hispan's photoblog
              tudásbázis
              vintage pub
              műhely
              frissességek

    hispan's photoblog   |   műhely   |   feliratkozás

h

hispan's photoblog

F

9 Pentax optika,
amitől dobsz egy hátast

Ha azt hiszed, hogy ismered az Asahi Takumar/Pentax objektíveket, akkor most próbára teheted magadat.

Ma állatkertbe megyünk, és megetetjük zoofooddal a kíváncsiságunkat az Asahi/Pentax alig ismert unikornisainak kifutójánál. Olyan objektíveket simogatunk majd, melyek bár (többségükben) kereskedelmi forgalomba kerültek, a vintage mánia ellenére napjainkban mégis alig tud róluk bárki bármit. Ha szereted a különleges fogásokat, a legjobb helyen jársz. Pénztárcákat eldugni, irány a történelem iratmegsemmisítőjének kosara!

Kezembe került nemrég Danilo Cecchi 1991-ben kiadott könyve, melynek beszédes címe: Asahi Pentax and Pentax SLR 35mm Cameras 1952-1989, és bár a kötet 99%-ban a Pentax vázakra koncentrál, összefoglalást nyújt a Takumar/Pentax optikákról is. Találtam benne kilenc olyan objektívet, amiknek a létezéséről még én sem tudtam, és biztos vagyok benne, hogy egyiktől-másiktól neked is tátva marad majd a szád.

Ahhoz, hogy megérthesd ezeknek az optikáknak a történelmi kontextusát és születésük okát, időrendben fogok haladni, mégpedig generációk szerint, így egymást követik majd a Takumar - Pentax - Pentax M - Pentax A - Pentax F korszakok.

Ez abban is segít, hogy nagy vonalakban átláthasd, hogyan fejlődött maga a 35mm-es Asahi/Pentax SLR rendszer és miért volt szükség az egyre újabb és újabb nemzedékekre. A fejlesztések ugyanis nem mindig magukra az optikai képességekre koncentráltak, hanem sok esetben a rendszer funkcionalitását bővítették (például automata módokkal).


Olvastad már a friss cikkeket a tudásbázisban?

Kezdjük is a történetet az elején, amikor az M42 még uralkodó volt a kisfilmes fotózás világában...



A csavarmenet királyai

Az Asahi Optical Co.-t (később röviden csak Pentax) két dolog tette naggyá és szélesebb körben is ismertté a hatvanas évektől: az egyik a Spotmatic vázak megjelenése volt (az első, valóban használható és megbízható TTL rendszer beépített fénymérővel), a másik pedig az univerzális M42 csavarmenet használata.

A széles keresztkompatibilitást biztosító megoldás nem volt egyedülálló elgondolás Európában, hiszen itt hagyományosan léteztek inkább optikákat gyártó cégek meg inkább vázakat készítők, és nem volt jellemző a keveredés. Ezzel szemben a japán tradíció a házon belül elkészített optikákat preferálta, ezeket pedig minden gyártó a saját bajonettjeivel védte.

Az Asahi tudatosan döntött az M42x1 csatlakozás mellett, amit először az Asahiflex vázak későbbi változata (IIa és IIb utolsó kivitelei, majd az összes “Asahi Pentax” változat és azok utódai) használtak, ugyanakkor azt is tudta, hogy saját optika-sor nélkül nem lesz versenyképes, így születtek meg az első Takumarok. Az Auto, Super majd Super-Multi-Coated / SMC kivitelben gyártott üvegek az évek során a vázakkal együtt fejlődtek mind optikailag, mind pedig mechanikailag, és képessé váltak a teljesen automata rekeszvezérlés fogadására. Közülük a legtöbb változat jól ismert és nem véletenül örvendenek hatalmas népszerűségnek.

Korábban olvashattál is a blogon az 1.4/50-es Takumarokról, illetve azoknak radioaktivitásáról is , sőt, a nem radioaktív verziókról is. Most azonban valami más jön.

Mielőtt belevágunk, és ha már a hely engedi, felsorolás-szerűen kigyűjtöttem neked a Takumar név alatt különböző generációkban megjelent optikákat, amikből majd szemezünk.

(Pre-)Takumar generáció (ezek még nem 42x1 csatlakozósak)

Takumar generáció (M42)

Auto Takumar generáció

Super Takumar generáció

Super-Multi-Coated (és SMC) generáció

És az Asahi készített a svájci Alpa számára is átbajonettezett optikákat, az 1.8/85-ről és a 3.5/28-ról (utóbbi Mercure névvel fut) biztosan tudok.

Bizonyos Super-Multi-Coated (röviden csak S-M-C) változatokból, amiknek a fókuszgyűrűje fém, készültek SMC rövidítéses, gumi gyűrűs modernebb kivitelek is (de nem mindegyikből). Ilyen például az 1.4/50-es S-M-C/SMC Takumarok, amik optikailag és tudásra tökéletesen megegyeznek, csak a házuk más picit.

Most pedig nézzük a kevésbé ismert és titokzatos UA jelzésű Takumarokat!



