hispan's photoblog
              tudásbázis
              vintage pub
              frissességek

    hispan's photoblog   |   hozzászólás   |   feliratkozás

h

hispan's photoblog

F

Takumar, de melyik?


Super? S-M-C? SMC? 1.4/50 útmutató.

Nagyjából két éve kezdődött a szerelem köztem és az 1.4/50-es Takumarok között. Szinte véletlen, hogy a legelső 1.4-es optikám egy SMC Takumar volt, és az elején bizony nem voltam jó szerető: próbára tettem az SMC-t és számtalan más fényerős 50mm-es lencsével is kísérleteztem, melyet a nagy 50mm-es tesztben dokumentáltunk is. Máig nem akadt azonban jobb 50-es a kezembe.

Igen ám, de 1.4/50-es Takumarból M42 csatlakozással legalább három féle forog gyakorta a használt piacokon (és vannak még ritkább változatok is). Mivel ezeket a lencséket szervizelem is, sokan kérdezték tőlem, hogy vajon melyik a legjobb változat? Melyiket miért érdemes megvenni, és tényleg jobb-e az SMC, mint a Super? És mi a helyzet a legendás 8-assal?

A kérdések megválaszolására összegyűjtöttem a három "alapváltozatot", és egy meglepetés-vendéggel kiegészülve - lehetőségeimhez képest - megmutatom, melyik típus mit is tud.



A Takumarok atyja: az Asahi Pentax

Lássuk először, kinek köszönhetjük ezeket a csodákat. A Takumar lencsecsalád darabjait a japán Asahi Optical gyártotta. A gyártót sokáig Asahi vagy Honeywell Pentax, később csak Pentax néven találjuk, és ugyanígy megváltozott időközben a jelölés is: a régi SMC Takumarokat felváltották az SMC Pentaxok. Mi most az eredeti, Asahi-féle változatokkal foglalkozunk, mert ezek között található a legendás 1.4-es több kivitele is.

Magát a Pentax brandet az Asahi 1957-ben mutatta be, először mint a legújabb 35mm-es filmre fotózó SLR kameracsaládjukat. A fejlett megoldásokkal operáló vázak és optikák nagy hatást gyakoroltak a következő években más gyártókra is. Újdonságaik közé tartozott a rövidebb karral szerelt, gyorsabb filmtovábbító mechanika, a megújított tükörmozgató mechanizmus, a mikroprizmás fókusz, később pedig a filmet előre kicsévélő megoldás is, mely véletlen fényszennyezés esetén is megóvta az elkattintott kockák javát.

A Spotmatic vázak igazán időtálló és precíz darabok, össze sem lehet hasonlítani például a kortárs Zenit gépekkel. Több Spotmatic és Spotmatic-F/ES vázat is használtam, és minőségük a mai napig élvezetessé teszi a velük való fotózást. Az egyik legkorábbi Spotmatic vázam még egy öreg filmtekerccsel is meglepett, erről itt olvashatsz bővebben. A Pentax Spotmatic rendszerek követendő példák lettek, a cég pedig később legsikeresebb termékvonalának nevét vette fel.

A Takumar optikák

Maga a Takumar név az Asahi cég alapítójának testvére, Takuma Kajiwara portréfestő nevéből született meg. Ahogy fentebb már említettem, a cég optikáit kezdetben M42, később Pentax-K bajonettel is gyártották (utóbbiakat egyszerűen csak SMC Pentax névvel illették) és nem csak 35mm-es rendszerekre, de 6x7-es kamerákra is készültek belőlük példányok. Minden esetben a Super a korábbi, az SMC a későbbi szériát jelöli, ahol az SMC a többszörös-bevonatos, Super-Multi-Coated rövidítése. A Super változatot 1964-től, az SMC-t 1972-től gyártották, a kettő között 1971-től volt egy S-M-C "időszak" (mikor már többszörös bevonatos volt az üveg, de a régi külsővel, végigírva a gyűrűn a Super-Multi-Coated jelöléssel kerültek forgalomba).

A Super és S-M-C változatok kívülről fém fókuszgyűrűsek, az SMC verziók pedig már gumírozottak. A Super szériából volt 8 lencsetagos változat is (minden más 7 lencsetagot tartalmaz). Bizonyos típusaik, így az 1.4-es és 1.8-as 50mm-es és 55mm-es darabok legendásan élesek és kiváló optikai jellemzőkkel bíró objektívek. A nagy 50mm-es tesztet is két Takumar nyerte meg.



A tesztben szereplő Takumarok

Elsőnek tisztázzuk a változatok kérdését! Ha csak az M42-es csatlakozással szerelt Takumarokat vizsgáljuk, azt mondhatjuk, hogy három elterjedt és egy ritkább változat létezik: a Super (7 és 8 lencsetagos), a Super-Multi-Coated (továbbiakban S-M-C), és az SMC. Időrendben is így követik egymást. A könnyebb különbségtétel érdekében táblázatba foglaltam az alaptulajdonságaikat, és mindegyikről készült fotó is. A továbbiakban a táblázat első sorában használt rövidített megjelöléssel fogok hivatkozni rájuk.



  Super8 Super7 S-M-C SMC
         
  Super-Takumar 1.4/50 (8) Super-Takumar 1.4/50 (7) Super-Multi-Coated Takumar 1.4/50 SMC Takumar 1.4/50
         
gyártás kezdete 1964 1964 1971 1972
ff/aps-c? igen/igen igen/igen igen/igen igen/igen
gyutáv 50mm 50mm 50mm 50mm
csatlakozás M42 M42 M42 M42
bázistáv 45.46mm 45.46mm 45.46mm 45.46mm
blende 1.4 - 16 1.4 - 16 1.4 - 16 1.4 - 16
lamellák 6 6 8 8
lencsék 8 (6) 7 (6) 7 (6) 7 (6)
súly 250 g 250 g 250 g 250 g
ár kb. 55.000 HUF kb. 34.000 HUF kb. 36.000 HUF kb. 38.000 HUF
s/n 1032243 4306353 5338214 6399266
         
  Super-Takumar 8el 50mm f/1.4 M42 8 lencsetagos változat C Horváth Krisztián Super-Takumarl 50mm f/1.4 M42 7 lencsetagos változat C Horváth Krisztián Super-Multi-Coated (S-M-C) Takumar 50mm f/1.4 M42 C Horváth Krisztián SMC Takumar 50mm f/1.4 M42 C Horváth Krisztián
         
  Super-Takumar 8el 50mm f/1.4 M42 8 lencsetagos változat C Horváth Krisztián Super-Takumarl 50mm f/1.4 M42 7 lencsetagos változat C Horváth Krisztián Super-Multi-Coated (S-M-C) Takumar 50mm f/1.4 M42 C Horváth Krisztián SMC Takumar 50mm f/1.4 M42 C Horváth Krisztián
A feltüntetett árakkal kapcsolatban egy megjegyzés: egy korábbi cikkem hasonló becsléseihez kaptam pár visszajelzést, ezért megemlíteném, hogy a fenti, átlagos (!) árak az itthon beszerezhető, hibátlan példányokra vonatkoznak. Ha valaki a külföldi aukciós oldalak áraihoz hozzáadja az esetleges vám, ÁFA, a kapcsolódó kezelési költségek, valamint a sokszor szükséges tisztítás és karbantartás összegét, nagyjából ugyanitt tart. Erről egy másik cikkben írtam is.

A kiválasztott lencsék után megemlítek pár olyan kérdést és témát, ami gyakorta fel szokott merülni a Takumarokkal kapcsolatban.



A 8 lencsetagos Super-Takumar

A Takumarok gyártásának első éveiben létezett egy mára már szinte legendássá vált verzió, a 8 lencsetagos Super-Takumar 1.4/50. Ahogy az előbbi táblázatból láthatjátok, szinte minden verzió 7 lencsét tartalmaz (6 csoportba rendezve). Ez jellemző a Takumarok 99%-ára, hiszen a 8 lencsetagos változat gyártása igen hamar befejeződött.

Ennek oka az, hogy a középső lencsetag ebben a verzióban nem kettő, hanem három összeragasztott lencséből állt, ezt az együttest pedig igen költséges volt magas minőségben előállítani. Az Asahi állítólag minden eladott ilyen 8 lencsetagos optikán bukott, így hamar váltottak a 7 lencsetagos változatra.

Személy szerint 1,5 évig vadásztam egy ilyen optikára. Annak oka, hogy ilyen sokáig tartott a "beszerzés", leginkább az ára: jóval magasabb összegekért kelnek el (és jóval ritkábban is bukkannak fel szép darabok). E magasabb ár inkább a ritkaságnak és a gyűjtők által felvert árfolyamnak köszönhető. Hogy a képe az árával arányosan élesebb/jobb-e, az nemsokára kiderül.



