Néha nagyon elvont dolgokról olvashatsz a blogon, amik csak a fényképezésben már járatosaknak érdekesek. Szerencsére azonban azt tapasztalom, hogy nagy arányban csatlakoznak virtuális fotós kocsmánkhoz lelkes kezdők is. Tőlük sok levelet kapok alapkérdésekkel kapcsolatban, az évek alatt pedig többekkel volt már szerencsém találkozni, és elmondani a fényképezők működésének alapjait.
Mivel a szabadidőm igen limitált, arra gondoltam, hogy ezt a fajta tudást most egyszerű formába öntöm és hatékonyabban próbálom meg átadni nektek. Ha úgy érzed, hogy nagyon az elején kell kezdened, akkor jó helyen jársz. Relax, mindenki innen indult. Senki sem jött a világra fényképezővel a kezében (kivéve néhány hardcore apás szülést).
Most még nem lankad a figyelem, ezért itt osztom meg veled a legfontosabb gondolatot: bármilyen jó telefonnal vagy fényképezővel rendelkezel, és/vagy bármilyen jó ötleteid vannak, el kell fogadnod, hogy a fényképezés legalább annyira művészet, mint technikai sport.
Az eszközeid minősége soha sem pótolhatja a kreativitásodat és a szépérzékedet, de ugyanígy fordítva az is igaz, hogy a legjobb, legnagyszerűbb ötleteidből sem lesz soha minőségi produktum, ha nem tudod, hogy azokat hogyan kell megvalósítanod.
Szerencsére mind a gyakorlati tudásod, mind pedig a kreativitásod fejleszthető. Ebben a cikkben az előbbivel fogunk foglalkozni, mégpedig az alapoktól.
Nagyon sokan túlbonyolítják a fotózással kapcsolatos alapvető tudnivalókat. Szomorúan tapasztalatom, hogy még fizetős tanfolyamok keretében is sokszor teljes homályban marad a fényképezőgépek működésének alapvető összefüggése, pedig a történet pofon egyszerű.
A következőkben olyan dolgokról olvashatsz majd, amik nem csak a korszerű tükörreflexes vagy mirrorless gépekre, de ma már a fejlett telefonokra, sőt visszafelé nézve még a filmes gépekre is igazak.
A hármas összefüggés vagy szabály tulajdonképpen nem más, mint annak megértése, hogy mi határozza meg a fényképezőben a fény viselkedését és rögzítését. Először sorra vesszük ezt a három dolgot, aztán ezeket ténylegesen összefüggésbe helyezzük, mégpedig úgy, hogy elmagyarázom, hogyan működnek együtt, amikor egyik vagy másik programmódot választod a fényképeződön. Az elmélet után tehát kapsz masszív gyakorlatot is.
A fény útjának sorrendjében haladunk, így első állomásunk az objektív, azon belül is a rekesz (egyéb nevein fényrekesz, blende, apertúra). Ez az eszköz egy változtatható átmérőjű nyílás, ami közvetlenül képes szabályozni, hogy mennyi fényt enged át az optika. A sokszor csak blendeként emlegetett alkatrész több-kevesebb lamellából áll, és lehet mechanikus (kézi) vagy elektronikus is a vezérlése.
A blende aktuális átmérőjét a beállított f-érték adja meg, amit vagy a fényképeződ ír ki, vagy az objektívre van gravírozva egy skála formájában. Legnagyobb nyílását a legkisebb f-érték jelenti, mely egyben az objektíved maximális fényereje is. (Bár a valós fényerőt, vagyis a tényleges fényáteresztő képességet a T érték adja meg, ezzel az aprósággal most ne foglalkozz.)
A rekesz zárásával, vagyis az f-érték növelésével nő a mélységélesség (a háttér és az előtér, tehát az élesre állított tárgy mögötti és előtti dolgok élessége), vagyis egyre több dolog lesz éles a képeden. Emellett egy bizonyos értékig rekeszelve az objektíved által produkált rajzolat minősége is javul (a legjobb rajzolatot adó f-érték objektívenként változó, de sosem a legnagyobb f-számot fedi, amit beállíthatsz).
Egyelőre ennyit erről, a rekesz további viselkedését majd a programmódoknál részletezem.
Amint a fény átjut az objektíven, a zár a következő fontos alkatrész, amibe beleütközik. Ez akadályozza meg, hogy a fény a szenzort (vagy a filmet) érje akkor, amikor éppen nem készítesz képeket.
A záraknak sokféle kivitele létezik. Manapság főleg a redőnyzár a divatos (de vannak teljesen elektronikus, mozgó alkatrész nélküliek is), mely két lamellacsoportból áll, amik egymás után futnak le a szenzor előtt. Az első alaphelyzetben takar, majd ahogy elkezdi beengedni a fényt az elmozdulásával, hosszabb-rövidebb idő után követi a második, ami pedig újra eltakarja a fényérzékeny részt. Ezt legjobban az alábbi lassított mozgóképet megnézve fogod megérteni.
