Fontos: ez a cikk évekkel ezelőtt jelent meg először, és bár azóta minden bizonnyal frissült, tartalmazhat olyan információkat, amik mostanra elavultak.
Az egész történet onnan indul, hogy 99%-ban fixekkel dolgozok, de ha ráveszem magamat az utazásra, nem vagyok hajlandó egy optikánál többet cipelni. Városnézéshez pedig limitált, ha egyetlen gyutávot kell választanom. Keressünk hát egy olyan vintage zoom-ot, ami esélyes lehet a feladat megoldására!
Imádom a Vivitar optikákat. Szerelmem megmagyarázhatatlan irántuk. Tény, hogy már három darab is van nálam, mindhárom különleges valamilyen oknál fogva. Tartok tőle, hogy nem fog itt megállni a gyűjtemény. Majd veszek fel banki hitelt, hogy meglegyen az egész sor.
Egy korábbi írásomban már meséltem, de ismétlés a tudás anyja, így megemlítem, hogy a Vivitar afféle virtuális gyártó. Korai szakaszában külföldi cégek termékeit vezette be az amerikai piacra, majd a ‘60-as évektől ténylegesen is felvette a Vivitar nevet, és elkezdett saját objektíveket tervezni. A versenytársaik sokszor a Vivitar brand alatt jelentették meg saját termékeiket, hiszen ez garancia volt a minőségre. Éppen ezért a ‘70-es évektől létrejött a Series 1 jelölésű prémium vonaluk is (ez kb. a mai Canon L szériának felel meg).
A Vivitar Series 1 35-85-ösről már tavaly írtam egy részletes cikket, hiszen ellenállhatatlan vágyat éreztem a fix 2.8-as variabilis fókuszú optika kipróbálásához. Portrézásra mindenesnek tűnt, ezen kívül nagyon kevesen ismerték. A maga limitációival együtt (amikre mindjárt kitérünk) valóban nagyon érdekes objektívnek bizonyult.
Itt van aztán a Vivitar Series 1 2.5/105mm 1:1 MACRO VMC is, amit az egyik legjobb makró objektívnek tartanak evör, és se szeri, se száma az őt méltató cikkeknek a neten. Tény, hogy ennél komolyabb, szebb rajzú makró optikám még nem volt. Részletes tesztjéhez eddig nem jutottam el, de egy rövid szösszenetet már összehordtam róla a Vintage Pubban, katt ide az elolvasásához. Ebben az albumban pedig a vele készült képeim láthatod.
Volt még szerencsém egy Vivitar Series 1 70-210mm f/3.5 VMC-t is kitisztítani, futó barátságot kötöttünk, egyszer még biztosan visszatérek rá. Poszt róla szintén a pubban, ide kattintva. Nem kevés munkaórával elkészített robbantott ábráját itt nézheted meg. Érdekesség, hogy ennek a típusnak a front blokkjából furcsa középformátumú objektív készíthető, amiről ide kattintva olvashatsz egy cikket.
Mai témánk pedig a Vivitar Series 1 28-105mm f/2.8-3.8 VMC. Hogy ez miért került hozzám és mi volt vele a célom, arra máris kitérünk!
Mondom a szempontjaimat, amik alapján optikát kezdtem keresgélni, amikor hátizsákos megoldásra vágytam:
Itt kell elmondanom, hogy a 35-85-ös Vivitar miért nem felelt meg erre a célra. Először is bazi nehéz, másodszor a 35mm még nem olyan nagyonnagylátó, a 85-ös vége pedig távol esik a kisteléktől. Az az optika egyszerűen nem egy turistaobi, ráadásul a 35mm-es végén nem rajzol túl erősen.
Ezzel szemben a 28-105-ös ideális választásnak tűnt.
Először is sokkal kisebb és könnyebb, mint a 35-85-ös. Teljesen élhető méretei vannak (jóval karcsúbb), könnyen bedobod a hátizsákba/oldaltáskába, és a súlyát sem érzed meg különösebben (600 gramm körül van).
Másodszor a 28mm már bőven megteszi szűkebb városi környezetben, a 105-ös vége pedig elég "messzire" lát. Persze, jó lenne, ha elmenne 135-ig, de nem lehet mindent egyszerre.
A 2.8-ról induló fényereje kifejezetten kellemes, különösen ha azt is hozzáteszem, hogy már nyitva is teljesen használható a rajza. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a 2.8-as fényerő az optika 28mm-es végén érvényes, 105mm felé lecsökken 3.8-ra, viszont ahogy látni fogjátok, még így is benne van a képesség, hogy egy-egy portrét is becsempésszen az ember az épületfotók közé.
A tolózoom-os kialakítás és a nagyon precíz, egyenletes, feszes mechanika a használhatóságot tolja szépen a boldogság irányába. Hát még ha meglátod, milyen képeket csinál...
