hispan's photoblog
              tudásbázis
              vintage pub
              műhely
              frissességek

    hispan's photoblog   |   műhely   |   feliratkozás

h

hispan's photoblog

F

A keletnémetek büszkesége:
CZJ Sonnar 2.8/200


Mit lehet kezdeni ezzel a viszonylag fiatal vintage dinoszaurusszal?

Vajon lehet-e, van-e értelme 200mm-en portrézni? És ha igen, emellett mire jó még a 200mm-es 2.8-as CZJ MC Electric Sonnar? Ennek jártunk utána egy fotózás erejéig, amiből bőséges képanyag és tapasztalat áramlik most felétek. Úúúúgy szeretek ilyeneket mesélni!

A nagyra nőtt Sonnar esete

Mielőtt belecsapunk az élménybeszámolóba, kicsit nézzük meg ezt a hatalmas Sonnart. Az előző, 3.5/135-ös Zebra Sonnarral foglalkozó cikkemben már elmeséltem nektek, hogy a Sonnar maga egy optikai elrendezés, amit az 1930-as évek környékén alkottak meg és vett aztán gyártásba a Zeiss. Híres volt a korban nagynak számító fényerejéről és a kiváló kontrasztjáról. Ez utóbbiért a kevés lencsetag volt felelős (a 200-as esetében 6 lencse 4 lencsecsoportban), ami viszont több aberrációt eredményezett.

Természetesen az évtizedek alatt a Sonnar megoldások rengeteget fejlődtek, így érkezünk el tesztpéldányunkhoz, a vintage kategória egy viszonylag fiatalabb, már elektromos alkatrészeket is tartalmazó darabjához. No nem autofókuszra kell gondolni, csupán annyit tud az “electric” változat, hogy a választott rekeszértéket mechanikus pöcök helyett három elektromos csatlakozón át jelzi vissza az arra alkalmas Praktica vázaknak.

A fotózás során Brigi volt segítségemre, aki kiváló megállapítással élve már az elején felfedezte, hogy ez a Sonnar bizony igen méretes. És nem tévedett. Erre még visszatérünk a cikk közben a használhatóság tárgykörét illetően. Egyelőre csak cipeljük kitartóan, szenvedjünk csendesen.

A cikkben szereplő 200-as és Ashton Kutcher között egyébként Brigi véleménye szerint rengeteg a hasonlóság: mindkettőt 1978-tól gyártották, mindketten jó-képűek, és mindketten sokat érnek. Mondjuk ez mind igaz is. Bár Rachel McAdams és Anna Torv szerintem szebbek és ők is 78-asak, de nőkre nem mondjuk, hogy jóképűek, azt meg pláne nem, hogy mennyi idősek.


Olvastad már a friss cikkeket a tudásbázisban?

Szóval a 1978 és 90 között gyártott MC Electric Sonnar 2.8/200 egészen fiatalnak is mondható a vintage mezőnyben, ennek köszönhetően a képminőségére sem lesz panasz. Ezen sokat lendít az a bizonyos összetéveszthetetlen, mély lila árnyalatú multi-coating bevonat, amit a korszak CZJ üvegei kaptak. Ezzel nem lehet betelni.

A netes leírásokból kiderül, hogy létezett MC nélküli változat is. A többszörös bevonat hiánya biztosan nem tesz jót a képminőségnek, a tesztben azonban egy tisztességes MC darab szerepel, amit végig egy A7II vázon használtam.

Jelen példány úgy került hozzám, hogy soha életében nem használták előtte. Gyári tokjából előhúzva a teljesen beszáradt, több évtizedes zsírozást kellett csak újra cserélni, és már mehettünk is dolgozni vele. Van azért ebben valami kísértetiesen bizsergető érzés.