Attól függően, hogy a két lefutás között mekkora az idő, kialakul az úgynevezett záridőd. A fenti képen látod, hogy nagyon gyors záridőnél az első redőnyt szinte azonnal követi a második. Hosszabb záridőknél először csak az első redőnyt látod mozdulni (szabad utat enged a fénynek), majd a szenzor egy ideig fényt kap, utána a második redőny is működésbe lendül, és újra elzárja a fény útját.
Minél kisebb a záridő, annál kevesebb fény jut a szenzorra, de cserébe annál rövidebb pillanatokat tudsz elkapni. Ha a záridő hosszú, több a bejutó fény, de ezzel megnő az expozíció hossza is.
[X] hirdetés
A záridőket a másodperc különböző egész és tört részeivel adják meg. Egy fejlett fényképező általában 30 másodperctől 1/8000 másodpercig tud exponálni fizikai zárral. Utóbbi érték már igen rövid (egy másodpercnek mindössze nyolcezred része), viszont szükséges lehet, ha nagyon sok a fény (mondjuk fényes nappal fotózol). A fizikai zárakat mostanában kezdik kiváltani az elektronikus zárak (ezek a szenzor kiolvasásán alapulnak). A legújabb mirrorless gépekben már teljes értékű elektronikus zárak dolgoznak hangtalanul, akár 1/32.000 másodperces záridővel is.
Fontos, hogy a cikkben használt szemléltető ábrákon - a könnyebb érthetőség kedvéért - nem a valós zármozgást látod, de erről majd később.
A különböző záridők jelentőségéről a programmódoknál még részletesen írok.
Az egyenlet harmadik tagja a fényérzékeny felület, mely felfogja a beérkező fényt. Ez régen film volt, manapság főleg digitális szenzor.
Akár a filmet, akár a szenzort vizsgálod, van egy közös jellemzőjük: különböző érzékenységűek lehetnek. Ezt nevezik ISO értéknek. Az érzékenység annyit jelent, hogy több vagy kevesebb fény (vagy idő) is elég nekik ugyanannak a fotónak a megörökítéséhez. Természetesen a befűzött filmtekercsek mindig adott érzékenységűek voltak, míg a szenzoroknál ez a tulajdonság fotózás közben változtatható.
Attól függően, hogy mennyi a bejutó fény, változtatható a szenzor érzékenysége. Ha valamilyen (később még részletezett) oknál fogva túl sok fény jut át a rekeszen és a záron, akkor az ISO értéket csökkenteni kell. Ha túl kevés a fény, akkor növelni.
Amikor fényképezek, akkor arra törekszem, hogy az adott fényviszonyok között minden részletet megörökítsek. Ha túl sok fény jut be, akkor úgynevezett kiégés jön létre: elfehéredik minden. Ha túl kevés a fény, akkor bebukik a fotó, vagyis fekete marad. Más szavakkal ez annyit tesz, hogy úgy kell beállítani a fenti három alkatrészből összeálló rendszert, hogy éppen a megfelelő mennyiségű fény jusson a filmre/szenzorra. Ezt a továbbiakban csak helyes expozíciónak fogom hívni.
Létezik egy úgynevezett dinamikatartomány nevű tulajdonság, mely a szenzor vagy film jellemzője. Azt mutatja meg, hány fényértéket képes átfogni, vagyis a középértékétől felfelé és lefelé milyen világos és milyen sötét részeket képes még kezelni kiégés és bebukás nélkül. Könnyen elképzelheted ezt, ha arra gondolsz, hogy nyáron süt a nap és fényes az ég, de te egy sötét pulikutyát fotózol. A fényképezőnek egyszerre kellene a sötét kutyát helyesen kiexponálnia, vagyis kicsit több fényt beengedni, illetve az eget is megörökíteni, vagyis onnan meg kicsit kevesebb fényt beereszteni. A kettő egyszerre nem lehetséges, így vagy te magad, vagy a fényképező választ egy optimális konfigurációt a rekeszértékre, a záridőre és a szenzor érzékenységére, a többi pedig már a szenzor vagy film dinamikatartományán múlik.Bizonyos speciális helyzetekben szándékosan eltérhetsz a helyes expozíciótól, ha az a célod, hogy a kép egyes részeit kiégesd vagy bebuktasd.
A fenti példa jellemző a helyes expozíciótól való eltérésre, és a cikk végére azt is tudni fogod, hogy milyen beállításokra van szükséged az ilyen fotók elkészítéséhez.