Hogyan különböztesd meg a 8 lencsetagos változatot?

A belsőségekkel kezdem, majd rátérünk arra is, hogy első látásra, az objektív megbontása nélkül hogyan állapítható meg, melyik tartalmaz 7 és melyik 8 lencsét.:

1) A legalapvetőbb különbség természetesen az, hogy az egyikben eggyel több lencse van, mint a másikban. A képen a középső lencsetagot emeltem ki, ezen látható, hogy a Super8 és Super7 miben térnek el:

2) Az egész optikai tubus teljesen másképpen néz ki, a 8-as nehezebb, több benne a sárgaréz alkatrész (a 8-asnak a teljes hátsó része sárgaréz):

3) A rekeszmechanika is teljesen eltérő belülről (a 8-asnál nincsen "finomállító" nyelv a blendeállító pöcöknél, valamint a lamellákat tartó gyűrűk belső rögzítése is eltér):

4) A távolságvisszajelző gyűrűn a régi változatnál magába a gyűrűbe marták a számokat, az új változatoknál ez egy ragasztott, vékony fém lapon található. (Ez a fémlap a 7-esekben pár évtized után hajlamos a leválásra, ekkor fókuszálás közben surlódó hangot hallunk. Szerencsére könnyen javítható újraragasztással). Ez az eltérés is csak szétszedés után látszik:

5) A hátsó lencsetag peremének kiképzése eltér a sima Super 1.4-től (ezt csak az veszi észre, aki sokat nézegette a sima Super7 hátulját). A régebbi verzió nem sima, hanem lépcsőzetes, a hátsó lencsetag belőle jobban kinyúlik. Ez a különbség megbontás nélkül, kívülről is azonnal látszik:

6) A DOF skálán a kis függőleges vörös vonal (infravörös fókuszra szolgáló jelölés) a 4-es rekeszt jelölő jelzésnek a jobb szélére (a skála közepe felé) esik. Néha tartalmaz egy "R" betűt is, mint az én példányomon, de ez nem általános a Super8-asok esetében. Minden más 7 lencsetagos verziónál e jelölés a bal oldalára esik a 4-esnek:

7) További különbség, hogy a 8-as változaton a betűtípus eltér kicsit (kerekebbek a betűk, közelről nézve pedig kövérebbnek is látszanak):

8) A sorozatszám a Super8 példányoknál minden esetben 1470000 elé esik (ez utóbbit csak külső forrásból tudom, így nem teljesen hiteles az infó, de tény, hogy az eBay-en árult, és általam eddig látott összes 8-as változat 147-nél kisebb sorozatszámú volt).

9) Bár ez elsőre nem látszik, a Super7-esekkel szemben a korábbi, Super8-as kivitelek nem tartalmaznak tóriumot, így nem is sugároznak. Erről részletesebben lentebb, a radioaktivitással kapcsolatos részben olvashatsz.



Hamis 8-asok, vagy egy újabb típus?

Van itt egy zavarba ejtő dolog is: az eBay-en rendszeresen felbukkannak olyan 8-asként árult változatok, melyek külalakjukban megfelelnek a Super7 változatnak, kivétel a vörös kis vonal a skálán és a hátsó lencsetag pereme (mely a fentiek szerint lépcsőzetes). Mivel ilyet még nem fogtam a kezemben, nem tudom, hogy ezek módosított 7-esek és csalásról van-e szó, vagy tényleg létezett a fenti Super8 és Super7 között egy olyan éra, amikor már a Super7 megjelenés volt a jellemző, de belül még 8 lencsetag volt. Hoztam az eBay-ről pár képet egy ilyen furcsa "hibridről":

Ahogy láthatjátok, a hátsó lencsetag körüli perem egyértelműen lépcsőzetes, és a kis vörös vonal is a "helyén" van, más azonban nem stimmel (se a 147 előtti sorozatszám, se a betűtípus). Amíg nem bontottam szét egy ilyet, nem mondhatok semmi biztosat, mindenesetre legyetek óvatosak, és csak akkor vegyetek 8-ast, ha biztosak vagytok a dolgotokban.

Külön a Super8-assal készült tesztfotókat a cikk végén, a tesztképeknél találhattok majd.



A Takumarok "rettegett" sugárzása

Nem kertelek: vannak valóban sugárzó, radioaktív Takumarok. Ez a "probléma" főleg a Super7, S-M-C és SMC változatokat érinti. Ezek optikai üvegében jelentős mennyiségű tórium-oxidot használtak fel, nem véletlenül.

A tóriumról és annak sugárzásáról

A tórium a periódusos rendszer egyik ritka eleme, melynek tömegszáma 90. Alapállapotában puha fém, igen magas olvadásponttal. Egy természetes és 24 mesterséges izotópja ismert, valamennyien radioaktívak és alfa-bomlók.

Az alfa-bomlás a radioaktív bomlás egyik fajtája, mely alfa-részecskéket bocsájt ki. Ez a típusú sugárzás könnyen elnyelődik, levegőben akár pár centiméter után is, azonban erősen ionizáló hatású, jelentősen roncsolja az élő szövetet.

A tórium felezési ideje kb. 14.000.000.000 év, vagyis hosszabb, mint az Univerzum eddigi teljes életkora. A tórium-oxidos lencsék még jóval azután is sugározni fognak, hogy a Nap, s vele a Föld is elpusztult (csak a szemléltetés kedvéért választottam ezt a támpontot: a Napnak még nagyjából 4 milliárd évre elegendő fűtőanyaga van, mielőtt kiég).

Érdekesség, hogy az atomiparban kevéssé használják a tóriumot, pedig tulajdonságai miatt hasonló reaktorokat lehet építeni rá, mint az uránra (azonban az urán-alapú reaktorokban fegyvergyártáshoz szükséges anyag is keletkezik, így a tóriumot a hidegháború alatt kevéssé preferálták).

Oxigénnel tórium-oxiddá alakítható, ebben a formájában használták korábban az optikai üvegek gyártásánál is (bányászata során is ilyen vegyület formájában kerül elő). A tórium-oxidot azért váltották ki az optikai iparban a lantán-oxiddal, mert hosszabb távon sugárzása sárgásan színezi az üveget.

Nem kell azonban eldobni a kezünkben levő tóriumos lencsét. Egyrészt számtalan objektív esetében használtak korábban radioaktív anyagokat, másrészt ez a sugárzás nem haladja meg az egészségügyi határértéket. Én általában a termálvíz sugárdózisához szoktam hasonlítani, azzal a kiegészítéssel, hogy ez alfa-sugárzás, ami igen kis távolságon (5-6 cm) elnyelődik. A probléma tehát egyáltalán nem az egészségügyi kockázat, hanem a lencsék sárgásodása.

A tórium-oxidot éppen azért vezették ki az optikai üvegek gyártásából, mert hosszú évek alatt sárga elszíneződést okoz a lencsékben. Ez a digitális korszak beköszönte előtt igen komoly probléma volt, hiszen a filmre exponált képeken sokkal nehezebb volt utólag korrigálni a színi eltéréseket. A digitális világban azonban a fehéregyensúly előzetes vagy utólagos módosításával a sárgásodás gyakorlatilag nyom nélkül és egyszerűen eltüntethető.

A sárga lencsék ráadásul tisztíthatóak is erős UV-fénnyel. Én magam is sokszor veszem kezelésbe akár hetekig tartó folyamatos UV fénnyel a Super-Takumarok lencséit (a tesztben szereplő darabok is átestek ilyen folyamaton). Tény, hogy a sárga elszíneződést nem lehet teljesen eltüntetni UV-fénnyel sem, de mint fentebb írtam, ennek igazából nincs is jelentősége. A retusálatlan tesztfotókon néhol majd visszaköszön a sárgásodó lencsék melegebb színe (a Super mellett kis mértékben az S-M-C is sárgás volt), de ez is hamar korrigálható lett volna, ha szükséges.

A tórium nem az ellenségünk, sőt...

Bár a fentiekhez csak részben kapcsolódik, mégis fontos megérteni, hogy radioaktív elemek, például tórium nem csak azért jók, mert élesebbé tehetik az objektívek által alkotott képet, hanem mert nélkülük nem létezhetne élet a Földön.

A dolog többszörösen összetett, de egyszerű is egyben: a Föld belsejében található radioaktív elemek, mint az urán és a tórium folyamatos bomlása hőt termel, ez a hő pedig segít melegen tartani a bolygó belsejét, azon belül is a külső magot. A külső mag folyékony fémekből áll, melyekben konvekciós örvényáramok dolgoznak folyamatosan, hatalmas dinamóként fenntartva a Föld mágneses terét (változó intenzitással, de immár évmilliárdok óta). Ez a mágneses tér alkotja a magnetoszférát, mely megvéd bennünket a napszél és a kozmikus háttérsugárzás életre nézve pusztító részecskeáramaitól.



