Megszokhattad már az internetnek e zavaros zugában, hogy se szeri, se száma az egyedi vetítőoptika-adaptálásoknak. Ezek többnyire nem arról híresek, hogy kicsik és könnyűek, mert egyrészt eleve nagy szokott lenni az adaptált üvegek tömege, másrészt nagy a mancsom és szeretem, ha átmérő tekintetében is kézre állnak a megépített eszközök. Viszont ma valami egészen más irányba fogunk elmenni, aminek két oka is van.

Az első ok, hogy e cikk alanya, egy Lenkinap (Ленкинап) OKC 1-35-1 35mm f/2 redP objektív nem vetítőgépekben dolgozott (ilyenformán nem is vetítőoptika), hanem filmfelvevőkben. Innen ered nevében a C, azaz Cine jelölés. Saját fókuszmechanikája vagy standard csatlakozása ugyanúgy nincsen, mint egy vetítőobjektívnek (egyedül egy csavarmenet van a hátulján). Az én példányom egy házi készítésű, azonosíthatatlan alumínium "adapterben" érkezett, amiből komoly munka volt kifejteni. Van azonban benne fényrekesz, amit működő állapotban szerettem volna megtartani. Ez komplikálja kicsit az építést, de megoldjuk!

Optikai képlete 6 lencse 5 tagban (ahol a front blokkban csak 2 lencse van, ez érdekes). Két, hozzá külsőre és számadataiban is nagyon hasonló objektív is elérhető a piacon. Az egyik a Helios-33 2/35, a másik a PO4-1M 2/35, amik valószínűleg kb. ugyanazt takarják, csak más elnevezéssel és más célra. Ezt viszont ne vedd készpénznek addig, amíg nem bizonyosodtam meg róla.

A második ok, hogy ez az objektív igen apró. És ha már kicsi, akkor úgy voltam vele, hogy kerüljön a lehető legkisebb házazásba, mégpedig olyan csatlakozással, ami a leglaposabb adaptert engedi meg, hogy a fényképezőre rakott kész mű mindennel együtt is kompakt maradjon. Hogy ez végül hogyan sikerült, arról szól ez a történet.

Az elkészült művet is majd egy paramétereiben hasonló, 2/35-ös optikával, egy Canon nFD-vel hasonlítom össze, így induljunk innen:

Amit az optikáról tudnunk kell, mielőtt hentesbárdot ragadunk: ahogy azt az érkezéséről készült videóban is láthattad, az egész szerkezet hosszában és széltében is nagyon picike. A teljes átmérője kevesebb, mint 40mm, ami azért lesz fontos, mert megengedi, hogy a hozzá választott fókuszmechanika is karcsú legyen.

Hogy miért kell hozzá fókuszmechanika, és az milyen lesz? Ezt a következőképpen tudod elképzelni: egy (fix optikai blokkos) objektív úgy fókuszál, hogy közeledik és távolodik a szenzorhoz (vagy filmhez) képest. Minél közelebb van a képsíkhoz, annál jobban halad a végtelen fókusz felé (túl is tud menni rajta) és minél távolabb van tőle, annál közelebbre fókuszál. Mármost az adaptálásnál úgy kell gondolkodni, hogy a választott fókuszmechanika (és a hozzá választott csatlakozás bázistávolsága) összezárt állapotban kiadja a végtelent (vagyis elég közel engedje az optikai blokkot a képsíkhoz), majd fókuszálás során annyira távolítsa el a képsíktól, hogy egy kényelmes közelpont jöjjön létre.

Mint már kisakkoztad fejben, minél hosszabb úton tudja mozgatni a fókuszmechanika az optikát, annál kisebb lehet a közelpontja. Van persze egy elméleti és gyakorlati érték, amennyire érdemes lecsökkenteni a közelpontot, de gyújtótávolság függvényében azért 35mm körül és alatt érdemes kb. 20-30 centiig, 50mm körül és alatt kb. 50cm-ig, 80mm és felette pedig 1-2 méterig jönni. A legtöbb gyári objektív is hasonló értékekkel dolgozik, mert a mindennapokban ezek kényelmesek (kivétel persze a kifejezetten makrózásra szánt objektívek, de azoknak a leképezési aránya /az optika által rajzolt képméret és a tárgy valódi méretének hányadosa/ is speciális; ezért nem érdemes makrózni akármivel).

