hispan's photoblog
site version 10.2.3.5


Takumar, de melyik?


Super? S-M-C? SMC? 1.4/50 útmutató.


2016. augusztus 27. • frissítve: 2021. február 21. • Horváth Krisztián

Fontos: ez a cikk évekkel ezelőtt jelent meg először, és bár azóta minden bizonnyal frissült, tartalmazhat olyan információkat, amik mostanra elavultak.

Nagyjából két éve kezdődött a szerelem köztem és az 1.4/50-es Takumarok között. Szinte véletlen, hogy a legelső 1.4-es optikám egy SMC Takumar volt, és az elején bizony nem voltam jó szerető: próbára tettem az SMC-t és számtalan más fényerős 50mm-es lencsével is kísérleteztem, melyet a nagy 50mm-es tesztben dokumentáltunk is. Máig nem akadt azonban jobb 50-es a kezembe.

Igen ám, de 1.4/50-es Takumarból M42 csatlakozással legalább három féle forog gyakorta a használt piacokon (és vannak még ritkább változatok is). Mivel ezeket a lencséket szervizelem is, sokan kérdezték tőlem, hogy vajon melyik a legjobb változat? Melyiket miért érdemes megvenni, és tényleg jobb-e az SMC, mint a Super? És mi a helyzet a legendás 8-assal?

A kérdések megválaszolására összegyűjtöttem a három "alapváltozatot", és egy meglepetés-vendéggel kiegészülve - lehetőségeimhez képest - megmutatom, melyik típus mit is tud.



A Takumarok atyja: az Asahi Pentax

Lássuk először, kinek köszönhetjük ezeket a csodákat. A Takumar lencsecsalád darabjait a japán Asahi Optical gyártotta. A gyártót sokáig Asahi vagy Honeywell Pentax, később csak Pentax néven találjuk, és ugyanígy megváltozott időközben a jelölés is: a régi SMC Takumarokat felváltották az SMC Pentaxok. Mi most az eredeti, Asahi-féle változatokkal foglalkozunk, mert ezek között található a legendás 1.4-es több kivitele is.

Magát a Pentax brandet az Asahi 1957-ben mutatta be, először mint a legújabb 35mm-es filmre fotózó SLR kameracsaládjukat. A fejlett megoldásokkal operáló vázak és optikák nagy hatást gyakoroltak a következő években más gyártókra is. Újdonságaik közé tartozott a rövidebb karral szerelt, gyorsabb filmtovábbító mechanika, a megújított tükörmozgató mechanizmus, a mikroprizmás fókusz, később pedig a filmet előre kicsévélő megoldás is, mely véletlen fényszennyezés esetén is megóvta az elkattintott kockák javát.

A Spotmatic vázak igazán időtálló és precíz darabok, össze sem lehet hasonlítani például a kortárs Zenit gépekkel. Több Spotmatic és Spotmatic-F/ES vázat is használtam, és minőségük a mai napig élvezetessé teszi a velük való fotózást. Az egyik legkorábbi Spotmatic vázam még egy öreg filmtekerccsel is meglepett, erről itt olvashatsz bővebben. A Pentax Spotmatic rendszerek követendő példák lettek, a cég pedig később legsikeresebb termékvonalának nevét vette fel.


Olvastad már a friss cikkeket a tudásbázisban?



A Takumar optikák

Maga a Takumar név az Asahi cég alapítójának testvére, Takuma Kajiwara portréfestő nevéből született meg. Ahogy fentebb már említettem, a cég optikáit kezdetben M42, később Pentax-K bajonettel is gyártották (utóbbiakat egyszerűen csak SMC Pentax névvel illették) és nem csak 35mm-es rendszerekre, de 6x7-es kamerákra is készültek belőlük példányok. Minden esetben a Super a korábbi, az SMC a későbbi szériát jelöli, ahol az SMC a többszörös-bevonatos, Super-Multi-Coated rövidítése. A Super változatot 1964-től, az SMC-t 1972-től gyártották, a kettő között 1971-től volt egy S-M-C "időszak" (mikor már többszörös bevonatos volt az üveg, de a régi külsővel, végigírva a gyűrűn a Super-Multi-Coated jelöléssel kerültek forgalomba).

A Super és S-M-C változatok kívülről fém fókuszgyűrűsek, az SMC verziók pedig már gumírozottak. A Super szériából volt 8 lencsetagos változat is (minden más 7 lencsetagot tartalmaz). Bizonyos típusaik, így az 1.4-es és 1.8-as 50mm-es és 55mm-es darabok legendásan élesek és kiváló optikai jellemzőkkel bíró objektívek. A nagy 50mm-es tesztet is két Takumar nyerte meg.



A tesztben szereplő Takumarok

Elsőnek tisztázzuk a változatok kérdését! Ha csak az M42-es csatlakozással szerelt Takumarokat vizsgáljuk, azt mondhatjuk, hogy három elterjedt és egy ritkább változat létezik: a Super (7 és 8 lencsetagos), a Super-Multi-Coated (továbbiakban S-M-C), és az SMC. Időrendben is így követik egymást. A könnyebb különbségtétel érdekében táblázatba foglaltam az alaptulajdonságaikat, és mindegyikről készült fotó is. A továbbiakban a táblázat első sorában használt rövidített megjelöléssel fogok hivatkozni rájuk.



  Super8 Super7 S-M-C SMC
         
  Super-Takumar 1.4/50 (8) Super-Takumar 1.4/50 (7) Super-Multi-Coated Takumar 1.4/50 SMC Takumar 1.4/50
         
gyártás kezdete 1964 1964 1971 1972
ff/aps-c? igen/igen igen/igen igen/igen igen/igen
gyutáv 50mm 50mm 50mm 50mm
csatlakozás M42 M42 M42 M42
bázistáv 45.46mm 45.46mm 45.46mm 45.46mm
blende 1.4 - 16 1.4 - 16 1.4 - 16 1.4 - 16
lamellák 6 6 8 8
lencsék 8 (6) 7 (6) 7 (6) 7 (6)
súly 250 g 250 g 250 g 250 g
ár kb. 55.000 HUF kb. 34.000 HUF kb. 36.000 HUF kb. 38.000 HUF
s/n 1032243 4306353 5338214 6399266
         
  Super-Takumar 8el 50mm f/1.4 M42 8 lencsetagos változat C Horváth Krisztián Super-Takumarl 50mm f/1.4 M42 7 lencsetagos változat C Horváth Krisztián Super-Multi-Coated (S-M-C) Takumar 50mm f/1.4 M42 C Horváth Krisztián SMC Takumar 50mm f/1.4 M42 C Horváth Krisztián
         
  Super-Takumar 8el 50mm f/1.4 M42 8 lencsetagos változat C Horváth Krisztián Super-Takumarl 50mm f/1.4 M42 7 lencsetagos változat C Horváth Krisztián Super-Multi-Coated (S-M-C) Takumar 50mm f/1.4 M42 C Horváth Krisztián SMC Takumar 50mm f/1.4 M42 C Horváth Krisztián
A feltüntetett árakkal kapcsolatban egy megjegyzés: egy korábbi cikkem hasonló becsléseihez kaptam pár visszajelzést, ezért megemlíteném, hogy a fenti, átlagos (!) árak az itthon beszerezhető, hibátlan példányokra vonatkoznak. Ha valaki a külföldi aukciós oldalak áraihoz hozzáadja az esetleges vám, ÁFA, a kapcsolódó kezelési költségek, valamint a sokszor szükséges tisztítás és karbantartás összegét, nagyjából ugyanitt tart. Erről egy másik cikkben írtam is.

