A Petzval-rendszerű optikák nem csak képi világuk miatt bizsergetik lelkemet, hanem 180+ éves történelmük miatt is. Járt már a blogon “eredeti”, magic lanternből származó verzió, illetve hosszabb és rövidebb Zeiss változat is, ma pedig egy amerikai petzvalt fogunk prémium és szemet gyönyörködtető házazásba tenni, illetve kipróbálni.

A feladat most is az, mint általában a többi vetítőoptika-adaptálás kapcsán: az eredeti, mozigépből kiszedett optikai blokkot, aminek se rekesze, se fókusza, se pedig standard csatlakozása nincsen, el kell látnunk valamilyen fókuszmechanikával és egy olyan véggel, amivel fényképezőhöz tudjuk kapcsolni. Itt persze nem fogunk megállni, mert egyedi és igen szép külsőt is adni fogok neki, de mindent a maga idejében!

Mit tudunk mai alanyunkról?

Az biztos, hogy ilyesmi még sosem járt a blogon. Szokás szerint lecsaptam egy eBayes árverésre, amiben ismeretlen, de objektívnek kinéző dolgokat árultak. A csomag egyik tagja a korábban már megépített és tesztelt Zeiss Kinostar 10cm Petzval volt, a másik pedig mai alanyunk, ez a Bausch&Lomb Optical Co. Rochester N.Y. U.S.A. 5.00 In.E.F. Series 0 vetítő.

Tulajdonképpen ez egy kb. 65mm hosszú fém cső, elején és hátulján 4 lencsét 3 tagban tartalmazó üvegekkel. A cső átmérője mindössze 51mm, így az épített optikánk sem lesz túl nagy vagy nehéz, ami jó hír. A front menetben van egy kis ellenző, amit később is használok majd.

Az objektív valójában már 2024 elején megérkezett hozzám, de először képtelen voltam szétszedni. Olyan szinten össze voltak rohadva a menetei (annak ellenére, hogy külsőre alig használtnak neveznéd), hogy többszöri vegyszeres és hűtéses-hevítéses próbálkozás után is komoly fizikai erő kellett a szétcsavarásukhoz. Mikor végre megindultak, az igazán megindító pillanat volt! Azért szenvedtem ennyit a dologgal, mert az bontatlan állapotban is látszott, hogy az üvegek szinte makulátlanok, a rajzolat pedig gusztusos.

E tényeken kívül mindössze annyi tudható még előre, hogy a névben az 5.00 In rész 5 hüvelyket, azaz 12,7cm-t jelent, és ez majdnem biztosan gyújtótávolság. Magyarul ez egy 127mm-es objektív, ami izgalmas portré gyutáv. Az f-érték és minden más azonban kérdés, de később visszatérünk rá!

Egy szónak is száz a vége: a blokk végül megadta magát, és feltárult az út az adaptálás előtt.

Hogyan lesz ebből használható objektív?

Ahogy azt már említettem, szükségünk lesz egy fókuszmechanikára és egy csatlakozásra, hogy használni tudjuk fényképek készítésére. Mivel az optikai blokk házának átmérője 51mm, ezért ide egy kisebb, M52-es belsejű, 36-90mm-es úton közlekedő helikoid is elég lesz a mozgatáshoz. A “falhoz tartós” előzetes tesztjeim azt mutatták, hogy a bázistávolság bőségesen 45mm felett van, a vetített képkör pedig jóval nagyobb, mint a fullframe, ezért M42-es csavarmenetes rögzítéssel fogok dolgozni, mert ez univerzális, és jó lesz mindenféle DSLR meg MILC gépekre, kicsitől a GFX szenzorméretig.

Az egyetlen komolyabb, megoldandó feladat egy áthidaló alkatrész szerkesztése a fókuszhelikoid elülső, M52-es menete és az optikai blokk közé. Ennek a megválasztásával és beállításával lehet majd finomra hangolni a bázistávolságot, azaz a végtelen fókusz elérését és helyességét (a lencserendszer ugyanis a szenzor/film felé közeledve fókuszál az egyre távolabbi objektumok felé, és egy bizonyos ponton eléri a végtelen/=nagyon/ messze lévő dolgokat is - ezt a pontot érdemes viszonylag precízen beállítani, minden más /pl. a közelpont/ ehhez igazodik és a választott mechanikai kiviteltől függ).

