Amikor az öreg, teljesen elkopott mechanikával rendelkező Vivitar Series 1 70-210 f/3.5 Macro optikát szétszedtem alkatrésznek, még nem sejtettem, hogy a front blokkja hogyan fog új életre kelni. Te most megúszod a kísérletezést, és rögtön egy egyszerű megoldást mutatok neked, ha van kedved egy kis házi barkácshoz és egy igen fürge középformátumú objektívhez.
A kérdés jogos. Szerintem minden vintage optikákat digitális vázra adaptáló fotósnál elérkezik a pont, ahol filmre is kedvet kap dolgozni (ha nem tette ezt már korábban is). A kisfilmes, 35mm-es gépek piaca hatalmas, és hamar ki szokott derülni, hogy ennél nagyobb formátumokat is egészen olcsón ki lehet próbálni.
A filmes fotózásban mindent, ami 35mm-es vagy kisebb filmre fotóz, kisfilmnek nevezzük. A nagyformátum ehhez képest hatalmas (nincs pontos mérete, mert a nyersanyagnak sokféle nagysága lehet, jellemzően 9*12 cm és felette). A kisfilm és a nagyformátum között van a pontos méretét tekintve megint csak nem definiált középformátum. Nagyon sok középformátumú gép 120-as rollfilmet használ (ezzel való első kalandomról ebben a korábbi tudásbázis-cikkben olvashatsz). A rollfilmen sincsenek előre kiosztva a képkockák, így a 6cm-es magassághoz társulhat 4,5, 6, 7 vagy akár 9cm-es szélesség is.Ha portré fotós vagy, pontosan tudod, hogy két dologból sosem elég: az egyik a fényerő, a másik a szenzorméret. Fényerőt egy ideig tudsz a józan ész határain belül növelni gyutávtól/rendszertől függően (voltak rekorderek a blogon, például olvashattál cikket az nFD 1.2/85L Canonról vagy a Soligor hatalmas 1.5/135-ös szörnyetegéről), szenzort viszont a digitális világban megfizethető áron maximum fullframeig tudsz feltornászni. Bár ma már egyre olcsóbbak a mirrorless középformátumú gépek is, még mindig a milliós árkategóriában tanyáznak, ezt pedig hobbi fotósok nem fogják sűrűn kifizetni.
Éppen ezért izgalmas a film, ugyanis középformátumú analóg gépeket már nagyon olcsón is szerezhetsz. Hogy milyet veszel, az a pénztárcádon múlik. Vannak drága rendszerek, mint például a Pentax 67, meg még drágábbak, mint például a Hasselblad megoldása. Az egyik legolcsóbb versenyző a Pentacon 6x6, ami pontosan négyzet alakú képeket exponál, mégpedig 12 darabot egy 120-as filmtekercsre.
Én is azért döntöttem középformátum kérdésében a Pentacon 6*6 mellett, mert a gépvázak olcsók (35-45.000 forint körül már vannak), variálható rajtuk a kereső és tükörreflexesek, vagyis munka közben azonnal látod, milyen képet küld be az objektív. A rendszer hátránya, hogy maguk a vázak műszakilag elég problémásak (még szervizelve is), így itt ne várj csúcstechnikát. A kis árcéduláért cserébe viszont lehet egy középformátumú, tükörreflexes, 1/1000-et is exponálni képes masinád. És ez szuper dolog!
A P6 rendszerre sajnos nincsen olyan sok féle optika, mint a közkedvelt 35mm-es kisfilmes rendszerekre. Az egyik legkedveltebb és legjobb a Zeiss Sonnar 2.8/180-as. A legtöbb középformátumú objektív maximum f/2.8-as rekeszértékkel bír. Ez kevésnek tűnhet, de ne feledd, hogy sokkal nagyobb formátumon vagy, mint a fullframe, így ez a 2.8-as mosás optikától függően megfelel egy 1.4-1.8-as fullframes objektív képi világának. (Természetesen a képszögek is mások, egy 50mm-es optika P6-on már nagylátónak felel meg, egy 120-as optika pedig egy jó fullframes 85-ös portrétávnak; erről bővebben ebben a tudásbázis-cikkben olvashatsz). Nem véletlenül nem is nagyon gyártottak gyorsabb üvegeket nagyobb formátumokra. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem is létezhetnek.
