A régi orosz műanyag- és bakelit kamerákat általában értéktelen kacatként vetjük a tűzre, pedig egészen érdekes optikák vannak rajtuk. A mai cikk alanyául szolgáló Belomo Vilia például egy 4/40-es (69-3 jelzésű) tripletet tartalmaz, amit adaptálni fogunk digitális gépekre.

Az objektív 35mm-es filmtekercsekre készített 36*24-es kockákat, így fullframe kamerákon is működni fog. 3 lencsét tartalmaz és nagyrészt műanyag az egész, így nagy csodákat ne várjunk, de tisztességesen adaptálva érdekes játék lehet belőle.

Rövid furcsaság: volt már a blogon egy orosz triplet, nevezetesen a Triplet-5M 2.8/100, egy klasszikus karikázós optika, ami a német Pentacon/Diaplan megoldások másolata. Ma azonban valami sokkal kisebbről lesz szó, ami késői rokona a szintén adaptált T-22 4cm f/4.5 optikának.

Adaptálás

A célrendszer Leica M bajonett lesz, ennek pedig nem csak a bázistávolság az oka (erre volt a legegyszerűbb megépíteni), hanem az is, hogy Leica M bajonettel az objektív felhelyezhető lesz minden MILC rendszerre, autofókuszos MILC adapterekre, de akár még GFX-re is. Sajnos tükörreflexes gépekre nem engedi meg a bázistáv az adaptálást.

Az átépítéshez szükséged lesz egy Belomo Vilia kamerára, ami lehet akár teljesen működésképtelen is. Hangsúlyozom, hogy ez az eljárás bármilyen olcsó orosz viewfinder kamerával működhet, viszont azoknak a pontos felépítése eltérő lehet, így megeshet, hogy más mérési adatokra vagy alkatrészekre lesz szükséged.

Mivel ezek központi záras kamerák, a zár, az optikai blokk és a rekesz is egyben van a fókuszmechanikával a kamera elején. Ezt az egész blokkot kell leszednünk.

Ez igen egyszerűen kivitelezhető: a kamera hátulját kinyitva látsz egy leszorító gyűrűt, amit menetkihajtóval csavarj ki. Ekkor a teljes blokk előre lejön a kameráról, mindössze két drótot kell hozzá elvágnod.

Mivel a kamerában a zár csukva van, azt valahogyan ki kell nyitnunk, hiszen így nem lehet vele képeket készíteni. Ehhez hátulról bontanunk kell az optikát, de úgy, hogy a szükséges alkatrészekre, például a rekeszre vigyázunk.

Először a zár vezérlését segítő gyűrűt vedd le, az azt fogó kis lemezzel. Utóbbira szükségünk lesz még, tedd félre.

Ezt követően a rekesz vezérlését biztosító tárcsát vedd le az azt lefogó lemezzel együtt, majd a gyűrűről a nyíllal jelzett részt vágd le (ez nem fog kelleni).

A zár kibontásához a rekeszblokkot le kell szerelned, ezt pedig a nyíllal jelzett három kis csavar kitekerése után meg is teheted.

A rekeszblokk egyben lejön, a nyíllal jelzett zárlamellákhoz pedig szabadon hozzáférsz, azokat ki is veheted.

Szereld vissza a rekeszblokkot a három csavarral, majd tedd vissza a rekeszmozgató gyűrűt és az azt lefogó lemezt. Ha szeretnéd, hogy a rekesz clickes maradjon, akkor a képen látható alkatrészt és rugót is helyezd vissza (ha ezt korábban leszedted).

A rekesz ezek után gond nélkül vezérelhető a blokk oldalán kilógó eredeti pöcökkel.

Az optika hátuljára most rögzítenünk kell egy Leica M - M39 adaptert.

Az nyilvánvaló, hogy ezek önmagukban sehogyan sem illenek össze, így kelleni fog egy áthidaló alkatrész. Ez egy vékony fém lemez is lehet, amit kivághatsz magad, vagy ha vannak bontott alkatrészeid, választhatsz azok közül is. A lényeg: a kis lemez közepén átférjen a Triplet blokk közepe, a lemez maga pedig ne tudjon beleesni az M39 menetbe. Én ehhez egy másik fényképező zárjából korábban kiszedett gyűrűt fogok használni. Ezen kívül kell majd még a Triplet blokkját eredetileg a kamerába rögzítő kis gyűrű.

Az áthidaló fémlemezt rögzítsd az LM-L39 adapterhez. Csavarozhatsz is, de ennek nincs jelentősége, mert az optika tömege minimális, így ha felkarcolod a két felületet és epoxyval összeragasztod őket, az is tökéletes lesz.

A kész egység hátsó-belső felületét fesd ki feketére, hogy ne keletkezzenek felesleges becsillanások.

