Hosszú évtizedeket túlélt vintage optika csodák akkor is szenvedhetnek betegségektől, ha a legnagyobb gondossággal vigyáztak rájuk. Ezek többsége anyagfáradásokhoz kapcsolható, mind amilyen például a lencsetagokat összeragasztó balzsamok fáradása vagy éppen a lencsetagok szélén használt festékek elváltozásai. Utóbbi maga a Schneideritis, mely nevét onnan kapta, hogy a Schneider objektívekben gyakrabban jelentkezik, de egyébként szinte bármilyen optikát érinthet.

Egy összetett lencserendszerben számtalan különböző alakú, típusú és funkciójú lencse van, ezekben pedig különböző módokon viselkedik a beérkező fény. Bizonyos tagok olyan szögekben kapják a belépő fénysugarakat, hogy azok a lencsék szélén visszatükröződhetnek. A rendszerben "kóválygó" felesleges fény nem kívánatos, hiszen flareket hoz létre és általában véve csökkenti a kontrasztot. Ezért ezeknek az elemeknek a szélét a gyártók matt fekete festéssel látták el, ami a szélekre érkező fénysugarakat elnyeli, és azok nem jutnak vissza az üvegbe. Ezért van az, hogy nem minden tag széle fekete, csak ahol ezt a fény útja indokolja.

Ez a bizonyos fekete festés számtalan alapanyagból készülhet (és készült is). A vele kapcsolatos fő követelmény az, hogy a lehető legtöbb fényt nyelje el, ezen kívül nem baj, ha tartós, és bírja az általában jellemző -25 - +50 fokos hőmérsékleti tartományt, meg a napsütésből érkező direkt UV sugárzást.

Vintage optikáknál gyakran előfordul ennek a fekete festésnek a leválása, ami vagy igen látványosan, darabokban történik, vagy pedig a Schneideritis nevű betegség keretei között. Előbbi, direkt leválás azért is gond, mert a festékdarabkák megjelennek a lencsék felületein, tehát közvetlenül szólnak bele a képalkotásba és átnézve az optikán is jelentős koszt eredményeznek. Ezzel szemben a Schneideritis, amit a következő képen is láthatsz, közvetett probléma.

Közvetett, ugyanis nem jelent a lencserendszerbe potyogó koszt: a fehér foltok nem a festék leválásából származnak. Éppen ezért optimális körülmények között nem érintik a rajzolatot. Egy schneideritises optikával lehet fotózni, és ha nincsenek direkt szembefények (vagy más olyan, speciális fények a lencserendszerben, amik nagy mértékben verődnek vissza bizonyos tagok oldaláról), akkor kvázi hibátlanul teszi a dolgát. A probléma az, hogy sok esetben a nem teljesen fekete felület visszaverődéseket, flareket és kontrasztvesztést okoz, emellett meg nem is szép.

Ebben a cikkben egy Schneideritis által gyakran sújtott optikát fogunk megjavítani. A Zeiss Flektogon 50mm f/4 P6-os (középformátumra) gyártott objektívet, különösen a kései, "redlabel" kivitelt sokszor érinti a jelenség. Elsőre talán nem is egyértelmű, hogy miről van itt szó, így diagnosztizálunk kicsit. A Schneideritis nem az optikai elemek tokozása belső felének a problémája, ami hamar kiderül, ha kiszereljük a problémás blokkot.

Jól látható, hogy a fehér pöttyök akkor is ott vannak, az üveg szabadon áll, így a probléma biztosan annak külső festésében lesz. A trükk azonban az, hogy ha ezt a festést kívülről vizsgáljuk, akkor semmi probléma sem látszik: nincsenek rajta apró "lyukak", teljesen intakt az egész.

Ezért az a megoldás, hogy az elöregedett festésre egy második, új réteget kenünk, nem vezet eredményre, hiszen a fehér pöttyöződés az üveg oldalának felülete és az eredeti festés között van. Utóbbit tehát el kell távolítani.

A legtöbb gyári festéket az aceton oldja, így óvatosan és alaposan le lehet vele törölni mindenhonnan (nagyobb mennyiség esetén be is lehet áztatni egy kis időre a nem ragasztott lencséket; ragasztottakat ne, mert az aceton a legtöbb üvegragasztót is oldja!).