Ma egy f/1.8-as 120mm-es, igen egyedi képi világú objektívet fogunk csinálni mindössze három lencsetagból. Tudom, hogy itt még hitetlen vagy, mert én sem gondoltam, hogy ebből bármi kisülhet. Éppen ezért lesznek tesztképek a cikk végén, de haladjunk csak szépen sorjában!
Bocsánat, de muszáj volt elneveznem valahogyan ezt a drágaságot, és a Vivitar meg a Pentacon szavak összevonásából a Pentatar jött ki. (A másik ötletem a Vitacon volt ugyanezen logika mentén, csak az olyan, mint egy vitaminmárka.)
Mire lesz szükséged a művelethez?
Kell majd egy Vivitar Series 1 70-210mm f/3.5 Macro objektív front optikai blokkja (kérlek, emiatt ne tegyél tönkre egy működő objektívet, csak hibásat bonts), egy 36-90mm-es M65 fókusz helikoid, egy 77-82mm step up ring, egy 82mm-es fém napellenző és egy P6 közgyűrű sor egy darabja.
Egy kis magyarázat: a Vivitar említett objektívjének front optikai része egyben kijön tokozással együtt (lásd bontott ábra), ezzel más dolgod nem is lesz, csak szükség esetén megtisztítani. Az M65-ös fókusz helikoidot újonnan beszerezheted az eBay-ről (nem feltétlenül kell a 36-90mm-es verzió, de ha rövidebbet választasz, a közelpontod is nagyobb lesz), ahogy a step-up gyűrűt és a napellenzőt is. A P6 közgyűrű sor egy darabja a P6 gépre való illesztés miatt kell, mint bajonett (értelemszerűen más középformátumú rendszerekre is megépíthető ez az optika, csak más bajonettre és távolságokra lesz szükséged).
Az összeillesztés nagyon egyszerű lesz, de itt csak az elvet mutatom, a pontos méréseket a saját alkatrészeid szerint újra el kell majd végezned. Miért kell mérned? Mert akkor lesz a fókuszutad közelponttól végtelenig teljes, ha elég közel tud jönni az optikai blokk a fényérzékeny felülethez, vagyis addig kell majd lefaragnod a P6 közgyűrű darabjából, amíg arra felrakva a mechanikával összeillesztett lencsetagokat el nem tudsz fókuszálni végtelenig.
[X] hirdetés
Első lépésben tehát ki kell mérned a P6 közgyűrű szükséges vastagságát. Ha ez megvan és lecsiszoltad belőle a felesleges részt, ragaszd össze a mechanika aljával. Felőlem fúrhatsz meg csavarozhatsz is, de nem lesz nagy súlya az alkatrészeknek, így az epoxy sokkal egyszerűbb és jobb a feladatra. Az én közgyűrű-darabom teteje egy sima menet volt. Más kiviteleknél ez lehet egy P6 bajonett is, ebben az esetben azt természetesen le kell róla szerelned.
Ha ez megvan, az optikai blokkot a tokozásával együtt egyszerűen ragaszd be a mechanika felső részébe. Biztosan több féle VS1 70-210 f/3.5 optika is létezik, mert sokáig gyártották a típust, így ha a tokozásból csiszolnod kell, hogy beférjen a mechanikába, ne lepődj meg. Az én esetemben gyárilag tökéletesen passzolt a helyére.
Ezzel maga az objektív készen is van, de mivel fényerős üvegeknél kritikus a flarek elleni védelem, csinálunk rá napellenzőt is. Ehhez kell majd a 77-82-es step up ring.
