hispan's photoblog
              tudásbázis
              vintage pub
              műhely
              frissességek

    hispan's photoblog   |   műhely   |   feliratkozás

h

hispan's photoblog

F

Ezért imádod
a vintage objektíveket

Divat, vagy valódi okai vannak a vintage őrületnek és az analóg forradalomnak?

Amikor 6-7 éve bekapcsolódtam a vintage őrületbe, a régi optikák modern vázakra adaptálása már rég nem volt ismeretlen gyakorlat. A különbség csak a volumen volt: igen kevesen "játszottak" ilyesmivel és nem sokan vették komolyan a dolgot. Most, pár évvel később az amatőr fotósok világában központi téma a "vintage", és sok profi is visszanyúl a hagyományokhoz, vagy legalábbis ötvözi azokat a modern technikákkal.

De miért? Összeszedtem hat olyan hajtóerőt, ami a vintage kombájn mögött állhat és felelős azért, hogy a vizuális kultúra érett, aranysárga búzakalászait ma igen nagy részben le is aratja. Miért logikus, miért rentábilis és miért szeretik a fotósok a 40-50 éves optikákat? Tágabb értelemben pedig hogyan lehetséges, hogy nem csak a digitálisra való adaptálás van központi helyen, de a filmes fotózás is feltámadóban van?


Olvastad már a friss cikkeket a tudásbázisban?

Akár a dolgok technikai, akár a művészi oldala érdekel, meg fogod találni a mai mannádat. Megnézzük, műszakilag miért elég neked a vintage optika, miért rentábilis alternatíva az új felszerelésekhez képest, miért az analóg a fotózás "hozzáadott tojása", miért nem szeretnek téged a digi gyártók, hogyan lehet a vintage cucc Noé bárkája, és hogyan tesz téged kreatívabbá a macerásabb alkotási folyamat. Kezdjük a száraz és rideg valósággal.



#1


Túl jó neked a vintage is

Azt állítom, hogy az amatőr (de sokszor még a profi) fotósok többségének tökéletesen elég az a képminőség, amit egy jobb vintage optika képes produkálni.

Amikor fotózol, van egyfajta esztétikai és technikai elvárásod az elkészült képekkel kapcsolatban. Amatőr fotósként az analóg üvegek szinte 100%-ban megfelel ezen elvárásaidnak (és felesleges azt 130%-osan meghaladnod modern objektívekkel). Az első pontban a technikai oldalt vizsgálom meg, de nemsokára visszatérünk még az esztétikára is.

Mit értek az alatt, hogy az esetek többségében a technikai elvárásokat teljesítik a régi objektívek is? Ez attól függ, hogy mi a célod.

Bár jól tudjuk, hogy a boldog fotós lájkok nélkül él, mégis legtöbben közülünk közösségi felületeken (főleg facebookon, instagramon) osztják meg képeiket. Ezek digitális valójukban legtöbbször maximum 2000 pixeles méretet vesznek fel (akár telefonon is, de hiába az UHD felbontás, azt a szem már szinte észre sem veszi). Mindez azt jelenti, hogy ha “csak” egy átlagos, 20-24 megapixel körüli kamerád van, ami 5-6000 pixel széles nyers képeket készít, már akkor is az eredeti fotód méretének töredékét használod csak fel. Még ha nem is rajzolná ki teljesen a pixeleidet egy régi optika, ez a végeredményen akkor is alig látszik a mérettömörítés miatt. Ezen a területen tehát többnyire untig elég egy régi objektív, és hatalmas a kínálat, bármilyen feladatra is keresed a megfelelőt.

Sokan vannak, akik nyomtatásban is viszont szeretik látni munkáikat. A tapasztalat itt szintén az, hogy a 20-24 megapixel körüli, ma már átlagosnak mondható szenzorok képeit akár A3/SRA3 méretben, azaz akár 29,7*42cm méretben is simán ki tudod nyomtatni kiváló minőségben. Tele van a szobám fala ilyen printekkel, évek óta csinálom. Döntő többségükben itt is szépen muzsikának az analóg üvegek.