A radioaktív bomlás nélkül, mely persze sárgásra színezi a régi Takumarokat, nem létezhetne élet a ma ismert formájában ezen a bolygón. A Mars például, mivel jóval kisebb, mint a Föld (emiatt magja is kisebb) már jóval korábban kihűlt, magnetoszférája pedig az olvadt mag hiánya miatt nincsen, így a napszél régen elsöpörte légkörének jelentős részét, és az örök fagy birodalmává változtatta.

A planetáris-asztrobiológiai kitérőnek ezzel vége.


Mérések

A sugárzás mértékének pontos megállapításához csak egy olyan mérőeszköz állt rendelkezésemre, ami az alfa-sugárzást közvetlenül nem képes érzékelni (csupán a gammát és röntgent), márpedig a tórium-oxid sugárzásának döntő többségét alfa-sugárzás adja. Ilyen értelemben nem is lett volna szabad semmilyen értékelhető eredményt kapnom, azonban tény, hogy a műszer mégis mért, eredményei pedig következetesek. Ebből csak arra következtethetünk, hogy az alfa-bomlás során olyan "melléktermékek" (béta-sugárzó izotópok) keletkeznek, amiknek az üvegben való elnyelődése béta-sugárzást, az pedig fékezési röntgen-sugárzást kelt, ezt pedig képes mérni az egyszerű, félvezető-alapú detektor.

Ezek után az itt feltüntetett mérési adatokat mindenki kezelje tájékoztató jellegűként, a mérés módjával és bizonytalanságával együtt. A méréseket az optikák hátulján és elején (front és back lencsék), valamint a házuk oldalán végeztem el, rendre 1, 10 és 30 cm távolságból, 3 perces mérési időtartamokkal (az eszköz által jelzett érték μSv/h, vagyis mikro sievert per óra, tehát a hosszabb mérés mindig pontosabb; ez a mértékegység egyébként a sugárzások összefoglaló erősségét méri, minden sugárzásnak megvan a maga saját mértékegysége is).

Az eredményekhez fontos hozzátenni, hogy az alfa-sugárzás, amit itt közvetlenül nem tudam mérni, nagyon gyorsan, levegőben akár már 5-6 centiméter után elnyelődik. Ha mérni is tudtam volna, 10 és 30 centis távokon már nem is nagyon tudtam volna észlelni. Azt is le kell szögezni, hogy a mért értékek már egy újság pár papírlapjának beiktatásával is drasztikusan estek, vagyis könnyen árnyékolható a jelenség. Ez azért fontos, mert a mért értékek szerint a hátsó lencsetagok sugárzása a legerősebb, azt viszont szinte 100%-ban árnyékolja bármilyen gépváz, amire a Takumarokat feltesszük.

Még egy fontos dolog: létezik nem sugárzó Takumar, mégpedig az igen ritka és értékes 8 lencsetagos széria. Ezekben még egyértelműen nem használtak egy gramm tórium-oxidot sem.



Adaptálhatóság digitális vázakra

Egy korábbi cikkemben talán kicsit túlságosan is részletes voltam az M42-es objektívek modern digitális vázakra történő felhelyezését illetően, így nem mennék bele az alapokba, csupán a Takumarokra kifejezetten jellemző érdekességeket és tényeket említeném.

Az 1.4-es fényerő miatt ezen optikák hátsó lencsetagja, mely fókuszálás közben a teljes optikai blokkal együtt előre-hátra mozog, igen széles. A kávás adapterek sajnos alapesetben nem kompatibilisek az 1.4-es Takumarokkal, mert nem fér át rajtuk a hátsó lencsetag melletti kis pöcök (ez a régi Spotmatic vázaknak adta vissza az aktuálisan kitekert rekeszértéket, beugró rekeszes módban, és csavarodik a kitekert rekeszértékkel együtt). Emiatt - kávás adapterrel - nem tud teljesen a végtelenbe fókuszálni az optika (a befelé hajlott pöcök mellett a tubus hátulja is megszorul). Emellett ez a beakadó alkatrész, mely súrolja a beugrasztó kávát, nehézkessé teszi a rekeszgyűrű elforgatását is. A képen egy káva nélküli adapteren láthatjátok a kérdéses részt, így könnyű elképzelni, hogy ha az M42 menet végén ott lenne a leszűkülő káva, miképpen nyomná be a blendebeugrasztó pöcköt (zöld) és hogyan szorulna bele a másik, laposabb alkatrész (piros).

Ez elhanyagolható probléma, mivel egyszerűen csak káva nélküli adaptert kell használnunk. Ha mégse lehet eltekerni a ∞ jelig a fókuszgyűrűt, akkor hátul keressük a ludast.

A konvertergyűrűnél egyébként Takumarok esetében nem számít, hogy van-e rajtuk blendebeugrasztó káva, mert minden változat rendelkezik A-M kapcsolóval, mellyel változtathatjuk a teljesen manuális és a mechanikusan működő beugró blende beállításokat (ez utóbbi természetesen csak arra alkalmas régi pentax vázakkal működik, digitális gépekkel nincsen beugró/automata blende).

Ami viszont trükkös lehet, és eddig még csak Takumarokon láttam, az a blendebeugrasztó pöcök mellett egy másik, sokkal kisebb pöcök megléte az M42 menet tövében. Super változatokon még nem, de S-M-C és SMC kiviteleken már ott van ez a rejtett kis ördög, melyet ha nem ismerünk, kellemetlen meglepetéseket okozhat.

Feladata az, hogy csak akkor lehessen AUTO módra állítani a blendebeugrasztó pöcköt, ha be van nyomva, vagyis ha a lencse fel van csavarva a vázra (vagy egy konvertergyűrűre, vagy csak benyomjuk az ujjunkkal ezt a kis pöcköt). Visszafelé, MAN(UAL) módra a rejtett pöcök benyomása nélkül is válthatunk. Hogy e pöcöknek végülis mi értelme van, azt nem tudom. Arra tippelek, hogy a "blendebaleseteket" elkerülendő csak akkor lehessen az optika beugrasztós módban, ha arra alkalmas fényképezőre tesszük (de ez ott megdől, hogy bármilyen M42 csatlakozás benyomja, nem csak blendeugrasztósok).



Tesztek

Az alábbiakban szereplő tesztekben minden sorozaton belül azonos volt a váz (Sony A7, A7II vagy 5DsR), tehát minden tesztkép fullframe kockán szerepel. A teljes képmezős fotók többnyire tömörítve és leméretezve szerepelnek, de mindenhol van 1:1 kivágásos tömörítetlen összehasonlítás is az érdekes részekről. A sorrend itt is minden esetben a lencsék megjelenését követi: Super8, Super7, S-M-C és SMC.

A tesztsorozatok a négy itt szereplő változat összehasonlítására törekednek. Ha arra vagy kíváncsi, hogy a Takumar hogyan szerepel más 50mm-es lencsékkel összehasonlítva, nézd meg a nagy 50-es tesztben.



Hordótorzítás, vignettálás



Torzítás

A nagy 50-es tesztben már összehasonlítottuk a többi 50mm-essel a Takumar torzítását (átlagosnak adódott), így itt most nem is széles kontextusba szeretném helyezni e tulajdonságot, hanem az egymáshoz képest mért értékek a fontosak. Nagy meglepetés persze nincsen a három későbbi változat között, hiszen lencserendszerük felépítése szinte azonos, így torzításaik is azonosak. A Super8-nál lehetett volna valamilyen különbséget várni, hiszen itt jelentős mértékben eltér a belső kialakítás, de a torzítások tekintetében itt sincsen különösen elütő érték. A képek rendre 1.4, 2.8 és 5.6 értéken készültek (jpg, eredeti méret).

 

f/1.4

f/2.8

f/5.6

Super8

Super7

S-M-C

SMC



Vignettálás

A szélek sötétedése sem okozott különösebb meglepetést, a négy típus gyakorlatilag azonosan szerepelt. Rekeszelve mindegyiknek a teljesítménye drasztikusan javul (a Takumar 1.4/50-esei egyébként az átlagosnál kicsit erősebben vignettálnak nyitva).

A torzítás és vignettálás mérése persze fontos, de közben mindannyian tudjuk, hogy ennek manapság, a digitális világban kisebb a jelentősége. Korábban a filmre történő fotózásnál igen fontos volt, hogy az objektívek minél kevésbé sötétedjenek a széleken és lehetőleg kevésbé torzítsanak, hiszen ezeket laboros megoldásokkal nehezebb volt korrigálni. Manapság azonban mindként jellemző tetszés szerint befolyásolható, és ha egyszer elkészítjük a CameraRAW-ban az adott objektívre vonatkozó korrigálási profilt, akkor valóban egyetlen kattintás ennek (és a külön részletezett kromatikus aberrációnak is) a szűrése.

