Ezer éve, vagy még annál is régebben vágytam már egy igazi Pancake optikára pusztán azért, mert ilyet még nem próbáltam. Voltak már persze kis méretű objektívjeim, sőt, a korábbi cikkalany 1.8/40 Hexanon valójában már szinte palacsinta, de az igazi pancake valahogy más: kifejezetten arra lett tervezve, hogy lapos legyen. Ma megmutatok egyet, és azt is elmondom, miért éppen erre esett a választásom. A dolgokat megkoronázandó alapvetően analóg tesztet fogsz olvasni.
A történetet azzal kell kezdenem, hogy elmesélem: ha már kitaláltam, hogy szeretnék kipróbálni egy palacsinta optikát, akkor miért éppen a Pentaxra esett a választásom? Erre két igen jó okom van.
Egyrészt ha végignézel a palacsinta optikák kínálatán, meglepően magas árakkal találkozol. Meglepőek, mert a pancake optikák jellemzően 40mm és f/2.8 körüli értékekkel rendelkeznek, tehát papíron e képességeik alapján olcsóbbak kellene, hogy legyenek, mint a standard 1.8-as 50mm-es alapoptikák. De nem azok. Jóval drágábbak.
Mi a felhozatal? Pár típus azonnal a radarra kerül, ha rákeresel a vintage pancake keresőszavakra, és olvasol a témában picit. Fontos, hogy itt nem egyszerűen kis méretű/lapos 50mm-es optikákra gondolok, mert olyanok is vannak szép számmal, hanem kifejezetten pancake konstrukciókra. Ha tükrös rendszerekre gyártott vonalon maradunk, akkor szembe jöhet a Konica Hexanon 1.8/40 (erről olvashattál már cikket a blogon), a C/Y Tessar 2.8/45, a Minolta Rokkor-TD 2.8/45 vagy Minolta Rokkor-X 2.8/45, az Olympus OM 2/40, Nikon 2.8/45 P Ai-S, Revuenon 2.8/45, Cosina/Vivitar/Porst 2.5/40, Rikenon 2.8/45 és természetesen a Pentax-M 2.8/40 (a lista a teljesség igénye nélkül készült).
Ha megnézed ezen optikák árait, akkor elég erős meglepetésekben lesz részed. A Contax/Yashica rendszerre gyártott Tessar 2.8/45 például 100.000 (oké, ez persze T* Zeiss optika), a Minolta Rokkor-TD 150.000, a Revuenon/Rikenon/Cosina/Vivitar/Porst típusok 60.000 - 300.000 (pedig ez ugye nem a csúcsminőség), az Olympus 2/40 400.000 - 700.000 (ez mondjuk fényerőben e kategóriában rekorder), a Nikkor P 150.000, míg az SMC Pentax-M 2.8/40 60.000 - 80.000 forint körül van. Hoppá. Úgy tűnik, hogy a kis méretet komolyan meg kell fizetni.
A fentiek közül, és a minőségükkel kapcsolatos kutakodások után a Pentax-M optika tűnt a legkedvesebbnek, ennek pedig volt még egy oka. Úgy voltam vele, hogy ha már egy kifejezetten kis objektívet keresek, amit főleg utazáshoz szeretnék használni, a lehető legkisebb vázzal is lenne érdemes párosítani. Most analóg vázra gondolok, hiszen mirrorlessen az adapterek miatt a pancake optikák úgyis “visszahíznak”.
[X] hirdetés
Ezen a ponton a Pentax győzelme egyértelmű lett, mert ehhez rendelkezésemre áll egy Pentax ME Super váz, ami az egyik, ha nem a legkisebb 35mm-es filmet használó fullframe masina. A kettő együtt elképesztően apró és könnyű, mindössze 586 gramm (filmmel töltve):
Bár sok helyen olvasható, hogy a megjelenése idején a 2.8/40 pancake volt a kifejezetten apró ME Super alapoptikája, ez valójában nem igaz. Az alapobjektív a szintén kiváló (és egy későbbi cikkben majd bemutatott), méretét tekintve ugyanúgy elég apró 1.7/50-es Pentax-M volt.
Hogy a dolgok technikai részén is túlessünk a teszt előtt, el kell mondanom, hogy a Pentax pancake mindössze 110 gramm tömegű, 18mm vastag, fullframe kockát rajzoló objektív, melyet a Pentax K bajonettes rendszerre fejlesztettek, így könnyen adaptálható a legtöbb DSLR és MILC gépre is.