Amikor azt mondtam, hogy képminőségben az utazózoomomnak meg kell vernie a telefonomat, akkor komolyan beszéltem. Utazásnál ugyanis nagyon könnyű elcsábulni a mobil irányába: ma már aránylag jó képeket készítenek a telefonok is, és nem foglalnak plusz helyet a zsebedben. Ráadásul a OnePlus 3T-m a maga Sony IMX 298 szenzorával, a fázisos AF-rendszerével és a képességével, hogy RAW-ban fotózzon, már egy csomó helyzetben kisegített. Megvannak tehát a maga előnyei.
[X] hirdetés
A poént ebben a relációban persze előre lelövöm: még egy 30-40 éves objektív (meg a mögötte levő pár éves szenzor) is csuklóból elver bármilyen mobiltelefont, legyen abban akárhány kamera és kerüljön akármennyibe. Rajzolatban, dinamikában és fényerőben a telefonok labdába sem rúgnak még vintage számítás szerint sem.
Felejtsd el a tesztlapokat, kidobtak téged a valóságba, ezért most gyakorlati tapasztalatok következnek.
Először is, bár ezt nehéz szemléltetnem, megmutatom, mit tud a 28mm és a 105mm kivágásban. Legalább lásd egymás mellett, hogy egy fullframe szenzoron mekkora a differencia a két vége között:
A rajzolatról nem szeretnék külön ódákat zengeni. Több, mint tisztességes. Azt kell mondjam, hogy a vintage zoom-ok 90%-hoz képest, amiknek nyitva nettó hulladék a rajza, a Vivitar hozza a családi örökséget. Nyitva is tökéletesen használható, ha pedig van elég fényed, 1-2 értékkel lerekeszelve már sehol sem lehet rá panaszod. Szeretni fogod.
Természetesen az általános “szabály” szerint a 28mm-es vége leheletnyit gyengébb, mint a 105mm-es, de egyik sem csúszik ki az elégedett mosolyra ösztönző kategóriából.
Van egy nagyon komoly bajom ezzel az optikával - és ez kb. az egyetlen, amit ki kell emelnem és elmondanom: a nagylátó végén valami hihetetlen, irreális és nevetséges saroksötétedés van. Ezen egyszerűen nem tudok napirendre térni. Csatoltam pár olyan képet, amiken ezt utólag nem tüntettem el, hogy lásd, nem viccelek:
Ezzel a dologgal együtt kell élned, illetve utómunkáznod kell (vagy nem tolod el 28mm-ig, csak kb. 35-ig, ahol ez a jelenség már nagyjából eltűnik). Nincs alma kukac nélkül, valami hibát ebben is találni kellett.
Ehhez a típushoz legjobb tudásom szerint nem készült gyári napellenző, ami nem is csoda, hiszen a 28mm-es végre nehéz lenne bármi értelmeset tenni, a 105-ösre meg már nagyon mély fényellenző kellene, hogy érjen is valamit. Ez probléma volt a 35-85-ös tesónál is, igaz ott létezett gyári, teljesen haszontalan ellenző.
Azért emelem ezt ki, mert a régi optikáknál mindig kritikus a szembefények és a becsillanások kezelése. A Vivitar persze mindent megtett, hogy kizárja a lencserendszerben feleslegesen keringő fénysugarakat: a VMC (vivitar multi coated) bevonatok nagyon jól teszik a dolgukat.
A két párosnál a nyitott és az f/11-re rekeszelt állapotot nézhetitek meg.
Ha szembe fotózom a napot, még akkor sem úszik el mindig a képem, rekeszelve pedig jelentősen javulnak az esélyek. Oldalfényekre annyival érzékenyebb csupán, hogy azok nagyobb, lilás foltokat hozhatnak létre, ha nem vagyunk óvatosak. Adott esetben így jól jöhet, ha egyik mancsunkkal finoman árnyékoljuk az optikát, amikor észrevesszük, hogy fennáll a becsillanás veszélye.
Említettem az előbb, hogy mértékkel fogyasztva még portréra is jó lehet a drágaság, különösen 50 és 105mm között. Mivel a rajzolat itt már kiváló, a gyutávval együtt pedig kapunk egy egész korrekt háttérmosást, bátran lehet próbálkozni.
Persze nem ezzel fogsz trioplan-karikákat és krémes hátteret varázsolni, de nagyságrendekkel jobb eredményt kapsz, mint a telefonod fakeDOF okoskodásai.
Nagyjából mindenen végigrohantunk, ami érdekes lehet. Az életteli színeket és a kontrasztos nyers fotókat látva az utómunka is nagyobb öröm: hordótorzítás alig van, a CA kezelhető, egyedül az emlegetett saroksötétedéssel fogsz szenvedni kicsit.
