Azért akkora meglepetés ma nem lesz, mint mikor kiderült, hogy Bobby nem is halt meg, hiszen egy igazi gyöngyszemet, egy piros gyűrűs L-es Canon objektívet fogunk tesztkörre vinni. Megmutatom, mit tud a Canon legfényesebb korszakának utolsó érájában nFD vezetéknévvel született teletolózoom (ezt a szót most alkottam) optika. Emellett választ adok arra a kérdésedre is, hogy vajon megéri-e ötször annyit fizetni érte, mint a “sima” 70-210 verziójáért.

Az egész történetet két általános igazság felemlegetésével kezdjük. Az első az, hogy - ahogyan ma is, úgy régen is - a zoom optikák mindig bajosabb ügyet képviseltek, mint a fixek, már ami a képminőségüket illeti. Bár egyfelől egy zoom objektív nagyobb mozgásteret ad az egyszeri (amatőr, turista) fotós kezébe, hiszen mászkálás nélkül változtathatja a kivágást, hogy biztosan beleférjen minden épület és a nagymama is a kép sarkán, másfelől a gyakorlottabb versenyzők tudják, hogy a fixek rajzolata általában jobb. Ennek számtalan fizikai és gyártási oka van.

A második az, hogy a vintage objektívek képminőségét általában alábecsülik az új objektívekhez képest. Persze ezzel nehéz is lenne vitatkozni, hiszen az elmúlt 30-40 évben komoly fejlődés ment végbe az objektívek tervezése, illetve a lencsék előállítása, bevonatolása, és összeszerelése terén, amivel komoly (néha akár 5-10%-os) javulást is sikerült elérni a 80-as évek termékeihez képest, mindezért viszont igen komoly árat fizettek és fizetnek a fotósok, emellett a hobbisták többnyire meg sem tudják ítélni a különbséget (már ami a képminőséget illeti).

Ha ezt a két bekezdést összeadjuk, akkor az jön ki végül, hogy a vintage zoomok világában van 92% átlagos vagy átlag alatti objektív, amiket sokszor fillérekért lehet vinni, és van 8%, ami tényleg jó, viszont ezeknek megkérik az árát. Dunát lehet rekeszteni például a 35-70, 28-105 vagy 70-200-as, 4-5.6 fényerejű zoomokból, amiknek gyakorlatilag nincsen értékük (ahhoz képest persze egész jók, amúgy meg nem).

A jókat a rosszaktól a képminőségük mellett a márkájuk vagy a fényerejük választja el. A blogon korábban olvashattál tesztet a Vivitar Series 1 35-70mm f/2.8-ról, a Vivitar Series 1 28-105mm f/2.8(-3.8)-ról és a Tokina AT-X SD 80-200mm f/2.8-asról is. Sokszor emlegettem ezek mellett a Vivitar Series 1 70-210mm f/2.8(-4) https://hispan.hu/photos/bylens/vivitar-series-1-70-210-28-4 és Canon nFD 35-105mm f/3.5 optikát is, illetve írok majd nektek anyagot a Minolta 35-70mm f/4 (alias Leitz Vario-Elmar-R 35-70mm f/4) és a Vivitar Series 1 100-500mm f/5.6-8 objektívről is. Ma azonban egy olyan beszerzésről lesz szó, mely überel mindent, ami eddig a klasszikus 70-200mm tartományban nálam járt.

Canon nFD 80-200mm f/4L tények

A Canon FD szériájáról már több cikket is olvashattál a blogon, így a cégtörtént és a bajonett sztorija itt és most kimarad (ezeket megleled például a Canon nFD 1.2/85L anyagban vagy a Canon FD analóg rendszerrel foglalkozó cikkben). Sokkal érdekesebb dolgokat fogok mondani viszont az 1985-ben megjelent, tehát igen késői születésű tesztalanyunkról.

Lehet fröccsönteni normálisan is. Ezt azért írom, mert sok nFD L-es objektív részben vagy egészben műanyag külsőt kapott. Így van ezzel a 80-200mm f/4L is, ami ennek ellenére mégis sokkal minőségibb érzetet ad kézbe fogva, mint más (akár fém házas) olcsó zoomok. Ugyanez igaz egyébként az nFD 20-35mm f/3.5L-re is.

