hispan's photoblog
site version 10.2.3.5


Sony A7III:
a mirrorless
jelene és jövője


Hol van, hova tart és mivé lesz a mirrorless forradalom?
Miért váltottam A7III-ra? A7II vs. A7III.
Provokatív gondolatok és desszertnek sajttorta.


2018. december 8. • frissítve: 2019. április 11. • Horváth Krisztián

Fontos: ez a cikk évekkel ezelőtt jelent meg először, és bár azóta minden bizonnyal frissült, tartalmazhat olyan információkat, amik mostanra elavultak.

Durván 3 évvel ezelőtt, amikor egy örökkévalóságnak tűnő és alapértelmezésben a környezettől örökölt Canonos lét után először próbáltam ki az A7-est, remegett kicsit a kezem. Ugyanazok a kérdések fogalmazódtak meg bennem akkor, mint azóta is számos fotósban, akik kacérkodnak a mirrorless gondolatával: vajon egy komoly DSLR után milyen lesz egy jóval komolytalanabbnak tűnő MILC? Hogy lehet, hogy ezek a pöttöm gépek kihívói a trónjukról látszólag letaszíthatatlan tükrösöknek? Egyáltalán hol a trükk az egész történetben? Csak marketingről van szó?

Kellett kb. két nap, hogy megértsem: új világ kezdődött, amit immár nem csak tervezgetnek, de építenek is. Hamar világossá vált számomra, hogy a DSLR-ek kihalásra ítélt dinoszauruszok, és rá egy hónapra el is adtam az 5D-t. Fél évvel később A7II-re váltottam, ami még kiforrottabb és kézhez állóbb darab volt, mint az első szériás tesója.

Akkor már majdnem 2 éve főleg csak régi manuális objektívekkel fotóztam, így számomra áldás volt mindaz, amit a MILC-ek kínáltak. Azért nem akarok részletesebben belemenni a történetnek ebbe a részébe, mert egy igen hosszú és azóta sokat updatelt és forgatott cikket írtam az A7/A7II tapasztalataimról, amit ide kattintva érdemes elolvasnod, ha nem volt még dolgod komolyabb mirrorless masinával.


Olvastad már a friss cikkeket a tudásbázisban?

Amit ebben a cikkben találsz majd, az egyszerre jóslat, tapasztalat és közgazdaságtan: szeretném veled megosztani, miért váltottam A7III-ra, hogyan látom a digitális fullframe jövőjét, és hogy miért éppen most vettem meg az új vázat.



Mi lesz veled mirrorless?

Talán ezekkel a sorokkal fognak a legtöbben vitatkozni, de ahogy Karinthy írja: "ami az okosságot illeti... hát kérem, nem hiszem, hogy a mi pályánkon mindig az a helyes, ami okos". Bő 3 éve le mertem írni nyilvánosan olyan mondatokat, mint hogy “az SLR-ek konstrukciójuknál fogva vannak vesztésre ítélve a mirrorlessel szemben” és hogy “a mirrorless idővel át fogja venni a piac nagy részét”. A többség simán lehülyézett.

A nagy helyzet azonban az, hogy nem mindig az SLR volt az uralkodó a fotózásban (és nem is lesz örökké az). Tükrös kamerákra azért volt szükség, mert a filmről nem lehetett valós időben információkat kiolvasni, magyarul távmérős és egyéb megoldások esetén az ember egyszerűen nem látta, mit is fotóz egészen pontosan.

Az SLR-ek hatalmas ereje éppen abban állt, hogy azt láthatta a fotós munka közben, amit az objektív is: a később a filmre kerülő kép lett elterelve és furfangos optikai megoldásokon át a szembe továbbítva, ráadásul ezt idővel kiegészítették más TTL (through the lens) megoldásokkal, például fényméréssel.

Egészen addig, amíg a filmes fotózás volt az uralkodó, az SLR létjogosultsága és hatékonysága megkérdőjelezhetetlen volt. Uralta is a piacot, annak rendje és módja szerint. Ha filmes fotózásról van szó, én sem vagyok hajlandó mást használni, mint ilyet.

Eljött azonban a digitális fotózás kora, és ez szépen lassan mindent megváltoztat. Az első komolyabb DSLR-ek nem voltak mások, mint CCD-vel megerőszakolt SLR vázak. A film helyére digitális érzékelő került, de minden más változatlan maradt. Ezt diktálta a piaci realitás, a technikai lehetőségek és a marketing is: egy gyártó sem akart mindent egyszerre megváltoztatni, csupán apránként érkeztek az újítások.

