Rendszeres olvasóknak nem lesz ismeretlen a Kipronar név, ugyanis volt már a blogon cikk az 1.5/50-es kivitellel és láthattatok képeket az 1.9/90-es változattal is. Ma egy ezeknél is sokkal régebbi, 1945-ben gyártott példánnyal bíbelődünk kicsit, és a többi vetítőoptika-adaptáláshoz hasonlóan itt is megmutatom az átépítés folyamatát és az elérhető képi világot is.

Először azonban egy kicsit elméletibb dolog, ami közben masszív gyakorlat: mitől van az, hogy bár valamilyen szinten minden objektív (igen, minimálisan még a triplet is) csavarni látszik a hátteret, mégis vannak igazi swirly bokeh monsterek?

Az első képen valójában “csak” a bokeh-karikák laposodnak sugárirányban kifelé, a másodikon azonban tapasztalsz egyfajta erős örvényt is, ami a szélek felé drasztikusan erősödik.

A különbség a karikák laposodása és az örvény szerű hatás között az, hogy akad pár olyan optika, amik vetített képe nem sík. A görbült képsík leképezési hiba, ezért főleg olyan üvegekben látod, amiket nem fotózásra terveztek: a vetítőoptikákat más logika szerint készítették, más feladatra. Ennek ellenére megfelelő adaptálás után lehet velük fotózni, és a hibákból extra képi elemek lesznek. Erre még visszatérünk a tesztszekcióban, csak azért emeltem ki a cikk elején, hogy megmutassam, miért övezi ekkora divat manapság a vetítőoptikák széles körét.

Zeiss Kipronar 2.1/120 adaptálás

Amikor vetítőoptikát építünk át, a feladat papíron egyszerű: mivel ezek “csak” optikai blokkok, fel kell őket ruháznunk megfelelő csatlakozással és fókuszmechanikával (igény esetén fényrekesszel), majd pontosan beállítani, hogy hagyományos objektívként kényelmesen és biztonságosan használhatóak legyenek.

A 12cm-es Kipronar négy lencsét két blokkban tartalmaz háza elején és végén (ezek külön-külön is lecsavarhatóak). A ház középső, fekete részének átmérője kicsit több, mint 52mm és ez meg is határozza majd, hogy mekkora alkatrészekkel kell dolgoznunk. A végtelenben is éles kép vetített távolsága kb. 48mm, így tükörreflexes gépekre is adaptálható, és ez kijelöli a csatlakozást is (jelen esetben ez az egyszerűség kedvéért M42 lesz).

A “minimális programhoz” nem kell sok alkatrész, csak egy M42-M65 step up gyűrű, egy M65-M65 25-55mm helikoid (ennél használhatsz hosszabb, mondjuk 36-90mm-es változatot is, ezzel a közelpontod csökken majd) és egy M52-M65 adaptergyűrű.

Az M42-M65 adaptert a helikoid aljára kell csavarnod, így lesz egy M42 csatlakozású fókuszmechanikád. Az M52-M65 adapterkarika belsejét kicsit ki kell szélesítened, hogy a Kipronar háza beleférjen, majd az egészet a helikoidba csavarhatod és vázon beállíthatod, hogy a végtelen eléréséhez meddig kell süllyednie az optika házának a helikoidban. Ha megvan a beállítás, akkor az optikai blokkot rögzítheted az M52-M65 adapterkarikában csavarozással vagy egyszerűen csak epoxyval. Ezzel van egy használható objektíved.

Ha kicsit többre vágysz házazás és funkció terén is, akkor tovább extrázhatod a szerkezetet. A legfontosabb előnye annak, ha a vetítő köré házat építesz, hogy arra ellenzőket és kupakokat is tehetsz majd. Házazásnak én három darab 82mm fém lens hoodot használtam, amiket két darab 86-82mm step down fog össze (a 82mm-es hood végének menete 86mm). Ez az egész egy 72-82mm step up karikával csatlakozik a házhoz, aminek az alsó, 72mm-es menetét teljesen el kell csiszolni, majd a belsejébe három lyukat fúrni oda, ahol a helikoidot is összefogó három csavar van annak tetején. A csavarokat hosszabbakra cserélve a 72-82mm step up a helikoidhoz rögzíthető és belecsavarható a 82mm-es menettel rendelkező házazásunk. (ezt a módszert a LOMO 100-as adaptálós cikkemben részletesebben is láthatod) Bontott ábrán az egész valahogy így néz ki:

A fenti képen láthatsz még egy kb. 6 centis M65-M65 cső darabot a helikoid és az M42-M65 adapter között. Ez kihagyható, de a jelentősége az, hogy az optika teljes súlypontjához képest középre tolja a fókuszmechanikát, amit így sokkal kényelmesebb fogni és forgatni is, másképpen mondva ergonómiailag jelentősen jobb lesz a kész optika.

