A vetítőoptikák között is vannak díszpéldányok, amik nem egyszerűen csak karakteresek/csavarnak és/vagy élesek, hanem drágák is. A Zeiss Kipronarok pontosan ilyenek: változattól, gyújtótávolságtól és állapottól függően a több százezer forintos árkategóriába esnek (bárminemű adaptálás nélkül is). Ennek persze oka van: a hosszabb (70, 120, 140mm-es) verziók lefedik a fullframe vagy még nagyobb szenzort és elképesztő csavarást csinálnak a háttérrel.
Mai tesztalanyuk annyiban már ismerős lesz, hogy kísértetiesen hasonlít Kingára, az 1.5/50-es MOM vetítőre, amiről idén olvashattál egy cikket a tudásbázisban. Kinga is csak részben fedte le a fullframe szenzort, cserébe csodás rajzolattal és csavarással dolgozott, nagyjából azonos gyutávon és fényerőn. Érdemes elolvasnod a róla szóló anyagot, mert a teszt szekcióban - érthető okokból - majd hozzá fogom hasonlítani a kis Kipronart.
A Kipronarok legkisebb példánya az 50mm-es változat. Ennek még viszonylag visszafogott az ára (mármint a többi Kipronarhoz képest), és adaptálni is könnyebb, cserébe viszont nem teljesen fullframe a lefedettsége. Ez persze senkit sem zavar, hiszen számtalan olyan vetítőt építettem már át, amik nem fedik le a fullframe szenzort, e tulajdonságot pedig vagy kihasználod a javadra, vagy kisebb szenzoros gépeken fotózol velük (vagy utólag croppolsz, vagy APS-C módba teszed a nagy szenzort, vagy elolvasod ezt a cikket a vetítők képének feldolgozásáról, vagy hagyod a fenébe az egészet és iszol egy fröccsöt).
Mai ámokfutásunk alanya ez a pici, fekete, piros T betűvel, azaz kiváló Zeiss coatinggal megáldott optika, ami eredetileg vetítőgépekben teljesített szolgálatot. A legtöbb netes forrás alapján van egy M39 menet a hátulján, az én példányom azonban ettől mentes volt. Értitek, menetmentes.
Nem egy bonyolult szerkezet, elöl és hátul is van egy-egy lencseblokk, középen pedig levegő és fekete festék a ház belső falán. Rekesz természetesen nincsen benne. Tisztítani nagyon könnyű: az első blokk simán kicsavarható, nem igényel szerszámokat. Az adaptálás végére is szétszedhető marad az eredeti ház, így később is lehet portalanítani, ha beleköltözik valami oda nem való.
A szokásos nulladik lépés adaptálás előtt a szemrevételezés. A gyors, “kézzel odatartós” tesztelés után megállapítható, hogy a Kipronar bázistávolsága csak mirrorless rendszerekre való átépítést fog megengedni, azt viszont kényelmesen. A hátsó lencsetagnak az E bajonett (vagy bármilyen más választott mirrorless bajonett) vonaláig kell visszajönnie, így nem lesz semmilyen rizikós hátra lógás és egyéb izgalmak.
Ahhoz, hogy használni tudd a Kipronart (mármint fényképezésre, nem székalátétnek), mindössze arra van szükséged, hogy kényelmesen, stabilan és finoman tudj vele fókuszálni. Mivel saját fókuszmechanikája nincsen, adunk neki egyet, kicsit kicsinosítva. Bevásárlólista:
Mivel az optika háza szélesebb a standard M42-M42 helikoid belsejénél, ezért egy nagyobb, M52-M42 helikoidot fogunk fókuszmechanikának használni. A konkrét példány egy M52-M42 36-90mm-es darab lesz, ez pedig a végtelentől egészen “makró” tartományig fogja engedni a fókuszálást.
[X] hirdetés
Első körben nem kell mást tenned, mint felcsavarni a vékony M42-E (vagy más rendszerű) adaptert a helikoidra, és azt feltenni a gépedre.
Ha ebbe a “csőbe” belecsúsztatod a vetítőt, már teljesen pontosan tudod mérni, hogy elmegy-e a fókusz végtelenig.
Az én példányomon egy hajszál hiányzott (a Kipronar vége nem fér ki az M42 menet belsején), ezért a vetítő házának a végéből eltávolítottam 1 mm anyagot, majd a friss felületet a visszaverődések minimalizálására matt feketére festettem.