SMC Takumar 85mm f/4.5 UA,
SMC Takumar 300mm f/5.6 UA

Erről a két optikáról valószínűleg még sosem hallottál, és én is csak tavaly futottam bele a 85-ös változatba eBayen. Ritkák tehát, és ennek is oka van. A turpisság az UA jelzésben van, ami itt az Ultra-Achromatic rövidítése. Ez nem jelent mást, mint hogy ez a két optika szélsőségesen korrigált a kromatikus hibákkal szemben.

De mik azok a kromatikus hibák?

Ezekről valószínűleg CA vagy chromatic aberration, magyarul kromatikus aberráció néven hallottál. Röviden arról van szó, hogy a fény maga eltérő hullámhosszúságú elektromágneses hullámokból áll, ezek alkotják a színeket. Természetesen nem csak látható tartományok léteznek, hanem az emberi szem számára felfogható sáv mellett például ultraviola vagy infravörös hullámok is (utóbbiakat a kígyók gond nélkül “látják”).

A különböző színeket hullámhosszukkal lehet leírni. Az elektromágneses spektrum látható tartományán belül vannak hosszabb (vöröses) és rövidebb (kékes) hullámhosszok, és köztük az összes többi szín. Ez a spektrális eloszlás, és az eltérő hullámhosszok sajnos másképpen képesek áthatolni az optikai töréshatárokon, azaz a levegő/üveg vagy üveg/(ragasztás)/üveg közeghatárokon.

Ennek erdeménye a színhiba, vagyis az eltérő színek nem ugyanott alkotnak éles képet a filmen vagy a szenzoron. Jellemző a kékes és lilás sávszerű leválás. Az összetett lencserendszerekben különböző lencsetagokat és kombinációkat használnak, hogy minimalizálják a kromatikus aberráció jelentette problémákat.

Az Ultra-Achromatic Takumarok speciális piaci igények kielégítésére jöttek létre, olyan (főleg tudományos) feladatok ellátásához, amiknél kritikus, hogy a hullámhossz-hibák a lehető legkisebbek legyenek. Ez nem csak a látható tartományt érinti: az UA változatok ultra-viola (nagyon rövid) és infravörös (nagyon hosszú) tartományokra is korrigálva vannak, így UR/IV fotózáshoz is optimálisak.

Mindezt a katalógus szerint úgy érik el, hogy a lencsék nem üvegből, hanem kvarcból és kalcium-fluoritból vannak. Erre szükség is van, hiszen minél szélsőségesebb hullámhosszokkal akarunk pontszerű leképezést létrehozni, annál nehezebb a művelet. Az “egyszerű” apokromatikus megoldás szerint csak a látható színek a fontosak, és ma már a legtöbb modern objektívben ennek megfelelően van egy vagy több apokromatikus (APO) lencsetag.

Az Ultra-Aphocromatic-Takumarok ennél kicsit tovább mennek, hiszen az UV és IR tartományt is bevonják a pontszerű leképezésbe. 220 nanométeres hullámhossztól (UV) egészen 1000 nanométeresig (IR) működnek. A 85-ös és a 300-as is 5 lencsét használ 5 csoportban, és gyárilag szűrő szettel érkeztek, aminek darabjai itt - érthető okokból - a látható fény tartományát szűrték.

Az utolsó ismert és eladott 4.5/85 UA Takumar egyébként 1,5 millió forintnak megfelelő áron kelt el eBayen, de időről időre felbukkan egy-egy darab annak ellenére, hogy a források szerint csak 40 készült belőle. 300-as UA-ból még sosem láttam eladó példányt (állítólag összesen öt darabot gyártottak).

Aláírom, hogy valószínűleg sosem lesz szükséged UA Takumarra (bár sok asztrofotós örülne az ilyesminek), így most már csak élvezetesebb témakörök jönnek!



Az SMC Pentax éra kezdete

Amilyen sikeressé tették az Asahit az M42 menetes, rendkívül megbízható, egyszerű és jól használható Spotmatic vázak, olyan gyorsan érkezett a stratégiai váltás is a bajonett kérdésében. 1975-re a 42x1 lehetőségei technikailag kimerültek, így ebben az évben véget ért az éppen még futó Spotmatic vázak gyártása, és rohamtempóban jelentettek be három K bajonettes Pentaxot (K2, KX, KM). Az új gépek természetesen K bajonettes objektíveket kívántak.

Nem volt idő azonban teljesen új optikai képletek fejlesztésére, ráadásul a Takumar név komoly reputációnak örvendett a piacon. A cég egységesítési törekvéseinek eredménye az lett, hogy az SMC jelzést meghagyták, a Takumar jelzést azonban az optikákon is Pentaxra cserélték.

De milyen objektívek voltak ezek? Nem nagy meglepetés: “újraházazott” Takumarok. A legtöbb első generációs SMC Pentax optika egyszerűen az azonos optikai képességekkel és paraméterekkel rendelkező SMC Takumar objektívek K bajonettes kivitele volt, amit a kezdeti 80%-os átfedés is mutat a két generáció között. Ezt az eredeti lista is elárulja:

Pentax (első generáció, 1975-től)

És hogy ebből mit érdemes kiemelni?



