Véleménycikk következik, benne 10 okkal, amik külön-külön is felhajtanák a régi optikák árait, mint nagypapa az Unicumot, együttvéve azonban a most is tapasztalható eszeveszett árrobbanáshoz vezetnek.

Előétel: a régi manuális objektívek árai az elmúlt 10 évben is folyamatosan növekedtek. Ebben nincsen semmi újdonság, még akkor sem, ha ez a növekedés az inflációt meghaladó volt. Számtalan itt felsorolt szempont változatlanul igaz volt eddig is. De vajon mi vezetett az ezekben a percekben is tapasztalható eszeveszett árakhoz?

Persze mi az eszeveszett ár? - kérdezheted jogosan. Mert marketinges-közgazdász egyszeregy, és a szocializmuson szocializálódott magyar társadalom java még mindig nem értette meg, hogy minden annyit ér, amennyiért megveszik. Nincs olyan, hogy egy Helios ára 3.000 forint volt 10 éve, és most miért nem annyi, miért 15.000? Ha valaki megveszi a neppertől 25.000-ért is, akkor az árak mennek felfelé.

Az tehát, hogy mi mennyit ér, amellett, hogy vannak objektív szempontjai (haha - esetünkben például a képminőség, a kompatibilitás, a kínálat, a hype, stb.), teljesen esetleges kérdés. Jó volna, ha ezzel a hazai többség is megbarátkoznak, mert rengeteg frusztrációtól szabadulna meg a közösség.

Lássuk most az áremelő tényezőket!

Értékállóság, befektetés

A vintage optikák vásárlásának amellett, hogy élmény őket használni, van még egy kiváló tulajdonsága: nagyszerű és értéktartó befektetés. Nem csak azért, mert az árak folyamatosan emelkednek, hanem mert maguk az objektívek sem mennek tönkre.

Egyszerű matek: a fém és üveg vintage optika minimális karbantartással évtizedek óta megy, és évtizedekig menni is fog. Nem igényel tartalék alkatrészt, vagy ha igen, az könnyen előállítható. Egyszerű és olcsó szervizelni. Ha vigyázunk rá, elpusztíthatatlan darab.

Ezzel szemben az új objektív ára abban a pillanatban esik 30%-ot, hogy kihozod a boltból, emellett a fogyasztói társadalom igényeinek megfelelően kódolva van, hogy 3-5 éven belül meghibásodik. A javítása sokszor nem lehetséges házilag (sőt, néha még a szerviz is csak a teljes eszközt tudja cserélni), a szervizárak horrorisztikusak, a gyártók pedig csak addig biztosítanak tartalék alkatrészt, amíg az újabb modellek miatt ki nem akarják futtatni a régit (ez sokszor hamarabb bekövetkezik, mint ahogy maga az objektív egyébként tönkremenne). Emellett majdnem minden javítás pótalkatrészt igényel, ami az esetek 99%-ban csak gyári lehet. Magyarul: ha új optikát veszel, borítékolható, hogy később még többet fogsz rá költeni, egészen addig, amíg veszteséggel el nem adod vagy végképp tönkre nem megy és lenullázza az értékét.

Éppen ezért a profi felszerelés vásárlása csak annak éri meg, aki azt munkával előre tervezhető időn belül ki is tudja termelni. Pontosan tudják ezt a gyártók is, így erre áraznak. Az egyszerű amatőröknek, mint te és én, az új felszerelés túl nagy kockázat és túl nagy veszteség (még akkor is, ha aránylag jól forgatod a használt piacon később).

Persze vehetsz új felszerelést másodkézből is, de a fenti amortizációs szabályok ugyanúgy igazak lesznek, csak kevesebbet buksz.

Ezek után csoda, ha amatőrök (és profik) tömegei nyúltak vissza a manuális optikákhoz? A vintage objektívekből épített géppark optimális esetben akár egy életre is szólhat, és csak a vázat kell mögötte korszerűbbre cserélni néha.

Emellett ha tényleg kifejezetten befektetési céllal vásárolsz, a legtöbb esetben még a magas kockázatú értékpapíroknál is magasabb hozamot tud produkálni egy-egy optika. Ez persze már nagyon eseti kérdés, de megfontolandó, és nem egy ismerősöm tart komoly pénzeket “üvegben” is. (Az objektív persze azért is jobb a részvényél meg hasonlóknál, mert lehet vele fotózni, így boldogabbá is tesz.)

A korszerű felszerelés áremelkedése

A modern objektívről már esett szó fentebb, ám fontos azt is látni, hogy a profi felszerelések keresletének csökkenése miatt (amit az olcsó, tömegeket lefedő képrögzítési eljárások elterjedése - pl. mobiltelefonok - okoz) a kínálat lecsökkent (hány profi rendszer volt régen és hány van ma?) és a tervezés, gyártás, elosztás költségei is megnövekedtek. Magyarul: a profi digitális felszerelés nagyon drága.