A kiválasztott lencsék után megemlítek pár olyan kérdést és témát, ami gyakorta fel szokott merülni a Takumarokkal kapcsolatban.



A 8 lencsetagos Super-Takumar

A Takumarok gyártásának első éveiben létezett egy mára már szinte legendássá vált verzió, a 8 lencsetagos Super-Takumar 1.4/50. Ahogy az előbbi táblázatból láthatjátok, szinte minden verzió 7 lencsét tartalmaz (6 csoportba rendezve). Ez jellemző a Takumarok 99%-ára, hiszen a 8 lencsetagos változat gyártása igen hamar befejeződött.

Ennek oka az, hogy a középső lencsetag ebben a verzióban nem kettő, hanem három összeragasztott lencséből állt, ezt az együttest pedig igen költséges volt magas minőségben előállítani. Az Asahi állítólag minden eladott ilyen 8 lencsetagos optikán bukott, így hamar váltottak a 7 lencsetagos változatra.

Személy szerint 1,5 évig vadásztam egy ilyen optikára. Annak oka, hogy ilyen sokáig tartott a "beszerzés", leginkább az ára: jóval magasabb összegekért kelnek el (és jóval ritkábban is bukkannak fel szép darabok). E magasabb ár inkább a ritkaságnak és a gyűjtők által felvert árfolyamnak köszönhető. Hogy a képe az árával arányosan élesebb/jobb-e, az nemsokára kiderül.



Hogyan különböztesd meg a 8 lencsetagos változatot?

A belsőségekkel kezdem, majd rátérünk arra is, hogy első látásra, az objektív megbontása nélkül hogyan állapítható meg, melyik tartalmaz 7 és melyik 8 lencsét.:

1) A legalapvetőbb különbség természetesen az, hogy az egyikben eggyel több lencse van, mint a másikban. A képen a középső lencsetagot emeltem ki, ezen látható, hogy a Super8 és Super7 miben térnek el:

2) Az egész optikai tubus teljesen másképpen néz ki, a 8-as nehezebb, több benne a sárgaréz alkatrész (a 8-asnak a teljes hátsó része sárgaréz):

3) A rekeszmechanika is teljesen eltérő belülről (a 8-asnál nincsen "finomállító" nyelv a blendeállító pöcöknél, valamint a lamellákat tartó gyűrűk belső rögzítése is eltér):

4) A távolságvisszajelző gyűrűn a régi változatnál magába a gyűrűbe marták a számokat, az új változatoknál ez egy ragasztott, vékony fém lapon található. (Ez a fémlap a 7-esekben pár évtized után hajlamos a leválásra, ekkor fókuszálás közben surlódó hangot hallunk. Szerencsére könnyen javítható újraragasztással). Ez az eltérés is csak szétszedés után látszik:

5) A hátsó lencsetag peremének kiképzése eltér a sima Super 1.4-től (ezt csak az veszi észre, aki sokat nézegette a sima Super7 hátulját). A régebbi verzió nem sima, hanem lépcsőzetes, a hátsó lencsetag belőle jobban kinyúlik. Ez a különbség megbontás nélkül, kívülről is azonnal látszik:

6) A DOF skálán a kis függőleges vörös vonal (infravörös fókuszra szolgáló jelölés) a 4-es rekeszt jelölő jelzésnek a jobb szélére (a skála közepe felé) esik. Néha tartalmaz egy "R" betűt is, mint az én példányomon, de ez nem általános a Super8-asok esetében. Minden más 7 lencsetagos verziónál e jelölés a bal oldalára esik a 4-esnek:

7) További különbség, hogy a 8-as változaton a betűtípus eltér kicsit (kerekebbek a betűk, közelről nézve pedig kövérebbnek is látszanak):

8) A sorozatszám a Super8 példányoknál minden esetben 1470000 elé esik (ez utóbbit csak külső forrásból tudom, így nem teljesen hiteles az infó, de tény, hogy az eBay-en árult, és általam eddig látott összes 8-as változat 147-nél kisebb sorozatszámú volt).


[X] hirdetés

9) Bár ez elsőre nem látszik, a Super7-esekkel szemben a korábbi, Super8-as kivitelek nem tartalmaznak tóriumot, így nem is sugároznak. Erről részletesebben lentebb, a radioaktivitással kapcsolatos részben olvashatsz.



Hamis 8-asok, vagy egy újabb típus?

Van itt egy zavarba ejtő dolog is: az eBay-en rendszeresen felbukkannak olyan 8-asként árult változatok, melyek külalakjukban megfelelnek a Super7 változatnak, kivétel a vörös kis vonal a skálán és a hátsó lencsetag pereme (mely a fentiek szerint lépcsőzetes). Mivel ilyet még nem fogtam a kezemben, nem tudom, hogy ezek módosított 7-esek és csalásról van-e szó, vagy tényleg létezett a fenti Super8 és Super7 között egy olyan éra, amikor már a Super7 megjelenés volt a jellemző, de belül még 8 lencsetag volt. Hoztam az eBay-ről pár képet egy ilyen furcsa "hibridről":

Ahogy láthatjátok, a hátsó lencsetag körüli perem egyértelműen lépcsőzetes, és a kis vörös vonal is a "helyén" van, más azonban nem stimmel (se a 147 előtti sorozatszám, se a betűtípus). Amíg nem bontottam szét egy ilyet, nem mondhatok semmi biztosat, mindenesetre legyetek óvatosak, és csak akkor vegyetek 8-ast, ha biztosak vagytok a dolgotokban.

Külön a Super8-assal készült tesztfotókat a cikk végén, a tesztképeknél találhattok majd.



A Takumarok "rettegett" sugárzása

Nem kertelek: vannak valóban sugárzó, radioaktív Takumarok. Ez a "probléma" főleg a Super7, S-M-C és SMC változatokat érinti. Ezek optikai üvegében jelentős mennyiségű tórium-oxidot használtak fel, nem véletlenül.

