Mamiya tudásanyagok

A Mamiya cég (kezdetben Mamiya Kōki Seisakusho / Mamiya Optikai Művek) történetének kezdete nagyon hasonló oly sok más japán gyártóéhoz: egy vállalkozó (Sugawara Tsunejiro) és egy mérnök (Mamiya Seichi) közös munkájának eredménye, amit hazai gyártású, jó minőségű optikai termékek előállítása végett kezdtek. Igaz, a többiekhez képest kicsit "későn", már javában a II. világháború alatt, 1940-ben vágtak bele a bizniszbe, és a belpiac helyett hamar az export felé fordulhattak.

Azonnal egy saját fényképező építését és gyártását vették a fejükbe. Ez lett a Mamiya 6, ami - nevéhez hűen - 6*6-os képeket készített 120-as filmre, és egy harmonika-kihuzatos távmérős konstrukció volt. Felépítése ellenére nem az optika mozgott fókuszálás közben, hanem a filmsík, melynek voltak konstrukciós előnyei. Kisebb fejlesztésekkel együtt összesen 18 évig gyártották, és több évtizedes megszakítás után folytatják is majd.

A világháború vége szinte alig érintette a cég termelését és életét, sőt, már 1945-ben megindulhatott egy nagyobb megrendelés után az USA-ba való szállítás. A konkurensekkel szemben szerzett komoly lépéselőnynek hála nagyarányú exporttevékenységet folytathattak, további gyártóegységeket állítottak működésbe és az 1950-es évek elején már saját londoni és new yorki képviselettel is bírtak.

A távmérős mellett a TLR világba is belekóstoltak: 1948-tól megjelent a Flex-Junior, mely ismét a fókuszállítással fejlesztett: az ikerlencsék mozogtak a teljes fronttal együtt. Optika gyártásukat a Setagaya optikagyár megvásárlásával bővítették, innen az objektíveken megjelenő Sekor jelzés is.

Hogy több területen is kereskedelmi sikereket érhessenek el, az 1940-es évek végére a középformátum mellett megjelentek 35mm-es megoldásaik is. Első ilyen kamerájuk a Mamiya 35-I volt, távmérős, fullframe kivitelben. Mivel központi záras (Copal) volt, nem lehetett rajta objektívet cserélni (Hexar 3.5/50-essel szerelték). Később ezt követte a fejlesztett II és III változat is, majd megjelent a Magazine kivitel, ami cserélhető hátlapot, így cserélhető filmet is lehetővé tett. A 35mm alatti világban megtaláljuk a gyártó 16mm-es filmre fotózó Mamiya 16 (és ennek utódjai) kameráját is.

A kereskedelmi sikerek a név egységesítését is magukkal hozták, így az 50-es évektől hivatalosan is Mamiya Camera Company Ltd. néven működtek tovább. 1953-tól tőzsdére mentek, 56-ban pedig már kiállítottak a Photokinán. Exportprioritásos gondolkodásuknak köszönhetően ekkoriban a legnagyobb japán kameraexpotőrnek számítottak.

A Flex sorozat és a középformátumú vonal folyamatos fejlesztéseinek hála (Flex Automat, Flex-I, Flex-II, 6-V Dual, stb.) 1956-tól megjelent a Mamiya C széria, mely kifejezetten a profikat célozta, cserélhető objektívekkel.

A 35mm-es kisfilmes SLR-ek hiányát 1961-ben orvosolták, amikor megjelent a Mamiya Prismat. A cég pénzügyi- és exportsikerei lehetővé tették, hogy alaposan átgondolt szerkezetet tegyenek le a számukra addig idegen SLR piac asztalára. A vonal tartósan folytatódott az 500-as modellekkel, például az 500TL-el és 500TDL-el, amikben már cellás fénymérés és különböző mérési minták is voltak. Ha kicsit előre szaladunk, az 1980-as években jelent meg a Mamiya ZE rendszer, ami már csak egy lépésre volt a teljesen elektromos optika-fényképező kommunikációtól, hiszen minden információ elektronikus kapcsolaton került átadásra (de a rekesz mozgatását még mindig egy fizikai pöcök biztosította).