Ugyanakkor a mobilok és akciókamerák térhódítása mellett is egyre több amatőr szeretne profi gépet venni. 10 éve még alig ismertem amatőrt, akinek fullframeje volt, most meg már mindenki azzal rohangál, és a középformátum is elérhető közelségbe került. Az új felszerelés árszínvonala azonban szükségszerűen húzza fel a használt piacot, ezen belül a vintage optikák piacát is.

Ne felejtsük, hogy hogyan gondolkodik egy vásárlóerővel (pénzzel) rendelkező hobbi/amatőr fotós, aki nem munkára használja a felszerelését. Ha egy nFD 1.2/85L optika képminőség szempontjából párba állítható az EF USM 1.2/85L testvérével, de előbbi sosem fog elromlani, miért ne azt venném?

És így, hogy folyamatosan nő a kereslet, miért ne kúszna az ára a félmilliós határ fölé? (Sőt, mondok jobbat: ma már a vintage verzió ára meg is haladja az autofókuszosét, főleg mert a Canon elkezdte kivezetni az EF bajonettet.) Ugyanez igaz egy jobb, fényerős 50mm-es optikára: ha 300.000 forint az új, AF-es csoda, de a képe nem annyival jobb, meg még lapos is, és úgysem munkára használod, miért ne keresnéd a vintage verziót?

Egyre több MILC

Ne felejtsük el, hogy a vintage optikák ára attól is függ, mennyire könnyen adaptálhatóak. A DSLR-ek korában ez fontos kérdés volt, mert a bázistávolság sok esetben akadályt jelentett. Így esett ki a komplett Nikon F éra az adaptálás játszóházából.

Manapság azonban már a MILC-ek, azaz a laposgépek korszakát éljük, ezekben pedig a bázistávolság elképesztően kicsi (RF: 20mm, FE: 18mm, Z: 16mm, stb.), így gyakorlatilag bármilyen objektív használható rajtuk.

Ez a tény okozza például a kiváló minőségű, de a MILC-ek előtt jórészt nem használható Canon FD optikák brutális áremelkedését. De ugyanide sorolhatóak a manuális távmérős vagy a speciális illesztést igénylő vetítő objektívek is.

Sokkal több lehetőség a régiek között,
kisebb kockázattal

Ha bemész a boltba és vásárolsz egy új digitális gépet meg objektívet, amellett, hogy máris pénzt vesztettél, komoly elköteleződés mellett is döntöttél. A rendszered, a bajonetted és számtalan más szempont azonnal bezár téged egy véges számú lehetőséggel rendelkező világba: mit gyártanak a gépemre, mit lehet beszerezni, mi fog vele működni.

Ezzel szemben ha elkezded használni a vintage optikákat, hamar kiderül, hogy adott feladatra alkalmas objektívekből nagyságrendekkel többféle van, kisebb áron, a nagy részük pedig adaptálható lesz a digitális gépedre.

Egy más nézőpontból ugyanez a jelenség: ugyanannyi pénzből több és sokfélébb vintage optikát lehet venni, így a kísérletező fotósoknak ez valódi paradicsom. Ezért van az, hogy aki egyszer elkezdi, általában bele is szeret a témába, és sokszor elkapja a vintázs-kórt is.

Érthető hát, ha az amatőrök java a kisebb költségvonzat miatti alacsonyabb kockázat és a sokkal nagyobb kínálat okán kíváncsiságból kísérletezni kezd. Ráadásul a használt piac pezseg, gyorsan forog és nincsen (vagy minimális) az amortizációs költség, így ha veszel valamit, az kockázatmentes döntés, mert ugyanannyiért (vagy még többért) tovább is tudod majd adni.

Mozis/operatőri igények

Mivel a mozgókép-rögzítés területén áldásos dolog a finom manuális fókusz, a régi objektívek pedig pontosan ezzel rendelkeznek, nagyon nagy lett a kereslet a fullframe manuális optikákra. Manapság sok nepper éppen ezért már komplett sorokat rak össze adott márkából, azokat cine-moddolja (declickelve vannak, kapnak egy EF adaptert, meg két follow focus gyűrűt és egy azonos szűrőméretre konvertáló step-up ringet) és máris dupla áron lehet eladni a komplett szettet.

