hispan's photoblog
site version 10.2.3.5


Életem hátterei
(TFCD fotózás)

Csupán árnyékok vagyunk a városban, melyet magunkank építettünk?


2022. február 9. • Horváth Krisztián

Mostanában kevesebb időm van portrézni, de ez a sorozat nagyon a szívemhez nőtt és régóta érleltem már magamban. A feladathoz azonban tökéletes helyet, időt, optikát és ami a legfontosabb, megfelelő partnert is találnom kellett, de végül minden összeállt.

Bár a portré valamiképp mindig idealizál (még akkor is, ha az ellentétére törekszik), sokszor van olyan téma, ami nem “ideális”, vagy úgy tűnik, hogy nem lehet/kell rajta szépíteni. Egy olyan alak, aki a valóság felszínén sodródik és nem akar vagy nem tud a mindennapok felszíne alá nézni, egészen más képi megjelenítést igényel, mint egy klasszikus portré alanya. Arca nem lesz nedves a léttől, alakja belesimul a száraz, szemcsés, szürke mindennapokba.

Persze mondhatod, hogy nem csak a vidámságot, a szépséget lehet megörökíteni (és teljesen igazad is van), hanem a negatív hangulatokat is, mégis többségében olyan sorozatokat lát az ember a portréfotózások világában, amik nem szomorúak (hiszen senki sem szeret szomorú lenni).


Olvastad már a friss cikkeket a tudásbázisban?

Rögtön vitázhatnék is magammal, mert Maya sorozata sem szomorú - legalábbis nem abban az értelemben, ahogy mondjuk egy síró embert lehet ábrázolni. A szomorúság nem azonos a komorsággal, a komolysággal, de még a kilátástalansággal sem. Pláne nem párhuzamos a városi lét elhagyatott lelki tereivel, üres emberi tekinteteivel - utóbbiak inkább csak állapotok, nem érzések.

Ebben a sorozatban elsősorban azt szerettem volna megmutatni, hogyan mozoghat valaki úgy (akár egy egész életen át) a betondzsungelben, hogy tulajdonképpen ott sincsen - mármint nem fizikai értelemben, hanem lelkileg és a kapcsolódásai szempontjából. Látja, érzi az épített környezetet, felveheti annak ritmusát vagy az általa diktált funkciókat, de tulajdonképpen lényegtelen, hogy ő van-e jelen egy adott szerepben, vagy valaki más. Az egyéniség elvész, felolvad, elveszíti körvonalait.

Amire emlékszünk napjainkból, azok maguk a hátterek (és előterek). Persze tudjuk, hogy embereket láttunk bennük, de nem vagyunk képesek felidézni, hogy kiket. Tegnap is ott volt valaki és holnap is ott lesz, de nem tudjuk emlékezetünkben látni az arcát.

Amikor először előadtam Mayának az ötletemet, azonnal értette, mire gondolok, hiszen az életben ő is inkább komoly, elemző, melankolikus természet. Egy ilyen sorozatot csak olyasvalakivel tudtam elképzelni, aki érti és érzi az ötletet, akit nem kell minden helyszínen beállítani, aki át tudja élni a szándékomat. Mivel már évek óta ismerjük egymást, fotóztunk is együtt, így nagyon hatékonyan ment az együttműködés.

Az alany szándékosan zárt testtartást vesz fel a képeken, keze legtöbbször zsebre van dugva (nem akar érintkezni a külvilággal). Egyetlen képen ér csak valamihez, de még ezen is csupán saját tükörképét érint meg, nem egy másik emberi lényt.

Tekintete mindig félrenéz, nem keresi a nézőt. Szándékosan kerüli a szemkontaktust, mert az már egy kommunikációs folyamat eleje lehet, erre pedig nem vágyik a lelke. Legtöbbször arra pillant, amerre a képen megjelenő más alakok - jóllehet ezek nem valódiak, csak szobrok, vagy a fény és árnyék játékai. Sötét kabátja és haja az életlenségben egybeolvad, a világtól őt elszeparáló “kapucniként” jelenik meg.

