Hacsak nem Duflexekről beszélünk, hazai fotós termékeket elvétve lát az ember a neten. Duflexet meg ugye ritkán találni a padláson, sajnos. Éppen ezért volt különös öröm nekem, hogy Marketplacen szembe jött egy MOM Budapest felirattal gravírozott apró optika. Bármi is legyen ez, tudtam, hogy kell nekem.

Ha a korábbi anyagokban nem olvastál még a Magyar Optikai Művekről, ebben a blokkban van lehetőséged rá.

Művelem magamat MOM ügyileg!

A céget Süss Nándor alapította 1876-ban, és története során számtalan névváltozáson ment át. Az állam által felkarolt szervezet volt Állami Finommechanikai Tanműhely (1886), később pedig Süss Nándor-féle Precisio Mechanikai Intézet. A Csörsz utcában található, a cég történetét meghatározó területre 1905-ben költözött át a komplexum a Mozsár utcából. Feladata a tudományos élet és a kutatók ellátása volt igen precíz műszerekkel. Mivel a XX. századi fizika nagyjából arról szólt, hogy az egyre pontosabb elméleteket egyre agyafúrtabb kísérletekkel lehetett csak ellenőrizni, nagy szükség volt a hazai finommechanikai iparra.

Kevesen tudják, de az 1918-ban részvénytársasággá alakuló cég csak ekkoriban kezdte meg a saját üveglencsék gyártását (korábban azt német földről importálták). 1930-tól a cég fele-fele arányban a Zeiss és a honvédelmi tárca tulajdonába került. Ma is ismert nevét, a Magyar Optikai Műveket 1939-től vette fel, mivel ekkor már az optikai termékek voltak a meghatározók a vállalat profiljában.

Ha bárkinek lenne kétsége arról, hogy a háborúnál semmi sem pörgeti jobban a gazdaságot, akkor tanulságos adalék, hogy a világszínvonalú lencsegyártás ellenére a második világháború előtt a légvédelmi gránátokba készített késleltetős gyújtók értékesítéséből szerezte a MOM a legnagyobb profitját (német licensz, német vásárló, de volt szállítás Angliának is).

A világháborút viszonylagos sértetlenségben túlélő gyár a szocializmusban a tervgazdálkodás részeként, komoly megkötésekkel működött tovább, ennek ellenére is világszínvonalú termékekkel és ötletekkel. Ekkor vették át a Gamma Optikai Művek termelését is, és nekünk, fotósoknak innentől különösen érdekes a cég sztorija, mert megkezdődött a kisfilmes fényképezők gyártása. A Momikon sorozatból 1956-ig 3470 darabot készítettek, majd utána jött a Mometta sorozat harmincezernél is több legyártott példánnyal. Az 1966-ig gyártott Fotoboxból is rengeteg készült. Szomorú, hogy a keletnémet és orosz gyártók javára ezt az iparágat 1966-ban központi utasításra leállították.

A teret hódító digitális érával a cég az 1980-as években annak ellenére sem tudta már felvenni a lépést, hogy korábban bekapcsolódtak a számítógépes iparba és az adathordozók gyártásába. A rendszerváltás környékén a privatizációs fazékból a vállalatot több kisebb rt és kft formájában merték ki a jó helyen jókor levők tányérjaira. A cég hivatalosan 1996-ban szűnt meg, eladósodva, jogutód nélkül.

Egyik utolsó és legszomorúbb mozzanata volt, amikor 1996-ban a maradék gyárépületeket is lebontották a Csörsz utcában. A helyiek körében azóta is fogalom a "MOM", no nem a pláza miatt, hanem mert az azonos néven ma is üzemelő kulturális központban korosztályom számtalan tagja lépett fel a környékről mindenféle általános iskolás néptánci és egyéb műsorok keretében. Itt vesztettem el az egyik kedvenc matchboxomat, itt harapta meg az egyik osztálytársam orrát egy kutya, plusz kevesen tudják, de innen pár méterre még egy alig felfedezhető izraelita temető is megbújik.

MOM Budapest 1.7/35

A pár ezer forintért beszerzett kincs a felirat szerint a Magyar Optikai Művekben készült Budapesten, fényereje f/1.7, gyújtótávolsága pedig 35mm. Ez persze túl szép lenne, hogy igaz legyen, és a kézhez kapott üveg méreteiből azonnal látszott, hogy a jó fényerő/gyutáv kombinációhoz igen kis lefedett képkör fog tartozni (a gyújtótávolság, a képszög és a tényleges lefedettség viszonyáról ebben a korábbi anyagban olvashatsz részletesen).