SMC Pentax 200mm f/2.5

Bevallom, sokáig ennek az optikának a létezéséről sem tudtam, pedig egy időben nagyon érdekeltek a gyors telék. A 2.8/200-as Zeiss Sonnarról külön cikket is olvashattál a blogon, de ha követted az aktualitásokat, akkor sokat láthattál nálam egy 2.8/200-as IF-es nFD Canont is (amit mai napig best buyként ajánlok mindenkinek, aki 2.8/200-as vintage optikát keres).

És ekkor jött a hír, hogy az Asahi/Pentax sem maradt le, sőt! Nem egyszerűen egy 2.8-as, hanem rögtön egy 2.5-ös 200-assal jelentkeztek a 70-es évek második felében! És ez bizony az elérhető luxus kategóriája, ugyanis az UA Takumarokkal ellentétben ez ténylegesen és viszonylag nagy számban volt kereskedelmi forgalomban.

A Pentaxforums értékelései szerint igazán szép a rajza, egyedül aberrációkból kapott kicsit gyengébb pontszámot, de ez a fényere/gyutávja ismeretében nem is meglepő. 6 lencsét 6 tagban tartalmaz, 2.5-32 értékek között rekeszelhető és majdnem egy kilót nyom. Ez már tud kényelmetlenül sok is lenni, de nem ez a legnagyobb hibája, hanem hogy a fókuszmechanikája az egész optikai tubust mozgatja, vagyis nem IF (internal focus) kivitel. Aki próbált már egy kilós vagy nehezebb optikát kézben tartani és úgy fókuszálni, hogy a helikoid az optikai rendszer teljes tömegét mozgatja, és emellett próbált már IF-es objektíveket is (amikben csak egy lencsecsoport mozog), az érti, mire gondolok.

Ettől függetlenül ha szembejön veled egy 2.5/200-as Pentax, érdemes lehet rárepülnöd, ugyanis teljesítményéhez képest nem drága, jelenleg még (csak) 100.000 forint körül mozog eBayen.



Eljött az SMC Pentax-M ideje

Ahogy fentebb írtam, a Pentax optikák első generációja a gyors bajonettváltás miatt született meg, és nem kapcsolódott hozzájuk különösebben új eszmeiség vagy gondolat. A cél a kiváló Takumar optikák hírnevének “pentaxosítása” volt, ami sikerült is. Az első generáció azonban nem sokáig maradt gyártásban.

Az Asahi újabb forradalomra készült, ami részben az elektronikus SLR-ek korának hírét is elhozta. A korábbi Spotmatic ES és ESII vázak már annyira villanyosak voltak, hogy elem nélkül csak részben funkcionált a zárjuk, cserébe nem egyszerűen csak TTL fénymérésre voltak képések, de automatikus záridő-vezérlésre is. Az M42 bajonett azonban korlátozta őket a saját korukban.

Az igazán nagy durranás a K család bajonettváltása után 1976-ban a Pentax MX és ME vázak bejelentése volt. Bár e kettő első ránézésre szinte ugyanolyan, és a mai napig birtokolják a legkisebb fullframe (teljes, 36*24 képkockára fotózó) cserélhető objektíves 35mm-es kamera címét, két teljesen eltérő világot képviseltek. Az MX mechanikus kamera volt, az ME azonban elektronikus (és ezt alaposabb vizsgálat után a kezelőszerveik is elárulják).

A lényeg a méretcsökkentés, ami akkoriban pláne elképesztő teljesítmény volt. Az új vázak nem csak milliméterekkel, hanem látványosan lettek kisebbek a K család robosztus, “spotmatic-szerű” megoldásaihoz képest. Mindez pedig az optikák kiterjedésének és súlyának csökkentését is megkövetelte. Így született meg a Pentax-M család.

A Pentax-M optikák kisebbek, kompaktabbak és könnyebbek lettek, mint az első Pentax üvegek, ez pedig annak is köszönhető, hogy a szigorú vezérlő csillag (méretcsökkentés) égisze alatt optikailag is újratervezték őket.

Bekerült a sorozatba számos új objektív, többek között a leglaposabb, mindössze 18mm vastag (vagy inkább vékony) 2.8/40-es SMC Pentax-M Pancake is, amiből épp nyúzok egyet, így várható, hogy lesz róla külön teszt. (Több helyen is a Pentax MX és ME vázak KIT objektívjeként hivatkoznak rá, de javítsatok ki, ha tévedek, szerintem az a szintén újonnan bevezetett és szintén igen apró 1.7/50-es SMC Pentax-M volt). Lentebb a list az összesről:

SMC Pentax-M generáció (1976-tól):

Természetesen ez a lista nem jelenti azt, hogy a hiányzó gyutávokat ne gyártották volna (például a 20mm alatti optikákat), viszont azok nem kaptak M-es változatot (vagy megszűntek).

Négy optikát szeretnék kiemelni a Pentax-M szériából, amik megérdemlik a hírüket.



SMC Pentax-M 35mm f/1.4

A 35mm-es objektívek voltak régen a minden fotós által birtokolni vágyott triász alappillérei. A hármas tagjai többnyire a 28/35 - 50/85 - 135 optikákat jelentették, amikkel a feladatok java lefedhető volt.

