hispan's photoblog
site version 10.2.3.5


Franciázunk:
Angenieux DEM 2.3/180 APO
teszt

Háttérmosás non plus ultra, francia módra.


2024. október 10. • Horváth Krisztián

Szerintem még nem is volt a blogon cikk francia optikáról, pedig az Angénieux csinált ezt-azt az elmúlt számtalan évtizedben, ami említésre méltó. Ebből a sokból ma mutatok nektek egy gyöngyszemet, a 2.3/180 APO objektívet, mely pusztán már a számadatai alapján is megérdemel pár szót.

De előbb pár szót a cégről!

Franciázunk: Angenieux DEM 2.3/180 APO teszt | hispan's photoblog Az Angenieux 1935-ben alakult meg Párizsban, alapító névadója Pierre Angénieux. Az eredeti logóban ezért a P. előtag nem a "Paris" rövidítése, hanem az alapítóé. Meg miért írták volna kétszer a város nevét? Apropó: tudjátok, hány ember kell Párizs megvédéséhez? Nem? Nem baj, senki sem tudja. Sosem próbálták még.

Számunkra kiemelten fontos mérföldkő az 1950-es év, amikor Pierre megalkotja az első retrofókusz rendszerű optikát, vagyis egy olyan objektívet, ahol a gyújtótávolság és a vetített kép távolsága nem azonos (korábban minden tükörreflexes fényképezőgép esetén a saját vázmélységénél kisebb gyújtótávolságú optikát nem lehetett rá felhelyezni; példának okáért egy 45,46mm vázmélységű M42 csavarmenetes SLR gépre 45,56mm volt a legkisebb gyújtótávolságú /legnagyobb látószögű/ lehetséges optika, hiszen ennél közelebb a tükör miatt semmi sem kerülhetett a filmsíkhoz; ezt változtatta meg a retrofókusz).

A következő években is érdekes technikai újítások és termékek fűződtek a vállalathoz, 1957-ben például piacra dobták az első 4x átfogású zoomot, a 17-68mm-est (16mm-es filmfelvevőkhöz tervezve). 1964 során egy 25mm f/0.95 Angenieux optikával készültek a Ranger 7 misszió keretében az első jó minőségű közeli Holdfotók. 1964-ben már 10x átfogású zoomokat is gyártottak, 1969-ben pedig az Apollo 11 fedélzetén egy 6x25-ös Angenieux zoom is helyet kapott. Az űrutazásban később is fontos szerepet vállaltak: ott voltak a Skylab amerikai űrállomáson, valamint 1981-ben a Columbia űrsikló első repülésénél is (utóbbi fedélzetén 3x8.2 és 15x8.5 Angenieux zoomok voltak). 2018-ban a Ceres aszteroidát megközelítő űrszonda fedélzetéről is Angenieux optikákkal továbbítottak fényképeket.

Franciázunk: Angenieux DEM 2.3/180 APO teszt | hispan's photoblog 1989-ben a Pierre Angénieux Oscar-díjat kapott a filmiparra gyakorolt kiemelkedő munkásságáért. A filmes világban a 2000-es évek elején is tevékeny volt a vállalat: bemutatták a 17-80 és 24-290mm Optimo zoomokat, amiket később további, díjazott változatok követtek, anamorfikus kivitelekben is. Magyar vonatkozás, hogy 2014-ben Zsigmond Vilmos operatőr munkássága előtt tisztelegtek, aki kapott is rögtön egy 56-152mm-es Optimo objektívet. De jó neki!

Ha nagyon részletesen érdekel a cég története, akkor ebből a színes-szagos pdf-ből sokkal több dolgot is megtudhattok.

Kisfilmes, kifejezetten fotózásra szánt termékekből kevesebb akadt a kínálatukban, mivel sosem ez volt a cég fő profilja. Ezért is érdekes a 2.3/180-asuk, amit fényképezőkre fejlesztettek.

