Ma olyan lesz, ami eddig még nem volt a blogon: egy f/0.95 fényerejű objektívet fogunk tesztelni, és előtte azt is megmutatom neked, hogyan néz ki belülről, és hogyan lehet egy ilyen technikatörténeti kuriózumot szervizelni. Emellett számos érdekesség is kiderül, Zsuzsi pedig kibontja a haját.

De előbb: mikor, ki, merre, meddig, miért?

Tisztázandó pár dolgot egy kis történeti betekintéssel kezdünk. Cikkünk tárgya 1961-ben jelent meg a piacon, ami a Canon távmérős korszakának egyfajta csúcsát is jelentette, és azóta is büszkén hirdeti a cég, hogy "ez volt a korszakban az elérhető leggyorsabb objektív kereskedelmi forgalomban". Érdemes tudni, hogy az évszázad második felében kirobbanó kisfilmes tükörreflexes forradalom előtt a japán gyártók, mint például a Canon és a Nikon, versenyt futottak az optikai és mechanikai ipar fellegvárának számító Németországgal, hogy technikai és minőségi értelemben is beérjék a Leica és Contax vázakat. Komoly célkitűzés volt, hogy Japán saját magát lássa el elsőosztályú fotós felszerelésekkel.

Ennek folyományaként a Canon, ami működését 1934-ben kezdte meg, hamar piacra dobta első távmérős gépét, a Hansa Canont. Érdekesség, hogy ezt ekkor még a Nippon Kogaku által gyártott “Nikon” objektívekkel szerelték, a Nikon viszont szorosan együttműködött a Zeissel, így ezekben a termékekben bőven volt német know-how. Gyors fejlődés és a világháború megrázkódtatásai után, számtalan fejlesztéssel és modellel később eljutunk a Canon 7-ig, ami a mai napig az egyik legikonikusabb távmérős gépe a Canonnak. Masináik ekkor standard L39 csavarmenetet használtak, így kompatibilisek voltak a konkurensek távmérős (LTM) optikáival is.

Kicsit később látni fogod, hogy az f/0.95-ös optika megalkotásánál ez a csatlakozás komoly akadályt jelentett, így arra nem is lehetett ekkora fényerejű optikát készíteni, ezért a Canon 7 a szokásos “belső” L39 csavarmeneten kívül kapott egy “külső”, speciális bajonettes csatlakozást is, amire a 0.95/50-es optika felrakható. De ne rohanjunk ennyire előre.

Itt most megállunk a történelemórán, de ha a Canon históriája elejétől a végéig érdekel, ezen az oldalon olvashatsz még róla.

Típusismereti kisokos

Micsoda izgalmak történtek 1961 júniusában! John Kennedy amerikai elnök és Nyikita Hruscsov, az SZKP első titkára, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke Bécsben tárgyalt a világpolitikai helyzetről és a két ország kapcsolatáról, életbe lépett az Antarktisz-egyezmény, amely kikötötte a kontinens semlegességét, és persze megjelent a cikk tárgyát is képező objektív (a Canon Camera Museum adatlapja szerint csak augusztusban dobták piacra).

Már a kezdetektől a Canon marketingcsapata és szakírók is "dream lens" néven emlegették, így ez az elnevezés szinte megjelenése pillanatában ragadt rá az objektívre. Összesen öt verzióban készült (ezek közül az első egy prototípus volt, aztán jött a Type I / kb. 20.000 darabot gyártottak belőle), végül három féle TV jelöléses /ennek eltérő volt a bevonata, kb. 7.000 darab készült/).

A tesztben szereplő darabon láthatsz egy TV matricát, ez azonban "hazugság", ugyanis itt egy klasszikus Type I-esről van szó.

Nézegessük egy kicsit előbb, olyan szép!

A 0.95/50-es Canon jelentős átmérője (közel 8 cm) ellenére kényelmesre sikeredett. A fókuszgyűrű felülete nagy, az optika oldalának javát elfoglalja, felette található a rekeszállító gyűrű. Ezen jól láthatóak a rekeszértékek, nem tekered el véletlenül.

Az optika tömege - nem meglepő módon - igen nagy, 610 gramm, ezzel mindenképpen valahol a virtuális dobogón tanyázik az 50-es vintage típusok között. Annak ellenére ilyen súlyos, hogy egyénként mindössze 7 lencsét tartalmaz 5 tagban, ezek azonban igen termetesek lettek.

Az optika frontja természetesen hatalmas, még egy igazán gyors 85mm-es is megirigyelhetné. A nagy belépő lencsetag (61mm) mellett elfért a nameplate is, ezzel együtt azonban 72mm-esre hízott a front filter menet. Ebbe lehet csavarni standard 72mm-es fém ellenzőket is, azonban majd látni fogod a terepteszt során, hogy a rövidebb verzió is vignettál kicsit végtelen felé.

