Vélhetően ez lesz a tudásbázis egyik legrövidebb cikke, de nem azért, mert nem érdekes, hanem mert olyan egyszerű a szovjet Smena gépekről bontott mindenféle T-22 (és egyéb kódneveken futó) optikák adaptálása mirrorless digitális vázakra. Szóval ha van egy kis szabadidőd, érdemes nekifogni. Mutatom, mi sül ki belőle!

A cikkben szereplő T-22 4cm f/4.5 optika nem az első szovjet csoda, amit digitális gépre építek. Nemrég Zsuzsi nagyszüleitől landolt egy Belomo Vilia kamera, rajta egy 4/40-es LOMO triplettel, amit Leica-M bajonettre adaptáltam. A mai építés alapanyaga korábbi, még a "fém" korszakból származó Smena/Smena-2/Smena-M kamerák objektívje. Ez nem cserélhető optikás rendszer, sokkal inkább egy kompakt, ahol a fókuszmechanika, a fényrekesz és a zárszerkezet is egyetlen blokkban foglal helyet a gép elején.

Egy ilyen bontott blokkhoz jutottam hozzá, ami nem volt túl jó állapotban, de könnyű őket kipofozni. A három lencsés, egyszerű triplet képletnek ez a fullframe (36*24mm-es) képeket készítő verziója, de Lomo T-22 névvel létezik belőle 4.5/75-ös verzió is, ami már 6*6-os képkockát rajzol ki, és 120-as filmet fogadó TLR-elben dolgozott (például a Lubitel 166-osban, vagy a sokkal érdekesebb Sputnik sztereó kamerában). Lelkes TikTok követőim láthattak is az apró fényrekesz és lencsék szétszedéséről egy rövid videót korábban:

@hispansphotoblog eljött a kis dolgok ideje #hispansphotoblog #photography ♬ original sound - hispan

És hogy miért érdemes ezzel neked is foglalkozni? Ennek több oka is van! Egyrészt az adaptálás roppant egyszerű, csak egy Leica-M - M39 adapter kell hozzá, meg némi ragasztó. Másrészt az optikán magán alig kell alakítani valamit, mindössze a zár lamelláit kell kiszedni (máris mutatom). Harmadrészt nagyon egyszerűen kalibrálható a valódi végtelenje, ezért igazi street objektívet lehet belőle faragni.

A munka elkezdése előtt az optikát fordítsd a hátára, és a rajta levő három csavart kicsavarba emeld le a hátulját. Feltárulnak előtted a központi zár lamelláit, amiket egyszerűen kiszedhetsz. Erre azért van szükség, mert a záron nincsen T idő (nem tudja lenyomás nélkül is folyamatosan nyitva tartani a zárat), ezért alapesetben egyáltalán nem jut át rajta fény. Ha ez kész, a zár szerkezetével már nem is kell foglalkoznod. Az optikai blokk három lencséjét és a rekeszblokkot is hátrafelé tudod kiszedni tisztítás esetén, és nagyon egyszerű az egész, mert mindent egyetlen leszorító gyűrű tart.

Ha megvagy a blokk előkészítésével, akkor a Leica-M - M39 adaptert egyszerűen ragaszd rá a blokk hátuljára. A célra tökéletesen elegendő az epoxy, mert alig van súlya a szerkezetnek, de ha szeretnél bíbelődni, csavarhelyeket is fúrhatsz. Az orientációra érdemes egyedül figyelni (hogy felfelé essen a fókuszskála), illetve arra, hogy az optikai tengely az adapter közepén legyen.

Száradás után az adapter hátsó-belső részét matt fekete festékkel nem árt kifesteni, csak hogy mindennemű visszatükröződés minimalizálható legyen, javítandó az egyébként sem túl acélos kontrasztot.

Utolsó lépésként be kell állítanod a valódi végtelent, ami itt hallatlanul egyszerű. A fókuszblokkon (az optika elején forgó rész) van három apró kis csavar oldalt, 90 fokra egymástól. Ezeket csavard ki, majd vedd le a fókuszgyűrűt. Alatta az optikai blokkot forgasd be úgy, hogy az ténylegesen a végtelenben legyen éles, majd tedd vissza óvatosan a fókuszgyűrűt, igazítsd az osztását végtelenhez (ütközésre), és csavard vissza a három kis csavart az oldalán. Ha minden jól megy, akkor mostantól koccra lesz a végtelen, vagyis az utcán lövöldözve egy végtelen plusz f/8 kombóval már nem is nagyon kell a fókuszálással törekedned.