A digitális szenzornak a filmmel szemben azonban van egy igen komoly előnye: képes valós időben, exponálás nélkül is adatot továbbítani, vagyis folyamatosan láthatjuk azt, ami az érzékelő síkjára érkezik fény formájában. Természetesen a korai szenzorok lassúak voltak, így nem volt ténylegesen valós idejű jeltovábbításuk (jelentős késéssel rendelkeztek, ami gyors témák esetén használhatatlanná tette őket). Ez volt a másik dolog, ami indokolta a tükrös megoldások fennmaradását a kezdeti években.

A technológia azonban rohamléptekkel fejlődik, a mai szenzorok pedig már nem csak elhanyagolható késéssel dolgoznak, de képesek az élőkép elsötétedése nélkül is 20 kép/másodperces sorozatokat lőni. Hoppá. Ennek következményei vannak.

A legfontosabb következmény elsősorban az, hogy a DSLR-ek mozgó, mechanikus alkatrészekkel teli bonyolult és nagy szerkezeteire a továbbiakban igazából semmi szükség. Aki kizárólag azért ragaszkodik a DSLR-éhez, mert megszokta az OVF-et, annak rossz híreim vannak...

A tendencia egyébként is világos a technika világában: minél kevesebb mozgó alkatrészed legyen, így jóval kisebb a meghibásodás esélye is. Ha most azt mondod, hogy a gyártóknak nem érdeke tartós termékeket gyártani, azt mondom: az idők változnak. Ma már az üzletpolitika nem arra épül, hogy meghibásodás útján futtassanak ki egyes szériákat, hanem arra, hogy rohamtempóban hoznak ki egyre nagyobb tudású új modelleket (az én vázváltásom hátterében sem az áll, hogy bármi baj lenne az A7II-vel).

Pontosan emiatt a világos fejlődési ív miatt volt képem azt is megjósolni, hogy a tükörrel együtt tulajdonképpen a zár is eltűnhet a digitális gépekből. Arra persze még én sem számítottam, hogy ez ilyen gyorsan megtörténik: már az A9/A7RII is tud kizárólag elektronikus zárral dolgozni, a harmadik generációra azonban az alapgép is megkapta ezt a tulajdonságot. Nincs többé hangja annak, ha fotózol. Egyszerre csodálatos és félelmetes.

Hogy mit mondok most, 3 évvel később? Tartom a korábbi jóslataimat, és nem csak azért, mert kénytelen-kelletlen és elég erőtlen belépőkkel a Canon és a Nikon is megjelent a profi mirrorless piacon, hanem mert a mélyebb tendenciák is ezt diktálják: a DSLR uralkodásának napjai meg vannak számlálva. Nincs semmi olyan technikai/fejlesztési potenciál a technológiájukban, amit a mirrorlessek ne tudnának - akár biankóba - tízszeresen ráígérni. A piac visszahúzza egy ideig a gyártókat azzal, hogy keresletet jelentenek a DSLR-re, ezért a gyártók kiveszik a még kivehető profitot (és visszakeresik az ezen a területen kutatás-fejlesztésbe ölt pénzt), de a saját üzleti érdekeinek megfelelően, és egymással versenyezve természetesen formálják is a vásárlók igényeit.



És most friss hírek: A7II vs. A7III

Most, hogy kellőképpen felháborodtál vagy felvillanyozódtál (de mindenképpen valamilyen idegállapotba kerültél), szeretnélek téged a dolog aktuális technikai oldalába beavatni.

Randitanácsok kezdő és haladó mirrorlessezőknek.

Itt lesz pár konkrét érvem, de mielőtt nekifutunk, megkérlek megint, hogy olvasd el az A7/A7II cikkemet, ha még nem ismered alaposan a mirrorless témakört. Fontos, hogy tudd azt is: én 99,9%-ban manuális optikákkal használom a vázamat, így az AF újításaira, sebességére és egyebekre itt nem fogok kitérni.

Elöljáróban el kell mondanom, hogy mikor megjelentek az első pletykák az A7-esek harmadik generációjáról, megfogadtam magamnak, hogy akkor fogok váltani rá, ha három dolgot teljesítenek:

Mindezt a három dolgot az alapgépben akartam látni (nem az R-es csúcsváltozatban), mert azt már korábban megállapítottam, hogy vintage üvegek mellé felesleges 24 megapixelnél nagyobb felbontású szenzor: a legtöbb optika ki sem rajzolna ennél nagyobb pixelszámot.


