy egy használható optikát építsünk, nincs is másra szükségünk, csak egy áthidaló elemre a fókuszhelikoid M42-es anyás menete és az eredeti optikai blokk háza között. Ez lehet valamilyen 42mm-es step up gyűrű vagy egy 3D nyomtatott műanyag alkatrész is, de végső esetben egy kupakból is ki tudod alakítani. A lényeg, hogy a képsík precíz legyen, vagyis az optikai tengely a szenzor vagy film síkjának közepére, és teljesen merőlegesen essen be. Ha ez nem teljesül, az épített objektíved decenteres lesz, azaz azonos távolságban lévő tárgyak nem lesznek a képsík minden részén egyszerre élesek.

Ha csupán fotózni szeretnél az objektívvel, akkor készen is vagy: egy M42-es adapterre helyezve, a bázistávolságot helyesen beállítva mehetsz alkotni. Én azonban nem állhatok meg itt, mert kávét ígértem neked!

Ez az adaptálás design szempontjából nem példa nélkül álló: részben üveg házas optikát láthattál már a blogon, mégpedig nem is olyan nagyon régen: az erős pistás üveg oltalmába rejtett 16KP RO-109-1A Pöcsi sokak szívét megdobogtatta és sokat tanultam arról is, miképpen lehet az üveggel nem csak egy objektíven belül, de azon kívül is dolgozni.

Az elv ma is hasonló lesz, csak kávéval fogunk dolgozni. Szükségünk lesz egy Little’s kávés üvegre (ez nem reklám, egyszerűen méretileg ez felel meg a legjobban, mert az üveg külső átmérője nagyjából megegyezik a fókuszhelikoid külső átmérőjével), valamint egy 42-58mm step up ringre. A step up belső, 58-as felére én még tettem egy gyűrűt, ami az üveg belső átmérőjével egyezik meg, illetve magának az üvegnek az egyenetlenségeit hivatott kiegyenlíteni (annak falvastagsága ugyanis annyira hektikus, mint a legszebb nő a földön, reggeli kávé nélkül). Ez a két gyűrű fogja majd össze a helikoidot az optikai blokkal és az üveggel, akárcsak a jegygyűrű a szerencsés párokat. Ezen felül kell még némi kávébab és barna festék is, amivel az optikai blokk külső felét fogom lekenni, illetve a ragasztásokhoz használt epoxyt is színezem vele. Mindezekről részletesen videóban is beszámolok nektek:

@hispansphotoblog #kávé #coffee #photography #hispansphotoblog ♬ original sound - hispan

A videót elérheted Tiktokon, Facebookon, Instagramon és YouTubon is.

A Dimaron vetítő “fej” része (amit letekerve előrefelé tisztításhoz, karbantartáshoz szét lehet szedni az optikai blokkot) egy lehelettel szélesebb lehet, mint a kávésüveg szája, így ebből körben kb. 0.5mm anyagot ledolgoztam. A kávésüveget nagyjából a felénél elvágtam karcolásos-repesztéses technikával. Ez utóbbi egy kicsit idegőrlő, mert nem mindig ott törik el, ahol kellene, de négyből egy azért sikerülni szokott. Legalább jó sok tartalék kávém lesz idehaza.

Az optikai blokk első, szélesebb fele és az üveg szája közé érdemes lehet egy gumi szigetelő gyűrűt tenni, hiszen hátulról is szigetelt a “kávés” szekció. Így a kávébabok nem fognak nedvességet kapni és nem lesz állagromlásuk hosszabb távon sem.

A step-up ringet és az üveg részt színezett epoxyval ragasztottam össze, előtte az üveg alsó-külső peremét érdesre csiszoltam, hogy a ragasztó tökéletesen foghassa. Ahogy már írtam fentebb, az eredeti vetítő-ház külső részét barnára festettem, mert így jobb az összhatás a kávébabokkal.

