Ritkán vagyok ilyen izgatott, mert a patina, az esztétika és a funkció együttállása kevés alkalommal valósul meg olyan szépen, mint ebben az optika adaptálásban. Egy 150 éves Petzval képlet (az első az igazi portréobjektívek között) saccra 100 éves kivitele költözik egy teljesen egyedi, fém házazásba, ráadásul lenyűgözően szép állapotban, széles mirrorless- és szenzorkompatibilitással, elragadó képminőséggel és atmoszférával. Kell ennél több a boldog alkotáshoz?

Petzval rendszerűnek vagy képletűnek akkor nevezünk egy objektívet, ha abban a klasszikus, Petzval József által 1840-ben tervezett 4-3 elrendezésű optikai blokkot találjuk:

Ez az objektív ezt teljes mértékig kimeríti, hagyományosabb Petzval már nem is lehetne. A pontos korát nehéz lenne belőni, de nagyjából a két világháború közöttre saccolom. Gravírozásán mindössze az Ikon Kinostar 10cm Serie III szerepel. Tény, hogy Ikon (és egyéb ikonos) szóvariációkkal csak a Zeiss és Ákos operált, azonban utóbbi biztosan nem készített petzvalokat. Maradjunk tehát bátran annál a verziónál, hogy ez egy Zeiss optika.

Annyi tuti, hogy járt már a blogon Petzval-rendszerű Zeiss Kinostar. Árulkodó a házazás középső részén levő, a "menetirányt" jelző nyíl is, mely szintén Zeiss mintát követ, ezért 95%-ra saccolnám, hogy Zeiss gyártmány. Emellett ami még fontos: ez biztosan egy vetítőoptika, hiszen egy vetítőgépből származik, amire az a termetes alumínium henger utal, amiben érkezett hozzám:

Hogyan szerezz ilyen kacatokat? Ahogy a cikkek végén is mindig mondom: eBay és bátorság. Ezt az aukciót úgy hoztam el, hogy az eladónak sem normális fényképei, sem infomációi nem voltak a benne szereplő két objektívről (a másik is érdekes, de arról majd egy későbbi cikkben...), csak annyit írt ki, hogy "cinema lenses". Na bumm. Persze így gyűlik majd a kacat a polcodon, de néha jönnek gyöngyszemek is, és nagyon érdekes vetítőket tudsz majd adaptálni.

Első lépésben az optikát szétszedtem, majd komplett takarítást kapott. Ebbe nem csak a lencsefelületek megtisztítása tartozott, hanem a front ragasztott páros buborékosodó kanada balzsamának cseréje korszerű üvegragasztóra, valamint az összes lencse szélének új fényzáró, fekete festése.

Az optikai blokkot az alu hengerben egy beállító csavar fogja meg. Mivel megtetszett ez a párosítás (és ezzel igen könnyen konfigurálható a pontos végtelen is), úgy döntöttem, hogy a henger az adaptálásnak is a részét fogja képezni. Persze ha hozzád alu tömb nélkül kerül egy ilyen optika, más vagy egyszerűbb átépítési módot is választhatsz.

Adaptálás

Mint minden vetítőoptikánál vagy olyan optikai blokknál, aminek nincsen saját fókuszmechanikája, most is az a feladatunk, hogy ellássuk egy biztonságos és precíz fókuszmechanikával illetve az ehhez kapcsolódó por- és fényzárással az objektívet, valamint tegyünk rá valami olyan csatlakozást, amivel használni is tudod a fényképeződön.

Az adaptáláshoz először tudnunk kell, hogy mi az objektív bázistávolsága (legalább nagyjából). Ez az a távolság, ahol a film vagy szenzor felé közeledve az optika a végtelenben levő dolgokról is éles képet ad. Megállapítása roppant bonyolult: közelíted a fehér fal felé, és megnézed, milyen távon lesz éles. Az Ikon Kinostar 10cm esetén ez kb. 45mm. Ez egyszerre jó és rossz is:

• jó, mert ez egy 35mm-es vetítőgépekbe tervezett "kicsi" petzval, tehát nem 40-50 centi a bázistávolsága, viszont
• rossz, mert a legtöbb SLR rendszer csatlakozása kiesik (kell helyet hagyni a fókuszmechanikának is).