Erre jó a 200mm-es Sonnar

Kicsit tematikusan, kicsit pedig kaotikusan fogunk végigmenni azon, mi fért bele 4 óra fotózásba. Elsőnek természetesen nézzük meg a rajzolatot, amiről két tesztsort is készítettem nektek, minkettőből kivettem a képek közepét, harmadát és sarkait, és egymás mellé is raktam őket rendre 2.8 - 4 - 5.6 - 8 - 11 rekeszértékeken.

Amit a 135mm-es Sonnarral kapcsolatban elmondhattam, az itt is igaz: eszméletlen szépen dolgozik az optika már nyitva is, és innen igazából nincs is sok javulni valója rekeszelve sem. Ezt a pár tesztsorozatot leszámítva a cikkben szereplő összes fotó nyitott blendével, tehát 2.8-on készült. Ilyen értelemben álom vele fotózni.

Képközepek (600*600px):

Harmadok (600*600px):

Képsarkok (600*600px):

Már 2.8-on is szemet gyönyörködtető a rajzolat, egyet rekeszelve ez még kicsit javul, de f/4-től felfelé igazából már sem középen, sem a széleken nincsen számottevő változás. Egyedül az élsötétedés javul, ami kezdő rekeszen észrevehető, szűkítve a blendét gyorsan javul. Szerencsére a vignettálás a sarkokban egyenletesen fut ki, így a CameraRAW is könnyen elbánik vele. Ezen a pár képen fent hagytam példaképpen (f/2.8):

A színek gyönyörűek és élénkek, ehhez társul a kontrasztos kép, a kettő együtt pedig sokszor olyan nyerseket eredményez, amin utómunkázni már alig kell valamit. Ez akkor lehet különösen érdekes, ha (az aranyszabályt megszegve) az ember turista üzemmódban nem RAW-ban fotózik, hanem JPG-ben. Egy városnézés során életszerű lehet az eleve tömörített formátum választása, amit aztán rögtön lehet is szórni az éterbe. A Sonnar 200 ebben jó partner lesz.

Nézzük meg ezt a portré kérdést, mert ez izgatott a legjobban. A 135-mm-re is csak pár hónapja kezdett rávinni a lélek, mert nekem az olyan “messzi” volt. Én azt szoktam meg, hogy 35-85mm-en dolgozok modellekkel, amikor 1 métertől 5-6 méterig változik az a táv, amin belül meg kell nevettetnem őket. 135-ön ez feljebb ment, 200mm-en pedig már 10-20 méterre is vagy a portréalanytól, ami nagyban megnehezíti, hogy kibeszéljétek közben az aktuális kőpúder-divatot és a világbank valutapolitikáját.

Ez persze ízlés kérdése. Sok fotós ismerősöm szeret közelebb, sokan meg távolabb lenni a modelltől, páran meg nem tudják eldönteni, és 50mm-en portréznak.

Egy szó, mint száz, a nagy fényerő miatt természetesen gyönyörűen lehet embert is fotózni ezzel az optikával, csak két dolgot kell fejben tartani: a 2,2 méteres közelpont ellenére nem árt azért 2-3 méterről kezdeni a lövöldözést (egész alakos képekhez megvan a 15-20 méter is), illetve elfogadni azt, hogy a kis látószög miatt az objektív nagyon bezárja a hátteret.

Ez persze nem jelent gondot, ha eleve olyan környezetben dolgozunk, ami nem ad szép háttereket. A 35mm-es portrékban éppen az a kihívás, hogy amellett, hogy kisakkozod, hogyan áll majd jól a hölgynek az a fotó, még a nagyon nagy látószög miatt szélesen bekerülő háttérre is figyelned kell. 35mm horizontálisan 54 fokos látószögnek felel meg (ez közel a harmada a 180 fokos látószögnek, így könnyebben elképzelheted), ezzel szemben 200mm már csak kb. A tizede, 6,87 fok. Durva, mi?

