Fontos: ez a cikk évekkel ezelőtt jelent meg először, és bár azóta minden bizonnyal frissült, tartalmazhat olyan információkat, amik mostanra elavultak.
FIGYELEM! A cikkben látott eszközök némelyikével a pozitív eredmény mellett percek alatt kukába is juttathatsz bármilyen objektívet, így kizárólag saját felelősségre, saját műszaki érzéked ismeretében kezdj hozzá javításokhoz. Ha nem érzed magadat elég bátornak, bízd tapasztaltabbakra a szerelést.
Valamiért imádjátok a szerelős cikkeket, sőt többen közületek magatok is szívesen mentitek meg jobb sorsra érdemes objektívek életét. Ez hatalmas boldogsággal tölt el.
Az utóbbi hónapokban sokan megkerestetek, hogy segítsek egy-egy művelet szerszámigényével kapcsolatban. Részben ezért, részben pedig hogy számszerűen lássuk, megéri-e neked beruházni egy-egy műveletbe, összeszedtem minden szükséges eszközt és anyagot, amire szükséged lehet, ha szervizelésbe vagy tisztításba fogsz. Linkeltem is az adott termékeket eBay-en (ott lehet őket a legolcsóbban beszerezni), illetve jeleztem a hozzávetőleges árukat is (ebből pedig a cikk végén lesz egy számvetés).
Igyekeztem fontossági sorrendet felállítani az eszközök között (az alapokkal kezdjük, aztán pedig a “fogyóeszközök” jönnek), de ez természetesen nem szentírás. Mindennel a saját munkádat könnyíted meg.
Mielőtt elkezdem sorra venni a szükséges szerszámokat, pár jó tanács.
Nem akarsz megvakulni idő előtt, ezért mindig megfelelően kivilágított asztalon dolgozz. Ezzel az apró csavarok elgurulásából adódó szentségelést is nagy mértékben csökkentheted. (Viszont ha esik a csavar, inkább hallgasd, hova pattog - sokkal hatásosabb, mint szemmel követni.)
Minden esetben az asztal felett végezd a műveleteket. Számát sem tudom már, milyen sokan keresitek rajtam X objektív N-edik lencsetagját, ami amúgy "leesett szerelés közben, kigurult az ölemből, és a konyhakövön tört ripityára". Mindez elkerülhető, ha eleve nem is tud leesni semmi.
Minden alkalommal, amikor elektromos szerszámmal vagy vegyszerrel dolgozol, viselj védőszemüveget! Nagyon kínos, ha nem marad szemed, amivel majd fotózni szeretnél.
Még egy dolog, mielőtt nekilátunk: moss alaposan kezet bármilyen művelet előtt. Ezzel minimalizálod az objektívbe feleslegesen bejutó zsírt. Ha nagyon alapos akarsz lenni, akkor gumikesztyűt is húzhatsz, és akkor már félig Doktor House vagy.
Ezek nélkül kár is nekifognod. Tudom, mindig vannak ifjú hősök, akik disznópörzsölővel javítják a számítógép-alaplapot, és biztos sikerül is nekik, de neked nem muszáj gáznak lenni.
Legfontosabb eszközöd az állítható szélességű menetkihajtó lesz, amivel az optikákban használt, a különböző lencsék és tubusok rögzítésére szolgáló gyűrűket és más hasonló alkatrészeket tudod szakszerűen kitekerni. Enélkül az eszköz nélkül gyakorlatilag kár is hozzáfognod bármilyen szerelési művelethez.
Kivitel tekintetében több megoldást is találhatsz, a több tengelyes és az egy száron futó darabokkal egyaránt tudsz kisebb (kb. 135-200mm-ig) objektíveket szerelni. Az egyszerűség végett az egy száron futót javaslom, ezzel könnyebb dolgozni. Bizonyos (extrém) méretek fölött nem fogsz tudni ezekkel az eszközökkel elég mélyre nyúlni egyes tubusokban, de ritkán szerel az ember 800mm-es optikákat.
