hispan's photoblog
              tudásbázis
              vintage pub
              műhely
              frissességek

    hispan's photoblog   |   műhely   |   feliratkozás

h

hispan's photoblog

F

DKL kisokos és
Schneider-Kreuznach
Retina-Tele-Xenar 4/135mm teszt

Praktikus tippek DKL bajonettes optikákhoz, és egy csodás 135mm-es objektív tesztje.

Érdekes, hogy a vintage mánia ellenére milyen kevesen ismerik a DLK bajonettet, pedig ma meg fogod látni, hogy ezt az igazán különleges csatlakozást könnyen használhatod tükörreflexes és mirrorless gépeken is, és ha már sorra került, egy gyors 135mm-es teszt is jön a Retina-Tele-Xenar 4/135-ös optikával.

Addig erőltettem ezt a 135mm dolgot, amíg rákaptam, és mostanában le sem lehet szedni a gépről a Canon nFD 2/135-öst, amivel kapcsolatban csak idő kérdése a cikk, de most nem ezért vagyunk itt. Azért gyűltünk ma össze, hogy számtalan 135mm-es anyag és teszt után egy kicsit egzotikusabb vizekre evezzünk, egészen a DKL bajonettig.

De miket is érdemes elolvasnod az eddig megjelent cikkek közül 135mm témában?
Kezdetnek itt van rögtön a 3.5/135 összehasonlító teszt kilenc vintage objektívvel. A típustesztek közül az óriás 1.5/135 Soligor anyagát ajánlom, de elérheted még a 1.8/135 Porst tesztjét, a 3.5/135 Sonnar tesztjét, a Schneider-Kreuznach Tele-Retina-Xenar 4/135-ösről szóló anyagot, illetve ha speciális megoldások is érdekelnek, akkor van itt egy 1.8/120 középformátumú Pentatar teszt, illetve egy 1.8/140 orosz vetítőobjektívről szóló írás is. Have fun!

Azért említettem az alcímben, hogy praktikus tippek érkeznek majd a DKL mounthoz, mert van vele pár apró probléma. Mielőtt azonban ezeket sorra vennénk, ismerkedjünk meg vele kicsit közelebbről.



DKL sztori

Nem maradhat ki a történelemóra, vessünk egy szempillantást a fotótörténet egy dicsőséges korszakára, az útkeresések és kísérletezések világába.

Micsoda év volt 1956! Az ország egyként mozdult meg a megszálló és sorsunkba súlyosan beavatkozó szovjet hatalom ellen. Ősszel Budapest a forradalom hevében égett. Ugyanebben az évben mindezt megelőzően (de a hazai eseményekre közvetett hatást gyakorolva) Nasszer államosította a Szuezi-csatornát, amire válaszul országa ellen később izraeli és brit intervenció indult. Hruscsov személyi kultusznak nyilvánította Sztálin tiszteletét és atomtámadással fenyegette meg a briteket az egyiptomi beavatkozás miatt. Feloszlott a Kominform, Marokkó és Tunézia pedig kivívták függetlenségüket Franciaországgal szemben. Megrendezésre került az első Eurovíziós dalfesztivál (és ez a szám győzött, csak mutatom), 10 év börtön után kiszabadult a Harmadik Birodalom egykori flottaparancsnoka, Karl Dönitz, honfitársa, Felix Wankel pedig feltalálta a rotációs motort, amit aztán a japánok fejlesztettek legtovább (a Mazda utolsó wankel motoros megoldása a 2003-tól 2012-ig gyártott RX-8 volt). Fidel Castro és hívei partra szálltak Kubában, megszületett Mel Gibson, Tom Hanks, Christoph Waltz és Varga Miklós, aki nélkül nem lenne Vén Európa. És még mi panaszkodunk 2020-ra?


[X] hirdetés

1956 persze más miatt is érdekes nekünk. Ebben az évben fejlesztette ki a DKL bajonettet a Fr. Deckel Münchenben. Ez a cég központi zárairól volt híres (ez még az a korszak volt, amikor egy-egy kamerába több cég /márkázott/ technológiája épült be, ilyenről olvashattál például a Voigtländer Perkeo/Vaskar vagy a Zeiss Ikon/Tessar cikkben, ahol a Voigtländer masinája Pronto, a Zeissé pedig Compur központi zárral üzemelt), ennek megfelelően bejelentésekor a DKL bajonett mögött is egy Synchro-Compur zár dolgozott a Voigtländer Vitessa-T kamerájában.