Itt összeér a kis OKC 1-35-1 optika átmérőjének és a választott fókuszmechanikának a története, ugyanis az objektív szépen elsüllyed egy M42-M39 csatlakozású fókuszhelikoid belsejében függetlenül attól, hogy az milyen hosszú. Mivel “csupafókusz” házazást képzeltem el, ahol a (kis méretű) objektív teljes külseje forgatható, egy 25-55mm-es úton járó fókuszmechanikát választottam, ami hosszában is teljesen befogadja az optikai blokkot.

Miért nem egy még nagyobb, 36-90mm-es kivitelre esett a választásom? Ennek oka egyrészt az, hogy a 25-55-ös helikoiddal is elérhető az igen kényelmes 20-30cm-es közelpont, másrészt az, hogy hosszabb helikoid esetén már nem lehetne az objektív rekeszét vezérelni. Utóbbit ugyanis úgy oldottam meg, hogy az (egyébként hátul/oldalt lévő) rekeszgyűrű kapott előrefelé egy toldást (egy 35mm-es film műanyag tárolódobozának hengeres kis teste éppen megfelelő méretű volt, ezt ráolvasztottam/ragasztottam az eredeti fém részre), és az optikai blokk külső-első peremén egy gyűrűt alakítottam ki a segítségével, amit könnyen lehet kézzel forgatni.

Olyan ez, mint a régi Leica vagy Industar optikák rekeszvezérlése, ahol egy kis gyűrű van a frontlencse pereme körül. Így mechanikailag még kezelhető bonyolultságú maradt a szerkezet és egyszerű az építés, de nem veszett el a rekeszelés lehetősége sem.

Az előbb azt írtam, hogy M42-M39 végű helikoiddal dolgoztam. De miért nem M42-M42-vel? Itt érkezünk meg a választott csatlakozás kérdéséhez. Amikor vetítő- vagy cine-objektíveket adaptálok, mindig arra törekszem, hogy olyan csatlakozással építsem őket, ami a lehető leguniverzálisabb. A választást azonban korlátozza két dolog:

• az optikai blokk bázistávolsága, vagyis az a legkisebb távolság, ahol a vetített kép a végtelenben is éles: ezt kellően kicsi bázistávú csatlakozással el kell érni, különben nem fog tudni bármeddig fókuszálni az optika
• a vetített képkör nagysága és a kívánt célrendszer érzékelőjének (vagy filmkockájának) mérete: ha nem elég nagy a választott csatlakozás belső átmérője, akkor az árnyékolhat, vagyis vignettálás jön létre

Mármost jelen esetben a Lenkinap OKC 1-35-1 bázistávolsága kb. 30mm, így az M42-es csatlakozás (és ezzel együtt az összes tükörreflexes bajonett) szóba sem jött, mert ezeknek 45mm körül van a vázmélysége. (D)SLR rendszereken egyszerűen nem tudna az optikai blokk elég közel kerülni a szenzorhoz/filmhez, hogy végtelenbe is tudjon fókuszálni.

Ha már így jártunk, akkor marad a távmérős/MILC világ. Ezen a téren kedvenc és univerzálisnak mondható csatlakozásom az M39/Leica M kombináció. Azért mondom, hogy kombináció, mert az építés során az M39 végű helikoidra egy M39 - Leica M adaptergyűrű kerül (egész egyszerűen azért, mert a bajonettes csatlakozást a mindennapokban kényelmesebb használni, mint a csavarmenetest), de ezt letekerve az optika ugyanúgy működik M39 adaptereken vagy vázakon is.

A másik ok, amiért jelen esetben örültem az optika kis vetített képtávolságának, az, hogy egy kisebb bázistávolságú csatlakozás laposabb adaptert is igényel, így a teljes szett (fényképező + adapter /ha kell/ + váz) mérete is kicsi marad. Mutatok majd róla képet!