A fotózáshoz szándékosan egy olyan napot választottam, amelyik borongós volt. Ez nem csak a témához illett jobban, de elkerülhetőek voltak a felesleges és erős fény/árnyék játékok. A homályos figurát jól kiegészítik a szórt fények, emellett a végső kidolgozás során a képek dinamikatartománya is vissza lett véve a skála mindkét végén. Utóbbi megoldással egymásba olvadtak a felesleges részletek a sötét és világos tartományokban, és még álomszerűbbé, nyomasztóbbá váltak a képek. Keressük a részleteket, tudjuk, hogy ott vannak, de belevesznek a kérlelhetetlen időfolyamba, mely végül mindent erodál és minden színt megfakít.

A fekete-fehér kidolgozás nem is volt kérdés, hiszen egy ilyen világban, egy ilyen életben nincsen sem helye, sem jelentősége a színeknek. Nem hordoznak információs többletet, nem teszik boldogabbá a város lakóját. A monokróm skála monolitikus egységei dominálnak mindent, ahogyan leegyszerűsített életünk egyes blokkjai is követik egymást.

Budapest belvárosa nagyon vegyes építészeti örökséggel rendelkezik, így akár egy 1-2 órás séta során is számtalan, nagyon eltérő helyszín járható be (imádom ezt ebben a helyben). A koncepciónk az volt, hogy egy nagyobb kör keretében érintünk 5-6 kijelölt pontot (ezekkel kapcsolatban előre eltervezett ötleteim voltak), és minden mást, ami közbeesik, véletlenszerűen felhasználunk.

A feladathoz egy olyan optikára volt szükség, ami látószögénél fogva képes eleget mutatni a városi környezetből, (de nem túl sokat, hogy valamiképp az elmosódott alak és a háttér, mint téma egyensúlya megmaradjon), emellett elegendően nagy a fényereje ahhoz, hogy a kívánt életlenségeket létrehozza. Így esett a választásom a Canon nFD 2/35-ösre, ami egyébként is az egyik kedvenc optikám mostanában, illetve az “alja” annak a tartománynak, amit még klasszikus, nem túlságosan torzító portrézásra lehet használni.


[X] hirdetés

A 35mm-nek megvan az az előnye, hogy a kisebb tárgytávolságok miatt közelebb érezzük magunkat a modellhez. Erre itt szükség is volt, hiszen a legtöbb képen Maya alakja szinte a formákba vész, életlen, így nem pontos “rajzán” keresztül kapcsolódunk hozzá, hanem valamilyen mélyebb, közvetlenebb szinten (tán azonosulni is tudunk vele).

A képanyagba összesen 14 fotót válogattam be, és mindegyikből készült olyan “klasszikus” változat is, ahol Maya van a fókuszban, nem pedig a háttér. Ez sokkal több, mint amennyit általában egy sorozatba teszek, viszont mivel logikailag illeszkednek, egyiket sem szerettem volna kihagyni, illetve úgy ítéltem meg, hogy egyik (vagy a teljes mennyiség) sem rontja a mondandó “hatékonyságát”.

Az eredeti sorozat 14 képén az előtér vagy a háttér éles, de már az elkészítésük előtt volt egy, a projekthez kapcsolódó videós ötletem is, ezért képpárok jöttek létre, amik jó alapanyagot szolgáltattak a mozgóképhez, amin vándorolhat a fókusz.

elérhető még:    youtube    instagram    tiktok    facebook    linkedin    hispan

Az utolsó képen szándékosan elrejtettünk egy “easter egget” - itt a fotós maga is felsejlik a tükörben, ezzel teremtve kapcsolatot mindennapi életünk és a sorozat alanya között. Bármelyikünkkel megtörténhet, bárkit le lehetne fotózni ezekben a szituációkban…

Ebben a korábbi cikkben egy portréfotózásokkal teli fekete-fehér filmtekercs történetéről olvashatsz, ebben az anyagban pedig az örömfotózások menetéről általában.

Ha neked is van olyan koncepciód vagy ötleted, amit szívesen megvalósítanál, keress bátran elérhetőségeimen, és egyeztessünk a részletekről.

!

Mutasd meg másoknak is, hogy mit találtál:




Közösködünk?

Ha maradt még bármi kérdésed, vagy elmondanád véleményedet, várunk a Vintage Pubban és a blog facebook-oldalán.



Érdemes követni:


Vannak még itt további érdekességek is:


Kodacolor VR 100: fellelt tekercs új és régi képekkel

Nikon extravaganza

Szubjektív: így váltottam Sony fullframeről Fuji középformátumra

Kiszínezett történelem: Terra Nova 1910-1913 (Scott antarktiszi expedíciója)

A gép alkot, az ember pihen

Ezek a leképezési hibák rontják el a napodat

Miért emelkednek ilyen meredeken a vintage optika árak?

