Sokféle címet adhattam volna ennek az anyagnak, például “Két optika egyben - de nem a zoom miatt”, vagy “A Vivitar-verő Tokina?”, de egyik sem lenne annyira igaz, mint a “Best buy?” (egy aprócska kérdőjellel a végén), ugyanis a Tokina vintage zoomja nagy és fix fényerőt ígér viszonylag kompakt méretben és meglepően baráti árcédulával. Mindez igaz lehet? Hol a trükk? Máris kiderül!

Valamikor tavaly nyáron a Veszprémi Állatkertben a fókamedence mellett álldogálva nyilallt belém az érzés, hogy bár a fixek lesznek az örök szerelmeim, mégiscsak jó lenne egy fényerős, könnyű vintage zoom-ot találni a közkedvelt 70-200-as tartományban is. Elindult hát a kutatás a megfelelő típus után, most, sok-sok hónappal később pedig itt vagyunk.

Furcsa története van ennek a cikknek, ugyanis eredetileg a Vivitar Series 1 70-210 f/2.8-4 optikáról akartam nektek írni. Miért? Mert a 28-105-ös VS1 után sokan kérdeztétek, hogy melyik a legjobb vintage zoom hosszabb tartományokban. A Vivitar megérdemelt volna egy anyagot, hiszen két változata (gyártási sorrend szerint a harmadik és a negyedik) is járt nálam, és panaszom alig lehet rájuk. Mégis közben érkezett egy sokkal érdekesebb objektív, ami jobban a szívemhez nőtt.

Ez a cikk nem a két optika (a Vivitar és a Tokina) összehasonlítása lesz, de többször fogok hivatkozni a Vivitarra, mivel kétségkívül az is kiváló darab.

Ha már említettem, hogy volt Vivitaros cikk (a 28-105-ösről ide kattintva találhattok anyagot, egy másik, hasonlóan egyedi objektívről, a Vivitar Series 1 35-85-ösről pedig itt), akkor illik megemlítenem, hogy Tokina még sosem szerepelt a blogon, szóval ez szűz terep.

Akár fiatal fotós vagy, akár régi motoros, a Tokina nevét mindenképpen ismered, mert nem ma kezdték az ipart, viszont a mai napig a pályán vannak (a Tamron és a Sigma mellett a harmadik nagy és független optika gyártó).

A céget 1950-ben alapították (nem kiugrott Nikon mérnökök - ezt sok helyen rosszul írják) Tokyo Optical Equipment Manufacturing néven Japánban. Kezdettől fogva többféle kamerarendszerre dolgoztak, saját csatlakozást sosem fejlesztettek ki. Az 1970-es évektől kezdték termékeiket saját brand (Tokina) alatt is árulni, előtte több más cégnek (például a Vivitarnak és a Soligornak) gyártottak. 1999-ben a vállalatot felvásárolta a Kenko (a Hoyaval együtt; a Hoya korábban is szállított lencséket a Tokinának), de a brandet azóta is megtartották eredeti formájában.

Unalmas adatok és izgalmas ergonómia

A Tokina AT-X SD 80-200mm f/2.8 egy fix fényerős manuális zoom, amit gyártottak Contax/Yashica C/Y, Canon FD, Konica AR, Nikon F, Olympus OM, Pentax K, Minolta MD végekkel, így szinte bármilyen régi vagy új rendszerre felteheted. A régi szép idők, amikor még ennyi gyártó versenyzett a vásárlók kegyeiért...

A tesztben szereplő példány vége Nikon F, ami - kevesen tudják - nem csak azért praktikus, mert vintage optikaként digitális Nikon F vázakra is natívan illeszthető (ráadásul Ai), hanem simán adaptálható Canon EF, sőt Canon FD gépekre is (tényleg létezik ilyen adapter). Szóval ahol a vázaknál a Nikonnak hátránya van a nagy bázistávolság miatt, úgy ez az optikáinál kifejezett előny, mert széles az adapterezhetőség lehetősége.

Az objektív 1200 grammot nyom. Igazából nem sokkal többet, mint a Vivitar Series 1 2.8-4/70-210, viszont sokkal kevesebbet, mint amit egy fix 2.8-as fényerejű zoomtól várnál. Persze megérzed, ha sokat kell cipelned, de abszolút nem kényelmetlen és nem is nevezném súlyosnak.

