Olympus tudásanyagok

Az Olympus márka immár 100 évnél is hosszabb történelemre tekinthet vissza. Alapítása 1912-ben történt, amikor Takeshi Yamashita a Shintaro Terada által tervezett mikroszkópok és hőmérők sorozatgyártására létrehozta a céget. Hasonlóan a korszakban alakuló japán vállalatokhoz ennek is az volt a célja, hogy az ország függetlenedjen az importkényszertől, minőségi eszközök hazai gyártásával. Márkanevük 1921-ben változott Olympusra (a cég neve hivatalosan csak 1949-ben) a nemzetközi értékesítéseket megkönnyítendő (Olympus az istenek lakhelye a nyugati kultúrkörben, ennek az eredeti nevükben megjelenő japán megfelelője a Takachiho).

1936-ban megszületett a Semi-Olympus, a cég első fényképezője, melyhez a vázat a Proud nevű vállalattól vásárolták, és saját Zuiko lencséikkel szerelték fel. Egyes források szerint a 4.5/75mm-es optikával gyártott fényképezőből mindössze 150 darab készült, aztán 1937-ben a Semi-Olympus II. leváltotta. Utóbbit már teljes egészében az Olympus készítette. 1940-ben - több prototípus elkaszálása után - megérkezett az Olympus Six.

A világháborúban a cég komoly károkat szenvedett. Több gyárukat és archívumukat is találat érte, ezért az újraindulás nehezen ment. Folytatódott az Olympus Six gyártása, és Zuiko optikákat adtak el a Mamiya Six gépére is. A cég erőfeszítéseit jól példázza, hogy az első japán 35mm-es fényképező, az Olympus 35I náluk jelent meg. Ezt aztán 1935-ig gyártották számtalan technikai fejlesztéssel és változattal, és mindvégig igen népszerű volt.

1959-ben került piacra az Olympus Pen, mely szinte egybeforrt a cég történetével. A 35mm-es kockát "megfelezték", azaz a gép half-frame, egy fullframe kocka felére fotózott. Ennek köszönhetően kétszer annyi képet lehetett csinálni egy hagyományos 35mm-es tekercsre, igaz, a képek minősége is romlott emiatt. Ezzel szintén elsők voltak a japán piacon. Hogy a masina minél kisebb és egyszerűbb lehessen, fix objektívekkel szerelték. Ezt szofisztikálták tovább az 1963-as Pen F-el, ami azóta is a világ egyetlen cserélhető objektíves, tükörreflexes half-frame gépe. A típust - folyamatos fejlesztésekkel, például a TTL fénymérés beépítésével - egészen 1983-ig gyártották, bár maga a konstrukció kihalt (részben azért, mert az Olympus mindent szigorú jogvédelem alá vont).

Az 1970-es években akkor vehettünk komolyan egy gyártót, ha megvetette a lábát a tükörreflexes forradalomban. Az Olympus is tudta ezt, ezért 1973-ban megjelent az OM-1, mely az akkoriban elérhető legkisebb és legkönnyebb fullframe kockát fényképező SLR volt. Ezt a Pen sorozatot is tervező Yoshihisa Maitani készítette, számtalan piacvezető megoldással. Cserélhető volt a mattüveg, tudott tükörfelcsapást és teljesen manuális módot, korszerű bajonettzáras optika-cserét tett lehetővé, zárját pedig legendásan tartósra tervezték. Az OM-2 elektronikus funkciókkal és jobb fényméréssel bővült, miután elődje bebizonyította, hogy a "kisebb és könnyebb" tervezési irány bejött. Az OM vonal 1979-ben vált szét profi (egyszámjegyű) és amatőr (kétszámjegyű) felhasználókat célzó sorozatokra. Ez azonban már nem tudta megmenteni a piaci kudarctól, hiszen késve követték az autofókuszos fejlesztéseket. Az egyetlen AF-es modelljük az OM-707 volt, amihez nyolc eltérő AF-es OM optikát is készített a cég, ezek azonban teljesen elhagyták a manuális fókuszállítás lehetőségét, ez a hirtelen, átmenet nélküli váltás (a megbízhatatlan AF-teljesítménnyel együtt) pedig soknak bizonyult a piac számára.

Az Olympus a méretcsökkentés vonalán haladva komoly üzleti sikereket ért el az XA modellel, mely sokak szerint minden idők legjobb távmérős kompaktja. Emellett a 90-es években piacra dobott mju sorozat is nagy sikereket aratott mind tudásával, mind kialakításával.

A digitális átalakulásba a cég korán és nagy erőkkel kapcsolódott be. Az 1990-es évek végén már kereskedelmi forgalomban voltak komolyabb digitális bridge gépeik, amik a Canon/Nikon DSLR vonaláig nagyon jó alternatívát jelentettek. Hiányzott azonban a cserélhető optikás rendszer a kínálatukból. Az OM sorozat sok évvel korábbi bukása és megszűnése tiszta terepet tett lehetővé a cég számára, ami - a Canonnal, a Konica-Minoltával és a Nikonnal ellentétben - nem APS-C vagy fullframe szenzorméretben kezdett gondolkodni, hanem bevezették a Four Thirds / FT szabványt. Ez egy nyitott ökoszisztéma volt, és a kereskedelmi siker érdekében az Olympus számított is más gyártók közreműködésére. A 2003-as indulás óta legkomolyabban a Panasonic fejlesztett FT-re, de dolgozott vele a Leica, a Sigma és a Kodak is. A cél itt is a méretcsökkenés volt, és a rendszer elemei valóban kisebbek is lettek, mint más DSLR gépek esetén az megszokott, de nem annyival, amennyire a gyártó szerette volna.

Éppen emiatt alkották meg az MFT, azaz a Micro Four Thirds szabványt, mely elhagyta a tükröt, és egy bázistávolságában jóval kisebb mirrorless rendszer lett, azonos érzékelőmérettel. Ezek a gépek már valóban jelentősen kisebbek és könnyebbek voltak, mint DSLR vetélytársaik, jóllehet a Sony mirrorless forradalma után ilyen jellegű előnyeiket elvesztették, hiszen megjelentek az igazán kicsi APS-C és fullframe MILC-ek is.

Manapság az Olympus a többi kisebb gyártóhoz hasonlóan komoly gondokkal küzd. Piaci részesedése egyre kisebb, emellett a fényképezős márkanév jogait is eladták 2021-ben, így teljesen bizonytalan, hogy mit hoz az Olympus, mint fotós brand számára a jövő.

A cikkek között olyanok is szerepelhetnek, melyek nem kifejezetten a gyártóhoz kapcsolódnak, de tartalmaznak tőle származó eszközöket, vagy más kapcsolatban állnak vele.