hispan's photoblog
              tudásbázis
              vintage pub
              műhely
              frissességek

    hispan's photoblog   |   műhely   |   feliratkozás

h

hispan's photoblog

F

Carl Zeiss Planar 1.4/50 T* gyorsteszt


Ér-e háromszor annyit a Zeiss kortalan ötvenese, mint egy azonos fényerejű Takumar? Milyen a rajza, de leginkább: milyen érzés vele dolgozni?

Bevallom nektek őszintén, nincs kétségem afelől, hogy a legtöbb Zeiss optika igazán kiváló. Olvashattatok cikket a blogon egy 135-ösről és egy 200-asról is, ami önmagában is jelzi, hogy említésre méltó darabok származtak az idők során a gyártótól. De vajon a C/Y bajonettes 50mm-es 1.4-es tényleg annyival jobb, mint a nála harmadával olcsóbb kortársai? Teljesítményt veszel, vagy brandet? Lássuk!

A rövid teszt és beszámoló során kifejezetten az SMC Takumar 1.4/50-es optikájával fogom összevetni a Zeiss üvegét. A Takumarról ide kattintva elolvashatod részletes cikkemet. Itt csak annyit tennék hozzá, hogy e szubjektív párosítás oka, hogy vintage vonalon a Takumart idestova 4 éve semmi sem tudja letaszítani nálam a trónról. Ez már lassan inkább objektív, mint szubjektív kérdés.

UPDATE: a cikk végén láthatsz majd egy rövid tesztsort az 1.7 vs. 1.4 Zeiss planar témakörben is. Odagörgethetsz most is, de jobban jársz, ha elolvasod előtte a cikket.

A Zeiss C/Y bajonettel gyártott, Contax gépekre szánt optikájáról már jó ideje tudok, eddig azonban messze elkerült engem, mert általában 100.000 forint környékén lehet hozzájutni eBay-en. Egy hibátlan Takumar ennek a fele-harmada, így bár mindig is érdekelt, hogy ennyivel jobb-e a Japánban gyártott Zeiss üveg, de soha nem vettem egyet se.

Mígnem azonban a sors úgy hozta, hogy egy évekig a kamrában tárolt, borzasztó állapotban levő példány futott be hozzám (a maga Contax RTS vázával együtt). Rengeteg munkaóra árán sikerült olyan állapotba hoznom, hogy már színpadra léphet, és bemutathatja performanszát.


Olvastad már a friss cikkeket a tudásbázisban?

A tesztben szereplő Planarról azt kell tudnod, hogy 7 elemet 6 csoportban tartalmazó konstrukcióját a hetvenes évek közepétől gyártották Japánban és Németországban is. Hozzám egy Made in Japan darab került. 6 blendelamellája f/16-ig tud zárni, 55mm-es szűrőt fogad és 0,45m a közelpontja. Minden híradás és forrás szerint ez volt az egyik legkomolyabb optika, amit valaha C/Y bajonettes gépekre készítettek. Hogy a legendás rajzolat és a kiváló kontraszt igaz-e, az nemsokára kiderül.

Ha még nem találkoztál vintage kalandjaid során a C/Y bajonettel, ne csodálkozz, nem olyan gyakori. Az összes mirrorless rendszerre adaptálható, kompatibilis emellett a Canon EF vázaival is. Részletesen itt kereshetsz rá az adapterezésére: hispan.hu/kompatibilitas/

Oké, kezdjük az elején a beszámolót, rögtön a lényeggel: tényleg lenyűgöző a rajza. Ez minden kétség felett áll. Nem azt mondom, hogy háromszor olyan jó, mint egy 1.4-es Takumaré, de tény, hogy fél hajszállal tisztább. Ráadásul a kép szélei felé is jobban tartja ezt, még nyitva is. Ennyit feltétlenül fel kell írnunk a Zeissnek. Nem tudom, hogy ez a jobb tervezés vagy a pár évvel későbbi megjelenés eredménye-e (az SMC Takumar 1.4/50-est 1972-től gyártották). A falas képnél az első kiemelés a képmező közepe, a másik a képmező legsarka (minden képnél teljesen nyitva, f/1.4). Kétségkívül átlag feletti mutatvány.