A legtöbb kínai gyártmány elég jó minőségű fémből készül. Vannak cserélhető fejes megoldások is, de az esetek 99,9%-ban a lapos+hegyes fejű egyszerű modell is tökéletesen elég.
Sokan tolómérővel próbálják helyettesíteni a menetkihajtót, ez azonban pont a fentiek miatt (csak pár centire képes benyúlni egy-egy objektívbe) hosszabb távon nem teszi alkalmassá a szerelésre. És egyébként is nagyon idegesítő, ha az egész szerkezetben csak egy olyan gyűrű van, amit pont nem érsz el vele.
A vintage objektívek többségének frontja úgy néz ki, hogy a menetes szűrőtartóba van belecsavarva a “névtábla” (angolul szebb a neve: nameplate). Ezen általában semmilyen szerszámhely nincsen, így az ehhez szánt speciális, több méretű gumidugók nélkül gyakorlatilag lehetetlen lesz kiszedni.
Egy szett megrendelésével kb. bármilyen méretű névtábla kihajthatóvá válik, ráadásul abban is biztosak lehetünk majd, hogy csavarás közben nem karcolja fel a névtáblát és nem kaparja ki a fehér festéket a gravírozott betűkből (akkor sem, ha a menetbe az annyira bele van rohadva, hogy még WD40-es rásegítés után is csak erőnek erejével összenyomva indul meg a forgása).
[X] hirdetés
Különböző flakonok kupakjaira ragasztott gumi gyűrűkkel egyébként egy ideig meg tudod oldani a feladatot, ám ha a nameplate tényleg be van állva, és erőt kell kifejteni a megindításához, akkor szükséged lesz az erre a célra szánt eszközre.
A jó csavarhúzó aranyat ér. Az optikádtól függően többnyire csak lapos és csillag fejűekre lesz szükséged, kisebb méretekben. (Esetleg beszerezhetsz egy műszerész/órás szettet is.)
Az eBay-en lehet kapni cserélhető fejű szetteket, ezek igen hasznosak tudnak lenni, főleg az extrém apró csavarokhoz (a Heliosok például tele vannak fej nélküli hernyócsavarokkal). Kényelem szempontjából persze jobb, ha munka közben nem kell folyton cserélgetni a fejeket - mert mondanom sem kell, egy-egy objektíven belül több féle csavarral is találkozni fogsz.
Ha azon aggódnál, hogy milyen minőségű a külföldről rendelt csavarhúzó, akkor meg kell nyugtassalak: hazai boltokban/áruházakban vásárolt drágább szettek fejei sokszor gyorsabban kopnak/törnek nálam, mint a kínaiak.
Szájjal nem szerencsés a port lefújni semmiről, főleg ha objektívekről van szó. Ennek oka az, hogy akárhányszor levegő hagyja el ajkaink közét, nyálat is szétpermetezünk - akár látjuk azt, akár nem (ez a beszédre is igaz, csak abba olyan kellemetlen belegondolni).
E feladat basic szintjének megoldására (amikor nem kell túl nagy nyomás) tökéletesen megfelelnek a körtepumpák, amik kézi erővel működtetve segítenek nekünk némi légáramlatot kelteni. Az esetek 99,9%-ában ez elég is lesz például üvegfelületek tisztításánál (amikor azonban igazán nagy tisztaság kell, sűrített levegőt fogunk alkalmazni; lásd lentebb).
Arra vigyázzatok, hogy lehetőleg olyan változatot vegyetek, aminek feje fixen rögzített a gumihoz, mert máskülönben nagyon erős pumpálásnál a fej le is repülhet és nagy sebességgel ütközhet valamivel (rosszabb esetben az objektívvel).
Sajnos sokkal gyakrabban, mint szeretném, de megesik, hogy egy-egy alkatrész nem akar kijönni a helyéről. Főleg a menetes dolgok tudnak nagyon ragaszkodni egymáshoz.
Ezek megoldásához sokszor kell fogót alkalmazni. Néha azonban ez sem elég, és valahogyan stabilan kell rögzítened az objektívet. Ilyenkor a jelentősebb erőkifejtéshez nagyon kényelmes lehet egy apró satu is, amit fixen rögzítesz.