Most már minden előkészületet megtettünk, nézzük az építést!

Mivel az optikai blokk a fókuszmechanikába süllyed, nem lehetett a szokásos módon, a helikoid elejére csavarni vagy rögzíteni semmivel. Egy áthidaló alkatrészre volt szükség, ami beleillett a helikoid belső-alsó felébe és rá lehetett rögzíteni az optikát is (úgy, hogy átférjen rajta annak hátsó lencsetagja). Ebben a konkrét esetben egy korábbi bontásból származó darabot használtam, ami egykor talán egy másik objektív rekeszházát tartotta egyben, de ez nem is annyira fontos, mert esélyes, hogy ha egy ilyen projektre adod a fejedet, ezt az áthidaló elemet a pontos méréseid fényében majd le kell gyártanod valahogyan. Ez a macerás rész.

Az áthidalónkat aztán oldalról három csavarral a helikoid belső részébe rögzítettem. Figyelni kell a pontos felfekvésre, hogy a képsíkkal majd ne legyen gond később.

Az előző művelethez persze szét kell szerelni a helikoidot. Ez nem bonyolult, mert szemből és hátulról 3+3 csavar fogja, belül pedig 2+2 vezetőcsavar van. Inkább arra figyelj, hogy a széttekert meneteket bontás előtt jelöld össze, hogy összeszerelésnél passzoljon minden.

Ha az áthidaló a helikoid belső hengeréhez van rögzítve, akkor jöhet bele az optikai blokk, amit előzőleg tisztítottam (a nameplate kicsavarása után kijönnek előrefelé a lencsék és a rekeszház is).

Ezt három kis fém nyelv és három csavar használatával rögzítettem, majd a végén az egész matt fekete festést kapott, hogy ne tükrözzön semmit a szenzor/film felé.

Végül jöhet a helikoid összeszerelése, és az M39 - Leica M adapter felcsavarása. Hogy lehessen használni standard szűrőket, ellenzőket vagy kupakokat is, a front részt egy M42-M55 step up ring segítségével egészítettem ki (ezt is csak fel kell csavarni). Ettől kezdve a szerkezetnek standard 55mm szűrőmenete van.

A tökéletes összhatáshoz és védelemhez egy szintén piros 55mm UV filtert tettem az objektív elejére. Ez ugyan akadályozza a rekeszelést (le kell csavarni, ha szűkíteni akarod a fényrekeszt), de a gyakorlatban abszolút nem zavaró, mert a bájos rajzolat előcsalogatásához úgyis többnyire f/2-n használtam az objektívet.

Utolsó lépésben a teljes hátsó/belső szekció kap még egy fekete visszaverődés-gátló festékréteget, hogy a szenzor/film aknájában semmi se okozzon felesleges becsillanást vagy visszatükröződést.

Célom teljesült (ördögi kacaj): a kész optika pici, könnyű, kompakt, egész külseje egyetlen nagy fókuszgyűrű, valamint megmaradt a rekeszelés lehetősége is. Összehasonlítva egy paramétereiben azonos (35mm f/2 fullframe) optikával, egy Canon nFD 2/35-össel, jól látható a fizikai kiterjedése:

A Canonnal szemben megvan az az előnyünk is, hogy a Leica M csatlakozásnak hála sokkal laposabb adaptert igényel, mint egy FD (vagy más SLR) rendszerű optika, így a teljes szett is igen kicsi lehet.

Mehetünk tesztelni, és kiderül végre, mit tud a 35mm f/2 kombináció!

Terepteszt

Eddig nem ejtettem szót a vetített képkör nagyságáról, ez azonban most válik nagyon fontossá, mert eldől, hogy milyen gépen van értelme használni az apróságunkat. Az a helyzet ugyanis, hogy a Leica M csatlakozás megengedi mind a fullframe MILC-ek társítását, mind pedig a nagyobb, GFX szenzoros gépekét is.