Az áthidalás műveletéhez egy 52mm-es menetbe tekerhető hosszú fém fényellenzőt választottam, aminek 52-es vége a helikoidba csavarható. Az eredeti optikai blokkhoz oldalról három csavarral és fény-, valamint porzáró szigeteléssel csatlakozik (magát a szigetelést egy EF hátsó lencsesapkából kialakított műanyag gyűrű adja). Ezzel a kivitellel az optika moduláris marad, hiszen az eredeti optikai blokk is szétszerelhető (tisztításhoz, karbantartáshoz), valamint egészben könnyen kitekerhető a helikoidból.

Ezzel a kivitellel már tudsz fotózni, mindössze egy M42-es adapterre van szükséged hozzá a digitális gépedhez (vagy akár M42-es filmes masinára is feltekerheted). Itt persze nem állhatunk meg, mert ez csak praktikus, de nem szép!

Mivel mostanában már szinte csak egyedi kivitelű vetítő optika adaptálásokban gondolkodok, ehhez az objektívhez is kitaláltam valami újat, nevezetesen fa külsőt, ami hexagonális mintával rendelkezik. Korábban láthattad már a blogon a LOMO PO503-1 2/120-as adaptált objektívet, aminek szintén fa külsőt építettem, ez azonban most kivitelét tekintve teljesen más lesz.

Magukat a fa darabokat Temuról rendeltem, de hogy eredetileg mit gondoltam, mire lesz jó pár zacskó fa hatszög, azt nem tudom. A lényeg az, hogy mindig legyen egy kis kupleráj az ember asztalán, és éjjel kettőkor, mikor végigtekint a csatatéren, megakadjon a szeme valami érdekesen (például fa hatszögeken), hogy beinduljon a fantáziája!

A házazás amellett, hogy érdekes külsejű lesz, még egy funkcionális extrával rendelkezik, amit szintén egyre jobban kedvelek mostanában. Csupafókusz kialakításnak hívom, ami azt jelenti, hogy az objektív teljes külső felülete egyben elforgó fókuszgyűrű is. Ezt azért tudom így megoldani, mert az objektívben nincsen rekesz, tehát nincsen a manuális fókuszon kívül más kezelőszerv, amit el kellene érnem.

Még egy dolog kell nekünk a dizájnos külsőhöz: extra hosszú fényellenzők, nevezetesen jelen projektben kettő darab 72mm-es verzió, amik abban térnek el a szokásos kínai fém fényellenzőktől, hogy teljes hosszuk 78mm, és az elejükön és a végükön is azonos méretű (apás-anyás) menet van (a kínai verziókon az ellenző front menete mindig eggyel nagyobb, mint a hátsó, tehát a 62mm-es frontja 67,es, a 67-esé 72-es, stb.). Az azonos menetvégek miatt a két 72-es ellenzőt egymásba tudod csavarni, és ez lesz az objektív külsejének szerkezete.

A két egymásba tekert ellenző belső átmérője szinte pontosan megegyezik az M52-es fókusz helikoid fókuszgyűrűjének külső átmérőjével, így ahhoz akár csavarokkal, akár epoxyval, akár mindkettővel könnyen rögzítheted. Mivel az eredeti fókuszgyűrű három csavarral csatlakozik a helikoidhoz (alulról), így a kész mű könnyen szétszerelhető marad később is.

A fa hatszögeket a fém henger külsejére egyesével és epoxyval ragasztottam fel, majd a közöket faragasztóval töltöttem ki, végül pedig az egészet lecsiszoltam, festettem és lakkoztam. A folyamatról persze videóban is értesülhetsz:

@hispansphotoblog #hispansphotoblog #photography #petzval ♬ original sound - hispan

Megnézheted TikTokon, YouTubon, Instagramon és Facebookon is.

Az elkészült mű nem csak szép, de praktikus is! Az objektív teljes külseje fókuszgyűrű, ezen kívül egyben fényellenző is, valamint a frontja standard 72mm-es menet, amibe szűrőket, kupakokat vagy további ellenzőket is csavarhatsz.

A ház teljes átmérője a fa burkolattal együtt kb. 76mm lett, a teljes hossza pedig 160mm. A súlya mindössze 780 gramm, szóval nem egy nehéz darab.