A kérdés persze nem csak a felbontásról szól. Rengeteg olyan egyéb paraméter van, amit elvárhatsz egy objektívtől. Ilyen lehet a rajzolat minősége, a kromatikus aberráció vagy a szembefények kezelése. Amellett, hogy nemsokára lesz még ezekről szó, a vintage univerzumban tett több éves bolyongásaim után megkockáztatom, hogy ezekben a kérdésekben is bőven megfelel a vintage optika a mindennapokban.

Ha sosem találkoztál még a témával, de érdekel, hogyan tudsz régi objektíveket modern digitális vázakon használni, ide kattintva elérheted az ezzel kapcsolatos tudásanyagot.

Van természetesen pár olyan terület, ahol a modern optikák lépéselőnyben vannak. Az ultraszéles objektívek (jellemzően 18mm alatt) nem (vagy csak halszemként) léteztek a múltban, de még a vintage 20mm körüliek sem igazán jók az aszférikus lencsetagok hiánya miatt. A gyors mozgások és a sport megörökítése nehéz (vagy sokszor lehetetlen) manuális objektívekkel. Bár évtizedeken át megoldották ezt a feladatot a fotósok (számtalan trükk és praktika segítségével), tény, hogy ezeken a területeken az analóg megoldások hátrányban vannak.

Mielőtt tovább megyünk és rátérünk a szubjektív, szinte már művészi szempontokra, még egy dolgot meg kell vizsgálnunk a materialista vonalról.



#2


Profi cucc kell(ene),
de nem tudod megfizetni

Azt állítom, hogy a digitális fotós piac szűkülése miatt az új felszerelések egyre drágábbak, de a vintage kiváló alternatívát kínál legalább ezek egy része helyett.

Az utóbbi években a professzionális fotós felszerelések piaca szűkülőben van. De nem csak a legdrágább megoldások, hanem az igényes közönségnek szánt amatőr gépek is egyre kevesebb vásárlóra számíthatnak. Ennek kétségtelenül az egyik oka a mobilos fotózás, hiszen ma már elképesztő minőségben képesek képeket készíteni a zsebünkben lapuló okostelefonok.

Ebből a helyzetből az következik, hogy a kisebb kereslet egyre feljebb tornássza az árakat. Kevesebb embernek kell megfizetnie az egyre drágább fejlesztések költségeit. A paradox helyzetet nem itt kell keresni, hanem a szomszédban: bár egyre kevesebben vannak, akik profi vagy haladó amatőr felszerelés vásárolnak, ők egyre jobb és jobb gépeket szeretnének birtokolni. Tulajdonképpen a többségünk ha tehetné, a legdrágább vázakkal és objektívekkel dolgozna.

Kiváló példa erre a napjainkban is zajló fullframe forradalom. 9 éve, amikor a testvéremmel első digitális gépeinket nyüstöltük (egy Canon 20D-t és egy 350D-t), a fullframe afféle elérhetetlen vágyálomnak, a profik világának tűnt. Nagyon drága volt, és rendszerszintű beruházást igényelt volna. Elképzelhetetlennek tartottuk, hogy valaha fullframes digitális gépekkel fotózunk majd.

Ma, közel egy évtizeddel később a nagy gyártók nem csak sorra jelentik be fullframe mirrorless rendszereiket, hanem vásárlók tömegei is mennek ebbe az irányba. Számtalan ismerősöm matekozik, oszt és szoroz, és megállapítja, hogy tulajdonképpen akár képes is lenne megfizetni a fullframet.

Hiába azonban a vágyak, ha az emelkedő árak miatt ezt a vásárlók egy jelentős része végül nem teszi meg. Vagyis nem tenné meg, ha nem jönnének a képbe a vintage fullframe objektívek egész hordái. Míg ugyanis egy fullframe váz és egy hozzá való komolyabb objektív igen drága lehet, addig ha csak a vázat kell kifizetni, máris nem olyan vészes a helyzet. Erre pedig számtalan, a profi digitális megoldásokhoz képest félelmetesen olcsó régi manuális objektívet lehet feltenni. Ezek az olcsó optikák ráadásul - mivel eredetileg majdnem mindet 36*24-es Leica-kockára, azaz a fullframe méretére tervezték, gond nélkül elboldogulnak a nagy(obb) szenzorokkal is.