Olyan horrorsztorikat itt el sem merek mesélni, hogy néha 1 méteres csőfogóra van szükség egy-egy objektív széttekeréséhez, ezért ezt az instán kell meglesned ide kattintva.
Ezek már nem csavarhúzó-szintű dolgok, így érdemes őket rendes barkácsáruházban beszerezned. A fogók ára kb. 5.000 HUF, a satuk ára kb. 10.000 HUF.
Apróbb alkatrészek, csavarok ki- vagy beszerelésénél sokszor jól jön, ha van mivel megfogni őket, és nem az ujjaink között zsonglőrködve káromkodunk velük. Ilyenkor kell a csipesz.
Nem árt, ha nincsen felmágnesezve, különben csak további idegeskedések forrása lesz. Emellett ha van hajlított fejű kiviteled, azzal sokszor egyszerűbb elérni bizonyos szűk helyeket.
Bizonyos lerakódások, rozsda vagy régi festék lekaparásához jól jöhetnek különböző szikék és pengék. Ezekkel az objektív mellett könnyen elvághatjuk saját ujjunkat is. Nincs is szebb a véres fémnél: élő szövet a gépvázon!
Praktikusak a cserélhető fejes megoldások, de végső soron egy egyszerű sniccer is megteheti.
Szerelés során még nem is, de összerakásnál már igen hálásak leszünk magunknak, ha az apróbb alkatrészeket, de főleg a csavarokat egy helyre gyűjtöttük. (Bonyolultabb objektívek szerelésénél természetesen nem árt a sorrendre sem figyelni, ha csavarokról van szó.)
Erre tökéletes megoldások lehetnek az objektív saját kupakjai, vagy például 35mm-es filmtekercsek tárolására szolgáló dobozok. Ha több objektíven is dolgozol párhuzamosan, elkerülhetetlen a csoportosítás.
Munka előtt sokszor egyszerűbb a nagyon poros objektíveket ecsetekkel megszabadítani a kosztól. Ez ugyan nem mentesít minket a későbbi alapos tisztítás alól, de legalább nem fog mindenfelé szállni a por szerelés közben.
Erre a célra különböző, nagyon puha sminkes ecsetek a legjobbak, mert ezekkel az üveg felületeket is bátran lehet simogatni. Arra figyeljünk, hogy kézzel ne érjünk a szálaihoz, mert ha összezsírozzuk, az az üvegeken is látszani fog. Szerelés végeztével a női versenyzők bátran feldobhatnak egy kis kőpúdert is könnyed nyári alapszínekkel. (Mi a fene az a kőpúder?)
Ha tiszta embernek tartod magadat, akkor biztosan akad otthon egy fogkefe és egy körömkefe. Amikor úgy döntesz, hogy egy objektív mechanikájának teljes egészét kitisztítod, felújítod és újrakened, akkor meg kell szabadulnod a sokszor több-évtizedes, részben beszáradt zsírtól. Ez mocskos meló.
Ennek végrehajtásához először zsebkendővel töröld le a meneteket, amennyire csak lehet (fizikai tisztítás), majd mehetnek forró szappanos vízbe (kémiai tisztítás), amiben körömkefével vagy fogkefével fogod majd végleg eltávolítani a zsírt és olajat. Ezt a lépést (a fürdőt) addig kell ismételned, míg teljesen tiszták nem lesznek a darabok.
Ezt követően a korrózió elkerülésére azonnal töröld meg, és hajszárítóval forrósítsd fel, szárítsd meg a tisztított alkatrészeket. Ennek eredményeképpen teljesen száraz felületeket kapsz. Ilyenkor szokott egyértelműen látszani, hogy például egy-egy fókuszmechanika milyen állapotban van (mennyire kopott ki a korábbi elégtelen kenéstől).
Ahogy a cikk elején is írtam, összeszerelés előtt szakszerűen kend meg a meneteket gépzsírral és/vagy gépolajjal. A szárazon összerakott mechanikák igen rövid életűen lesznek, és kellemetlen hangot adnak (szerintem a hármas metró is ezért szól úgy, ahogy).