A tóriumról és annak sugárzásáról

A tórium a periódusos rendszer egyik ritka eleme, melynek tömegszáma 90. Alapállapotában puha fém, igen magas olvadásponttal. Egy természetes és 24 mesterséges izotópja ismert, valamennyien radioaktívak és alfa-bomlók.

Az alfa-bomlás a radioaktív bomlás egyik fajtája, mely alfa-részecskéket bocsájt ki. Ez a típusú sugárzás könnyen elnyelődik, levegőben akár pár centiméter után is, azonban erősen ionizáló hatású, jelentősen roncsolja az élő szövetet.

A tórium felezési ideje kb. 14.000.000.000 év, vagyis hosszabb, mint az Univerzum eddigi teljes életkora. A tórium-oxidos lencsék még jóval azután is sugározni fognak, hogy a Nap, s vele a Föld is elpusztult (csak a szemléltetés kedvéért választottam ezt a támpontot: a Napnak még nagyjából 4 milliárd évre elegendő fűtőanyaga van, mielőtt kiég).

Érdekesség, hogy az atomiparban kevéssé használják a tóriumot, pedig tulajdonságai miatt hasonló reaktorokat lehet építeni rá, mint az uránra (azonban az urán-alapú reaktorokban fegyvergyártáshoz szükséges anyag is keletkezik, így a tóriumot a hidegháború alatt kevéssé preferálták).

Oxigénnel tórium-oxiddá alakítható, ebben a formájában használták korábban az optikai üvegek gyártásánál is (bányászata során is ilyen vegyület formájában kerül elő). A tórium-oxidot azért váltották ki az optikai iparban a lantán-oxiddal, mert hosszabb távon sugárzása sárgásan színezi az üveget.

Nem kell azonban eldobni a kezünkben levő tóriumos lencsét. Egyrészt számtalan objektív esetében használtak korábban radioaktív anyagokat, másrészt ez a sugárzás nem haladja meg az egészségügyi határértéket. Én általában a termálvíz sugárdózisához szoktam hasonlítani, azzal a kiegészítéssel, hogy ez alfa-sugárzás, ami igen kis távolságon (5-6 cm) elnyelődik. A probléma tehát egyáltalán nem az egészségügyi kockázat, hanem a lencsék sárgásodása.

A tórium-oxidot éppen azért vezették ki az optikai üvegek gyártásából, mert hosszú évek alatt sárga elszíneződést okoz a lencsékben. Ez a digitális korszak beköszönte előtt igen komoly probléma volt, hiszen a filmre exponált képeken sokkal nehezebb volt utólag korrigálni a színi eltéréseket. A digitális világban azonban a fehéregyensúly előzetes vagy utólagos módosításával a sárgásodás gyakorlatilag nyom nélkül és egyszerűen eltüntethető.

A sárga lencsék ráadásul tisztíthatóak is erős UV-fénnyel. Én magam is sokszor veszem kezelésbe akár hetekig tartó folyamatos UV fénnyel a Super-Takumarok lencséit (a tesztben szereplő darabok is átestek ilyen folyamaton). Tény, hogy a sárga elszíneződést nem lehet teljesen eltüntetni UV-fénnyel sem, de mint fentebb írtam, ennek igazából nincs is jelentősége. A retusálatlan tesztfotókon néhol majd visszaköszön a sárgásodó lencsék melegebb színe (a Super mellett kis mértékben az S-M-C is sárgás volt), de ez is hamar korrigálható lett volna, ha szükséges.

A tórium nem az ellenségünk, sőt...

Bár a fentiekhez csak részben kapcsolódik, mégis fontos megérteni, hogy radioaktív elemek, például tórium nem csak azért jók, mert élesebbé tehetik az objektívek által alkotott képet, hanem mert nélkülük nem létezhetne élet a Földön.

A dolog többszörösen összetett, de egyszerű is egyben: a Föld belsejében található radioaktív elemek, mint az urán és a tórium folyamatos bomlása hőt termel, ez a hő pedig segít melegen tartani a bolygó belsejét, azon belül is a külső magot. A külső mag folyékony fémekből áll, melyekben konvekciós örvényáramok dolgoznak folyamatosan, hatalmas dinamóként fenntartva a Föld mágneses terét (változó intenzitással, de immár évmilliárdok óta). Ez a mágneses tér alkotja a magnetoszférát, mely megvéd bennünket a napszél és a kozmikus háttérsugárzás életre nézve pusztító részecskeáramaitól.



A radioaktív bomlás nélkül, mely persze sárgásra színezi a régi Takumarokat, nem létezhetne élet a ma ismert formájában ezen a bolygón. A Mars például, mivel jóval kisebb, mint a Föld (emiatt magja is kisebb) már jóval korábban kihűlt, magnetoszférája pedig az olvadt mag hiánya miatt nincsen, így a napszél régen elsöpörte légkörének jelentős részét, és az örök fagy birodalmává változtatta.

A planetáris-asztrobiológiai kitérőnek ezzel vége.

Azt sokan tudják, hogy a tóriummal szennyezett lencsetag a Takumarok hátsó blokkjának dupla (ragasztott) eleme, de azt már kevesen, hogy ebből a párosból csupán az egyik, a vékonyabb üveg a tóriumos. Amikor cserélni kell a gyári ragasztást, ez jól látható (a kép nincs színezve, ez az üvegek valódi árnyalata, természetesen UV-tisztítás előtt):



Mérések

A sugárzás mértékének pontos megállapításához csak egy olyan mérőeszköz állt rendelkezésemre, ami az alfa-sugárzást közvetlenül nem képes érzékelni (csupán a gammát és röntgent), márpedig a tórium-oxid sugárzásának döntő többségét alfa-sugárzás adja. Ilyen értelemben nem is lett volna szabad semmilyen értékelhető eredményt kapnom, azonban tény, hogy a műszer mégis mért, eredményei pedig következetesek. Ebből csak arra következtethetünk, hogy az alfa-bomlás során olyan "melléktermékek" (béta-sugárzó izotópok) keletkeznek, amiknek az üvegben való elnyelődése béta-sugárzást, az pedig fékezési röntgen-sugárzást kelt, ezt pedig képes mérni az egyszerű, félvezető-alapú detektor.

Ezek után az itt feltüntetett mérési adatokat mindenki kezelje tájékoztató jellegűként, a mérés módjával és bizonytalanságával együtt. A méréseket az optikák hátulján és elején (front és back lencsék), valamint a házuk oldalán végeztem el, rendre 1, 10 és 30 cm távolságból, 3 perces mérési időtartamokkal (az eszköz által jelzett érték μSv/h, vagyis mikro sievert per óra, tehát a hosszabb mérés mindig pontosabb; ez a mértékegység egyébként a sugárzások összefoglaló erősségét méri, minden sugárzásnak megvan a maga saját mértékegysége is).