Az igazán nagy sikereket mégsem a fullframe SLR, hanem a Mamiya arculatát mai napig meghatározó RB67 Professional hozta el. Ezzel indultak el a 6*7-es formátum útján, egy kiváló minőségű, de egyszerűen használható tüköraknás, cserélhető objektíves, szinte teljesen moduláris megoldással. E gép utódjai, az RB67 Pro, RB67 Pro-SD a következő évtizedekben is gyártásban maradtak.

Mivel a 6*7 nagy siker volt, 1975-ben egy újabb szegmenst is megcéloztak e formátum alatt, de a fullframe felett. Ennek első képviselője lett a Mamiya 645, mely 6*4,5 képméretet használt. Erre természetesen szintén külön moduláris rendszer és objektívek épültek, és már 1976-ban megjelent az 1000C verzió. A rendszer olyan sikeresnek bizonyult, hogy ez lett a technikai alapja a később digitális hátfalakat is fogadó megoldásaiknak.

Bár a technikai fejlesztések töretlenek voltak, a nemzetközi forgalmazó cégük a 80-as évek elején csődöt jelentett, ami komolyan visszavetette a céget, kivezetésre került például a ZE kisfilmes rendszer. A profiknak szánt gépek fejlesztése nem állt le: piacra került az RZ67, nagyban építve az elektronikus újdonságokra. A típushoz készített objektíveket ekkoriban már számítógépen tervezték, ami szintén előrelépés volt. A profiknak szánt RB67 szériát a Pro-SD frissítette, az RZ67-et a II-es változat, a 645-öt pedig a Pro. Az objektív fejlesztés sem állt le, az 1990-es évek végén bemutatták a 2.8/300 APO és 4.5/500 APO modelleket is.

Érdekes módon 1989-ben feltámad a korábbi harmonikás előd hagyományait folytató Mamiya 6 sorozat. Cserélhető optikás, de távmérős, középformátumú, de kompakt. A 6FM már képes volt maszkjainak hála 6*4,5 és 2,4*5,4 formátumra is dolgozni. A később, 1996-ban megjelent Mamiya 7 már 6*7-re dolgozott, szintén támogatott kisebb formátumokat és voltak cserélhető optikái.

A digitális világ nyitányát a Mamiya a 645-ös rendszerhez illesztett hátfalakkal képzelte el. Egyfelől a moduláris rendszernek hála könnyű helyzetben voltak, másfelől a digitális szenzorok gyártási problémái (ezekről ebben a cikkben olvashatsz) fokozottan érintették a nagyobb alapterületű érzékelőket. Ezért, és a sokkal borsosabb árak miatt az átállás nehezen indult meg, illetve külső gyártók is csak drága hátfalakat kínáltak, ráadásul igen távol álltak a 645-ös filmméret lefedésétől, így a rendszer nyújtotta előnyöket komoly crop-faktor nyírta meg. A Mamiya kínálatában 1999-ben megjelenő 645 AF modell bár még mindig filmes rendszerű volt, legalább már autofókuszos optikákat kapott, illetve fokozottabban gondoltak az új korszakra is, így egyszerűbben volt kombinálható digitális hátfalakkal. A cég első, igazán saját digitális hátfala 2004-ben jelent meg Mamiya ZD Back néven, és azóta is számos digitális fejlesztést kínálnak, többek között a nyílt platformként használt 645DF vázat, amire más gyártók is dolgoznak. Ez azonban már kevésbé érinti a kedves olvasó vintage ingerenciáját...

A cikkek között olyanok is szerepelhetnek, melyek nem kifejezetten a gyártóhoz kapcsolódnak, de tartalmaznak tőle származó eszközöket, vagy más kapcsolatban állnak vele.