Mostanra annyit beszéltünk a kérdés technikai oldaláról, hogy kezdek szédülni. És ez nem véletlen, hiszen a kutya igazából nem itt van elásva. A vintage forradalom ugyanis - a többi analóg forradalomhoz hasonlóan - soha nem a technikai perfekcionizmusról szólt és szól. A technológia önmagában soha nem képes érzelmeket kiváltani, márpedig az emberek pontosan erre vágynak. Az analógnak ma van eszméje (visszatérés a valósághoz és a valódi tapasztalatokhoz), míg a digitálisnak - talán éppen fiatal kora miatt - nincsen jelmondata. A digitális a tökéletesre törekszik, mert ez az alaptermészete, az analóg azonban a valódira.



#3


A digitális légyott nem olyan jó,
mint az igazi

Azt állítom, hogy a digitalizáció nagyon fontos alkotási és tapasztalási folyamatokat ölt ki a fotózásból, és ezeket manapság nagyon sokan a régi objektívekkel való alkotásban találják meg újra.

Azzal nem fogok újat mondani, hogy az analóg napjainkban újra teret hódít az élet minden területén, és valószínűleg több van ebben a tendenciában, mint a túlzott digitalizáció természetes ellenárama (erre később még visszatérünk).

Bármilyen hobbit választasz, akármilyen munkád is van, a digitális technika jó eséllyel részben-egészben átformálta azt az utóbbi években. Gyerekkoromban analóg volt a terepasztal: áramot adtam a sínbe, és elindultak a mozdonyok. Ma már követni sem tudom ezt a területet, mert minden digitális lett: chipek és wifijelek, számítógépek és okostelefonok vezérlik a forgalmat. Előre programozhatjuk a menetrendeket, a világítást és a hangokat. Csak éppen azt a furcsa elektromos szagot meg a transzformátor zümmögését és melegét nem érzem a tenyerem alatt.

Ugyanígy ölte meg a fotózás örömét is a bitek világa. Ma sokkal kevésbé a művészetről, mint inkább a felszerelésről szól bármilyen, képekkel kapcsolatos diskurzus. Lépj be akármilyen fotós csoportba, és máris minden munka alatt kérdések özönét látod - de nem a mondanivaló, a művészi koncepció vagy a megvalósítás lázas óráinak lélekorgazmusaival, hanem a lámpákkal, vakukkal, objektívekkel, szenzorokkal és beállításokkal kapcsolatban.

Hazudhatod magadnak, hogy a manuális/M módban tied a kontroll, de valójában a fényképeződ szenzorstabilizátora, fénymérője, RAW-optimalizáló algoritmusai, az optikád autofókusza és a képszerkesztő programod mesterséges intelligenciája meg presetjei rengeteg dolgot átvettek tőled. Ez egyfelől kényelem, másfelől viszont megöli a lelkedet.

Amikor a kertvárosi, idillikus amerikai álomba bevezették a por alapú “kész” tortákat, a gyártókat a legjobb szándék vezette: le akarták venni a háziasszonyok válláról a tortakészítés hosszadalmas folyamatának terhét. Az eredmény kereskedelmi katasztrófa lett, az új termék pedig alig fogyott. Miért? A válasz nagyon egyszerű: a házias feleségek nem érezték sajátjuknak a dobozból percek alatt előállított ételeket. Nem szívesen tették azt a családjuk asztalára.

A helyzetet a ma már fogalommá vált “hozzáadott tojás” mentette meg. A gyártók rájöttek, hogy ha csak 1-2 hozzávalót kihagynak a dobozból, és azt külön kell hozzáadni a főzés során, a hétvégi szakácsok máris sajátjuknak érzik az ételt.

Ismerős a recept? Az IKEA is ezzel főz. Pontosan ez a jól kigondolt oka annak, hogy az IKEA bútorokat neked kell összeraknod. Ettől válnak a sajátjaiddá, időt és energiát fektetsz az “előállításukba” és jóval büszkébb leszel rájuk, mire készen vagy velük.

A fotózás világában az analóg objektívek pontosan ezt a “tojást” pótolják. Meghagyják neked a digitális vázak kényelmét, azonban a manuális fókusz miatt több tervezést, küzdelmet és kitartást igényelnek. Az eredmény pedig olyan képekben testesül meg, amiket sokkal inkább magadénak érzel, mint a “digitális kattintgatás” termékeit.



#4


Fejlesztünk, de kinek?