Hoppá, dehát ezek arany színű alkatrészek! Igen, volt egy tervem, vagyis egy design koncepcióm, amihez a fekete alkatrészek nem voltak megfelelőek. Egy véletlen üzemi esemény közben azonban felfedeztem, hogy ha jelentős hőnek tesszük ki a kínai gyártmányokat, akkor az arany és a barna skálájának valamely árnyalatát fogják felvenni (ezért kell minden baromságot kipróbálni).

Így született meg ez a steampunk házas kivitel, amin minden egyes elem valódi réz (örök hála az adományozónak), és egyesével lettek a fémre igazítva, majd rögzítve.

A teljes szerkezet tetején láthatsz egy bőr Zeiss logot (ezt egy kallódó optika tokról szedtem le) és egy hispanos logot is. Azért hogy ezek mindig felül legyenek, az egymáshoz képest elcsavarható alkatrészek kaptak összesen három biztosító csavart, ami azt is megakadályozza, hogy bármi oknál fogva használat közben szétcsavarodjon a szerkezet:

A festés több réteg akril felvitelével történt váltva arany, bronz és fekete rétegeket, amiket később mechanikus és vegyszeres úton is visszakoptattam, hogy az antik hatást elérjem. Amikor a színvilág már megfelelő volt, akkor kapott az egész több réteg lakkot, bár ezen aligha fogod észrevenni, ha mégis kopna valahol.

A fókuszmechanika külső gyűrűje által takart részeket külön festettem, hogy közelpontra fókuszálva a helikoid szétnyílása esetén is teljes legyen az összkép.

A belső részek (minden olyan szekció, ami fényt verhet vissza az optikai blokk előtt és után) matt fekete festést kaptak, ezzel segítve a kontraszt növekedését és a flarek minimalizálását.

Igen, itt felfedezheted, hogy az optika elején és hátulján (de főleg a frontján) is szép számmal vannak használati nyomok. 1945 ide 78 éve volt, szóval nézzük el neki az állapotát, az elkészült képeken ugyanis egyetlen hiba sem jelentkezik majd.

A standard M42 csatlakozásnak hála könnyen használhatod az elkészült optikát akár régi filmes M42 (vagy M42-re adapterrel konvertálható) vázakon is.

A végcél természetesen a digitális rendszer volt. M42 adapterrel bármilyen DSLR vagy MILC vázon megy az apróság, akár még Nikonon is, hiszen a végtelenen picivel túlfutó fókuszmechanika megengedi a lencse nélküli adapter használatát is.

A kész szerkezet súlya összesen 410 gramm, ami méretéhez képest nem vészes. Hátra sima M42 sapkát, előre meg egy 86mm-es sapit kapott, és már lehet is vele menni játszani.

Kipronar 12cm f/2.1 terepteszt

A teszthez egy GFX 50S II vázat használtam, a képeken pedig történtek szerkesztések (itt-ott minimális vágás, színek, görbék), de a képi világ alapvetően érintetlen. A nagyon erős csavarás miatt fullframen is ehhez igen hasonló atmoszférát fogsz kapni. És most nézzük, mivel kell szembenézned, ha Kipronarra adod a fejedet.

A kép csak középen éles igazán. Vagyis ha pontosabban akarok fogalmazni: a görbült képsík miatt a középső harmadban tudsz nagyon jó rajzolatot kapni, de még itt is csak ott éles a kép, ahova pontosan fókuszáltál. Györgyi sorozatánál (bordó ruha) próbáltam ki először a 12cm-es Kipronart és itt többször belefutottam abba a hibába, hogy evidensnek vettem a középső képharmad megfelelő képsíkját, ezért az annak szélei felé eső képrészek néha nincsenek tökéletes fókuszban. A másik két sorozatnál (Zsuzsi és Noémi) már nem volt ilyen gond.