A következő években a különböző, DKL-t használó (és kis mértékben módosító) modellek sorra jelentek meg (ezekről még lesz szó). Mindegyikük rangefinder kivitel volt, ami szintén fontos lesz a cikk során később.

1958-tól jöttek azok a DKL bajonettes optika-változatok, amikben a rekesz nem a cserélhető objektív, hanem a gép része volt, de ez ma nem érint minket, hiszen a tárgyalt optikák még tartalmaznak saját rekeszt. Az viszont érint, hogy a Deckel - cseles módon - minden gyártónak egy kicsit eltérő DKL változatot adott el (plusz fülek voltak bennük), ami természetesen azt eredményezte, hogy maga a DKL bajonett nem jelent feltétlen keresztkompatibilitást adott gép és adott optika között. Összesen 7 inkompatibilitási esetről ír a szakirodalom.

Miért nem jelent ez gondot nekünk ma? Azért, mert az összes változatot fogadja az eredeti, gépoldali DKL bajonett, és mivel a kínai adaptereket is ebből származtatták, így a neten kapható megoldásokra többnyire minden DKL mountos optika felmegy. De milyenek is ezek az adapterek és mit kell tudni az adaptálásról?



DKL bajonett és adapterezés

A DKL csatlakozás alapvetően egy három füles klasszikus bajonett, ami a csavarmenetes M42 vagy M39 optikákhoz képest könnyű cserélhetőséget tesz lehetővé. A bajonett tövében két apró pöcök látható, és itt kezdődnek a különlegességek.

Bár a DKL optikák kivitelben közel állnak az elterjedt SLR megoldásokhoz, magát a rekeszt mégis a gép vezérelte, így az egyik említett pöcök fogja ténylegesen mozgatni a rekeszlamellákat (a beállító mechanizmus ezért az adapterben lesz). Ez nem szokványos, de nem is jelent gondot, ha csak azt nem, hogy az adapterek kicsit drágábbak emiatt.


Olvastad már a friss cikkeket a tudásbázisban?

Apropó adapterek: a DKL bajonett bázistávolsága 45.7mm (itt érdemes hozzátenni, hogy bár az érték azonos, a korábban említett apró eltérések miatt a szakirodalom megkülönbözteti a Kodak Retina, a Voigtländer Bessamatic, a Braun Paxette Reflex és a Voigtländer Vitessa T DKL bajonettjeit, illetve a KMZ Zenit DKL csatlakozását is, ami - jó orosz módra - az első négytől eltérően 47.58mm vázmélységgel bír). Mivel a rendszer SLR, így az alábbi digitális gépekre könnyen adapterezhető minden optika:

Illetve természetesen készíthető Sigma/Lumix L, Canon R és Nikon Z bajonettes adapter is a három mirrorless rendszerre, csak valamiért olyat nem találtam eBayen.

Ahogy láthatod, ezeken az adaptereken van egy belső pöcök és egy külső skála, amivel a rekesz nyitható és zárható. És pontosan itt jön az első trükk.

A bajonetten említett második pöcök ugyanis egy igazán elegáns és látványos műszaki megoldásért felel, ami kicsit bonyolítja is a dolgot. E megoldás nem más, minthogy a beállított rekeszértéktől függően a hiperfokális skála szélső végeit jelző két kis marker bizony el tud mozdulni. Zseniális!



De ehhez előbb tisztáznunk kell,
mi is az a hiperfokális skála

Amikor arról beszélünk, hogy egy objektív milyen tárgytávolságon éles, természetesen nem egyetlen, pontosan meghatározott értékről van szó. Ez azért van így, mert rekeszértéktől függően a DOF-tartomány (az a sáv a tárgyoldalon, az amibe eső objektumok élesen képeződnek le képoldalon) változhat. Minél kisebb a rekeszérték, a DOF annál vékonyabb, viszont minél jobban rekeszelünk, a DOF sávja annál szélesebb (mélyebb).