Kicsit előre szaladok: az adaptált optika hátulján majd egy M42x1 menet lesz megtalálható, ami azt jelenti, hogy egy 42mm széles, teljes fordulatonként 1mm menetemelkedésű illeszkedésről van szó. Vegyük észre, hogy ez csak egy csavarmenet leírása, nem egy objektív csatlakozásé.

Ahhoz, hogy ez az optika M42 csatlakozású legyen a szónak fotótechnikai értelmében is, kell az a bizonyos vázmélység vagy bázistávolság adat is, amit az előbb űrtechnikával kimatekoztunk. Ez adja meg, hogy végtelen fókuszon (ahol az optikai rendszer a legközelebb van a filmhez/szenzorhoz) milyen messze van a hátsó lencsetag (vagy bajonett) a képérzékelőtől.

Az M42 standard vázmélysége 45.46mm. Bármilyen olyan optika, ami ennél kisebb távon vetíti élesen a végtelen (=nagyon messze) messze levő dolgok képét, nem adaptálható M42 csatlakozással. Mivel ez a fura kis Ikon 10cm mindössze kb. 45mm bázistávval rendelkezik, egy sima M42 illesztés szóba sem jöhet (hiszen a 45mm-be bele kell számolni a mechanika és más alkatrészek vastagságát is).

Viszont hogy szélesebb kompatibilitással bírjon, úgy adaptáltam, hogy minden mirrorless rendszerre felhelyezhető legyen. Így a slim (jellemzően 1mm vastag) végbajonettet és a megfelelő vastagságú távtartó elemet variálva fel lehet tenni Sony E, Fujifilm GFX és X, Canon R, Nikon Z, Leica/Sigma/Panasonic L, Leica M, M4/3, stb. MILC-ekre is.

M42 menetes, de vékonyított (azaz a gyári M42-nél sokkal-sokkal vékonyabb) csatlakozásokat a legtöbb MILC rendszerhez tudsz beszerezni, és ezek nagyon jól jönnek egyedi optika adaptálásoknál:

• M42 - Sony E slim (vékonyított) adapter
• M42 - Leica L slim (vékonyított) adapter
• M42 - Fuji X slim (vékonyított) adapter
• M42 - Fuji GFX slim (vékonyított) adapter
• M42 - M4/3 slim (vékonyított) adapter
• M42 - Canon R slim (vékonyított) adapter
• M42 - Nikon Z slim (vékonyított) adapter
• M39 - Leica M adapter

Ezen rendszerek legtöbbjének vázmélysége 18mm körül van, kivéve a GFX, ami 26.7mm, utóbbinál ezért egy laposabb helikoiddal és/vagy a vázmélységet beállító távtartó elem elhagyásával nyerünk helyet (25-55mm helyett 17-31mm távon közlekedőt csavarunk fel). Mivel az építésnél bemutatott moduláris megoldás lehetővé teszi a szabad variálást, ez könnyen megléphető csere.

Szintén egy kis trükköt igényel a Leica M bajonett, mivel az L csatlakozás belső átmérője maximum 39mm-es menetet enged meg, ezért csak M39 - LM adaptert tudsz vásárolni, amihez kelleni fog majd még egy M39 - M42 step up is (arra vigyázz, hogy itt nem sima M39-M42 adaptergyűrűre, hanem egy M39 apa - M42 anya léptetőre lesz szükséged). De hogyan is néz ki az építés maga?