A rekeszmechanika közvetlenül állítja a lamellákat, nincsen beugrasztás vagy A-M kapcsoló. Tíz formázott lamellát kapunk, amiknek köszönhetően az első 0.95 utáni állás, az 1.4 is közel kör alakú rekesznyílást eredményez (ennek a bokeh-karikák formájában van szerepe, ha rekeszelünk). Sajnos a típus felépítése miatt sok a zsíros lamellákkal rendelkező darab.

A közelpont, azaz a legkisebb beállítható tárgytávolság 1 méter, ez komoly limitációja a távmérős optikáknak, azonban ha a nemsokára említett Leica M konverzió megtörtént, természetesen egy Leica M close focus adapterrel ez csökkenthető, rendszertől függő mértékben.

Ami az illesztést illeti: fentebb írtam, hogy az objektívnek saját, csak rá jellemző bajonettje van, ami eredetileg kizárólag a Canon 7/7s gépekre volt jó. Ennek része a hátulról oldalra kiálló két fülecske is, amik a rögzítést/leoldást teszik lehetővé.

Emiatt külön adaptert is igényel. Bázistávolságából adódóan csak mirrorless rendszerekre adaptálható, és szerencsére gyártanak is hozzá adaptereket, így be tudsz szerezni Sony E, Canon R, Nikon Z és más tükör nélküli digitális gépekhez is. Sajnos az áruk elég borsos, mivel kicsi rájuk az igény.

Egy további megoldás az optika használatára, ha szakszerűen át van alakítva Leica M bajonettre. Ezzel többen is foglalkoznak a világon, érdemes profikra bízni. Sajnos az átalakítás nem visszafordítható és az objektív eredeti bajonettjének végleges bontásával jár, a használhatóság miatt azonban nagyon sok a Leica M-re konvertált darab.

Érdekesség, hogy bár a bajonett nem standard L39, a fókuszsegéd viszont az, hiszen a Canon 7 sorozat kamerái ezt az egy optikát leszámítva standard LTM távmérős objektívekkel üzemeltek, emiatt a távmérő rendszer kapcsolódása is azonos. (Ez a kapcsolódás az a bizonyos kis pöcök, ami miatt a hátsó lencsetagot be kellett vágni oldalról, hogy az elférjen.) Így ha helyesen van Leica M bajonettre alakítva az objektív, gond nélkül és pontosan működteti a fókuszsegédet a Leica M bajonettes vázakban, hiszen az azonos a korábbi csavarmenetes L39 optikák megoldásával (L39 objektívek gond nélkül adapterezhetőek LM-re, erről már a Leica bajonett megjelenésekor gondoskodott a Leitz). Csodálatos keresztkompatibilitás.

A művelet után természetesen lehet fotózni az optikával bármilyen Leica M bajonettes vázon vagy standard LM adapteren, illetve akár a Techart autofókuszos (Leica M illesztésű), digitális mirrorlessekre készített adaptereivel is megy, így bármennyire is furcsa, akár AF-el is használható az objektív. (A következő képen Sony E adapterrel láthatod, az eredeti bajonettel.)

Ha Leica M bajonettes darabot teszel Leica vázra, számolnod kell vele, hogy az objektív méretei miatt kitakarja a bajonett leoldó pöcköt, így segédeszköz (valamilyen vékony, hosszúkás valami) nélkül nem tudod majd levenni az objektívet a gépről. Adapterezésnél nincs ilyen gond, mert ahogy fentebb láthatod, a Sony adapter például pont annyi "helyet csinál" a bajonettnél, hogy a Sony E mount leoldó pöcke szabadon hozzáférhető marad.

Ha a legrészletesebb történeti forrást keresed az objektívről, érdemes lehet Peter Kitchingman Canon M39 Rangefinder Lenses 1939 – 1971 kötetében a külön neki szánt fejezetet elolvasni, vagy ennek a cikknek a vonatkozó részeit megnézni.

Szervizpercek

A szervizkörökön izgalmas, multimédiás, korszerűen szórakoztató módon lehetsz túl, ugyanis videót csináltam róla. A feladat egyszerű volt: az optikának a rekeszén kívül mindennel is baja volt, azaz koszos, gombás üvegekkel érkezett és a fókusza is alig forgott. Lássuk, mi történt vele:

Sajnos két dolgot be kell, hogy valljak: egyrészt a front és hátsó üveg felületén tartós mattosodás van, ami bár kevéssé látszik, nem javítható, és nyilvánvaló, hogy többé-kevésbé lágyítja majd az objektív képét. A másik, hogy a fókuszmechanika sem volt maradéktalanul helyrehozható: deformáció okán igen nehezen forog, és a teljes tisztításának és kenésének ellenére sem tökéletes. Igen nehezen volt mozgatható, így általában előbb kitaláltam a tárgytávolságot, azt nagyjából beállítottam rajta, majd “lábbal” végeztem el a végső élességállítást. Ez viszont már a terepteszteket érinti, így menjünk is tovább.