[X] hirdetés

A nagyobb akkuról szólnék először, mert ez hülyeség. Nem is tudom, miért írtam fel anno a listámra, hiszen soha nem volt olyan, hogy az A7II-esem lemerült volna a kisebb akkuk miatt. A szoftveres optimalizációnak és az EVF “kvázi-DSLR” módjának (az LCD sötét, az EVF pedig csak akkor megy, ha belenézel) köszönhetően az üzemidőkkel sosem volt gondom. Ráadásul az utángyártott akkuk igen olcsóak: 2-3 éve még 4 darab Tera akkut vettem összesen 4000 forintért, ezek a mai napig a gyári akkukkal megegyező teljesítménnyel mennek nálam hidegben-melegben. És hogy az üzemidőre egy extrém példát is hozzak: portrémarkolattal és 2 akkuval, folyamatos 30mp-es expozíciókkal közel 6 órán át kattogott a gép a téli hidegben.

Az NP-FW50 akkuk (1020mAh) cseréje tehát csak részben volt indokolt. Hozzáteszem, hogy az én tapasztalataim manuál fókuszos obikkal való használatra épülnek. Biztos vagyok benne, hogy AF-es obikkal többet és gyorsabban fogyaszt a váz. Valószínűleg ezért is vannak rendszerben az NP-FZ100 akkuk (2280mAh) már az A9 bevezetésétől, és az A7III összes változatánál is.

A gyártó szerint az új akkuk 710/610 LCD/EVF képet garantálnak. Ennyit tehát az áram és az üzemidő kérdéséről. Sikerült valamit fejleszteni, amivel eddig sem volt semmi gondom.

A silent shutterre, vagyis az elektromos zárra már nagyon rég vártam. Az kevésbé volt szempont, hogy hangtalanul tudjak fényképezni, bár tény, hogy pár kutyás fotózáson jól jött volna, ha az eb nem figyel fel a zár hangjára. Az viszont annál fontosabb volt, hogy nagy expószámú sorozatok esetén se kelljen azon aggódnom, hány kattintás megy a gépbe.

Szeretek timelapse sorozatokat csinálni, ezek pedig akár több órásak is lehetnek, és közben a gép több száz vagy ezer expozíciót készít. Ezekből végül egyetlen kép vagy egy pár másodperces videófelvétel lesz csupán, így mindig fáj az ember szíve, amikor áll a gép mellett és hallgatja a lassú, monoton zárhangot. Nos, ezt a kérdést az A7III biztosan megoldja.

A silent shutterről tudnotok kell, hogy nem mindig szerencsés választás: a kiolvasási frekvencia miatt bizonyos (általában gyors) zársebességek és nagy frekvencián villódzó fényforrások (neonok, bizonyos LED-ek) esetén a kép sávozódhat. Interferencia léphet fel. Ilyenkor érdemes visszaváltani hagyományos zárra. Ezt a gép elméletileg magától is megteszi, van ugyanis beépített Anti-Flicker funkció, ami figyeli a mesterséges fények frekvenciáját és beleavatkozik a záridőbe, ha szükséges. Próbáltam ezt előcsalni tesztelés közben, de nekem bizony sikerült sávozódott képeket lőnöm, így a dolog még biztosan nem tökéletes (ennek oka lehet, hogy manuális üveg volt a vázon fix ISO-val, így a váznak esélyes sem volt Av módban változtatnia a záridőn).

A jelenlegi firmware (2.0) az e-shutter és a hagyományos zár esetén is 1/8.000-es maximális záridőt kínál. Az A9-esben ez e-shutter esetében 1/32.000. Tény, hogy az A9-esben teljesen más (stacked) szenzor dolgozik, mint az A7-es sorozatban, így nem tudom, hogy a jövőben az A7III is kaphat-e majd e téren frissítést, és lehet-e gyorsabb az elektronikus zárja (jó lenne, mi?).

A harmadik dolog, amit említettem, az a kezelőszerveket érinti. Canonon a kedvencem a joystick volt, és ez komolyan hiányzott a Sony A7 szériájáról, eddig. Bár a tárcsa önmagában 4 irányban navigálható funkciót is betölt, azért mégsem egy joystick, maradjunk annyiban.