Kérlek ne nézzétek meg, mennyibe kerül cikkünk tesztalanya. Sokba, nagyon sokba (a végén majd visszatérünk erre), és nekem sem a birtokomban van, hanem az oldal egyik lelkes követője küldte karbantartásra.

Az volt a gondja, hogy egyrészt koszos volt, másrészt a szerkezete úszott az olajban, harmadrészt a mechanika egyik fontos vezető csavarja nem akart kijönni a helyéről (így előbbi kettő sem volt orvosolható). Nekem való feladat.


Olvastad már a friss cikkeket a tudásbázisban?

Közepébe csapunk a típus bemutatásának, mert a vázolt hibáin keresztül sok dologra fény derül. Az első az, hogy ez egy dupla IF rendszerű, igen precíz szerkezet, vagyis két lebegő lencseblokk is van benne, a második és az utolsó. Mindkettő mozog fókuszálás közben, és ráadásul eltérő mértékben (erre utal a nevében a DEM jelölés /differential element movement/), ezért egy ilyen masina bontásakor elengedhetetlen, hogy nagyon pontosan összejelöljük a gyári állásokat, különben kezdődik a rémálom. Az a helyzet ugyanis, hogy bár van a helyes bázistávolságot beállító alátét gyűrű benne, ám az pusztán azért kerül bele, hogy a helyesen összeállított lencserendszer végtelenje koccra essen. Ha magában a lencserendszerben nem a helyes pozícióban vannak egymáshoz képest az elemek, akkor sehogyan sem fog értékelhető rajzolatot adni.

A 2.3/180-as Angenieux 8 lencsét 6 tagban tömörítő képlete tartalmaz összesen egy ED (extra low dispersion, azaz extra kis szórású) lencsét, illetve egy apokromatikus párost is (innen az APO jelölés), ez pedig segít majd nekünk minimalizálni a színhibákat, vagyis a kromatikus aberrációt (erre a tereptesztnél visszatérünk).

A gyártó saját bevallása szerint multi layer coatingot, azaz többrétegű bevonatot használt minden lencse minden felületén, összesen több mint 56 rétegben. Ennek köszönhetően 99,8%-os a fényátengedés a rendszeren keresztül. Ebből valamennyit az évtizedek alatt elpusztított a gombasav és annak tisztítása, de mindenképpen nagyon korszerű bevonatokról van szó.


[X] hirdetés

Az optika szerkezete vélhetően azért úszott a kenőanyagban, mert valaki már megpróbálta megkenni a fókuszmechanikát, de szétszedni nem merte vagy tudta a belső blokkot, így maradt a hozzáférhető részek nyakon öntése kenőanyaggal. Bad idea. Ahhoz, hogy ettől megszabadítsam az obit, atomjaira kellett szedni és elmosni mindenét. Ebben akadályozott egy megmozdíthatatlan csavar, amire új szerszámhelyet kellett vágni, aztán már csak órák szenvedése, és kész is volt a csoda. Némi átlagos bevonati hibától eltekintve szinte gyári állapotba került.

Az 1985 körül tervezett, 1986-tól árusított objektív egyébként érdekes keverék: belül igen precíz fém mechanikát rejt, kívülről viszont nagyrészt műanyag, nem vésett, hanem festett jelölésekkel. Ha kézbe veszed, elsőre nem biztos, hogy érzed, mit is tartasz magad előtt. Furcsa hibridje ez a 80-as évek világának, ahol a műanyag mind nagyobb szerephez jutott a prémium optikák világában is.

A széles, gumírozott fókuszgyűrű és a kihúzható napellenző is műanyag. A legkisebb fókusztáv 1.8 méter, ami ezen a gyutávon kényelmes és elég. A tesztpéldány Nikon F bajonettes, nyuszifüllel. Gyártották az optikát ezen kívül még Canon FD, Contax/Yashica C/Y, Leica R, Minolta SR, Olympus OM és Pentax K bajonettel is. Találhatunk EF bajonettes példányokat is, de ezek vélhetően már utólagos konverzió eredményei.