Bár az Asahi már a csavarmenetes korszakában jelentkezett a 2/35-ös Takumarral, így indokolt volt az optimizmus a gyorsabb változattal kapcsolatban, erre igen sokáig, a Pentax-M szériáig kellett várni. Logikailag ez persze nem meglepő, hiszen ahogy fentebb jeleztem, a Pentax márkaneves objektívek első hulláma szinte csak az SMC Takumar optikák újraházazott, K bajonettel szerelt megfelelője volt, 1.4/35-ből pedig nem volt mit átvenni.

A várakozás számom - bevallom őszintén - pár nappal ezelőttig tartott, mert eddig azt sem tudtam, hogy létezik 1.4/35-ös Pentax. Mentségemre legyen mondva, más sem nagyon.

Olyannyira nem, hogy egyedül ezt a pusztulatos katalógusfotót sikerült róla feltúrnom a neten, infó pedig szinte nulla. A Pentaxforums topikja is gyakorlatilag üres, nincsenek kommentek, ami azt jelenti, hogy az elmúlt négy évtizedben élő ember nem birtokolt ilyen objektívet.

Még Cecchi könyve és a fenti link is finoman utal rá, hogy a 10 lencsét 8 tagban tartalmazó konstrukció inkább csak a katalógusokban bukkant fel. Ami kár. Nagy kár. Legalább akkora kár, mint amekkora az, hogy a Canonnak sem volt elérhető 1.4/35-öse sem a régi, sem az új FD sorában (sem sima, sem L-es kivitelben). Bár a 0.95/50-es Takumarról készült grafikámmal elindított fake-hullámban @lensclassics oldalán felbukkan egy nFD 1.4/35L, természetesen ez az optika valójában sosem létezett, viszont ahogy a rasszista viccben mondják, igény az lenne rá.

Így állunk tehát az igazán gyors 1.4/35-ös Pentaxxal: az egy évig “gyártott”, de soha nem értékesített unikornis egy kihagyott történelmi ziccer, ami a fejlesztések sodrában csak a papírig jutott, és a prototípusok szintjén rekedt, sosem lépett a katalógusból a piacra.



SMC Pentax-M 2000mm f/13.5 reflex tele

Igen, ez az optika létezik! Ez egy K bajonettes, M szériás 2000mm-es tükrös tele 13.5-ös (fix) fényerővel. Bár egyes források szerint ez már az első generációs Pentax optikák között is ott volt (1979-től), Cecchi szerint korábban a cég legnagyobb tükrös teléje a 11/1000-es volt.

Az biztos, hogy az M szériában, ami ugye méretcsökkentéséről híres, 1982-től gyártásban volt. Valamiért az Asahi szerette a nagyon nagy gyújtótávolságú optikákat, ugyanis már a Takumarok kezdetei óta készítettek nem csak 500-as, de 1000-es lencsés objektíveket is. A 2000-es szörnyeteg azonban ezt is meghaladta. Ritka, hogy egy optika gyújtótávolságát érdemes méterben is megadni, de ha megtehetjük, ne hagyjuk ki: 2 méter, azaz 200 centi! A közelpontja pedig - nem elírás - 20 méter volt!

A két tükröt, három lencsét és hátsó filtertartót beépítve tartalmazó óriás “mindössze” 8 kilót nyomott, és 52 centi hosszú volt a háza. 1,2° volt a látószöge, ezért remegő kézben nehezen lehetett vele dolgozni. Mivel a rekeszérték fix volt, a mérnökök három beépített, változtatható erősségű ND filtert helyeztek el a szerkezetben (-1 stop, -1.5 stop, -2 stop, ez kerekítve rekeszértékben 0ND≈f/13,5, -1ND≈f/19, -1.5ND≈f/21, -2ND≈f/25 - már megérte mgecsinálni az OKJ-t), így lehetett szabályozni valamennyire az optikán átjutó fény mennyiségét. Skylight, Y2 és R2 beépített rotációs filterekkel szintén fel volt szerelve.

Sajnos sem a képminőségéről, sem más használati tulajdonságáról nincsen elérhető adat a neten, illetve eladó darabot sem láttam belőle mostanában. Egyetlen lezárult aukcióról van csak linkem, ott 4000 fontért, vagyis kb 1,6 millió forintért kelt el. Valószínűleg igen limitált példányszámban gyártották.



SMC Pentax-M 400-600mm f/8-12 Reflex Zoom

Igen, ez pontosan az, aminek a neve alapján tűnik: egy tükrös objektív, ami zoomos!

A 10,8 centi hosszú, 730 grammos konstrukció igazán formabontó, hiszen a tükrös telék számos limitációja ellenére a gyártó úgy gondolta, érdemes fixek mellett zoomos verzióban is tenni vele egy piaci próbát. Nos, nem robbantottak bankot.

Úgy tűnik, komoly perverzió fűzi az Asahit a tükrös szörnyetegekhez, mert a 2000mm-es verzió után elkészült a 400-600mm is. A problémák ugyanazok voltak vele, mint a legtöbb tükrös objektívvel: a hátteret kuszán renderelte, a bokeh-karikákból karakteres fánkokat csinált, rekeszelni pedig nem lehetett, így a filmre jutó fény (és persze a képminőség is) olyan volt, amilyen.

De mennyivel szegényebbek lennénk ma, ha nem próbálják meg!