A lencserendszer 17 elemet tartalmaz 11 tagban. Az SD jelölés a névben a Super Low Dispersion rövidítése, vagyis van a lencsék között egy extra alacsony szórású tag. Az AT-X jelölés a Tokina pro, vagyis professzionális termékcsaládját jelöli. A szerkezetbe rejtettek egy 2.8 és 32 értékek között állítható 6 lamellás rekeszt. A rekeszértékek rendre kattanással-jelöléssel 2.8 - 4 - • - 5.6 - • - 8 - • - 11 - • - 16 - • - 22 - 32, ez még később érdekes lesz.

A front átmérője 77mm, és bár létezett hozzá bajonettes kialakítással felrakható ellenző, az idők során ez a legtöbb példánynál elveszett vagy eltörött. Semmi vész, egy olcsó, utángyártott 77mm-es fém ellenző is tökéletesen megteszi majd, én is ezt használtam rajta.

A játék egykezes módban is űzhető, vagyis tolózoom kialakításról van szó. Kissé furcsa módon a 200-as vég a zoom-ot visszahúzva, nem pedig kitolva érhető el, ezt szokni kell. A zoomolás a 200-as vége felé gyorsul.

A videósok imádni fogják, hogy átzoomolás közben is tartja a kiválasztott tárgytávolságot, vagy parfokális objektívről beszélünk.

Oké, de ha egyszer a zoom és a fókusz ugyanaz a gyűrű, nem mászik el a tárgytávolság véletlenül zoomolás közben? A kérdés jogos! A válasz: nem! A fókuszgyűrűnek éppen annyira finom az ellenállása, hogy ha csak előre-hátra mozgatod, nem fog oldalra is tekeredni. Zseniális, mechanikailag igen finom szerkezetről van szó.

A fókuszgyűrű 180 fokban tekeredik, ami még éppen kényelmes. Gumi borítást kapott a gyűrűje, így télen sem kellemetlen a fogása, könnyen megtalálod. Sajnos forog vele az optika frontja is, így a szűrőzhetőség kis mértékben csorbul (bizonyos polárszűrőkkel nem fog működni, vagy folyton újra kell őket állítani rajta).

Ha már említettem a mechanikai minőséget, az építésiről se feledkezzünk meg. Ez az az optika, amit ha leejtesz a konyhakőre, akkor a járólap miatt aggódsz. Fém az egész, nagyon masszív, tiszta öröm a masina használat közben.

Van az objektíven állványgyűrű talppal, viszont a talp rész belelóg a zoom/fókuszgyűrűbe a 200-as vége felé, ezért néha kényelmetlen tud lenni. Szerencsére a talp részt két, kézzel is mozgatható csavarral el lehet távolítani, így a probléma megoldódik, és cipelned sem kell feleslegesen, ha nincsen rá szükséged.

Az egyetlen kényelmetlen és idegesítő dolog az 1.8 méteres közelpont. Ez legalább a teljes zoomtartományban fix, de sajnos elég rossz adat. Nagyon sokszor mentem volna még a kb. 2 méteres távon belülre, de nem lehetett. Értem persze, COVID 19, mindenki tartsa a biztonsági sávot. Ezzel az optikával nem lesz nehéz, a mérnökök beleprogramozták a social distancinget.

Mindent egybevetve japános az egész: precíz, masszív, kényelmesre van tervezve. Kézre áll.

Képminőség

Az addig rendben is van, hogy van egy kellemes használati élménnyel bíró optikánk, de mennyire jó a képe? Itt kell elmesélnem a "kettő az egyben" dolgot, meg hogy miért ezt tartottam meg a Vivitarral szemben.

A Tokina képe nyitva, középen igen éles. Láthatóan élesebb, mint a Vivitar említett objektívje. Igen ám, de nyitva, a sarkok felé nem túl jó, míg ugyanitt a Vivitar kiválóan teljesít. Akkor miért a Tokina?

Azért, mert a Tokina 5.6-ra rekeszelve (de részben már 4-en is) olyan látványosan javul, hogy eldobod a hajad. Míg a Vivitarnak egyenletesen szép a képe mindenhol, kezdő rekeszen is, addig a Tokina nagyobb fényerővel, nyitva középen élesebb, rekeszelve meg mindenhol éles. Erre értem, hogy 2:1 optika. Nyitva portré (úgyis a középső részen lesz a lényeg), rekeszelve tájkép és minden más.

Lássuk ezt a gyakorlatban is. A tesztekhez mindenhol Sony A7III vázat használtam, tehát a fullframe kockát látod mindenhol.