És ezek mind 1.4-en készültek, ahogy a tesztben szereplő összes többi kép is! Gyönyörködjünk még egy kicsit benne:

A jobb rajz azt is jelenti, hogy a Planar egy hajszállal kontrasztosabb is a Takumarnál. Ez a T-coatingnak köszönhető, amiről mindjárt ejtek még pár szót.

Az is tény, hogy az élsötétedése is kevésbé látványos, mint egy nyitott Takumarnak azonos fényerőn. A sarkok erős sötétedése a Takumarok egyik olyan gyenge pontja, ahol viszonylag könnyű rajtuk fogást találni. Bár ez portrénál általában jól jön (segít kiemelni a portréalanyt), a képalkotás szempontjából hiba.

Amire rettenetesen kíváncsi voltam, az a kromatikus aberrációk és az ellenfények kezelése, ezekben ugyanis sokat vártam a T* bevonattól. Azt hittem, hogy itt van a kutya elásva, és azért kerül annyiba ez az optika, mert itt fogok majd valami csodát látni.

Nos, csalódtam is meg nem is. A kromatikus aberrációk ugyanis nyitva legalább annyira jelentkeznek, mint egy Takumarnál. A következő képen szélsőségesek a körülmények (csillogó víz és tűző nap), és itt bizony jól látszik, hogy a lila CA szépen meg is jelenik mindenhol nyitva. Így a csoda itt elmaradt.

Ez a képalkotási hiba természetesen szoftveresen szűrhető. A következő pár képet és részleteik nagyítását azért mutatom, hogy lássuk a CRAW által levett CA utáni teljesítményt is:

Az ellenfények kezelésében annyit fel kell jegyezzek a Zeissnek, hogy a Planar egészen másképpen keni el az ilyesmit, mint egy Takumar, de az is tény, hogy nem immunis rá. A cikk több képén is láthattok nagy becsillanásokat, amik sokszor vöröses árnyalatot kapnak.

Amit a következő képpáron láttok, az nem ugyanannak az optikának két fényképe, hanem a Planar és a Takumar bokehja (közelponton). Gyakorlatilag azonos a kettő, a Planar itt is egyedül a minimálisan jobb kontraszttal tűnik ki.

Bár ez precízebb méréseket igényelne, azért még egy apróság: a két fotó teljesen azonos záridővel és ISO mellett készült, azonos rekeszértéken, a Planar képe mégis egy lehelettel világosabb, vagyis a T-értéke (valós fényáteresztő képesség) picit nagyobb lehet, mint a Takumarnak.

A bokeh életszerű tesztelésére sajnos csak a vízfelületi csillanások adtak alkalmat, mert eddig csak nappal fotóztunk vele. Ezek alapján ígéretesek a karikák (abban az őrült értelemben, ahogy én szeretem: karakteresek, kevésbé torzulnak a szélek felé és éles a peremük).

Van valami, amit nem láthattok a tesztképeken, és amit csak szavakban tolmácsolhatok, ez pedig az építési minőség és az anyaghasználat. Mind a Planar, mind pedig az összehasonlítási alapul vett Takumar kiváló japán tradíciókat képviselnek. Nincsenek felesleges alkatrészek, holtjátékok és oroszos ráhagyások: ezek rettenetesen precíz szerkezetek. A Planar itt annyiban tudja felülmúlni a Takumart, hogy bizonyos külső gyűrűi vastagabbak. A néhol tapintható, és az optika tömegében is megjelenő anyagvastagság robosztusabb érzést kölcsönöz az optikának. Az az érzésed, hogy ha földhöz vágod, akkor sem lesz semmi baja.