Azt állítom, hogy egy objektív nem (csak) a technikai paraméterei miatt lehet nagyszerű, hiába koncentrálnak erre az utóbbi évtizedekben a gyártók és a marketingesek.

Írtam pár éve egy cikket arról, hogy mi a baj a modern objektívekkel. Abban alaposan utána olvashatsz ennek a témának. Röviden arról van szó, hogy a gyártók az utóbbi évtizedekben fiktív paramétereket jelöltek meg a fejlesztés irányainak, amik sokszor nem álltak kapcsolatban a valós igényekkel, vagy ha igen, akkor is túl nagy áldozatot követeltek más területeken.

Bár változóban van az ezzel kapcsolatos közgondolkodás, sokszor még mindig azt az objektívet tartjuk jónak, ami középen és a sarkokban is éles, a lehető legjobban kezeli a kromatikus aberrációt és a becsillanásokat, lehetőleg emellé még kontrasztos is, fényerős és csodásak a színei.

Ezzel csak az a probléma, hogy a fent megfogalmazott elvárások azokhoz a rémesen steril képekhez vezetnek, amit a mai digitális objektívek produkálnak. Az ezeket régóta használó, “ebbe belenövő” digitális fotósok pedig csak állnak és vakarják a fejüket, miközben a régi nagyok fotóit nézik, és azon gondolkodnak, mi hiányzik a saját képeikből.

Elmondom: a hibák. Azok a “hibák”, amik egyedivé, élettelivé és pillanatba sűrített történetté varázsolnak egy fotót. Hiszen az emberi szem sem tökéletes, sőt igazság szerint a kép nagy részét a meglehetősen hiányos információkat biztosító szemből érkező elektromos jelek alapján maga az agy állítja elő. Az agyunkban hihetetlen teljesítményű “vizuális erőmű” van, ami alig várja, hogy megoldoztassuk.

Egy olyan korban, amikor se szeri, se száma a szinte “hibátlan képet” adó objektíveknek, tömegek keresik a régi orosz üvegeket, amikkel mindenféle becsillanásokat, flareket és egyéb képi hibákat varázsolhatnak egy-egy fotóra. Vagy ha nem is szándékosan hibákat, de legalább valami olyan térérzetet, olyan háttérkezelést, aminek van némi életszaga.

Tőlem a legtöbbször nem azt kérdezik, hogy melyik a legélesebb objektívem, hanem azt, hogy melyikkel szeretek a legjobban dolgozni. És ez itt a fő kérdés. Azt az optikát fogod a legjobban szeretni, ami az elképzeléseidet a legtökéletesebben valósítja meg. És kétlem, hogy úgy kelnél fel minden reggel, hogy “ma lövök 100 darab saroktól sarokig éles fotót”.

Ez a negyedik oka annak, ami miatt olyan nagy a divatja a régi objektíveknek. Lehet, hogy ezek sok technikai paraméterükben nem versenytársai a mai optikáknak, de van valamijük, ami az újoncoknak nincsen: karakterük és lelkük.



#5


Ösztönös védekezés a vizuális cunami ellen

Azt állítom, hogy az értéktelen képek digitális zajában a vintage fotózás hozzáadott értékkel rendelkezik, ami többé teszi a puszta kattingatásnál.

Olyan korban élünk, amikor egy kép nem csak többet mond ezer szónál, de könnyebb is a fejekbe juttatni egy fotót, mint azt az 1000 szót. A digitális és nyomtatott csatornákon a vizuális tartalmak mennyisége egyszerűen sokkoló.

A modern tartalomterjesztésnek ki kellett találnia valamit, hogy ezt a rengeteg kontentet elfogyasszuk (el akarjuk fogyasztani), ezért a félelem politikájához folyamodott. Kitalálta a FOMO módszerét (Fear Of Missing Out - félelem, hogy valamit elszalasztasz), ami arra épül, hogy ezernyi kiváló megoldást és élvezetet nyújt életünk minden kérdésére és vágyára, mi pedig attól kezdünk rettegni, hogy kihagyjuk a még jobbat. Ez vezet oda, hogy képtelenek vagyunk dönteni és megállapodni.