A PK bajonetten át természetesen automata rekeszvezérlést is kínál a 2.8 és 22 értékek között állítható 5 lamellás rekesz (A állás ezen a kivitelen még nincsen, így a rekeszprioritásos félautomata módokat támogatja).
1976 és 1984 között gyártották, optikai képlete 5 lencsét tartalmaz 4 csoportban. A 49mm-es ellenző menetbe gyárilag az RH-R49 fényellenző illett, ám ezt nem adták vele, és mivel itt az optika lapossága volt a lényeg, a legtöbben nem is vették meg hozzá az eredeti ellenzőt.
A Pentax-M optikákhoz hasonlóan az egész ház fém, kiváló építési minőséggel. A fókusz finoman jár és még arra is figyeltek, hogy a helyhiány ellenére a nagyon keskeny fókuszgyűrű gumi borítást kapjon. A rekeszgyűrű pentaxosan precíz, az objektív nem lötyög, nem kattog. A minőségérzettel minden rendben van.
Mindenekelőtt: ha pancake optikával indulsz fotózni, tisztában kell lenned vele, hogy azt a mérete miatt készítették. Ennél fogva sem kiugró fényerőt, sem kiugró képminőséget nem szabad tőle várni. Olyan körülmények között kell tesztelni, amire megalkották, vagyis elsősorban például utazásra. Én is így tettem: övtáska-lakó lett egy időre az ME Super vázon, és elvittük Sopronba. Az analóg képeket főleg majd innen látod (Kodak Colorplus 200-ra lőve), pár budapesti kiegészítéssel, illetve a képminőség tesztjénél mutatok digitális fotókat is. Ahol nem jelzem külön, ott az objektív nyitva, f/2.8 rekeszértékkel üzemelt.
Másodsorban: ha a kis palacsinta megtalálta a szívedben és az eszedben a helyét, hatalmas élménnyé válik. Lesz majd szó az objektív limitációiról is, de azt el kell mondanom, hogy óriási élmény vele fotózni. Sajnos a gyártói marketing a legtöbb esetben nem képes átadni azt, hogy milyen érzés egy-egy eszközt használni, mert leragadnak a technikai paramétereknél. Tudod te is, hogy pusztán a számok alapján a Pentax 2.8/40 palacsintában nem lenne semmi extra, de ha azt vesszük azonban, hogy milyen vele együtt létezni, akkor mindjárt nagyot fordul a világ.
A szinte súlytalan, gyorsan előkapható, mindig a nyakadban/oldaladon lógó gép+optika páros visszahoz valamit abból, amit utazós örömfotózásnak lehetne nevezni: nem stresszelsz azon, hogy megörökítsd azt, amit előtted egyébként is lefotózott már minden turista méregdrága gépekkel poszter méretben. Helyette van 36 kockád és behatárolt látószöged, ami kreativitásra és gondolkodásra sarkall. Sokat hozzátesz az élményhez az analóg technika, hiszen a komponálás és kattintás után nem kell azonnal a végeredményen stresszelned, ugyanis nem látod azt.
[X] hirdetés
Van pár olyan korlátja mai tesztalanyunknak, amiről érdemes azért szólni. Az első a minden pancake optikát érintő probléma, a viszonylag nagy közelpont. Míg egy standard 50-essel jellemzően 45 centiméternyi közelségbe lehet fókuszálni (ezt a film síkjától mérik, aminek jele a gépeden egy Ø szimbólum, nem pedig a frontlencsétől), a Pentax 2.8/40-esnél ez a játék 60 centiről indul. Ez problémának tűnhet bizonyos helyzetekben, azonban hozzá kell tennem, hogy még ezzel a 60 centivel is éppen alkalmas például analóg szelfizni (ha van annak bármi értelme, meg ha legalább 60 centi hosszú a karod):
(f/2.8 mindkét kép - Azért ez a hulladéktárolós-tükrös kompozíció szerintem minimum Robert Capa díjas, nem?)
A kis közelpont oka a lapos ház: a vintage fix optikáknál a lencserendszernek a filmtől/szenzortól való távolodása jelenti az egyre kisebb tárgytávolságra fókuszálást. Mivel a palacsinta optikáknál a mozgató helikoid hossza a szerkezet teljes vastagsága miatt igen limitált, nem lehet annyira “kitolni” a lencserendszert, mint egy hagyományos objektívnél, így a legkisebb beállítható tárgytávolság is nagyobb lesz. Ezzel együtt kell élned.