A gyűrű alsó, menetes felét csiszold le a tövéig, hogy a lehető legnagyobb felületen érintkezzen majd a mechanikával.
Ezt követően ragasztózd be a felületét és illeszd a mechanika tetejére. Ezzel máris van egy univerzális 82mm-es filter mountod, amibe akár szűrőket is csavarhatsz. Én most a 82mm-es ellenzőt helyeztem bele.
Esztétikai okokból a Vivitar eredeti nameplate-jét matt feketére fújtam át, hiszen a rajta levő technikai adatok (a VMC bevonaton kívül) már úgysem stimmelnek.
Ennyi volt az egész, mehetünk tesztelni!
Hogyan állapítottam meg, hogy mik az elkészült objektív pontos adatai? Nagyon egyszerű volt: feltettem fullframe vázra egy P6 adapterrel, és megnéztem, melyik objektívemnek a képére/fényerejére hasonlít legjobban. A 2/135-ös Canon nFD volt hozzá a legközelebb, csak picit nagyobb látószöggel és rövidebb záridőkkel, így kis matek után kijött, hogy a Pentatar kb. 1.8/120-as. Valamennyit persze tévedtem, mert mint látni fogod, a tekercs összes képe kicsit alexpós lett. Azért fontos, hogy ezt jól kiszámold, mert ha filmre fotózol vele, akkor a külső fénymérőnek, amivel a záridőket kiszámolod, tudnia kell, milyen rekeszértéket tud az optika.
A közelpontja 50cm körül van, és szépen elfókuszál végtelenig. Az egész szerkezet súlya mindössze 400 gramm, és egy 86mm-es sapka zárja elöről, a napellenzőbe illesztve.
A csatlakozása az építéshez használt közgyűrű miatt igen precíz, szabványos P6 bajonett. Rekesz természetesen nincsen benne, mert a rekesz a gyengék fegyvere a háttérmosás ellen.
A használata a nagy fókuszgyűrű, a kis súly és a finom fókuszmechanika miatt kifejezetten kényelmes és egyszerű. A P6 vázon levő keresővel egészen könnyű az éles részek megtalálása, bár a nagyon keskeny DOF miatt többször is nekifutsz, mielőtt biztos vagy a dolgodban és exponálsz.
Egy 120-as tekerccsel felfegyverkezve, Mirtillel indultunk el, aki szintén lelkes P6 felhasználó, és segített nekem a tesztképek összeállításában. Mindenhol mutatom majd a nyers scant és az utólag beállított képet is, így láthatod az optika teljesítményét és azt, hogy mit lehet belőle teljes folyamattal (retusálással) együtt kihozni.
Mivel az objektív fix 1.8-as fényerejét nem tudod rekeszeléssel csökkenteni, semmiképp sem javaslok verőfényes kompozíciókat, mert egészen egyszerűen kevés lesz az 1/1000-es legrövidebb záridő is a vázadon. Mi is késő délután indultunk el, házak és fák árnyékában.
A P6 vázakban alapesetben nincsen beépített fénymérő, ezért minden alkalommal az adott körülményekhez mértünk fényt mobilos alkalmazás segítségével. Ez nem olyan macerás, mint gondolnád, viszont emlékeztet a fotózás TTL előtti hőskorára.Az első, amin meglepődsz majd a Pentatarral kapcsolatban, az az élessége. Nagyon-nagyon éles középen. (Igaz, csak ott). Nem hittem volna, hogy három lencsetagból ez kihozható, de csodás a rajza.
A szélek természetesen egészen más tészta, ugyanis gyakorlatilag nincsenek. Mármint ott nincs értékelhető élesség, hiszen ott már a képsík sem stimmel. Mindössze 3 lencsetaggal nem lehet síkra korrigált képet csinálni, szóval valamit valamiért.