Ezért örültem neki, mikor kiderült, hogy a harmadik vágyaim is teljesül: a harmadik generáció alapváltozata is rendelkezik már a joystickkal. Hogy ez miért kényelmes nekem manuálozásnál? Mert kivétel nélkül mindig belenagyítással fókuszálok, a belenagyított területet pedig ezzel a kezelőszervvel a legkönnyebb ide-oda navigálni (8 irányban szaladgál villámgyorsan).

Sokszor kérdezitek, hogy fényerős optikákkal hogyan tudok mindig ennyire beletalálni a fókuszba. A trükk az élőképbe való belenagyítás, amit az A7III egy további extrával gyorsított. Eddig ezt a funkciót az expógombhoz legközelebbi custom keyre programoztam (C2), így két kattintással 6x, három kattintással 12x belenagyításhoz jutottam, ami után az expógomb félig megnyomásával visszaugrott a kép teljes kivágásra, kicsit tovább nyomva pedig exponált is. Villámgyors a dolog (a legtöbb modellemnek csak a portréfotózás után szokott leesni, hogy egyáltalán nem is használok AF-et).

Az A7III ezt egy további opcióval gyorsítja, a menüben ugyanis beállíthatjuk az Initial Focus Magnification mértékét (1x vagy 6x). Eddig a belenagyítás első kattintása csak a nagyításra szánt területet jelölte ki (1x), most azonban ez a lépés is átugorható, és ha a beállítást 6x értékre tesszük, a C3 gomb megnyomásával egyből nagyítunk az élőképbe. Zseniális. (Remélem, hogy ez tényleg nem volt benne az A7II-ben, és nem csak én nem találtam meg eddig.)

És ha már ez a belenagyításos precíz fókuszálás szóba került, egy költői kérdés a Sony felé: miért nem lehet ezt PiP módban megcsinálni? Miért nem lehet úgy belenagyítani a kiválasztott részbe, hogy az ne a teljes kijelzőt takarja le, hanem csak a közepét, miközben megmarad a teljes kivágással történő kényelmes komponálás? Nemzeti inzultációs kérdőív helyett becsöngethetne egyszer a postás az erre adott válasszal.

Beszéljünk egy kicsit a tapis kijelzőről: végre-valahára belekerült az A7-esekbe is a touch screen, aminek én egyetlen értelmét látom (és ennek használhatóságán sokat javítottak): ezzel is lehet élőképbe nagyítani.

100D-n és A5100-ason találkoztam először touch screenel, utóbbin folyamatosan használom is. Néha elég idegesítő, mert bár AF-es obikkal az 5100-as tud olyat, hogy a koppintott helyre fókuszál és exponál is egyből (micsoda turista feature…), manuális üvegekkel viszont ugyanezzel a koppintással az élőképbe nagyítás jön elő. A baj csak az, hogy rend szerint a kis gépnek az ember fogja valamelyik sarkát, így hozzáér a kijelzőhöz, amitől az rendszeresen oda nagyít… Oda, ahol semmi hasznos nincsen. Ilyenkor félig meg kell nyomni az expo gombot, hogy visszakapd a teljes kivágást. Sokszor hasznos tehát, sokszor meg idegesítő.

Az A7III-asok esetén ezt egy kicsit átgondolták és használhatóvá tették: csak dupla koppintásra nagyít a gép a képmező kiválasztott részébe. Kölcsönös tehát a beleegyezés, nincs erőszak és nincs véletlen nyomogatás. További érdekesség, hogy a nagyított mezőt akkor is navigálhatjuk az ujjunk érintésével az LCD-n, ha amúgy az EVF-et nézzük éppen. Hogy ezen kívül mire jó egy manuálozónak a tapis LCD? Nagyjából semmire.

És ha már kijelző: adós maradt a Sony a jobban és oldalra is kihajtható LCD-vel. A most használt megoldás a széria elejétől állandó: felfelé 90 fokig, lefelé 45 fokban dönthető a panel, vagyis földre rakva tökéletesen látod a képet, fejed fölé emelve pedig továbbra is kényelmesen lehet vele fotózni (mondjuk tömegben vagy egy koncerten). Szembe nézni azonban nem tudsz vele, pedig ez videózáskor hasznos lenne.

Ahogy természetesen az egész gép és a szoftver is érezhetően gyorsult (gyorsabb a hidegindítás, az alvóból való ébredés és a menübe való ki/belépés is), sokkal gyorsabban váltogat az élőkép nagyított nézetei között is a masina. Bár panaszom eddig sem volt a sebességére, ha egymás mellé teszem a II és III változatot, akkor a III valóban sebesebb.