Fogyóeszközökkel, vegyszerekkel és más tisztításhoz használt dolgokkal is fel kell szerelkezned, ha tisztításba vagy javításba fogsz. Ezek lesznek az üzemanyagaink a hosszú és veszélyes galaxisközi utunk során.
A modern ember túléléséhez két dolog kell: flex és WD40. Utóbbi igen hasznos lesz majd akkor, ha szembe kerülsz azzal a problémával, hogy egy adott menetet nem csavartak ki kb. 35 éve, és bizony az idők során az alumínium alkatrészek szépen “össze is értek”. Ilyen esetekben, ha már semmi más nem segít, érdemes egy csöpp WD40-et bevetni. Ez többnyire mindent megold - szó szerint.
Mármost a WD40 alapvetően egy zsíros valami, ami nem jó, ha belekerül az objektívbe. Éppen ezért véletlenül se fújjuk semmire közvetlenül. A legjobb megoldás, ha egy fültisztító pálcika egyik végét kenjük össze vele, majd ezzel visszük fel kizárólag a megfelelő helyekre a minimálisan szükséges mennyiséget (nem kell belőle sok, beszivárog mindenhova).
A csodaszert árulják mindenféle méretben és kivitelben, így ára is ettől függően változhat.
Minden objektíveket szerelő ember életében eljön a pont, amikor rájön, hogy a körtepumpa nem elég erős, szájjal meg nem érdemes lefújni a port. Főleg akkor nem, amikor éppen összeszerelnénk a teljesen megtisztított lencséket, majd észre vesszük, hogy a fújásunkkal tulajdonképpen szépen összepermeteztük nyállal az egész felületet.
Ennél sokkal jobb megoldás, ha veszünk egy flakon sűrített levegőt. Ezzel nem csak kényelmesebb dolgozni, de szennyező anyagokat sem fog felvinni a frissen tisztított lencsefelületekre.
Amikor szétszerelsz egy optikát, általában meg is tisztítod, ami azt jelenti, hogy a működéséhez elengedhetetlen sikosítás és kenés eltűnik. Még csak véletlenül se szereld össze “szárazon”!
A menetek megfelelő anyaggal, helyen és mennyiségben történő újrakenése a záloga a kényelmesen futó fókuszgyűrűknek és az optika hosszú élettartamának.
Ha zsírról van szó, nekem eddig a képen is látható egyszerű Topex vált be a legjobban. Korábban alkalmaztam teflonos szilikonzsírt is, ez azonban nagy hidegben hajlamos volt összeállni a menetek végén és egy idő után nem igazán látta el a feladatát (nem kente újra az érintkező alkatrészeket).
Bizonyos menetek jobban szeretik, ha kicsit “hígabb” a zsír. Ilyen estekben 1-2 csepp műszerolaj alkalmazásával lehet segíteni. Arra azonban nagyon vigyázz, hogy önmagában műszerolajat nagyon ritkán alkalmazunk, mert ez a zsírral ellentétben hajlamos mindenfelé szétfolyni az optikában, ami nem lesz egészséges, főleg a blendéknek.
Ha nagyon-nagyon finom, kis emelkedésű menetekről van szó (duplamenetes fókuszmechanikák alsó része például), akkor használhatsz önmagában csak gépolajat is, de nagyon kis mennyiségben. A kis mennyiséget úgy a legkönnyebb adagolni, ha előre felszívsz egy injekciós tűbe pár millilitert a gépolajból, majd ezt utána könnyen, kis cseppekben és nagyon precízen tudod a megfelelő helyre juttatni.
Tuti koktél a két kenőanyag ideális arányára nincsen, ezt optika és menet mindig maga válogatja. Bármelyik barkácsáruházban vagy ezermester boltban beszerezheted őket. A gépzsír ára kb. 500 HUF, a műszerolaj ára pedig kb. 300 HUF.
A közhiedelmekkel ellentétben üvegek tisztításánál, de főleg gomba eltávolításánál bőségesen elégséges a desztillált víz alkalmazása. Az alkohollal szemben ez garantáltan nem fog kárt tenni semmilyen lencsebevonatban.
