Ez a történet is úgy kezdődött, mint megannyi másik: beszélgettem Pap Gyulával a régi objektívekről, és egyszer csak nagyon hiányzott valami az életemből, amiről 5 perccel annak előtte még csak nem is tudtam. Gyertek velem és fotózzunk egy század közepi optikával!

Ahogy haladunk visszafelé az időben, és egyre kevesebb modernnek számító megoldást találunk az optikai iparban, általában úgy adnak egyre gyengébb képet is a régi objektívet. Ettől persze még lehet roppant szórakoztató és adott helyzetben indokolt is a használtuk, szó se róla. Mégis emiatt nagyon jó érzés, amikor egy igazán idős üveg messze meghaladja az ember várakozásait. Ez történt most is.

A 100mm-es f/4.5-ös Argus Tele-Sandmar úgy került, hozzám, hogy Gyulának kettő is volt belőle, mindkettőnél újra kellett ragasztani a páros lencseblokkot. Az egyik nálam ragadt, viszont adapter hiányában hónapokat kellett várnom rá, hogy kipróbáljam. Végül azonban megérkezett a szükséges (és hibás) illesztés, aminek segítségével elkészíthettem nektek ezt a cikket. Ha tovább olvasol, lesz szó egy kényelmesebben használható, hibátlan adapter építéséről is.

Előbb azonban - szokásunkhoz híven - járjuk kicsit körül a tesztpadon levő optika és a hozzá tartozó rendszer történetét.

Argusológia

Már itt fontos tudnod, hogy Argus gépet akkor is láttál, ha nem is tudsz róla, a Harry Potter valahányadik részében ugyanis Harry valamelyik random kicserélhető barátja ilyennel fotózott, miközben elvégezte a forgatókönyvben rá kirótt szerepet:

Az Argus céget 1936-ban alapították az Egyesült Államokban, Ann Arbor városában, Michiganban. A városról érdemes tudnod, hogy 158 parkja van (nem véletlen az "arbor" név, aminek magyar jelentése arborétum), itt van a Google legfőbb bevételi forrásának, az Ads programnak a központja, itt hasznosítják újra az egyik legtöbb kommunális hulladékot az USA-ban, illetve ez a fragel nevű édesség hazája, ami egy mazsolás tészta alaposan kisütve, fahéjjal és cukorral megszórva. Na, ebben a cikkben is volt kaja, pedig még csak az elején vagyunk.

Az Argus cég leghíresebb kamerája a C3-as modell volt, aminek számtalan változatát nem kevesebb mint 27 egybefüggő évig gyártották! Ez az egyik legnagyobb darabszámban készített és értékesített masina a fotózás történetében. Elődje, a legelső Argus, az "A" volt az USA első olcsó és könnyen hozzáférhető 35mm-es kamerája. A C3 robosztus bakelit házát nem lehet összetéveszteni semmivel:

Ami a technológiát illeti: az Argus fényképezők távmérősök voltak, nem tükrösök. A legérdekesebb részük a fókuszmechanika: minden kompatibilis objektív tövénél van egy kis fogaskerék, ami egy másik, a vázon levő köztes keréken át egy nagyobb fogaskerékhez csatlakozik, ami kilóg a gép tetejéig. Ennek állításával lehet igazából fókuszálni. Természetesen az objektívet lehet tekerni a fogaskerekek nélkül is, csak nem kényelmes, de erről mindjárt írok még az adapter kérdésénél.

Objektívet cserélni a vázon úgy lehetett, ha előbb az ember a köztes kis fogaskereket kitekerte, majd a régi optika kicsavarása és az új felrakása után visszahelyezte. El sem tudom képzelni, hány ilyen kis köztes fogaskereket hagyhattak el a fotósok az USA-ban cserélgetés közben. És ha már optikák: az alap üveg erre a rendszerre is egy 50mm-es volt, f/3.5-ös Cintar anasztigmatikus triplet.

Gyártottak még hozzá "nagylátó" és a cikk témáját szolgáltató 100mm-es objektívet is. Ezek mind 33mm-es menetbe mennek, hátul fogaskerekes kialakítással készültek. Magukról az Argus kamerákról egyébként sok irodalmat találni a neten (itt még sorozatszám-ellenérző is van), ellenben az optikákról annál kevesebbet lehet kikukázni.

