Fontos: ez a cikk évekkel ezelőtt jelent meg először, és bár azóta minden bizonnyal frissült, tartalmazhat olyan információkat, amik mostanra elavultak.
Nem ez az első Konica üveg, amivel a régi optikák világában tett végtelen utazásom során találkozom, de mindenképpen ez eddig a legérdekesebb. Megmutatom, hogy miért, és közben felfedjük a Konica történetét is.
Ha követed a blogot, láthattál már itt egy igen kiváló 1.4/57-es optikát a Konicától, ami teljesítményben és kivitelben méltán említhető egy lapon a korabeli 1.4/50-es Takumarokkal (ide kattintva láthatsz vele pár képet).
Ennek egy nem is olyan kicsivel korábbi verzióját is kipróbáltam, és ez is igen szép eredményeket hozott.
Nagy álmom egyszer egy Konica Hexanon AR 1.2/57-es szörnyeteg tesztelése is. No de ne kalandozzunk el ennyire!
Mindent egybevetve a Konicákat használók között nagyon jó a gyártó híre és első osztályúak az optikáik, mégis kevesen ismerik őket még a gyakorlott vintage őrültek között is. Ennek oka az, hogy a Konica AR rendszer bázistávolsága 40,5mm, vagyis tükörreflexes gépekre nem lehet feltenni ezeket az objektíveket. Ezért - hasonlóan például az FD rendszer darabjaihoz - sokáig elfeledett és teljesen használhatatlan holminak számítottak. A mirrorless forradalom kitörése óta azonban emelkedik az árfolyamuk, és te még az elején résen lehetsz!
Mielőtt megnézzük, mit tud a Hexanonok egyik furcsa darabja, az 1.8/40-es, lássunk egy kis történelmet!
A Konica cég története a fotózás időszámításához képest is nagyon régen, 1873-ban kezdődött, amikor a gyógyszerész Rokusaburo Sugiura fotókidolgozáshoz szükséges vegyszereket kezdett árulni Tokióban. 1878-ban már két üzlete volt a családnak, 1882-ben pedig az ekkor már Konishi néven futó bolt fotós kellékek hazai előállítását határozta el.
1902-ben a cég elkezdte az első japán gyártású, hétköznapi felhasználásra szánt kamera, a Cherry Portable Camera árusítását. Ezzel és a később forgalmazott termékekkel az évszázad első két évtizedében ők vezették a japán fotózás piacát. 1921-ben a cég neve Konishiroku Hontenre változott, és ennek első tagját később számtalan terméken is lehetett látni (a bevezetőben említett egyik 52mm-es optika is ilyen típusmegjelöléssel fut).
A Konica név először 1948-ban bukkant fel, a Konica I. nevű kamerán. Sokkal később (1987-ben) ennek alapján nevezte át magát a cég Konicára. A század második felében váltak igazán híressé kiváló minőségű fényképezőikről, melyek automata módokat is tudtak, valamint teljes egészében cserélhető objektívesek voltak. Számtalan technikai újítással lettek az innováció egyik fő bástyája. 1965-ben dobták piacra a Konica Autoreflexet, ami külső fénymérővel képes volt a beállított záridőhöz helyes rekeszértéket választani. 1968-ban bevezették a TTL (objektíven keresztüli) fénymérést, és a hozzá kapcsolódó félautomata és automata módokat. A cég volt az első, aki teljesen automata fényképezőket kínált.
A mai cikkben is szereplő AR bajonettet 1965-ben mutatták be, és összesen 17 féle vázat és rengeteg objektívet gyártottak hozzá (az optikáik megjelölése volt a Hexanon). Az utosó ilyen gép a Konica TC-X volt, amit 1987-ig készítettek.
2003-ban a cég egyesült a szintén fotós termékeiről híres Minoltával, így jött létre a Konica-Minolta, aminek reklámtábláját hosszú éveken keresztül lehetett látni a Petőfi-hídon Pestről Buda irányába menet. 2006-ban a vállalat végleg kiszállt a fotós termékek gyártásából, a digitális fotós részlegüket pedig a Sony vette meg. Az A bajonett így lett először a (tükörrfelexes) Sony Alphák csatlakozása. Kicsi a világ.