Nem szerethetem meg a kocsimat, mert jövőre jön az új, még jobb modell. Nem kötődhetek a páromhoz, mert csak idő kérdése, hogy szakítsunk, és egy “jobbra cseréljem”. Nem teszem otthonossá a lakásomat, mert pár év, és tovább költözök egy nagyobba. Minek viselkedjek normálisan a munkatársaimmal, ha jövőre úgyis felmondok egy busásabb ajánlat miatt?

A FOMO világában azonban az agy ösztönösen próbál értékeket találni. Ezt diktálja lassan, de biztosan elavuló, 70.000 éves szavannai múltra visszatekintő agyműködésünk és ösztöneink, amik az emberiség hatalmas kulturális, szociális, technikai és politikai vívmányai ellenére az utóbbi évezredekben tulajdonképpen alig változtak.

Az értéket pedig - az évszázadok óta uralkodó humanizmus és a hozzá társuló, sok évtizedes múlttal és történelmi győzelmekkel rendelkező liberalizmus - “visszaküldi a feladónak”. Azt mondja: érték az, amit te annak tartasz. Jó az, amire a vevő azt mondja. Szép az, ami tetszik a közönségnek. Magyarul: a mérce benned van.

Nem véletlen, hogy ezek után azok az alkotások, amikbe “beletették a tojást”, hirtelen nagyobb értéket képviselnek majd a szemedben. Könnyen lehet, hogy ugyanaz a fotósorozat sokkal jobb minőségű lenne, ha nem analóg optikával (vagy akár filmre) készítette volna el az alkotó, mégis hozzáadott értéket jelent az “elavult technika” használata, hiszen így többet kellett küzdeni a végeredményért. Ma ez a hozzáállás egyre általánosabb.

A vintage objektív természetesen önmagában nem tesz értékesebbé egyetlen fotót sem. Számodra azonban a saját munkádat minden bizonnyal kedvesebbé varázsolja, és ez egy valódi tapasztalás és igazi, mély érzés. Olyasmi, amit másképp talán nem éltél volna át. Olyasmi, amit “valóságosnak” nevezel.



#6


A korlátok tesznek kreatívvá

Azt állítom, hogy a vintage optikák korlátai valójában a kreativitásod és alkotási kedved fejlesztésének igazi lehetőségei.

A marketingszakmában van egy általánosan elfogadott alaptézis, amit sok más közegben rendszeresen elfelejtenek. Ez pedig az, hogy nem a szabadság és a korlátlan erőforrások tesznek kreatívvá (vagy jó problémamegoldóvá), hanem a keretek.

Tény, hogy vintage objektívvel sokkal nehezebb fotózni, mint egy autofókuszos, villámgyors csodával. Az is tény azonban, hogy a “túlságosan jó” felszerelés ötlettelenné és kedvtelenné tesz, sőt komoly alkotói válságba is taszíthat.

Mit tegyek, ha megtehetek bármit? Mit fotózzak, ha akármit nagyszerűen le tudok fotózni? Az efféle helyzetek nem sarkallják az agyat megoldások keresésére. Amikor azonban a lehetőségeid limitáltak, a látószöged fix és a helyszín is adott, még a legrozsdásabb fogaskerekek is elindulnak, és elkezdik keresni a legtöbbet, amit a helyzetből ki lehet hozni.

Egy időben mindig több (akár 4-5) objektívet is magammal cibáltam a fotózásaimra. Azt figyeltem meg, hogy többet tanakodok azon, éppen melyiket használjam, mint azon, hogy hogyan illene a portréalanyom a környezetbe vagy minek örülne ő maga. Egy ponton megálljt parancsoltam ennek az egésznek, és ma már kizárólag egy, maximum két optikával vágok neki a végtelennek (és e kettőnek is teljesen eltérőnek kell lennie, legtöbbször 14mm és 85mm). Mondanom sem kell, hogy az alkotói kedvemnek nagyon jót tett ez a váltás.

Számtalan olyan történetet mesélhetnék, amit az évek alatt osztottatok meg velem ezzel kapcsolatban. Bevallom, nekem ezek a visszajelzések adják a legtöbb erőt. Amikor profi fotósok szinte könnyes szemmel mesélik, hogy egy padláson talált, 30-40 éves optika olyan szintre hozta vissza az alkotókedvüket, amilyenen az 10 éve nem volt, akkor egyrészt együtt örülök velük, másrészt pontosan tudom, min mennek át. A kevesebb néha több, a vintage világban pedig sokkal több.