Ha még nem voltál Prágában, feltétlenül menj el. Van nekik végtelen sok négyzetméter kockakövük, kiváló söreik, vaníliával, csokival és eperrel töltött kürtőskalácsaik meg egy csomó fotózható épületük.
Ha a 28mm sem elég, még mindig csinálhatsz pár panorámát. Itt rekeszelj le f/8 környékére, hogy minimális legyen a vignettálás, és a Ps hatékonyabban össze tudja illeszteni a képeket.
Rettenetesen sok a turista, így ha élvezni is akarod a nézelődést, akkor a reggel 6 és 10 közötti sávot javaslom, ekkor egyébként is csodásak a fények, és alig van valaki az utcákon.
Nálam egy Nikon F (AI-S) bajonettes kivitelű darab volt, de gyártották még ezt az objektívet C/Y, FD, AR, OM, PK és SR csatlakozással is, így gyakorlatilag bármilyen mai digitális fényképezőre is fel tudod tenni.
Az ára 15-25.000 forint között mozog állapottól függően, az eBay-en pedig mindig van belőle egy csomó, így nem is kérdés, hogy kell-e belőle szerezned egyet.
Legyél te is a vintage univerzum hőse! A tudásbázis anyagai ingyenesek és mindig azok is maradnak majd. Viszont a weboldalnak és minden hozzá kapcsolódó csatornának vannak fenntartási költségei. Ha szeretnéd segíteni a régi objektívek megmentését és bemutatását célzó munkámat, hozzájárulhatsz egy általad választott összeggel. Az egyszeri támogatást PayPal.me segítségével biztonságosan tudod elküldeni, vagy lehetsz folyamatos támogató is:
Köszönöm, hogy segítetted a tudás terjedését! Ha a megjegyzés rovatban megadtad a nevedet is (nem kötelező), szerepelni fogsz a hősök között: Rostás Csaba, Kováts Péter, Szász Márton, Hunyadi Áron, Tipold Gábor, Gyarmati Balázs, Tamás Éva, Zsoldos Tibor, Hajdu Máté, Horváth Kitti, Szlávik József, Tordai László, Keserű Gergő, Keresztes László Péter, Somogyi László, Rácz András, Szántó Sándor, Zubán Gergely, Erhardt Balázs, Kovács Attila, Magyar Antal, Szabó József, Máté Gyula, Boros András, Vaszkun Gábor, Erhardt Balázs, Kirner Richard, Tímea Bokodi, Káposztás Viktória, Bóka Zsuzsa, Hargitay Zoltán, Koncz Benő, Zubán Gergely, Josef Tiglezan, Gábor Balázs, Papp György, Bakos Béla, Mészáros Tamás, Kiss Péter Kálmán, Markus Holopainen, Szommer Tomi, Juhász George
Ha maradt még bármi kérdésed, vagy elmondanád véleményedet, várunk a Vintage Pubban és a blog facebook-oldalán.
Balog Brigittának a türelmet, Prágának pedig a köztisztaságot köszönöm. A kódolásban nyújtott segítséget köszönöm Pintér Zsoltnak.
A cikk szerzője 2011-ben kezdett fotózni. A mai napig abszolút amatőrnek vallja magát, aki sokkal inkább az alkotás öröméért, mint bármilyen javadalmazásért dolgozik. Végigjárta a digitálisok ranglétráját (350D, 20D, 50D, 5DMII, A7, A7II, A7III, GFX 50S II), de egyre többet játszik analógokkal is. Időközben rájött, hogy az optika sokkal fontosabb, mint a váz. Valamiért ösztönösen szereti a mirrorlesst és a minél egyszerűbb, de agyafúrtabb megoldásokat. Saját magára a "géptulajdonos" megjelölést szereti alkalmazni, ami jobban lefedi technikai részletek iránti rajongását. 2021-ben okleveles fotográfus lett, legyen ez akár jó, akár rossz dolog.
Manuális objektívekkel 2014 eleje óta foglalkozik, 2015-ben pedig összegyűjtötte és letesztelte a legtöbb elérhető árú 50mm-es optikát. Nem csak gyűjti, de szereti, javítja, és használja is objektívjeit, hiszen a vitrinben tartott felszerelésnek csak ára van, nem pedig értéke. Ha hívják, örömmel osztja meg tapasztalatait és élményeit személyesen is élő előadásokon vagy a vintage pub személyes találkozóin, ezen felül pedig szorgosan építi az online is elérhető tudásbázist.
A fotózásnak minden lépését fontosnak tartja, ezért a gondolat teremtő erejéről és az alkotás önmagára visszamutató értelméről és boldogságáról is sokat lehet hallani nála. Ha csatlakoznál hozzá, a vintage pubban általában megtalálod, a pult mellett rögtön jobbra. Tovább...
hispan's photoblog C 2011-2025 (eredeti megjelenés: 2018. május 6., utolsó módosítás: 2020. november 24.)