A gombával kapcsolatban sokan elkövetik a Jurassic Park összes részének klasszikus emberi hibáját: nem tisztelik az élőlényeket. A gomba élő organizmus (vagy legalábbis az volt), és mint ilyen, utat tör magának. Károsítani tudja a lencse bevonatát (az általa termelt kémiai anyagokkal), ahogyan a fa gyökerei is képesek bármilyen kemény betont vagy aszfaltot feltörni. Tiszteld hát.
Másfelől a gomba, csakúgy, mint Mr. Hammond dinoszauruszai, többnyire már halottak. Amint kikerülnek a nekik megfelelő körülmények közül, maguktól is elpusztulnak. Ettől persze még ki kell tisztatani őket, ám ehhez az esetek többségében semmilyen erős vegyszerre vagy alkoholra nincsen szükség.
Desztillált vizet bármelyik benzinkúton vagy gyógyszertárban beszerezhetünk egy életre elég mennyiségben. Szerelés előtt érdemes kisebb csepektetőkbe áttölteni és azzal adagolni, mert a 2 literes flakonnal nem szerencsés nyakon önteni az objektívet. Ára kb. 200 HUF.
Sajnos nem sör és nem is bor. Viszont optikák tisztításához kiváló lehet a nagy tisztaságú alkohol akkor, ha zsíros szennyeződéseket kell eltávolítanod. A víz ugyanis nem oldja a zsírt, így ha masszívan összetapiztad a lencsét, vagy stratégiai fegyverrel kell támadni az agresszív gombát, akkor - a lencsék bevonatának épségét kockáztatva - jöhet az alkohol.
Természetesen soha ne alkalmazd rögtön higítatlanul. Legalább 1:1 arányban keverd el desztillált vízzel, mert a hatását többnyire így is kifejti, de a hasznos alkatrészekre kifejtett destruktív következményeit mérsékelheted.
Fontos tudnod, hogy az alkohol bár gyorsan elpárolog (felszárad a felületekről), nyomot hagy, így alkohol használata után sosem árt egy desztillált vizes utántörlés.
Nagy tisztaságú alkoholt bármelyik gyógyszertárban vehetsz. Ezt is érdemes használat előtt kisebb csepektetőkbe áttölteni a precíz adagolhatóság végett. Ára kb. 500 HUF.
Azt te is pontosan tudod, hogy a blendelamelláknak semmilyen kenőanyagra nincsen szükségük, sőt, teljesen folyadékmentesnek kell lenniük. Néha azonban előfordul, hogy összetapadnak. Ez komoly probléma lehet, mert vagy meg sem moccannak, vagy igen lassan reagálnak az állításokra (ami mind filmes, mind digitális gépeken a beugró blendemód használata miatt gond, hiszen a késő rekesz miatt az összes képünk túlexponált lesz: a fényrekesz nem zár be addigra, amire a zár kinyílik, vagyis a film vagy szenzor több fényt kap, mint amekkorára a váz a záridő kimatekozásakor számított). Ilyenkor kell a grafitpor.
Az összetapadt rekeszlamellákat természetesen először szét kell szedni és vagy alkohollal, vagy szappanos vízzel tisztára kell mosni (ahogy az őket tokozó és mozgató mechanika minden részét is). Sok esetben viszont ez a fajta tisztítás önmagában nem elég, és ceruza után kell nyúlnunk.
Ilyen esetekben nagyon óvatosan felvihetünk egy apró ecsettel a már összeszerelt blendeszerkezet lamelláinak felületére egy kis grafitport. A ceruza hegyét dörzspapíron reszeljük meg kicsit, a keletkezett porba forgatva az ecsetet pedig juttassuk el a szükséges helyekre. Figyelem! Nem kell belőle sok! Miután felhordtad a grafitot, számtalan alkalommal zárd össze és nyisd ki a rekeszlamellákat, hogy a felesleg biztosan kihulljon. Ha ez később a határos lencsefelületekre kerülne, az éppen olyan rossz lenne, mintha olajat fröcskölne szét a rekesz.