Meg is csináltam az SMC verzió 1.4-es rekeszre vonatkozó korrekciós beállításait, amit letöltve a C:\Users\[felhasználó]\AppData\Roaming\Adobe\CameraRaw\Settings mappába bemásolva a CameraRAW-ban máris lesz egy preseted (torzítást, vignettálást és CA-t javít). Ugyanezt elkészítheted bármilyen tetszőleges blendenyílásra is. Letöltés (smc_takumar_1.4.xmp, CC, CR 9.5.0.585).


Kromatikus aberráció (CA)

A kromatikus aberráció nem más, mint az eltérő hullámhosszúságú fény (a színek) eltérő képessége az akadályokon (jelen esetben a lencséken) való áthaladásra. Konkrét megtestesülése az éles részek mentél leváló lilás és zöldes "szellem". Kiküszöbölésére a modern objektívekben aszférikus lencsetagok vannak (ASPH), melyek a szenzorra való érkezése előtt megregulázzák a helyes útvonalról letérő eltérő hullámhosszokat.

A Takumarokban koruknál fogva természetesen nincsen aszférikus lencsetag, így nem meglepő, hogy elég erősen jelentkezik náluk CA.

A teljesítmény papírforma szerint alakul: a Super8-nál jelentkezik legerősebben a CA, a Super7 már valamivel jobb, az S-M-C és SMC pedig szinte azonosak (az SMC egy kicsit kevésbé aberrál).

Ahogy a fenti bekezdésben már említettem a torzításnál és a szélsötétedésnél, a kromatikus aberráció is igen hatékonyan szürhető digitálisan. A csatolt profil például magától meg is teszi ezt.



Becsillanás

A becsillanás mérése már a nagy 50-es tesztben is nehéz feladat volt, ugyanis ez a jelenség nagyon sokban függ a fényforrástól, valamint az optika beállításaitól. Többet nem lehet tenni az ügy érdekében, mint hogy azonos körülmények között megnézni, mit csinál a 4 objektív (különböző rekeszértékeken). Itt is ez történt: az idilli kék háttér előtt felállított LED a kép jobb alsó sarkába került, és szépen végigfröcskölte a teljes képmezőt a maga visszatükröződéseivel. Tegyük hozzá, hogy ez az egyik legrosszabb helyzet, amit el lehet képzelni: a nem kívánatos fényforrás közvetlenül a képmezőbe kerül.

Kíváncsiságom főleg a Super8 körül forgott, hiszen ennek nyilvánvalóan különbözik a lencserendszere a másik hárométól. Ennek megfelelően teljesen másképpen is viselkedett. Összességében az látható, hogy itt az időrendi sorrend egyértelműen követi a minőséget is: minél újabb, annál jobb, vagyis míg a Super8 nagyon gyengén szerepelt, addig az SMC volt a "legerősebb". A tesztképeket alább láthatjátok 1.4, 2.0, 2.8 és 5.6 rekeszértékeken. Utóbbi értéken az SMC már gyakorlatilag alig produkált becsillanást.



  f/1.4 f/2 f/2.8 f/5.6
Super8
Super7
S-M-C
SMC


A csillanások alapján önmagukban megkülönböztethetőek lennének az optikák, íme egy kiemelés az 1.4-es értékekből, a fényforrással ellentétes sarokból:

A fentiekből látszik, hogy nem csak a Super8 tér el markánsan a többitől, de a Super7 is a többszörös bevonatos kivitelektől. Az S-M-C és az SMC verzió gyakorlatilag teljesen azonosan teljesít. A Super8 gyenge teljesítményéhez nem önmagában a markáns fényfolt mérete vagy helyzete járul hozzá, hanem az az (f/1.4-en legjelentősebb) "fényszennyezés", ami szinte a teljes képmezőt beteríti. Ez már f/2-re rekeszelve drasztikusan csökken, de nem tűnik el teljesen. Ilyet a másik három optika nem produkált.

Az eredmények leginkább azt erősítik meg, hogy az S-M-C és az SMC változatok főleg külalakjukban térnek el, optikai tulajdonságaik viszont szinte azonosak.



Bokeh

A bokeh vizsgálata azért kulcsfontosságú, mert a Takumar 1.4/50-esek egyik legelragadóbb tulajdonsága pont a csodás karikák rajzolása (és ha már lehet őket használni 1.4-en, akkor miért ne szórnák a bokeh-t?).

A bokeh fogalmát itt is, mint mindenhol máshol, önkényesen a következőképpen határozom meg: a fókuszon kívül eső pontszerű fényforrások rajzolása. Karakteres leginkább attól lehet, hogy 1) nem pacaszerű, 2) van egy lehetőleg éles körvonala. Sokaknak ez nem tetszik, de ők nem is olvassák ezt a cikket, így nekünk, akik itt vagyunk, ideje örömködni kicsit. Nyitott rekesszel vizsgáltam meg a karikák kérdését 0,8 méter és 1 méter tárgytávolsággal, a LED-függöny pedig a végtelenben volt (mármint a Takumar végtelenjében, vagyis 10 méteren túl). Először mutatom a teljes kivágásos képeket, aztán lesz majd kiemelés 1:1 méretben a sarkokból és a képközépről is.



 

0,8 méter

1 méter

Super8

Super7

S-M-C

SMC



Mutatom a kiemelést is, mert ezen jobban látszanak majd a dolgok. Először is a kép közepe, ahol is azt láthatjuk, hogy talán a legkarakteresebb a Super7 változat volt, már ami a fénygömb határvonalát illeti. Az S-M-C és az SMC gyakorlatilag azonos, a Super8 viszont elmarad a másik háromtól:

Amit a kép közepén "elveszít" a Super8, azt visszanyeri a képszéleken, ugyanis itt ő a legélesebb (igaz viszont az is, hogy kicsivel kisebbek a karikák (vagyis azok torzulásai). Második helyen a Super7, aztán fej-fej mellett az S-M-C és az SMC.

Apropó torzulások, azok nagyjából azonosak, akár az egyes karikák alakját nézem, akár az összes karika összjátékát. Mindent egybevetve elmondhatjuk tehát, hogy bokeh tekintetében talán a Super7 a legerősebb, ha a teljes képmezőt vizsgáljuk, ami egy picit meglepett. Persze általában véve az M42-es optikákhoz képest egyiknek sincsen oka szégyenkezni.

!

Érdekesség még, hogy ahogy a becsillanásos tesztnél érezhető volt, mennyire más a 8 lencsetagos felépítés a 7 tagoshoz képest, úgy itt is egyértelműen létható, hogy bizony a Super8-ban egészen más útvonalon bugdácsol át a fény a szerzorra, mint a többiben.



Mélységélesség (mélységéletlenség)

A mélységélesség kérdésében nagy meglepetésekre nem lehetett számítani, és ez be is igazolódott: a rendre 1.4, 2.8 és 5.6 értékeken felvett két tesztsorozat eredményeiben ilyen tekintetben nincsen eltérés. A háttérmosás azonos (tudjuk persze, hogy általában véve a háttérmosás csak részben függ a rekeszértéktől, legalább annyira a tárgytávolságtól és a szenzormérettől is).



 

f/1.4

f/2.8

f/5.6

Super8

Super7

S-M-C

SMC



A második sorozatban az éles tárgy 1,2 méterre volt a szenzortól, míg az előtte és mögötte látható tárgyak tőle 50-50 centire voltak.



 

f/1.4

f/2.8

f/5.6

Super8

Super7

S-M-C

SMC



Végre egy tesztsor, ahol semmi meglepő nem történt és még bor is volt! Viccet félretéve, ide kínálkozik az az általános tapasztalatom, mely arra vonatkozik, hogy bár a nagy fényerő szép mosott hátteret ad, a legtöbb 1.4-es optikánál ezt nem tudjuk kihasználni, mert 1.4-en nem túl élesek (vagyis hiába szép mosott a háttér, ha közben az élesnek választott részek képminősége akár élesség, akár aberrációk szempontjából nem üti meg a mércét). A Takumarokat főleg azért szeretem, mert már kezdő fényerőn is kiváló minőségű a képük (de ezt az élességre vonatkozó tesztsorokban külön firtatom).