Távol álljon tőlem a menü nyomogatása, jobban szeretek fotózni. Az A7II-esem menüjében kb. addig voltam, amíg a custom keyeket fel nem programoztam, aztán irány alkotni. Ennek részben az is az oka, hogy a Sony menüje eszméletlenül sok beállítást engedélyez. Sokszor szidják a logikáját, talán joggal, de tény, hogy rengeteg dolog van benne. A káosz rendszerezéséhez most kapunk egy My Menu fület, amire bármilyen beállítást rögzíthetünk, így összegyűjtve és gyorsan elérve a számunkra fontos opciókat.

Ami a korábbi gépemhez képest más, és ami miatt nem akarok mindig a menübe lépkedni, az a silent shutter ki/be kapcsolása (a fent említett speciális helyzetek esetén). Viszont emiatt nem is kell messzire menni, egyszerűen ráprogramozhatod mondjuk a C3 gombra, így bármikor egy mozdulattal válthatsz hagyományos és hangtalan zár között.

És ha már menü: szomorúan tapasztaltam, hogy az új váz nem támogatja a Sony telepíthető applikációit. A döntés stratégiai jellegű lehet, hiszen sem az A9, sem az A7RIII nem fogad már külső appokat. Ez számomra a TimeLapse app miatt különösen szomorú, mert azt imádtam: külső kioldó nélkül tette a dolgát a váz az előre beprogramozott beállítások szerint. Most egy kicsit nem szeretlek Sony. :(

Update: 2019 áprilisában a Sony kiadta a 3.0-ás firmware frissítést, amibe az animal-eye-AF mellet belekerült az interval shooting is. Ha ezt aktiváljuk a menüben, máris kapunk egy timelapse appot, amiben késleltetéssel és meghatározott időközökkel készíthetünk tetszőleges, akár 9999 felvételből álló sorozatot.

A váz anyagminősége nem változott a II-es szériához képest: továbbra is por- és cseppálló, magnézium ötvözet, menő festés, és jó fogás… már ha pici a kezed. Mert bár nagyon apró mértékben növekedett a III-asok mérete elődjeikhez képest (a nagyobb akku miatt a markolati rész is nagyobb lett kicsit), alapvetően ezek még mindig igen apró gépek. Nincsen bumszli DSLR érzésed velük. A fogás javítása érdekében nagyobb mancsokkal rendelkezőknek javasolt L-váz vagy portrémarkolat felszerelése - csakúgy, mint eddig.

Érezhető változás van a bajonett háza táján: 4 csavar helyett 6 fogja, és jóval masszívabbnak tűnik. Az biztos, hogy valamit mókoltak a Sony-nál, mert az eddig esetleg lötyögő gyenge minőségű adapterek is sokkal precízebben állnak rajta. A terhelhetőség nem változott: vállalkozó kedvűek követhetik a példámat és továbbra is bátran megemelhetnek akár egy 500mm-es Takumart vagy egy 2.8/300-as Canont is a markolatnál fogva: a bajonett bírni fogja.

Azt 2018-ban már le sem kell írnom, hogy az E-bajonett mekkora áldás: nem nagyon tudok olyan objektívet, vagy bármilyen más üveg tartalmú eszközt mondani, amit ne lehetne rátenni és Kínában ne gyártottak volna már hozzá adaptert. Az E-bajonett az univerzum legnagyobb ajándéka a vintage fotósoknak.

Természetesen sokat fejlődött a szenzor is: bár a pixelszám kb. azonos (24mp), az A7III Exmor R CMOS érzékelőt kapott BSI (Back-Illuminated) technológiával. A dinamikatartomány 15 stop a gyártó szerint, ez durván egy érték javulás a II-es verzióhoz képest. Még jobban bírja a kevés fényt és a zajt, de erről teljesen felesleges írnom, mert már a II-es széria szenzora is messze sokkal jobb volt, mint amire egyáltalán szüksége van egy amatőrnek. Ennek ellenére az ISO ismét ki lett terjesztve, natívan 100 - 51.200, kicsit trükközve pedig 50 - 102.400 tartományban. Ha mindez részletesebben is érdekel, irány a DxO mark tesztje, amit szerényen csak azzal nyitnak, hogy "low-light pontszáma még soha nem volt ennyire magas egy általuk tesztelt fullframe szenzornak sem". Sony nyersekkel tényleg azt csinálsz meg utólag, amit csak nem szégyellsz.