+1


A fotós vintage forradalom
nem önmagában álló jelenség

Velem együtt magad is megtapasztalhatod, hogy az "analóg forradalom" nem csak a fotózást, de az élet számtalan más területét is érinti. És ez nem véletlen.

Analóg forradalomról általában akkor beszélnek egy gazdasági vagy művészeti ág kapcsán, ha az részben vagy egészben visszatér a fizikai módszerekhez, a digitálisak rovására vagy segítségével. A fotózásban is zajlik egyfajta analóg forradalom a film emelkedő népszerűsége miatt, mégis ettől meg kell különböztetni a vintage forradalmat, mely kifejezetten a régi és az új technika összeházasításából és mindkettő legjobb elemeinek összevegyítéséből származik. Magyarul a digitális képalkotó eljárások (amik egyszerűek és gyorsak) kapnak olyan objektíveket, ami sokaknak szimpatikusabb és életszerűbb fotókat képesek alkotni.

Bár ez a cikk alapvetően arról szól, hogy miért ilyen népszerű az analóg technikát a digitális világ előnyeivel házasítani, nem mehetünk el a tény mellett, hogy napjainkban javában zajlik az élet minden területén az analóg technika "bosszúja".

Emberként megmásíthatatlanul a fizikai létbe vagyunk taszítva, és amíg saját, modernebb teremtményeink meg nem haladnak és történelemmé nem tesznek bennünket, az embernek mindig is igénye lesz a világgal való fizikai kontaktusra.

!

Ez az oka annak, hogy nem csak divat lett, de újra hódít is a papír és a bakelit, és természetesen maga a film is. Sokan a vintage optikákat adaptálók közül idővel leporolják régi filmes fényképezőiket (vagy ha ehhez túl fiatalok, vesznek egyet), és belecsapnak a filmes kalandokba. Legtöbbször e ponton érzik úgy, hogy valójában megtanulnak fotózni.

A filmes fotózás elkerülhetetlenül fizikai végtermékkel jár: az előhívott negatívval és az abból nagyított papírképpel. Ez természeténél fogva bonyolultabb és időigényesebb eljárás, de végső soron közelebb áll lelkünk szükségleteihez, így nem csoda, ha a teljes analóg fotós piac fellendülőben van, és nem csak a jellemzően posztdigitális vállalkozások, mint amilyen a Lomography is, élnek meg kiválóan, de az egész használtcikk piac évek óta szédületes áremelkedésen megy keresztül.

Ha ez a történet önmagában is érdekel, akkor ajánlom figyelmedbe David Sax: Az analóg bosszúja (The revenge of analog) című könyvét, mely ezt a jelenséget sokkal nagyobb léptékben vizsgálva járja körül.



* * *



Ennek a cikknek nem a digitális fotózással és a modern fejlesztésekkel való harc volt a célja. Én is használom ezeket a saját javamra. Sokkal inkább gondolatébresztőnek és kilométerkőnek szántam egy olyan úton, ahol még nagyon sok közös kaland vár a múlt és a jelen szerelmeseire, és a legjobb az egészben az, hogy mindezt együtt élhetik át.

Szinte már lefekvés előtti szállóige a blogon: a felszerelésed csupán eszközök sokasága, amik hozzásegíthetnek téged elképzeléseid és vágyaid megvalósításához, de sem alkotni, sem az úton előre jutni nem tudnak helyetted, és nem helyettesíthetik a kreativitásodat, a szépérzékedet és a saját ötleteidet.


Mutasd meg másoknak is, hogy mit találtál:


Share



Hasznos tudást kaptál?

Legyél te is a vintage univerzum hőse! A tudásbázis anyagai ingyenesek és mindig azok is maradnak majd. Viszont a weboldalnak és minden hozzá kapcsolódó csatornának vannak fenntartási költségei. Ha szeretnéd segíteni a régi objektívek megmentését és bemutatását célzó munkámat, hozzájárulhatsz egy általad választott összeggel. A támogatást PayPal.me segítségével biztonságosan tudod elküldeni:

Köszönöm, hogy segítetted a tudás terjedését! Ha a megjegyzés rovatban megadtad a nevedet is (nem kötelező), szerepelni fogsz a hősök között: Rostás Csaba, Kováts Péter, Szász Márton, Hunyadi Áron, Tipold Gábor, Gyarmati Balázs, Tamás Éva, Zsoldos Tibor, Hajdu Máté, Horváth Kitti, Szlávik József, Tordai László, Keserű Gergő, Keresztes László Péter, Somogyi László, Rácz András, Szántó Sándor, Zubán Gergely, Erhardt Balázs, Kovács Attila, Magyar Antal, Szabó József, Máté Gyula, Boros András, Vaszkun Gábor, Erhardt Balázs, Kirner Richard, Tímea Bokodi, Káposztás Viktória


Ha maradt még bármi kérdésed, vagy elmondanád véleményedet, várunk a Vintage Pubban és a blog facebook-oldalán.



Érdemes követni:



Vannak még itt további érdekességek is:


Milyen objektívvel fotózzak portrét?

Örök vita a fotósok között, hogy melyik a tökéletes gyújtótávolság emberek fotózására. Most ezt a kérdést fogjuk körüljárni, és fény derül a mobilos szelfik titkára is. Tovább olvasom...

Miért működnek az objektívek?

A fény rejtett fizikája és a kvantumelmélet csodálatos világa. Tovább olvasom...

Ezért imádod a vintage objektíveket

Divat, vagy valódi okai vannak a vintage őrületnek és az analóg forradalomnak? Tovább olvasom...

Évértékelő @2019

Egy újabb csodálatos és dolgos évvel lett öregebb a blog. A vintage optikákkal ellentétben ez - szerencsére - meg is látszik rajta. Összeszedtem nektek, mivel lettünk gazdagabbak idén, megmutatok pár adatot az oldal mögött és hozok a jövőre vonatkozó terveket is. Tovább olvasom...

Hogyan és miért válassz (egy) analóg/vintage rendszert magadnak?

A monogámia előnyei a vintage univerzumban, avagy miért és miképp érdemes gyártót és csatlakozást választanod, ha egy analóg ökoszisztémában gondolkozol? Hogyan lett a Canon FD a kedvenc vintage rendszerem? Esettanulmány. Tovább olvasom...

Robbantott ábra kisokos

Hogyan készíthetsz egyszerűen és gyorsan látványos robbantott ábrákat? Tovább olvasom...

Balkán Disney

Egy elfeledett hercegnő kreatív TFCD fotózása. Tovább olvasom...

Képzelt beszélgetés egy TFCD/portré fotózás előtt, alatt és után

Nem voltál még portréfotózáson? Akkor olvass bele egy beszélgetésbe, amiből minden kérdésedre választ kaphatsz a témáról (nem csak modellként). Tovább olvasom...

8 kocka egy közel 100 éves, középformátumú Zeiss Ikonnal

Hét elfogadható és egy pocsék fotó története, avagy: hogyan fotózz 120-as rollfilmre egy évszázados fényképezővel. Tovább olvasom...

A szürke színei

Az író e ponton bevallja, hogy sokszor (s mentség nélkül álljon itt: nem csak lázálmaiban) történetek jelennek meg a fejében, hiába csak pillanatképeket akar látni. Álljon hát itt egy ilyen szilánkszövevény, Kodak T-Max400-assal elbeszélve. Tovább olvasom...

Sony A7III: a mirrorless jelene és jövője

Hol van, hova tart és mivé lesz a mirrorless forradalom? Miért váltottam A7III-ra? A7II vs. A7III. Provokatív gondolatok és desszertnek sajttorta. Tovább olvasom...

In memoriam Mamiya ZE

Rég elfeledett kisfilmes rendszer Japánból, mely a műanyag erejével ötvözi a minőséget. Tovább olvasom...

13 különleges kamera a fotózás történetéből

Időutazás elfeledett technikai megoldásokkal, képtelen és képes elképzelésekkel és sok minden mással, amivel az évtizedek során az emberek képesek voltak fényképezni. Tovább olvasom...

Miért radioaktív az objektívem?

Tudom, hogy izgatja a fantáziádat a kérdés: miért radioaktívak egyes objektívek? Vajon ez veszélyes? Szándékos vagy lekváros? Nő vagy csökken a sugárzás az idők során? Pokoli sebességű időutazásra invitállak a válaszokért. Tovább olvasom...