Annak, hogy a legtöbb külső alkatrész műanyag, van egy további nagy előnye is, ami ránézésre biztosan nem látszik: az optika igazán könnyű, mindössze 675 gramm! Szemben például a Tokina AT-X SD 2.8/80-200-assal (ami persze fényereje miatt is nehezebb, 1200 gramm) ez igazán nem lesz megterhelő útitárs sem kézben, sem a fotós táskában. Aki cipelt már túrázni vagy várost nézni vintage optikákat, tudja, hogy ez hosszú távon nagyon fontos tud lenni, emellett az sem mindegy, hogy mekkora súlyt kell kitartani hosszabb gyutávokon exponálás során. Apropó kitartás: sok zoommal szemben ez a darab nem is (annyira) orrnehéz, ami szintén emeli a használati értékét.

Az objektív tolózoom rendszerű, ami roppant egyszerűvé teszi “egykezes” használatát, pláne a hatalmas felületű és gumírozott fókusz + zoom gyűrűnek hála. A gyűrű nem lötyög, nem csúszkál magától semerre, finoman jár, mégis stabil a beállított pozícióban. Tervezés és gyártás csodás összhangja.

Frontja 58mm-es szűrőket fogad, illetve bajonettes rendszerben csatlakoztatható rá a gyári BT-58 fényellenzője (vagy ha ez nincsen meg, érdemes hozzá venni 58mm-es menetbe csavarható fém ellenzőt).

Az optikai konstrukció 14 elemet tartalmaz 12 tagban, természetesen S.S.C. bevonattal (amit az L-es optikákon már nem jeleztek külön). A Canon saját archívuma szerint a profi L-es optikákhoz hasonlóan ez is rendelkezik fluoritos fronttal (valóban zölden csillan, akárcsak az nFD rendszer csúcsteléi) illetve UD lencsetaggal. Utóbbival kapcsolatban szépen kijön a Canon ebben a korszakban tapasztalható előnye optika tervezés és kivitelezés terén (ebből az örökségből éltek aztán az ezt követő két évtizedben), ugyanis sokkal jobbak a CA mutatók, mint a hasonló lencsetagokkal szerelt Tokina (SLD) vagy Tamron (SD) objektíveknél.

A rekesz 8 lamellát rejt, f/4 és f/32 értékek között variálható. Az nFD bajonettnek hála digitális gépeken akkor rekeszelhető az optika, ha megfelelő adapteren van, ami a hátul kilógó nagyobbik pöcköt felhúzott állapotban tartja (ennek hiányában a rekeszlamellák nem zárnak). Ezzel kapcsolatban a konverterkereső kisokosban kaphatsz segítséget.

Legjobb nagyítási aránya (a “kamu macro” tartományt használva) 1:3.1, persze ez inkább csak close focus, mint igaz makró.

Az nFD bajonettnek hála igen könnyen cserélhető FD rendszerű vázakon, meg kicsit macerásabban FD - digitális adaptereken. A szervizelése az nFD kialakítás miatt nem feltétlenül egyszerű (az optika külső háza a fél belseje körül elforog felhelyezéskor, vagyis unmountolt állapotban furcsán helyezkedik el benne minden).

A terepteszt után visszatérünk még egy kicsit a technikai részletekhez és elmondom, mik a szerviztapasztalatok.

Képminőség és terepteszt

Valahol olvastam egy fórumbejegyzést erről az optikáról, amiben simán csak annyit írtak: “like a prime lens”, vagyis “akárcsak egy fix”. Pontosan tudom, mire gondolhatott a költő, és megmutatom neked is.

Az összes tesztkép fullframe vázon készült (A7III), utólag nem tartalmaznak vágást. A legtöbb teljesen nyers, illetve látsz majd szerkesztett sorozatokat is, de ott is főleg a színekbe nyúltam bele, az optika karakterébe nem. Ahol nem jelzem külön, ott nyitva volt az objektív (f/4).

Az első dolog természetesen a rajzolat: legyen akár f/4, akár f/8, 80 vagy 200mm, a Canon mérnökei profi munkát végeztek az optimalizálás során, ugyanis mindenhol csodálatosan éles. Ezt nem csak az örömködés miatt érdemes kiemelni, hanem azért is, mert a legtöbb zoom optika átfogásának valamelyik részén (általában valamelyik végén) jobb teljesítményt nyújt, mint a többin. Ritka az olyan zoom, amit úgy tudtak megtervezni, hogy végig egyenletes (és kiváló) a rajzolata.