Ha úgy érzed, hogy kimaradt valami fontos a fenti hármasból, például a tükör, akkor fontos megértened: minden más, ami ezen a hármason kívül a gépedben van, csupán segítség a fényképezéshez, de magához a képrögzítéshez nem szükséges. A tükör például eltereli a fényt a zár/szenzor útjából, hogy a szemedbe juttassa azt, amit komponálsz. Amikor azonban ténylegesen rögzíted a képet, szépen eltűnik a fény útjából. Nem vesz részt a képrögzítésben.
Most, hogy ismered és nagyjából érted a fényképeződ három fő komponensét, tudatosítanod kell magadban azt is, hogy ezek összjátéka egy bonyolult táncot lejt. Ebben a táncban te dönthetsz arról, hogy csak az egyik, esetleg kettő, netán mindhárom tagot is irányítod-e.
A fényképeződön levő különböző programmódok nem jelentenek mást, mint ennek az irányításnak a fokát. Ezeket fogjuk most végigvenni, és elmagyarázom, melyik mire jó. A mozgó ábrákon zölddel jelölöm majd azt a komponenst, amit te irányítasz, vagyis aminek értékét fixen megválasztod. Piros lesz a gép által automatikusan vezérelt alkatrész (amibe nincsen beleszólásod).
Az ISO értéket mindig szürkével jelölöm, mert ez programmódtól függetlenül lehet automata vagy kézi beállítású. A szenzor érzékenységével kapcsolatban az a trükk, hogy a fényképeződ elég okos ahhoz, hogy a másik két alkatrész beállított értékének fényében igazítsa, ha akarod, illetve fordítva: fixen beállított ISO érték esetén a másik két összetevő működését igazítja a szenzorhoz. Ez most bonyolultan hangozhat, de az adott programmódnál el fogom mondani, mit jelent.
De előbb a bűvös programmód-tárcsa!
Ha ránézel a fényképeződre, többé-kevésbé ezekkel a programmódokkal fogsz találkozni rajta:
Ahogy az előbb már írtam, ezek a módok nem jelentenek mást, mint a beleszólásod mértékét a gép működésében. Csökkenő sorendben így van a legnagyobb kontrollod az egyes alkatrészek felett: FULL MANUAL, FÉLAUTOMATA módok, AUTOMATA módok.
Az előre programozott, videó és panoráma módokat most hagyjuk, nekünk elsősorban a full manual és a félautomata módok lesznek érdekesek. Lesz szó azonban az automata módokon belül a programautomatáról is, mert ez is fontos.
Kezdjük a félautomata módokkal!
A félautomata üzemmódokról azt kell tudnod, hogy szabad kezet adnak neked a beállítások egy bizonyos, az adott fotó szempontjából fontos része felett, másokat pedig - azért, hogy segítsék a munkádat - automatikusan vezérlik. Még a hivatásos fotósok is sokszor dolgoznak félautomata módokkal, hogy könnyítsék az életüket. Nem attól lesz valaki profi fotós, hogy a full manuallal szívatja magát olyankor, amikor arra amúgy nincsen szükség.
Pár szót a következő ábrákról: a programmódok jobb megértéséhez csináltam pár piktogramot. Ezeken a rekesznyílás mozgása a valóságnak megfelelő, a zársebesség hosszát viszont a zár nyílásának növelésével jeleztem. Utóbbi a valóságban nem így viselkedik időben (ahogy azt fent is mutattam), csupán a záridő hosszának szemléltetését szolgálja a redőnyök közti rés nagysága.
A szenzor érzékenységét - ahol fontos jelölni - az alatta levő skálával mutatom majd.
Az ábrákon a sárga sáv jelöli a fény mennyiségét (nem pedig a valós geometriáját!). Minél magasabb a sáv, az adott alkatrészen annál több fény jut át.
Szintén fontos, hogy míg az ábrákon a szemléletesség kedvéért egyszerre mozog a rekesz és a zár, addig a valóságban természetesen a rekesz záródik először, majd utána jön a zár, hogy a fényérzékeny anyagra már a blende által megfelelően átengedett fény jusson. Erről itt találhatsz valós időben egy lassított videót (egy Pentax Super ME gépet használtam, a 4 rész egy időben szinkronban van összeállítva):
A leggyakrabban használt és szerintem leghasznosabb mód a rekeszprioritás. Ahogy a neve is mutatja, a rekesz értékét te szabályozod, vagyis az élvez elsőbbséget a beállításoknál. A fényképező az általad megadott értéken fogja hagyni a rekeszt.
A kiválasztott rekeszértékhez a félautomata mód fog záridőt (és automata ISO esetén szenzorérzékenységet) választani. Vagyis: az objektíven átjut valamennyi fény (ezt te határoztad meg az f-érték kikötésével), és a gép a megfelelő expozíció érdekében ehhez igazítja a zárat. Ha sok fényt engedsz be kis rekeszértékkel (nagy rekesznyílással), akkor a záridő rövidebb lesz (az ISO pedig kisebb), hogy a fotó ne égjen ki a túl sok fénytől. Ugyanígy, ha nagy a rekeszérték (kicsi a rekesznyílás), akkor a kevesebb fényt hosszabb záridővel (és/vagy magasabb szenzorérzékenységgel) kompenzálja a gép, hogy ne legyen teljesen sötét a fotód.