A lencserendszer hátulról bontható, összesen 4 elemet tartalmaz 3 blokkban (az első páros ragasztott). A hátsó, kicsavarható blokkban van a két hátsó lencsetag. Rekesz természetesen nincsen benne.

A netes kutakodások során kideríthető további infók konvergálnak a nullához, sőt gyakorlatilag el is érik azt, mert tényleg semmit sem lehet feltúrni a típusról online. Így amit ránézésre meg lehet állapítani, hogy ez az apró kis csoda vetített valami kis formátumú filmet vagy képet, a menetes kialakítású házból pedig talán lehetne következtetni arra, milyen eszközben használták eredetileg (ha tudod, kérlek, írd meg a komment szekcióban).

Nevezzük tehát vetítőoptikának őt is, mint annyi elődjét a blogon. Apropó vetítőzés és elődök, ha eddig még nem olvastál hasonlóról, az előző részek tartalmából:

Ma az fog történni, hogy ebből a ritka és szívemnek kedves optikából valódi objektívet építünk, vagyis kap fókuszmechanikát és megnézzük, milyen rendszerekre lehet adaptálni. Ezt követi természetesen a terepteszt, hogy azt is megmutassam, mire jó a gyakorlatban.

Építés

A hazai építőipar fellendülését meglovagolva mi is építünk ma valamit. Hogy mi kell majd a művelethez, arról nemsokára, először jöjjenek az első ötletelések.

A MOM Budapest 1.7/35-öst a szenzor elé fogva szabad kézzel is megállapítható, hogy ez mirrorless buli lesz, mert kb. 10mm-re kell lennie a hátsó lencsetagnak a fényérzékeny felülettől ahhoz, hogy végtelenben is éles képet kapjunk. Ezen kívül azonnal beigazolódik a korábbi sejtés is: a fullframe szenzort alig fedi le, de még az APS-C-t sem teljesen.

Ez persze ne szegje kedvünket. Ettől még lehet érdekes új játékunk. És az is lesz!

Az átalakításhoz kelleni fog majd:

• egy MOM Budapest 35mm f/1.7 optika
• egy 17-31mm M42-M42 helikoid, ami a fókuszálásért felel
• egy 40,5mm-es utángyártott fém napellenző
• némi epoxy ragasztó
• pár műanyag gyűrű
• egy kevés fekete festék

Nem lesz bonyolult a dolog, kezdők is belevághatnak. Biztonsági figyelmeztetés: ha beleejted a gépedbe az optikát, végigkarcolod vele a szenzorodat, letöröd vele a záradat, az maximálisan kellemetlen tud lenni. Szóval óvatosan az ilyesmivel.

Első lépésként gondoskodni fogunk róla, hogy az optikának minél kisebb része lógjon bele a gépbe. Itt van némi mozgásterünk, mert a fém tokozás hátul kb. 6mm-en tovább nyúlik az utolsó üveg tagon, és számunkra teljesen felesleges.

Szedd szét az optikát, vedd ki belőle az üvegeket, majd a hátsó blokkot csavard vissza és az egészet mard le addig, amíg még a hátsó blokk behajtásához szükséges szerszámhelyekből marad valami. Nyertél kb. 5mm-t.

Mivel a vetítőobjektíveket nem fotózásra tervezték, így néha fura útvonalakon terelik a fényt, plusz a szenzor is tükröz, így érdemes a frissen fényesre mart fém felületeket matt feketére visszafesteni, hogy véletlenül se tükrözzön odabent feleslegesen semmi.

Az optikánk belseje az építés után is szétszedhető lesz, így ha az üveg tagok koszosak, azt akár most, akár később is tudod majd orvosolni.

Ha kész az optika háza, csavarj össze egy standard M42-NEX adaptert egy M42-M42 17-31-es helikoiddal. Ez fogja majd befogadni a vetítő eredeti külsejét.

Keverj ki egy kevés epoxyt és a 40,5mm-es menettel rendelkező fém napellenzőt ragaszd bele az M42 helikoid elejébe (dolgozhatsz direkt 42mm-es napellenzővel is, de ez nem standard méret, és sokkal drágábban adják, mint a célra tökéletesen megfelelő 40,5mm-es változatot).

Ha ez kész, tedd a gépedre az adapterrel együtt a mechanikát, és addig engedd bele finoman a vetítőoptikát, míg el nem éred a végtelen fókuszt. Most, hogy megállapítottad a végtelen pozícióját, vágj le egy akkora alátétet, ami ezt a távolságot garantálja majd a mechanikád és a vetítőd között.

Ez a gyűrű természetesen csak a szenzortól vett helyes távolságot fogja beállítani, ezért kell még egy további is, ami pedig a vetítő eredeti háza és a mechanika belseje közé kerül. A következő képen ezt a második gyűrűt már az elsőbe illesztve láthatod.