[X] hirdetés

A gép továbbra is tud uncompressed és compressed RAW-okat is menteni 14 bittel. Ezek kb 25/50 megásak. Apropó nyersek: ha nem lenne elég, hogy ez így is a piac egyik legjobb fullframe szenzora, a Sony máris belengette a következő szenzorgenerációt, ami már 16 bitben is képes lesz dolgozni. Erről itt olvashattok pletykákat.

Ami ezen a tájékon érdekesebb, az az integrált LSI chip, ami duplázza a kiolvasási és feldolgozási sebességet. A masina 10 kép/másodperces sorozatfelvételt tud nyers képekből előállítani (manuális és elektronikus zárral is; ez igen komoly előrelépés a II-es változat szerény 5 kép/mp sebességéhez). Bufferből továbbra is szinte korlátlan áll rendelkezésre: 177 JPG, 89 tömörített RAW vagy 40 tömörítetlen RAW tárolására képes egyidejűleg.

Ember legyen a talpán, aki közel 90 nyersből álló sorozatot lő bárhol - de ha mégis ilyet tennél és arra vársz, hogy mindezt a gép a memóriakártyára írja, van egy jó hírem: a II-es változattal ellentétben az új szériában már írás alatt is használhatod a menüt és bármilyen más funkciógombot is.

Mivel én nem vagyok profi fotós, sosem hiányzott a dupla kártyahely egy gépemből sem. Lekopogom, de eddig még nem volt kártyahibából adódó adatvesztésem. Vannak azonban esküvőfotós ismerőseim, és tudom, hogy ott létkérdés, hogy a nap során lőtt felvételek duplán is biztonságban legyenek. Nos, kell vagy sem, az A7III már dupla SD foglalatos, ennek minden előnyével: a gép tud szimultán írni a két kártyára azonos adatot, vagy szortírozhat is a két lehetőség között JPG/RAW szerint, de természetesen használhatjuk dupla tárolóhelyként is a két kártyát. Ráadásul az egyik foglalat az A7II-höz képest már nem csak UHS-I-et, de UHS II-t is támogat. Kánaán.

Ami nagyon érdekes és hasznos, az a dupla USB bemenet: a gépben immár nem csak microUSB csatlakozás van (ami univerzális kezelőszerv-csatlakozó is - ide dughatod pl. a távkioldót), hanem USB-C is. Ez azért nagyon jó, mert ma már a legtöbb telefon is ezt támogatja, így mindig van kéznél egy C adatkábel. Ezen keresztül ráadásul a gép tudja tölteni az akkut is. Külön öröm nekem, hogy a OnePlus telefonok ultragyors DASH töltőjével a Sony váza is piszok gyorsan megtankolja magát.

A masinában továbbra is van NFC és WiFi (közvetlenül tud FTP-tárhelyre is pakolni), de kapott Bluetooth lehetőséget is. Ha eddig nem használtad, erősen javasolt a PlayMemories app telepítése a telefonodra, amivel gyorsan tudsz képeket átjátszani a fényképezőből.

Az IBIS (szenzorstabilizátor) természetesen ott a vázban: csendben és félelmetesen hatékonyan teszi a dolgát, és bár a III generáció is csak három tengelyt tud kihasználni az ötből manuális optikákkal, a képességei így is félelmetesek: a II-es változat 4.5-ös értékéhez képest a III-as már 5Ev-t képes kompenzálni. Tapasztalataim szerint egy 85mm-es optikával még simán vállalható akár 1/20-as záridő is.

Őszinte leszek veled: az A7III egy zseniális váz, de ha az összes fenti szempontot figyelembe vesszük, akkor is nehezen indokolható, hogy az árkülönbségükhöz képest miért érdemes II-esről III-asra váltani egy manuálozónak. Ennek a hátterében ugyanis nem csak a technikai paraméterek állnak...



A vázváltás közgazdaságtana

Vallomás: nekem igazából semmi bajom nincsen az A7II-esemmel: maradéktalanul kiszolgálja mindazt, amit én fotózás címszó alatt művelek. Sőt, tovább megyek: ha most lépsz be a játékba, szerintem messze a legjobb ár-érték arányú váz az A7II, én is ilyet vennék. A váltásom oka tehát nem pusztán technikai.