Most már érted azt is, előbb miért írtam, hogy az ISO érték lehet fix vagy rögzített. Ha Av módban kikötsz egy rekeszértéket és az ISO értéket is fixálod, akkor a záridő e két érték fényében kalkulálódik és csupán egyetlen helyes megoldása létezik. Ellenben ha az ISO érték automata, akkor a kikötött rekeszértékhez a gép dinamikusan választ záridőt ÉS szenzorérzékenységet, vagyis sok jó megoldás is létezhet. Adott rekeszértékhez a helyes expozíció érdekében magas ISO és rövid záridő (gyors mozgások elkapása), vagy fordítva: alacsony ISO és hosszabb záridő (kevésbé zajos kép) társul. Heuréka!
Mikor használd a rekeszprioritást?
Mivel a rekeszed nyitott vagy zárt állapota erősen meghatározza, hogy mekkora a mélységélességed, vagyis hogy mennyire lesz elmosódott a háttered, ezért ennek van az egyik legnagyobb hatása az elkészült fotók képi világára. Elsősorban tehát akkor használd ezt a módot, ha fontos, hogy elmosd (vagy szándékosan élesítsd) a hátteret. Ez jól jöhet mondjuk portréfotózásnál. Másodsorban a rekesz szűkítésével bizonyos mértékig javul az objektív képminősége, ezért például tájképnél is fontos lehet, hogy kiköss egy fix, aránylag magasabb rekeszértéket (hiszen ilyenkor fontos, hogy minden részlet szépen kirajzolódjon).
A rekesz meghatározza a DOF nagyságát is. A DOF az a sáv (két távolság között), amin belül minden éles lesz. Vannak olyan helyzetek, mikor nem egy vékony sávban van csak szükségünk éles dolgokra, hanem kicsit nagyobban. Ekkor értelem szerűen szintén az Av mód az előnyös. Ilyesmi megeshet például tárgy- vagy ételfotózásnál, mikor a fotózni kívánt objektumnak a DOF szempontjából már jelentős fizikai kiterjedése (mélysége) van.
Jobb, ha tudod a rekesszel kapcsolatban: a rekeszed lehet beugró vagy folyamatosan zárt. Előbbi azt jelenti, hogy csak az exponálás pillanatában fog összeugrani az előre beállított értékre, egyébként folyamatosan nyitva van (hogy több fény jusson a gép keresőjébe és fókuszrendszerébe). Ilyen például a Canon EOS rendszere. Más megoldásoknál a rekesz folyamatosan a beállított értéken van, így a keresőben mindig azt a képi világot látod, ami majd a fotódra is kerül. Erre példa a Sony E rendszere, illetve azok az esetek, amikor digitális vázon régi manuális objektívvel fotózol, amin a kitekert rekeszérték folyamatosan megvalósul fizikailag is. Egyik technológia sem befolyásolja azt, hogy az exponálás pillanatában hogyan viselkedik a rekesz (a beállított értéken lesz). A fényrekeszek működéséről ebben a cikkben olvashatsz még részletesebben.
[X] hirdetés
Még egy fontos dolog: a maximális fényerő (vagyis az objektíved legkisebb f-értéke) nem az egyetlen, de nagyon fontos jellemzője a háttérelmosási képességednek. Egy jobb portréobjektív minimum f/2.8 értékkel bír, de inkább f/2 vagy az alatti (ez a gyutáv függvénye is). Sajnos az elterjedt 18-55mm körüli KIT objektívek f/4 körüli fényereje nem lesz alkalmas igazán erősen mosott hátterekhez. (A háttérmosás másik fontos eleme a tárgytávolság és a háttértávolság, valamint a szenzor fizikai mérete, de ezt itt most nem tárgyaljuk.)
Az előzőekben tárgyalthoz hasonlóan a záridő-prioritás mód is rögzít egy értéket a hármas egyenletünkből, mégpedig a zársebességet.
Ha kiválasztasz egy bizonyos zársebességet a gépben, akkor a masina a megfelelő mennyiségű fény (így a helyes expozíció) biztosítása érdekében automatikusan fogja kezelni a rekesznyílás nagyságát (vagyis hogy mennyi fényt enged át az objektíven).