Ez a szél kérdés persze olyan, mint a pizza széle: valaki szereti, valaki nem, itt viszont nem az élessége a lényeg, hanem a hozzájárulása az igazán egyedi háttérhez és képi világhoz. Ezek az épített optikák pont emiatt elragadóak, és olyasmit tudnak tenni a térérzettel és a háttérrel, amit gyári üvegek soha.
A háttérelmosás "csalással" erősödik, vagyis mivel a képsík egyáltalán nincsen meg, a szélek felé akkor is elmosódnak a dolgok, ha azok egyébként egy síkban lennének a kép közepén levő éles dolgokkal.
A nagy fényerő és a nagy fényérzékeny felület miatt a látószög úgy játszik a tárggyal és úgy ragadja ki a környezetéből, hogy közben mégsem szeparálja el tőle. Furcsa? Igen. Imádnivaló? Naná!
A második igen meglepő dolog a kontraszt. Nagy átmérőjű optikáknál rendszeresen probléma a kontraszt kérdése, ráadásul a Pentatarban még rekeszblokk sincsen, így aggódtam kicsit emiatt. Ennek ellenére kiválóan teljesített. Ennek biztosan köze van a szuper VMC (Vivitar Multi Coated) bevonathoz is.
A viszonylag kis közelpont miatt az optika más P6-os gyári üvegekhez képest sokkal kényelmesebben használható. A gyári Pentacon 6 objektíveknek többnyire 1 méter körül van a közelpontjuk, ezzel szemben a Pentatar 50cm-t tud a film síkjától, így egészen közel lehet menni mindenhez. (Ez természetesen tovább csökkenthető közgyűrűzéssel, bár makrózni nem a Pentatarral fogsz.)
Középformátumú vázakon a látószögek kérdése teljesen átalakul, ezt kis időbe telik megszokni. Ahogy APS-C és fullframe között is igen nagy lehet a különbség, úgy fullframe és középformátum között is meglepő tud lenni a lépés. A 120mm-es optika itt szuper portré távnak felel meg egészen közeli képektől a teljes alakosakig.
Természetesen mivel az optika a fent részletezett módon csak középen éles, a komponálási szabadságot ez annyiban behatárolja, hogy a lényeget középre kell tennünk. Erre persze rájátszik a 6*6 szimmetrikus volta is. Régen is azért szerették ezt a formátumot, mert állót és fekvőt is könnyen lehetett belőle utólag vágni.
A tesztképek végére mindig marad egy kutyás kör, mert az utolsó kockát rendszeresen hazaviszed. A sötét szobában nagyon jól jön a nagy fényerő!
Hogy megtetszett-e mostanra a Pentatar képi világa, vagy sem, az eldőlt. Azt persze nyilván kitaláltad már, hogy elsősorban középformátumon muzsikál igazán szépen, így ha ugyanezt az optikát fullframes vagy még kisebb szenzoros gépre építed meg, akkor a teljesítményének csak egy kis részét kapod majd.
Ideje viszont az anyagiakról beszélni. A cikk elején azt írtam, hogy filléres konstrukcióról van szó. Fényerejéhez, rajzolt képköréhez és egyedi képi világához képest valóban az. Az egész kijön kb. 25-30.000 forintból. Ebből 5-10.000 forint a Vivitar Series 1 70-210mm f/3.5 Macro optika, kb. 10.000 forint a 36-90mm-es M65 fókusz helikoid (bár a cikk írásának pillanatában csak 30.000 forint környékén látok ilyen mechanikát, de ezt ne hidd el), 5-8.000 forint a P6 közgyűrű sor, a többi alkatrész pedig összesen kb. 2-3.000 forint.
Végső soron tehát kis barkácsolással és kis befektetéssel építhetsz egyedi objektívet. Ha nem szeretnéd magad csinálni, bátran keress meg a blog szerelőműhelyében. Ha fotóztál a Pentatarral vagy hasonló őrült szerkezettel, mindenképpen mutasd meg a képeket a Vintage Pub virtuális közönségének!