Összehasonlítva olcsóbb ötvenesekkel... No igen... Mint amikor kimész a konyhába éjjel kettőkor brownie-t sütni, de érzed, hogy ez nem az az átlagos bögrés ötperces kakaóporos rettenet lesz, amit amúgy össze szoktál dobni, ha csokis cukorra vágysz. Ez rendes almos tojással és a legjobb étcsokival készül, és már a massza kevergetése is kész művészet. A sütő - érzed rajta - pontosan 150 fokos, és amikor egy festő utolsó ecsetvonását megszégyenítő mozdulattal küldöd be a mesterien kivajazott tepsit a tartalmával pontosan arra a 14,5 percre, már érzed, hogy 870 másodperccel később, mikor kiveszed a csodát, a külseje omlós, de karakteres szerkezetű, belül pedig éppen annyira lágy, amennyire egy brownie-nak lennie kell. Na, pontosan ilyen a Planar is a többi ötveneshez képest. Lágyan fordul, de karakteres, kontrasztos és éles. Még Gordon Ramsay-nek is elakadna a lélegzete, ha beleharapna.

Használat közben egyébként nincsen sok differencia a Takumar és a Planar között: a fókusz mindkét esetben duplamenetes, nagyon precíz, a végein határozottan, de nem szorulósan ütközik. Egyedül az zavart a Planarban, hogy a rekeszskálát könnyebb eltekerni, és így adott esetben véletlenül lerekeszelni az optikát (bár ezen utólagos mókolással lehet segíteni).

Már majdnem mindenen túl vagyunk, jöjjön hát az utolsó és legfontosabb tapasztalati blokk: milyen vele portrézni? Ó kérem, hát ezt is nehéz leírni, de könnyebb megmutatni! :)

Az erős kontraszt és a kiváló rajzolat, no meg a nagy fényerő miatti erős háttérmosás okán ez egy igazi kis 50mm-es portré-monster (még akkor is, ha azt mondják: 50mm-en manapság nem divat portrézni). Öröm vele elkapni a modell szemét és csodálni, mennyire éles már az élőképen a kép, mielőtt még elsütnéd a masinát. A precíz, lágy, de határozott fókusz kifejezetten sokat segít, hogy a nagyon vékony DOF ellenére is kézre álljon az alkotás.

Oké, mi maradt még? El fogok lőni az optikával és - ha sikerül működésbe hoznom, akkor - a hozzá tartozó Contax RTS vázzal egy tekercs filmet, mert ebben a helyzetben is nagyon kíváncsi leszek rá. Az eredményről ígérem, hogy beszámolok majd.

!

Mondjunk verdiktet. A Zeiss Planar 1.4/50 T* egy valóban igen kiváló optika, mely sok tekintetben ha nem is sokkal, de érezhetően a mezőny élbolyát képező többi üveg előtt áll. Próbáltam a fenti sorok alatt is szemléltetni, hogy tényleg van különbség közte és a nála kicsit idősebb SMC Takumar 1.4/50 között.

Azonban az is tény, és mondjuk is ki, hogy nem kétszer vagy háromszor erősebb ez az optika, mint egy árban fele-harmad annyiba kerülő Takumar. Vintage kategóriában a tapasztalataim szerint bőven belefér akár egy 30-40.000 forintos befektetés is azoknak, akik megunták a Heliosok képminőségét és olyan ötvenest keresnek, amivel tényleg szinte kompromisszummentes teljesítményt kapnak. De ugyanezért hajlandó lennél kiadni 80-100.000 forintot is? Az egyetlen bibi tehát a Planarral az ára, semmi más.



1.7 vs. 1.4

Van itt egy apróság, amit a cikk megjelenése óta többen is jeleztetek nekem: nevezetesen van egy 1.7-es kistesója az 1.4-es Planarnak, ami a netes híradások szerint sok szempontból még jobb is, mint az 1.4-es verzió. Járjunk utána!

Először is, az 1.7-es változat kicsit kisebb és sokkal könnyebb, mint az 1.4-es verzió. Láthattok 3 képet a kettőről méretarányosan.

Mielőtt lelövöm a "poént", megmutatom, hogy az 1.7-es változat kezdő fényerőn tényleg élesebb mind közepén, mind pedig a sarkokon, mint az 1.4-es.