Sőt, az igazán professzionális megoldások teljesen újraházazzák az objektívet, szinte csak az eredeti lencsetagokat megtartva. Nem olcsó mulatság, de ha az új felszerelés még ennél is sokkal drágább, a filmvásznon pedig kifejezetten keresett a régi optikák sokkal barátságosabb és/vagy egyedibb képi világa, akkor nem szabad csodálkozni azon, hogy ez a keresleti szekció is durván megnyomja az árakat.

A korszerű fejlesztések lelketlensége

Ne felejtsük el, hogy a vintage optikák képi világa sok esetben pont attól lesz keresett, szerethető és egyedi, hogy olyan "hibákat" produkálnak, amiktől a gyártók évtizedekig igyekeztek megszabadulni.

Elismerem: teljesen szubjektív, hogy egy objektív kinek mitől lesz jó. Az elmúlt évtizedek számítógéppel tervezett, egyre bonyolultabb optikai képleteiből megvalósított objektívek azonban főleg az elérhető legjobb képminőségre törekedtek. Olyan szempontok, mint a vonalfelbontás növelése, a sarkok élessége, a bokeh egyenletessége, elvezettek minket a ma csak "lapos képűnek" nevezett optikákig. Egy korábbi, a modern objektívek képalkotásának problematikájával foglalkozó cikkemben részletesen is olvashattál arról, hogyan veszett ki menet közben a térhatás (3D pop), az egyedi atmoszféra és más önálló jellemzők az optikák világából.

Van azonban egy kis bökkenő: ha mindent uniformizálunk és mindenkinek a kezébe a valóságot tökéletesen leképező optikákat adunk, akkor az nem járul hozzá érdemben senkinek az alkotási folyamataihoz, vagy egyediségének kibontakoztatásához.

És itt meg is érkeztünk a vintage éra felfutásához: nem csak hobbi és amatőr fotósok, de sok profi is elkezdett visszanyúlni a korábbi megoldások, a sajátságos, karakteres, - furcsamód - újszerű fotókat lehetővé tevő vintage objektívekhez és azok képességeihez. Az előző generáció kilökte az ingát az egyik szélsőség (steril kép) felé, azonban az most visszafelé száguld (és tombol a vintage, az analóg, a lomography és hasonlók).

Ez nagyon szubjektív témakör, és ha van is benne valahol általános igazság, az minden bizonnyal valahol középen lehet csak.

Növekvő kereslet, azonos kínálat

A fentiekben tárgyalt keresleti növekedések miatt már alapból is érthető lenne az áremelkedés, de vegyük számításba azt is, hogy ezeket a vintage objektíveket már nem gyártják. Hogy alapjáraton sok vagy kevés van-e belőlük, az meghatározza az átlagos árfolyamot, de mindegyikre igaz, hogy a számuk limitált. eBayen jól követhető, hogy melyik típusból egyszerre hány darab forog, mennyit adnak el, és milyen áron.

Sokszor megesik az is, hogy egy-egy ritkább, legendás típusból az elérhető egy vagy pár darabot felvásárolják kereskedők, majd kis idő elteltével többért hirdetik meg őket. Ezzel a minimális profittal próbálnak trükközni, miközben a limitáltan elérhető, ritka típusok átlagárát is felhúzza az eljárásuk, ami összességében tovább szűkíti és drágítja egyes optikák piacát.

Ezek miatt aztán bár lassan mindenki venne vintage optikákat, a kínálat nem tud a növekvő kereslettel lépést tartani, ami dráguláshoz vezet.

Változó nemzetközi szabályok

Az utóbbi években véget ért az olcsó japán (és más keleti piacos) optikák fillérekért történő beáramlása. Ennek egyik legfőbb oka, hogy ma már minden olyan termékre, amit itthon vásárolunk (függetlenül a kereskedő oldaltól vagy az áru térbeli helyzetétől), vonatkoznak a behozatali vámszabályok és a - rekord magas - hazai ÁFA.

Utóbbi 27%, ami egy pillanat alatt kb. harmadával dobja meg a külföldi netes termékek korábbi árát. Sokszor ezt már az online vásárlás pillanatában ki kell fizetni, nem egy esetben pedig az országba érkezéskor - tévedésből, de kötelezően - még egyszer beszedik. Trükközni persze lehet, de a korábbi "inkább engedjük át a csomagot, ha nem egyértelmű" mentalitásból a NAV és a logisztikai cégek is átmentek a "mindenképpen tegyünk rá valamennyit" gyakorlatába.

Az egyre fokozódó globális túlfogyasztási válság egy sokadik arca a világjárvánnyal párhuzamosan kialakuló logisztikai drágulás is. Ma már a legtöbb termékre nincsen ingyenes vagy olcsó szállítási opció, a nemzetközi fuvarozási díjak pedig - a konténerhiánnyal, az ellátási láncok lassulásával és a járvány miatti munkaerő-kieséssel megszorozva - jelentősen megemelkedtek.