Ezt a gyakorlatból is pontosan tudod: f/1.4 rekeszértéken nehéz élességet állítani, mert vékony az éles sáv, míg f/8 értéken már sokkal élesebb az előtér és a háttér is, illetve szélesebb a DOF.

Hogy ezt jelezni lehessen, az objektívek döntő többségén az alábbi ábrát szoktad látni:

Vagyis ha a te rekeszértéked mondjuk 5.6, akkor a két 5.6-os marker közötti részen (a középső jelhez beállított távolságot a sáv közepének véve) élesek lesznek a dolgok.

Ez annyiban hazugság, hogy a hiperfokális skála közepe nem "középen" van: a legtöbb objektívnél a skála középső értékétől visszafelé levő részen van az éles tartomány egyharmada, a tőle távolabb esőn pedig a kétharmada, ezért könnyebb távolodó mozgó célpontot manuálisan élesre állítani, mint közeledőt (a távolodó lassabban sétál ki az éles sávból).

Általában véve tehát a fenti képen az látszik, hogy milyen széles (mély) az éles tartomány az adott rekeszértékeken. Középen szerepelnek a kisebb rekeszértékek (tágabb rekesznyílás) és a széleken a nagyobb rekeszértékek (kisebb rekesznyílás), hiszen itt már sokkal szélesebb (mélyebb) az éles tartomány.

Ezt persze lehet úgy is jelezni, hogy a két szélső jelölő tud mozogni a beállított rekeszértéktől függően, és a DKL bajonettes objektíveknél ez pontosan így is van: kis rekeszértéknél közel, nagynál meg távol kerülnek egymástól a piros pöckök. Lenyűgözően elegáns és hasznos dolog.

De miért kell ezt jelezni? Jogos a kérdés, hiszen ha digitális géppel használsz régi optikát, az EVF-ben vagy az LCD-n jól láthatod, mi éles és mi nem. Régen azonban az optikai keresők sötétek voltak és kicsik, valamint sokszor nem volt idő pontosan fókuszálni, így elterjedt volt a zónázó fókusz. Bizonyos alkotókra ez a módszer kiemelten jellemző, Garry Winogrand például legtöbb képén nagylátó optikát használt Leica kameráján, pre-focus módszerrel. Horizontjai gyakran ferdék, hiszen az előre állított fókusz miatt bele sem nézett a keresőbe.

A zónázó fókusz megoldásának életképessége különösen igaz a DKL bajonettes rendszerekre, hiszen ezek rangefinderek voltak, vagyis tükör hiányában nem az optika által beküldött képet lehetett látni, hanem egy attól eltérő optikai rendszer, a kereső képét, ami csak hozzávetőleges volt a ténylegeshez képest, és szenvedett a parallaxishibától is.

A parallaxishiba nem más, mint a különálló optikai rendszerek tengelyhibája, azaz az egymással párhuzamos optikai tengelyek problémája. A kereső és az optika tengelyei kis mértékben ugyan, de máshová esnek a fényképezőben, és ha optikai tengelyeik párhuzamossága megmarad (nem metszik egymást sehol), akkor az optikában nem az lesz középen, ami a keresőben. Minél közelebbre fókuszálunk, a parallaxishiba annál jelentősebb. Ez volt az egyik technológiai oka annak, hogy a filmes fotózás korszakában a tükörreflexes gépek "győzelmet arattak" a távmérősök felett, hiszen az SLR-ekben az objektív optikai tengelye egybeesik a keresőével (részben azonos rendszert alkotnak exponálás előtt), ezért itt nem is lép fel a jelenség.

A zónás fókuszálás annyiból állt, hogy a fotós felbecsülte (vagy lemérte) a távolságot a gép és a tárgy között, majd ezt az értéket beállította az optika távolság-skáláján, és exponált. Értelemszerűen minél nagyobb volt a beállított rekeszérték, a hiperfokális skálán jól láthatóan kiszélesedett (a mozgó pöcköknek hála) a DOF-tartomány is, így kellő rutinnal igen gyorsan lehetett élességet állítani és fényképezni.

