A Konica cég története egészen 1873-ig nyúlik vissza, amikor Rokusaburo Sugiura fényképészeti anyagok árusításába kezdett Tokióban, akkor még egy drogéria égisze alatt. Később ezt az üzletet családja vette át, ő pedig új alapítással egy másik üzletbe fogott Konishi Honten néven. 1882-ben az egyszerű kereskedésen túllépve indította el a fényképészeti segédanyagok gyártását Japánban (Konishi néven), amivel első volt a szigetországban.
1902-ben dobták piacra első fényképezőjüket, a Cherryt (japánul Sakura), melyet széles tömegeknek szántak, és egyszerűen használható volt. A Konishi hamar az egyik legkomolyabb piaci tényező lett Japánban. A vállalat nevét 1921-ben módosították Konishi Hontentről Konishirokura, amikor az alapítót fia követte a vezetésben. Pár évvel később a Pearlette nevű fényképező-szériájuk még szélesebb ismertséget hozott számukra.
1948-ban adták ki a Konica I. távmérős fényképezőt, mely később a vállalat nevét is adta. A folyamatos technikai fejlesztéseknek hála az SLR piacra is lendeültesen léptek be, és ott sokáig meghatározó szereplők voltak. 1965-ben például megjelent a Konica Autoreflex, mely az adott időszakban nagyon korszerűnek számító fénymérő cellás záridő-prioritásos félautomata módot kínált, elsőként a világon. 3 évvel később, 1968-ban már TTL fényméréssel jött ki az Autoreflex-T.
A vállalat 2003-ban összeolvadt a Minoltával, így jött létre a Konica Minolta, mely nagy lépésekkel indult el a digitális fotózás új világába, pár évvel később azonban teljesen kiszálltak abból (más területekre, például a nyomtatókra és másolókra összpontosítottak). Fotós portfóliójuk jelentős részét a Sony vette át.
Konica AR prime forrás ↗
Konica HEXANON AR 15mm F/2.8 UC Fisheye
Konica HEXANON [AR] 21mm F/4
Konica HEXANON AR 21mm F/2.8
Konica HEXANON AR 24mm F/2.8
Konica HEXANON AR 24mm F/2.8
Konica HEXANON ARP 28mm F/3.5
Konica HEXANON [AR] 28mm F/3.5 [I]
Konica HEXAR AR 28mm F/3.5
Konica HEXANON AR 28mm F/3.5 [II]
Konica HEXANON AR 28mm F/1.8 UC
Konica HEXANON [AR] 35mm F/2.8 [I]
Konica HEXANON ARP 35mm F/2.8
Konica HEXANON AR 35mm F/2.8 [II]
Konica HEXANON AR 35mm F/2
Konica HEXANON AR 40mm F/1.8
Konica HEXANON AR 50mm F/1.8
Konica HEXANON AR 50mm F/1.7
Konica HEXANON AR 50mm F/1.7
Konica HEXANON AR 50mm F/1.4
Konica HEXANON AR 50mm F/1.4
Konica HEXANON [AR] 52mm F/1.8
Konica HEXANON 57mm F/1.4
Konica HEXANON AR 57mm F/1.4
Konica HEXANON AR 57mm F/1.2
Konica HEXANON 85mm F/1.8 v1
Konica HEXANON AR 85mm F/1.8 v2
Konica HEXANON [AR] 100mm F/2.8
Konica HEXANON [AR] 135mm F/3.5 [I]
Konica HEXANON ARP 135mm F/3.5
Konica HEXAR AR 135mm F/3.5
Konica HEXANON AR 135mm F/3.5
Konica HEXANON AR 135mm F/3.2
Konica HEXANON AR 135mm F/2.5
Konica HEXANON ARP 200mm F/5.6
Konica HEXAR AR 200mm F/4
Konica HEXANON AR 200mm F/4
Konica HEXANON ARP 200mm F/3.5
Konica HEXANON [AR] 200mm F/3.5
Konica FL-HEXANON AR 300mm F/6.3
Konica HEXANON AR 300mm F/4.5
Konica HEXANON AR 400mm F/5.6 UC
Konica HEXANON [ARM] 400mm F/4.5
Konica HEXANON ARM 400mm F/4.5
Konica HEXANON ARM 800mm F/8
Konica HEXANON ARM 1000mm F/8 Reflex
Konica Macro-HEXANON AR 55mm F/3.5 • Auto
Konica Macro-HEXANON AR 105mm F/4 Bellows
Konica AR zoom forrás ↗
Konica Zoom-HEXANON AR 28-135mm F/4-4.6
Konica Zoom-HEXANON AR 35-70mm F/4
Konica Zoom-HEXANON AR 35-70mm F/3.5-4.5
Konica Zoom-HEXANON AR 35-70mm F/3.5
Konica Varifocal HEXANON AR 35-100mm F/2.8
Konica Zoom-HEXANON AR 45-100mm F/3.5 UC
Konica HEXANON Zoom 47-100mm F/3.5
Konica Zoom-HEXANON AR 65-135mm F/4
Konica Zoom-HEXANON AR 70-150mm F/4
Konica Zoom-HEXANON ARP 70-230mm F/4.5
Konica Zoom-HEXANON AR 80-200mm F/4.5
Konica Zoom-HEXANON AR 80-200mm F/4 UC
Konica Zoom-HEXANON AR 80-200mm F/4
Konica Zoom-HEXANON AR 80-200mm F/3.5
Konica Zoom-HEXANON ARM 58-400mm F/4
Konica AR egyéb forrás ↗
Konica Hexanon Teleconverter AR 2X
Konica Auto Bellows
Konica Auto Bellows II
Konica Auto Bellows IID
Konica Auto Bellows III
Konica F forrás ↗
Konica HEXANON 400mm F/4.5
Konica HEXANON 800mm F/8
Konica-Minolta forrás ↗
Konica Minolta AF DT 11-18mm F/4.5-5.6 D
Konica Minolta AF DT 18-70mm F/3.5-5.6 D
Konica Minolta AF DT 18-200mm F/3.5-6.3 D
egyéb Konica forrás ↗
Konica M-HEXANON Dual 21-35mm F/3.4-4
Konica M-HEXANON 28mm F/2.8
Konica HEXANON 35mm F/2 LSM
Konica M-HEXANON 35mm F/2
Konica UC-HEXANON 35mm F/2 LSM
Konica HEXANON 50mm F/2.4 LSM
Konica M-HEXANON 50mm F/2
Konica M-HEXANON 50mm F/1.2 Limited
Konica HEXANON 60mm F/1.2 LSM
Konica M-HEXANON 90mm F/2.8
A cikkek között olyanok is szerepelhetnek, melyek nem kifejezetten a gyártóhoz kapcsolódnak, de tartalmaznak tőle származó eszközöket, vagy más kapcsolatban állnak vele.
40mm f/1.8
Konica Hexanon AR
52mm f/1.4
Konica Konishiroku F
57mm f/1.2
Konica Hexanon AR
57mm f/1.4
Konica Hexanon AR
Amikor a 2010-es évek elején fényképezni kezdtem, valami ilyesmi vezérelt engem is. Fotós azóta se lettem, megmaradt ez szenvedélyes hobbinak, mégis talán tanulságos történetet mesélhetek arról, hogyan terjesztheted ki te is a kreativitásodat, ha kilépsz a tudásod, a megszokásaid és a felszerelésed komfortzónájából.