Ez a megoldás természetesen csak akkor fog segíteni a letapadó vagy lassú blendéken, ha nem magának a rekeszmozgató mechanikának, vagy az abban levő rugóknak van fáradása.
Ha teljesen véletlenül nem lenne otthon egy puha grafitceruza, akkor azt bármelyik papír-írószerben tudsz vásárolni.
Majdnem azt írtam, hogy fülpiszkáló, de az ugye fog. A fül-orr gégészek már jó ideje nem ajánlják ezt arra, hogy a füledbe dugdosd, mégis gyártják. Objektívet tisztítani viszont pont jó lesz, mert finoman simogathatod vele a lencsék felületét.
Felszívja a vizet és az alkoholt is, menetek kenésénél azonban ne használd a zsír vagy olaj eloszlatására, mert szálai leszakadnak róla és apró darabokban megszorítják majd a gyűrűk forgását. Ára kb. 250 HUF.
Ez egy hasznos találmány, amivel a szarvasbőrt tudod kiváltani. A mikroszálka nevű állat bőréből készítik, és azzal a szuper tulajdonsággal rendelkezik, hogy csíkmentesen töröl, így összeszerelés előtt, tisztítás után ezzel végzed el az utolsó simításokat az üveg alkatrészeken.
Arra vigyázz, hogy bár önmagában nem tudja felkarcolni a lencsék felületét, de ha azokat korábban nem tisztítottad meg, akkor az üveg és a törlőkendő közé kerülő keményebb szennyeződések ugyanúgy karcolnak majd. Tanulság: előbb mindig por- és zsírmentesítsd az üvegek felületét, csak aztán használd a törlőkendőt.
Egy idő után persze így is felszed majd valamennyi zsírt (ha máshonnan nem, hát a kezedről). Elvileg 40 fokon mosható, gyakorlatilag meg nem egy nagy befektetés, ezért időről időre érdemes újat venni a csíkmentes törléshez.
[X] hirdetés
Megveheted például ebben a boltban, ahol adnak biocsokit is a rendelés mellé, aminek borzasztó az íze, de mégis megeszed, mert csoki és ajándékba kaptad. This is marketing. Ára kb. 2.000 HUF.
Feltűnhetett számodra, hogy a listán nem szerepel a lenspen nevű “csoda”. Ennek oka - amit már korábbi cikkeimben is fejtegettem -, hogy a lenspen nem igazán alkalmas hatékony tisztításra, kárt viszont annál többet okozhat.
Az üveg felületek szakszerű megtisztításának módját három lépésben szoktam összefoglalni, ezt érdemes fejben tartanod neked is:
Van itt legalább két olyan dolog, amik nem tartoznak az alapvetően szükséges eszközök közé, de néha muszáj őket használni, illetve nagyságrendekkel gyorsabbá és könnyebbé tehetik a munkát.
Ismered a sztorit az életlen fűrésszel egy hatalmas fát vágó emberről, aki már napok óta küzd az óriási törzzsel, de mikor valaki arra jár és megkérdezi tőle, miért nem élezi meg a fűrészt, azt válaszolja, hogy nem ér rá, mert ki kell vágnia a fát... Te ne ess ebbe a hibába. :)
Elég gyakran előfordul, hogy a 30-40 éves objektívet leejtették vagy odaütötték valahova. Ennek akár kis mértékű, láthatatlan, de akár látványos nyoma is lehet a szűrő menetén (szép nagy horpadás). Ezzel nem csak az a baj, hogy nem tudsz szűrőket felcsavarni, hanem az is, hogy a legtöbb javítási művelet első lépését, a nameplate kiszedését sem tudod megcsinálni.
A sérült szűrőmenetek részben-egészben javíthatóak, mégpedig ezzel a speciális eszközzel. Ez a csavarós csoda a szűrőmenet belsejébe helyezve visszanyomja azt. Természetesen az eredmény sosem lesz “gyári tökéletes”, de annyira helyre lehet állítani a kör formát, hogy a nameplate már kiszedhető, illetve szűrők már felcsavarhatóak.