Az Argus céget 1959-ben felvásárolták, majd 1969-ben eladták, ez az időszak pedig a kameragyártásuk végét is jelentette.

Adapterezés

Pár szó az eBay-en a rendszerhez kapható adapterekről: kicsit el van számolva a vastagságuk, emiatt éppen hogy nincs meg velük a végtelen fókusz. A rendszer eredeti bázistávolsága 41,9mm (jó nagy ahhoz képest, hogy nem SLR), vagyis csak mirrorless gépekre lehet adaptálni őket manapság. Az adaptereket megérkezésük után kicsit át kell alakítani a hibás vastagság miatt, ami nem nehéz, mert csak egy lapos M42-NEX adapterből, egy csőből és egy M42-M33 átalakítóból állnak, amiket szabadon szét lehet csavarozni.

Építhetünk azonban jobb és kényelmesebb adaptert is az eredeti elbontásával: mivel az Argus gépeken a már említett fogaskerekes áttét biztosította a fókuszálást, az optikán ezért nehéz megtalálni a fókuszálásra szolgáló részt. Ráadásul elég rossz a közelpont (1 méter körül van), ezért is érdemes az eredeti adapter cső részét kicserélni egy M42-M42 17-31mm-es helikoidra (és némi alátétezésre). Így nem az optikán fókuszálunk, hanem az adapteren, ami kényelmesebb és jobb fogással rendelkezik, emellett végső esetben az optika közelpontját is sokkal lejjebb hozza.

Ezzel egyszerre két legyet ütünk: nő az optika élvezeti és használati értéke is a kényelmesebb fókusz és a kisebb közelpont által. Emellett meg kifizettünk több ezer forintot egy M42-M33 átalakítóra, mert az eredeti adapterből kb. az az egyetlen hasznos rész (lapos, 1mm-es M42-NEX átalakítót külön is vehetünk).

Menjünk játszani!

Több nagyon érdekes dolog is lesz itt.

Kezdjük azzal, hogy bár maga az Argus rendszer amerikai, ezt az objektívet nem ott gyártották. Az Enna-Werk München volt az elkövető, ami egy kis cég és 1920 és 1992 között a nevében is fellelhető városban foglalkoztak optikákkal (ma is léteznek, de már nem nyúlnak üveghez). Münchenről most nem írok érdekességeket, az Ennáról viszont fontos tudnod, hogy számtalan más gyártónak készítettek optikákat, köztük a Porstnak is. Leginnovatívabb időszakukat a háború után élték, ekkor valóban egyedülálló megoldásokat dobtak piacra. Elkészítették az első retrofókusz rendszerű 35mm-es optikát, a 4.5/35 Lithagont, majd ennek igazán fényerős változatát, az 1.9/35 Super-Lithagont. 1961-ben bemutatták az első német tervezésű tele-zoom objektívet, a 4/85-250-est. Ami engem tőlük a legjobban érdekelne, az az Ennaston 1.5/85, amiből viszont az egyetlen eladó darab is fél millió forint felett van. Vigaszul ide kattintva láthatsz vele pár tesztképet. Ennyit az Ennáról, csodálatos cég voltak.

A Tele-Sandmar 100-as tubusára még az "U.S. Zone Germany" kifejezést gravírozták, tehát egészen pontosan megjelölték, hogy a háború utáni Németország amerikai megszállási zónájában készült. Ez azt is kijelöli, hogy valamikor 1945 és 1949 között láthatta meg a napvilágot, hiszen a három nyugati megszállási zónát (francia, angol és amerikai) 1949. május 23-án egyesítették, és ekkor jött létre a Német Szövetségi Köztársaság (ugyanebben az évben, október 7-én a keleti oldalon a szovjet megszállási zónából megalakították a Német Demokratikus Köztársaságot). Mélyen az NDK-ban pedig ott várta sorsát Berlin, amit szintén több megszállási övezetre osztottak, majd később, 1961-ben fallal is elválasztották a külvilágtól. A híres-hírhedt berlini fal egészen 1989-ig jelképezte Európa megosztottságát. Erre is képes az ember.