Legyél te is a vintage univerzum hőse! A tudásbázis anyagai ingyenesek és mindig azok is maradnak majd. Viszont a weboldalnak és minden hozzá kapcsolódó csatornának vannak fenntartási költségei. Ha szeretnéd segíteni a régi objektívek megmentését és bemutatását célzó munkámat, hozzájárulhatsz egy általad választott összeggel. Az egyszeri támogatást PayPal.me segítségével biztonságosan tudod elküldeni, vagy lehetsz folyamatos támogató is:
Köszönöm, hogy segítetted a tudás terjedését! Ha a megjegyzés rovatban megadtad a nevedet is (nem kötelező), szerepelni fogsz a hősök között: Rostás Csaba, Kováts Péter, Szász Márton, Hunyadi Áron, Tipold Gábor, Gyarmati Balázs, Tamás Éva, Zsoldos Tibor, Hajdu Máté, Horváth Kitti, Szlávik József, Tordai László, Keserű Gergő, Keresztes László Péter, Somogyi László, Rácz András, Szántó Sándor, Zubán Gergely, Erhardt Balázs, Kovács Attila, Magyar Antal, Szabó József, Máté Gyula, Boros András, Vaszkun Gábor, Erhardt Balázs, Kirner Richard, Tímea Bokodi, Káposztás Viktória, Bóka Zsuzsa, Hargitay Zoltán, Koncz Benő, Zubán Gergely, Josef Tiglezan, Gábor Balázs, Papp György, Bakos Béla, Mészáros Tamás, Kiss Péter Kálmán, Markus Holopainen, Szommer Tomi, Juhász George
Ha maradt még bármi kérdésed, vagy elmondanád véleményedet, várunk a Vintage Pubban és a blog facebook-oldalán.
A fotók elkészítésében köszönöm Mirtill segítségét. A cikk összeállításában és véleményezésében köszönöm Papp Dóra, Tóth Gábor Szabolcs és Benedek Lampert segítségét. A kódolásban nyújtott segítséget köszönöm Pintér Zsoltnak.
A cikk szerzője 2011-ben kezdett fotózni. A mai napig abszolút amatőrnek vallja magát, aki sokkal inkább az alkotás öröméért, mint bármilyen javadalmazásért dolgozik. Végigjárta a digitálisok ranglétráját (350D, 20D, 50D, 5DMII, A7, A7II, A7III, GFX 50S II), de egyre többet játszik analógokkal is. Időközben rájött, hogy az optika sokkal fontosabb, mint a váz. Valamiért ösztönösen szereti a mirrorlesst és a minél egyszerűbb, de agyafúrtabb megoldásokat. Saját magára a "géptulajdonos" megjelölést szereti alkalmazni, ami jobban lefedi technikai részletek iránti rajongását. 2021-ben okleveles fotográfus lett, legyen ez akár jó, akár rossz dolog.
Manuális objektívekkel 2014 eleje óta foglalkozik, 2015-ben pedig összegyűjtötte és letesztelte a legtöbb elérhető árú 50mm-es optikát. Nem csak gyűjti, de szereti, javítja, és használja is objektívjeit, hiszen a vitrinben tartott felszerelésnek csak ára van, nem pedig értéke. Ha hívják, örömmel osztja meg tapasztalatait és élményeit személyesen is élő előadásokon vagy a vintage pub személyes találkozóin, ezen felül pedig szorgosan építi az online is elérhető tudásbázist.
A fotózásnak minden lépését fontosnak tartja, ezért a gondolat teremtő erejéről és az alkotás önmagára visszamutató értelméről és boldogságáról is sokat lehet hallani nála. Ha csatlakoznál hozzá, a vintage pubban általában megtalálod, a pult mellett rögtön jobbra. Tovább...
hispan's photoblog C 2011-2024 (eredeti megjelenés: 2020. szeptember 17., utolsó módosítás: 2020. szeptember 17.)