Mivel elöl 67mm-es volt a front átmérője, így a Pentax - jó szokásához híven - hátsó szűrőzési lehetőséget biztosított 40.5mm-es standard menettel. A mechanikai konstrukció szeparálta a fókuszgyűrűt és a zoomot, tehát minimum kétkezes volt a színdarab.

Sajnos a 2000mm-essel ellentétben ebbe nem jutott sem ND szűrő, sem beépített más szűrők, így kicsit fapados érzése van az embernek vele kapcsolatban. Ha szeretnéd kipróbálni, eBay-en van pár eladó darab, bár valószínűleg a teljesítménye nem, csak a technikatörténeti érdekessége indokolja a 100-200.000 forintos árcédulát.



SMC Pentax-AF 35-70mm f/2.8 AF

Bár igazából a Pentax-F sorozatú optikák hozzák majd el a kereskedelmi értelemben is sikeres és életképes autofókuszt, már az M-es korszakban megvoltak a japán gyártó útkeresései. Az csak a véletlen műve, hogy a Pentax ME Super vázból származtatott-módosított Pentax ME F géppel együtt 1981 novemberében bemutatott optika volt a világ első autofókuszos cserélhető optikás tükörreflexes megoldása, hiszen pár napra rá érkezett hír a Canon AL-1 QF-ről is (utóbbiról az FD-s cikkben olvashattál már).

Valójában persze önmagukban a Pentax ME F és a Canon AL-1 QF vázak is csak focus assistanttal rendelkeztek, vagyis kontrasztalapú éleségállítás-segédletet tudtak produkálni korábbi objektívekkel. Az AL-1 semmilyen optikával sem tudta ezt a képességét meghaladni, az ME F azonban a 2.8/35-70-essel valódi AF-re volt képes, hiszen a módosított K bajonetten elektromos érzékelőket helyeztek el, amik tudták vezérelni az optika (igen méretes) fókuszmotorját.

Az elnevezés senkit ne tévesszen meg, a Pentax AF jelölés az AutoFocusra vonatkozik, nincsen köze az M széria után következő A vagy F szériás, K bajonettes optikákhoz. A maga nemében, lényegében és nevében is egyedülálló 2.8/35-70 AF az M szériával esett egy időbe. A 35-70mm-es optika és az ME F váz autofókusz-teljesítménye mai szemmel nézve kiábrándító volt, és a piac sem állt még rá készen, így bár huzamosabb ideig árulták, általában véve nevezhetjük kereskedelmi bukásnak. Rengeteg tapasztalatot és tudományos innovációt jelentett azonban a gyártónak.

A 2.8/35-70 különlegessége a világelsőségében ki is merül, hiszen később a Pentax is a vázmotoros megoldások felé indult, akárcsak a Nikon. Ekkoriban még nem volt egyértelmű, hogy a fényképezőben elhelyezett erőforrással, apró kis tengellyel az optikához csatlakozó (un. vázmotoros) megoldások lesznek-e az uralkodók, vagy a meghajtó egységet az optikába építő elgondolások győzedelmeskednek-e. Mindkettőnek megvoltak az előnyei (a vázmotoros kiviteleknél olcsóbbak voltak maguk az objektívek, hiszen nem tartalmaztak saját motort, ugyanakkor később ez bizonyult zsákutcának, mert a hagyományos motorokat váltó USM-gyűrűs kivitelekkel a vázmotoros konstrukció már nem tudta felvenni a versenyt sem sebességben, sem megbízhatóságban).

A 7 lencsét 7 tagban tartalmazó zoom nem rendelkezett semmilyen egyedi képalkotási sajátossággal, így búcsút is veszünk tőle. A Vintage Pubban Illés András posztolt egyszer hasonlóról, bár ott a harmadik féltől (Revuenon) származó AF optika önmagában is működött, nem kommunikált a vázzal.



Elérkezett a Pentax-A korszaka

Az M széria után időrendben a Pentax-A jelölésű objektívek következtek, amik nem annyira az optikai teljesítményben jelentettek előrelépést, sokkal inkább funkcióban. Egész konkrétan ez azt jelenti, hogy megjelent az optikákon a rekeszgyűrű legnagyobb számértéke után az A jelzés.

Az A itt az automata/automatic rövidítése, ami a gyártó következő generációs, 1983-ban megjelent program-automata gépeihez volt szükséges. A korábbi Pentax vázak is igen okosak voltak, már amennyiben a fotós rendelkezett minimális tudással, és meg tudta ítélni, mikor milyen rekeszértékre van szüksége. A félautomata, precíz TTL fényméréssel rendelkező rekeszprioritásos vázak a kiválasztott, az optika rekeszgyűrűjén beállított rekeszértékhez tudtak megfelelő záridőt választani.

Az emberiség infantilizálódása azonban a 80-as évekre kolosszális méreteket öltött, és egyre többen kapcsolódtak be a fotózásba úgy, hogy semmilyen elméleti ismerettel sem rendelkeztek. Számukra születtek meg a program-alapú vázak, amik hatalmas népszerűségre tettek szert, hiszen teljesen automata módban voltak képesek egyszerre állítani a rekeszértéket és a záridőt is. Többé semmit sem kellett tudni a fotózásról a helyes expozícióhoz.