A kávésüveg-vetítőház-stepup ring hármas egy egységet alkot összeillesztés után, azonban az eredeti vetítő szemből szétszerelhető marad tisztításhoz, valamint ezt az egész egységet bármikor kicsavarhatjuk az M42 helikoidból, ezért a szerkezet moduláris és jól szervizelhető.

Az építéshez használt alkatrészeket alapesetben fekete színben leled fel. Ezeket hőkezeléssel lehet arany/bronz színűre égetni (ehhez szét kell szedni a fókuszhelikoidot is darabjaira). 250 fokon általában már megjön a színük, ami a világos aranytól a bronzon át a sötétzöldig bármi lehet. Ha emlékszel rá, a Steampunk Zeiss Kipronar 2.1/120 robbantott ábráján be is mutattam az égetett alkatrészek színét:

Ez így nyilvánvalóan még nem lenne szép, azonban kiváló alap ahhoz, hogy több réteg festéket felhordva, majd azokat visszakoptatva antikolt hatást lehessen elérni. Az előzetes égetés azért fontos, mert a már eleve arany-bronz színű alkatrészeket könnyebben fedi a festék, illetve koptatás alatt sem egy fekete réteg bukkan fel végül, hanem egy céljainknak sokkal jobban megfelelő. Ennél a verziónál akril festékszórókat használtam több színben és rétegben, majd ezeket vegyszerrel és mechanikus úton "korosítottam", végül az egész egy matt lakréteget kapott. A Kipronart évek óta nyúzom, és állíthatom, hogy ha nem is ipari tartósságú a megoldás, de a mindennapi használathoz kiválóan megfelel: nem kopik, nem mállik, tartja a színét és kivétel nélkül mindenki megfordul utána az utcán.

Elölről a kávésüveg eredeti kupakja szolgál kupakként, amire persze felkerült az acél hispan logo, hátulra pedig egy sima M42-es sapka mehet rá. Szűrőmenetet ez a kivitel nem tartalmaz. A szerkezet súlypontja nagyon enyhén elöl van az optikai blokk és az üveg külső miatt, de teljesen kényelmesen használható, mivel az össztömege így is csak 340 gramm.

Csatlakozásának hála natívan használható M42-es vázakon vagy bármi olyanon, ami M42 menetet fogad. Kiválóan mutat fekete, vagy barna bőrözésű gépeken is, példának okáért ezen az Asahi Pentax ES-en vagy a gyárilag is barna bőrözésű, Special Edition Pentax ME SE masinán:

Tesztelni persze digitálison fogunk, mégpedig egy GFX 100S II masinán, aminek szenzora még a fullframenél is nagyobb. Mielőtt rátérünk ennek következményeire, szokás szerint leírom, hogy a képeken szerkesztés szempontjából csak színek és görbézés van (illetve a portrékon retus). Az optikai világhoz, háttérkezeléshez, más karakterjegyekhez nem nyúlok, így nem javítok CA-t vagy saroksötétedést sem.

A GFX szenzorméret 44*33mm, így a 36*24-es fullframenél jelentősen nagyobb, ennek ellenére - a legtöbb vetítőoptikához hasonlóan - a Dimaron 2.8/100 is lefedi képpel. A saroksötétedés persze erősebb, mintha simán csak egy fullframe gépen használnánk, de még mindig nem nagyon jelentős, és könnyen javítható is lenne, ha kifejezetten ez a cél.

Ahhoz képest, hogy ez egy fejlesztett triplet, nagy panaszunk a rajzolatra sem lehet. Persze nem egy P-Sonnar, de ahhoz képest, hogy összesen 4 lencse 3 tagban, teljesen korrekt rajzot ad. Ne feledd el, hogy az alábbi képeken egy 100 megapixeles középformátumú szenzorra van felhelyezve, ami egy 66 megapixeles fullframe szenzor pixelsűrűségének felel meg, így igen komoly kihívás elé van állítva. A fullframe képmezőn belül még a sarkok is elfogadhatóak, a GFX széle felé viszont már esik a rajzolat teljesítménye. Nem ez lesz az az optika, amit saroktól sarokig éles tájképek készítésére használsz.

