hispan's photoblog
site version 10.2.3.5





A Meyer Optik Görlitz (röviden MOG) története egészen 1896-ig nyúlik vissza, amikor Hugo Meyer látszerész és Heinrich Schätze kereskedő megalapították a Optisch-Mechanische Industrie-Anstalt Hugo Meyer & Co.-t. A kezdeti évtizedek sikeres fejlesztéseinek hála (mint például az Aristosigmat, a 6 lencsés Anastigmat vagy a széleslátó Aristosigmat), illetve egy felvásárlást követően (Optische Anstalt Schulze und Billerbeck) európai hírű gyártók lettek.

A két világháború közötti növekedés alapja többek között Dr. Paul Rudolph szaktudása volt, aki korábban a Zeissnél fejlesztett olyan legendás képleteket, mint a Protar, a Planar vagy a Tessar. Az ekkoriban kifejlesztett Plasmat, majd utódja, a Kino-Plasmat volt a korszak legnagyobb fényerejű objektívje a világon. Rendszeres együttműködésben voltak több fényképezőgép-gyártóval is, például az Ihageevel, aminek Exakta típusához számtalan alapobjektívet szállítottak. Bár árszínvonaluk valamivel a Zeiss alatt volt, minőségben nem maradtak el tőlük.

A háború utáni évek átszervezésekkel jártak a MOG számára is. VEB Feinoptisches Werk Görlitz néven dolgoztak tovább, és piacra dobták a Helioplant (a Dopple-Anastigmat utódját), illetve 1952-ben egy magnéziumos visszaverődés-gátló bevonatot is. Szintén ebben az időszakban készültek a mai napig jól ismert Trioplan, Primoplan és Telemegor optikák is.

1971-ben hirtelen eltűnt a cég jelölése az optikákról, mert átszervezések miatt beolvasztották a VEB Pentacon alá. Mivel a gyártás ettől kezdve a Pentacon égisze alatt zajlott, sok félreértésre ad okot, hogy miért bukkannak fel a korábbi híres MOG optikák más név alatt. Ezt a "káoszt" fokozza, hogy később a Pentacont beolvasztották a Zeiss keleti részébe (VEB Carl Zeiss Jena), ezek után pedig a MOG korábban éllovas műszaki fejlesztései is egyre jobban lemaradtak (valamint a Zeiss egyes konkurens típusainak javára számos korábbi legendás MOG optika gyártása teljesen megszűnt). Tovább tetézte a bajt, hogy a korszakban már egyre népszerűbb zoom optikák fejlesztésében a szocialista blokk lemaradt, így a keletnémetek sem jutottak hozzá létfontosságú gyártási és kutatási eszközökhöz.

A szocialista rendszer bukása és a német újraegyesítés után a korábbi MOG részei kiváltak a Zeissből és Feinoptisches Werk Görlitz GmbH néven önálló cégként működtek tovább. Ez a Meyer-Optik jelzéssel ellátott objektívek újbóli megjelenését is jelentette, a reneszánsz azonban igen rövid ideig, mindössze 1991-ig tartott, mert az új vállalat versenyképtelennek bizonyult. 2014-ben a net SE irányítása alatt a MOG ismét piacra lépett, ám 2018-ra ez a cég is fizetésképtelenné vált, és a több márka jogait tömörítő próbálkozás kudarcba fulladt. 2018-ban a jogok az OPC Optics kezébe kerültek, így ismét beindulhatott a jól ismert típusok gyártása és értékesítése. Az OPC Optics célja, hogy ne csak a MOG hagyományait ápolja, de tényleges fejlesztésekkel bővítse is a cég repertoárját.


cikkek a tudásbázisban


A cikkek között olyanok is szerepelhetnek, melyek nem kifejezetten a gyártóhoz kapcsolódnak, de tartalmaznak tőle származó eszközöket, vagy más kapcsolatban állnak vele.


Pofonegyszerű trioplanpótló szer:
T-3 triplet (építés és teszt)

2022. június 22. • Horváth Krisztián • 15p / 22.000k
5 perc alatt összerakod és jöhetnek a szappanbuborékok.
Mióta eredeti Trioplant tényleg csak befektetésnek éri meg venni, megszaporodtak az alternatív triplet megoldások. A szerencse az, hogy a triplet lencserendszer önmagában nagyon egyszerű és könnyen előállítható, így számtalan kivitelt tudok neked hozni. A mai egy újabb, nagyon hasznos darab lesz. Tovább a cikkre... Pofonegyszerű trioplanpótló szer: T-3 triplet (építés és teszt) 5 perc alatt összerakod és jöhetnek a szappanbuborékok. Mióta eredeti Trioplant tényleg csak befektetésnek éri meg venni, megszaporodtak az alternatív triplet megoldások. A szerencse az, hogy a triplet lencserendszer önmagában nagyon egyszerű és könnyen előállítható, így számtalan kivitelt tudok neked hozni. A mai egy újabb, nagyon hasznos darab lesz. mog meyer optik görlitz trioplan triplet szappanbuborék buborék bokeh bokeh karika bokehkarika hispan horváth krisztián hispan's photoblog építés átalakítás adaptálás vetítő vetítőoptika vetítőobjektív adaptált épített m42 átalakított átalakítás