Korábban már írtam róla, hogy szerintem kétféle fotós van: az egyik gyakran váltogat felszerelést kis ráfizetésekkel, a másik meg ritkábban, de akkor nagyobb összeget költ. Ennek hátterében az áll, hogy az első megoldás esetén mindig még aránylag jó áron lehet eladni a meglévő motyót, míg a másodiknál megvárja az ember, amíg az elértéktelenedik.

Én az első kategória táborát erősítem: addig szeretek továbbadni a dolgaimon, amíg még érnek annyit, hogy egyáltalán megérje őket eladni. Az A7II-esek használt piaca mostanában csúszott a számomra lélektani 300.000 forintos ársáv alá. Ez intő jel: “most add el a géped, ha még jó pénzt akarsz érte kapni”.

Igen ám, de az A7III-asok árával nem voltam kibékülve. Az fel sem merült bennem, hogy a megjelenés idején vegyek egyet: a release árak azoknak megfizethetőek, akik a fotózásból élnek és munkájukkal kitermelik a felszerelés árát. Én nem ilyen vagyok. Éppen ezért mindig szoktam várni legalább fél-1 évet, hogy megjelenjenek a használt piacokon az első eladó, normális árú darabok. A normális ár itt a bolti ár kb. nettójánál kezdődik (és onnan lefelé folytatódik) szerintem. Az A7III-ast is hasonló sávban sikerült megcsípnem.

A végső matek kicsit összetettebb: a meglevő váz aktuális piaci árának és az új váz aktuális piaci árának van egy különbözete. Ez lesz az az összeg, amit ebben a pillanatban ténylegesen ki kell fizetned a váltáskor. Ez attól függ, hogy az aktuális motyó még mennyit ér, az újnak meg már mennyire ment le az ára. Ezt kell igazából figyelni, mert ez az összeg egy ideig általában lassan csökken, aztán kicsit stagnál, majd egy idő után elkezd emelkedni. Íme egy elképzelt példa, ahol a piros a meglévő felszerelést jelzi, a zöld meg az újat:

Láthatod, hogy a kettő mozgásában van egy összjáték és van egy rövidebb szakasz, amikor a kettejük különbözete a legkisebb: ekkor kapod meg aránylag jó áron az új gépet úgy, hogy még normális pénzért adhasd el az előzőt.

A használt piaci árak természetesen olyanok, mint a tőzsde: rengeteg faktorból tevődnek össze és sokszor érzékenyen reagálnak egy-egy előre nem várt eseményre. Ha egy adott termékből adott időszakban túl sok eladó darab van egyszerre, akkor például úgy eshetnek az árak, hogy azt más nem indokolja. Éppen ezért ezt a grafikont utólag könnyebb megrajzolni, mint előre. Egy dolog azonban biztos: akik nem figyelnek és nem számolnak, azok fizetik végül a legtöbbet.

!

A történethez az emberi tényezők is hozzátartoznak: én egy nagyon türelmes ember vagyok, aki nincsen besózva, mikor a legújabb kütyü megjelenik. Nem kell aznap, nem kell rögtön. Persze szeretek én is korszerű eszközökkel dolgozni, így ebbe az egészbe belejátszik az is, hogy minden más szemponttól eltekintve meddig vagy hajlandó várni az új gépre.

Lényeg a lényegben: ha akartam, ha nem, véleményem szerint most volt érdemes vázat váltani. Az A7II így is rekord hosszú ideig, több, mint két évig volt velem (egy évnél tovább ritkán tartok meg vázat).

Mondanom kell valamit a cikk végén, hogy a rövidített változat olvasói is elégedettek legyenek: az A7III egy bitang jó szerkezet, nem csak amatőrök, de profik számára is. Jóval többet tud, mint amit egy fotós egyáltalán ki tud használni. Nem kérdés, hogy a mirrorless forradalom újabb jeles képviselője, és neked is szükséged van rá. A kérdés már csak az, mennyit vagy hajlandó adni érte, vagy másképpen feltéve: mennyit vársz, mire emberi ára lesz?

Mutasd meg másoknak is, hogy mit találtál:




Közösködünk?

Ha maradt még bármi kérdésed, vagy elmondanád véleményedet, várunk a Vintage Pubban és a blog facebook-oldalán.



Érdemes követni:


Elmondhatod a magadét:

Népszavazol?