Amit az Av mód esetében a szenzorérzékenységről írtam, az itt is igaz. Ha a szenzor ISO értékét is rögzíted a záridő mellé, akkor a hármas egyenletből két értéket is kikötöttél, és a harmadikra (a rekeszértékre) csupán egyetlen helyes megoldás létezik. Ha azonban az ISO-t automatán hagytad, akkor a fix záridődhöz a gép sok jó megoldást társíthat: kis rekeszértéket (nagy rekesznyílást sok fénnyel, elmosódottabb háttérrel) és alacsony ISO-t, vagy nagy rekeszértéket (kis rekesznyílást kevés fénnyel, élesebb képpel) és magasabb ISO-t. Igazából amint ezt megérted, nagyjából megértettél mindent, amit tudnod kell, és jöhet a második heuréka.
Mikor használd a záridő-prioritást?
Mint korábban már említettem, a záridő határozza meg azt, hogy milyen sokáig készül a fénykép. S/Tv módot jellemzően akkor használunk, ha fontos az expozíciós idő, vagyis ha nagyon gyorsan, vagy éppen nagyon lassan kell exponálni. A gyors exponálás jellemzően például sportfotózásnál vagy vadak fotózásánál merül fel, a lassú pedig akkor, amikor mondjuk csillagok égi útját rögzíted, akár órákon át is. Ilyen esetekben kikötöd, hogy mekkora legyen a zár nyitva tartásának ideje. Fontos tudnod, hogy a zár ünnepnapokon is nyitva tarthat.
Szintén fontos lehet meghatározni a záridő hosszát akkor is, amikor például svenkelni akarsz. Ilyen esetekben a mozgó tárgy mozgását követed, ahhoz azonban, hogy ezzel a mozgatással bemozdítsd a hátteret is, szükséges bizonyos hosszúságú záridő. Ha a zár túl gyorsan végzi a dolgát svenkelés közben, akkor a mozgásod ellenére a háttér is éles lesz, és nem kapod meg a kívánt eredményt.
Ami még lényeges a zárral kapcsolatban: létezik olyan sok és olyan kevés fény is, amihez az általános 30 - 1/8000 másodperces tartomány nem megfelelő. Sok fény fényes nappal fotózva jelentkezhet, amikor mondjuk kis rekeszértéken és alacsony ISO-val portrézol, vagyis az optika is sok fényt enged át, és a szenzor érzékenysége is a minimumon van már. Ha ilyenkor az 1/8000-es vagy magasabb záridőn is kiég a képed (túl sok fény jut be), akkor… tudod már a választ: a hármas egyenlet egyetlen szóba jöhető tagján kell változtatnod, vagyis a rekeszen: szűkítened kell, hogy kevesebb legyen a fény (vagy más módon fizikailag csökkenteni a fénymennyiséget, mondjuk az objektívre csavart ND-szűrővel). Kevés fény esete éjszaka állhat elő, mikor az adott rekeszérték - ISO kombináció mellett a 30 másodperces záridő is kevés. Ilyen esetben a legtöbb fejlett fényképező és mobiltelefon is tud BULB módot, vagyis olyan sokáig (akár órákig is) nyitva hagyják a zárat, ameddig csak akarod.
Manapság a MILC gépek térnyerésével párhuzamosan változik a fizikai zárak viselkedése: a tükörmentes fényképezőkben a szenzornak folyamatosan fényt kell kapnia, hogy élőképet biztosíthasson az LCD-re vagy az elektronikus keresőbe (EVF). Emiatt a fizikai első redőny folyamatosan nyitott állapotban van, az expozíció pillanatában pedig egy electronic first shutter helyettesíti. Ez kikapcsolható, vagyis visszaállítható a fizikai első zár is, ekkor azonban az exponálás előtt a zár összecsuk, majd lefut az első, majd a második lamellacsoport is, hogy létrejöjjön a helyes záridő. Ha modern fényképeződ van, akkor - ahogy írtam fentebb - a teljes fizikai zár kiváltható elektronikus zárral. A lényeg az, hogy bármilyen technológia is dolgozzon a gépedben, a váz valahogy kivitelezi a beállított záridőt.
Az előző két programmód félautomata volt, mert csak egy vagy két értéket határoztunk meg mi magunk az egyenletből, a harmadikat a gép saját magától számolta ki. E számításhoz az automata, beépített fénymérőjét használta.
Lehetőség van azonban arra, hogy mind a rekeszt, mind pedig a záridőt magad válaszd meg. Ez a teljesen manuális mód.
A teljesen manuális módnál rögzítheted a rekesz értékét és a záridőt is. A fényképező fénymérője ebben az esetben is üzemel, de csupán tájékoztat téged arról, hogy az adott beállításaid mellett helyes lesz-e az expozíció (vagyis megfelelő mennyiségű fény jut-e a rendszerbe), vagy pedig túl sötét vagy világos lesz a fotó. Ha utóbbi esetek állnak fent, akkor több dolgot is tehetsz: vagy az ISO értéket növeled vagy csökkented a másik két értékhez megfelelőre, vagy pedig a rekeszen vagy záron változtatsz. Minden döntés a te kezedben van, a fényképező semmit sem fog magától eldönteni.