Arra vigyázz, hogy ez az eszköz két irányban fejt ki erőt: nem csak a benyomódott részt fogja visszanyomni, de az azzal átellenes “egészséges” szakaszt kis mértékben kifelé nyomja majd. Newton harmadik törvénye: erő-ellenerő. Ennek a hatásnak a minimalizálásához a hibátlan oldalra érdemes valamilyen szövetdarabbal alátétezni az eszköz oda eső fejét, hogy a terhelést ott minél jobban eloszlasd, és ne csak egy ponton torzítsa a kör alakot.
A legtöbb kivitel egy 28 és egy 49mm-es oldallal rendelkezik, ez a nagy teléket leszámítva minden optika javításához megfelelő lesz.
Bár ez nem tekinthető alapvető fontosságúnak, sokszor nagyon jól jön, ha van egy kis elektromos kézi szerszámod. Az utóbbi években minden barkácsoló harcostárs asztalán megjelent egy ilyen fúró és a hozzá tartozó milliónyi kiegészítő valamelyike.
Ezzel számtalan művelet nagyon gyorsan és hatékonyan elvégezhető: a miniatűr fúrófejekkel beletört csavarokat lehet másodpercek alatt kiszedni, a gyémánt vágólapokkal bármit pillanatok alatt lefűrészelhetünk, a csiszolófejekkel festést és felesleges anyagrétegeket távolíthatunk el, de kaphatunk vegyes csomagokat is hozzá. Rettentően hasznos!
Nagyon fontos, hogy ha Dremellel dolgozol, mindig viselj védőszemüveget, mert mindenféle részecskék fognak röpködni, és nem kellemes, ha azok a szemedbe mennek. Tegyél meg minden biztonsági óvintézkedést, hogy maradjon még szemed, amivel fotózhatsz.
Rettenetesen szórakoztató dolog vásárolni, szóval én bátorítalak rá, hogy kosarazz be szépen mindent eBay-en, de azért előbb lássuk, hogyan is állunk:
Alapvető eszközök
Menetkihajtó - 5.000 HUF
Nameplate kihajtó - 11.000 HUF
Csavarhúzók - 8.000 HUF
Körtepumpa - 1.000 HUF
Fogók - 5.000 HUF
Satu - 10.000 HUF
Csipesz - 2.000 HUF
Szikék - 2.000 HUF
Dobozok, kupakok - 2.000 HUF
Ecsetek - 2.000 HUF
Kefe, fogkefe - 2.000 HUF
Menetkinyomó - 10.000 HUF
Összesen: 60.000 HUF
Segédanyagok
WD40 - 3.000 HUF
Sűrített levegő - 3.000 HUF
Gépzsír - 1.500 HUF
Műszerolaj - 1.500 HUF
Desztillált víz - 1.000 HUF
Alkohol - 2.000 HUF
Grafit ceruza - 150 HUF
Fültisztító pálca - 500 HUF
Mikroszálas kendő - 2.500 HUF
Összesen: 15.000 HUF
Hasznos extrák
Menetkinyomó - 12.000 HUF
Dremel - 35.000 HUF
Összesen: 47.000 HUF
Mindent egybevetve tehát kb. 60.000 forintos kezdő kittel érdemes komolyabban belevágnod objektívek szervizelésébe.
Egy-egy objektív megjavítására nyilván nem éri meg beruházni még akár csak pár szerszámba se, ezért ha javításra, karbantartásra, tisztításra szeretnél ajánlatot kérni, ide kattintva elérheted a szükséges információkat.
Vintage objektívek vásárlásával kapcsolatban összeállítottam neked 10 tippet, ezeket érdemes lehet elolvasnod. Ide kattintva nézheted meg egy 800mm-es objektív kitisztítását, itt pedig egy 50mm-es makró optika megszépülését követheted. Bátorságodtól függően megnézheted azt is, hogyan kell újraragasztani elvált lencsepárokat. Ha kifejezetten az objektív-gomba és annak tisztítása érdekel, arról itt találsz egy izgalmas cikket.