Vannak még itt további érdekességek is:


Kodacolor VR 100: fellelt tekercs új és régi képekkel

Nikon extravaganza

Szubjektív: így váltottam Sony fullframeről Fuji középformátumra

Kiszínezett történelem: Terra Nova 1910-1913 (Scott antarktiszi expedíciója)

A gép alkot, az ember pihen

Ezek a leképezési hibák rontják el a napodat

Miért emelkednek ilyen meredeken a vintage optika árak?

Hol romlott el a Facebook?

Canon érdekességek és könyvajánló, Bob Shell nyomán

Életem hátterei (TFCD fotózás)

Így tehetsz színessé régi fekete-fehér fényképeket

Évértékelő @2021

TFCD poszt generátor

Lejárt tekercs: Konica FS-1 + Hexanon 1.2/57 + VX200 film

10 kérdés, 10 válasz. 10 éves a hispan’s photoblog

Szabad-e világító sirályt fotózni?

Időutazás: 5 fotós hír 2030-ból

Ilyen volt a fotós OKJ (+all-in-one tétel)

Te is fertőzött lehetsz: támad a vintázs-kór

Így készült a forgó Parlament

A legöregebb objektív, amivel valaha fotóztam (Petzval kaland)

Hogyan készül a minibolygó (és a csőpanoráma?)

Gangvadászati kisokos

Évértékelő @2020

Hogyan állj pont szembe a Parlamenttel?

Milyen objektívvel fotózzak portrét?

Miért működnek az objektívek?

Ezért imádod a vintage objektíveket

Évértékelő @2019

Hogyan és miért válassz (egy) analóg/vintage rendszert magadnak?

Robbantott ábra kisokos

Balkán Disney

Képzelt beszélgetés egy TFCD/portré fotózás előtt, alatt és után

8 kocka egy közel 100 éves, középformátumú Zeiss Ikonnal

A szürke színei

Sony A7III: a mirrorless jelene és jövője

In memoriam Mamiya ZE

13 különleges kamera a fotózás történetéből

Miért radioaktív az objektívem?

Kezdő fotós kisokos

A 60 utolsó fotó a bontásra ítélt Olimpia Szellemhotelből

A kamu vörös karika pszichológiája

Pirosszka (ingyom-bingyom TFCD fotózás)

Viltrox EF-NEX III gyorsteszt

A boldog fotós lájk nélkül él

10 tipp régi objektív vásárláshoz

Mi a gond a modern objektívekkel?

Így ölte meg az A7 a DSLR-emet

35mm történelem

További cikkek a tudásbázisban...

Köszönetnyilvánítás

Az anyag előzetes áttekintését köszönöm Tóth Gábor Szabolcsnak. A kódolásban nyújtott segítséget köszönöm Pintér Zsoltnak.

BIO

A cikk szerzője 2011-ben kezdett fotózni. A mai napig abszolút amatőrnek vallja magát, aki sokkal inkább az alkotás öröméért, mint bármilyen javadalmazásért dolgozik. Végigjárta a digitálisok ranglétráját (350D, 20D, 50D, 5DMII, A7, A7II, A7III, GFX 50S II), de egyre többet játszik analógokkal is. Időközben rájött, hogy az optika sokkal fontosabb, mint a váz. Valamiért ösztönösen szereti a mirrorlesst és a minél egyszerűbb, de agyafúrtabb megoldásokat. Saját magára a "géptulajdonos" megjelölést szereti alkalmazni, ami jobban lefedi technikai részletek iránti rajongását. 2021-ben okleveles fotográfus lett, legyen ez akár jó, akár rossz dolog.

Manuális objektívekkel 2014 eleje óta foglalkozik, 2015-ben pedig összegyűjtötte és letesztelte a legtöbb elérhető árú 50mm-es optikát. Nem csak gyűjti, de szereti, javítja, és használja is objektívjeit, hiszen a vitrinben tartott felszerelésnek csak ára van, nem pedig értéke. Ha hívják, örömmel osztja meg tapasztalatait és élményeit személyesen is élő előadásokon vagy a vintage pub személyes találkozóin, ezen felül pedig szorgosan építi az online is elérhető tudásbázist.

A fotózásnak minden lépését fontosnak tartja, ezért a gondolat teremtő erejéről és az alkotás önmagára visszamutató értelméről és boldogságáról is sokat lehet hallani nála. Ha csatlakoznál hozzá, a vintage pubban általában megtalálod, a pult mellett rögtön jobbra. Tovább...

hispan's photoblog C 2011-2024 (eredeti megjelenés: 2018. december 8., utolsó módosítás: 2019. április 11.)