Lyukas fejemből lassan kifolyik, milyen sok Zeiss vetítő adaptálás járt már a blogon, és ezek közül mennyi volt Kipronar. Az biztos, hogy volt 1.4/50-es, 1.9/90-es és 2.1/120-as, ma pedig a 2.2/165-össel folytatjuk a sort, melynek érkezéséről a szemfülesek videóban már értesülhettek.

@hispansphotoblog #unboxing #hispansphotoblog #photography #hungary ♬ оригинальный звук - 🕊️Anyalove❤️

Ez az adaptálás egy súlyponti probléma körül forog, ugyanis a többi nagy Kipronarhoz hasonlóan a 165-ös is orrnehéz konstrukció. Sandra Bullock és George Clooney könnyedén pályára állhatnának körülötte, mert a teljes tömeg (kb. 750 gramm) java elöl összpontosul. Manuális fókusz és ilyen nagy tubusátmérő esetén nem könnyű ergonomikusan használható szörnyeteget készíteni, de teszünk rá egy kísérletet. Részletesen bemutatom az építést, aztán megyünk fotózni is!

Mielőtt belecsapunk az optikatechnológiai hurkatöltésbe, elsősorban az újaknak infó: van itt nekünk egy jó nagy csövünk, elején-végén üvegekkel. Ez maga a nyersanyag, az eredeti állapotú vetítőoptika. E csodamicsoda régen mozigépekben teljesített szolgálatot: ez küldte a képet a vászonra. Ennél fogva azonban nincsen neki sem standard csatlakozása, sem fókusza, sem pedig rekesze. Utóbbi nem is lesz (mert a rekesz a gyengék fegyvere a valóság mélységéletlenségei ellen), előbbi kettővel azonban el kell látnunk, hogy fényképezni tudjunk vele. Ez röviden a mai feladat.

Zeiss Kipronar 165mm f/2.2
típusismereti percek

Az objektív 4 lencsét tartalmaz 2 tagban, azaz két ragasztás is van benne. Teljes hossza eredeti állapotában 200mm, legnagyobb szélessége 81mm. Mióta van tolómérőm, villogok ilyen számadatokkal a hajnali 4-6 villamoson.

Konkrét példányunk állapota átlagosnak mondható: voltak rajta horpadások, amiket sikerült kikalapálni, de ez a kisebbik gond. Voltak a két ragasztott üveg tagban ragasztási hibák, de ez sem probléma, mert ezeket lehet cserélni. A legnagyobb gond az, hogy a bevonatok elég viseltesek minden felületen, illetve a mozigép izzójából származó hő a leghátsó üveg felületet kicsit meg is égette. Ez sajnos jellemző probléma az ilyen kaliberű vetítőknél. Bár a fényképezésre történő használatát nem akadályozza, valamennyit biztosan ront a képminőségen.

Adaptálás lépésről lépésre

Az építés során egy vágás miatt úgyis szét kell majd szedned a 165-ös Kipronart, meg jó eséllyel tisztítanod is kell, ezért mutatom a robbantott ábráját: hátul egy gyűrű fogja a hátsó lencseblokkot, elöl pedig a teljes "fej" letekerhető, ebben is egy gyűrű fogja szemből a front optikai blokkot. Hát ennyi, nem egy atomfizika:

A gond inkább az szokott lenni, hogy tartós használat során a vetítőgépben nagyon nagy hő éri az alkatrészeket, és az üveg - már említett - felületi sérülésén túl az alumínium részek hajlamosak összeégni. Ezért ne ijedj meg, ha komoly fizikai erő kell a leszorító gyűrűk megindításához és kitekeréséhez.

Mielőtt elkezdjük adaptálni a szörnyetegünket, egy fontos lépés: az optikai blokk hátulját érdemes megkurtítani kicsit: egészen a hátsó optikai blokkot leszorító gyűrű menetéig le lehet vágni a hengert, ami súlyban is spórolást jelent, meg egyszerűsíti majd az adaptálást is:

Kezdjük a fókuszmechanika kérdésével. Ehhez előre gyártott kínai helikoidot fogunk használni, aminek mindig az átmérője és a vastagsága a kérdés. Az átmérő itt adott lesz, ugyanis a Kipronar tubusának hátsó része 62,5mm szélességet vesz fel a téridő-kontinuumban, tehát nem kérdés, hogy egy M65-ös mechanikára lesz szükség (a maga 65mm-es belső átmérőjével). A vastagság 36-90-es lesz, hiszen tapasztalatból tudom, hogy ezeket a nagy gyújtótávolságú vetítőoptikákat érdemes hosszabb úton mozgatni, hogy a végtelentől indulva egy jól használható közelpontig tudjunk fókuszálni (az optikai blokk a szenzorhoz/filmhez közelebb fókuszál távolabbi objektumokra, és a szenzortól/filmtől távolodva fókuszál egyre közelibb tárgyakra). A megoldásunk tehát egy M65-M65 36-90mm-es helikoid (de tetszés szerint használhatsz 25-55 vagy laposabb kivitelt is).