Az eredményekhez fontos hozzátenni, hogy az alfa-sugárzás, amit itt közvetlenül nem tudam mérni, nagyon gyorsan, levegőben akár már 5-6 centiméter után elnyelődik. Ha mérni is tudtam volna, 10 és 30 centis távokon már nem is nagyon tudtam volna észlelni. Azt is le kell szögezni, hogy a mért értékek már egy újság pár papírlapjának beiktatásával is drasztikusan estek, vagyis könnyen árnyékolható a jelenség. Ez azért fontos, mert a mért értékek szerint a hátsó lencsetagok sugárzása a legerősebb, azt viszont szinte 100%-ban árnyékolja bármilyen gépváz, amire a Takumarokat feltesszük.

Még két fontos dolog: létezik nem sugárzó Takumar, mégpedig az igen ritka és értékes 8 lencsetagos széria. Ezekben még egyértelműen nem használtak egy gramm tórium-oxidot sem. Ezen kívül vannak az SMC 1.4/50 szériában is olyan darabok, amik sugárzása egy nagyságrenddel kisebb, mint az átlag. Ezekről itt olvashatsz részletes cikket.



Adaptálhatóság digitális vázakra

Egy korábbi cikkemben talán kicsit túlságosan is részletes voltam az M42-es objektívek modern digitális vázakra történő felhelyezését illetően, így nem mennék bele az alapokba, csupán a Takumarokra kifejezetten jellemző érdekességeket és tényeket említeném.

Az 1.4-es fényerő miatt ezen optikák hátsó lencsetagja, mely fókuszálás közben a teljes optikai blokkal együtt előre-hátra mozog, igen széles. A kávás adapterek sajnos alapesetben nem kompatibilisek az 1.4-es Takumarokkal, mert nem fér át rajtuk a hátsó lencsetag melletti kis pöcök (ez a régi Spotmatic vázaknak adta vissza az aktuálisan kitekert rekeszértéket, beugró rekeszes módban, és csavarodik a kitekert rekeszértékkel együtt). Emiatt - kávás adapterrel - nem tud teljesen a végtelenbe fókuszálni az optika (a befelé hajlott pöcök mellett a tubus hátulja is megszorul). Emellett ez a beakadó alkatrész, mely súrolja a beugrasztó kávát, nehézkessé teszi a rekeszgyűrű elforgatását is. A képen egy káva nélküli adapteren láthatjátok a kérdéses részt, így könnyű elképzelni, hogy ha az M42 menet végén ott lenne a leszűkülő káva, miképpen nyomná be a blendebeugrasztó pöcköt (zöld) és hogyan szorulna bele a másik, laposabb alkatrész (piros).

Ez elhanyagolható probléma, mivel egyszerűen csak káva nélküli adaptert kell használnunk. Ha mégse lehet eltekerni a ∞ jelig a fókuszgyűrűt, akkor hátul keressük a ludast.

A konvertergyűrűnél egyébként Takumarok esetében nem számít, hogy van-e rajtuk blendebeugrasztó káva, mert minden változat rendelkezik A-M kapcsolóval, mellyel változtathatjuk a teljesen manuális és a mechanikusan működő beugró blende beállításokat (ez utóbbi természetesen csak arra alkalmas régi pentax vázakkal működik, digitális gépekkel nincsen beugró/automata blende).

Ami viszont trükkös lehet, és eddig még csak Takumarokon láttam, az a blendebeugrasztó pöcök mellett egy másik, sokkal kisebb pöcök megléte az M42 menet tövében. Super változatokon még nem, de S-M-C és SMC kiviteleken már ott van ez a rejtett kis ördög, melyet ha nem ismerünk, kellemetlen meglepetéseket okozhat.

Feladata az, hogy csak akkor lehessen AUTO módra állítani a blendebeugrasztó pöcköt, ha be van nyomva, vagyis ha a lencse fel van csavarva a vázra (vagy egy konvertergyűrűre, vagy csak benyomjuk az ujjunkkal ezt a kis pöcköt). Visszafelé, MAN(UAL) módra a rejtett pöcök benyomása nélkül is válthatunk. Hogy e pöcöknek végülis mi értelme van, azt nem tudom. Arra tippelek, hogy a "blendebaleseteket" elkerülendő csak akkor lehessen az optika beugrasztós módban, ha arra alkalmas fényképezőre tesszük (de ez ott megdől, hogy bármilyen M42 csatlakozás benyomja, nem csak blendeugrasztósok).



Tesztek

Az alábbiakban szereplő tesztekben minden sorozaton belül azonos volt a váz (Sony A7, A7II vagy 5DsR), tehát minden tesztkép fullframe kockán szerepel. A teljes képmezős fotók többnyire tömörítve és leméretezve szerepelnek, de mindenhol van 1:1 kivágásos tömörítetlen összehasonlítás is az érdekes részekről. A sorrend itt is minden esetben a lencsék megjelenését követi: Super8, Super7, S-M-C és SMC.

A tesztsorozatok a négy itt szereplő változat összehasonlítására törekednek. Ha arra vagy kíváncsi, hogy a Takumar hogyan szerepel más 50mm-es lencsékkel összehasonlítva, nézd meg a nagy 50-es tesztben.



Hordótorzítás, vignettálás



Torzítás

A nagy 50-es tesztben már összehasonlítottuk a többi 50mm-essel a Takumar torzítását (átlagosnak adódott), így itt most nem is széles kontextusba szeretném helyezni e tulajdonságot, hanem az egymáshoz képest mért értékek a fontosak. Nagy meglepetés persze nincsen a három későbbi változat között, hiszen lencserendszerük felépítése szinte azonos, így torzításaik is azonosak. A Super8-nál lehetett volna valamilyen különbséget várni, hiszen itt jelentős mértékben eltér a belső kialakítás, de a torzítások tekintetében itt sincsen különösen elütő érték. A képek rendre 1.4, 2.8 és 5.6 értéken készültek (jpg, eredeti méret).

 

f/1.4

f/2.8

f/5.6

Super8

Super7

S-M-C

SMC



Vignettálás

A szélek sötétedése sem okozott különösebb meglepetést, a négy típus gyakorlatilag azonosan szerepelt. Rekeszelve mindegyiknek a teljesítménye drasztikusan javul (a Takumar 1.4/50-esei egyébként az átlagosnál kicsit erősebben vignettálnak nyitva).

A torzítás és vignettálás mérése persze fontos, de közben mindannyian tudjuk, hogy ennek manapság, a digitális világban kisebb a jelentősége. Korábban a filmre történő fotózásnál igen fontos volt, hogy az objektívek minél kevésbé sötétedjenek a széleken és lehetőleg kevésbé torzítsanak, hiszen ezeket laboros megoldásokkal nehezebb volt korrigálni. Manapság azonban mindként jellemző tetszés szerint befolyásolható, és ha egyszer elkészítjük a CameraRAW-ban az adott objektívre vonatkozó korrigálási profilt, akkor valóban egyetlen kattintás ennek (és a külön részletezett kromatikus aberrációnak is) a szűrése.