Ha azonban precíz vagy és a megfelelő helyre tekered a fókuszgyűrűt, akkor nem lesz hiba a történetben: a Kipronar elképesztően éles tud lenni, még az 50 megapixeles szenzoron is.

Jelen adaptálással a fókuszmechanika akár az 50 centis közelpontot is tudja, ami éppen fele a 135-ösök között átlagos egy méternek, ezért nagyon-nagyon praktikus az objektív: végtelentől az egészen közeli képekig bármit lehet vele lőni

Az igazi problémát a direkt szembefények jelentik: az optikai konstrukciónak és a bevonatok hiányának hála ellenfényes környezetben az objektív azonnal és nagyon erősen kontrasztot veszít. Just for fun készítettem így is képeket, mert egy jobb szenzorból még ezeket is simán vissza lehet hozni, de fotózás közben nem árt fejben tartani ezt a limitációt.

Mielőtt dobnál egy hátast a fenti nyerstől, mutatok azért egy másikat is: 99%-ban az optika teljesen normálisan viselkedik:

A görbült képsík és az emiatt jelentkező széleken tomboló örvény további előnye, hogy egész alakos képek esetén is nagyon jól szeparálható a modell a környezetétől. Úgy is mondhatnám, hogy a fényerőhöz képest “extra háttérelmosást” kapsz, ami persze nem az f értékkel áll összefüggésben, de a végeredmény szempontjából mindegy is.

A sarkok erősen sötétednek, és GFX-en már van egy kis feketedés is, amit vagy levágsz, vagy kijavít az AI, vagy egyszerűen csak fullframen használd az optikát és nem lesz vele semmi problémád.

Visszautalva a cikk elejére és a görbült képsíkra: ha jobban megnézed ezt a végtelenbe fókuszált képet, két furcsa dolgot is észrevehetsz: az egyik a már említett hatás: csak a képmező közepe éles igazán egy tárgytávon (praktikusan szemlélve a templom tornya és a Parlament kupolája is a végtelenben van egy hagyományos optika számára, nem úgy egy Kipronar vetítőnek, ami a görbült képsík miatt ezeket nem képezi le egyszerre élesen).

A másik, hogy ha tekinteted a képmező sarkai felé vándorol, észre fogod venni a keretező lombkorona éles részeit. Mondanom sem kell, hogy a torony kb. 400 méterre volt, a lomb pedig 10-re, tehát semmiképpen sem lehetne éles egyszerre mindkettő, a nagyon erősen görbülő képsík miatt (ami az erős örvényhatást is okozza) azonban ezek így jelennek meg a képen.

Sajnálom, hogy éppen egy kacsás képen kell megmutatnom a kromatikus aberrációt, de így sikerült. Szóval van CA, kevés lencsetag és nagy fényerő házassága mindig ezt eredményezi, de nem borzasztó, és szűrhető, ha szükséges.

A végére még pár tesztkép. A Csepeli Kis-Duna partot nagyon tudom ajánlani, mert hosszan bejárható észak-déli irányban, és sokféle helyet rejteget.

Ugyanitt, pontosabban a 47.4113117 / 19.0993651 lokáción van ez a két nagy fém cső is a földbe betonozva, ami kiváló portré terep lehet.

Fotós hely ötletekért sose feledd el megnézni a BPL / Budapest Photo Locations térképet.

Random csokor Györgyitől és Noémitől is, csak hogy pörögjön a villanyszámla:

Summa summarum

Vetítőzni nem könnyű, pláne nem egy olyan kicsavart képű optikával, mint ez a 12cm-es Kipronar. Ettől függetlenül bátrabb versenyzőknek és a manuális fókusszal már jó bartáságban levőknek bátran tudom ajánlani, mert a képi világa egészen lenyűgöző, és nem csak a modern objektívekkel nem lehet összehasonlítani a plasztikusságát, de még a vintage mezőnyből is messze kiemelkedik.

Ez a kivitel ritkán bukkan fel eBay-en, és az árai is egészen változatosak, így néha nevetségesen olcsón ki lehet fogni egy-egy példányt. Az adaptálás alkatrész-költsége kb. 40.000 forint, nem számolva az időt és energiát.

Ha maradt kérdésed a típussal kapcsolatban, esetleg vele készült képeket mutatnál, várunk szeretettel a Vintage Pub virtuális kocsmájában.

Adaptálással, szereléssel kapcsolatban fordulj hozzám bátran a szerelőműhelyben.

A fény és a Zeiss legyenek veletek!