A választott csatlakozásunk Fujifilm GFX, mert az optika vetített képköre jóval nagyobb, mint a fullframe, ezért középformátumú gépeken is jól használható. Kicsit később visszatérek rá, hogy a csatlakozás cserélhető, így igény esetén akár M42-esre is lehet alakítani a kész optikát. Most legyen elég annyi, hogy a bajonett kérdését egy M65-GFX adapter oldja meg.

Amire mindenképpen szükséged lesz, az egy M65-M65 távtartó elem, ami a bajonett és a helikoid közé kerül. Ezzel állítod be a helyes bázistávolságot. Ebben az építésben ez egy 27mm vastag gyűrű, de ha magadnak csinálod az adaptálást, feltétlenül mérd le a konkrét megoldás igényeit.

Ahhoz, hogy a Kipronar optikai blokkját rögzíthesd, szerencsére gyártának speciális alkatrészt, ami egy M65 - 62,5mm szorító gyűrű. Azért javaslom, hogy ezt használd, mert a szorító gyűrű bármikor oldható, így az építés végén nagyon precízen be tudod állítani, hova essen a fókuszgyűrű zárt állapotában a végtelen, valamint a teljes optikai blokk kicsavarható a fókuszmechanikából (hála a standard M65-ös menetnek).

Ezekkel az alkatrészekkel és lépésekkel ugyan már tudnád használni az optikát, azonban elérkezünk a konstrukció fő problémájához: nagyon-nagyon orrnehéz a kész objektív, hiszen az eredeti blokk tömegének a java elöl van, a fókuszmechanika és a fókuszgyűrű meg hátul foglal helyet. Ez így nagyon kényelmetlen volna, ezért kellene szerkeszteni a szerkezetre egy olyan fókuszgyűrűt, ami előbbre nyúlik, lehetőleg legalább a szerkezet közepéig. Pontosan ezt fogjuk tenni:

A kérdéses extra fókuszgyűrűt egy 82mm átmérőjű extra hosszú fényellenzőből alakítottam ki. Ezeket többféle méretben is tudod rendelni, és igen hasznosak tudnak lenni egyedi optika adaptálásoknál. A 82mm-es menetes végét kicsit meg kell reszelni, de utána már szépen bele tudod nyomni a fókusz helikoid saját külső fókuszgyűrűjének tetejébe. Itt oldalról csavarokkal tudod rögzíteni. Az eredeti fókuszgyűrű alul három csavarral kapaszkodik a helikoid mechanikájához. Ehhez még három új furat és csavar csatlakozott, biztos ami biztos.

Az ne tévesszen meg, hogy az alkatrészek hol feketék, hol meg ezüst színűek, ugyanis a konkrét adaptáláshoz lemartam az eredeti fekete festéseket, de ez nem létszükséglet, csak design. Mondanám, hogy a nagyobb csavarok is csak a külcsínt szolgálják a végleges fókuszgyűrűn, azonban ezeknek van gyakorlati haszna: ilyen súlyos, 1 kg körüli vagy feletti objektíveknél életet menthet, ha a ház széle nem sima, mert sokkal jobban állnak a kezedben és kevésbé is ejted el géppel együtt az egészet.

Még egy dolog, mielőtt végzünk: az objektív frontján nincsen standard szűrőmenet, ezért a front optikai blokkot leszorító gyűrű belsejébe egy 77-72mm step down karikát préseltem és ragasztottam. Ezzel az alkatrésszel már bármilyen 72mm-es ellenzőt, kupakot vagy filtert felhelyezhetünk (előbbit meg is tettem). Vele együtt továbbra is kicsavarható a frontot tartó karika és hozzáférhető a front üveg blokk.