Apropó f/8: a rekeszt a front lencse körüli kis gyűrűvel tudod állítani. Nem valami praktikus megoldás, mert könnyű összetapizni a front üveget, cserébe viszont ettől is csak kisebb lesz az egész ketyere mérete, és általában nem is fogod percenként tekergetni.

És hogy melyik a legjobb rekeszérték? Lássuk, az alábbi három kép rendre 4,5, 8 és 11 értékeken készült. Nyitva nem egy nagy spíler az optika, bár középen így is éles, 8-on azonban nagyot javul, 11-en meg még tovább:

Ami szintén tovább javul, az a saroksötétedés, ami nyitva igen nagy. Ez is sokat fejlődik 8-ra zárva, 11-en pedig már szinte nincs is. Lényeg a lényeg: nem biztos, hogy ezt az objektívet a kezdő fényereje miatt és azon fogod használni, mivel ott nem is túl erős, és egyébként sem túl fényerős. Nem fogja bánni, ha olyan szenzor van mögötte, ami bírja az ISO-t.

A tesztképek egyébként egy Sony A7II masinával születtek, vágatlan fullframe mind. Ezzel a kombóval kis méretű városi fullframe vadász jön létre, de ezt tovább tudod csökkenteni mondjuk egy C sorozatú vázzal, amin még EVF sincsen.

Fontos kérdés a fókusz, és a legkisebb fókusztávolság is. Alapjáraton az optika elején levő kis gyűrűvel lehet az élességet állítani, és ez nem is egy rossz megoldás, mert mérete ellenére kényelmes és könnyen forgó mechanikai kivitel. A problémája inkább a mindössze 1,3 méteres közelpont. Ez igen rossz szám még a távmérősök között is, azonban cseppet se aggódjunk. Ha MILC-re tesszük a kis csodánkat, használhatunk helikoidos (vagy más néven makrós) Leica M adaptert. Ez összezárt állapotban a helyes bázistávolságot adja, azonban ha tekerünk rajta, az adapter vastagsága növekszik, így csökken a közelpont. Ezzel az adapterrel (az optikát végtelen fókuszra rakva) máris csak 50 cm a közelpont, és kényelmesen használható a gyári fókusz helyett is. Gyártják Sony E, Canon R, Nikon Z, L mount, Fuji X, MFT és mindenféle más mirrorless csatlakozásokkal is.

Ha mind az adapterrel, mind pedig az optika fókuszgyűrűjével fókuszálunk (mindkettőt a közeli felé visszük), a közelpont lejön egészen kb. 0,35 méterig, ami már kényelmes adat. Egy ilyen optikával másra nem is nagyon lesz szükség.

Az objektív legkomolyabb "gondja" talán a gyenge kontraszt. Ettől persze a legtöbb triplet - felépítéséből adódóan - szenved, ezért már komponálásnál érdemes kerülni a nagy dinamikájú témákat, ha lehet. Utólag persze bele tudsz nyúlni valamennyire a nyersekbe, de amit az optika gyengén tudott a szenzorra égetni, azzal szerkesztésnél is sokkal kisebb a mozgástér.

Még egy pár randomság a végére, amiből kiderül, hogy nem vagyok egy nagy streetfotós, és egyszer orra fogok esni, mert mindig felfelé bámulok.

Summa summarum

Ha a kezed közé akad egy régi szovjet kamera és van rajta használható állapotú T jelzésű objektív, annak érdemes egy órát adni az életedből, és összerakni egy kis street apróságot. A bekerülési költség minimális, ahogy a ráfordított idő is. Ennyit megérnek ezek az apróságok.

Ha maradt kérdésed, várunk szeretettel a Vintage Pub virtuális kocsmájában.

Szervizeléssel, adaptálással, régi optikákkal kapcsolatban fordulj hozzám bátran a szerelőműhelyben.

A fény és a T-22-esek legyenek veletek!