Íme a tesztképek rendre 2.8 - 4 - 5.6 értékeken, 80, 135 és 200mm-en, közelponton (kb. 1.5 méter):

80mm 2.8 - 4 - 5.6

135mm 2.8 - 4 - 5.6

200mm 2.8 - 4 - 5.6

Mutatom a képközepek és a képszélek kivágásait is, ugyanezekben a rekesz/gyutáv sorrendekben (80-135-200mm, 2.8 - 4 - 5.6):

80mm 2.8 - 4 - 5.6, közép - sarok

135mm 2.8 - 4 - 5.6, közép - sarok

200mm 2.8 - 4 - 5.6, közép - sarok

De mondok jobbat: a Tokina képe már nyitva is sokkal jobb, ha a végtelenbe vagy ahhoz közel fókuszálsz. Ugyanígy 2.8 - 4 - 5.6 értékeken, 80, 135 és 200mm-en, végtelenben:

80mm 2.8 - 4 - 5.6

135mm 2.8 - 4 - 5.6

200mm 2.8 - 4 - 5.6

Ugyanígy a képközepek és a képszélek kivágásai, ugyanezekben a rekesz/gyutáv sorrendekben:

80mm 2.8 - 4 - 5.6, közép - sarok

135mm 2.8 - 4 - 5.6, közép - sarok

200mm 2.8 - 4 - 5.6, közép - sarok

Itt már teljesen egyértelmű, hogy a fix fényerős Tokina összességében többet ad, mint a Vivitar (ismét hangsúlyozom: bestek küzdenek, mindkettő szuper a maga nemében).

Most mit mondjak, zoomhoz képest ez szerintem csodás! Mármint persze ez már az a szint, ahol a technikád alapos ismerete szükséges, vagyis portrénál tudod, hogy lehet csapatni nyitva is, de középtájra szerkessz, tájképnél meg nem árt neki a 4 - 5.6, de ha ez megvan, sokélű kardot forgatsz. Mit kardot, buzogányt! Üthetsz is vele simán!

És most híreink a határról. 2.8-on elég erős a sarkok sötétedése (mondjuk mit is vártunk), aztán 4-en kicsit jobb, 5.6-on már nem zavaró, feljebb lassan javul. Persze ez aztán a legkönnyebben orvosolható dolog utómunka során, szóval oda se neki.

Hoztam egy-egy sorozatot a plafonról, előbb 80mm-en 6 kép 2.8 - 4 - 5.6 - 8 - 11 - 16 értékeken:

Itt pedig 200mm-en ugyanaz a sorrend ugyanazokkal az értékekkel:

Szép plafon, szó se róla. Mindennek a teteje.

Ami viszont sokkal nagyobb probléma, és ezt még Besenyő CA Pista bácsi, aki nem vagyok, azaz Besenyő Chromatic Aberration Pista bácsi is tanúsíthatja, az a kromatikus aberráció. Az kérem itt az elhajlás iskolapéldája, a típus gyengéje, annyira bajos, hogy latinul tudom csak leírni: aberratio absurdum! Beteszek egy extrém példát (ez mondjuk tényleg piszok ritka, de lássunk ilyet is; 80 és 200mm):

Jesszumpepi! Persze szűri a CameraRAW meg a Lightroom, de na. Van. Érezteti a jelenlétét. Nem csendben jön a bulira egy 2 éves rozéval, hanem berúgja az ajtót friss orosz pezsgőt durrogtatva. Aztán neked kell melóznod, hogy ki tudd zárni az erkélyre lenyugodni, hogy a buli zavartalan maradjon.

Minden lencserendszernek van egy "jobb" vége, vagyis valamelyik tartományában jobban fog rajzolni. Olyan ez, mint az én "jobb végem": nap végén vagyok a toppon, (és emiatt a reggelt általában 11-re halasztom, jobb átaludni).

Szóval az a helyzet, hogy a Tokina a 80-as végén erősebb, és ezt tartja 135-ig, aztán a 200-as végére kontrasztot és rajzolatot is veszít, meg a fátyolossága is erősebb lesz. Sad fact. Fontos lehet később, és talán nem is akkora baj, hogy így esett e rém eset.

Hoztam egy kupac képpárost, mindenhol 2.8 a rekeszérték, és rendre 80 - 200mm a gyutáv. Ezekkel tanulságosan szemléltethető nem csak a képi világ változása, de a kivágás változtatása adta lehetőségek is.

Csináltam pár hármast is, ezeken 80 - 135 - 200mm gyutávot láthatsz:

Fényerős objektívről beszélünk, így hátravan még két kardinális kérdés. Az első természetesen a bokeh.