Nem véletlen mondják az okosok, hogy 35mm alatt, illetve 135mm felett már nehéz portrézni, ezek a látószögek ugyanis olyan perspektívákat adnak, amik szépen képesek átrendezni bárkinek az arcberendezését. Hozzátenném a dologhoz, hogy 200mm azért még simán megoldható.

Azt már mondanom sem kell, hogy a fenti értékek és látószögek fullframe szenzorra vannak értelmezve. Ha kisebb szenzoros, APS-C lapkás géped van, minden szorzódik kb. 1.5-el. Erről, és arról, hogy ez miért nem előnyös a portrézás szempontjából, a fullframe vs. APS-C cikkemben írtam részletesen.

Másfelől ha a 200mm-es Sonnart természetfotózáshoz teszed APS-C szenzoros gépre, máris 300mm-es szörnyeteggé változik. Keep in mind.

A jó nagy fényerőhöz természetesen nagyon erős háttérmosás is társul (ilyen gyutávon már akár komoly tárgytáv-háttértáv párosnál is). A bokeh kifejezetten krémes, amolyan portré-barát, nem vonja el a figyelmet a lényegről.

Még egy speciális terület maradt, ez pedig az esti képek és fények földjére vezet minket. Anno a 3.5/135-ös Sonnarral szomorú tapasztalat volt, hogy bizony a 3.5-ös fényerő 135mm-en már nagyon kevés sötétben. A 2.8/200 viszont kézből is kiválóan használható volt, amiben persze sokat segített a Sony szenzorstabilizátora. ISO 1600-3200 környékén városi fények mellett még vígan megvannak a kitartható 1/100 - 1/200 körüli záridők.

Kiemelném a fenti képek közül a "hosszú expós" lámpafényes bogaras csodát, amit úgy csináltam, hogy letettem a gépet egy stabil helyre, majd 1 másodpercig volt nyitva a zár. Ha másra nem, erre jó az a csomó idegesítő kis bogár, amik esténként megtámadnak a rakparton.



Használhatóság és élmény

Nem fogok kertelni, itt lesz pár negatívum, amikkel együtt kell élni, ha a 200-as Sonnart választjuk háziállatnak.

Az első a súly. Ez nagyjából nyilvánvaló, mert már mikor ránézel, látod, hogy hatalmas. A Sonnar optikai konstrukció emellett híres arról, hogy kevesebb, de vastagabb üveget tartalmazzon, amit ha megszorzol azzal, hogy itt 2.8-as fényerőről indul a játék, már érzed is a kilókat a kezedben.

A másik “probléma” inkább mechanikai jellegű, és két része van. Először is, a sok és nehéz, nagy átmérőjű és vastag üveg a tubusban egyszerre mozog. Nincsenek lebegő lencsetagok, amik a fókuszért felelnek. Van egy Canon nFD 2.8/200 IF üvegem is, ami a maga 770 grammjával kb. a 60%-a csupán a 2.8/200 Sonnar 1,2 kilós tömegének. Emellett mivel az IF (internal focus) rendszerben nem az összes, csupán egy lencsetag mozog, az FD üveggel összehasonlíthatatlanul könnyebb fókuszálni. Az IF elrendezés további előnye, hogy az első és a hátsó lencsetagok is fixek, nem mozognak, így nem juttatnak port a gépvázba.

Milyen kár, hogy egyébként a Canonnal kevésbé élvezetes dolgozni, mert színvilágban és kontrasztban meg sem közelíti a Sonnar 2.8/200-ast.

A mechanikai gond másik része az, hogy bár a Zeiss szívét-lelkét kiteszi, hogy jó fókuszaik legyenek, ez többnyire nem sikerül tökéletesen. Ezt azért mondom ilyen bátran, mert számtalan kisebb-nagyobb Zeisst szervizeltem az utóbbi időben (kezdve a 20mm-es Flektogontól át az 50-es Pancolarokon a 135mm-es Zebra és MC Sonnarokig, bezárólag ezzel a 200mm-es darabbal), és bár a mechanikájuk megegyezik például a japán Asahi/Pentax optikákkal (két menet, egy lapos emelkedésű a perselynek és egy meredek a helikoidnak), mégsem futnak soha olyan könnyen. Hiába tisztítom ki őket, kenem újra és állítom be, az eredmény egy hajszálnyival mindig elmarad a japánok mögött.