Meg is csináltam az SMC verzió 1.4-es rekeszre vonatkozó korrekciós beállításait, amit letöltve a C:\Users\[felhasználó]\AppData\Roaming\Adobe\CameraRaw\Settings mappába bemásolva a CameraRAW-ban máris lesz egy preseted (torzítást, vignettálást és CA-t javít). Ugyanezt elkészítheted bármilyen tetszőleges blendenyílásra is. Letöltés (smc_takumar_1.4.xmp, CC, CR 9.5.0.585).


Kromatikus aberráció (CA)

A kromatikus aberráció nem más, mint az eltérő hullámhosszúságú fény (a színek) eltérő képessége az akadályokon (jelen esetben a lencséken) való áthaladásra. Konkrét megtestesülése az éles részek mentél leváló lilás és zöldes "szellem". Kiküszöbölésére a modern objektívekben aszférikus lencsetagok vannak (ASPH), melyek a szenzorra való érkezése előtt megregulázzák a helyes útvonalról letérő eltérő hullámhosszokat.

A Takumarokban koruknál fogva természetesen nincsen aszférikus lencsetag, így nem meglepő, hogy elég erősen jelentkezik náluk CA.

A teljesítmény papírforma szerint alakul: a Super8-nál jelentkezik legerősebben a CA, a Super7 már valamivel jobb, az S-M-C és SMC pedig szinte azonosak (az SMC egy kicsit kevésbé aberrál).

Ahogy a fenti bekezdésben már említettem a torzításnál és a szélsötétedésnél, a kromatikus aberráció is igen hatékonyan szürhető digitálisan. A csatolt profil például magától meg is teszi ezt.



Becsillanás

A becsillanás mérése már a nagy 50-es tesztben is nehéz feladat volt, ugyanis ez a jelenség nagyon sokban függ a fényforrástól, valamint az optika beállításaitól. Többet nem lehet tenni az ügy érdekében, mint hogy azonos körülmények között megnézni, mit csinál a 4 objektív (különböző rekeszértékeken). Itt is ez történt: az idilli kék háttér előtt felállított LED a kép jobb alsó sarkába került, és szépen végigfröcskölte a teljes képmezőt a maga visszatükröződéseivel. Tegyük hozzá, hogy ez az egyik legrosszabb helyzet, amit el lehet képzelni: a nem kívánatos fényforrás közvetlenül a képmezőbe kerül.


[X] hirdetés

Kíváncsiságom főleg a Super8 körül forgott, hiszen ennek nyilvánvalóan különbözik a lencserendszere a másik hárométól. Ennek megfelelően teljesen másképpen is viselkedett. Összességében az látható, hogy itt az időrendi sorrend egyértelműen követi a minőséget is: minél újabb, annál jobb, vagyis míg a Super8 nagyon gyengén szerepelt, addig az SMC volt a "legerősebb". A tesztképeket alább láthatjátok 1.4, 2.0, 2.8 és 5.6 rekeszértékeken. Utóbbi értéken az SMC már gyakorlatilag alig produkált becsillanást.



  f/1.4 f/2 f/2.8 f/5.6
Super8
Super7
S-M-C
SMC


A csillanások alapján önmagukban megkülönböztethetőek lennének az optikák, íme egy kiemelés az 1.4-es értékekből, a fényforrással ellentétes sarokból:

A fentiekből látszik, hogy nem csak a Super8 tér el markánsan a többitől, de a Super7 is a többszörös bevonatos kivitelektől. Az S-M-C és az SMC verzió gyakorlatilag teljesen azonosan teljesít. A Super8 gyenge teljesítményéhez nem önmagában a markáns fényfolt mérete vagy helyzete járul hozzá, hanem az az (f/1.4-en legjelentősebb) "fényszennyezés", ami szinte a teljes képmezőt beteríti. Ez már f/2-re rekeszelve drasztikusan csökken, de nem tűnik el teljesen. Ilyet a másik három optika nem produkált.

Az eredmények leginkább azt erősítik meg, hogy az S-M-C és az SMC változatok főleg külalakjukban térnek el, optikai tulajdonságaik viszont szinte azonosak.



Bokeh

A bokeh vizsgálata azért kulcsfontosságú, mert a Takumar 1.4/50-esek egyik legelragadóbb tulajdonsága pont a csodás karikák rajzolása (és ha már lehet őket használni 1.4-en, akkor miért ne szórnák a bokeh-t?).

A bokeh fogalmát itt is, mint mindenhol máshol, önkényesen a következőképpen határozom meg: a fókuszon kívül eső pontszerű fényforrások rajzolása. Karakteres leginkább attól lehet, hogy 1) nem pacaszerű, 2) van egy lehetőleg éles körvonala. Sokaknak ez nem tetszik, de ők nem is olvassák ezt a cikket, így nekünk, akik itt vagyunk, ideje örömködni kicsit. Nyitott rekesszel vizsgáltam meg a karikák kérdését 0,8 méter és 1 méter tárgytávolsággal, a LED-függöny pedig a végtelenben volt (mármint a Takumar végtelenjében, vagyis 10 méteren túl). Először mutatom a teljes kivágásos képeket, aztán lesz majd kiemelés 1:1 méretben a sarkokból és a képközépről is.



 

0,8 méter

1 méter

Super8

Super7

S-M-C

SMC



Mutatom a kiemelést is, mert ezen jobban látszanak majd a dolgok. Először is a kép közepe, ahol is azt láthatjuk, hogy talán a legkarakteresebb a Super7 változat volt, már ami a fénygömb határvonalát illeti. Az S-M-C és az SMC gyakorlatilag azonos, a Super8 viszont elmarad a másik háromtól:

Amit a kép közepén "elveszít" a Super8, azt visszanyeri a képszéleken, ugyanis itt ő a legélesebb (igaz viszont az is, hogy kicsivel kisebbek a karikák (vagyis azok torzulásai). Második helyen a Super7, aztán fej-fej mellett az S-M-C és az SMC.

Apropó torzulások, azok nagyjából azonosak, akár az egyes karikák alakját nézem, akár az összes karika összjátékát. Mindent egybevetve elmondhatjuk tehát, hogy bokeh tekintetében talán a Super7 a legerősebb, ha a teljes képmezőt vizsgáljuk, ami egy picit meglepett. Persze általában véve az M42-es optikákhoz képest egyiknek sincsen oka szégyenkezni.

!

Érdekesség még, hogy ahogy a becsillanásos tesztnél érezhető volt, mennyire más a 8 lencsetagos felépítés a 7 tagoshoz képest, úgy itt is egyértelműen létható, hogy bizony a Super8-ban egészen más útvonalon bugdácsol át a fény a szerzorra, mint a többiben.