Ennyit tehát a DKL bajonettes optikák csodás, interaktív hiperfokális skálájáról.



Hogyan kell feltenni az adapterre a DKL bajonettes optikákat?

Sok mai, bajonettes optikánál teljesen mindegy, mi a beállított rekeszérték, csak fogja az ember az obit és felpattintja. A DKL-nél azonban kicsit vigyázni kell ezzel.

Az adapter akkor fogja tudni helyesen rekeszelni az objektívet, ha az adapteren a legnagyobb elérhető rekeszérték van kiválasztva felhelyezéskor, mert az objektív alapesetben zárt rekesszel pihen. Így felrakás előtt ellenőrizned kell, hogy az adapter a szélső maximális állásban legyen.

Ennyi a trükk.



A közelpont-probléma és annak megoldása

Közelítünk kicsit a terepteszthez, hiszen már csak egy kérdést kell megvizsgálnunk, ami szorosan kapcsolódik az adapterekhez és a használhatósághoz.

A DKL bajonettes optikák közelpontja nem túl jó (mindjárt látni fogod pontosan is). De ezen lehet segíteni.

A közelpont nem más, mint az a legkisebb távolság, amit még élesre lehet állítani egy objektívvel. Ha úgy tetszik, ellentéte a végtelen állásnak, hiszen végtelen állás felé haladva az optika közeledik a filmhez/szenzorhoz, közelpont felé haladva pedig távolodik tőle. Ebből következik, hogy - bizonyos megkötésekkel - ha távolabb kerül az optika az érzékelőtől, akkor csökkenhet a közelpontja.

Ezt a jelenséget használjuk ki makrózásnál közgyűrűk használata esetén: az optika és a gép távolsága drasztikusan megnő, a közelpont pedig nagyon lecsökken (egyszersmind elvész a végtelenbe fókuszálás lehetősége is, illetve a fény terjedésének fordított négyzetes távolságtörvénye miatt csökken a valós fényerő is).

Bár a DKL bajonettes optikák, például a cikkben is szereplő Retina-Tele-Xenar 4/135 közelpontja nagyon rossz (4 méter), beiktathatunk a rendszerbe egy olyan elemet, ami szükség esetén távolabb viszi a szenzortól.

Pontosan ezt tettem, amikor az objektívet bár Sony mirrorless gépen akartam használni, szándékosan Canon EF adapterrel szereltem fel, mert a Canon EF és a Sony E bajonett közé gyártanak helikoidos makró adaptert. Ez nem tesz mást, mint összezárt állásban pontosan kiadja az EF és az E bajonett vázmélysége közti különbséget (26mm vastag), ám helikoidjának tekerésével ez az érték növekszik. Vagyis a teljes optikai rendszer távolodik a szenzortól, így csökken a közelpont.

A dupla adapterezésnek köszönhetően a 135-ös közelpontja lehozható a szokásos és kényelmes 1 méterig, ráadásul úgy, hogy nem kell levenni a gépről, közgyűrűket cserélgetni alatta vagy bármi mást tenni vele. Természetesen ha a Retina-Xenar fókuszát végtelen állásba tesszük, magával a makró-helikoiddal is ugyanúgy tudunk fókuszálni, mint a gyári fókuszgyűrűvel.

Tény, hogy ez a megoldás nem működik, ha csak egy adaptert használsz, illetve nem is lenne ilyesminek hely, ha tükörreflexes digitális gépre teszed a DKL bajonettes optikát. De ha MILC-en vagy, tartsd észben a trükk lehetőségét.



DKL kosárka

Hogy a storytime se maradjon ki, fussunk neki onnan, hogy már kb. 3 éve pihen(t) a polcomon két DKL bajonettes objektív, egy Voigtländer Skoparex 35mm f/3,4 és egy Voigtländer Color-Skopar X 50mm f/2.8. Ezeket egyben vettem és bár nem tudtam pontosan, mire lesznek jók, abból a három nyilvánvaló tényből indultam ki, amiből minden vintage optika gyűjtő szokott:

A két optikához később csatlakozott tesztalanyunk, a 3.5/135 Schneider-Kreuznach Retina-Tele-Xenar, amit szintén a fenti három ok miatt nem tudtam nem megvenni, bár az is igaz hogy addigra már tisztában voltam vele, hogy a DKL bajonett hibátlanul adaptálható, fullframe és jó dolog. Csak időm nem volt.