Ahhoz, hogy ezt a kis Petzvalt adaptálni tudd, nagyjából az alábbiakra lesz szükséged:

• egy vetítőoptikára
• egy 25-55mm M42-M52 helikoidra
• valamilyen M42 macro tubera távtartónak
• egy 52-67mm step up ringre
• egy 67mm-es rövid fém fényellenzőre
• igény esetén egy 58-67mm step up ringre a frontra
• valamelyik slim adapterre végbajonettnek a fenti listából

Az építés logikája a következő: a végbajonettedre kerül az M42 távtartó elem (megfelelő vastagságban), amire felcsavarod az M42-M52 helikoidot. A vetítőoptikát az eredeti alu tömbjével vagy más távtartó elemmel kapcsolod az 52-67mm step up ringbe (itt lehet szó epoxis ragasztásról vagy csavarozásról vagy mindkettőről is egyszerre - szükséged lehet hozzá a jelzett 67mm-es fényellenzőre is). Miután az optika már rendelkezik egy stabil M52 menettel, fel tudod csavarni a helikoidodra, és ha helyesen választottad meg az alkatrészek vastagságát, akkor végtelentől tetszőleges közelpontig tudsz vele fókuszálni is.

Ha más rendszerre tennéd át az objektívet, a végbajonett könnyen cserélhető, valamint a megfelelő vastagságú M42 távtartó segítségével pontosan beállítható a végtelen is. Emellett mivel a rendszer moduláris, akár a fókuszmechanika is teljesen kicserélhető laposabb vagy vastagabb állásokat megengedő verzióra.

Az adaptálásunk elejéről még hiányzik valamilyen standard menet, amivel szűrőket, ellenzőket meg kupakokat helyezhetünk fel. Erre a célra én egy 58-67mm step up ringet használtam, aminek az 58mm-es menetét eltávolítottam, majd csavarokkal rögzítettem az alu tömbre. Sok csavarral. Sokkal több csavarral, mint kell. Általában elmondható, hogy legalább háromszor annyi csavarral dolgoztam mindenhol, mint kellene.

Ennek két oka van: szeretek fúrni, és jól néz ki. Az optika végső házazásán az alu tömb is kapott egy kis dizájnt, ami utal a háttércsavarásra (TikTok követők már láthatták is korábban):

Annak ellenére, hogy milyen súlyosnak tűnik a vastag alumínium tömb miatt az optika, valójában csak 775 gramm, hiszen a Petzval optika maga nagyon könnyű és többnyire csak levegőt tartalmaz. A fókuszmechanika így kényelmesen és precízen mozgatja előre-hátra.

Nem maradhat el az acél logo sem. Valószínűleg hosszabb távon ez lesz az egyetlen dolog, ami túlél majd. Mindenki küzd valahogy a halál gondolatával: önmagát meghaladó tudományos/kulturális teljesítményekkel próbálkozik, és/vagy csatlakozik valamelyik szektához/valláshoz, aztán reméli a legjobbakat. Szurkolok magunknak!

Terepteszt

Ahogy a cikk elején már említettem, ez egy 35mm-es mozifilmmel dolgozó gépbe tervezett optika, így a fullframe szenzorlefedettség nem is volt kérdés. Az érdekes rész a GFX lefedése volt, azonban ezt is simán megugrotta az optika, ráadásul az M42 csatlakozás 40mm-es belső szűkülete ellenére saroksötétedés sincsen. A tesztképeket minden esetben egy GFX 50S II vázon vettem fel, minimális vágás lehetséges, illetve a színek és görbék beállítása, de ezen felül a képi világhoz és atmoszférához nem nyúltam sehol.

Kezdjük azzal, hogy mindig nagyon nagy élmény vintage optikával fotózni, pláne ha az nagyon régi. A 150 éves optikai képletnek meg is lesz a haszna: a képi világ elbűvölő, és amennyire a 44*33mm-es szenzoron lehetséges, a középformátum érzése is átjön.

Az első tesztsorozatot Noémivel vettük fel, akinek külön köszönet hótűrő képességéért. A házazás itt még nem volt tökéletes, de a funkcionalitás már szépen működött. A GFX váz PIP megoldásával igen könnyen és gyorsan élesre lehet állítani, kényelmes vele dolgozni.