Zoomtól nem várnál sokat számtalan okból és tapasztalatból kifolyólag, ezért volt nagyon kellemes meglepetés a Tokina teljesítménye. A bokeh-karikák megfelelő fényforrás esetén mindkét végén szépen előbújnak és bár a sarkok felé felveszik a pengető alakot, éppen annyira karakteresek, hogy az kellemes. Mindezt a háttér krémes mosásával vegyítik, szóval itt jár a plusz pont és a pacsi.

Csináltam egy másik tesztsorozatot is, itt 80, 135 és 200mm-es távokon rekeszeltem 2.8 - 4 - 5.6 értékekre. Ugyanaz a tárgytáv (kb. 2 méter, tehát szinte közelpont), így láthatod, hogyan változik a háttér kezelése rekeszelve.

80mm, 2.8 - 4 - 5.6:

135mm, 2.8 - 4 - 5.6:

200mm, 2.8 - 4 - 5.6:

A másik fontos kérdés természetesen a becsillanások/szembefények témája. Itt nem fog semmivel sem többet adni, mint amit egy átlagos, öreg zoomtól várnál: a 80-as végén jelentős a flare és a becsillanás, a 200-ason már jobb, a kettő között meg ott az átlag. Íme:

Sajnos a régi zoomoknak a szembefény nagy ellensége, ez volt anno a VS 1 28-105 egyik komoly baja is. Érdemes komponáláskor elkerülni, vagy ha nem lehet, rekeszelni, mert azzal sokat menthető a helyzet. Itt ugyanaz a sorozat 5.6-ra rekeszelve:

A végére egy kupac random vadvirág változatos beállításokkal:

Akkor most portrézzak vele?

Jajj, bajban vagyok. Mármint a választ illetően. Alapvetően szerintem sokkal jobban jössz ki egy fényerős (mármint a 2.8-hoz képest jóval gyorsabb) fixxel, már csak a képminőség miatt is (a fixek azért rendre verik a zoomokat). Fullframen egy 1.8/85 vagy croppon egy 1.4/50 összességében sokkal nagyobb élményt fog adni, ha embert akarsz fotózni.

Azon kívül szerencsésebb a portréra fix optikákat használni, mert nem fogsz belegabalyodni a folyamatos kivágás-változtatásba (zoomolgatásba), hanem megtanulsz rendesen komponálni. Ez persze csak a személyes véleményem.

Másfelől derűre ad okot, hogy a Tokina 80-200 a 80-as vége felé erősebb, vagyis ha mégis portrézol vele, akkor éppen az ideális portrétartományban, a 85-135mm vonalon lesz a legjobb rajza, ami viszont sokkal szerencsésebb, mintha a 135-ön onnan levő része lenne a szebb. (Bár ismerek olyat is, aki 200mm környékén szeret embert fotózni.) Az alábbi képhármas nyitva, 80 - 135 - 200mm-en készült:

Összességében: ha kell, a Tokina 80-200 portrézni is szuper optika, de fixekkel ez a feladat jobban megoldható.

Summa summarum

Hogy eddig megszeretted-e a Tokinát, vagy sem, az már eldőlt. Hátrányai között ott van a viszonylag nagy közelpont és a kromatikus aberráció, előnyei között a (fényerejéhez képest) kompakt méret, masszív kialakítás, az egyszerű használhatóság, a jó képminőség és a fix, kis kezdő rekeszérték.

De most jön talán a legérdekesebb adalék az egészhez. Az ára. Nem tudom, te mire saccolnád, de biztosan bajban lenné. És így van ezzel a piac is. Vagy azért, mert nem annyira ismert, vagy mert… nem tudom miért, de lényeg, hogy az ára óriási szórást mutat eBay-en. Elindul valahonnan 25.000 forint környékéről (nem viccelek) és véget ér 100.000 forint felett! Néha tényleg viccpénzekért elhozható, árverésen láttam már hibátlan darabot 19.000 forintért elkelni. 19.000 forint egy ilyen optikáért, amikor kétszer-háromszor ennyit is megér? Ennyiért ajtótámasznak is megveszi az ember!

Több-kevesebb bizonyossággal ki lehet jelenteni, hogy ha fix fényerős, gyors vintage zoomot szeretnél, akkor a Tokina AT-X SD 2.8/80-200 lesz az egyik legjobb választás, amit csak találsz.

Ha ismersz még hasonló optikákat, a komment szekcióban bátran írd meg a tippjeidet, hogy egyszer tesztpadra kerülhessenek!