Mostanáig. Történt azonban egy meleg tavaszi napon, hogy Noémivel nyakunkba vettük a Budai Várnegyedet, így most egy csokor fotó következik vegyesen, hogy te is beleszeress (az optikába).



Schneider-Kreuznach Retina-Tele-Xenar 3.5/135 terepteszt

Az adapterezést már megbeszéltük, csak egy praktikus dolog maradt hátra, a fényellenző. Ez egyetlen vintage optikának sem árt, és mivel a Xenarnak standard 58mm-es szűrőmenete van, a hozzá kapható olcsó fém napellenző tökéletesen illeszkedik rá, védi, és még az ütődésektől is óv.

Tesztgépünk egy Sony A7III-as, ahol pedig nem jelzem külön, ott a rekeszérték f/4 volt, vagyis az optika többnyire nyitott állapotban leledzett.

!

Jöjjön is azonnal a szokásos portrés kérdés: elég-e az f/4 fényerő 135mm-en? A rövid válasz: igen. A hosszabb: igen, mivel a 135mm már kistele, így vedd figyelembe, hogy a téma és a háttér távolsága egészen más (bár messzebb esik a céltárgy a szűkebb látószög miatt, többnyire emiatt a háttér is távolabb kerül - a 135-ösöknek praktikusan azért kell a hely). Kiderült ez már a 3.5/135-ös Sonnar tesztjénél és a 3.5/135-ös összehasonlító cikkben is: portréra - megfelelő komponálás esetén - tökéletesen elégséges a (3.5-)4/135 kombináció.

Ugyanez nem csak közeli, de fél-egész alakos portrékra is teljesen igaz.

Természetesen mindezt fullframe szenzoron értem. Croppos gépeken, például egy APS-C érzékelőn a látószög kisebb a crop-faktor miatt, így azonos téma-kitöltéshez messzebb állsz a portréalanytól, ezért távolabbra fókuszálsz, ami a háttér élesedését eredményezi. Ezért előnyösebb portrézni a fullframe (vagy még nagyobb) érzékelőméret. További szenzorméretes okosságokért kattints ide. Ha érdekel a szenzorméretek és a gyutávok valódi összefüggése, ebben a cikkben olvashatsz róla. Ha azt akarod tudni, milyen objektívvel érdemes portrézni, arról pedig ebben a cikkben találsz információkat.

A másik dolog, ami örömteli portréoptikává avanzsálja a Xenart, a rajzolata. Az ugyanis csodálatos. Valamiért úgy tűnik, hogy 135mm-en (kisebb fényerő esetén) viszonylag könnyű éles optikákat csinálni, és ez alól a Xenar sem kivétel. Ha szépen eltalálod a fókuszt, kristálytiszta rajzolattal fog megajándékozni.

Hogy ne csak nyitva nézegessük az optika képét, természetesen hoztam rekeszelést is (4-8), alább pedig mutatom a képek közepét és sarkait is:

f/4 és f/8 között szinte alig van érzékelhető különbség, és ez még a sarkokra is igaz. A vignettálás kicsit kisebb f/8-on, de rajzolatban még f/4-en is csodálatosan dolgozik az optika.

Természetesen manuális fókuszos optikáról beszélünk, viszont a viszonylag kis fényerő azt is jelenti, hogy kevésbé rutinosaknak is sokkal könnyebb lesz eltalálni az élességet.

A kromatikus aberráció - szintén a kis induló rekesznyílásnak köszönhetően - meglepően kicsi, szinte utólagos szűrés nélkül is alig látható normál fényviszonyok között, és csak a sarkok felé jelentkezik.