Sajnos azt kell mondjam, hogy sok értelme nincsen feltenni a 44*33-as GFX szenzorra, mert a vetített képkörnek éles a határa és nem is fedi le ezt a méretet. Mutatom azért a képet a hatás kedvéért középformátumon, hátha valaki éppen ilyen képi világot keres:

Ebből már sejtheted, hogy végtelenbe fókuszálva, ahol a hátsó lencsetag a legközelebb van a szenzorhoz, tehát a legkisebb a vetített fénykúp metszete, még a fullframe lefedettség sincsen meg. Ezért biztonságosan inkább azt mondanám, hogy távoli végállásban egy APS-H méret érhető el, ami félúton van a fullframe és az APS-C között.

Ellenben ha elkezdünk közelebbre fókuszálni, és a hátsó tag távolodik, úgy nő egyre a lefedett képkör, ezért 1-2 méteres távolságban már teljes a fullframe lefedettségünk is! Szóval határeset, hogy pontosan mekkora a képkör.

Hogy miért változik ennyire nagy mértékben a képkör nagysága attól függően, hogy milyen távolságba fókuszálunk? Ennek itt két dologhoz van köze:

1) Általánosságban ha egy optika teljes lencserendszere egyben mozog előre-hátra a fókuszálás közben, akkor az a fénykúp, amit vetít, szintén "mozog" előre hátra a szenzoron, ezért abból a szenzor máshol fog kimetszeni egy réteget. Márpedig tudjuk, hogy a kúpok metszetei eltérő helyeken eltérő alapterületűek. Az alábbi ábra segít ennek megértésében:

Itt látható, hogy azért lehet nagyobb az OKC 1-35-1 képköre a közelpont felé, mint végtelenben, mert előbbi esetben a fénykúp egy nagyobb területű metszetén éri a szenzort.

2) Másfelől minél kisebb egy optika bázistávolsága (vagyis minél közelebb van a szenzorhoz), annál kisebb utat kell bejárnia fókuszálás közben végtelen és közelpont között, cserébe annál nagyobb mértékben változik a fénykúp szélessége. Vagyis jelen esetben igen nagy a vetített képkör nagyságának változása a fókuszmechanika munkája közben.

Utóbbi lesz majd az oka annak a szerencsés körülménynek, hogy miért olyan kicsi az épített optikánk közelpontja, de erről nemsokára...

Még egy érdekes dolog, ezzel általában kevesen találkoznak, akik nem használnak nagyobb szenzoron kisebb vetített képkört: rekeszelve az optika szélének képe tisztul és csökken a vignettálás. Ez utóbbi valójában annak köszönhető, hogy a képkör széle karakteresebbé válik, kevésbé elmosódott. A következő három képen f/2, f/5.6 és f/8 értékeken láthatod az objektív képét:

Ha a szenzorméretek és vetített képkörök kérdése részletesebben is érdekel, akkor ezt az eszközt ajánlom figyelmedbe, ahol interaktív módon tudod megnézni az egyes rendszerek képméreteit és a hozzájuk kapcsolódó képköröket.

A fentiek nyomán a tesztképeket egy A7II masinával vettem fel, hiszen felesleges lett volna a GFX szenzorát dolgoztatni, ha úgysincsen teljesen kirajzolva. Belenyúlás csak a színekbe/görbékbe van itt-ott, illetve ahol kellett, ott APS-C vagy APS-H méretre croppolás. Más képi elemet vagy minőséget nem változtattam meg. Ahol nem jelzem külön, ott nyitott (f/2) rekesszel dolgoztam.

Ami a rajzolatot illeti, az persze kompromisszumos. Nyitva, f/2-n van egy kis dreamy réteg a képeken, ami egyébként jól is áll a dolognak. Ez jellemző az orosz vetítőkre, amik hadilábon állnak a kontraszttal. Ennek ellenére a képmező közepe bőven használható kategória, inkább a sarkokkal kell vigyázni:

A rajz nyitva a közelpont felé sem romlik, sőt, kis mértékben még javul is, így a közeli fókuszú képeken rendszerint jobb eredmény ad.