Ne érts félre, a 200-as Sonnarral is tökéletesen lehet dolgozni, bár a tubus súlya miatt nyilván a gyári, nulla kilométeres, frissen kent mechanikával is kell azért nyomaték a forgatáshoz. Vedd úgy, hogy ezzel fizetsz a bitang jó képért.

Mást aligha lehet felemlegetni ennek a csodálatos optikának, mert ezen kívül mindene alapos és minőségi tervezésről és gyártásról árulkodik.

!

Nagy gyutávja ellenére a közelpontja mindössze 2,2 méter, ami nem csak az egészen közeli portrékat teszi lehetővé, de viszonylag kisebb céltárgyak, állatok, virágok fotózására is alkalmassá varázsolja ezt az óriást.

A blende A-M kapcsolós, tehát beugrasztásos vázakkal és full-manualban is működik (nem számít neki, hogy kávás vagy káva nélküli konverteren van-e.

Azt már mondanom sem kell, hogy az egész ház fém, így a minőségérzet prémium. A fókuszgyűrű fogása jó, az érdes, jól tapintható mintázatot pedig szintén fémbe marták, nincsen rajta gumi.



További tesztképek

A zárszó előtt álljon még itt pár vegyes tesztfotó, amit az estébe nyúló délután során követtünk el.

Újra és újra meglep a tény, hogy bizony ilyen nagy gyutávval és az ezzel járó viszonylag szűk látószöggel is egészen jól lehet turistáskodni. Prágába nemrég még egy zoom-ot vittem, az ilyen helyzetekre kétségkívül hasznosabb, de ha az ember tudatosan keresi a távolabbi célokat és nagyobb nyílt tereket, akkor a Sonnar 200 csodákkal fogja megajándékozni.



Zárszó

Tisztelt bíróság, tisztelt esküdtszék, ítélkezzünk. Mondom először a negatívumokat: a 2.8/200 Sonnar nagy és nehéz, emiatt mechanikája bár kiváló minőségű, fókusza mégis nyomatékot kíván. A gyári napellenző (amit tároláshoz, szállításhoz “szemben”, használat közben pedig “menetiránynak” is felcsavarhatsz) nem takar túl sokat, így azt érdemes a 77 mm-es menetbe csavarható hosszabb fém változattal kiváltani, ami filléres befektetés. Ennyi, más rosszat nem mondhatok.

Ami miatt imádnivaló: az egyik, ha nem a legjobb rajzzal rendelkezik az eddig próbált 2.8/200-asok közül. Színei nagyon élénkek, képe igen kontrasztos. Portréra is szuper, emellett a természetfotósoknak sem lehet rossz útitárs. A nagy kezdő fényerő kevesebb fény mellett is használhatóvá teszi, a korszerű MC bevonat pedig jól csökkenti a becsillanásokat és flare-eket.

Nem titok, hogy ez egy pokoli jó optika. Emiatt az árát is megkérik. Az eBay-en és hazánkban is szokott lenni pár eladó darab, ezek jellemzően 80-100.000 forint környékén vannak. Ha valaki egyszer akar egy fényerős és kiváló képminőségű 200mm-est venni, azt gondolom, ennél jobbat nehezen fog találni (pláne amilyen árban manapság megjelennek a korszerű fényerős párszáz mm-es optikák). Befektetésnek sem utolsó. Abszolút ajánlott kategória.



2.8/200 MC Sonnarok
az eBayen



Mutasd meg másoknak is, hogy mit találtál:


Share



Hasznos tudást kaptál?