A másik, rögtön szemet szúró érdekesség (az objektívvel, nem Berlinnel kapcsolatban), hogy ez az apróság igen-igen kicsi. Kicsi és könnyű. Kb. olyan hosszú, mint egy fényerős 50mm-es fullframe obi, a szélessége meg még ennél is jóval szerényebb. Mellé tettem egy 200 forintost, hogy érzékelhető legyen, mennyire apró is:

Persze az apró mérethez az is hozzájárul, hogy a kezdő fényerő nem túl nagy: összesen csak f/4.5. Megtanultuk viszont, hogy a fényerő nem minden: a kis Zeiss Sonnar a maga f/3.5 kezdő rekeszével 135mm-en csodákat művel. Szóval alapvetően nem tekintettem veszett fejsze nyelének a próbálkozást, de tartottam tőle, hogy az amúgy sem túl erős kezdő fényerőn elég vacak lesz a képminőség, és úgyis rekeszelnem kell majd.

Nos, tévedtem! Annak ellenére, hogy ennek a szegénynek még újraragasztott lencsetagja is van (bár valószínűleg ez a ragasztás jobb minőségű, mint amit eredetileg kaphatott), igazából meglepően jó rajza van. A három tesztkép rendre f/4.5, f/8 és f/11, a kivágások pedig középről vannak.

Nyilván nem ez az optika lesz életed legerősebb rajzzal rendelkező csodája, de nálam messze az elvárások felett teljesített (kontrasztban is).

Van itt aztán még egy dolog, ami szintén meglepett: a kis fényerő ellenére egészen komoly háttérmosást és csavarást is elő lehet belőle csalni. No, nem úgy, hogy közelpontra kell fókuszálni, hiszen 100mm esetén annak nem sok értelme lenne. Elég hozzá egy "normál" portré kivágás is, és voilá: máris alakul az igazán mutatós háttér!

Mutatok még pár portrét más helyzetekből is:

Az aránylag gyenge, 1 méteres közelpontot említettem már, de ez általános "betegsége" a 100-135mm körüli optikáknak. Ez az a tartomány, ami még csak "kis-tele", és sokszor jól jönne az 1 méter alatti képesség is. Ahogy fentebb említettem, a turbózott adapterrel az átlagosnál messzebb is tolhatjuk a lencserendszert, így ez a probléma orvosolható. Makró-obinak kár használni, de nagyobb virágokhoz, arcok részletéhez hasznos.

Összességében az ellenfényt és a becsillanásokat is jól bírja, már nyitva is kontrasztos a képe. Van hozzá gyári napellenző, ami nagyon jól passzol az optika dizájnjához és ezüst színéhez. Ha már kiegészítők: a mini bőr tok és az ezüst első-hátsó sapkák csak fokozzák az összhatást.

Most mondja nekem valaki, hogy nem imádni való darab! És még a fullframe szenzort is probléma nélkül kirajzolja. Igaz azonban, hogy a sarkok felé az átlagosnál azért erősebben sötétedik, mint egy modern objektív, de ez vintage sajátosság. Az első kép f/4.5, a második f/11. A probléma mérséklődik rekeszelve, de nem tűnik el.

Kis fényereje sajnos erősen korlátozza az optikát a bokehkarikák előállításában: még a turbózott adapterrel csökkentett közelponttal is csak mérsékelt a siker, és maguk a szeretetgömbök sem mutatnak semmi extrát:

Végezetül álljon még itt pár vegyes tesztkép erdőből és városból egyaránt:

De mennyi az annyi? Természetesen mint a legtöbb vintage objektívre, erre sincsen semmi szükséged, hiszen ennél fényerősebb és modernebb optikákat is kaphatsz azért az árért, amit az Argus Tele-Sandmar 100mm-ese önmagában kóstál. Az eBay-en jellemzően 15-25.000 forintos áron lehet találni, ami nem egy súlyos összeg (ehhez jön még az adapter 6-7.000 forintos áron). Bár ez sem tűnik nagy összegnek, érdemes inkább Argus szettekre vadászni, mert sokszor megesik, hogy akár egy gépvázzal és egy standard 50mm-essel egy csomagban jóval olcsóbban ér véget egy-egy aukció, mint amennyiért önmagában listázva vannak a 100mm-esek. Így pedig már csak a különleges méretei miatt is megéri betenni a gyűjteménybe, ezért bátran ajánlom mindenkinek, aki a fogadására alkalmas digitális géppel rendelkezik (vagy elég bátor filmet tenni egy régi Argus vázba).