A családban az első a Pentax Super A volt, mely formájában és kezelőszerveiben is a korábban igen sikeres Pentax ME (Super ME) alapjaira építkezett, de immár félautomata mellett tudott teljesen automata módot is az A jelű optikákkal. Később a gyártó váltott a P jelzésű vázakra, amik szintén programautomatikát kínáltak.

A program vázak nem csak a Pentaxnál jelentették a következő lépcsőfokot. Egyszerűségük miatt hatalmas piacra leltek, így például a Canon történetében legtöbbet gyártott és eladott váz is ekkoriban született (Canon AE-1 Program). Valamit valamiért: a program alapú, teljesen automata vázak kategóriájuktól függően feláldozták a manuális vezérlés/beavatkozás lehetőségét, így én kb. 2 nap után dobtam el sikítva az AE-1 Programot, mert korábban buta voltam és fiatal, és nem is gondoltam, hogy nem képes rekeszprioritásos üzemmódra. Hát nem képes rá.

A mi Pentax-optika történetünk szempontjából most tehát az a lényeg, hogy szükség volt olyan új objektívekre, amiken a rekeszgyűrűt A, azaz automata állásba lehetett rakni. Ezért jelentek meg a Pentax-A objektívek, amik egyébként a korábbi K bajonettes vázakon is ugyanúgy működtek (félautomata módokban). Ezeket kezdték gyártani:

SMC Pentax-A generáció (1983-tól)

Ha valamit hiányolsz, az azért lehet, mert a korábbi M szériás formájában gyártották tovább (vagy megszűnt).

De mik az érdekesek ezek közül?



SMC Pentax-A* 85mm f/1.4

Kezdem rögtön egy olyan objektívvel, amiről nagyon kevesen tudnak, pedig nagyon jó a híre. Valamiért tényleg alig látni manapság fotós csoportokban, de a Pentax az A szériában végre túllépett az 1.8/1.9/2 fényerejű 85mm-es optikákon és kihozta az első 1.4-es, igazán komoly nyolcvaötösét (sértődjön meg minden korábbi Takumar).

A 85mm kérdése vintage vonalon igen nehéz ügy, mert míg 50-es objektívekből Dunát lehet rekeszteni, 85mm-ből már jóval kevesebb van, és a választék szűkössége nem csak a kedvet, de a pénztárcát is nyírja. Idővel persze majd szerzel egy Canon nFD 1.2/85L optikát, mert ebben a témában ez a végső kérdésre adható egyetlen válasz, de addig is feltétlenül érdemes vetned egy pillantást az 1.4/85-ös Pentaxra is (különösen ha egyéb okokból ragaszkodsz a K bajonetthez).

A Pentaxforums hozzászólásai és statisztikái szerint aligha lehet rosszat mondani róla. Viszonylag moderált méretű és könnyű (555 grammos), 7 lencsét 6 tagban tartalmazó konstrukció. Általában csak annyit írnak róla, hogy “ez a legjobb objektívem, ami valaha volt”.

A hozzáértők persze valószínűleg megneszelték, hogy ez egy szuper objektív, mert eBayen jellemzően 200-400.000 forint között mennek, vagyis nagyságrendileg annyiba kerülnek, mint az említett nFD 1.2/85L. Durvaság.



SMC Pentax-A 85mm f/2.2 Soft Focus

Az élesség nem teljesen határozza meg egy optika rajzolatát. Néha egészen meglepő és különleges dolgok is gyártásba kerülnek. Ilyen volt a fenti 85-ös távoli testvére, az SMC Pentax-A 2.2/85 Soft Focus.

Mindössze kettő, azaz kettő lencse van benne, egyetlen csoportban, a tubus elejében, így az objektív java belül üres. Rekesze 2.2 és 5.6 között zárható, legkisebb fókusztávolsága 57cm. Súlya a kevés üveg miatt csak 235 gramm, és a frontja is olyan pici, hogy 49mm-es szűrőmenetet használ.

A Soft Focus nem azt jelenti, hogy az optikának ne lenne éles a rajzolata. Inkább arra vonatkozik, hogy a részletek köré milyen “aurát” von. Mintha valamilyen mist filtert vagy nagyon durva lágyító előtétet használna az ember. Persze a hatás a kevés lencsetag miatt van.

Valami ilyesmit tudott produkálni (csak azért ennél jobb minőségben) az 1.8/120-as Pentatar, amit tavaly építettem, és egy Vivitar zoom optika front blokkjának három lencséjét használta.

Főleg azért mutattam meg a 2.2/85 Soft Focust, mert manapság ilyesmi egyáltalán nincsen gyártásban. Ez éppen az ellentéte annak, amire a tervezők mostanában törekednek. Semmi piktoralizmus, semmi líra, semmi báj, pedig a fotózásnak néha jót tesz egy kis sejtelmesség és álomszerűség.

Tudásához viszonyítottan a 2.2/85 ára egészen moderált. Átlagosan 50 és 80.000 forint között lehet hozzájutni eBayen, és rengeteg van belőle.



SMC Pentax-A* 135mm f/1.8

Azt hitted, hogy az 1.4/85-ös Pentax drága? Ó barátom, akkor csekkold az 1.8-as 135-öst! Igen, ilyen is volt! És én erről sem tudtam sokáig. Pedig az ember azért képben szokott lenni az ultragyors 135-ösökkel, a blogon is megfordult már jópár darab.