Mélységélesség (mélységéletlenség)

A mélységélesség kérdésében nagy meglepetésekre nem lehetett számítani, és ez be is igazolódott: a rendre 1.4, 2.8 és 5.6 értékeken felvett két tesztsorozat eredményeiben ilyen tekintetben nincsen eltérés. A háttérmosás azonos (tudjuk persze, hogy általában véve a háttérmosás csak részben függ a rekeszértéktől, legalább annyira a tárgytávolságtól és a szenzormérettől is).



 

f/1.4

f/2.8

f/5.6

Super8

Super7

S-M-C

SMC



A második sorozatban az éles tárgy 1,2 méterre volt a szenzortól, míg az előtte és mögötte látható tárgyak tőle 50-50 centire voltak.



 

f/1.4

f/2.8

f/5.6

Super8

Super7

S-M-C

SMC



Végre egy tesztsor, ahol semmi meglepő nem történt és még bor is volt! Viccet félretéve, ide kínálkozik az az általános tapasztalatom, mely arra vonatkozik, hogy bár a nagy fényerő szép mosott hátteret ad, a legtöbb 1.4-es optikánál ezt nem tudjuk kihasználni, mert 1.4-en nem túl élesek (vagyis hiába szép mosott a háttér, ha közben az élesnek választott részek képminősége akár élesség, akár aberrációk szempontjából nem üti meg a mércét). A Takumarokat főleg azért szeretem, mert már kezdő fényerőn is kiváló minőségű a képük (de ezt az élességre vonatkozó tesztsorokban külön firtatom).



Élesség, rajzolat

Az élesség az egyik legfontosabb tulajdonsága és legerősebb fegyvere is a Takumaroknak. Három sorozatot készítettem, ezek közül az első kettő kb. közelpontra helyezett tárgyakkal (0,5-0,6m). Az elsőnél egyenletes, szórt fényviszonyokkal dolgoztam, a második esetben életszerűbb a sorozat, hiszen ott erős napfényben fotóztam. A teljes képmezős képek tömörítettek, de lejjebb görgetve találhatjátok az 1:1 600*600-as mintakockákat is.



  f/1.4 f/2.8 f/5.6 f/8
Super8
Super7
S-M-C
SMC


A sorozat tanulsága szerint az "erősorrend" itt is SMC - S-M-C - Super7 és végül Super8. Rekeszelve mindegyik optika teljesítménye drasztikusan javul, de ez nem is meglepő. Jöjjön most a napfényes közelpontos (előbb a tömörített teljes, képmező, alatta az 1:1 kivágások, tömörítetlenül):



  f/1.4 f/2.8 f/5.6 f/8
Super8
Super7
S-M-C
SMC


Az eredmények pedig itt sem meglepőek. A Super8 lencserendszere nem tudja hozni azt az élességet, amit a 7 lencsetagos későbbi verziók, rekeszelve azonban szépen javul a teljesítménye.

A következő sorozatban kb. 4 méter volt a tárgytávolság. A körülmények távol esnek az ideálistól, hiszen erős nap sütötte a farakást, mindez azonban jobban is szórja a mezőnyt, ugyanis az erős fények találkozása a sötét részekkel mindig több minőségromlást eredményez. Alább a teljes képmezők, alattuk pedig a tömörítetlen kivágások középről és a képsarokból:



  f/1.4 f/2.8 f/5.6 f/8
Super8
Super7
S-M-C
SMC


1.4-en persze semmi értelme olyan fotókat lőni, ahol a tárgy a teljes képmezőt kitöltve a DOF-ba esik, vagyis mindenhol éles a fotó. Itt akkor is érdemes rekeszelni, ha ezzel növelnünk kell a szenzor érzékenységét vagy hosszabbak a záridők. A tesztképek alapján az erősorrend itt is időben visszafelé SMC - S-M-C - Super7 és Super8.



Anyagminőség, építési minőség

Klasszikus összehasonlítás végzésére ebben a tekintetben sem mód, sem szükség nincsen, hiszen bármelyik változatot választjuk is, igen magas minőséggel fogunk találkozni. A felhasznált anyagok szinte teljes egészében fém és üveg különböző változatai. A Takumarok radioaktív darabjainál van ugyan sárgásodás, extrém esetekben pedig opálosodás is bekövetkezhet, más jellegzetes probléma azonban nem érinti őket.

Külön említést érdemel a precíz, A-M választásos blendemachanika, valamint a duplamenetes fókusz. Utóbbi azt jelenti, hogy a heliodikus menet alatt található második forgó rész nem perselyes kialakítású, hanem maga is egy nagyon lapos emelkedésű menet (a robbantott ábrán a vörösréz gyűrű). Ez igen finom és precíz, a teljes fókuszúton egyenletes és kényelmes élességállítást lehetővé tevő mechanikát eredményez minden változatnál. Az SMC kivitelek ezt annyival bővítik, hogy fókuszgyűrűjük kívülről gumírozott, aminek jobb a fogása, mint a simán fém, rovátkolt felületű társaiknak.



Kirajzolják-e a Takumarok az 50mp-t?

A kérdés azért merül fel, mert sokszor a ma kapható legdrágább 50mm-es optikákkal vetik össze a Takumarok teljesítményét (ezt bóknak vehetik), de jön a megjegyzés, hogy "20mp környékén még biztos jól dolgoznak, de egy 50mp-es szenzort már nem tudnak kirajzolni". Ezt az állítást természetesen próbára kellett tennem. A tesztalany egy Canon EOS 5DsR volt, aminek szenzora nem kevesebb, mint 8688*5792 pixelre dolgozik. A nyers képeket már csak méretük miatt sem tettem fel, jöjjön azonban középről és a képszélhez közeli részről a tesztábra 1:1 arányban, 400*300 pixeles részeket kivágva, kattintás után tömörítetlen png formátumban (rendre 1,4. 2.8, 5.6, 8 és 11 f-értékeken, ISO400-on):

A várakozásoknak megfelelően a leggyengébb teljesítményt a régi Super8 adja, a Super7 már sokkal jobb, az S-M-C és SMC verzióknak pedig semmi szégyenkezni valójuk nincsen ilyen felbontáson. Rekeszelve a teljesítmény természetesen minden típusnál jelentősen javul mind a kép közepén, mind pedig a kép szélein. Összességében számomra külön érdekes a tény, hogy egy 40 éves, filmes vázakra tervezett konstrukció minden gond nélkül megbirkózik a Canon 2016-os zászlóshajójának szenzorával.