Az LM-M39 adapter szélén csinálhatsz egy kis bevágást, amibe az eredeti blokk szélén kialakított kis pöcök illeszkedik majd. Ezzel tudod garantálni, hogy a gépre helyezett objektív orientációja megfelelő legyen.

A végső összeszereléshez kell még két alátét: az egyik a leszorító gyűrű alá menjen (ez lehet akár a zárvezérlést biztosító, korábban kiszerelt gyűrű lefogó lemeze), a másik pedig az LM adapterhez rögzített lemez és a teljes blokk közé kerüljön. Vastagságát úgy tudod megválasztani, hogy az objektív fókuszmechanikája végtelen állásban pontosan a végtelenbe fókuszáljon. Ez nem csak kényelmes, de fontos is, mert mint látni fogod, nincs értelme közelpontot veszíteni a végtelenen túlfutó fókusz miatt.

A képen összeszerelési sorrendben látod a darabokat, és gyakorlatilag csak össze kell őket csavarnod, hogy az objektíved elkészüljön.

Ha pontosan dolgoztál, akkor stimmel a képsík és a fókuszskála osztása is. Utóbbin vannak cuki ikonok, mint sok fa (végtelen), több ember (csoportkép), egy ember (portré) és virág (“makro”), amik a gyors fókuszálást segítik. Természetesen MILC gépeken élőkép mellett nem kell saccolásra támaszkodnod.

Az objektív eredeti közelpontja sajnos csak 0,8 méter. Ezen a szerkezeten belül nem lehet segíteni, de ne feledd: ha a rendszered megengedi, használhatsz olyan LM adaptert, amiben van macro helikoid beépítve. Sony E-re, Canon RF-re, Nikon Z-re, Fujifilm X-re, Panasonic L-re és MFT-re is gyártanak ilyen adaptert, ezekkel pedig bőven a 0.8 méter alá tudsz lejönni (kb. 20 centire).

Szerintem a Belomo kamerákat készítő üzemben soha senki sem gondolta volna anno, hogy az egyik optikájuk éppen Leica M bajonettet kap majd. De ezért szép a fotózás.

Lássuk, mire képes az objektív

Ne nevess: első körben feltettem GFX-re, mert kíváncsi voltam, lefedi-e a fullframenél is nagyobb szenzort. Nos, a válasz igen, de mindjárt láthatod, milyen képminőséget tud az egyes szenzorméreteken. A képek f/4, f/8, f/16 rekeszekkel készültek:

Nyitva egyrészt finoman szólva is csak az APS-C tartományban éles, és bár teljes kocka rajzolására gyártották, a fullframe szélek szinte nem is léteznek rajzolat szempontjából (ugyanígy ha tovább megyünk a GFX felé, azok sem).

Másrészt ha rekeszelünk, előjön a probléma a lencserendszer mögé helyezett rekesszel. A rekeszlamelláknak az optikai rendszer fősíkjában van a pontosan meghatározott helye, ezért nem ér semmit, ha vetítőobjektívek építésekor a teljes lencserendszer mögé helyezünk egy apertúrát. Ahogy a képeken láthatod, az kicsit ugyan faraghat a képminőségen, de alapvetően csak vignettálni fog. (Bizonyos speciális esetekben, például nagyteléknél az optikai rendszer fősíkja kerülhet a teljes optikai blokk mögé, így a rekesz is lehet a leghátsó lencsetag után.)

Harmadrészt meg nem is segít sokat a rekeszelés, így a tanácsom: használd az objektívet nyugodtan f/4-en, nem veszítesz sokat.

Negyedrészt igazán sok értelme ennek az optikának csak APS-C szenzoron van, persze a lehetőség adott a nagyobb méretekre is.

Egy csodás tesztsorozatot csináltunk vele A6000 vázon, a képek Zsuzsi keze munkáját dicsérik. A korábban már említett macro helicoidos közelpont-rásegítés sokszor jól jött, mert a 0.8 méteres gyári közelpont nem lenne elég.

A rajzolat középen kiváló (minden kép f/4-en lett lőve), így ha tudsz úgy komponálni, hogy a lényeg a képmező közepére kerüljön, illetve a saroktól sarokig teljesítmény mellékes, akkor igazán jól és egyszerűen használható az optika.

Summa summarum

Sok matekot nem kíván a történet: ha van egy olcsó, régi lomós kamerád, arról könnyen le tudod szedni az optikát és kis kézügyességgel meg minimális befektetéssel tudsz belőle kreálni egy sok rendszeren használható objektívet. Nagy csodákat azonban ne várj a történettől képminőség kérdésében, ez inkább csak szórakozás.

Ha van hasonló történeted vagy képeket osztanál meg velünk, várunk szeretettel a Vintage Pub virtuális kocsmájában.

Szereléssel, javítással kapcsolatban keress bátran a nap 24 órájában a műhelyben.

A fény és a LOMO legyen veletek!