Élesség, rajzolat

Az élesség az egyik legfontosabb tulajdonsága és legerősebb fegyvere is a Takumaroknak. Három sorozatot készítettem, ezek közül az első kettő kb. közelpontra helyezett tárgyakkal (0,5-0,6m). Az elsőnél egyenletes, szórt fényviszonyokkal dolgoztam, a második esetben életszerűbb a sorozat, hiszen ott erős napfényben fotóztam. A teljes képmezős képek tömörítettek, de lejjebb görgetve találhatjátok az 1:1 600*600-as mintakockákat is.



  f/1.4 f/2.8 f/5.6 f/8
Super8
Super7
S-M-C
SMC


A sorozat tanulsága szerint az "erősorrend" itt is SMC - S-M-C - Super7 és végül Super8. Rekeszelve mindegyik optika teljesítménye drasztikusan javul, de ez nem is meglepő. Jöjjön most a napfényes közelpontos (előbb a tömörített teljes, képmező, alatta az 1:1 kivágások, tömörítetlenül):



  f/1.4 f/2.8 f/5.6 f/8
Super8
Super7
S-M-C
SMC


Az eredmények pedig itt sem meglepőek. A Super8 lencserendszere nem tudja hozni azt az élességet, amit a 7 lencsetagos későbbi verziók, rekeszelve azonban szépen javul a teljesítménye.

A következő sorozatban kb. 4 méter volt a tárgytávolság. A körülmények távol esnek az ideálistól, hiszen erős nap sütötte a farakást, mindez azonban jobban is szórja a mezőnyt, ugyanis az erős fények találkozása a sötét részekkel mindig több minőségromlást eredményez. Alább a teljes képmezők, alattuk pedig a tömörítetlen kivágások középről és a képsarokból:



  f/1.4 f/2.8 f/5.6 f/8
Super8
Super7
S-M-C
SMC


1.4-en persze semmi értelme olyan fotókat lőni, ahol a tárgy a teljes képmezőt kitöltve a DOF-ba esik, vagyis mindenhol éles a fotó. Itt akkor is érdemes rekeszelni, ha ezzel növelnünk kell a szenzor érzékenységét vagy hosszabbak a záridők. A tesztképek alapján az erősorrend itt is időben visszafelé SMC - S-M-C - Super7 és Super8.



Anyagminőség, építési minőség

Klasszikus összehasonlítás végzésére ebben a tekintetben sem mód, sem szükség nincsen, hiszen bármelyik változatot választjuk is, igen magas minőséggel fogunk találkozni. A felhasznált anyagok szinte teljes egészében fém és üveg különböző változatai. A Takumarok radioaktív darabjainál van ugyan sárgásodás, extrém esetekben pedig opálosodás is bekövetkezhet, más jellegzetes probléma azonban nem érinti őket.

Külön említést érdemel a precíz, A-M választásos blendemachanika, valamint a duplamenetes fókusz. Utóbbi azt jelenti, hogy a heliodikus menet alatt található második forgó rész nem perselyes kialakítású, hanem maga is egy nagyon lapos emelkedésű menet (a robbantott ábrán a vörösréz gyűrű). Ez igen finom és precíz, a teljes fókuszúton egyenletes és kényelmes élességállítást lehetővé tevő mechanikát eredményez minden változatnál. Az SMC kivitelek ezt annyival bővítik, hogy fókuszgyűrűjük kívülről gumírozott, aminek jobb a fogása, mint a simán fém, rovátkolt felületű társaiknak.



Kirajzolják-e a Takumarok az 50mp-t?

A kérdés azért merül fel, mert sokszor a ma kapható legdrágább 50mm-es optikákkal vetik össze a Takumarok teljesítményét (ezt bóknak vehetik), de jön a megjegyzés, hogy "20mp környékén még biztos jól dolgoznak, de egy 50mp-es szenzort már nem tudnak kirajzolni". Ezt az állítást természetesen próbára kellett tennem. A tesztalany egy Canon EOS 5DsR volt, aminek szenzora nem kevesebb, mint 8688*5792 pixelre dolgozik. A nyers képeket már csak méretük miatt sem tettem fel, jöjjön azonban középről és a képszélhez közeli részről a tesztábra 1:1 arányban, 400*300 pixeles részeket kivágva, kattintás után tömörítetlen png formátumban (rendre 1,4. 2.8, 5.6, 8 és 11 f-értékeken, ISO400-on):

A várakozásoknak megfelelően a leggyengébb teljesítményt a régi Super8 adja, a Super7 már sokkal jobb, az S-M-C és SMC verzióknak pedig semmi szégyenkezni valójuk nincsen ilyen felbontáson. Rekeszelve a teljesítmény természetesen minden típusnál jelentősen javul mind a kép közepén, mind pedig a kép szélein. Összességében számomra külön érdekes a tény, hogy egy 40 éves, filmes vázakra tervezett konstrukció minden gond nélkül megbirkózik a Canon 2016-os zászlóshajójának szenzorával.



SMT vs. SMC

A fenti tesztsorból látható, hogy az SMC verzió kiválóan boldogul a nagyobb felbontású szenzorokkal is. Nem lenne azonban teljes a vizsgálat, ha nem néznénk össze egy korszerű objektívvel is a teljesítményét. Adta volna magát, hogy egy Canon 1.4/50 USM legyen a versenytárs, viszont ez annyira gyenge teljesítményt adott a nagy 50-es tesztben, hogy szóba sem került (ráadásul korszerűnek is nagy merészség nevezni, hiszen 1993-ban vezették be). Helyette a Canon 1.8/50 STM-re esett a választás, mely egyrészt valóban új tervezés, másrészt árban igen közel áll egy Takumarhoz, harmadrészt pedig mert ár/érték arányban kiváló optikának tartják.

Természetesen az induló fényereje 1.8, így az 1.4-es oszlopban csak az SMC Takumarnak van képe. Az első tesztsorozatban a kép közepéről kapunk 600*600-as tömörítetlen, 1:1 arányú mintát egy 5DsR szenzoráról, a másodikban pedig a kép sarkából.

Legyen ez az utolsó érv azoknak, akik szerint a Takumar nem boldogul a nagyobb felbontású szenzorokkal: a kép közepén könnyedén hozza, sőt felül is múlja kicsit az 1.8/50 STM teljesítményét azonos fényerőkön. A kép szélein kétségtelenül az STM a jobb, de szerencsére ritkán komponálunk sarkokba.



Summa summarum

Ahogy mostanra kiderülhetett, a két legfrissebb változat (melyek még így is kb. 45 évesek) adja a legszebb képet, de mögöttük szinte észrevehetetlenül kicsi lemaradással ott van a Super7 is. Ha kifejezetten a bokeh-teljesítmény számít nekünk, akkor a Super7 egy lehelettel jobb, mint testvérei. Ha pedig nagy felbontású, az átlagos 20-25 mp-t meghaladó szenzorral akarjuk őket használni, egyértelműen az S-M-C vagy SMC változat lesz a helyes döntés. Amennyiben kifejezetten nem radioaktív darabot keresünk, akkor a Super8-as változatra kell vadásznunk.

Mielőtt a tesztgalériák következnének, érdemes visszatérni a Takumarok árára is. A 35-40.000 forintos, hibátlan példányokra vonatkozó árcédula egyes olvasatokban lehet drága, másokban viszont éppen kevés. Ha az optikai teljesítményt nézzük, akkor versenytárs nem nagyon akad: a Canon 1.4/50 USM a nyomába sem ér a Takumarok teljesítményének (ára pedig közel dupla), más 1.4-es után keresgélve pedig manapság mindenki a Sigma ART 1.4/50-esét javasolja, melynek legjobb bolti ára éppen 220.000 forint felett jár (ami sokszorosa egy Takumar árának). Szeretnék külön egy ART vs. Takumar összehasonlítást is készíteni, erre azonban most még nem volt mód. Mindenesetre azt megkockáztatom, hogy az ART nem fog az árával arányosan hatszor jobb teljesítményt nyújtani (az AF-re pedig felesleges és luxus is ennyit áldozni, de ez már ízlés és felhasználási terület dolga is).

Mindent egybevetve bármelyik Takumar változattal is hoz minket össze az élet, az biztos, hogy az egyik legjobb M42-es 50mm-essel lesz dolgunk.



SMC tesztképek

A cikk végén jöjjön pár kép a való életből. Mivel az SMC már több, mint 2 éve nálam van és az egyik kedvenc optikám, rengeteg kép gyűlt össze vele. Ezek közül mutatom meg nektek a kedvenceimet, mert talán ezek jelzik a legjobban, mint lehet kihozni belőle (ahol volt fakeDOF, ott külön jelzem; váz: 5DMII, A7, A7II):

És végül egy "extra", még az A7-es cikkemhez készítettem egy rövid videóvágást a Takumarral, melyen mozgás közben is láthatjátok csodálatos buborékjait.