Canon LTM 50mm f/0.95 terepteszt

A gyorsteszt elvégzéséhez egy Sony A7III fullframe gép volt a segítségemre. Croppolás egyik képen sincsen, ahogy szerkesztés sem (kivétel a portrék, de ott is mutatom a nyerset, mert így fair a randi), ezért amit a fotókon látsz, azok a rajzolat, CA, stb. való életben megjelenő mértékei. Mivel csak nagyon rövid ideig volt nálam az optika, egy nappali kör fért bele, de talán így is találsz itt hasznos dolgokat. Mielőtt azonban belevágunk…

Sokan kérdezitek, hogy hogyan lehet egy 1.4-es vagy akár egy 1.2-es optikával élességet állítani megbízhatóan. A dologban nincsen nagy titok, íme az a három tényező, ami nekem segít:

• Belenagyítás: fókuszálás közben egy programozott gomb az expó gomb mellett belenagyít az élőképbe, így nagyon gyors és pontos tudok lenni.
• Szenzorstabilizátor: mivel az IBIS az élőképet is stabilizálja, gyújtótávolságtól függetlenül igen stabil élőképet ad a masina, ezért könnyű élességet állítani.
• Finoman járó fókuszmechanikák: egy jól karbantartott vintage optikán igen finoman jár a fókuszgyűrű, ami örömmé teszi a kézi élességállítást.
• Plusz egy: az évek és a rutin. 10 éve nincsen AF-es optikám, ezért neked is csak azt tudom javasolni, hogy gyakorolj sokat. Egy idő után fel sem tűnik, hogy kézzel állítasz élesre.

A 0.95-ös fényerő nyilván ilyen szempontból a szélsőséget jelenti, és egy kezdő manuálozó komolyan megszenvedne vele, de ne feledd, hogy volt már itt 0.75-ös optika is, amivel szintén kiválóan lehetett élességet állítani. Az most legyen az én bajom, hogy a fentebb említett okokból ennek a konkrét darabnak pocsék volt az egyébként könnyen és 180 fokban forduló fókuszgyűrűje.

A portré képeket természetesen megszerkesztettem, ahogy illik, de hogy ne érje szó a ház elejét, és mert itt egy igen különleges optikáról van szó, mindegyiknél mutatom a nyerseket is. A szerkesztettek meg megmutatják, mit adhatsz hozzá fotósként. A szerkesztésekhez tartozó Color Efex 4 presetet is megosztom veled (letöltés), ide tudod bemásolni használat előtt: C:\Users\[user]\AppData\Local\DxO\Color Efex Pro 4\UserPresets

A színvilágot ősziesre vettem, mert a folyamatos aszály miatt így is sokkal sárgásabb és szárazabb volt az erdő, mint kellene neki, de ez már teljes egészében ízlés dolga. Nekem ez már - augusztus közepének ellenére - inkább egy szenvedő ősznek tűnt.

Az első fontos tapasztalat: az objektívnek (középen) nyitva is van jó rajzolata. Sok helyen olvasni a neten, hogy ezek a 0.95-ös optikák igazából csak történeti különlegességek, mert valójában nyitva igen gyengék, de ez - jelen esetben - egyáltalán nem igaz. Az sokkal inkább probléma lehet, ha - a fentiekben már vázolt okokból - a használója nem tud vele pontosan fókuszálni (itt is van pár fotó, ami egy hajszálnyit félrement). Ezt nem csak ebből a rövid tesztből tudom, hanem mert követek más fotósokat is, akik használják a 0.95-ös Canont, és nekik is éles képeik vannak vele (pl. @legacy_shooter).

A szélek felé a rajzolat természetesen drasztikusan romlik kezdő rekeszértéken, de ezen nincs is mit csodálkozni. Egyrészt távmérős a konstrukció, másrészt mégiscsak f/0.95-ről beszélünk.

A második fontos tapasztalat (ez már kevésbé meglepő): 0.95 és 1.4 között egyáltalán nincsen akkora (képi világban tapasztalható) eltérés, mint gondolnád. Persze ez icipicit több, mint egy egész lépés fényértékben (magyarul egy 1/500-as záridőt ténylegesen 1/1000-re redukál), de a háttérmosás mértéke például nem eget rengetően más. A következő képeken 0.95-től felfelé láthatod a tesztsort:

Ezeken az is nagyon jól látszik, hogy a rajzolat középen már 1.4-re rekeszelve is drasztikusan javul, de azért 0.95-ön sem használhatatlan. Ha lenne kedved egy ilyen objektívvel 2-re vagy 2.8-ra rekeszelve fotózni… miket beszélek, ilyet úgysem tennél, semmi értelme.