A 36-90-es helikoiddal a közelpontja 50cm, ami bőven kényelmes ezen a gyutávon. Az optika hátuljára csak egy sima M42-es kupakot kell tenned, ha szállítani vagy tárolni szeretnéd.

Nincs más hátra, mint kimenni és fotózni egy kört ezzel a csodával!

Terepteszt

Eddig nyitva hagytam a kérdést, hogy az objektív pontosan mekkora fényerővel (f-értékkel) rendelkezik, mert ez nincsen ráírva. Ilyen esetekben ezt úgy szoktam kimérni, hogy azonos körülmények között egy kb. azonos gyújtótávolságú, de rekeszelhető objektív háttérmosásával hasonlítom össze különböző rekeszértékeken (az f-érték persze egy képletből számolt szám, a fényrekesz és a gyutáv átmérőjének hányadosa, de mivel ebben az objektívben nincsen rekesz, bajos lenne kiszámolni a tényleges fényrekesz adatának hiányában).

A vizsgálathoz a 2/135-ös nFD Canont választottam, a teszteredmények pedig azt mutatják, hogy a Bausch&Lomb 5.00 In optikánk kb. f/4 maximális (és konstans) rekeszértékkel rendelkezik. Ez 127mm-en tökéletes lesz!

Mivel a tesztképeket egy GFX 50S II vázon vettem fel (tehát fullframenél nagyobb szenzorral), némi magyarázatra szorul a képi világ. A gyújtótávolság ugyan sosem változik egy fix optika esetében, csak az érzékelt képszög, mégis a közbeszédben meghonosodott megfogalmazással azt mondhatjuk, hogy míg az optika fullframen #/127-esként viselkedik, addig GFX-en a negatív (kb. 0.8-as) crop faktor miatt egy kb. #/100mm fullframe objektív képszögét és képi világát adja vissza (másképp mondva #/100mm fullframe ekvivalens). Szóval a tesztképeken kicsit szélesebb a perspektíva, mintha ugyanezt az optikát egy fullframe gépre csavarnád fel, de ezt leszámítva a képi világ (rajzolat, háttérkezelés, stb.) kb. azonos.

Ez már csak azért is fontos, mert az M42-es csatlakozás miatt nincs akadálya annak, hogy használd az objektívet akár régi filmes M42-es vázakon is, filmre fotózva.

Tipikusan abba az utcában fogunk ma is besétálni, ami sok vetítő esetében jellemző: ha külön vizsgáljuk az egyes teljesítménymutatókat, akkor az optika mindenhol viszonylag gyengén teljesít, ami korából és egyszerűségéből adódóan nem meglepő. A részek összessége azonban többet adhat, mint egyszerűen csak az összegük: ez az optika is jó lesz valamire!

Ami a 44*33-as szenzor lefedését illeti, a sarkok felé látható azért vignettálás, és ezt nem az ellenzők okozzák. Éppen ezért a képeken ezt korrigáltam, ami körülbelül így néz ki a valóságban:

Ezen felül a portrékon van portré retus, valamint görbék és színek állítása, de máshoz - szokás szerint - nem nyúltam, így az optika saját rajzolatát, kontrasztját, háttérkezelését, stb. láthatjátok majd.

Milyen rajzolatot várhatunk az optikától? Ne egy Zeiss Flektogonra számíts, de ezt már te is kisakkoztad fejben. A mikrokontraszt nem a legerősebb: igazából kicsit olyan érzésed van vele, mintha lenne fent egy igen enyhe lágyító filter. Éles részletek különösen középen vannak, aztán a képmező széle felé romlik a rajzunk:

Mivel fényrekeszünk nincsen, ez a teljesítmény nem javítható, szóval ne ezzel az optikával menj tájképezni. Persze ezt a bizonyos lágy hatást a részleteken mindjárt imádni fogjuk a portréknál!

A petzval-rendszerű optikák hiányossága - felépítésükből adódóan - a kevésbé kontrasztos kép. Mivel a szerkezetben nincsen fényrekesz és semmi más, ami szűkítést jelentene az első és a hátsó lencseblokk között, szembefények esetén erősebben veszít kontrasztot, és flarelni is hajlamosabb.