A második dolog a kontraszt. Itt is igaz a “fixként viselkedik” megjelölés, vagyis a legtöbb vintage zoommal ellentétben a 80-200-as nyerseinél gyakorlatilag felesleges a contrast csúszkához nyúlni.

A bokeh krémes és egyenletes, nem hivalkodó, nyugtatja a szemet, simogatja a lelket. Az előzőekhez hasonlóan olyan, mintha egy kifejezetten portréra tervezett fix optika csinálná, aminek a téma kiemelése, a háttér részleteinek minél szebb elrejtése a feladata.

Az UD lencsetagnak hála a kromatikus aberráció (ami egyébként nagy gond szokott lenni a hosszabb zoomoknál) kiválóan kezelt, alig jelentkezik, így szinte nyom nélkül szűrhető az a kevés is, ami előnytelen feltételek mellett felbukkanhat. (A következő képeken nincsen külön kezelve a CA.)

A saroksötétedés inkább a szűkebb végen jellemző, 80-on kevésbé. Mutatom előbb a 80-as, majd a 200-as végén 4 - 5.6 - 8 - 11 sorrendben:

Rekeszelésre gyorsan javul és egyébként is egyenletes, így gyorsan és könnyen szűrhető a megfelelő képszerkesztő programokkal.

Ellenfények kérdésében is felkészült versenyzővel van dolgunk. Bizonyos helyzetekben persze lehet erős flaret csinálni, de zoomhoz képest igen derekas a teljesítmény. Páros képeknél mindig előbb 80, aztán 200mm a sorrend.

Érdemes megjegyezni azt is, hogy a kifejezetten pontszerű fényforrásokat milyen szépen tudja kezelni. Ezek (jellemzően LED-ek, távoli égők a képmezőben) sok optikánál a középponton áthaladó tengely mentén a "túloldalon" csinálnak szellemképet, a 80-200 esetében azonban nem tapasztaltam ilyesmit.

Bár az objektív hivatalosan nem időjárás-álló (ilyesmit akkoriban semmire sem mondtak), bátran vittem esőbe és hóba is, problémát pedig ezek sosem okoztak neki.

És most nézzük pár tematikus albumot. Ezek szerkesztett fotók, de főleg színek és kontraszt tekintetében nyúltam bele, így az optika képének karaktere változatlan lesz.

Portrénál a 80-200-assal? Nem tiltakozom, mert hibátlanul alkalmas rá (már ami a rajzát illeti), de azt ne feledd, hogy nem vagyok nagy híve a "70-200 mindenes portrés" dolgoknak. Bizonyos körülmények között természetesen egyszerűbb egy viszonylag fényerős zoomot használni, de ha teheted, inkább valamilyen tényleg gyors fixhez nyúlj.

Itt az első kép 135mm-en, a második pedig 200mm-en készült. Ez a kivágás és a háttérmosás viszonya miatt érdekes.

A második portré sorozatot 80mm-en lőttem, f/8 volt a rekeszérték, mesterséges fényeket használtunk (így itt kb. bármivel is fotózhattam volna, hasonló lenne a végeredmény).

Említettem fentebb, hogy a 80-200 könnyű és viszonylag kompakt, így kiváló túratárs lehet. Idén ősszel több körben is vittem magammal a budai hegyekbe, hogy ezt a sorozatot összehozzam. Nem okozott csalódást: nagyon univerzális megoldás.

Nem csak erdei, de városi betyárkodásokra is előszeretettel cipelem magammal. Nem vagyok az a kifejezett street fotós, így be kell érnetek ezekkel a turistaképekkel.

Két évben is ezt az objektívet vittem magammal tűzijátékot fotózni. Igazából ehhez nem kell hatalmas fényerő, a jó rajz viszont annál fontosabb, így a fényerősebb zoomjaimmal szemben ismét győzött a Canon.

s

És a végére még egy nagy csokor random tesztkép, ami az utóbbi időszakban gyűlt össze.

Az optika folyamatosan bővülő albumát ide kattintva érheted el.

Így lesz egy 160-400mm-es objektíved is

Nyilván nem most olvasol először a teleobjektív kétszerezőkről, ám ebben az anyagban feltétlenül szerettem volna szólni erről külön is, mert a 80-200-as prémium képminősége új értelmet nyer a hozzá csatlakozó kétszerezővel.