Ezzel a kis módosítással a helikoid leglaposabb állásában meg is van a végtelen fókusz. Más komolyabb mókolásra nem lesz szükséged.
A vetítő háza és a helikoid belseje közé készíts egy műanyag gyűrűből távtartó karikát, ami kitölti a kettő közötti távolságot. Ha nem is találsz pontos karikát, 1-2 réteg ragasztószalaggal tökéletesen beállítható lesz a távolság. Erre a karikára csak azért van szükség, hogy a ragasztó száradása alatt a helyén legyen minden, illetve egyenesen tartsa a vetítőt (szép dolog a pontos képsík és ki is fogja adni magát, bár ennél az optikánál - mint látod majd később - a vetített kép nem síkban éles, hanem homorú/domború felületen).
Ha a távtartód megvan és összeállítva is stimmel a fókuszálás, akkor a karika belső és külső felét kend be epoxyval, majd helyezd be a vetítővel együtt a helikoidba. Arra vigyázz, hogy a helikoid a leglaposabb állásában legyen, a vetítőoptika elérje a korábban kipróbált végtelen állást és a ragasztó ne jusson a helikoid meneteibe, mert akkor összeragasztja a fókuszodat is. Száradás alatt érdemes fejjel lefelé tárolni.
Ha minden jól ment, akkor az objektív így gyakorlatilag már használható is, azaz fel tudod tenni a gépedre, tudsz vele fókuszálni és a fényzárás is megoldott.
Esztétikai és praktikussági okokból azonban érdemes a helikoid még üres M52-es menetébe egy napellenzőt csavarni (vagy egy 52-67mm-es step up ringet rátenni és a 67-es menetbe egy 67mm-es hosszú fém ellenzőt tenni - ez már csak design kérdése). Ez egyrészt védi az objektívet, másrészt jobban is néz ki vele, harmadrészt a nem kívánatos becsillanásoktól is megóvhat.
Mivel a vetített képkör nem teljesen fullframe (kevésbé kell az ellenző vignettálásától tartanod), további ellenzőket is csavarhatsz a 67mm-es napellenző 72-es menetébe, praktikus védelmet nyújtva.
Természetesen a konstrukció bármikor lecsavarható a vékonyított M42-E adapterről és fel lehet tenni rá más vékony mirrorless rendszeradaptereket is, így felhelyezhető lesz a kész optika akár Canon R, Nikon Z, Fujifilm X, M4/3, stb. rendszerekre is.
Már a cikk elején "lelőttem" bizonyos dolgokat, például hogy a Zeiss Kipronar 1.4/50 képe nagyon hasonlít (szinte mindenben) az 1.5/50-es MOM Kinga képi világára. A Zeiss azonban pár dologban sokkal jobb lesz.
Mielőtt azonban belevágunk, meg kell mutatnom egy trükköt, amit a nem teljesen fullframe képet adó, illetve erős torzítással dolgozó optikáknál lehet használni az utómunka során. Erről egy korábbi cikkben is olvashattál már, a lényeg pedig az, hogy egyrészt a distortion csúszka segítségével a "domború" hatást kicsit mérsékelni lehet, másrészt ez növeli valamennyire a crop során rendelkezésre álló hasznos területet.
Magyarul a képeket adott esetben korrigálni és vágni lehet, és sokszor kell is. Bizonyos helyzetekben még a fenti módszer után is maradhatnak sötét sarkok, ezeket más eljárásokkal (például liquify vagy clone segítségével) lehet korrigálni, ha zavarnak. Egy tipp: éjszakai képeknél a sötét háttér miatt sokkal kevésbé lesz zavaró az erős vignettálás.
Azt is fontos megemlítenem, hogy a Kipronar vetített képköre egyre közelebbre fókuszálva egyre jobban növekszik. A cikkben szereplő módszer alapján átépített példány közelpontja 5cm (!) a frontlencsétől (és 20cm a szenzortól), és kb. a frontlencsétől 10cm-re levő tárgyak/fókusz esetétől már teljesen lefedi a fullframet. Oké, aláírom, hogy ez nem egy tipikus eset, ilyen közelre nem feltétlenül van értelme fókuszálni egy egyébként fényerős, nem rekeszelhető optikával, de lehet, ha kell.