Mindegyiknél manuális a fókusz és a rekesz is, ami az időtállóság szempontjából nagyon fontos (ez sosem fog tönkremenni).

Hogy a műanyaggal mi lesz 40-60 év múlva, azt nem tudom, de ennek az objektívnek az esetében - képminősége és ára miatt - felsejlett bennem a gondolat, hogy a külső pár műanyag burkolati elemet érdemes lehet lemérni és fémből újragyártani. Ilyenre még nem láttam példát, de ha sor kerülne rá valaha a blogon, akkor feltétlenül beszámolok róla. Ahhoz, hogy ne maradj le róla, érdemes például feliratkozni:

!

A meglehetősen szemrevaló induló fényerő és nagy gyutáv ellenére az objektív “mindössze” 995 gramm. A teszthez használt GFX vázzal együtt közelít a 2 kilóhoz, de jó a fogása és az ergonómiája, így egyáltalán nem kényelmetlen. A rekeszelésről 9 lamella gondoskodik f/22-es legkisebb állásig. Fullframe képkocka vetítésére tervezték, de ahogy majd láthatod, megbirkózik ennél nagyobbal is.

A terepteszt során igazából három fő dologra voltam kíváncsi, ezek a rajzolat, a vignettálás és a kromatikus aberráció, de ezeken túl is meg fogunk nézni pár dolgot.

Az összes tesztkép GFX 50S II vázon készült és nagyrészt vágatlanok, így a 36*24-es fullframenél nagyobb, 44*33-as szenzoron láthatjátok az optika teljesítményét. Természetesen nem erre tervezték, ezért a vizsgált faktorok közül legalább egy kakukktojás lesz. A fotókon csak színek és görbék vannak szerkesztve, más képi jellemzőkhöz (és hibákhoz) szándékosan nem nyúltam, hogy életszerű körülmények között láthasd őket.

Ami a képi világot illeti, az a negatív, 0.8-as crop faktorral számolva egy kb. 2/150-es fullframe objektívnek felel meg, de ez csak egy erős közelítés (a gyutáv a valóságban pedig sosem változik, csak az érzékelt képszög).

Az első kérdés mindig a rajzolat. Engem ez elsősorban nyitott fényrekesz esetén érdekel, hiszen ennek az objektívnek az az egyik különlegessége, hogy páratlanul gyors induló fényerőt kínál. A jellemzően 2.8-as mezőnyben a 2.3-as f-érték kétharmad lépéssel gyorsabb az átlagnál, aminek már van látható eredménye a háttérmosásban, és így az előtér-háttér-tárgy szeparációban is. Utóbbi egyébként - nem véletlenül - parádés:

A háttér mosása teljes alakos képeknél is igen erős, a bokeh kezelése igen finom. A karikák megjelennek, de nem bántóan élesek és nincsen saját körvonaluk, így a hatás inkább a krémeshez áll közelebb, ami nagyon smooth portré élményt eredményez.

A téma szeparálásának persze nem egyetlen módja a mélységéletlenséggel való játék (én sokszor megkapom, hogy már szinte sok a mosás, de így szeretem), viszont egy ilyen objektívnél nagyon kényelmes, hogy még jelentős, 5-6 méteres tárgytávon is annyira képes krémessé tenni a hátteret, hogy fel sem tűnnek a benne rejtőző turisták:

Tök jó, hogy elkezdtem beszélni a rajzolatról, aztán valami teljesen mást mutogatok. Visszatérve tehát: tuti, hogy ebben a kérdésben minden idők top10 180mm-es vintage optikájába belefér az Angenieux, és nem csak középen! Mindezt annak ellenére, hogy az átlaghoz képest jóval nagyobb induló fényerőről beszélünk, ami mindig kompromisszumos. Ezzel együtt is gyönyörűen használható 2.3-on, ráadásul a fókuszmechanika beállítása annyira precíz (illetve szervizelés után jól konfigurálható), hogy a végtelen állás koccra állítható. A tesztképek 2.3 - 4 - 8 rekeszértékkel készültek:

Középen portréra a 2.3-as rajzolat is szuper, 4-re szuper, 8-ra kiváló:

És most jön a meglepetés, a sarkok. Azt megszokhattuk már, hogy fényerős objektívek a sarkok felé jobban maszatolnak nyitva, és típustól függően javulnak rekeszelve. Nem úgy az Angenieux! Egészen elképesztő, a képközepekhez fogható eredményt produkál a sarkokban is (ne feledd: ezek már a fullframe képmezőn túl részek, tehát pláne parádés), és hasonlóan javul a képközepekhez 4-en és 8-on:

Lehet szépen választani, hogy a szemöldök vagy a szivárványhártya legyen-e éles, ami egyszerre áldás és átok is.

Azt is számold hozzá a dologhoz, hogy ez egy 50 megapixeles középformátumú szenzor, ami egy kb. 33 megapixeles fullframe érzékelő pixelméretének felel meg (vagyis kb. ennyire képes felbontani egy Sony A7IV szenzorát is). Azt, hogy melyik szenzornak mennyire lesz barátja az objektív, persze nem csak a pixelméret, hanem a szenzor típusa (BSI-CMOS vagy stacked-CMOS) és a szenzor előtt használt szűrő- és mikroprizma-réteg típusa és vastagsága is befolyásolja (Fuji gépek esetén ez jellemzően vékonyabb, így jobban szeretik a régi optikák, de ez csak egy általános szabály: nekem Sonyval sem volt gondom soha).


[X] hirdetés

A nagy fényerő igen vékony DOF-ot eredményez, ami még nagyobb tárgytávolságok esetén is kihívássá teheti az élesre állítást. Erre nagyon kell figyelni, mert sokszor még a digitális vázak élkiemelését is becsapja a dolog. A folyamatot nagymértékben segíti, hogy a fókuszgyűrű felülete nagy és gumírozott, illetve helyes kenés esetén éppen annyira könnyű, hogy még ne forogjon el véletlenül (az ég áldja az internal focus rendszereket, ahol nem akadály a mozgatott tömeg, mert az igen kicsi).

Két példa arra, milyen könnyű mellélőni ilyen kondíciók mellett:

A kakukktojás-kérdés, amit az imént bedobtam a közösbe, a vignettálás. Mivel nagyobb képmezőt használunk, mint amire eredetileg tervezték az optikát, természetszerűen erősebb lesz a sarkok sötétedése.

A legtöbb fullframe optika kirajzolja a GFX szenzort is (sokat végignéztem a GFX-es cikkemben), és ezek közül a 2.3/180-as APO Angenieux sem kivétel. Terminus technicus beiktatása következik: ha a fullframe sarok a legsarok, akkor ahhoz képest a GFX sarka legyen a legeslegsarok. Szóval, a legesleg-sarkokban már azért erős a sötétedés, ami főleg homogén háttéren jön ki, de azért így is szépen korrigálható és bőven használható. Ugyanez a kérdés fullframe szenzoron sima pirospontot érdemel, ott egészen kedvező.

Azt is érdemes észben tartani, hogy már f/4-re rekeszelve is drasztikusan javul a saroksötétedés, így ha kifejezetten ennek korrigálása a cél már a nyerseken, és nem szempont a mélységéletlenség, akkor érdemes kicsit szűkíteni a fényrekeszt.

Elérkeztünk a harmadik vizsgált faktorhoz is, ez pedig a kromatikus aberráció. Minél nagyobb egy optika fényereje, a színi hiba is jellemzően annál erősebb, itt pedig bizony elég combos a 2.3-as rekeszérték. Ennek korrigálására alkották meg az apokromatikus lencsetagokat, amiket általában APO-val jelölnek. APO vedd meg nekem a várost... Ezek jellemzően két, különböző anyagú lencsetagból összeragasztással jönnek létre. A különböző hullámhosszúságú (színű) fénysugarakat, amik eltérő mértékben képesek leküzdeni a lencserendszer jelentette akadályt, és ezért elválnak egymástól, az APO-tagok igyekeznek újra “összefogni” és egy helyre fókuszálni.