SMT vs. SMC

A fenti tesztsorból látható, hogy az SMC verzió kiválóan boldogul a nagyobb felbontású szenzorokkal is. Nem lenne azonban teljes a vizsgálat, ha nem néznénk össze egy korszerű objektívvel is a teljesítményét. Adta volna magát, hogy egy Canon 1.4/50 USM legyen a versenytárs, viszont ez annyira gyenge teljesítményt adott a nagy 50-es tesztben, hogy szóba sem került (ráadásul korszerűnek is nagy merészség nevezni, hiszen 1993-ban vezették be). Helyette a Canon 1.8/50 STM-re esett a választás, mely egyrészt valóban új tervezés, másrészt árban igen közel áll egy Takumarhoz, harmadrészt pedig mert ár/érték arányban kiváló optikának tartják.

Természetesen az induló fényereje 1.8, így az 1.4-es oszlopban csak az SMC Takumarnak van képe. Az első tesztsorozatban a kép közepéről kapunk 600*600-as tömörítetlen, 1:1 arányú mintát egy 5DsR szenzoráról, a másodikban pedig a kép sarkából.

Legyen ez az utolsó érv azoknak, akik szerint a Takumar nem boldogul a nagyobb felbontású szenzorokkal: a kép közepén könnyedén hozza, sőt felül is múlja kicsit az 1.8/50 STM teljesítményét azonos fényerőkön. A kép szélein kétségtelenül az STM a jobb, de szerencsére ritkán komponálunk sarkokba.



Summa summarum

Ahogy mostanra kiderülhetett, a két legfrissebb változat (melyek még így is kb. 45 évesek) adja a legszebb képet, de mögöttük szinte észrevehetetlenül kicsi lemaradással ott van a Super7 is. Ha kifejezetten a bokeh-teljesítmény számít nekünk, akkor a Super7 egy lehelettel jobb, mint testvérei. Ha pedig nagy felbontású, az átlagos 20-25 mp-t meghaladó szenzorral akarjuk őket használni, egyértelműen az S-M-C vagy SMC változat lesz a helyes döntés. Amennyiben kifejezetten nem radioaktív darabot keresünk, akkor a Super8-as változatra kell vadásznunk.

Mielőtt a tesztgalériák következnének, érdemes visszatérni a Takumarok árára is. A 35-40.000 forintos, hibátlan példányokra vonatkozó árcédula egyes olvasatokban lehet drága, másokban viszont éppen kevés. Ha az optikai teljesítményt nézzük, akkor versenytárs nem nagyon akad: a Canon 1.4/50 USM a nyomába sem ér a Takumarok teljesítményének (ára pedig közel dupla), más 1.4-es után keresgélve pedig manapság mindenki a Sigma ART 1.4/50-esét javasolja, melynek legjobb bolti ára éppen 220.000 forint felett jár (ami sokszorosa egy Takumar árának). Szeretnék külön egy ART vs. Takumar összehasonlítást is készíteni, erre azonban most még nem volt mód. Mindenesetre azt megkockáztatom, hogy az ART nem fog az árával arányosan hatszor jobb teljesítményt nyújtani (az AF-re pedig felesleges és luxus is ennyit áldozni, de ez már ízlés és felhasználási terület dolga is).

Mindent egybevetve bármelyik Takumar változattal is hoz minket össze az élet, az biztos, hogy az egyik legjobb M42-es 50mm-essel lesz dolgunk.



SMC tesztképek

A cikk végén jöjjön pár kép a való életből. Mivel az SMC már több, mint 2 éve nálam van és az egyik kedvenc optikám, rengeteg kép gyűlt össze vele. Ezek közül mutatom meg nektek a kedvenceimet, mert talán ezek jelzik a legjobban, mint lehet kihozni belőle (ahol volt fakeDOF, ott külön jelzem; váz: 5DMII, A7, A7II):

És végül egy "extra", még az A7-es cikkemhez készítettem egy rövid videóvágást a Takumarral, melyen mozgás közben is láthatjátok csodálatos buborékjait.



Super8 tesztképek

Mivel a Super8-ast nem olyan rég birtoklom, mint a többi változatot, így a teszt megjelenésének idejére az alábbi képekkel tudok csak szolgálni (igyekszem majd bővíteni a sorozatot; váz: A7II):

Mutasd meg másoknak is, hogy mit találtál:




Közösködünk?

Ha maradt még bármi kérdésed, vagy elmondanád véleményedet, várunk a Vintage Pubban és a blog facebook-oldalán.



Érdemes követni:


Elmondhatod a magadét:

Népszavazol?

Ehhez a cikkhez nem tartozik aktív szavazás. Felháborító!

Ezek a típustesztek is tetszeni fognak:


Megmutatom a reumám: Schneider-Kreuznach Reomar 45mm f/2.8 adaptálás és teszt

Zoom nem csak középformátumra: SMC Pentax-A 645 80-160mm

Feljelentés ismeretlen tettes ellen: APO-Sonnar 2/135

A Nikonos Helios esete (81H ügyek)

Tetős teszt: S-M-C Takumar 6*7 4/300

Valószínűleg a legolcsóbb nagylátó GFX-re: Super Paragon 2.8/35 teszt

Házi palacsinta: Canon 40mm f/1.9 építés és teszt

Kerekecske-gombocska: Canon nFD 2.8/15 Fisheye teszt

Neked is lehet egy LOMO tripleted

A legjobb vintage zoom? Canon nFD 80-200mm f/4L teszt

In memoriam Vivitar T4

Dream Lens: Canon 50mm f/0.95 LTM (RF) szerviz és teszt

SMC Pentax 24mm f/2.8 gyorsteszt

Tourist dessert: SMC Pentax-M 2.8/40 pancake teszt

Vázsapkányi öröm: Funleader 18mm f/8 kupakobjektív teszt

Aranyközép: Super-Takumar 2.5/135 gyorsteszt

9 Pentax optika, amitől dobsz egy hátast

DKL kisokos és Schneider-Kreuznach Retina-Tele-Xenar 4/135mm teszt

Mítoszdöntögető 3.5/135mm-es teszt

A manuál jelene: Irix 45mm f/1.4 teszt

Egy jó orosz objektív: Zenitar-M 50mm f/1.7 teszt

Szupergyors középformátumú objektív házilag, fillérekből (Pentatar 1.8/120 P6)

Nyári kalandok a világ legkisebb tükörreflexes rendszerével: Pentax 110 teszt (digi/film)