Középformátumú triplet:
Edar 2.8/100 adaptálás és teszt

2021. augusztus 23. • Horváth Krisztián • 15p / 25.000k
Ismét előszedjük a Pentacon SIX-et és adaptálunk rá egy irtó cuki karikamestert.
Nem ez lesz az első eset, hogy vetítőoptikát adaptálok, de még csak abban sem újdonság, hogy mindezt nem fullframe, hanem annál is nagyobb, középformátumú rendszerre teszem. Az Edar 2.8/100-nak azonban van két különlegessége, ami miatt megérdemelte ezt a cikket. Egyrészt viszonylag nagy vetített képköre ellenére elég kicsi, ráadásul egy igazi triplet! Tovább a cikkre... edar-100 hispan hispan's photoblog horváth krisztián Középformátumú triplet: Edar 2.8/100 adaptálás és teszt Ismét előszedjük a Pentacon SIX-et és adaptálunk rá egy irtó cuki karikamestert. Nem ez lesz az első eset, hogy vetítőoptikát adaptálok, de még csak abban sem újdonság, hogy mindezt nem fullframe, hanem annál is nagyobb, középformátumú rendszerre teszem. Az Edar 2.8/100-nak azonban van két különlegessége, ami miatt megérdemelte ezt a cikket. Egyrészt viszonylag nagy vetített képköre ellenére elég kicsi, ráadásul egy igazi triplet! pentacon six p6 kiev 60 vintage portré optika lencse teszt 100mm triplet trioplan szappanbuborék bokeh bokehkarika karika

Az orosz Trioplan:
Triplet-5M 2.8/100 építés és teszt

2019. április 20. • Horváth Krisztián • 10p / 15.000k
Orosz barátaink nem lacafacáztak sokat a névadásnál: triplet lencserendszer? Legyen a neve Triplet! De hogyan lesz belőle igazi objektív és vannak-e szappanbuborékjai?
Ismét vetítőzünk kicsit: ezúttal egy nem annyira régi, de kifejezetten érdekes optikából fogunk valódi objektívet építeni, és az is kiderül, mit tud az "oroszok Trioplanja". Össze fogjuk hasonlítani egy Pentacon AV 100-as és egy eredeti, ezüst Trioplan képével is. Tovább a cikkre... Az orosz Trioplan: Triplet-5M 2.8/100 építés és teszt Orosz barátaink nem lacafacáztak sokat a névadásnál: triplet lencserendszer? Legyen a neve Triplet! De hogyan lesz belőle igazi objektív és vannak-e szappanbuborékjai? Ismét vetítőzünk kicsit: ezúttal egy nem annyira régi, de kifejezetten érdekes optikából fogunk valódi objektívet építeni, és az is kiderül, mit tud az "oroszok Trioplanja". Össze fogjuk hasonlítani egy Pentacon AV 100-as és egy eredeti, ezüst Trioplan képével is. triplet trioplan 100mm 100 2.8 f/2.8 adaptálás adaptált építés átépítés teszt portré triplet trioplan vetítőobjektív vetítő vetítőoptika fókuszmechanika helikoid orosz teszt objektív fullframe ussr cccp horváth krisztián hispan hispan's photoblog