A tesztelt Angenieux optikának van kromatikus aberrációja, de számomra meglepően kicsi! Igazából úgy kellett a képek között vadásznom olyanokat, amiken egyáltalán említhető mértékben látszik. Több évtizedes technológia és nagy fényerő, ennyit tudtak kihozni a dologból, összességében kiváló eredmény. Ha zavar, digitálisan persze kiválóan szűrhető ez a kevéske utómunka során.

Említettem már az 1.8 méteres közelpontot, ez portrézás során bőségesen elég, de ha MILC-ed van és helikoidos adapterre teszed az objektívet, ez még tovább is csökkenthető.

Hogy az optika igen kontrasztos jó fényviszonyok között, az az eddigi tesztképekből is kiderülhetett, azonban van még tovább is: ellenfényes környezetben is tartja a kontrasztot, viszont elfelejt flarelni és becsillanni. Nem vicc, addig erőszakoskodtam vele, hogy a nap már konkrétan a képmezőben volt, és nézd meg, hogy nem hajlandó taknyolni:

Szóval ez az az objektív, ahol - normál fényviszonyok között készült képek esetén - a szerkesztésnél a contrast meg dehaze csúszkákhoz teljesen felesleges hozzányúlni.

A teszt végére a szokásos "maradék" képek. Élmény volt elkattintani mindegyiket, de ez nem is meglepő: ez tipikusan az az optika, amivel végig vigyorogva dolgozik az ember.



Summa summarum

Elérkeztünk a fájó végkifejlethez. Mostanra megérett benned a gondolat, hogy kell neked egy ilyen objektív. Igen ám, de... Az ára 2024 őszén nagyjából 1 millió forint körül tanyázik (elég nagy szórással), plusz mínusz vám, áfa meg ilyenek. Ez fájdalmas.

Nem teszem fel a kérdést, hogy megéri-e, hiszen az ötös összefüggés értelmében (optika ára = képminőség * hype * adaptálhatóság * ritkaság * különlegesség) itt a képminőség, a könnyű adaptálhatóság meg az induló fényerő miatt a különlegesség is erősen összeszorzódnak. Eladó példányok mindig akadnak eBayen. A dilemma nem az, hogy megéri-e egy ilyen optikát beszerezni, hiszen befektetésnek tuti jó, és ha még használod is közben, az élmény is hatalmas, hanem az, hogy ennél jóval olcsóbban egy szintén kiváló Tamron SP 180mm f/2.5 IF 200.000 forint körül, vagy egy Carl Zeiss Sonnar T* 180mm f/2.8 C/Y 100.000 forint magasságában nem bölcsebb döntés-e. A kérdésre valószínűleg nincsen egzakt válasz.

Ha van egy ilyen objektíved, de technikai problémád akadt vele, támadj meg a szerelőműhelyben.

Ha tapasztalataidat vagy képeidet osztanád meg velünk, vár a Vintage Pub virtuális kocsmájának lelkes közössége.

A fény és az Angenieux legyenek veletek!

Mutasd meg másoknak is, hogy mit találtál:




Közösködünk?

Ha maradt még bármi kérdésed, vagy elmondanád véleményedet, várunk a Vintage Pubban és a blog facebook-oldalán.



Érdemes követni:


Ezek a típustesztek is tetszeni fognak:


Franciázunk: Angenieux DEM 2.3/180 APO teszt

Megéri cipelni: Tamron 4.5/70-350 teszt

Tamron AdatpAll-2 kisokos

Megmutatom a reumám: Schneider-Kreuznach Reomar 45mm f/2.8 adaptálás és teszt

Zoom nem csak középformátumra: SMC Pentax-A 645 80-160mm

Feljelentés ismeretlen tettes ellen: APO-Sonnar 2/135

A Nikonos Helios esete (81H ügyek)