A fenti képen egyben a saroksötétedés egészen kulturált mértéke is megfigyelhető (mármint az optika korához képest szemlélve). Minél öregebb optikát vizsgál az ember, ez általában annál nagyobb probléma, itt viszont még nyitva is viszonylag kicsi a mértéke, így utómunkában könnyen korrigálható zajosodás vagy a színek torzulása nélkül is.

A korábban részletezett makró rásegítés nagyon jól jön, mert bizony szép számmal akadhatnak 4 méternél közelebbi témák is, amiket érdemes lehet megörökíteni.

A bokeh egyébként átlagosnak mondható: se nem túl karakteres, se nem túl krémes, tud karikázni, ha akar, de nem lesz "zizi" a háttér.

És a teszt szekció végére pár random kép:



Summa summarum

A 4/135-ös Retina-Tele-Xenar egy nagyszerű rajzolatú, kicsi és könnyű, minőségi és elegáns optika. Ha szereted, hogy egy objektívvel nem csak szép képeket lehet csinálni, de önmagában is iparművészeti értéke van, akkor feltétlenül érdemes egyet szerezned. Pláne ha ezt jó áron teheted meg. Árazás kérdésében persze nehéz a sávot belőni, mert szó szerint 10 és 100 ezer forint közötti értékeken tudnak mozogni ezek az objektívek, ami hatalmas szórás jelent.

Szervizelni elég macerás őket, mert ha szétszereled a hátsó bajonetett, a két mozgó hiperfokális pöcök miatt igazi rémálom lehet újra működően összerakni. Érdemes ezért szép állapotúra pályázni.

Nem való neked ez az objektív, ha szereted a nagy fényerőt, a nagy vasakat és a nagy kézben is jó fogást biztosító optikákat (a Tele-Xenar ugyanis elég pici).

Ha neked is vannak élményeid DKL bajonettes optikákkal, várunk téged a Vintage Pub csoportban, ahol megoszthatod a közösség tagjaival.

A fény és a DKL legyen veletek!


Mutasd meg másoknak is, hogy mit találtál:


Share



Hasznos tudást kaptál?

Legyél te is a vintage univerzum hőse! A tudásbázis anyagai ingyenesek és mindig azok is maradnak majd. Viszont a weboldalnak és minden hozzá kapcsolódó csatornának vannak fenntartási költségei. Ha szeretnéd segíteni a régi objektívek megmentését és bemutatását célzó munkámat, hozzájárulhatsz egy általad választott összeggel. A támogatást PayPal.me segítségével biztonságosan tudod elküldeni:

Köszönöm, hogy segítetted a tudás terjedését! Ha a megjegyzés rovatban megadtad a nevedet is (nem kötelező), szerepelni fogsz a hősök között: Rostás Csaba, Kováts Péter, Szász Márton, Hunyadi Áron, Tipold Gábor, Gyarmati Balázs, Tamás Éva, Zsoldos Tibor, Hajdu Máté, Horváth Kitti, Szlávik József, Tordai László, Keserű Gergő, Keresztes László Péter, Somogyi László, Rácz András, Szántó Sándor, Zubán Gergely, Erhardt Balázs, Kovács Attila, Magyar Antal, Szabó József, Máté Gyula, Boros András, Vaszkun Gábor, Erhardt Balázs, Kirner Richard, Tímea Bokodi, Káposztás Viktória, Bóka Zsuzsa, Hargitay Zoltán, Koncz Benő, Zubán Gergely, Josef Tiglezan, Gábor Balázs, Papp György


Ha maradt még bármi kérdésed, vagy elmondanád véleményedet, várunk a Vintage Pubban és a blog facebook-oldalán.



Érdemes követni:



Ezek a típustesztek is tetszeni fognak:


9 Pentax optika, amitől dobsz egy hátast

DKL kisokos és Schneider-Kreuznach Retina-Tele-Xenar 4/135mm teszt

Mítoszdöntögető 3.5/135mm-es teszt

A manuál jelene: Irix 45mm f/1.4 teszt

Egy jó orosz objektív: Zenitar-M 50mm f/1.7 teszt

Szupergyors középformátumú objektív házilag, fillérekből (Pentatar 1.8/120 P6)

Nyári kalandok a világ legkisebb tükörreflexes rendszerével: Pentax 110 teszt (digi/film)