Ha újra tesztelted és minden stimmel, jöhet a további ragasztó, és a vetítőt a gyűrűkkel együtt rögzítsd a mechanikába. Ha pontosan dolgoztál, a vetített képkör éppen a szenzor közepére kerül, így a képsík is hibátlan lesz. Száradás közben többször ellenőrizheted, minden rendben van-e.

A kész optika kicsi, könnyű, és alig várja az ember, hogy kipróbálja.

Természetesen a helikoidról később lecsavarhatod az M42 adaptert, és ha más típusú csatlakozást teszel rá, aminek a bázistávolsága egyébként megegyezik vagy kisebb, akkor az objektíved hibátlanul fog menni más MILC gépeken is. Például Sony NEX (18mm) helyett Fujifilm X (17,7mm), Nikon Z (16mm) vagy Nikon-1 (17mm) bajonetten is működni fog standard M42 adapterekkel. Ha a végtelen távolságon kicsivel túlhoztad az optikát (a fókusz túlfut a végtelen ponton), akkor a túlfutástól függően működhet az optika standard M42 adapterrel Canon RF (20mm) vagy M4/3 vázakon (19,25mm) is.

Száradás után indulhat a játék, máris mutatom az első eredményeket.

Tesztképek és élmény

Íme az első három felvétel, vagyis a tesztpéldány hosszú évek után új szerepben újra életre kel:

Ezek fullframe szenzoron készültek (A7III), és kiválóan látható, hogy nem nagyon fedi le azt a vetített kép. Ellenben a típusnak pont itt jön a rejtette csavarja (képletesen és szó szerint is).

Fullframe szenzoron ugyanis szinte teljes "gömböd" van, a "gömbök" széle felé pedig csodálatos és folyamatosan erősödő csavarás figyelhető meg. Magyarul: új kreatív dimenziót használhatsz ki; teljes csavarást tökéletes kör alakban! A vetített képkör átmérője a közelpont felé haladva egyébként némiképpen növekszik.

Apropó közelpont: még a 17-31mm-es, átlagos fókuszúttal rendelkező helikoiddal is végtelentől 15cm-ig lehet fókuszálni (15cm a szenzortól, 5cm az optika elejétől a legkisebb beállítható tárgytávolság). Ez tehát egyben egy makró optika is, jóllehet elég nagy kihívás vele dolgozni, mert a nagy fényerő és a rekesz hiánya miatt az éles tartomány igen apró.

Íme pár tesztkép közelre és nagyon közelre:

Külön napellenző ide vagy oda, az optika, mint általában a vetítők, természetesen nagyon érzékeny a becsillanásokra. Művészet vagy sem, de a flarek ebben az apró lencserendszerben hihetetlenül szép mintázatot hoznak létre:

Ki kell emelnem a rajzolatot és a kontrasztot. Meglepően jó mindkettő. Ha sikerül eltalálni a fókuszt, akkor az optika középen (és többnyire csak ott) elképesztően részletes képet ad:

Ugyanez igaz a színekre is: teltek, kontrasztosak, és a legtöbb vetítővel ellentétben nem kell drasztikusan húzogatni a csúszkákat utómunka során, hogy valami használható jöjjön ki a nyersanyagból. Mindezért valószínűleg a kék árnyalatban pompázó bevonat lehet a felelős.

Eddig a fullframe játék, most azonban átkerül az optika APS-C szenzorra és jöhet végre egy kis portrézás az A5100-assal.

Komponáláskor természetesen bele kell kalkulálnod, hogy a képek széle kisebb szenzorméreten is fekete lesz. Korábban írtam egy anyagot a vetítőoptikák nyerseinek képfeldolgozásáról, ebben találhatsz hasznos tippeket, ha kezelni akarod ezt a jelenséget (a legegyszerűbb persze az utólagos vágás, de nem mindig érdemes eltüntetni a széleket, különösen esti, sötét képeknél nem).

A végére kutyás kép:

Summa summarum

Azt nem mondom, hogy kezdj el keresni egy ilyen optikát, mert az igen kis vetített képkör miatt a felhasználási területe roppant korlátozott, de ha ráakadsz egyre párezer forintért, akkor az építés további költségeivel együtt is megérhet egy próbát, mert egyébként éles, kontrasztos, fényerős, és tud valamit, amit más objektívek nem: csavarós háttérrel együtt teljes karikát rajzol a fullframe szenzorodra. És persze mégiscsak magyar gyártmány, ami eleve különlegessé teszi.

Ha nem akarsz magad bajlódni az átépítéssel, a szerelőműhelyben bármikor kérhetsz segítséget ezzel kapcsolatban.