Tetős teszt: S-M-C Takumar 6*7 4/300

Valószínűleg a legolcsóbb nagylátó GFX-re: Super Paragon 2.8/35 teszt

Házi palacsinta: Canon 40mm f/1.9 építés és teszt

Kerekecske-gombocska: Canon nFD 2.8/15 Fisheye teszt

Neked is lehet egy LOMO tripleted

A legjobb vintage zoom? Canon nFD 80-200mm f/4L teszt

In memoriam Vivitar T4

Dream Lens: Canon 50mm f/0.95 LTM (RF) szerviz és teszt

SMC Pentax 24mm f/2.8 gyorsteszt

Tourist dessert: SMC Pentax-M 2.8/40 pancake teszt

Vázsapkányi öröm: Funleader 18mm f/8 kupakobjektív teszt

Aranyközép: Super-Takumar 2.5/135 gyorsteszt

9 Pentax optika, amitől dobsz egy hátast

DKL kisokos és Schneider-Kreuznach Retina-Tele-Xenar 4/135mm teszt

Mítoszdöntögető 3.5/135mm-es teszt

A manuál jelene: Irix 45mm f/1.4 teszt

Egy jó orosz objektív: Zenitar-M 50mm f/1.7 teszt

Szupergyors középformátumú objektív házilag, fillérekből (Pentatar 1.8/120 P6)

Nyári kalandok a világ legkisebb tükörreflexes rendszerével: Pentax 110 teszt (digi/film)

Best buy? Tokina AT-X SD 80-200mm f/2.8 teszt

(Majdnem) rekorder: Soligor 135mm f/1.5 teszt

Az orosz portrészörnyeteg: Helios 40-2 1.5/85

101 tesztkép (és vélemény): Konica Hexanon 1.8/40

Tamron SP 180mm f/2.5 IF: legenda gyorsteszten

Éjjellátó napvilágon: Cyclop-M1 85mm f/1.2 gyorsteszt

Hispan 10 kedvenc objektívje

Veszélyeztetett faj: CZJ DDR Pancolar MC 80mm f/1.8 gyorsteszt

Régi adósság: Canon nFD 1.2/85L teszt

Fullframe apróság: Argus Tele-Sandmar 100mm f/4.5

Canon nFD 300mm f/2.8 L IF tisztítás és tesztképek

Carl Zeiss Planar 1.4/50 T* gyorsteszt

A keletnémetek büszkesége: CZJ Sonnar 2.8/200

Zeiss Sonnar 3.5/135 Zebra - Prémium portréoptika aprópénzért

Turista mód-ON: Vivitar Series 1 28-105mm f/2.8-3.8 gyalogteszt

Kistelés-portrés kalandok: Porst 1.8/135mm teszt

Cyclop vs. Helios 40-2

Teszten járt itt 2017 bombája: Zeiss Equatis 75mm f/0.75

Egy zoom mind felett?: Vivitar Series 1 35-85mm f/2.8 teszt

Canon FD 800mm f/5.6L - Kis tisztítás, kis teszt, hatalmas élmény

Drágaságom, ritkaságom: Biotar 75mm f/1.5 M42 teszt

Takumar, de melyik?

Távmérős esettanulmány: Jupiter 3 1.5/50

Öreg 50-es nem vén 50-es | vintage optikák tesztje

Nagyvárosi nagylátó: Fish-eye Takumar 17mm f/4 teszt


Vannak még itt további érdekességek is:


Kodacolor VR 100: fellelt tekercs új és régi képekkel

Nikon extravaganza

Szubjektív: így váltottam Sony fullframeről Fuji középformátumra

Kiszínezett történelem: Terra Nova 1910-1913 (Scott antarktiszi expedíciója)

A gép alkot, az ember pihen

Ezek a leképezési hibák rontják el a napodat

Miért emelkednek ilyen meredeken a vintage optika árak?

Hol romlott el a Facebook?