Super8 tesztképek

Mivel a Super8-ast nem olyan rég birtoklom, mint a többi változatot, így a teszt megjelenésének idejére az alábbi képekkel tudok csak szolgálni (igyekszem majd bővíteni a sorozatot; váz: A7II):


Mutasd meg másoknak is, hogy mit találtál:


Share



TÁMOGATÁS

A tudásbázis anyagai ingyenesek és mindig azok is maradnak majd. Természetesen a weboldalnak és minden hozzá kapcsolódó csatornának vannak fenntartási költségei. Ha szeretnéd segíteni a munkámat, ezekhez hozzájárulhatsz egy általad választott összeggel. A támogatást PayPal.me segítségével biztonságosan tudod elküldeni:

Köszönöm, hogy segítetted a tudás terjedését! Ha a megjegyzés rovatban megadtad a nevedet is (nem kötelező), szerepelni fogsz a támogatók között: Rostás Csaba, Kováts Péter, Szász Márton, Hunyadi Áron, Tipold Gábor, Gyarmati Balázs


Ha maradt még bármi kérdésed, vagy elmondanád véleményedet, várunk a Vintage Pubban és a blog facebook-oldalán.



Érdemes követni:



Elmondhatod a magadét:

Népszavazol?

Ehhez a cikkhez nem tartozik aktív szavazás. Felháborító!

Ezek a típustesztek is tetszeni fognak:


Veszélyeztetett faj: CZJ DDR Pancolar MC 80mm f/1.8 gyorsteszt

Az nem létezik, hogy ha a kezem közé kerül egy 80-as Pancolar, ne írjak nektek egy gyorstesztet róla. Terülj-terülj asztalkám!

Nehéz kérdés a vintage 80mm kérdése, mert a legtöbb valamire való optika igen erős árazással rendelkezik. De miért? És mi a helyzet a legendás 80mm-es Pancolarral, ami ritka, mint a fehér holló? Terepteszt, szerelési és használati tapasztalatok, meg a szokásos desszert. Tovább olvasom...

Régi adósság: Canon nFD 1.2/85L teszt

Három éve lógok neked ezzel a cikkel, de nem ok nélkül tartott ilyen sokáig. Miért lett ez a 30 éves portréobjektív az alapoptikám? Most kiderül.

Nagyon restellem a fent említett súlyos késedelmemet. Az egyetlen ok, amiért nem tudtam soha befejezni e sorokat, az, hogy a tesztalanyul szolgáló 85mm-es objektív letehetetlen darab, és hétről hétre megdobogtatja a szívemet. Most viszont ideje végre megosztanom veletek az örömöket, amiket eddig okozott nekem a Canon egyik legkivételesebb optikája, a türelmetekért cserébe pedig ez lesz az eddig megjelent leggazdagabban illusztrált cikk. Tovább olvasom...

Fullframe apróság: Argus Tele-Sandmar 100mm f/4.5

Néha tényleg nem a méret a lényeg. Igazán apró, mégis fullframe, cca. 70 éves és 100mm-es: ez az Argus Tele-Sandmar 100mm f/4.5

Ez a történet is úgy kezdődött, mint megannyi másik: beszélgettem Pap Gyulával a régi objektívekről, és egyszer csak nagyon hiányzott valami az életemből, amiről 5 perccel annak előtte még csak nem is tudtam. Gyertek velem és fotózzunk egy század közepi optikával! Tovább olvasom...

Canon nFD 300mm f/2.8 L IF tisztítás és tesztképek

Internal Focus - titkok egy legendás optika mélyéről, plusz egy kis útmutatás: így tisztíts belső fókuszos objektíveket.

Üdvözöllek ismét a blog szerelőműhelyében, ahol ez alkalommal egy igazi ínyencség, egy Canon nFD 2.8/300-as kerül terítékre. Nagy baja nincsen, azonban egy kis portalanítás ráfér. Eredetileg nem akartam erről cikket írni, de egy külföldi fórumon közölték velem, hogy "ez nem fog sikerülni", ilyenkor pedig a szakmai alázat vita helyett bizonyítást kíván. Tovább olvasom...

Carl Zeiss Planar 1.4/50 T* gyorsteszt

Ér-e háromszor annyit a Zeiss kortalan ötvenese, mint egy azonos fényerejű Takumar? Milyen a rajza, de leginkább: milyen érzés vele dolgozni?

Bevallom nektek őszintén, nincs kétségem afelől, hogy a legtöbb Zeiss optika igazán kiváló. Olvashattatok cikket a blogon egy 135-ösről és egy 200-asról is, ami önmagában is jelzi, hogy említésre méltó darabok származtak az idők során a gyártótól. De vajon a C/Y bajonettes 50mm-es 1.4-es tényleg annyival jobb, mint a nála harmadával olcsóbb kortársai? Teljesítményt veszel, vagy brandet? Lássuk! Tovább olvasom...

A keletnémetek büszkesége: CZJ Sonnar 2.8/200

Mit lehet kezdeni ezzel a viszonylag fiatal vintage dinoszaurusszal?

Vajon lehet-e, van-e értelme 200mm-en portrézni? És ha igen, emellett mire jó még a keletnémetek egyik legendája, a 200mm-es 2.8-as CZJ MC Electric Sonnar? Ennek jártunk utána egy fotózás erejéig, amiből bőséges képanyag és tapasztalat áramlik most felétek. Úúúúgy szeretek mesélni nektek! Vajon lehet-e, van-e értelme 200mm-en portrézni? És ha igen, emellett mire jó még a 200mm-es 2.8-as CZJ MC Electric Sonnar? Ennek jártunk utána egy fotózás erejéig, amiből bőséges képanyag és tapasztalat áramlik most felétek. Úúúúgy szeretek ilyeneket mesélni! Tovább olvasom...

Zeiss Sonnar 3.5/135 Zebra - Prémium portréoptika aprópénzért

Prémium portréoptika aprópénzért

A legszebb gyerekek szerelemből születnek, legalábbis azt mondják. Nem tudom, hogy a Zeiss mérnökei mennyire szerették a kis Zebrájukat, de az biztos, hogy igen tehetséges apróságot teremtettek, aki még nagypapa-korában is simán az asztal alá issza a fiatalokat. Ennek okán szeretnék nektek beszámolni arról, hogy uram-atyám de bitang jó ez a Zeiss 3.5/135! Ha tényleg fillérekből akarsz egy pokoli jó 135mm-est, akkor megérkeztél. Tovább olvasom...

Turista mód-ON: Vivitar Series 1 28-105mm f/2.8-3.8 gyalogteszt

Egy napra nyakunkba vesszük Prágát és kiderül, sikerült-e megtalálni az ideális utazózoom-ot.

Az egész történet onnan indul, hogy 99%-ban fixekkel dolgozok, de ha ráveszem magamat az utazásra, nem vagyok hajlandó egy optikánál többet cipelni. Városnézéshez pedig limitált, ha egyetlen gyutávot kell választanom. Keressünk hát egy olyan vintage zoom-ot, ami esélyes lehet a feladat megoldására! Tovább olvasom...

Kistelés-portrés kalandok: Porst 1.8/135mm teszt

Mire képes egy vintage sebességhuszár 40 éves korában, és megéri-e az árát? Plusz a szokásos agymenések.

Ezer éve nem volt a blogon típusteszt, ennek oka pedig prózai: ritkán fog meg annyira egy optika, hogy önálló cikket kapjon (vagy éppen túlságosan is megfog, és akkor sose tudom befejezni a róla szóló cikket). A Porst 1.8/135 azonban szinte azonnal belopta magát a szívembe, és sorozatban majdnem minden fotózásomon használtam, mióta kézhez kaptam. Jöjjön hát a tudás- és képorgia. Tovább olvasom...

Cyclop vs. Helios 40-2

Rántsuk le a leplet a városi legendáról: melyik 1.5/85-ös óriással lehet fotózni? Melyikért érdemes súlyos pénzeket kiadni?

Örök kérdés, hogy megúszhatod-e "olcsósítva" a Helios 40-2 85mm f/1.5 beszerzését egy Cyclop változattal? A választ megtalálod a cikkben, szokás szerint számtalan tesztképpel, gyakorlati tapasztalatokkal és néhány érdekes adalékkal. Tovább olvasom...

Teszten járt itt 2017 bombája: Zeiss Equatis 75mm f/0.75

A Zeiss idei nagy bejelentése igazi fotótörténeti mérföldkő: az Equatis brutÁlis fényerejét nem a 17 csoPoRtba rendezett 23 lencse adja, hanem a negatív fénytörésű, folyékony lencsetag. De találunk Itt még más extrákat is: ideje megbarátkoznunk az LNE, az UVLD és az IpdAFE kifejezéSekkel is... Tovább olvasom...

Egy zoom mind felett?: Vivitar Series 1 35-85mm f/2.8 teszt

Egy zoom mind felett?: Vivitar Series 1 35-85mm f/2.8 teszt

Nem vagyok én a zoom-ok esküdt ellensége, csak vintage kategóriában sokkal több a prime megoldás. Viszont éppen ezért keltette fel az érdeklődésemet pár hónapja a Vivitar különleges optikája, ami fix (és jó) fényerővel kínált egy igen sokat használt és népszerű átfogást. Nem menekülhetett a teszttől, most pedig nektek is megmutatom, mire képes egy '70-es években gyártott zoom. Tovább olvasom...