Legyél te is a vintage univerzum hőse! A tudásbázis anyagai ingyenesek és mindig azok is maradnak majd. Viszont a weboldalnak és minden hozzá kapcsolódó csatornának vannak fenntartási költségei. Ha szeretnéd segíteni a régi objektívek megmentését és bemutatását célzó munkámat, hozzájárulhatsz egy általad választott összeggel. A támogatást PayPal.me segítségével biztonságosan tudod elküldeni:

Köszönöm, hogy segítetted a tudás terjedését! Ha a megjegyzés rovatban megadtad a nevedet is (nem kötelező), szerepelni fogsz a hősök között: Rostás Csaba, Kováts Péter, Szász Márton, Hunyadi Áron, Tipold Gábor, Gyarmati Balázs, Tamás Éva, Zsoldos Tibor, Hajdu Máté, Horváth Kitti, Szlávik József, Tordai László, Keserű Gergő, Keresztes László Péter, Somogyi László, Rácz András, Szántó Sándor, Zubán Gergely, Erhardt Balázs, Kovács Attila, Magyar Antal, Szabó József, Máté Gyula, Boros András, Vaszkun Gábor, Erhardt Balázs, Kirner Richard, Tímea Bokodi, Káposztás Viktória, Bóka Zsuzsa, Hargitay Zoltán, Koncz Benő, Zubán Gergely, Josef Tiglezan, Gábor Balázs


Ha maradt még bármi kérdésed, vagy elmondanád véleményedet, várunk a Vintage Pubban és a blog facebook-oldalán.



Érdemes követni:



Elmondhatod a magadét:

Népszavazol?

Ezek a típustesztek is tetszeni fognak:


9 Pentax optika, amitől dobsz egy hátast

DKL kisokos és Schneider-Kreuznach Retina-Tele-Xenar 4/135mm teszt

Mítoszdöntögető 3.5/135mm-es teszt

A manuál jelene: Irix 45mm f/1.4 teszt

Egy jó orosz objektív: Zenitar-M 50mm f/1.7 teszt

Szupergyors középformátumú objektív házilag, fillérekből (Pentatar 1.8/120 P6)

Nyári kalandok a világ legkisebb tükörreflexes rendszerével: Pentax 110 teszt (digi/film)

Best buy? Tokina AT-X SD 80-200mm f/2.8 teszt

(Majdnem) rekorder: Soligor 135mm f/1.5 teszt

Az orosz portrészörnyeteg: Helios 40-2 1.5/85

101 tesztkép (és vélemény): Konica Hexanon 1.8/40

Tamron SP 180mm f/2.5 IF: legenda gyorsteszten

Éjjellátó napvilágon: Cyclop-M1 85mm f/1.2 gyorsteszt

Hispan 10 kedvenc objektívje

Veszélyeztetett faj: CZJ DDR Pancolar MC 80mm f/1.8 gyorsteszt

Régi adósság: Canon nFD 1.2/85L teszt

Fullframe apróság: Argus Tele-Sandmar 100mm f/4.5

Canon nFD 300mm f/2.8 L IF tisztítás és tesztképek

Carl Zeiss Planar 1.4/50 T* gyorsteszt

A keletnémetek büszkesége: CZJ Sonnar 2.8/200

Zeiss Sonnar 3.5/135 Zebra - Prémium portréoptika aprópénzért

Turista mód-ON: Vivitar Series 1 28-105mm f/2.8-3.8 gyalogteszt

Kistelés-portrés kalandok: Porst 1.8/135mm teszt

Cyclop vs. Helios 40-2

Teszten járt itt 2017 bombája: Zeiss Equatis 75mm f/0.75

Egy zoom mind felett?: Vivitar Series 1 35-85mm f/2.8 teszt

Canon FD 800mm f/5.6L - Kis tisztítás, kis teszt, hatalmas élmény

Drágaságom, ritkaságom: Biotar 75mm f/1.5 M42 teszt

Takumar, de melyik?