Hol romlott el a Facebook?

Canon érdekességek és könyvajánló, Bob Shell nyomán

Életem hátterei (TFCD fotózás)

Így tehetsz színessé régi fekete-fehér fényképeket

Évértékelő @2021

TFCD poszt generátor

Lejárt tekercs: Konica FS-1 + Hexanon 1.2/57 + VX200 film

10 kérdés, 10 válasz. 10 éves a hispan’s photoblog

Szabad-e világító sirályt fotózni?

Időutazás: 5 fotós hír 2030-ból

Ilyen volt a fotós OKJ (+all-in-one tétel)

Te is fertőzött lehetsz: támad a vintázs-kór

Így készült a forgó Parlament

A legöregebb objektív, amivel valaha fotóztam (Petzval kaland)

Hogyan készül a minibolygó (és a csőpanoráma?)

Gangvadászati kisokos

Évértékelő @2020

Hogyan állj pont szembe a Parlamenttel?

Milyen objektívvel fotózzak portrét?

Miért működnek az objektívek?

Ezért imádod a vintage objektíveket

Évértékelő @2019

Hogyan és miért válassz (egy) analóg/vintage rendszert magadnak?

Robbantott ábra kisokos

Balkán Disney

Képzelt beszélgetés egy TFCD/portré fotózás előtt, alatt és után

8 kocka egy közel 100 éves, középformátumú Zeiss Ikonnal

A szürke színei

Sony A7III: a mirrorless jelene és jövője

In memoriam Mamiya ZE

13 különleges kamera a fotózás történetéből

Miért radioaktív az objektívem?

Kezdő fotós kisokos

A 60 utolsó fotó a bontásra ítélt Olimpia Szellemhotelből

A kamu vörös karika pszichológiája

Pirosszka (ingyom-bingyom TFCD fotózás)

Viltrox EF-NEX III gyorsteszt

A boldog fotós lájk nélkül él

10 tipp régi objektív vásárláshoz

Mi a gond a modern objektívekkel?

Így ölte meg az A7 a DSLR-emet

35mm történelem

További cikkek a tudásbázisban...

Köszönöm a kitartó modell szerepét Mayának. A kódolásban nyújtott segítséget köszönöm Pintér Zsoltnak.

BIO

A cikk szerzője 2011-ben kezdett fotózni. A mai napig abszolút amatőrnek vallja magát, aki sokkal inkább az alkotás öröméért, mint bármilyen javadalmazásért dolgozik. Végigjárta a digitálisok ranglétráját (350D, 20D, 50D, 5DMII, A7, A7II, A7III, GFX 50S II), de egyre többet játszik analógokkal is. Időközben rájött, hogy az optika sokkal fontosabb, mint a váz. Valamiért ösztönösen szereti a mirrorlesst és a minél egyszerűbb, de agyafúrtabb megoldásokat. Saját magára a "géptulajdonos" megjelölést szereti alkalmazni, ami jobban lefedi technikai részletek iránti rajongását. 2021-ben okleveles fotográfus lett, legyen ez akár jó, akár rossz dolog.

Manuális objektívekkel 2014 eleje óta foglalkozik, 2015-ben pedig összegyűjtötte és letesztelte a legtöbb elérhető árú 50mm-es optikát. Nem csak gyűjti, de szereti, javítja, és használja is objektívjeit, hiszen a vitrinben tartott felszerelésnek csak ára van, nem pedig értéke. Ha hívják, örömmel osztja meg tapasztalatait és élményeit személyesen is élő előadásokon vagy a vintage pub személyes találkozóin, ezen felül pedig szorgosan építi az online is elérhető tudásbázist.

A fotózásnak minden lépését fontosnak tartja, ezért a gondolat teremtő erejéről és az alkotás önmagára visszamutató értelméről és boldogságáról is sokat lehet hallani nála. Ha csatlakoznál hozzá, a vintage pubban általában megtalálod, a pult mellett rögtön jobbra. Tovább...

hispan's photoblog C 2011-2024 (eredeti megjelenés: 2022. február 9., utolsó módosítás: 2022. február 9.)