A rajzolathoz érdemes hozzátenni azt a kiegészítést is, hogy tárgytávolságtól függetlenül elég erős. Sok vetítőoptika esetében ugyanis az tapasztalható, hogy kisebb tárgytávokon javul a rajzolat, végtelen felé pedig romlik. A Dimaron szerencsére nem ilyen, teljesítménye alig függ attól, hogy az optikai blokk milyen messze van a szenzortól munka közben.

Annak, hogy módosítottak az eredeti triplet képleten, vannak előnyei és hátránya is. A háttérkezelés megváltozott: a szappanbuborék-karikák megvannak, ugyanakkor a torzulásuk a képmező széle felé kicsit erősebb. Cserébe a háttér általában véve kevésbé zizi, egyenletesebb, kellemesebb élményt ad, ami kifejezetten portréknál lesz hasznos.

A 2.8/100 kombináció még nagyobb tárgytávokon is elég erős mosást, és elég nagy bokeh-karikákat jelent. Makrózáshoz közgyűrűkkel lehet használni az optikát, így egészen irreális méretű bokeh-karikák is kreálhatóak.

Zsuzsival és Boglárkával is tudtunk csinálni egy-egy sorozatot a szeszélyes decemberi időjárás ellenére. Ezeken egyértelműen kiderült, miért lehet annyira imádni a nem per-pixel éles vetítőoptikák képét: ezek valójában nagyszerű portréobjektívek, mert a képük tiszta és kontrasztos, ugyanakkor nem bántóan éles, ami a legtöbb esetben arcnak, bőrnek is nagyon jól áll és még retusálási munkákat is megspórol a fotósnak (akárcsak régen a soft focus).

Ezt a jó kontrasztot az optika annak ellenére tartja, hogy az én példányomon azért vannak rendesen tisztítási nyomok, viszont a szembefények még így sem rontják el a kedvét.

Kisebb tárgytávolságok esetén a háttérmosás a 2.8/100 kombinációnak hála igen erős (a képeken a GFX szenzor negatív, 0,8* crop faktora miatt egy kb. 80mm f/2.5 fullframe optika képszögét és képi világát látod), de bőven lehet vele félalakos vagy egészalakos képeket is lőni, a téma-háttér szeparáció akkor is elég erős marad.

A közelpontról még nem ejtettem szót, ugyanakkor ez annak a kérdése, hogy milyen hosszú úton közlekedő fókuszmechanikát választasz, azaz a lencseblokk mennyire tud eltávolodni a szenzortól. Jelen építéssel a legkisebb fókusztávolság kb. 50-60cm, ami jó értéknek számít ezen a gyújtótávolságon, de ha nagyon kell, akkor közgyűrűzéssel is tovább csökkenthető.

A tesztsorozatok fennmaradó képeit szokás szerint most is böngészd kedvedre:

Summa summarum

Bár munkaórákat és fejfájást tekintve biztosan nem éri meg üveg házazású optikákkal bajlódni, utólag sosem bánom meg, ha valami ilyesmibe fogok. A Leitz Dimaron 2.8/100 akkor is egy kedves és hasznos adaptálás lehet, ha egyszerű házazásba teszed. Ára jellemzően pár-tízezer forint, és az építéshez használt alkatrészek is kb. ennyibe kerülnek. Így ha szembejön veled egy, akkor érdemes lecsapni rá.

Negatívumként mindössze annyi említhető, hogy egy klasszikus triplethez képest a bokeh-karikák torzulása a képmező széle felé erősebb, ugyanakkor ezért cserébe egy sokkal jobb rajzot, kontrasztosabb képet és kevésbé kirívó háttérkezelést kapunk.

Ha van egy ilyen optikád, de technikai problémád akadt vele vagy adaptáltatni szeretnéd, támadj meg a szerelőműhelyben.

Ha tapasztalataidat vagy képeidet osztanád meg velünk, vár a Vintage Pub virtuális kocsmájának lelkes közössége.

A kávé és a Leitz optikák legyenek veletek!