(f/2.8 - Középen elrejtettem egy őzet.)
A másik limitáció a fényerő. Mivel itt 2.8-ról indul a játék, kis fejszámolás után kijön, hogy érdemes legalább ISO200-as filmet befűzni. Ezzel egyébként normál nappali körülmények között szépen meg lehet lenni a még kézből is jól használható 1/50 - 1/2000 zónában. Kültéri képeknél természetesen rekeszelés szükséges, ami azonban nem árt a rajzolatnak sem.
(f/8 mindhárom fotó)
Ami egyik részről elvesz, az másfelől ad: a 2.8-as induló rekesszel gyerekjáték fókuszálni, hiszen az éles tartomány ezzel a gyújtótávolsággal és fényerővel viszonylag széles (vagy mély - ahogy nézzük). Az ME Super nagy és világos keresőjében a törőékkel kombinálva kis rutinnal is gyorsan lehet éles fotókat készíteni. A soproni tekercsen például kivétel nélkül mind a 36 kocka ott lett éles, ahol kell.
(f/8 mindkét fotó)
A skála másik végéről is szólnom kell: bár látszólag semmi érdekes nincsen abban, ha egy vintage optika eléri a végtelent, a legtöbbet a digitális adaptálás miatt ma már úgy állítják be egy-egy karbantartás alkalmával, hogy picit túlfusson a fókusz a végtelenen. Erre a kis mértékben eltérő vastagságú kínai adapterek miatt van szükség, biztonsági okokból. Filmes gépen azonban sokat segít, ha a végtelen koccra a skála végén van, ezért ezt az objektívet az ME Super vázhoz kalibráltam. Így amikor végtelenbe kell fókuszálni (pl. tájképeknél), elég csak koccanásig tekerni a fókuszt.
(f/8 mindhárom fotó)
Lehet-e portrézni egy pancake optikával? Természetesen igen! Nem lesz a háttérmosás bajnoka és a 40mm sem egy tökéletes portré-táv, de az erőlködős mobilos szelfiknél ezerszer hangulatosabb nyaralós képeket lehet vele csinálni.
(f/2.8 minden kép)
De milyen a képminőség? Nos, nyilván nem ez lesz a legkarcosabb 40mm-es objektíved, de csináltam azért egy rekeszsort fullframe digitális vázon is (A7III), hogy lásd az eltéréseket az egyes rekeszértékek között. Először mutatom a teljes képkockákat, rendre 2.8 - 4 - 8 értékekkel:
Most a képközepekről kivágott 1:1 rész, szintén 2.8 - 4 - 8 értékekkel:
Itt pedig a képsarkokból kivágott 1:1 részek, a fenti rekeszértékekkel:
Egyáltalán nem olyan rossz az objektív, mint pár helyen azt írták, még nyitva sem. Középen például semmi gond nincsen vele induló fényerőn. Nyilván 4-re vagy 5.6-ra rekeszelve sokat komolyodik a rajzolat a sarkokban, f/8-on meg már csodás, de ne feledjük el, hogy milyen optikai konstrukcióról és tervezési limitációkról beszélünk.
Az objektív egyébként konstrukciója miatt elég érzékeny szembefényekre, és nyilván az sem segít a dolgon, hogy alapesetben nem fogod ellenzővel növelni a méretét.
További vegyes analóg tesztképek:
Az SMC Pentax-M 2.8/40 tökéletes arra, amire tervezték: nyaralós optika, ami egy kellően kicsi vázon valóban komoly súly- és méretbeli előnyöket jelent. Azt hiszem, ez talán az egyik legkisebb összeállítás, amit fullframes kockára 35mm-es filmmel cserélhető objektíves géppel még ki lehet hozni. Emellett kiváló összeszerelési minőséget kapsz viszonylag korrekt képminőséggel.
A hátrányok között természetesen elsősorban az árat kell megemlítenem. Nem biztos, hogy szívesen adsz ki 60-80.000 forint + ÁFA-t egy 2.8/40-es optikára, hacsak nem kifejezetten valami apróságot keresel. Emellett a közelpont is viszonylag nagy, ellenfényben az SMC bevonat sem mindig tud segíteni és nyitva a sarkok rajza sem tökéletes.