Bubicsászár:
Pentacon AV 2.8/150 építés és teszt

2019. március 3. • Horváth Krisztián • 12p / 24.000k
Kötelező kör a kistesók után a Pentacon vetítő nagyágyújának, a 150mm-es változatnak is a megismerése. Adaptálás és teszt, rengeteg szappanbuborék-bokehkarikával.
Ha követitek a blog tudásanyagait, találkozhattatok már a Pentacon vetítőcsaládjának két változatával, a klasszikus AV 2.8/80-assal és a kicsit ritkább AV 2.8/100-assal is, melyek tagadhatatlanul méltó ellenfelei bármelyik szappanbuborékos Trioplannak. Ma azonban még egy ezeknél is ritkább és szebb bokehval rendelkező változatról lesz szó, a 150mm-es óriásról. Tovább a cikkre... Bubicsászár: Pentacon AV 2.8/150 építés és teszt horváth krisztián hispan hispan's photoblog Kötelező kör a kistesók után a Pentacon vetítő nagyágyújának, a 150mm-es változatnak is a megismerése. Adaptálás és teszt, rengeteg szappanbuborék-bokehkarikával. Ha követitek a blog tudásanyagait, találkozhattatok már a Pentacon vetítőcsaládjának két változatával, a klasszikus AV 2.8/80-assal és a kicsit ritkább AV 2.8/100-assal is, melyek tagadhatatlanul méltó ellenfelei bármelyik szappanbuborékos Trioplannak. Ma azonban még egy ezeknél is ritkább és szebb bokehval rendelkező változatról lesz szó, a 150mm-es óriásról. vetítő vetítőobjektív vetítőzés német adaptált adaptálás projektor projektorobjektív épített átépítés helikoid fókusz manuál manuális bubi buborék soapbubble szappanbuborék bokeh pentacon AV 2.8 f/2.8 triplet trioplan objektív teszt fullframe 150 150mm AV150

Portré + makró
vetítőobjektív körfénnyel:
Pentacon AV 2.8/100 építés + teszt

2018. szeptember 15. • Horváth Krisztián • 20p / 26.000k
Hogyan adaptáld tükrös vagy mirrorless vázadra a Pentacon 100mm-es vetítőjét, hogyan építs bele saját körvilágítást, és mire lesz mindez jó?
Imádom azokat a tudásanyagokat, amikben nem csak tesztelünk, de építünk is valamit: a Pentacon AV 80-as cikk után sorra kerül a 100mm-es testvére is, amit kétfunkciósra fogunk megcsinálni (makró + portré egyben), és kap egy extrát is. Nem csak mirrorless, de akár Nikon vagy Canon gépre is megmutatom az átépítés módját, és természetesen jön az életszagú próba is. Kalandra fel! Tovább a cikkre... Portré + makró vetítőobjektív körfénnyel: Pentacon AV 2.8/100 építés + teszt macro horváth krisztián hispan hispan's photoblog Hogyan adaptáld tükrös vagy mirrorless vázadra a Pentacon 100mm-es vetítőjét, hogyan építs bele saját körvilágítást, és mire lesz mindez jó? Imádom azokat a tudásanyagokat, amikben nem csak tesztelünk, de építünk is valamit: a Pentacon AV 80-as cikk után sorra kerül a 100mm-es testvére is, amit kétfunkciósra fogunk megcsinálni (makró + portré egyben), és kap egy extrát is. Nem csak mirrorless, de akár Nikon vagy Canon gépre is megmutatom az átépítés módját, és természetesen jön az életszagú próba is. Kalandra fel! vetítő vetítőobjektív vetítőzés német adaptált adaptálás projektor projektorobjektív épített átépítés helikoid fókusz manuál manuális bubi buborék soapbubble szappanbuborék bokeh pentacon AV 2.8 f/2.8 triplet trioplan objektív teszt fullframe AV100 100 100mm

Filléres buborékgyáros házilag:
Pentacon AV 2.8/80 építése Canon EF-re

2018. április 1. • Horváth Krisztián • 15p / 17.000k
Készítsd el te is párezer forintból a “Trioplangyilkos” szappanbuborék-gyáros Pentacon AV 2.8/80-as vetítőobjektív Canonra vagy Nikonra alakítását.
Olyan vetítőoptikából fogunk most olcsó objektívet varázsolni, ami Canon EF-re vagy Nikon F-re is jó, és nem szükségesek hozzá drága szerszámok. Eddig ugyanis a blogon áltakított optikák jó része komoly mókolást igényelt és csak mirrorless-re volt jó. Jogos az igény, hogy csináljunk valamit tükrösökre is. Tovább a cikkre... Filléres buborékgyáros házilag: Pentacon AV 2.8/80 építése Canon EF-re horváth krisztián hispan hispan's photoblog Készítsd el te is párezer forintból a “Trioplangyilkos” szappanbuborék-gyáros Pentacon AV 2.8/80-as vetítőobjektív Canonra vagy Nikonra alakítását. Olyan vetítőoptikából fogunk most olcsó objektívet varázsolni, ami Canon EF-re vagy Nikon F-re is jó, és nem szükségesek hozzá drága szerszámok. Eddig ugyanis a blogon áltakított optikák jó része komoly mókolást igényelt és csak mirrorless-re volt jó. Jogos az igény, hogy csináljunk valamit tükrösökre is. vetítő vetítőobjektív vetítőzés német adaptált adaptálás projektor projektorobjektív épített átépítés helikoid fókusz manuál manuális bubi buborék soapbubble szappanbuborék bokeh pentacon AV 2.8 f/2.8 triplet trioplan objektív teszt fullframe 80 85 85mm 80mm AV80