Képközép, 600*600, 1:1

Képsarok, 600*600, 1:1

És a vágatlan tesztképek:

Oké, akkor hol van a kutya elásva? Ha az 1.7-es optika szebben rajzol, miért jóval drágább az 1.4-es? Ez az a kérdés, amit csak akkor tudsz megválaszolni, ha kézbe vetted mindkettőt és esetleg szét is szedted (és ezért javallott olvasni a blogot). Az 1.4-es ugyanis teljes egészében fém, belül sincsenek műanyag alkatrészei. Az összes külső gyűrű és a belső tokozások és menetek is mind fémből készültek. Ezzel szemben az 1.7-es változat bizony többnyire műanyag. Összeszerelési minőségre és érintésre a nyomába sem ér a nagytesónak. Amellett, hogy ez a szomorú igazság, az 1.7-esből természetesen sokkal többet gyártottak, így nem csoda, ha alacsonyabb az ára.

Elcserélném-e az 1.4-esemet a harmatnyival élesebb 1.7-esre? Soha. Két külön világ.


Mutasd meg másoknak is, hogy mit találtál:


Share



Hasznos tudást kaptál?

Legyél te is a vintage univerzum hőse! A tudásbázis anyagai ingyenesek és mindig azok is maradnak majd. Viszont a weboldalnak és minden hozzá kapcsolódó csatornának vannak fenntartási költségei. Ha szeretnéd segíteni a régi objektívek megmentését és bemutatását célzó munkámat, hozzájárulhatsz egy általad választott összeggel. A támogatást PayPal.me segítségével biztonságosan tudod elküldeni:

Köszönöm, hogy segítetted a tudás terjedését! Ha a megjegyzés rovatban megadtad a nevedet is (nem kötelező), szerepelni fogsz a hősök között: Rostás Csaba, Kováts Péter, Szász Márton, Hunyadi Áron, Tipold Gábor, Gyarmati Balázs, Tamás Éva, Zsoldos Tibor, Hajdu Máté, Horváth Kitti, Szlávik József, Tordai László, Keserű Gergő, Keresztes László Péter, Somogyi László, Rácz András, Szántó Sándor, Zubán Gergely, Erhardt Balázs, Kovács Attila, Magyar Antal, Szabó József, Máté Gyula, Boros András, Vaszkun Gábor, Erhardt Balázs, Kirner Richard, Tímea Bokodi, Káposztás Viktória, Bóka Zsuzsa, Hargitay Zoltán


Ha maradt még bármi kérdésed, vagy elmondanád véleményedet, várunk a Vintage Pubban és a blog facebook-oldalán.



Érdemes követni:



Elmondhatod a magadét:

Népszavazol?

Ezek a típustesztek is tetszeni fognak:


A manuál jelene: Irix 45mm f/1.4 teszt

Egy jó orosz objektív: Zenitar-M 50mm f/1.7 teszt

Szupergyors középformátumú objektív házilag, fillérekből (Pentatar 1.8/120 P6)

Nyári kalandok a világ legkisebb tükörreflexes rendszerével: Pentax 110 teszt (digi/film)

Best buy? Tokina AT-X SD 80-200mm f/2.8 teszt

(Majdnem) rekorder: Soligor 135mm f/1.5 teszt

Az orosz portrészörnyeteg: Helios 40-2 1.5/85

101 tesztkép (és vélemény): Konica Hexanon 1.8/40

Tamron SP 180mm f/2.5 IF: legenda gyorsteszten

Éjjellátó napvilágon: Cyclop-M1 85mm f/1.2 gyorsteszt

Hispan 10 kedvenc objektívje

Veszélyeztetett faj: CZJ DDR Pancolar MC 80mm f/1.8 gyorsteszt

Régi adósság: Canon nFD 1.2/85L teszt

Fullframe apróság: Argus Tele-Sandmar 100mm f/4.5

Canon nFD 300mm f/2.8 L IF tisztítás és tesztképek

Carl Zeiss Planar 1.4/50 T* gyorsteszt

A keletnémetek büszkesége: CZJ Sonnar 2.8/200

Zeiss Sonnar 3.5/135 Zebra - Prémium portréoptika aprópénzért

Turista mód-ON: Vivitar Series 1 28-105mm f/2.8-3.8 gyalogteszt

Kistelés-portrés kalandok: Porst 1.8/135mm teszt

Cyclop vs. Helios 40-2

Teszten járt itt 2017 bombája: Zeiss Equatis 75mm f/0.75

Egy zoom mind felett?: Vivitar Series 1 35-85mm f/2.8 teszt

Canon FD 800mm f/5.6L - Kis tisztítás, kis teszt, hatalmas élmény

Drágaságom, ritkaságom: Biotar 75mm f/1.5 M42 teszt

Takumar, de melyik?