Mindezek azonban csak komponálási kérdések, ugyanis ha ilyen jellegű vetítőt használsz (ide sorolható Kinga és Pöcsi is), akkor az erős vignettálásért cserébe kapott gömbtorzítást vagy felhasználod a képekhez, vagy válassz másik objektívet (vagy természetesen választhatsz APS-C módot a fullframe gépen, vagy eleve APS-C vagy más kis szenzoros gépet).
Az nem is kérdés, hogy a Zeiss optikája éles-e. Azt kell, hogy mondjam, hogy a legtöbb vetítő általában véve igen jó rajzolattal rendelkezik középen (kivételt ez alól talán csak a tripletek képeznek, de ezek optikai sémájuk miatt sehogyan sem lehetnek túl élesek, nem csak vetítőoptikaként), ezen élességi szabály alól pedig a Kipronar sem kivétel. Más kérdés, hogy jó fókuszmechanika és gyakorlat kell az éles sáv eltalálásához, meg persze sokat segít MILC gépeken az élőképbe nagyítás.
Kingához hasonlóan a Kipronar is szemet gyönyörködtető rajzot ad tehát középen, arra azonban vigyázz, hogy ez tényleg csak a képmező kisebb centerére igaz. Ha a téma lényege csak egy kicsit is odébb van, akkor kezd látszódni a maszatolódás, amit utómunkában egy bizonyos pont után már nem tudsz helyrehozni:
Az őrületes háttér-örvénylés sem kérdéses. Ebben szinte nincs is különbség Kingához képest. A Kipronarral a szokásos helyekből is teljesen újszerű élményt lehet varázsolni. Kell, és érdemes is vele kísérletezni, valamint a komponálás során a középre szerkesztés mellett aktívan kihasználni a figyelmet a képmező közepe felé irányító háttereket.
Amiben viszont a Kipronar sokkal erősebb, mint Kinga, az a szembefények és becsillanások kezelése. Nem lepődünk meg, jelen példány korszakban az utolsó kivitel, a legjobb Zeiss coatingot kapta, amit a rajta ékeskedő piros T betű is jelez. Míg Kinga ellenfényekben gyorsan kontrasztot vesztett, addig a Kipronar könnyen kezeli az utcai szembefényeket.
Más a helyzet a direkt szembeverő napfénnyel, amivel még a kifejezetten fotózásra gyártott objektívek is nehezen birkóznak meg. Azt kell mondanom viszont, hogy a Kipronar a lehetőségekhez képest jól teljesít.
Kromatikus aberráció természetesen van, ez az ilyen kevés tagot számláló lencserendszereknél nem nagy meglepetés. Szűrése szoftveresen, utólag szépen megoldható. Itt mutatok egy javítás nélküli képet:
A végére még pár kép Katiról, aki csak a fotózásunk miatt repült haza Japánból (hazudok):
Létezik olyan, hogy profi vetítőoptika? Ha ez egy valid kategória, akkor a Zeiss Kipronar 1.4/50 mindenképpen a képviselői közé tartozik.
Ezt most úgy értem, hogy ha keresel egy speciális effektobit, amit mondjuk esküvőfotósként akár a zsebedben tartva akár csak pár kreatív erejéig használsz, hogy utánozhatatlan képi világod legyen, akkor egy tisztességesen adaptált Kipronar mindenképpen tökéletes választás.
Sajnos a professzionalizmusához az ára is hozzátartozik: a Kipronarok rettentő drágán, szinte egy nagyságrenddel többért közlekednek a használt piacokon, mint az olcsóbb vetítők. Míg egy MOM Kinga 1.5/50-est vagy egy RO-109-1A 1.2/50-est sokszor megkapsz 10.000 forintért, addig egy Zeiss Kipronar 1.4/50 sokszor 100.000 forint is lehet, a hosszabb testvérei pedig még sokkal-sokkal drágábbak. (És ezek csak a vetítőoptikák, még nem beszéltem az adaptálás költségeiről).
Mindemellett valóban elragadó a képi világuk és megbízhatóan teszik a dolgukat. Azt persze ne feledd, hogy a Kipronar is csak egy eszköz. Ügyesen használva lélegzetelállító fotókat lehet vele csinálni, de önmagában nem fogja pótolni a rutinodat, az egyedi ötleteidet, a szépérzékedet és a tapasztalatodat.