A teleobjektív kétszerezőkkel (vagy egyegésznégyszerezőkkel vagy háromszorozókkal) általában az a gond, hogy rontanak valamennyit a képminőségen, hiszen az optika által adott kép közepét kivágva növelik a fókusztávolságot. Ennek ellensúlyozására a szorzóval arányos rekeszelést javasol a szakirodalom (vagyis kétszerező esetén elviekben felére kell csökkenteni a rekeszértéket), mert rekeszelve javul a felbontóképesség, amibe plusz lencsetagokkal jobb eredménnyel lehet belenagyítani.

Csakhogy: rengeteg az olcsó, rossz minőségű vintage kétszerező a piacon, és még ha jó telekonvertered is van (a jó attól is függ, hogy azon az adott optikán, amire éppen felhelyezed, hogyan fog muzsikálni), az eleve gyenge minőségű vintage zoom képét sokszor a végletekig lerontja a kombinálás. Ez tehát az általános helyzet.

Viszont: most a kezünkben van egy nyitva is penge képet adó zoom optika, amihez van gyári Canon kétszerező! Elvben tehát olyan rendszert rakhatunk össze, aminek működését már a tervezőasztalon átgondolták, emellett minden eleme az elérhető legjobb minőséget képviseli. Megvettük a drágább lisztet és kakaóport a browniehoz, reménykedhetünk a csúcsminőségű sütiben.

A Canon FD rendszerhez gyártott kétszerezőkről azt kell tudnod, hogy volt 2X-A és 2X-B jelölésű kivitel is. Az A készült a nagyobb, 300mm-es és e feletti telékhez, a B pedig a 300mm alatti optikákhoz (eltér a lencsetagjaik kialakítása és átmérője, így az A jelű konverter 300mm alatt már vignettálást idézhet elő).

Az 1.4x-ezőt az optika házába hosszan benyúló tagja miatt csak nagyobb telékre tudod feltenni, a 80-200 esetében szóba sem jöhet.

Lelövöm előre a poént: teszteltem a 80-200 f/4L-t az A és B jelű kétszerezővel is, és mindkettővel csodálatos rajzolatot ad, de nem is ez az érdekes, hanem az, hogy rekeszelés nélkül is megteszi ezt, már f/4-en! Másképpen fogalmazva: nincsen nagy különbség a kétszerezőket felhelyezve az optika nyitott és f/8-ra rekeszelt képminősége között, ami azért nem mindegy! A következő képek a gyárilag előírt B kétszerezővel készültek:

Mindez azért nagyon fontos, mert a 80-200mm-es optikád mellé egy apró és könnyű kiegészítővel máris csatlakozik egy kiválóan használható 160-400mm-es is, ami így valóban igazán univerzális útitárssá teszi barátunkat, ráadásul az egyébként sem nehéz optikából minimális súlytöbblettel csinál sokkal hosszabb zoomot. Kivételes esete ez annak, amikor sokféle szempont (képminőség, súly, praktikum, méret) találkozik egy helyen.

nFD 80-200mm f/4L vs. nFD 70-210mm f/4

Van itt egy zavarba ejtő tény: a tesztben szereplő L-es objektívnek ugyanis van egy “kistesója” picit szélesebb zoomtartománnyal, de azonos fényerővel és szinte azonos technikai paraméterekkel.

A kezelőszervek, a végpontok és a kialakítás is nagyon-nagyon hasonlóan néz ki.

A képük persze eltér, mégpedig érzékelhető mértékben. A tesztképeken előbb a 70-210 jön, aztán a 80-200, 80mm-en és 200mm-en, utána pedig kivágások középről és sarkokról:

Itt pedig "macro" állásban, szintén előbb a sima, aztán az L-es verzió:

Ha nagyon pixelbuzik vagyunk, akkor könnyen felfedezhető a 80-200 szebb rajzolata, főleg a sarkok felé. De ez nem minden. Az olcsóbb verzióban nincsen UD lencsetag, így kromatikus aberráció kérdésében is rosszabbul teljesít, és fluoritos tagot sem kapott, így a becsillanásokkal is jobban meggyűlik a baja (és emiatt a kontrasztja is láthatóan rosszabb).