A fényerő saccra 1.8 lehet (ha fullframe ekvivalenssel akarsz számolni, akkor a fullframe - GFX crop faktor kb. 0.8, tehát egy 80mm f/1.6 fullframe optika képét kapod). Nem kérdés, hogy szuper portréobjektívről van szó, ami tesz egy halvány lépést a soft focus felé, de nem lép át teljesen. Mi a frászkarikát jelent ez? Azt, hogy van szép rajzolat, de nem bántóan éles. Meg azt, hogy van kontraszt, de ott lebeg az a minimális, szexi alapfátyol is. Meg még azt is, hogy csavarodik a háttér, de nem olyan őrült, Kipronaros módon. Egy szóval: Petzvalos.

A második sorozatra Orsival mentünk ki, akit szintén nem zavar a hó. A házazás itt már készen volt, de a díszítés még nem, ahogy azt ebben a TikTok videóban a szemfülesek már láthatták is korábban. Ezek a képek több kontrasztot kaptak, de összességében nagy belenyúlás itt sincsen, az optika képe igen jól mutat magában is (a fotókon a hulló hó is eredeti).

Nagyobb tárgytávokon is érzed a háttérrel kapcsolatos varázslatot: a fizika az fizika, így a háttérmosás annyi, amennyi, azonban a finom csavarodás miatt az alany/háttér szeparáció egészen más, mint a nyers erővel és sok-sok lencsetaggal tisztára vasalt, lapos, élettelen és unalmas korszerű objektívek képi világa.

Mindig elmondom, hogy a fotózás során te teremtesz, nem az eszköz, így egyetlen optika sem fog neked saját stílust adni, de ha valamit vissza lehet csempészni a letűnt korok életérzéséből egy-egy fotóra, akkor abban ez az objektív biztos, hogy nagyon sokat tud segíteni.

A K-hídnál készült képeken egészen jól megfigyelhető, hogy az igazi háttércsavarodás nem csupán a bokeh-karikák laposodásából áll (a "macskaszemesedést" sok modern optika is produkálja), hanem például az egyébként leképezési hibának tekinthető hordótorzításból vagy szférikus aberrációból is.

Amiben a Petzval rendszerű optikák biztosan gyengébbek, mint a korszerűek, az az ellenfények kezelése. Ha megnézed az optikai képletet, a lencsék átmérője azonos és viszonylag nagy, illetve nincsen közöttük fényrekesz okozta szűkület, így a legjobb belső visszaverődés-gátló festés ellenére is kontrasztot veszít és flaresedik, ha valamilyen direkt fényforrás kerül a látómezejébe. Ezzel tudnod kell tervezni, ha ilyesmit használsz.

Tudom, tudom, ERDŐ! Lesz, lesz erdő, ott aztán majd csavarodhat még egy kicsit a háttér, de vegyük tudomásul, hogy tél van. Azon kívül, hogyp levelek sincsenek, befagyott a... fénymérő is a gépben! Szóval türelem, tavasszal bővül majd a cikk.

Summa summarum

Időutazásunk és otthoni fúrás-faragásunk a végéhez ért.

Erősen javaslom neked is, hogy nézegelődj az eBay bugyraiban Zeiss Kinostar keresőszóra, mert ezeket az optikákat sokszor igen olcsón meg lehet szerezni. Bár állapotuk - koruk miatt - többnyire kétséges, kis ráfordítással az egyszerű képlet és felépítés miatt hamar széppé lehet őket varázsolni, és jöhet az adaptálás is. A képi világ mindig attól függ majd, hogy mekkora az eredeti vetített képkör (minél kisebb, annál jobb, mert egy nagyformátumú Petzval képének apró fullframe vagy GFX alapterületű közepét kivágva nem fogsz semmilyen extra hátteret vagy atmoszférát tapasztalni).

Építéssel, adaptálással, szervizeléssel és más vetítős vagy vintage optikás kérdésekkel kapcsolatban ne legyél rest zaklatni a szerelőműhelyben.

Ha maradt kérdésed, várunk szeretettel a Vintage Pub virtuális kocsmájában, ahol a típussal kapcsolatos tapasztalataidat, képeidet is megoszthatod.

A fény és a Zeiss legyenek veletek!