Távmérős esettanulmány: Jupiter 3 1.5/50

Öreg 50-es nem vén 50-es | vintage optikák tesztje

Nagyvárosi nagylátó: Fish-eye Takumar 17mm f/4 teszt



Vannak még itt további érdekességek is:


Te is fertőzött lehetsz: támad a vintázs-kór

Így készült a forgó Parlament

A legöregebb objektív, amivel valaha fotóztam (Petzval kaland)

Hogyan készül a minibolygó (és a csőpanoráma?)

Gangvadászati kisokos

Évértékelő @2020

Hogyan állj pont szembe a Parlamenttel?

Milyen objektívvel fotózzak portrét?

Miért működnek az objektívek?

Ezért imádod a vintage objektíveket

Évértékelő @2019

Hogyan és miért válassz (egy) analóg/vintage rendszert magadnak?

Robbantott ábra kisokos

Balkán Disney

Képzelt beszélgetés egy TFCD/portré fotózás előtt, alatt és után

8 kocka egy közel 100 éves, középformátumú Zeiss Ikonnal

A szürke színei

Sony A7III: a mirrorless jelene és jövője

In memoriam Mamiya ZE

13 különleges kamera a fotózás történetéből

Miért radioaktív az objektívem?

Kezdő fotós kisokos

A 60 utolsó fotó a bontásra ítélt Olimpia Szellemhotelből

A kamu vörös karika pszichológiája

Pirosszka (ingyom-bingyom TFCD fotózás)

Viltrox EF-NEX III gyorsteszt

A boldog fotós lájk nélkül él

10 tipp régi objektív vásárláshoz

Mi a gond a modern objektívekkel?

Így ölte meg az A7 a DSLR-emet

35mm történelem

További cikkek a tudásbázisban...

Köszönetnyilvánítás

A borítókép és a teszt elkészítésében nyújtott segítséget köszönöm Megyeri Brigittának. A kódolásban nyújtott segítséget köszönöm Pintér Zsoltnak.

BIO

A cikk szerzője 2011-ben kezdett fotózni. A mai napig abszolút amatőrnek vallja magát, aki sokkal inkább az alkotás öröméért, mint bármilyen javadalmazásért dolgozik. Végigjárta a digitálisok ranglétráját (350D, 20D, 50D, 5DMII, A7, A7II, A7III), de egyre többet játszik analógokkal is. Időközben rájött, hogy az optika sokkal fontosabb, mint a váz. Valamiért ösztönösen szereti a mirrorlesst és a minél egyszerűbb, de agyafúrtabb megoldásokat. Saját magára a "géptulajdonos" megjelölést szereti alkalmazni, ami jobban lefedi technikai részletek iránti rajongását. 2021-ben okleveles fotográfus lett, legyen ez akár jó, akár rossz dolog.

Manuális objektívekkel 2014 eleje óta foglalkozik, 2015-ben pedig összegyűjtötte és letesztelte a legtöbb elérhető árú 50mm-es optikát. Nem csak gyűjti, de szereti, javítja, és használja is objektívjeit, hiszen a vitrinben tartott felszerelésnek csak ára van, nem pedig értéke. Ha hívják, örömmel osztja meg tapasztalatait és élményeit személyesen is élő előadásokon vagy a vintage pub személyes találkozóin, ezen felül pedig szorgosan építi az online is elérhető tudásbázist.

A fotózásnak minden lépését fontosnak tartja, ezért a gondolat teremtő erejéről és az alkotás önmagára visszamutató értelméről és boldogságáról is sokat lehet hallani nála. Ha csatlakoznál hozzá, a vintage pubban általában megtalálod, a pult mellett rögtön jobbra. Tovább...

hispan's photoblog C 2011-2021 (eredeti megjelenés: 2018. június 16., utolsó módosítás: 2018. június 25.)