Canon érdekességek és könyvajánló, Bob Shell nyomán

Életem hátterei (TFCD fotózás)

Így tehetsz színessé régi fekete-fehér fényképeket

Évértékelő @2021

TFCD poszt generátor

Lejárt tekercs: Konica FS-1 + Hexanon 1.2/57 + VX200 film

10 kérdés, 10 válasz. 10 éves a hispan’s photoblog

Szabad-e világító sirályt fotózni?

Időutazás: 5 fotós hír 2030-ból

Ilyen volt a fotós OKJ (+all-in-one tétel)

Te is fertőzött lehetsz: támad a vintázs-kór

Így készült a forgó Parlament

A legöregebb objektív, amivel valaha fotóztam (Petzval kaland)

Hogyan készül a minibolygó (és a csőpanoráma?)

Gangvadászati kisokos

Évértékelő @2020

Hogyan állj pont szembe a Parlamenttel?

Milyen objektívvel fotózzak portrét?

Miért működnek az objektívek?

Ezért imádod a vintage objektíveket

Évértékelő @2019

Hogyan és miért válassz (egy) analóg/vintage rendszert magadnak?

Robbantott ábra kisokos

Balkán Disney

Képzelt beszélgetés egy TFCD/portré fotózás előtt, alatt és után

8 kocka egy közel 100 éves, középformátumú Zeiss Ikonnal

A szürke színei

Sony A7III: a mirrorless jelene és jövője

In memoriam Mamiya ZE

13 különleges kamera a fotózás történetéből

Miért radioaktív az objektívem?

Kezdő fotós kisokos

A 60 utolsó fotó a bontásra ítélt Olimpia Szellemhotelből

A kamu vörös karika pszichológiája

Pirosszka (ingyom-bingyom TFCD fotózás)

Viltrox EF-NEX III gyorsteszt

A boldog fotós lájk nélkül él

10 tipp régi objektív vásárláshoz

Mi a gond a modern objektívekkel?

Így ölte meg az A7 a DSLR-emet

35mm történelem

További cikkek a tudásbázisban...

A kép cikkanyagának összeállításában és véleményezésében köszönöm a kitartó segítséget Livinek, Katinak és Tóth Gábor Szabolcsnak. A kódolásban nyújtott segítséget köszönöm Pintér Zsoltnak.

BIO

A cikk szerzője 2011-ben kezdett fotózni. A mai napig abszolút amatőrnek vallja magát, aki sokkal inkább az alkotás öröméért, mint bármilyen javadalmazásért dolgozik. Végigjárta a digitálisok ranglétráját (350D, 20D, 50D, 5DMII, A7, A7II, A7III, GFX 50S II), de egyre többet játszik analógokkal is. Időközben rájött, hogy az optika sokkal fontosabb, mint a váz. Valamiért ösztönösen szereti a mirrorlesst és a minél egyszerűbb, de agyafúrtabb megoldásokat. Saját magára a "géptulajdonos" megjelölést szereti alkalmazni, ami jobban lefedi technikai részletek iránti rajongását. 2021-ben okleveles fotográfus lett, legyen ez akár jó, akár rossz dolog.

Manuális objektívekkel 2014 eleje óta foglalkozik, 2015-ben pedig összegyűjtötte és letesztelte a legtöbb elérhető árú 50mm-es optikát. Nem csak gyűjti, de szereti, javítja, és használja is objektívjeit, hiszen a vitrinben tartott felszerelésnek csak ára van, nem pedig értéke. Ha hívják, örömmel osztja meg tapasztalatait és élményeit személyesen is élő előadásokon vagy a vintage pub személyes találkozóin, ezen felül pedig szorgosan építi az online is elérhető tudásbázist.

A fotózásnak minden lépését fontosnak tartja, ezért a gondolat teremtő erejéről és az alkotás önmagára visszamutató értelméről és boldogságáról is sokat lehet hallani nála. Ha csatlakoznál hozzá, a vintage pubban általában megtalálod, a pult mellett rögtön jobbra. Tovább...

hispan's photoblog C 2011-2024 (eredeti megjelenés: 2024. október 10., utolsó módosítás: 2024. október 10.)