Canon FD 800mm f/5.6L - Kis tisztítás, kis teszt, hatalmas élmény

Kis tisztítás, kis teszt, hatalmas élmény

Olyan csoda megtisztulásának és rövid tesztelésének sztoriját mutatom most be nektek, amilyenhez és amekkorához fogható eddig még nem járt a blogon soha. Egy valódi fehér bálna, egy igazi Moby Dick fogja a következőkben a hullámokat kelteni közel és elsősorban távol az éterben. Mindenki kapaszkodjon, ki ne essen a csónakból: 800 és 1600mm-en is tüzelni fogunk! Tovább olvasom...

Drágaságom, ritkaságom: Biotar 75mm f/1.5 M42 teszt

Igazi legenda a tesztpadon: megéri-e a valódi swirly bokeh monster a vaskos árcéduláját?

Vannak objektívek, amikből sok van, másokból kevesebb, egyesek meg ritkák. És vannak optikák, amikről a legtöbben csak hallottak, vagy még csak nem is tudnak róluk. Aktuális tesztalanyunk is az utóbbi kategóriába tartozik. Ha egy számítógépes játékban megszerezhető item lenne, nem egyszerűen azt mondanánk rá, hogy uncommon, hanem azt, hogy rare, sőt epic. Hogy ehhez képest mennyire jó, és hogy megéri-e az igazán vaskos árcéduláját, az nemsokára kiderül. Tovább olvasom...

Takumar, de melyik?

Super? S-M-C? SMC? 1.4/50 útmutató.

Nagyjából két éve kezdődött a szerelem köztem és az 1.4/50-es Takumarok között. Szinte véletlen, hogy a legelső 1.4-es optikám egy SMC Takumar volt, és az elején bizony nem voltam jó szerető: próbára tettem az SMC-t és számtalan más fényerős 50mm-es lencsével is kísérleteztem, melyet a nagy 50mm-es tesztben dokumentáltunk is. Máig nem akadt azonban jobb 50-es a kezembe. Tovább olvasom...

Távmérős esettanulmány: Jupiter 3 1.5/50

Sony A7(II) + Jupiter-3: boldog házasság 60 év korkülönbséggel.

A tükörmentes rendszerre történő átállásnak a váz technikai előnyein túl megvannak a maga rejtett boldogság-dimenziói is. Ezek között a megnövekedett kompatibilitás a leghasznosabb, mely két konkrét objektív-családdal kapcsolatban biztosan jelentkezik. Az egyik a Canon FD bajonettes tárháza, a másik pedig a távmérős, pl. L39 csatlakozású objektívek világa. Tovább olvasom...

Öreg 50-es nem vén 50-es | vintage optikák tesztje

Ismerd meg az elmúlt évtizedek legjobb 50mm-es vintage optikáit és tudd meg, hogyan használhatod ezeket modern digitális fényképeződön.

Miért készítettük ezt a tesztet? Mert szeretjük az antik objektíveket, és mert nehezen békülünk meg a gondolattal, hogy a Canon 1.4/50-es optikája 2.8-ig nem igazán ad olyan képminőséget, amit mi elvárnánk tőle. Szeretnénk megmutatni azoknak, akik eddig még nem találkoztak a tesztben szereplő optikákkal, hogy van élet a manapság is kapható “rendszer” és “third-party” optikákon túl, és évtizedek lencsetermése vár arra, hogy modern digitális gépeken használjuk őket, mégpedig igen jó eredményekkel, igen kedvező árakon. Tovább olvasom...

Nagyvárosi nagylátó: Fish-eye Takumar 17mm f/4 teszt

Mire képes egy évtizedekkel ezelőtt gyártott halszem-objektív digitális vázakon?

Létezik egy speciális típusa az objektíveknek, mely talán a legjobban megosztja a fotósokat, egy részüket a rajongói, másik felüket a homlokráncolós táborba tömörítve. Ez a típus a halszem-objektív. Számomra mindig is kedves volt a megoldás, hiszen képi világa egyedi, így számtalan olyan ötlet kivitelezésére ad lehetőséget, amit hagyományos objektívekkel nem készíthetünk el. Tovább olvasom...



Vannak még itt további érdekességek is:


A szürke színei

Az író e ponton bevallja, hogy sokszor (s mentség nélkül álljon itt: nem csak lázálmaiban) történetek jelennek meg a fejében, hiába csak pillanatképeket akar látni. Álljon hát itt egy ilyen szilánkszövevény, Kodak T-Max400-assal elbeszélve.

Amint az ember hathatós és jóságos tevékenysége nyomán (tudniillik hogy a golyóbis szerves anyagainak javát szőlővé, majd abból borrá alakítsa) az évszakok ez időben jócskán eltolódtak, novemberben még didergéstől mentesen lehetett a budai erdőket járni. Az író is szívesen hódolt e tevékenységének, többnyire hölgytársaságban. Alibije kikezdhetetlen volt: portréfotografálás, ahogy törvényben szedett betűvel hívták, de a paragrafus nem vethetett gátat a rossz ízű, hátak mögött zajló pletykáknak, miszerint többről volt itt szó. Tovább olvasom...

Sony A7III: a mirrorless jelene és jövője

Hol van, hova tart és mivé lesz a mirrorless forradalom? Miért váltottam A7III-ra? A7II vs. A7III. Provokatív gondolatok és desszertnek sajttorta.

Durván 3 évvel ezelőtt, amikor egy örökkévalóságnak tűnő és alapértelmezésben a környezettől örökölt Canonos lét után először próbáltam ki az A7-est, remegett kicsit a kezem. Ugyanazok a kérdések fogalmazódtak meg bennem akkor, mint azóta is számos fotósban, akik kacérkodnak a mirrorless gondolatával: vajon egy komoly DSLR után milyen lesz egy jóval komolytalanabbnak tűnő MILC? Hogy lehet, hogy ezek a pöttöm gépek kihívói a trónjukról látszólag letaszíthatatlan tükrösöknek? Egyáltalán hol a trükk az egész történetben? Csak marketingről van szó? Tovább olvasom...

In memoriam Mamiya ZE

Rég elfeledett kisfilmes rendszer Japánból, mely a műanyag erejével ötvözi a minőséget.

Ennek a cikknek idestova 30 éve nincsen különösebb hírértéke, szóval előre szólok, hogy megint csak kukáztam valamit, ami megérdemel pár sort az internet örökkön örökké kavargó feneketlen mély emlékezetében. Ha van jobb dolgod, például kölyökkutyákat simogatni, majonézes sósmogyorót enni vagy megcsókolni az asszonyt, de úgy, hogy érezze, akkor még most hagyd abba. Tovább olvasom...

13 különleges kamera a fotózás történetéből

Időutazás elfeledett technikai megoldásokkal, képtelen és képes elképzelésekkel és sok minden mással, amivel az évtizedek során az emberek képesek voltak fényképezni.

John Wade Retro Cameras című gazdagon illusztrált könyve arra ihletett, hogy készítsek nektek egy összeállítást a fotózás történetének néhány kiemelkedő kamerájáról. Mindegyik különleges valamilyen értelemben, így azoknak is izgalmas olvasmány lehet ez, akiket eddig egyáltalán nem érdekelt a filmes fotózás vagy a vintage őrület. Tovább olvasom...

Miért radioaktív az objektívem?

Tudom, hogy izgatja a fantáziádat a kérdés: miért radioaktívak egyes objektívek? Vajon ez veszélyes? Szándékos vagy lekváros? Nő vagy csökken a sugárzás az idők során? Pokoli sebességű időutazásra invitállak a válaszokért.

Rendesen belesétáltál a csapdába barátom, mert a cikk címében feltett kérdésre sokkal alaposabb választ fogunk most keresni, mint gondolnád. Visszamegyünk egészen az idők kezdetéig és magának a radioaktivitásnak is a végére járunk. Lesz lista a sugárzó optikákról, valamint számtalan további érdekesség! Kezdhetjük? Tovább olvasom...

Kezdő fotós kisokos

Van egy hármas aranyszabály, amit csak egyszer kell megértened ahhoz, hogy átlásd fényképeződ (vagy telefonod) működését. Utána sokkal könnyebb lesz a fotózás, ígérem.

Néha nagyon elvont dolgokról olvashatsz a blogon, amik csak a fényképezésben már járatosaknak érdekesek. Szerencsére azonban azt tapasztalom, hogy nagy arányban csatlakoznak virtuális fotós kocsmánkhoz lelkes kezdők is. Tőlük sok levelet kapok alapkérdésekkel kapcsolatban, az évek alatt pedig többekkel volt már szerencsém találkozni, és elmondani a fényképezők működésének alapjait. Tovább olvasom...