Fixre állított rekesz és zár esetén dönthetsz úgy, hogy automata ISO vezérlést állítasz be. Erről és ennek viselkedéséről lentebb lesz szó a szenzorérzékenységnél.
Mikor használd a teljesen manuális módot?
Jellemzően akkor érdemes M-ben fotózni, ha a fényviszonyok változatlanok (például studióban), vagy ha nem bízol a fényképező beépített fénymérőjében (mert azt sokszor összezavarhatják a körülmények). A manuális mód akkor is jól jöhet, ha szándékosan szeretnéd kiégetni vagy bebuktatni a képed egyes részeit (például ha fényes háttér előtt a célpontodnak csak a sziluettjét akarod fotózni).
Bizonyos digitális fényképezők régi manuális objektívekkel használva csak akkor képesek exponálni, ha M módban vannak. A Nikon DSLR-jei jellemzően ilyenek. Ennél a gyártónál sajnos a belépő modellekben még a fénymérő sem működik, ha nem a megfelelő F bajonettes objektíveket tesszük fel rá, így a beállítások próbálgatásával, próbaképekkel juthatunk el a megfelelő expozícióhoz.
Az M mód jól jöhet még az imént már említett csillagfotós, hosszabb expozícióknál is, vagy például a timelapse felvételek készítésénél, amikor fontos, hogy minden fotó azonos jellemzőkkel bírjon.
Fontos tudnod, hogy a legtöbb fényképező képes félautomata módokban is úgynevezett expokorrekcióra, amikor megadott +/- fényértékkel eleve fölé vagy alá exponál a szerinte helyes értéknek. Erre vagy a menüben találsz beállítást, vagy dedikált kezelőszerve (általában egy tárcsája) van valahol a gépen. Ezért ha szándékosan akarsz alá vagy fölé exponálni egy fotót, nem muszáj M módot választanod.
Ha régi filmes vázakkal fotózol, amikben nincsen semmilyen félautomata mód vagy fénymérő, akkor kifejezetten jól fog jönni, hogy rutinos vagy a teljesen manuális beállítások terén.
A program-automatika is érdemel egy gondolatot, mivel félúton áll a teljesen automata és a félautomata módok között.
Lényege az, hogy a rekesz és a záridő értékét is a fényképező választja meg (ezek beállításaival nem kell törődnöd), de az ISO értékének állítását a kezedben hagyja. Sok fényképezőre azért kerül P mód, mert teljesen automata módban nem csak a mesterhármasunk értékeit sajátítják ki maguknak, de minden mást is (pl. fehéregyensúly, vakuhasználat, stb.). Ez sokszor nem életszerű, ezért a P afféle "gyakorlott turista" mód: a rekeszen és a záron kívül minden más beállításról hagyja dönteni a felhasználót.
A P mód használatának általában nincsen helye, ha már rutinos fotós vagy.
Most, hogy megismerted a három legfontosabb “profi” módot a fényképeződön, álljunk meg egy szóra az automata módoknál is. Tegyük meg ezt azért, mert most már te is tudod, hogy hogyan működnek: automata módokban a fényképezőgépek a hármas összefüggés mindhárom elemét megpróbálják maguk vezérelni annak megfelelően, hogy mi a téma.
Ha például kiválasztod a portré módot, akkor mi fog történni? Már tudod: a gép nagyobb háttérmosáshoz nagyra nyitja a rekeszt és ehhez rövidebb záridőt választ majd. Vagyis rekeszprioritás/Av módban dolgozik. Ha tájkép módba teszed, akkor a legjobb rajzolathoz nagyobb rekeszértéket választ majd kicsit hosszabb záridővel. Megint csak Av mód. Ha sport üzemmódba teszed, akkor igyekszik alacsony záridőt választani és ehhez igazítani a többi beállítást, vagyis S/Tv módban gondolkodik. Heuréka 3!
Sok profiknak szánt fényképezőn egyáltalán nincsenek automata módok, hiszen ezek fotós tudásod megalapozásával (vagyis azzal, amit éppen most csinálsz) teljesen feleslegessé válnak.
A C (1,2,3, stb.) módot ne keverd össze automata módokkal: ezek arra szolgálnak, hogy előre meghatározz bizonyos beállítás-csoportokat. A Custom gombok lényege, hogy komplett konfigurációkat menthetsz el és egyetlen kezelőszerv változtatásával előhozhatod ezeket.
Amint a fenti három fő programmódból láthattad, az ISO értékét minden esetben kikötheted fixnek, vagy teheted automatára. Természetesen a mai gépek már képesek a félautomata ISO kezelésre, vagyis megadhatsz egy tartományt (mondjuk ISO 400 és 1600 között), amiben dolgozhatnak. Ebben az esetben minimum ISO 400 és maximum ISO 1600 lesz az érzékenység, ezen belül viszont automatikusan változhat.