Most pedig irány a nyár!
Hogy a nyaralás alatt is hasznotokra legyek, magammal vittem egy egész hétre a 40mm-es f/1.8-as Hexanont. A keszthelyi naplementében, lágy balatoni szellőben üldögélve nagyon jól összeismerkedtünk, most pedig elárulom minden titkát.
A 40mm egy elég furcsa gyújtótáv, hiszen a legtöbbünk fix sora 35mm-es és 50mm-es objektíveket tartalmaz. Ritka az ettől való eltérés és ezért magam is igen kevés 40mm-es optikával találkoztam eddig. A Konica konstrukciójához igen hasonló objektíveket lehet találni például a Pentax (2.8/40 pancake), a Zeiss (Zeiss 2.8/45 C/Y), a Canon (Canon 2.8/40 pancake) vagy a Voigtländer (2/40 Ultron) kínálatában is, ám az 1.8/40-es fényerejével és kedvező árával is kitűnik ebből a sorból. Ezek a konstrukciók - beleértve mai tesztalanyunkat is - mindannyian a 70-es évek végének "lapos/kis objektív divatjából" születtek.
Ez az optika szinte pancake, vagyis majdnem olyan lapos, hogy már-már palacsintának nevezzük, mégsem teljesen az. Ennek ellenére a mérete lesz az egyik nagy előnye, mégpedig azért, mert egy NEX adapterrel együtt is csak kb. akkora, mint egy klasszikus 50-es egy SLR-en.
Vagyis - mint azt már kezded kapizsgálni - ez egy igen kényelmes nyaralós-utazós objektív (még egy 55mm-es menetbe csavarható rövid fém napellenzővel is).
Ehhez társul a súlya: mindössze 142 gramm (NEX adapterrel együtt 213), tehát meg sem nagyon érzi az ember a gépen.
[X] hirdetés
Persze ne higgyük azt, hogy a kis súly spórolás eredménye lenne: a mechanikai megoldásokra aligha lehet panasz. Japán precizitással, takumaros minőségben közlekedik a dupla menetes fókusz, és a rekesz is szigorúan kattog ide-oda. Egyetlen idegesítő tulajdonsága az összes Hexanon üvegé is egyben: ahogy emelkednek a rekeszértékek, 1.8-tól felfelé egészen 22-ig, 22 után egy kattanással jön az AE állás, vagyis az automata mód (ez adapteren bezárt, f/22-es rekeszt jelent). Ezt egy pöcök fixálja a rekeszgyűrűn, amit ha nem nyomunk be, nem is tudjuk visszállítani a rekeszgyűrűt. Kis kellemetlenség, és persze ritkán is fordul elő, mert minek rekeszelne valaki egy ilyen objektívet f/22 magasságába?
Az optikát nem nehéz megkülönböztetni sok más társától, hiszen a nameplate kicsit rendhagyó. A frontján az 1.8/40 feliratot pirossal és vízszintesen gravírozták/festették fel, nem követi a többi adat körívhez igazodó útját. Szerintem nem túl szép, de ez van, ezt kell szeretni.
A fókuszgyűrű felülete vékony, kb. 8mm, de végig gumírozott, így összességében könnyű használni és vakon is hamar megtalálja az ember ujja, ha keresi. Az objektív többi része oldalt fém, a névtábla pedig műanyag. Az üvegei - megnyugtató módon - üvegből vannak.
És itt álljunk is meg egy pillanatra, és nézzük meg félbevágva a 6 elemet 5 csoportban tartalmazó optika sémát:
Az AR bajonettet könnyű használni, 3 füllel simán illeszkedik a megfelelő adapterbe, a leoldása pedig biztonsági pöcökkel történik. Az adapternek nem kell a rekeszmechanikát külön felhúznia, így egyszerű és olcsó a mirrorlessre illesztés.
Most, hogy közelebbről is megismerted az objektívet, mehetünk tesztelni! A váz végig egy A7III volt az optika mögött. Ahol nem jelölöm külön, ott mindenhol nyitva volt az optika.