De miket is érdemes elolvasnod az eddig megjelent cikkek közül 135mm témában?
Kezdetnek itt van rögtön a 3.5/135 összehasonlító teszt kilenc vintage objektívvel. A típustesztek közül az óriás 1.5/135 Soligor anyagát ajánlom, de elérheted még a 1.8/135 Porst tesztjét, a 3.5/135 Sonnar tesztjét, a Schneider-Kreuznach Tele-Retina-Xenar 4/135-ösről szóló anyagot, illetve ha speciális megoldások is érdekelnek, akkor van itt egy 1.8/120 középformátumú Pentatar teszt, illetve egy 1.8/140 orosz vetítőobjektívről szóló írás is. Have fun!

Kapaszkodj meg kicsit: a Pentaxforums vonatkozó értékelései alapján 10/10-et kap élességből és bokehból és aberrációkra is 9,3-at. Kezelhetőségre és ár/érték arányra pedig 9,8-at. Alapozom azt az árcédulát rendesen!

Szeretném tisztázni, hogy nincs a tulajdonomban ilyen objektív, szóval ne verj meg miatta egy sötét sikátorban. De tudod mit? Ha lenne ilyenem, meg is verhetnél miatta. Meg az optikát is, ugyanis a 85-ös tesójához hasonlóan a leírások alapján tankszerűre építették.

!

Hogy pontosan mennyit készítettek belőle, azt nem tudni, de 1984-től egészen 1989-ig gyártósoron volt. 865 grammot nyom a hét lencsét hat tagban magában foglaló hagyományos (tehát nem IF) fókusszal szerelt szerkezet (egyedül a hátsó lencsetag fix - ez gyakori megoldás a nagy rekesznyílású modern primeoknál). Legkisebb fókusztávolsága 120 cm, rekesze 1.8 és 22 között operál. 77mm-es szűrőket és ellenzőket fogad, előről filterezhető.

Csekkoltad az árát? Nem merted? Nem baj, akkor is leírom: jelenleg átlagosan 400-600.000 forint között tanyáznak eBayen. Na, erre mondják, hogy ez már collector’s item, de a jó hír, hogy folyamatosan van belőle eladó darab, így ha egyik reggel arra kelsz, hogy neked ez kell, csak a gombot kell megnyomnod, és már repül is hozzád.



Végjáték

Nem érezném magamat jól, ha ilyen szép felsorolások után pont a Pentax-F optikák nem kapnának egy rövid listát, hiszen például a kedvenc makróm is ebben a szériában készült. Ezek azok az objektívek, amik közül bár most egyet sem fogunk kiemelni, már képesek voltak együttműködni a Pentax vázmotoros gépeivel, így az F jelölés a focus (autofókusz) kifejezésre utal a megnevezésükben.

SMC Pentax-F generáció (1987-től)

Ez a lista nem teljes abban az értelemben, hogy nem minden korábbi Pentax optikát “effesítettek”. A gyártó kínált egy apró toldalékot a régi optikák és az autofókuszos vázak (elsőként a Pentax SFX) közé, amivel autofókuszosakká váltak, cserébe a gyutávjuk szorzódott 1,7-el és a fényerejük is csökkent valamennyit.



Summa summarum

Remélem, hogy az Asahi Takumar/Pentax korszakain át tartó utazásunk alatt találtál olyasmit, ami még neked is új volt. Én nagyon jól szórakoztam, és tervbe is vettem, hogy sorra veszem a nagyobb gyártók évtizedes történetében előforduló speciális optikákat és megoldásokat. És persze amit lehet, azt be is szerzek, hogy első kézből mondhassak róla véleményt neked.

Ha érdekel a Pentax egy igen különleges, mini SLR megoldása, akkor ide kattintva megnézheted, milyen volt a Pentax 110-es rendszer és hogyan tudsz vele a mai napig fotózni.

Ha vannak különleges vintage optikáid, várunk szeretettel a Vintage Pub éjjel-nappal üzemelő virtuális kocsmájában, hogy megoszthasd velünk titkaidat és tapasztalataidat!

A fény és a Pentax legyen veletek!


Mutasd meg másoknak is, hogy mit találtál:


Share



Hasznos tudást kaptál?

Legyél te is a vintage univerzum hőse! A tudásbázis anyagai ingyenesek és mindig azok is maradnak majd. Viszont a weboldalnak és minden hozzá kapcsolódó csatornának vannak fenntartási költségei. Ha szeretnéd segíteni a régi objektívek megmentését és bemutatását célzó munkámat, hozzájárulhatsz egy általad választott összeggel. A támogatást PayPal.me segítségével biztonságosan tudod elküldeni:

Köszönöm, hogy segítetted a tudás terjedését! Ha a megjegyzés rovatban megadtad a nevedet is (nem kötelező), szerepelni fogsz a hősök között: Rostás Csaba, Kováts Péter, Szász Márton, Hunyadi Áron, Tipold Gábor, Gyarmati Balázs, Tamás Éva, Zsoldos Tibor, Hajdu Máté, Horváth Kitti, Szlávik József, Tordai László, Keserű Gergő, Keresztes László Péter, Somogyi László, Rácz András, Szántó Sándor, Zubán Gergely, Erhardt Balázs, Kovács Attila, Magyar Antal, Szabó József, Máté Gyula, Boros András, Vaszkun Gábor, Erhardt Balázs, Kirner Richard, Tímea Bokodi, Káposztás Viktória, Bóka Zsuzsa, Hargitay Zoltán, Koncz Benő, Zubán Gergely, Josef Tiglezan, Gábor Balázs


Ha maradt még bármi kérdésed, vagy elmondanád véleményedet, várunk a Vintage Pubban és a blog facebook-oldalán.