A 60 utolsó fotó a bontásra ítélt Olimpia Szellemhotelből

Haláltusájának utolsó óráiban készítettünk már pár posztapokaliptikus fotót a teljesen kifosztott, évek óta üresen álló Olimpia Hotelről, a Normafa csúfságáról.

Az egykor szebb napokat is megélt Olimpia Hotel, ami az utóbbi években már csak a Normafa csúf szégyenfoltja volt, a következő hetekben végképp az enyészeté lesz. Utolsó napjaiban látogattuk meg, bejártuk minden négyzetméterét, most pedig felfedi nekünk pár titkát a halálos ágyán. Tovább olvasom...

A kamu vörös karika pszichológiája

Avagy mi áll a “hamis” L-es objektívek hátterében? Mekkora bűn a csalás? Milyen hatással van ránk, ha csalunk? És jobb lesz az objektív képe a rá festett vörös karikától?

Biztosan láttatok már olyan KIT objektívet, amire kreatív tulajdonosa egy vörös karikát festett, így úgy tűnhetett, hogy valójában egy L-es objektívvel fotózik. Múlt héten én is láttam egyet, és azonnal be is indult a gondolatlavina a fejemben. Most elárulom, miért csinálják ezt az emberek, és mire mennek vele. Tovább olvasom...

Pirosszka (ingyom-bingyom TFCD fotózás)

Egyszer volt, hol nem volt, a fényerős üvegek hegyén is túl, de még a messzi-messzi galaxis határán belül...

Szóval élt egyszer egy Pirosszka és egy farkas, és mivel ez egy szolid örömfotózás volt, így vadászt nem is szereztünk. Összevonván a karaktereket, és a békesség jegyében Pirosszka baltával járta az erdőt hű társával, a farkassal. Tovább olvasom...

Viltrox EF-NEX III gyorsteszt

Mivel ad többet a Viltrox legújabb adaptere, mint a kategória többi versenyzője?

Következzen egy igen rövid szösszenet a Viltrox legújabb EF-NEX adapteréről, a III verzióról. Azért érdemel ez az apróság külön bejegyzést, mert megold néhány olyan kérdést, amit a hasonló árkategóriás (mondjuk ki: olcsó) adapterek korábban nem tudtak, illetve amikre csak a két jóval drágább konverter, a Sigma MC-11 és a Metabones voltak képesek. Tovább olvasom...

A boldog fotós lájk nélkül él

Ne hagyd, hogy kedved szegjék a közösségi média fals visszajelzései. Legyél te is örömfotós!

Tőlem merőben szokatlan téma következik most. Nem a képek előállításáról, nem az azokhoz használt felszerelésről vagy módszerekről lesz szó, hanem a fotók utóéletéről, vagyis arról, mi történik a publikálásuk után, miért tesszük őket egyáltalán közszemlére, valamint (és ez a lényeg) hogyan érdemes vagy éppen nem érdemes értelmezni mások visszajelzéseit. Különösen az Y és Z generációs alkotók figyelmébe ajánlom a továbbiakat. Kalandozzunk kicsit a közösségi média birodalmában, és lássunk át a Facebook szitáján. Tovább olvasom...

10 tipp régi objektív vásárláshoz

Milyet, hogyan, hol, mennyiért és mikor? Kisokos vintage-optikák beszerzéséhez, 10 hasznos tippel.

Tetszik a manuális lencsék világa, de visszatart használatuktól a tény, hogy ezeket nem kaphatod meg a boltok polcairól dobozban, garanciával? Félve vásárolsz használt fotós kellékeket? Netán rossz tapasztalatod volt a second-hand árukkal? Úgy érzed, nem tudod, mire figyelj, amikor antik optikát vásárolsz? Nem szívesen fizetsz interneten keresztül külföldi portékáért? Összeszedtem neked 10 tippet a témával kapcsolatban, így nem lesz többé kifogás, ha szembe jön álmaid Heliosa! Tovább olvasom...

Mi a gond a modern objektívekkel?

Hova vezet bennünket az egyre több lencsetag, és miért adnak sokszor a régebbi optikák életszerűbb képeket?

Néha olyan nehéz az embernek szavakba öntenie, amit a tapasztalataiból felépített magában, és át szeretné adni másoknak is. Így vagyok a régi optikák "természetesebb, hangulatosabb" képi világával kapcsolatban is. Mikor ezt a kérdést kell ecsetelnem, magam is bajban vagyok, hiszen nehéz objektív szempontok szerint értékelni. És ekkor, egyszer csak szembe jön velem a neten Yannich Khong cikke, amit elolvasok és csak bólogatok hevesen. Tovább olvasom...

Így ölte meg az A7 a DSLR-emet

(FRISSÍTVE A7II TAPASZTALATOKKAL!) Avagy a manuálozók álma, egy szelet XXI. század

Lassan fél éve már, hogy elkezdtem kacérkodni a vázváltással, pedig 2015 nyarán még csak pár hónapja volt nálam az 5D MII, életem első fullframes gépe. A nagy 50-es teszt készítése során többnyire csak a baj volt a tükörrel, így érdeklődésem hamar a tükörmentes megoldások, konkrétan a Sony A7 felé fordult. A szenzorméret megtartása nem volt kérdés, minden más azonban igen, ilyen helyzetben pedig csak a próba dönthet, ezért 2016 ezzel kezdődött. Tovább olvasom...

35mm történelem

Milyen képek lapulhatnak egy évtizedek óta rejtőző, előhívatlan 35mm-es tekercsen? Vajon sikerült megmenteni őket, vagy győz az enyészet?

Hány évet él túl egy negatív? Ezzel a kérdéssel eddigi életem során nem sokat kellett foglalkoznom, mert alig pár friss 35mm-es tekercs elhasználásán és előhívatásán vagyok túl. Nemrégiben azonban boldog tulajdonosa lettem egy (sokadik) régi filmes váznak, és benne lapult egy előhívatlan filmtekercs is. Ennek a történetét fogom most bemutatni. Tovább olvasom...

További cikkek a tudásbázisban...

Köszönetnyilvánítás

A Takumarok sugárzásával kapcsolatos mérések eredményeinek értelmezéséhez Kladni László adott igen fontos segítséget, ezt köszönöm neki. A cikkhez adott hasznos tanácsokat köszönöm Pap Gyulának. Az eredeti nagy 50-es tesztben adott segítséget köszönöm Kupcsik Dórinak. A tesztekhez használt 5DsR vázat köszönöm Lőrincz Szilviának. A kész anyaghoz kapcsolódó hasznos észrevételeiért köszönettel tartozom Benedek Lampertnek. A szűréseket túlélő sajtóhibák semgelesítéséért köszönet Molnár Jánosnak. A kódolásban nyújtott segítséget köszönöm Pintér Zsoltnak.

Mint minden technikai jellegű cikkemben, itt is fontosnak tartom megemlíteni, hogy önmagában az eszköz mindig csak eszköz marad, egyetlen lencse vagy váz sem fog csodát művelni senkinek a szépérzékével, tehetségével vagy fotós tudásával, de megfelelő alázattal végigjárva az utat a végén különleges képekhez segíthetik a fotóst.

BIO

A cikk szerzője 2011-ben kezdett fotózni. A mai napig abszolút amatőrnek vallja magát, aki sokkal inkább az alkotás öröméért, mint bármilyen javadalmazásért dolgozik (kivéve, ha pizzáról van szó). Végigjárta a digitálisok ranglétráját (350D, 20D, 50D, 5DMII, A7, A7II, A7III), de egyre többet játszik analógokkal is. Időközben rájött, hogy az optika sokkal fontosabb, mint a váz. Valamiért ösztönösen szereti a mirrorless-t és a minél egyszerűbb, de agyafúrtabb megoldásokat. Saját magára a "géptulajdonos" megjelölést szereti alkalmazni, ami jobban lefedi technikai részletek iránti rajongását.

Manuális lencsékkel 2014 eleje óta foglalkozik, 2015-ben pedig összegyűjtötte és letesztelte a legtöbb elérhető árú 50mm-es optikát. Nem csak gyűjti, de szereti, javítja, és használja is objektívjeit, hiszen a vitrinben tartott felszerelésnek csak ára van, nem pedig értéke. Ha hívják, örömmel osztja meg tapasztalatait és élményeit személyesen is élő előadásokon vagy a vintage pub személyes találkozóin, ezen felül pedig szorgosan építi az online is elérhető tudásbázist.

A fotózásnak minden lépését fontosnak tartja, ezért a gondolat teremtő erejéről és az alkotás önmagára visszamutató értelméről és boldogságáról is sokat lehet hallani nála. Ha csatlakoznál hozzá, a vintage pubban általában megtalálod, a pult mellett rögtön jobbra. Tovább...

Horváth Krisztián C 2016 (eredeti megjelenés: 2016. augusztus 27., utolsó módosítás: 2018. június 27.)