Ha érdekelnek még nagyon-nagyon lapos objektívek, feltétlenül nézd meg a 8/18 Funleader kupakobjektívról szóló korábbi cikket is.
A Pentax palacsintájának folyamatosan bővülő galériáját ide kattintva érheted el az objektívek szerint rendszerezett oldalon.
Megosztanád a közösséggel a tapasztalataidat, képeidet? Várunk szeretettel a Vintage Pub virtuális kocsmájában a nap 24 órájában.
A fény és a palacsinta legyen veletek!
Legyél te is a vintage univerzum hőse! A tudásbázis anyagai ingyenesek és mindig azok is maradnak majd. Viszont a weboldalnak és minden hozzá kapcsolódó csatornának vannak fenntartási költségei. Ha szeretnéd segíteni a régi objektívek megmentését és bemutatását célzó munkámat, hozzájárulhatsz egy általad választott összeggel. Az egyszeri támogatást PayPal.me segítségével biztonságosan tudod elküldeni, vagy lehetsz folyamatos támogató is:
Köszönöm, hogy segítetted a tudás terjedését! Ha a megjegyzés rovatban megadtad a nevedet is (nem kötelező), szerepelni fogsz a hősök között: Rostás Csaba, Kováts Péter, Szász Márton, Hunyadi Áron, Tipold Gábor, Gyarmati Balázs, Tamás Éva, Zsoldos Tibor, Hajdu Máté, Horváth Kitti, Szlávik József, Tordai László, Keserű Gergő, Keresztes László Péter, Somogyi László, Rácz András, Szántó Sándor, Zubán Gergely, Erhardt Balázs, Kovács Attila, Magyar Antal, Szabó József, Máté Gyula, Boros András, Vaszkun Gábor, Erhardt Balázs, Kirner Richard, Tímea Bokodi, Káposztás Viktória, Bóka Zsuzsa, Hargitay Zoltán, Koncz Benő, Zubán Gergely, Josef Tiglezan, Gábor Balázs, Papp György, Bakos Béla, Mészáros Tamás, Kiss Péter Kálmán, Markus Holopainen, Szommer Tomi, Juhász George
Ha maradt még bármi kérdésed, vagy elmondanád véleményedet, várunk a Vintage Pubban és a blog facebook-oldalán.
A mindig lelkes modell szerepét köszönöm Zsuzsinak. A kész anyag áttekintésében nyújtott segítséget és a hasznos kritikákat köszönöm Kóró Annának, Benedek Lampertnek és Tóth Gábor Szabolcsnak. A kódolásban nyújtott segítséget köszönöm Pintér Zsoltnak.
A cikk szerzője 2011-ben kezdett fotózni. A mai napig abszolút amatőrnek vallja magát, aki sokkal inkább az alkotás öröméért, mint bármilyen javadalmazásért dolgozik. Végigjárta a digitálisok ranglétráját (350D, 20D, 50D, 5DMII, A7, A7II, A7III, GFX 50S II), de egyre többet játszik analógokkal is. Időközben rájött, hogy az optika sokkal fontosabb, mint a váz. Valamiért ösztönösen szereti a mirrorlesst és a minél egyszerűbb, de agyafúrtabb megoldásokat. Saját magára a "géptulajdonos" megjelölést szereti alkalmazni, ami jobban lefedi technikai részletek iránti rajongását. 2021-ben okleveles fotográfus lett, legyen ez akár jó, akár rossz dolog.
Manuális objektívekkel 2014 eleje óta foglalkozik, 2015-ben pedig összegyűjtötte és letesztelte a legtöbb elérhető árú 50mm-es optikát. Nem csak gyűjti, de szereti, javítja, és használja is objektívjeit, hiszen a vitrinben tartott felszerelésnek csak ára van, nem pedig értéke. Ha hívják, örömmel osztja meg tapasztalatait és élményeit személyesen is élő előadásokon vagy a vintage pub személyes találkozóin, ezen felül pedig szorgosan építi az online is elérhető tudásbázist.
A fotózásnak minden lépését fontosnak tartja, ezért a gondolat teremtő erejéről és az alkotás önmagára visszamutató értelméről és boldogságáról is sokat lehet hallani nála. Ha csatlakoznál hozzá, a vintage pubban általában megtalálod, a pult mellett rögtön jobbra. Tovább...
hispan's photoblog C 2011-2025 (eredeti megjelenés: 2022. július 24., utolsó módosítás: 2022. július 24.)