Mivel az objektíveket általában fényképészeti célokra gyártják, a 70-210-es gyengébb képminősége azért tud fájdalmas lenni, ha egymás mellett látjuk a két optika képességeit. Következtetéseket pár sorral később teszek majd. Érdemes e kettő mellett megemlíteni a 80-200 S.S.C. változatot is az FD sorból. Ezt még nem volt alkalmam tesztelni, de vélhetően a két előbbi között helyezkedik el minőségben.

Szerviztapasztalatok

A vintage objektív olyan, mint az oldtimer autó: beszélni kell arról is, hogy ami eredetileg kiváló volt, az hogyan muzsikál 20-40-100 év után. Az évtizedes időtávok mutatják meg valójában, hogy egy-egy gyártó mennyi tudást és erőfeszítést rakott valóban időtálló termékekbe.

Két jellemző típushibát tudnék csak említeni: az egyik az olajos rekeszlamellák gyakori előfordulása, a másik bizonyos lencsetagok opálosodása. Mindkettőnek a kenőanyaghoz van köze: a szerkezetben összetett mechanika dolgozik, ennek kenése precízen megtörtént az összeszereléskor, ám a kenőanyag képes párologni, és kicsapódni a rekeszlamellákon és bizonyos üvegfelületeken. Mivel az nFD optikák rekeszvezérlése igen precíz és bonyolult, az olajos lamellák egyáltalán nem fognak összezárni. Tisztításukhoz a lamellaház bontása szükséges.

Az nFD 80-200 f/4L meglepően egyszerű szerkezet, már ami a szerelhetőséget illeti. Természetesen az nFD bajonett bonyolítja a bontást, mert az objektív belső része unmountolt állapotban el van forgatva a "helyes" álláshoz képest, de ha van tapasztalatod vele, akkor nem lesz gond. Az olajos lamellák általában menthetőek, és a ködösödés is szépen tisztítható. Eddig talán csak egy esetben találkoztam olyan opálosodással, ami az üveg tag anyagát érintette, és nem lehetett eltávolítani.

Summa summarum

A Canon nFD 80-200mm f/4L előnyei nyilvánvalóak: könnyű, éles minden tartományon és minden fényerőn, kiváló az építési minősége, érdemes kétszerezővel használni és megállja a helyét a mai zoomokkal szemben is.

Hátrányai között maximum azt lehet megemlíteni, hogy érezhető a torzítása, “csak” f/4 a fényereje és - mint ahogy mostanra minden L-es optika meg általában a Canon FD objektívek - elég drága. eBay-en a hibátlan darabokért a cikk írásának idején jellemzően 80-100.000 forintot is elkérnek, ami persze nem meglepő tudásának fényében.

Az árra másfelől azt mondom neked, hogy az utóbbi 10 év és általában az FD optikák tendenciáit ismerve azonnal vegyél egyet, mert ez már csak drágább lesz, illetve jelenleg még a kevésbé felfedezett optikák közé tartozik, vagyis nincsen akkora divatfaktora és az érdeklődés is kisebb iránta. Ha sokat használod a “mindenes” 70-200-as tartományt és meg akarod oldani egy igazán jó zoomal, akkor nem is kérdéses, hogy ez a te objektíved. Nagyjából egy életre elintézheted vele ezt a kérdést, ha egyszer hajlandó vagy kifizetni érte egy jelentősebb összeget.

Hogy megéri-e az olcsóbb tesóját választani? Az nFD 70-210 használati értéke, kialakítása nagyon hasonló a nagytesóhoz, viszont képminőség tekintetében elmarad tőle. Az árkülönbség kb. ötszörös, ami persze nem tükröződik automatikusan a rajzban, de tudjuk jól, hogy egy bizonyos szint felett nem a képességekkel arányos az árazás. Hogy az olcsóbb vagy a drágább változat kell-e neked, azt majd az dönti el, hogy mennyit használod ezt a tartományt, illetve milyenek a minőségi igényeid.

Köszönöm, hogy velem tartottál ma is. Ha szükséged lenne további infókra, vagy szerviz-ügyben keresnél, megtalálsz a szerelőműhelyben.

A típussal készült képeidet, tapasztalataidat és kérdéseidet szeretettel várja a Vintage Pub közössége a nap 24 órájában.

A fény és a fluorit legyenek veletek!