Említettem korábban, hogy a GFX csatlakozás nem végleges: mind a GFX bajonettet, mind pedig az M65-ös távtartót le lehet csavarni, így variálható a bázistávolság és a csatlakozó is. Könnyen át lehet szerelni egy laposabb M65-ös gyűrűvel és egy M42-M65 step uppal akár M42-es csatlakozásúra is, vagy bármi másra, amihez létezik áthidaló alkatrész (az meg nagyjából mindenhez elérhető). Így összességében szinte akármilyen régi filmes vagy modern digitális géppel, DSLR-ekkel vagy MILC-ekkel is kompatibilis lehet.

Utolsó simításként érdemes a hátsó-belső alkatrészeket matt feketével kifesteni, hogy elkerülhetőek legyenek a visszatükröződések. A rántotthúsra rakott szerencsétlen salátalevél-darabka módjára felkerült a piros acél hispan logo is, ha valaha elfelejteném, miket műveltem a múltban.

Tulajdonképpen készen is volnánk: van egy közel egy kilós, 165mm-es szörnyetegünk, aminek használata meglepően kényelmes, hiszen a fókuszgyűrű előre nyúlik és hatalmas felületű, illetve a körülményekhez képest a fókuszmechanika egészen könnyen forog.

Amit biztosan nem tudsz egy ekkora vassal csinálni, az a feltűnésmentes fotózás: hossza az ellenzőjével együtt kb. 340mm, a teljes házazás legszélesebb pontja pedig 84mm. Cserébe a világ létező összes amatőr és profi fotósa odajön hozzád, hogy "ez micsoda", vagy megpróbál messziről lefotózni, ha félénkebb típus.

A közelpont felé fókuszálva a teljes tubus hossza megnő, legnagyobb hosszúsága közel 400mm. Ez már fel sem tűnik az eredeti hosszhoz képest.

Ha videóban is megnéznéd ezt az egészet, akkor most ez a vágyad is teljesül:

@hispansphotoblog ma is nagyot "megyünk", cikk link a videóban #hispansphotoblog #photography ♬ original sound hispan

Elérheted TikTokon, YouTubon, Facebookon és Instagramon is.

Mehetünk tereptesztelni

Összesen két tesztsorozatot vettünk fel még tavaly ősszel a monstrummal (akkor még nem a végleges házazásában lakott). Mindenhol egy GFX 50S II volt váz, aminek 44*33-as középformátumú szenzorát bőségesen lefedi képpel az objektív, hiszen akár a 6*6-os kockát is kirajzolná. (A 0.8-as GFX-fullframe crop faktor miatt a fotókon egy kb. 135mm fullframe optika képszögét kapod /a gyújtótávolság sosem változik, csak a képszög/.)

Az optika súlya a géppel együtt közel 2 kg. Ilyen ez a szakma: ha nagyobb szenzorral meg nagyobb optikákkal dolgozol, akkor cipeld szépen. Érzésre hasonló a dolog, mint a tavaly bemutatott fa borítású LOMO PO503-1 2/120-as csoda.

Mit várhatsz tőle optikailag? Gyorsan sorba tudjuk venni a Kipronar vetítők általános sajátosságait, előnyeit és hátrányait:

• rajzolat: középen és a középső harmadban kiváló, bőségesen elég még az 50mp-es szenzornak is (fullframen ez kb. egy 33mp-es szenzor pixelsűrűségét jelenti); a sarkok felé erősen romlik
• saroksötétedés: gyakorlatilag nincsen, hiszen a vetített képkör jóval nagyobb, mint a GFX szenzor mérete (éppen ezért fullframen sem lenne)
• kromatikus aberráció: tud lenni, ha rosszak a körülmények, hiszen az optikai képlet nagyon egyszerű, tervezésénél nem is volt szempont a CA
• kontraszt és flarek: mivel a tubus egyetlen, szűkítés nélküli cső, szembefények esetén az optika könnyen kontrasztot veszít és flarel is: ezekkel számolnod kell az utómunka során
• háttérkezelés: itt jön az igazi szerelem, ugyanis megkapod a szokásos, csodálatos Kipronar csavarást, vagy ahogy szeretik mondani, az örvényt

Az induló (és fix) fényerő 2.2, ami azt jelenti, hogy kevés fénynél nem árt egy ISO-t jól bíró, és lehetőleg stabilizált szenzor. Viszont ha ez a kettő megvan, akkor akár este is tudod használni a 165-ös Kipronart, ahogy mi is megtettük Kincsővel:

Amiben nagyon erősek ezek a Kipronarok az egyedi háttérkezelésen kívül, az a középformátumú atmoszféra megteremtése. Oké, nehéz lenne ezt pontosan körvonalazni, ezért a felháborodásod most jogos, de főleg a fél, vagy teljes alakos képek esetén ha ránézek ezekre a fotókra, számomra nagyon hajaznak a 6*6-ra lőtt képekre. Ebben persze van szerepe a fullframenél kicsit nagyobb szenzornak is, de az méretben még mindig sokkal közelebb áll a 36*24-hez, mint akár a legkisebb középformátumú mérethez, a 6*4,5-höz (a 6*6-tól meg fényévekre van).

Az őszi óbudai templomkertes fotózásunk már sokkal érdekesebb, ugyanis itt Kincsőt tevőleges mennyiségű fény érte, amiből jelentős hányadot vissza is vert, ezt pedig volt szerencséje a Kipronarnak kicsit megdolgozni, mielőtt a szenzor a fotonjait elektromos jelekké meg bitekké alakította.

A fényviszonyok optimálisak voltak: a szórt fény a legtöbb esetben a legideálisabb a kültéri portréknak, hiszen az optikát sem veri szembe a napfény, és éles árnyékok sem keletkeznek az arcon. A feldolgozott képeken van valamennyi kontraszt állítás, de az objektív korábban már említett, kissé átlag alatti kontrasztteljesítménye még gyengébb dinamikájú szenzorokon is könnyen korrigálható. Figyelmedbe ajánlom ezen kívül, hogy érdemes a contrast érték mellett a dehaze csúszkával is játszani. Ez különösen sokat tud menteni kontraszttalan képeken, ha ügyesen használod.

A fenti nyers-kidolgozott pároson egyébként láthatod, hogy a görbéken és a színeken kívül szinte semmihez sem kell nyúlni (ideális esetben). Szubjektív, de én egyébként sem rajongok a túlságosan kontrasztos képekért, a dinamikatartomány két végét meg kifejezetten szeretem behúzni. Mivel a gusztusosabban sikerült beállításaimat ingyen viheted, magad is kipróbálhatod ezt a létállapotot.

Ami komponálási megkötés, az a középre szerkesztés "kényszere", ugyanis az objektív rajza a középső harmadban a legszebb. Ahogy haladsz kifelé, sajnos nem csak képsík-görbület jön létre (ez jellemző a vetítőkre), hanem a nettó rajzolat is romlik picit. Ez azt jelenti, hogy még ha az élesre állítás területét ki is viszed képközépről, akkor sem lesz annyira éles a kép, mintha a témát középre komponálnád. Ezzel a jelenséggel gyakorta lehet találkozni a vetítőoptikák világában, rutinos manuálozókat nem ér váratlanul.

Summa summarum

Kinek lehet hasznos vagy szükséges egy ilyen hatalmas Kipronar? A vetítőoptikák szerelmeseit meg sem említem, az nem kérdés. A gyakorlatban azonban elsősorban azoknak ajánlom, akik már rutinosak a fotózás világában és/vagy a manuálozás tengerein magabiztosan vitorláznak. A 165-ös Kipronarral még egy jól megépített adaptálás esetén sem könnyű fotózni már pusztán a súlya miatt sem.

Számomra is meglepő, de az utóbbi években nagyon sok profi fotós, köztük nem egy esküvőfotós kezdett vetítőoptikákat használni. Sok esetben konkrét kéréssel fordultak hozzám, ennek oka pedig az, hogy a képanyagukat szeretnék feldobni valami olyasmivel, amit a konkurencia nem tud produkálni. Érthető igény. Az eszköz persze mindig csak eszköz marad és nem alkot az ember helyett, de bizonyos helyzetekben speciális objektívek olyasmit produkálhatnak, amire a modern optikák nagy átlagban nem képesek (tervezési irányelveik miatt).

Ha érdekelnek más vetítőobjektíves tartalmak is, ide kattintva elérheted az összes korábbi cikket.

Ha van egy ilyen optikád, de technikai problémád akadt vele vagy adaptálni szeretnéd, támadj meg vele a szerelőműhelyben.

Ha tapasztalataidat vagy képeidet osztanád meg velünk, vár a Vintage Pub virtuális kocsmájának lelkes közössége.

A fény és a Zeiss legyen veletek!