A következő ábrán azt láthatod, hogy ha M módban vagy és a rekeszt és a záridőt is te állítod, akkor az automata ISO a szenzor érzékenységének változtatásával korrigálja az egyenletet a helyes expozíció érdekében.
Vagyis ha több fényt engedsz be akár hosszabb záridővel, akár nagyobb rekesznyílással, akkor az ISO értéke alacsonyabb lesz, és ugyanígy fordítva: kevesebb bejutó fény esetén növekszik a szenzor érzékenysége.
Miért fontos ez? Azért, mert a szenzor érzékenységének is ára van: minél magasabb az ISO, annál jobban romlik a szenzor képminősége. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy nőni kezd a képzaj.
[X] hirdetés
A korábban már említett dinamikatartomány mellett a zajtűrés a szenzorok másik legfontosabb jellemzője, vagyis az, hogy meddig lehet emelni az ISO-értéküket úgy, hogy a képet még ne egye meg a zaj.
Mondok egy példát: egy adott szenzor ISO-tartománya hiába ISO100 - ISO12800, ha már ISO1600 esetén is erősen zajos. Minden szenzor más zajtűrés szempontjából. A drágábbak jobban bírják, az olcsók kevésbé. A saját gépeden egyszerűen ki tudod kísérletezni, hogy mi az az ISO érték, amin még biztonságosan, kezelhető mennyiségű képzaj mellett tudsz fotózni.
Nem szeretném azt sugallni, hogy a fenti hármas megértése szükséges csupán a fotózás technikai oldalának ismeretéhez. De az tuti, hogy ha ezekkel az összefüggésekkel tisztába hozod magadat, akkor a géped működését 90%-ban már megértetted.
Van még pár beállítás, amik befolyással lehetnek a gépedre, ezekről szeretném, ha ebben a cikkben is hallanál, legalább említés szintjén.
Az első a fehéregyensúly fogalma. Ezt white balance néven találod. Biztos te is tudod, hogy adott tárgy színe a rá eső fény színétől függ, éppen ezért a fehér fogalma is más egy vaku fényénél és más a sárga utcai lámpáknál. A fényképeződben van automata fehéregyensúly beállítás (AWB), ami minden helyzetben megpróbálja kitalálni, mi számít éppen fehérnek, illetve vannak előre beállított módok (vaku, napfény, felhő, neon, stb.), emellett pedig manuálisan is bemérheted, hogy hol mi számít fehérnek. A beállított, többnyire kelvinben megadott értéktől függ a többi szín megjelenése is. Ha nyers (RAW) képeket rögzítesz, akkor a fehéregyensúlyt utólag is tudod állítani a képeiden, ezt láthatod ezen a félbe vágott nyers/beállított fotón:
Volt szó a cikkben arról, hogy a gépedben van beépített fénymérő. A fénymérésnek is több beállítása van. Ezeknek egy a lényege: a képmező mekkora részén és mely területén mérjék a fényt? A legtöbb esetben ugyanis a témának választott, élesre állított tárgyon (vagy emberen) érdemes fényt mérni, őt kell helyesen kiexponálni. Ilyen esetekre létezik zónás, középre súlyozott, spot, vagy akár a kiválasztott fókuszpontra súlyozott automata fénymérés is (a teljes képmezős fénymérés mellett). Ezeket a helyzetnek megfelelően kell használnod.
A képek rögzítésénél általában dönthetsz arról, hogy nyersben vagy jpg-ben fotózz (erre már a jobb telefonok is képesek). A tanács egyértelmű: mindig fotózz nyersben. Külön könyvet lehetne írni arról, miért érdemes nyersben fotózni és miért kell kerülni az eleve tömörített jpg-t, de summázva csak ennyit jegyezz meg: a nyers fotó sokkal nagyobb lehetőségeket ad a kezedbe az utómunka során. Sokkal több benne a tartalék: utólag állíthatsz fehéregyensúlyt, sokkal jobban ki tudod igazítani a bebukott (fekete) vagy kiégett (fehér) képrészeket, hatékonyabb rajta a zajszűrés, és nem esett át minőségrontó tömörítésen. Trust me.
Őszintén remélem, hogy sikerült olyan érthetően és világosan átadnom a gondolataimat neked, amennyire csak szerettem volna, mert ennek a cikknek ez lett volna a lényege. Azt is őszintén remélem, hogy ha legközelebb meglátlak fényképezővel a nyakadban, nem valamilyen automata turista módban fogsz fotózni, különben rácsapok a kezedre.
Ha maradt még bármi kérdésed, azt nyugodtan tedd fel nekem a facebook-oldalon vagy virtuális fotós kocsmánkban. Amennyire időm engedi, személyesen is igyekszem segíteni neked, de ezzel kapcsolatban inkább nem ígérek semmit, mert azt biztosan be tudom majd tartani.