Remélem, hogy találtál hasznos tudást a cikkben. Ha segítségre lenne szükséged Kipronarok adaptálásában, keress nyugodtan a szerelőműhelyben.
Vetítőcsodákkal készült képeidet és tapasztalataidat örömmel látjuk a Vintage Pub virtuális kocsmájában, a nap 24 órájában.
A Zeiss és a háttárcsavarás legyen veletek!
Legyél te is a vintage univerzum hőse! A tudásbázis anyagai ingyenesek és mindig azok is maradnak majd. Viszont a weboldalnak és minden hozzá kapcsolódó csatornának vannak fenntartási költségei. Ha szeretnéd segíteni a régi objektívek megmentését és bemutatását célzó munkámat, hozzájárulhatsz egy általad választott összeggel. Az egyszeri támogatást PayPal.me segítségével biztonságosan tudod elküldeni, vagy lehetsz folyamatos támogató is:
Köszönöm, hogy segítetted a tudás terjedését! Ha a megjegyzés rovatban megadtad a nevedet is (nem kötelező), szerepelni fogsz a hősök között: Rostás Csaba, Kováts Péter, Szász Márton, Hunyadi Áron, Tipold Gábor, Gyarmati Balázs, Tamás Éva, Zsoldos Tibor, Hajdu Máté, Horváth Kitti, Szlávik József, Tordai László, Keserű Gergő, Keresztes László Péter, Somogyi László, Rácz András, Szántó Sándor, Zubán Gergely, Erhardt Balázs, Kovács Attila, Magyar Antal, Szabó József, Máté Gyula, Boros András, Vaszkun Gábor, Erhardt Balázs, Kirner Richard, Tímea Bokodi, Káposztás Viktória, Bóka Zsuzsa, Hargitay Zoltán, Koncz Benő, Zubán Gergely, Josef Tiglezan, Gábor Balázs, Papp György, Bakos Béla, Mészáros Tamás, Kiss Péter Kálmán, Markus Holopainen, Szommer Tomi, Juhász George
Ha maradt még bármi kérdésed, vagy elmondanád véleményedet, várunk a Vintage Pubban és a blog facebook-oldalán.
A kép cikkanyagának összeállításában köszönöm a kitartó segítséget Katinak, Dominak és Zsuzsinak. A cikk véleményezésében köszönöm Tóth Gábor Szabolcs, Benedek Lampertés Kóró Anna segítségét. A kódolásban nyújtott segítséget köszönöm Pintér Zsoltnak.
A cikk szerzője 2011-ben kezdett fotózni. A mai napig abszolút amatőrnek vallja magát, aki sokkal inkább az alkotás öröméért, mint bármilyen javadalmazásért dolgozik. Végigjárta a digitálisok ranglétráját (350D, 20D, 50D, 5DMII, A7, A7II, A7III, GFX 50S II), de egyre többet játszik analógokkal is. Időközben rájött, hogy az optika sokkal fontosabb, mint a váz. Valamiért ösztönösen szereti a mirrorlesst és a minél egyszerűbb, de agyafúrtabb megoldásokat. Saját magára a "géptulajdonos" megjelölést szereti alkalmazni, ami jobban lefedi technikai részletek iránti rajongását. 2021-ben okleveles fotográfus lett, legyen ez akár jó, akár rossz dolog.
Manuális objektívekkel 2014 eleje óta foglalkozik, 2015-ben pedig összegyűjtötte és letesztelte a legtöbb elérhető árú 50mm-es optikát. Nem csak gyűjti, de szereti, javítja, és használja is objektívjeit, hiszen a vitrinben tartott felszerelésnek csak ára van, nem pedig értéke. Ha hívják, örömmel osztja meg tapasztalatait és élményeit személyesen is élő előadásokon vagy a vintage pub személyes találkozóin, ezen felül pedig szorgosan építi az online is elérhető tudásbázist.
A fotózásnak minden lépését fontosnak tartja, ezért a gondolat teremtő erejéről és az alkotás önmagára visszamutató értelméről és boldogságáról is sokat lehet hallani nála. Ha csatlakoznál hozzá, a vintage pubban általában megtalálod, a pult mellett rögtön jobbra. Tovább...
hispan's photoblog C 2011-2024 (eredeti megjelenés: 2021. október 16., utolsó módosítás: 2021. október 16.)