Kezdjük a legnyilvánvalóbb kérdéssel, az élességgel. Azt kell mondjam, hogy az optika nyitva átlagos képet ad, ami kedves dolog tőle, hiszen ha van fényerő, azt az ember szereti kihasználni is. Persze nem egy Zeiss, és ahogy a lenti soron láthatod, rekeszelve rengeteget javul, de nyitva is jól használható, ha szükséges. (Ezek 1:1 kivágások a kép közepéről, mindjárt láthatod a teljes fotókat is.)
Ennél én egy kicsit többet vártam, mert a legtöbb korabeli leírás, sőt a mostanában született beszámolók is igen éles optikának írják le. Azt nem is mondanám, hogy nem éles, inkább az a furcsa aurásság a zavaró, ami nyitva a részleteken ül, ha nagyítóval vizsgáljuk a dolgokat.
A képszélek a középpel ellentétben még egy kicsit gyengébbek, de igazából erre sem mondhatjuk azt, hogy rossz. Az állványzatos kép nyitva, a kertes rekeszelve (f/5.6) készült, és jól látszik a különbség.
Pár real word kép, és hozzájuk a kivágások, hogy közelről is megnézhessétek, mire képes az objektív:
A képek kontrasztosak, a színek élénkek, a Hexanon üvegeken levő (jelen esetben lilás színű) bevonat tehát szépen teszi a dolgát. Természetesen erős fényben/napsütésben romlik kicsit a teljesítmény, de ez nem meglepő.
Az első dolog, ami viszont szembe fog tűnni, hogy a kromatikus aberráció nyitva elég jól észrevehető, és sajnos nem csak a képek szélén, hanem közepén is. Ez afféle vintage-probléma, amivel együtt kell élnünk.
Ha már volt szó a képek széléről: a saroksötétedés bizony elég jelentős 1-8-on, és ez csak rekeszelve javul. Nem vészes, de észrevehető. (Sorban a képek: 1.8, 2.8, 5.6, 11, 22)
Sok helyen olvastam a neten, hogy ennek az optikának csupán egyetlen rossz tulajdonsága van, mégpedig a közelpontja. Ez számszerűsítve kb. fél méter, ami bizony néha tényleg kellemetlenül soknak mutatkozott. Mindez összefügg a lapos felépítéssel: ha az optikai tubus messzebb tudna jönni a szenzortól (tehát csökkene a legkisebb elérhető tárgytávolság), akkor az egész mechanika vastagabb lenne, és odalenne az objektív kis mérete. Valamit valamiért.
Osztottam-szoroztam, és arra jutottam, hogy lehetne olyan, helikoidot tartalmazó AR-NEX adaptert építeni, amivel a közelpont egyszerűen és kényelmesen csökkenthető, ha van rá igény, de ennek építési- és anyagköltsége kb. annyi lenne, mint amennyibe maga az optika került, így ezt egyelőre még nem alkottam meg.
A már említett szuper bevonatnak hála az ellenfényeket is jól kezeli az optika, ami 40mm-en már fontos, hiszen ilyen gyutávhoz tartozó képszögeknél már könnyen kerül a Nap is a látómezőbe. Viszont központi csillagunk sem tud nagyon bezavarni a képbe, csak halvány flaret hoz létre.
Portrézni sem lehetetlen vele, de nem erre találták ki. A háttérmosás kevésbé krémes, elég karakteres, ami emberábrázolásnál nem előnyös, mert elviszi a figyelmet. Ezen kívül itt is jól jött volna egy kicsit kisebb közelpont.
A végére még pár kép vegyes csokorban, just for you:
Az nem kérdés, hogy az 1.8/40-es Hexanon egy igazi turistaüveg, amivel alkalom adtán még elmosott hátterű portrék is összehozhatók. Mindezért nem kér semmit a hátizsákban: kicsi és könnyű, csendes útitárs. Ha ehhez hozzátesszük, hogy mindössze 20-30.000 forintot kérnek érte, és ezek után olcsón adapterezhető mirrorlessekre, nem is kérdés, hogy szükséged van-e rá.
Két hátránya mindössze az elég nagy közelpont és a DSLR-ekkel való inkompatibilitása.
Ha szembe jön egy veled, mindenképpen javaslom, hogy csapj le rá!
Ismét köszönöm, hogy velem tartottál a nyaralás alatt is. Ha van ötleted, hogy miről olvasnál szívesen a blogon, vagy van egy különleges, kipróbálásra váró optikád, írd meg nekem üzenetben, vagy dobd be a közösbe a Vintage Pubban!