Még egy dolog, mielőtt leányzót ragadunk: a kromatikus aberráció sem lesz az optika legerősebb oldala, hiszen erre vonatkozóan minimális a korrekció benne. Nagy kontrasztkülönbségű részeknél erősen megjelenik a CA (karakteres volta miatt szoftveresen könnyen szűrhető, de ezekről a képekről nem vettem le):

Még egy dolog a még egy dolog utáni részben: a kis közelpont. Gyutávja ellenére a szokásos 1 méter helyett itt kb. 50 centis közelponttal dolgozhatunk, ami egészen kényelmes, ha apró dolgokat akarunk közelről lefényképezni (persze erre nem ez a legalkalmasabb eszköz, de ha már a kezünkben a konstrukció alkotásának lehetősége, miért ne lenne kicsi a CFD?).

És a még egy dolog utáni még egy dolog után következő még egy dolog, hogy azért valami pozitívumot is mondjunk: szép egyenletes a háttérkezelés, amihez az is hozzájárul, hogy vonaltorzítás alig van, azaz a bokeh-karikák csavarodásához nem járul hozzá a párnatorzítás jelensége, ami oly sok más, eltérő rendszerű vetítőoptikánál rájátszik a csavart háttérre.

De akkor mire lesz igazán jó ez a csodás üveg?

Természetesen portrézni! Hogy miért? Hát a háttérkezelése és a természetes lágyítása miatt!

Elsősorban azoknak lesz szimpatikus, akik a krémesebb, egyenletesen mosott háttereket szeretik. Itt ugyanis nincsen semmiféle swirly bokeh, helyette egy nagyon szépen renderelt, karakteres részek nélküli háttérmosást kapunk, ami finomabb portrékhoz kifejezetten előnyös.

Az Anettel felvett tesztsorozat esetén ez persze kevésbé látszik, hiszen a fényviszonyok itt ideálisak voltak (az esős idő miatt teljesen szórt fényekkel lehetett dolgozni). Az mindenesetre megfontolandó, hogy a szerkezetben megtartottam a cső eredeti fényellenzőjét, plusz még az új házazás is ellenzőként működik. Ezzel lehet minimalizálni a nem kívánatos fénybeverődéseket.

A 127mm-es gyutáv közelitől a teljes alakosig szép mosást biztosít, így ezt az optikát nyugodtan betehetjük fejben a "mindenes 135-ösök" dobozába. De várj csak, van is egy ilyen doboza a tudástárnak:

A kis közelpont miatt az egészen meghitt hangulatú, nagyon közeli képek sem okoznak problémát.

A kisebb képszög további előnye, hogy ha vannak is emberek a környezetünkben, ezeket könnyebb "eltüntetni", mert szűkebb a háttér is. Ehhez kapcsolódóan további tippet ebben a videóban osztottam meg veled, mert cseresznyefákat fotózni sosem könnyű.

A kicsi és könnyű petzvallal a közepesen erős fényerő adta szélesebb DOF sávval nagyon könnyű dolgozni, kis manuális fókuszos rutinnal is bátran tudom ajánlani, különösen ha ilyen csupafókusz kialakítással építitek meg.

Summa summarum

Én azt mondom, hogy mindenkinél kellene, hogy legyen egy Petzval, már csak azért is, mert ez tényleg a fotózás hajnala óta ívelő történet. Ezért is örülök neki, hogy a Lomography gyárt többféle kivitelben is petzval-rendszerű optikákat, és az is boldogsággal tölt el, hogy régi vetítőoptikák között is találni ilyet. Hogy pont erre a típusra van-e szükséged, az már egy másik kérdés.

Az adaptálás ára (ha a fa házazást nem nézzük) anyagköltségen kb. 20-30.000 forint, tehát nem vészes tétel (itt nem számoltam az időt és energiát). Maga a Bausch&Lomb Optical Co. Rochester N.Y. U.S.A. 5.00 In.E.F. Series 0 optikai blokk beárazhatatlan, mert pont erre a típusra keresve sokszor semmit sem dob ki az eBay. Pár ezer forinttól százezres nagyságrendig láttam már mindenféle ársávban ilyesmit (állapottól és adaptálástól függően).

Ha van egy ilyen optikád vagy optikád, de technikai problémád akadt vele vagy adaptálni szeretnéd, támadj meg vele a szerelőműhelyben.

Ha tapasztalataidat vagy képeidet osztanád meg velünk, vár a Vintage Pub virtuális kocsmájának lelkes közössége.

A fény és a petzvalok legyenek veletek!