Vannak olyan fekete festéses eljárások, amiket nem lehet vegyszeres úton eltávolítani, például újabb, EF rendszerű Canon optikák egyes részeiről. Ezekből is járt már pár a szerelőműhelyben, és a szélükön levő, mechanikai sérülést szenvedett eredeti festést nem sikerült semmilyen módon eltávolítani (vélhetően rá van égetve a lencsetag szélére).

A festés hiánya világosan mutatja, hogy az optika így nem maradhat. Ezt azért írom, mert sok esetben kontár munka történik, és látni olyan "felújított, leszervizelt" optikákat, amikről a schneideritises festést egyszerűen letörölték, majd a tagot visszarakták a tokozásába (mely látszólag fekete). A probléma ezzel az, hogy a visszaverődéseket az üveg szélének felületén kell és lehet a leghatékonyabban megállítani, így az új festés nem hiányozhat.

Mivel érdemes felvinni az új réteget? Korábban említettem pár szempontot, ezek pedig a friss festékre is igazak. A legjobban a matt fekete modellfesték vált be az évek alatt, hiszen ez tartós, bírja az UV sugárzást és a hőingadozást is, nem töredezik és kellően "sötét" (=elég fényt nyel el), ráadásul nem kerül egy vagyonba. Léteznek ennél durvább fekete festékek is, amik fényelnyelő képessége közelít az elméleti maximumhoz. A következő kép nem CGI, hanem igazi fotó:

Az egyik ilyen a Vantablack, amivel néha feketére festenek egy-egy autót, ami szinte eltűnik, azonban ezek drágák és nem is tartósak (mivel ez igaz lehet a képen látható kocsira, is, pontosítok: a festésre gondoltam). Szóval maradjunk az elérhető verziónál:

A festést érdemes úgy végezni, hogy az optikai tagot egy stabil, forgatható és nem csúszós felületre helyezzük, így nem fogunk semmit összemaszatolni és munka közben könnyen tudjuk mozgatni a tagot. Ha kilógsz kicsit az eredeti festés vonalából, ne aggódj, mindjárt visszatérünk erre.

Munka közben törekedjünk az egyenletes fedésre. A modellfestékeket általában hígítani kell az eredeti feladatukhoz, itt azonban erre nincsen szükség, és sok esetben már egyetlen rétegben is elég fedést adnak. Arra vigyázz, hogy kettő vagy több réteg esetén a festék rétegvastagsága már olyan nagy lehet, hogy a nagyon precízen esztergált eredeti helyére/tokozásába az üveg tag nem fér bele, vagy csak erővel tudod belenyomni, és utána igen nehéz onnan kiszedni. Így csak annyit használj, amennyi ahhoz kell, hogy átlátszatlan fekete réteget kapj.

A festés teljes száradása után jöhet az igazítás, vagyis a festék letörlés onnan, ahova az nem kell. Ilyen részek jellemzően az üveg szélek peremei. Mivel a makettfestéket is oldja az aceton (vagy a saját oldószere), óvatosan és precízen vissza tudod törölni addig a vonalig, ameddig kell. Bizonyos speciális esetekben maszkolni is szükséges lehet, de mivel a festés vonala többnyire követi a lencsetag valamilyen éles határvonalát is, erre ritkán van szükség.

A visszatörlés után a felületeken maradhatnak vegyszernyomok, hiszen az aceton magában is nyommal szárad, pláne festékmaradványokkal. Ezeket azonban már könnyen el tudod távolítani a szokásos módon, 50 vagy 90%-os alkohollal, ami a festést sem oldja, így nagyon könnyű a dolgod.

Az új festést kapott optikai elembe szemből belenézve immár nyomát sem látod a Schneideritisnek.

Az optika összeszerelésénél ügyelj rá, hogy a festés ne sérüljön sehol. Ha valahol "lekarcolod", akkor az az optikába szemből belenézve látszani fog.

A különbség a régi és az új helyzet között igen látványos tud lenni, és jelentősen javíthatja a teljesítmény mellett az optika esztétikai képét is:

Köszönöm, hogy velem tartottál. Ha teheted, ments meg te is egy vintage optikát, vagy keress meg ezzel kapcsolatban a szerelőműhelyben.

A Vintage Pub közössége a nap 24 órájában vár, hogy megoszthasd velünk élményeidet.

A pöttymentes festések és a fény legyenek veletek!