Best buy? Tokina AT-X SD 80-200mm f/2.8 teszt

(Majdnem) rekorder: Soligor 135mm f/1.5 teszt

Az orosz portrészörnyeteg: Helios 40-2 1.5/85

101 tesztkép (és vélemény): Konica Hexanon 1.8/40

Tamron SP 180mm f/2.5 IF: legenda gyorsteszten

Éjjellátó napvilágon: Cyclop-M1 85mm f/1.2 gyorsteszt

Hispan 10 kedvenc objektívje

Veszélyeztetett faj: CZJ DDR Pancolar MC 80mm f/1.8 gyorsteszt

Régi adósság: Canon nFD 1.2/85L teszt

Fullframe apróság: Argus Tele-Sandmar 100mm f/4.5

Canon nFD 300mm f/2.8 L IF tisztítás és tesztképek

Carl Zeiss Planar 1.4/50 T* gyorsteszt

A keletnémetek büszkesége: CZJ Sonnar 2.8/200

Zeiss Sonnar 3.5/135 Zebra - Prémium portréoptika aprópénzért

Turista mód-ON: Vivitar Series 1 28-105mm f/2.8-3.8 gyalogteszt

Kistelés-portrés kalandok: Porst 1.8/135mm teszt

Cyclop vs. Helios 40-2

Teszten járt itt 2017 bombája: Zeiss Equatis 75mm f/0.75

Egy zoom mind felett?: Vivitar Series 1 35-85mm f/2.8 teszt

Canon FD 800mm f/5.6L - Kis tisztítás, kis teszt, hatalmas élmény

Drágaságom, ritkaságom: Biotar 75mm f/1.5 M42 teszt

Takumar, de melyik?

Távmérős esettanulmány: Jupiter 3 1.5/50

Öreg 50-es nem vén 50-es | vintage optikák tesztje

Nagyvárosi nagylátó: Fish-eye Takumar 17mm f/4 teszt

További cikkek a tudásbázisban...

Köszönöm a kitartó segítséget Noéminek a kamera túloldalán. A kész anyag áttekintését és kritikáit köszönöm Papp Dórának, Lampert Benedeknek és Tóth Gábor Szabolcsnak. A kódolásban nyújtott segítséget köszönöm Pintér Zsoltnak.

BIO

A cikk szerzője 2011-ben kezdett fotózni. A mai napig abszolút amatőrnek vallja magát, aki sokkal inkább az alkotás öröméért, mint bármilyen javadalmazásért dolgozik. Végigjárta a digitálisok ranglétráját (350D, 20D, 50D, 5DMII, A7, A7II, A7III), de egyre többet játszik analógokkal is. Időközben rájött, hogy az optika sokkal fontosabb, mint a váz. Valamiért ösztönösen szereti a mirrorlesst és a minél egyszerűbb, de agyafúrtabb megoldásokat. Saját magára a "géptulajdonos" megjelölést szereti alkalmazni, ami jobban lefedi technikai részletek iránti rajongását. 2021-ben okleveles fotográfus lett, legyen ez akár jó, akár rossz dolog.

Manuális objektívekkel 2014 eleje óta foglalkozik, 2015-ben pedig összegyűjtötte és letesztelte a legtöbb elérhető árú 50mm-es optikát. Nem csak gyűjti, de szereti, javítja, és használja is objektívjeit, hiszen a vitrinben tartott felszerelésnek csak ára van, nem pedig értéke. Ha hívják, örömmel osztja meg tapasztalatait és élményeit személyesen is élő előadásokon vagy a vintage pub személyes találkozóin, ezen felül pedig szorgosan építi az online is elérhető tudásbázist.

A fotózásnak minden lépését fontosnak tartja, ezért a gondolat teremtő erejéről és az alkotás önmagára visszamutató értelméről és boldogságáról is sokat lehet hallani nála. Ha csatlakoznál hozzá, a vintage pubban általában megtalálod, a pult mellett rögtön jobbra. Tovább...

hispan's photoblog C 2011-2021 (eredeti megjelenés: 2021. július 5., utolsó módosítás: 2021. július 5.)