Távmérős esettanulmány: Jupiter 3 1.5/50

Öreg 50-es nem vén 50-es | vintage optikák tesztje

Nagyvárosi nagylátó: Fish-eye Takumar 17mm f/4 teszt



Vannak még itt további érdekességek is:


Évértékelő @2020

Hogyan állj pont szembe a Parlamenttel?

Milyen objektívvel fotózzak portrét?

Miért működnek az objektívek?

Ezért imádod a vintage objektíveket

Évértékelő @2019

Hogyan és miért válassz (egy) analóg/vintage rendszert magadnak?

Robbantott ábra kisokos

Balkán Disney

Képzelt beszélgetés egy TFCD/portré fotózás előtt, alatt és után

8 kocka egy közel 100 éves, középformátumú Zeiss Ikonnal

A szürke színei

Sony A7III: a mirrorless jelene és jövője

In memoriam Mamiya ZE

13 különleges kamera a fotózás történetéből

Miért radioaktív az objektívem?

Kezdő fotós kisokos

A 60 utolsó fotó a bontásra ítélt Olimpia Szellemhotelből

A kamu vörös karika pszichológiája

Pirosszka (ingyom-bingyom TFCD fotózás)

Viltrox EF-NEX III gyorsteszt

A boldog fotós lájk nélkül él

10 tipp régi objektív vásárláshoz

Mi a gond a modern objektívekkel?

Így ölte meg az A7 a DSLR-emet

35mm történelem

További cikkek a tudásbázisban...

Köszönetnyilvánítás

Az anyag előzetes áttekintését köszönöm Tóth Gábor Szabolcsnak. A cikk képanyagának összeállításához köszönöm a kitartó segítséget Gruhala Patríciának és Tarnóczi Eszternek. A kódolásban nyújtott segítséget köszönöm Pintér Zsoltnak.

BIO

A cikk szerzője 2011-ben kezdett fotózni. A mai napig abszolút amatőrnek vallja magát, aki sokkal inkább az alkotás öröméért, mint bármilyen javadalmazásért dolgozik (kivéve, ha pizzáról van szó). Végigjárta a digitálisok ranglétráját (350D, 20D, 50D, 5DMII, A7, A7II, A7III), de egyre többet játszik analógokkal is. Időközben rájött, hogy az optika sokkal fontosabb, mint a váz. Valamiért ösztönösen szereti a mirrorless-t és a minél egyszerűbb, de agyafúrtabb megoldásokat. Saját magára a "géptulajdonos" megjelölést szereti alkalmazni, ami jobban lefedi technikai részletek iránti rajongását.

Manuális lencsékkel 2014 eleje óta foglalkozik, 2015-ben pedig összegyűjtötte és letesztelte a legtöbb elérhető árú 50mm-es optikát. Nem csak gyűjti, de szereti, javítja, és használja is objektívjeit, hiszen a vitrinben tartott felszerelésnek csak ára van, nem pedig értéke. Ha hívják, örömmel osztja meg tapasztalatait és élményeit személyesen is élő előadásokon vagy a vintage pub személyes találkozóin, ezen felül pedig szorgosan építi az online is elérhető tudásbázist.

A fotózásnak minden lépését fontosnak tartja, ezért a gondolat teremtő erejéről és az alkotás önmagára visszamutató értelméről és boldogságáról is sokat lehet hallani nála. Ha csatlakoznál hozzá, a vintage pubban általában megtalálod, a pult mellett rögtön jobbra. Tovább...

hispan's photoblog C 2011-2020 (eredeti megjelenés: 2018. október 13., utolsó módosítás: 2018. november 25.)