Érdemes követni:



Ezek a típustesztek is tetszeni fognak:


9 Pentax optika, amitől dobsz egy hátast

DKL kisokos és Schneider-Kreuznach Retina-Tele-Xenar 4/135mm teszt

Mítoszdöntögető 3.5/135mm-es teszt

A manuál jelene: Irix 45mm f/1.4 teszt

Egy jó orosz objektív: Zenitar-M 50mm f/1.7 teszt

Szupergyors középformátumú objektív házilag, fillérekből (Pentatar 1.8/120 P6)

Nyári kalandok a világ legkisebb tükörreflexes rendszerével: Pentax 110 teszt (digi/film)

Best buy? Tokina AT-X SD 80-200mm f/2.8 teszt

(Majdnem) rekorder: Soligor 135mm f/1.5 teszt

Az orosz portrészörnyeteg: Helios 40-2 1.5/85

101 tesztkép (és vélemény): Konica Hexanon 1.8/40

Tamron SP 180mm f/2.5 IF: legenda gyorsteszten

Éjjellátó napvilágon: Cyclop-M1 85mm f/1.2 gyorsteszt

Hispan 10 kedvenc objektívje

Veszélyeztetett faj: CZJ DDR Pancolar MC 80mm f/1.8 gyorsteszt

Régi adósság: Canon nFD 1.2/85L teszt

Fullframe apróság: Argus Tele-Sandmar 100mm f/4.5

Canon nFD 300mm f/2.8 L IF tisztítás és tesztképek

Carl Zeiss Planar 1.4/50 T* gyorsteszt

A keletnémetek büszkesége: CZJ Sonnar 2.8/200

Zeiss Sonnar 3.5/135 Zebra - Prémium portréoptika aprópénzért

Turista mód-ON: Vivitar Series 1 28-105mm f/2.8-3.8 gyalogteszt

Kistelés-portrés kalandok: Porst 1.8/135mm teszt

Cyclop vs. Helios 40-2

Teszten járt itt 2017 bombája: Zeiss Equatis 75mm f/0.75

Egy zoom mind felett?: Vivitar Series 1 35-85mm f/2.8 teszt

Canon FD 800mm f/5.6L - Kis tisztítás, kis teszt, hatalmas élmény

Drágaságom, ritkaságom: Biotar 75mm f/1.5 M42 teszt

Takumar, de melyik?

Távmérős esettanulmány: Jupiter 3 1.5/50

Öreg 50-es nem vén 50-es | vintage optikák tesztje

Nagyvárosi nagylátó: Fish-eye Takumar 17mm f/4 teszt

További cikkek a tudásbázisban...

A kész anyag áttekintését és kritikáit köszönöm Illés Andrásnak, Pap Gyulának, Papp Dórának, Lampert Benedeknek és Tóth Gábor Szabolcsnak. A kódolásban nyújtott segítséget köszönöm Pintér Zsoltnak.

BIO

A cikk szerzője 2011-ben kezdett fotózni. A mai napig abszolút amatőrnek vallja magát, aki sokkal inkább az alkotás öröméért, mint bármilyen javadalmazásért dolgozik (kivéve, ha pizzáról van szó). Végigjárta a digitálisok ranglétráját (350D, 20D, 50D, 5DMII, A7, A7II, A7III), de egyre többet játszik analógokkal is. Időközben rájött, hogy az optika sokkal fontosabb, mint a váz. Valamiért ösztönösen szereti a mirrorless-t és a minél egyszerűbb, de agyafúrtabb megoldásokat. Saját magára a "géptulajdonos" megjelölést szereti alkalmazni, ami jobban lefedi technikai részletek iránti rajongását.

Manuális lencsékkel 2014 eleje óta foglalkozik, 2015-ben pedig összegyűjtötte és letesztelte a legtöbb elérhető árú 50mm-es optikát. Nem csak gyűjti, de szereti, javítja, és használja is objektívjeit, hiszen a vitrinben tartott felszerelésnek csak ára van, nem pedig értéke. Ha hívják, örömmel osztja meg tapasztalatait és élményeit személyesen is élő előadásokon vagy a vintage pub személyes találkozóin, ezen felül pedig szorgosan építi az online is elérhető tudásbázist.

A fotózásnak minden lépését fontosnak tartja, ezért a gondolat teremtő erejéről és az alkotás önmagára visszamutató értelméről és boldogságáról is sokat lehet hallani nála. Ha csatlakoznál hozzá, a vintage pubban általában megtalálod, a pult mellett rögtön jobbra. Tovább...

hispan's photoblog C 2011-2021 (eredeti megjelenés: 2021. július 16., utolsó módosítás: 2021. július 16.)