Legyél te is a vintage univerzum hőse! A tudásbázis anyagai ingyenesek és mindig azok is maradnak majd. Viszont a weboldalnak és minden hozzá kapcsolódó csatornának vannak fenntartási költségei. Ha szeretnéd segíteni a régi objektívek megmentését és bemutatását célzó munkámat, hozzájárulhatsz egy általad választott összeggel. Az egyszeri támogatást PayPal.me segítségével biztonságosan tudod elküldeni, vagy lehetsz folyamatos támogató is:
Köszönöm, hogy segítetted a tudás terjedését! Ha a megjegyzés rovatban megadtad a nevedet is (nem kötelező), szerepelni fogsz a hősök között: Rostás Csaba, Kováts Péter, Szász Márton, Hunyadi Áron, Tipold Gábor, Gyarmati Balázs, Tamás Éva, Zsoldos Tibor, Hajdu Máté, Horváth Kitti, Szlávik József, Tordai László, Keserű Gergő, Keresztes László Péter, Somogyi László, Rácz András, Szántó Sándor, Zubán Gergely, Erhardt Balázs, Kovács Attila, Magyar Antal, Szabó József, Máté Gyula, Boros András, Vaszkun Gábor, Erhardt Balázs, Kirner Richard, Tímea Bokodi, Káposztás Viktória, Bóka Zsuzsa, Hargitay Zoltán, Koncz Benő, Zubán Gergely, Josef Tiglezan, Gábor Balázs, Papp György, Bakos Béla, Mészáros Tamás, Kiss Péter Kálmán, Markus Holopainen, Szommer Tomi, Juhász George
Ha maradt még bármi kérdésed, vagy elmondanád véleményedet, várunk a Vintage Pubban és a blog facebook-oldalán.
A cikk képanyagának összeállításában köszönöm Balog Brigitta türelmét. A cikk előzetes áttekintését és véleményezését köszönöm Tóth Gábor Szabolcsnak és Benedek Lampertnek, akik nélkül sokkal szegényebb lenne ez az anyag. A folyamatos támogatást és ötletbörzét köszönöm Urbán Balázsak és Pap Gyulának. A kódolásban nyújtott segítséget köszönöm Pintér Zsoltnak.
A cikk szerzője 2011-ben kezdett fotózni. A mai napig abszolút amatőrnek vallja magát, aki sokkal inkább az alkotás öröméért, mint bármilyen javadalmazásért dolgozik. Végigjárta a digitálisok ranglétráját (350D, 20D, 50D, 5DMII, A7, A7II, A7III, GFX 50S II), de egyre többet játszik analógokkal is. Időközben rájött, hogy az optika sokkal fontosabb, mint a váz. Valamiért ösztönösen szereti a mirrorlesst és a minél egyszerűbb, de agyafúrtabb megoldásokat. Saját magára a "géptulajdonos" megjelölést szereti alkalmazni, ami jobban lefedi technikai részletek iránti rajongását. 2021-ben okleveles fotográfus lett, legyen ez akár jó, akár rossz dolog.
Manuális objektívekkel 2014 eleje óta foglalkozik, 2015-ben pedig összegyűjtötte és letesztelte a legtöbb elérhető árú 50mm-es optikát. Nem csak gyűjti, de szereti, javítja, és használja is objektívjeit, hiszen a vitrinben tartott felszerelésnek csak ára van, nem pedig értéke. Ha hívják, örömmel osztja meg tapasztalatait és élményeit személyesen is élő előadásokon vagy a vintage pub személyes találkozóin, ezen felül pedig szorgosan építi az online is elérhető tudásbázist.
A fotózásnak minden lépését fontosnak tartja, ezért a gondolat teremtő erejéről és az alkotás önmagára visszamutató értelméről és boldogságáról is sokat lehet hallani nála. Ha csatlakoznál hozzá, a vintage pubban általában megtalálod, a pult mellett rögtön jobbra. Tovább...
hispan's photoblog C 2011-2025 (eredeti megjelenés: 2019. augusztus 20., utolsó módosítás: 2019. augusztus 20.)