És még egyszer, ne feledd: a fényképeződ csak egy eszköz. Ha megtanulod jól használni, akkor hozzásegíthet téged nagyszerű képekhez és az elképzeléseid megvalósításához, de nem fog helyetted gondolkodni vagy alkotni és nem fogja neked megspórolni a tanulás és tapasztalás alázatot kívánó útját sem.
Ha annyi jó fotós lenne, ahányan méregdrága és profi fényképezőkkel rohangálnak, akkor nem lenne szükség erre a cikkre sem. De sajnos ez nem egy ideális világ, nincsen ingyen pizza és ingyen sör. Van viszont lehetőség tanulni, ahhoz pedig csak akarat és kitartás kell.
Legyél te is a vintage univerzum hőse! A tudásbázis anyagai ingyenesek és mindig azok is maradnak majd. Viszont a weboldalnak és minden hozzá kapcsolódó csatornának vannak fenntartási költségei. Ha szeretnéd segíteni a régi objektívek megmentését és bemutatását célzó munkámat, hozzájárulhatsz egy általad választott összeggel. Az egyszeri támogatást PayPal.me segítségével biztonságosan tudod elküldeni, vagy lehetsz folyamatos támogató is:
Köszönöm, hogy segítetted a tudás terjedését! Ha a megjegyzés rovatban megadtad a nevedet is (nem kötelező), szerepelni fogsz a hősök között: Rostás Csaba, Kováts Péter, Szász Márton, Hunyadi Áron, Tipold Gábor, Gyarmati Balázs, Tamás Éva, Zsoldos Tibor, Hajdu Máté, Horváth Kitti, Szlávik József, Tordai László, Keserű Gergő, Keresztes László Péter, Somogyi László, Rácz András, Szántó Sándor, Zubán Gergely, Erhardt Balázs, Kovács Attila, Magyar Antal, Szabó József, Máté Gyula, Boros András, Vaszkun Gábor, Erhardt Balázs, Kirner Richard, Tímea Bokodi, Káposztás Viktória, Bóka Zsuzsa, Hargitay Zoltán, Koncz Benő, Zubán Gergely, Josef Tiglezan, Gábor Balázs, Papp György, Bakos Béla, Mészáros Tamás, Kiss Péter Kálmán, Markus Holopainen, Szommer Tomi, Juhász George
Ha maradt még bármi kérdésed, vagy elmondanád véleményedet, várunk a Vintage Pubban és a blog facebook-oldalán.
A cikk előzetes áttekintését és véleményezését köszönöm Pap Gyulának, Tóth Gábor Szabolcsnak és Benedek Lampertnek. További fontos észrevételeket köszönök Illés Andrásnak. A borítókép elkészítésében nyújtott segítséget köszönöm Nagy Zsófinak. A kódolásban nyújtott segítséget köszönöm Pintér Zsoltnak.
A cikk szerzője 2011-ben kezdett fotózni. A mai napig abszolút amatőrnek vallja magát, aki sokkal inkább az alkotás öröméért, mint bármilyen javadalmazásért dolgozik. Végigjárta a digitálisok ranglétráját (350D, 20D, 50D, 5DMII, A7, A7II, A7III, GFX 50S II), de egyre többet játszik analógokkal is. Időközben rájött, hogy az optika sokkal fontosabb, mint a váz. Valamiért ösztönösen szereti a mirrorlesst és a minél egyszerűbb, de agyafúrtabb megoldásokat. Saját magára a "géptulajdonos" megjelölést szereti alkalmazni, ami jobban lefedi technikai részletek iránti rajongását. 2021-ben okleveles fotográfus lett, legyen ez akár jó, akár rossz dolog.
Manuális objektívekkel 2014 eleje óta foglalkozik, 2015-ben pedig összegyűjtötte és letesztelte a legtöbb elérhető árú 50mm-es optikát. Nem csak gyűjti, de szereti, javítja, és használja is objektívjeit, hiszen a vitrinben tartott felszerelésnek csak ára van, nem pedig értéke. Ha hívják, örömmel osztja meg tapasztalatait és élményeit személyesen is élő előadásokon vagy a vintage pub személyes találkozóin, ezen felül pedig szorgosan építi az online is elérhető tudásbázist.
A fotózásnak minden lépését fontosnak tartja, ezért a gondolat teremtő erejéről és az alkotás önmagára visszamutató értelméről és boldogságáról is sokat lehet hallani nála. Ha csatlakoznál hozzá, a vintage pubban általában megtalálod, a pult mellett rögtön jobbra. Tovább...
hispan's photoblog C 2011-2024 (eredeti megjelenés: 2018. május 20., utolsó módosítás: 2020. december 7.)