Best buy? Tokina AT-X SD 80-200mm f/2.8 teszt

(Majdnem) rekorder: Soligor 135mm f/1.5 teszt

Az orosz portrészörnyeteg: Helios 40-2 1.5/85

101 tesztkép (és vélemény): Konica Hexanon 1.8/40

Tamron SP 180mm f/2.5 IF: legenda gyorsteszten

Éjjellátó napvilágon: Cyclop-M1 85mm f/1.2 gyorsteszt

Hispan 10 kedvenc objektívje

Veszélyeztetett faj: CZJ DDR Pancolar MC 80mm f/1.8 gyorsteszt

Régi adósság: Canon nFD 1.2/85L teszt

Fullframe apróság: Argus Tele-Sandmar 100mm f/4.5

Canon nFD 300mm f/2.8 L IF tisztítás és tesztképek

Carl Zeiss Planar 1.4/50 T* gyorsteszt

A keletnémetek büszkesége: CZJ Sonnar 2.8/200

Zeiss Sonnar 3.5/135 Zebra - Prémium portréoptika aprópénzért

Turista mód-ON: Vivitar Series 1 28-105mm f/2.8-3.8 gyalogteszt

Kistelés-portrés kalandok: Porst 1.8/135mm teszt

Cyclop vs. Helios 40-2

Teszten járt itt 2017 bombája: Zeiss Equatis 75mm f/0.75

Egy zoom mind felett?: Vivitar Series 1 35-85mm f/2.8 teszt

Canon FD 800mm f/5.6L - Kis tisztítás, kis teszt, hatalmas élmény

Drágaságom, ritkaságom: Biotar 75mm f/1.5 M42 teszt

Takumar, de melyik?

Távmérős esettanulmány: Jupiter 3 1.5/50

Öreg 50-es nem vén 50-es | vintage optikák tesztje

Nagyvárosi nagylátó: Fish-eye Takumar 17mm f/4 teszt



Vannak még itt további érdekességek is:


Kodacolor VR 100: fellelt tekercs új és régi képekkel

Nikon extravaganza

Szubjektív: így váltottam Sony fullframeről Fuji középformátumra

Kiszínezett történelem: Terra Nova 1910-1913 (Scott antarktiszi expedíciója)

A gép alkot, az ember pihen

Ezek a leképezési hibák rontják el a napodat

Miért emelkednek ilyen meredeken a vintage optika árak?

Hol romlott el a Facebook?

Canon érdekességek és könyvajánló, Bob Shell nyomán

Életem hátterei (TFCD fotózás)

Így tehetsz színessé régi fekete-fehér fényképeket

Évértékelő @2021

TFCD poszt generátor

Lejárt tekercs: Konica FS-1 + Hexanon 1.2/57 + VX200 film

10 kérdés, 10 válasz. 10 éves a hispan’s photoblog

Szabad-e világító sirályt fotózni?

Időutazás: 5 fotós hír 2030-ból

Ilyen volt a fotós OKJ (+all-in-one tétel)

Te is fertőzött lehetsz: támad a vintázs-kór

Így készült a forgó Parlament

A legöregebb objektív, amivel valaha fotóztam (Petzval kaland)

Hogyan készül a minibolygó (és a csőpanoráma?)

Gangvadászati kisokos

Évértékelő @2020

Hogyan állj pont szembe a Parlamenttel?

Milyen objektívvel fotózzak portrét?

Miért működnek az objektívek?

Ezért imádod a vintage objektíveket

Évértékelő @2019

Hogyan és miért válassz (egy) analóg/vintage rendszert magadnak?

Robbantott ábra kisokos

Balkán Disney

Képzelt beszélgetés egy TFCD/portré fotózás előtt, alatt és után

8 kocka egy közel 100 éves, középformátumú Zeiss Ikonnal

A szürke színei

Sony A7III: a mirrorless jelene és jövője

In memoriam Mamiya ZE

13 különleges kamera a fotózás történetéből

Miért radioaktív az objektívem?

Kezdő fotós kisokos

A 60 utolsó fotó a bontásra ítélt Olimpia Szellemhotelből

A kamu vörös karika pszichológiája

Pirosszka (ingyom-bingyom TFCD fotózás)

Viltrox EF-NEX III gyorsteszt

A boldog fotós lájk nélkül él

10 tipp régi objektív vásárláshoz

Mi a gond a modern objektívekkel?

Így ölte meg az A7 a DSLR-emet

35mm történelem

További cikkek a tudásbázisban...

Köszönetnyilvánítás

A Takumarok sugárzásával kapcsolatos mérések eredményeinek értelmezéséhez Kladni László adott igen fontos segítséget, ezt köszönöm neki. A cikkhez adott hasznos tanácsokat köszönöm Pap Gyulának. Az eredeti nagy 50-es tesztben adott segítséget köszönöm Kupcsik Dórinak. A tesztekhez használt 5DsR vázat köszönöm Lőrincz Szilviának. A kész anyaghoz kapcsolódó hasznos észrevételeiért köszönettel tartozom Benedek Lampertnek. A szűréseket túlélő sajtóhibák semgelesítéséért köszönet Molnár Jánosnak. A kódolásban nyújtott segítséget köszönöm Pintér Zsoltnak.

Mint minden technikai jellegű cikkemben, itt is fontosnak tartom megemlíteni, hogy önmagában az eszköz mindig csak eszköz marad, egyetlen lencse vagy váz sem fog csodát művelni senkinek a szépérzékével, tehetségével vagy fotós tudásával, de megfelelő alázattal végigjárva az utat a végén különleges képekhez segíthetik a fotóst.

BIO

A cikk szerzője 2011-ben kezdett fotózni. A mai napig abszolút amatőrnek vallja magát, aki sokkal inkább az alkotás öröméért, mint bármilyen javadalmazásért dolgozik. Végigjárta a digitálisok ranglétráját (350D, 20D, 50D, 5DMII, A7, A7II, A7III, GFX 50S II), de egyre többet játszik analógokkal is. Időközben rájött, hogy az optika sokkal fontosabb, mint a váz. Valamiért ösztönösen szereti a mirrorlesst és a minél egyszerűbb, de agyafúrtabb megoldásokat. Saját magára a "géptulajdonos" megjelölést szereti alkalmazni, ami jobban lefedi technikai részletek iránti rajongását. 2021-ben okleveles fotográfus lett, legyen ez akár jó, akár rossz dolog.

Manuális objektívekkel 2014 eleje óta foglalkozik, 2015-ben pedig összegyűjtötte és letesztelte a legtöbb elérhető árú 50mm-es optikát. Nem csak gyűjti, de szereti, javítja, és használja is objektívjeit, hiszen a vitrinben tartott felszerelésnek csak ára van, nem pedig értéke. Ha hívják, örömmel osztja meg tapasztalatait és élményeit személyesen is élő előadásokon vagy a vintage pub személyes találkozóin, ezen felül pedig szorgosan építi az online is elérhető tudásbázist.

A fotózásnak minden lépését fontosnak tartja, ezért a gondolat teremtő erejéről és az alkotás önmagára visszamutató értelméről és boldogságáról is sokat lehet hallani nála. Ha csatlakoznál hozzá, a vintage pubban általában megtalálod, a pult mellett rögtön jobbra. Tovább...

hispan's photoblog C 2011-2024 (eredeti megjelenés: 2016. augusztus 27., utolsó módosítás: 2021. február 21.)