És ami még érdekes lehet: egy gyorsított videó egy Minolta objektív teljes felújításáról:
Legyél te is a vintage univerzum hőse! A tudásbázis anyagai ingyenesek és mindig azok is maradnak majd. Viszont a weboldalnak és minden hozzá kapcsolódó csatornának vannak fenntartási költségei. Ha szeretnéd segíteni a régi objektívek megmentését és bemutatását célzó munkámat, hozzájárulhatsz egy általad választott összeggel. Az egyszeri támogatást PayPal.me segítségével biztonságosan tudod elküldeni, vagy lehetsz folyamatos támogató is:
Köszönöm, hogy segítetted a tudás terjedését! Ha a megjegyzés rovatban megadtad a nevedet is (nem kötelező), szerepelni fogsz a hősök között: Rostás Csaba, Kováts Péter, Szász Márton, Hunyadi Áron, Tipold Gábor, Gyarmati Balázs, Tamás Éva, Zsoldos Tibor, Hajdu Máté, Horváth Kitti, Szlávik József, Tordai László, Keserű Gergő, Keresztes László Péter, Somogyi László, Rácz András, Szántó Sándor, Zubán Gergely, Erhardt Balázs, Kovács Attila, Magyar Antal, Szabó József, Máté Gyula, Boros András, Vaszkun Gábor, Erhardt Balázs, Kirner Richard, Tímea Bokodi, Káposztás Viktória, Bóka Zsuzsa, Hargitay Zoltán, Koncz Benő, Zubán Gergely, Josef Tiglezan, Gábor Balázs, Papp György, Bakos Béla, Mészáros Tamás, Kiss Péter Kálmán, Markus Holopainen, Szommer Tomi, Juhász George
Ha maradt még bármi kérdésed, vagy elmondanád véleményedet, várunk a Vintage Pubban és a blog facebook-oldalán.
A folyamatos és mindig érdekes szakmai eszmecseréket, javításokkal kapcsolatos tippeket és ötleteket köszönöm Pap Gyulának. Szintén hálával tartozom a bizalmatokért, hiszen számtalan alkalommal adtátok nekem féltve őrzött vintage optikáitokat, hogy tisztítsam vagy javítsam őket. Részemről az öröm, ha segíthetek nektek. A kódolásban nyújtott segítséget köszönöm Pintér Zsoltnak.
A cikk szerzője 2011-ben kezdett fotózni. A mai napig abszolút amatőrnek vallja magát, aki sokkal inkább az alkotás öröméért, mint bármilyen javadalmazásért dolgozik. Végigjárta a digitálisok ranglétráját (350D, 20D, 50D, 5DMII, A7, A7II, A7III, GFX 50S II), de egyre többet játszik analógokkal is. Időközben rájött, hogy az optika sokkal fontosabb, mint a váz. Valamiért ösztönösen szereti a mirrorlesst és a minél egyszerűbb, de agyafúrtabb megoldásokat. Saját magára a "géptulajdonos" megjelölést szereti alkalmazni, ami jobban lefedi technikai részletek iránti rajongását. 2021-ben okleveles fotográfus lett, legyen ez akár jó, akár rossz dolog.
Manuális objektívekkel 2014 eleje óta foglalkozik, 2015-ben pedig összegyűjtötte és letesztelte a legtöbb elérhető árú 50mm-es optikát. Nem csak gyűjti, de szereti, javítja, és használja is objektívjeit, hiszen a vitrinben tartott felszerelésnek csak ára van, nem pedig értéke. Ha hívják, örömmel osztja meg tapasztalatait és élményeit személyesen is élő előadásokon vagy a vintage pub személyes találkozóin, ezen felül pedig szorgosan építi az online is elérhető tudásbázist.
A fotózásnak minden lépését fontosnak tartja, ezért a gondolat teremtő erejéről és az alkotás önmagára visszamutató értelméről és boldogságáról is sokat lehet hallani nála. Ha csatlakoznál hozzá, a vintage pubban általában megtalálod, a pult mellett rögtön jobbra. Tovább...
hispan's photoblog C 2011-2025 (eredeti megjelenés: 2018. március 1., utolsó módosítás: 2024. augusztus 12.)