Igazodás a nemzetközi árszínvonalhoz

10 éve még nagy szám volt, ha valaki drága vintage optikát mert rendelni a Föld túlsó oldaláról, a neten keresztül. De a vásárlásnál még nagyobb ritkaság volt, ha itthonról valaki el is adott nemzetközi piactereken optikákat. Emiatt aztán a helyi piac kicsit izolált volt (kínálat és ár szempontjából is).

Manapság, 2022-ben már sokan nem csak napi szinten hoznak be objektíveket külföldről, de értékesítenek is oda. Létrejöttek a sok pozitív értékeléssel bíró megbízható profilok az aukciós oldalakon. Nincs min csodálkozni: a külföldi vásárlók sokszor eleve többet fizetnek a portékáért, mert az ő országukban drágább/ritkább, másfelől sokkal többre értékelik a befektetett munkát (összegyűjtött szett, szervizelt optika, stb.). Ezzel együtt persze az elvárásaik is magasabbak, de a lényeg az, hogy miért adna el valaki idehaza egy objektívet X áron, ha külföldön a dupláját is megkaphatja érte? Emellett nem kell a kényszeres alkudozókkal a Nyugati Pályaudvar előcsarnokában kínos bájcsevejt folytatni, csak bemegy a postára és feladja a csomagot értékbiztosítottan - akár Új-Zélandra is.

A nemzetközi értékesítés (és a nemzetközi piacról való behozatal) összességében természetesen a hazai árakat is felfelé hajtja, hiszen az itthoni piacon lassan csak az marad, amit az eBayen az állapota (vagy a tulajdonosa) miatt nem lehet eladni. A színvonalas termékre viszont hazánkban is egyre nagyobb a kereslet, ez a réteg pedig kifizeti a nemzetközi árszínvonalat (mert még mindig kényelmesebb neki az itthoni beszerzés, mint heteket várni a postára és a vámeljárásra).

Általános gazdasági recesszió és infláció

A napjainkban tapasztalható gazdasági válságról mindenki azt gondol, amit szeretne, vannak azonban tényszerű hatásai az életünkre.

Az egyik ilyen a brutális infláció. Míg az elmúlt években az infláció gyakorlatilag minimális volt, most a KSH adatai szerint a 2021-es évben átlagosan 7.4%, idén pedig az év feléig a becslések szerint további 10%. Magyarul: egyre kevesebbet ér a pénzünk, egyre drágább minden. Ha drágul az élelmiszer meg a mobiltelefon, drágul a vintage optika is. Minden összefügg mindennel.

A másik a magyar forint gyenge teljesítménye. Ennek több oka is van. Elsősorban az évtizednél is régebben tartó kormányzati politika, melynek három okból is érdeke a gyenge forint, hiszen (1) így remélték bevonzani a nagy külföldi munkaadókat (olcsó munkaerő), (2) finanszírozni a rekord mértékű magyar államadósságot, illetve (3) azt se felejtsük el, hogy az EU-s pénzek euróban áramlanak be, amiket így "több" forintra tudnak váltani. Másodsorban pedig a hazai gazdaság nagyon gyenge teljesítménye, mely lassan a régiós sereghajtók között is leghátulra tesz minket, és amit kiválóan tükröz a 400 forintot meghaladó euró árfolyam.

Ha összeszorozzuk az inflációt azzal, hogy a nemzetközi piacon mit ér a forint, hamar kiderül, hogy igen sokat gyengült pénztárcánk vásárlóereje. És ha azt gondolod, hogy ez csak részben érinti a belföldi piacot, akkor a fentiekre utalnék vissza: a külföldi árak egyre gyorsabban és erősebben befolyásolják a hazaiakat is.

Summa summarum

Meddig folytatódhat az áremelkedés? A rövid válasz: akármeddig. A hosszú: senki sem tudja, de a tendencia világos.

Lesz-e áresés? Nem valószínű. Még ha egyik vagy másik fent felsorolt tényező ki is esik a képletből, önmagában nem tudja majd lefelé vinni az árakat. Komoly esés nem várható.

Kidurran-e a lufi? A rövid válasz: nincsen lufi. A hosszú válasz: ma nem látni olyan tényezőt, ami azzal fenyegetne, hogy a vintage objektíved holnap kevesebbet fog érni. Virágzik a használatához szükséges korszerű digitális szenzortechnika, számtalan MILC rendszerből választhatsz (ma már akár fullframenél is nagyobb érzékelőkkel), ha manuálozni akarnál, illetve a vintage optikák üzemeltetése minimális költség elérhető szervizháttérrel, évtizedekben mérhető időtávokon.

A fény és a vintage legyenek veletek!