Makró-móka Trioplánnal

2017. március 29. • Horváth Krisztián • 12p / 10.100k
Hol vannak a csodálatos szappanbuborékok?
Kölcsön kaptam Balázstól egy mágikus karikázós 2.8/100-as Trioplan-t, amiért hálám világnézetétől függően sokáig vagy örökké üldözni fogja. Portréra még nem sikerült összebarátkoznom vele, de hétvégén csináltam egy kis makró-játékot, és sikerült is előcsalogatni a csodálatos szappanbuborékokat. Mini how- és how-no-to. Tovább a cikkre... Makró-móka Trioplánnal Hol vannak a csodálatos szappanbuborékok? Kölcsön kaptam Balázstól egy mágikus karikázós 2.8/100-as Trioplan-t, amiért hálám világnézetétől függően sokáig vagy örökké üldözni fogja. Portréra még nem sikerült összebarátkoznom vele, de hétvégén csináltam egy kis makró-játékot, és sikerült is előcsalogatni a csodálatos szappanbuborékokat. Mini how- és how-no-to. hispan horváth kriszián hispan's photoblog triplet macro makró trioplan mog meyer optik görlitz gorlitz

Altix-NEX konverter házilag

2016. július 25. • Horváth Krisztián • 20p / 12.700k
Gépkannibalizmus és egy újabb NEX konverter.
Mivel az Altix csatlakozás elég régi, és eredetileg is kevésbé volt elterjedt, ezért elég nehéz hozzá konvertergyűrűt találni akár NEX-re, akár másra. Ez a probléma nem sokkal a NEX-konverteres cikkem után jött velem szembe, amikor egy karbantartáson átesett Trioplan 2.9/50-est akartam kipróbálni. Altix-NEX adaptert azonban sehol sem találtam hozzá. A problémát el is engedhetnénk, ám a 2.9/50-es pokoli jó kis objektív, és a vadászösztön elvezetett egy saját darabhoz. Ehhez azonban adaptert is építenem kellett. Az ötlet a következő volt: szerzek egy régi Altix-bajonettes masinát, arról leszedem a csatlakozást, és azt hozzáillesztem egy L39-NEX konverterhez. Ezzel univerzális megoldásra teszek szert, hiszen ez a saját készítésű gyűrű fogadhat minden más Altix-os optikát is, nem csak a Trioplant. Tovább a cikkre... Altix-NEX konverter házilag központi zár központizár horváth krisztián hispan hispan's photoblog Gépkannibalizmus és egy újabb NEX konverter. Mivel az Altix csatlakozás elég régi, és eredetileg is kevésbé volt elterjedt, ezért elég nehéz hozzá konvertergyűrűt találni akár NEX-re, akár másra. Ez a probléma nem sokkal a NEX-konverteres cikkem után jött velem szembe, amikor egy karbantartáson átesett Trioplan 2.9/50-est akartam kipróbálni. Altix-NEX adaptert azonban sehol sem találtam hozzá. A problémát el is engedhetnénk, ám a 2.9/50-es pokoli jó kis objektív, és a vadászösztön elvezetett egy saját darabhoz. Ehhez azonban adaptert is építenem kellett. Az ötlet a következő volt: szerzek egy régi Altix-bajonettes masinát, arról leszedem a csatlakozást, és azt hozzáillesztem egy L39-NEX konverterhez. Ezzel univerzális megoldásra teszek szert, hiszen ez a saját készítésű gyűrű fogadhat minden más Altix-os optikát is, nem csak a Trioplant. vintage csatlakozás adapter építés adapterezés szerelős szerelés szerelőműhely altix nex sony e átalakító gyűrű howto hogyan tutorial módszer ötlet gyakorlat otthon otthoni építés épített átalakítás átalakító fullframe bajonett breech lock breechlock tipp trükk tippek trükkök haladó


tesztalbumok


50mm f/2.9

MOG Trioplan V EXA

100mm f/2.8

MOG Trioplan M42

135mm f/2.8

MOG Orestor M42



kapcsolódó werk&gear tartalmak



további gyártók

Minden alkotó ember a szabadságot keresi

Amikor a 2010-es évek elején fényképezni kezdtem, valami ilyesmi vezérelt engem is. Fotós azóta se lettem, megmaradt ez szenvedélyes hobbinak, mégis talán tanulságos történetet mesélhetek arról, hogyan terjesztheted ki te is a kreativitásodat, ha kilépsz a tudásod, a megszokásaid és a felszerelésed komfortzónájából.
Az itt látható képek, de még inkább a cikkek, tesztek és tutorialok arról mesélnek neked, milyen utat jártam be, mióta először kamera került a kezembe, és hogyan találtam meg azt, ami igazán érdekel. Tovább...