Kezdő fotós kisokos

Van egy hármas aranyszabály, amit csak egyszer kell megértened ahhoz, hogy átlásd fényképeződ (vagy telefonod) működését. Utána sokkal könnyebb lesz a fotózás, ígérem. Tovább olvasom...

A 60 utolsó fotó a bontásra ítélt Olimpia Szellemhotelből

Haláltusájának utolsó óráiban készítettünk már pár posztapokaliptikus fotót a teljesen kifosztott, évek óta üresen álló Olimpia Hotelről, a Normafa csúfságáról. Tovább olvasom...

A kamu vörös karika pszichológiája

Avagy mi áll a “hamis” L-es objektívek hátterében? Mekkora bűn a csalás? Milyen hatással van ránk, ha csalunk? És jobb lesz az objektív képe a rá festett vörös karikától? Tovább olvasom...

Pirosszka (ingyom-bingyom TFCD fotózás)

Egyszer volt, hol nem volt, a fényerős üvegek hegyén is túl, de még a messzi-messzi galaxis határán belül... Tovább olvasom...

Viltrox EF-NEX III gyorsteszt

Mivel ad többet a Viltrox legújabb adaptere, mint a kategória többi versenyzője? Tovább olvasom...

A boldog fotós lájk nélkül él

Ne hagyd, hogy kedved szegjék a közösségi média fals visszajelzései. Legyél te is örömfotós! Tovább olvasom...

10 tipp régi objektív vásárláshoz

Milyet, hogyan, hol, mennyiért és mikor? Kisokos vintage-optikák beszerzéséhez, 10 hasznos tippel. Tovább olvasom...

Mi a gond a modern objektívekkel?

Hova vezet bennünket az egyre több lencsetag, és miért adnak sokszor a régebbi optikák életszerűbb képeket? Tovább olvasom...

Így ölte meg az A7 a DSLR-emet

(FRISSÍTVE A7II TAPASZTALATOKKAL!) Avagy a manuálozók álma, egy szelet XXI. század Tovább olvasom...

35mm történelem

Milyen képek lapulhatnak egy évtizedek óta rejtőző, előhívatlan 35mm-es tekercsen? Vajon sikerült megmenteni őket, vagy győz az enyészet? Tovább olvasom...

További cikkek a tudásbázisban...

A cikk összeállításában és véleményezésében köszönöm Papp Dóra, Tóth Gábor Szabolcs, Benedek Lampertés Kóró Anna segítségét. A kódolásban nyújtott segítséget köszönöm Pintér Zsoltnak.

BIO

A cikk szerzője 2011-ben kezdett fotózni. A mai napig abszolút amatőrnek vallja magát, aki sokkal inkább az alkotás öröméért, mint bármilyen javadalmazásért dolgozik (kivéve, ha pizzáról van szó). Végigjárta a digitálisok ranglétráját (350D, 20D, 50D, 5DMII, A7, A7II, A7III), de egyre többet játszik analógokkal is. Időközben rájött, hogy az optika sokkal fontosabb, mint a váz. Valamiért ösztönösen szereti a mirrorless-t és a minél egyszerűbb, de agyafúrtabb megoldásokat. Saját magára a "géptulajdonos" megjelölést szereti alkalmazni, ami jobban lefedi technikai részletek iránti rajongását.

Manuális lencsékkel 2014 eleje óta foglalkozik, 2015-ben pedig összegyűjtötte és letesztelte a legtöbb elérhető árú 50mm-es optikát. Nem csak gyűjti, de szereti, javítja, és használja is objektívjeit, hiszen a vitrinben tartott felszerelésnek csak ára van, nem pedig értéke. Ha hívják, örömmel osztja meg tapasztalatait és élményeit személyesen is élő előadásokon vagy a vintage pub személyes találkozóin, ezen felül pedig szorgosan építi az online is elérhető tudásbázist.

A fotózásnak minden lépését fontosnak tartja, ezért a gondolat teremtő erejéről és az alkotás önmagára visszamutató értelméről és boldogságáról is sokat lehet hallani nála. Ha csatlakoznál hozzá, a vintage pubban általában megtalálod, a pult mellett rögtön jobbra. Tovább...

hispan's photoblog C 2011-2020 (eredeti megjelenés: 2020. március 5., utolsó módosítás: 2020. március 5.)