Kicsit rekeszelve, kb. 5.6 vagy 8 környékére aztán a teljes képkör kitisztul. A sötét sarkokat természetesen itt is levágtam, tehát kb. egy APS-H képkocka méretét látod a képen, illetve annak a közepét/sarkát:

Bár az optika frontján és a hátsó lencsefelületen is vannak korábbi tisztításokból eredő karcok és bevonatkopások, ezek valószínűleg minimális mértékben avatkoznak bele a képalkotásba. Ezt azért merem kijelenteni előre, mert nyitott rekesszel egyébként sem penge éles a rajzolat, illetve ezek az orosz optikák bizony elég érzékenyek a szembefényekre.

Kromatikus aberrációt a várthoz képest nem sokat tapasztaltam, pedig az orosz objektívek erre kifejezetten hajlamosak.

Említettem már korábban a közelpontot, mely szinte mérhetetlenül kicsi. Na jó, nem viccelem el a dolgot: a frontlencsétől akár pár centire lévő tárgyakra is lehet fókuszálni, ennek oka pedig az, hogy a kis bázistávolság miatt a fókuszáláshoz elég (lenne) kis mozgás is.

Én viszont a szükségeshez képest igen hosszú úton közlekedő fókuszmechanikát választottam, amit ráadásul meg lehet fejelni egy olyan adapterrel, ami maga is tudja változtatni a vastagságát. Ezeket jellemzően "macro" vagy "helicoid" adapter néven leled, jelen esetben pedig egy Sony E - Leica M adapterről van szó, amivel tehát még tovább csökkenthető az egyébként is extrém kicsi közelpont. A második kép nem kivágás az elsőből, hanem a legkisebb közelpontot mutatja (az elsőnél kb. 25 centi volt a fókusztáv, a másodiknál kb. 3 centi):

Mivel rekeszelhető az optika, akár értelmes makro felvételek készítésére is alkalmassá válik, hovatovább a stacking lehetősége sem kizárt! Alább két kép nyitott rekesszel (szintén kb. 25 centis és 3 centis fókusztávval), majd egy harmadik, amit f/8-on csináltam közelponton, 10 képes stack kézből:

Bokeh? Az van! Már persze kellően kis fókusztávolságot választva. A szokásos oroszos swirly hatás is érzékelhető, ráadásul elég erősen, mivel nagyon "közel" vagyunk a valódi képszélekhez, így amennyire az lehetséges, a csavarodás ki van maxolva.

Portré? Persze! Már aki szereti a szélesebb portrékat. Nekem kevésbé kenyerem a 35mm (itt a crop miatt kicsit több is), bár a nyáron próbáltam magamat rávenni nagyobb látószögű portrékra is, hogy tágítsam a komfortzónát.

Lényeg a lényeg: a 2/35-ös kombó elég háttérmosást ad ahhoz, hogy szeparálni lehessen a modellt, a dreamy hatás pedig csak hozzátesz a dologhoz. Nem Zeiss élességű képekről beszélünk, de az atmoszféra is egészen más.

Felfedezőutunk végén vegyes csokor:

Summa summarum

Megéri-e vesződnöd a LOMO Lenkinap OKC 1-35-1 2/35 adaptálásával? Nézzük a számokat: az építéshez használt alkatrészek költsége kb. 20.000 forint, maga az optika azonban igen borsos árakon tud gazdára találni, egész konkrétan kiviteltől függően 50.000 és 200.000 forint között. Áucs. Nem olcsó mulatság, és ezekbe még nem számoltuk bele az építés idejét és energiáját. Szóval kétszer is meggondolod.

Az anyagi része mellett azonban lehet egy roppant egyedi atmoszférával rendelkező, nagyon apró, jó fényerejű és rekeszelhető objektíved, ami kiváló lehet akár kis méretű utazótársnak is, emellett könnyű adaptálni MILC-ekre, és bizonyos esetekben fullframen is szépen működik.

Ha van egy ilyen objektíved, de technikai problémád akadt vele vagy adaptálni szeretnéd, támadj meg vele a szerelőműhelyben.

Ha tapasztalataidat vagy képeidet osztanád meg velünk, vár a Vintage Pub virtuális kocsmájának lelkes közössége.

A fény és az adaptált optikák legyenek veletek!