A "dreamy" hatás sokkal inkább abban merül ki, hogy 0.95-ön egészen másképpen rajzol az objektív: krémesebb a háttér, ül egy finom aura az éles részeken is, egyszóval "finomabb" és "puhább" a képi világ, és ez az, amiért a mai napig nagyon keresett ez az optika.

Felcsavartam az objektívre egy szűrőmenetbe való laposabb ellenzőt, hogy védjem, ez viszont nagyobb (3m+) tárgytávokon picit már belevignettál a sarkokba (van focus breathing, ezért kisebb tárgytávokon ez nem látszik). Ez nem az optika hibája, hanem az enyém, és menet közben nem vettem észre:

A típusra egyébként is jellemző az erős vignettálás, de ez az egyetlen olyan képi hibája, amit más fórumokon is fel szoktak emlegetni neki, ez pedig nem kis teljesítmény egy ilyen koros és igazán a szélsőségeket feszegető optika esetén.

Ha már nagyobb tárgytávokról beszélünk: itt az optika rajza nem annyira tiszta, de ez nem is meglepő. Egy 50-eshez képest viszont igen egyedi képi világ tud kerekedni, mert az erősebb háttérmosás miatt kicsit emlékeztet az atmoszféra egy lassabb, de hosszabb (pl. 2/85) objektív képére. Persze nem váltja azt ki, és kétségkívül igaz, hogy - ugyanúgy, mint más ötvenesekkel - portrézni itt is az 1-2 méter az ideális táv (fullframen vett képszög esetéről beszélek).

Nem csak a háttér, de az előtér kezelése is más, így érdemes olyan képi elemeket is használni, amik a tárgytávon belül vannak, ezzel további mélységet adva a képeknek.

Kromatikus aberráció van valamennyi, ez természetes. Ahogy több más helyen is kiemelik, a nagy rekesznyíláshoz képest igen kevés, és az is inkább a lilás, kevésbé a zöldes változatból. Kellemes meglepetés, de nekem is úgy kellett vadásznom egy kis CA-t a tesztképeken.

Ha szeretnéd mozgóképen is megnézni, milyen egy ilyen optika atmoszférája, egy egész film áll a rendelkezésedre, ugyanis Zack Snyder, aki minden filmjében imádja az egyedi képi világot, a Netflixes Army of the Dead-et teljes egészében egy újraházazott, de rekeszlamellák nélküli (így végig nyitva használt) 0.95-ös dream lenssel vette fel, és ez már a trailerben is jól látszik:

Szokás szerint a tesztkör végére pár további fotó:

Summa summarum

Fel sem teszem a kérdést, hogy kell-e neked ez az objektív, mert tudjuk, hogy nem. Ennek három oka is van.

Elsősorban az ára: a fényereje és ritkasága miatt a “foglalkozós” darabok is 500.000 forinttól indulnak, de nem ritka a hibátlanok között a 2.000.000 forintos ár sem. Bár kínálat van az eBayen (az objektív folyamatosan beszerezhető), a fentiekre hazai vásárlás esetén természetesen még legalább 27% ÁFA-t számolj rá.

Másodsorban azért, mert a rajza bár szerethető nyitva is, a képi világa nem ad hozzá annyit egy igazán penge 1.2-es 50-eshez, például a Canon nFD 1.2/50L-hez vagy a Konica Hexanon 1.2/57-hez , amiket viszont a 0.95-ös árának tört részéért megszerezhetsz, és sokkal szebben is dolgoznak, már induló fényerőn is.

Harmadrészt azért, mert ez tipikusan egy olyan objektív, aminek akkora az anyagi értéke, hogy többet aggódsz miatta, mint amennyi(vel több) örömöt tud adni (mint egy olcsóbb ötvenes). A tárgyaink, amiket birtoklunk, valójában minket birtokolnak: minél több java van valakinek, annál inkább aggódik miattuk, és egy ilyen 0.95-ös csodát bizony meggondolod, hogy felcsapsz-e csak úgy a vázra, hogy menj vele egy kört. Ezzel elég egyszer véletlenül elesni, és ugrott egy használt autó ára.

De mi a helyzet a filmes résszel? Még ha van is egy Canon 7-es vázad, vagy az objektíved szakszerűen át van alakítva Leica M bajonettre, és más tármérős kamerán használnád, pokoli nehéz lesz élességet állítani, hiszen az optika által észlelt tényleges képet sosem fogod látni. Mondanom sem kell, hogy ez a félelmetesen vékony DOF-al párosítva rengeteg hibás fókuszos képkockát fog eredményezni.

Természetesen ha neked az anyagiak nem jelentenek akadályt, és/vagy Canon gyűjtő vagy és/vagy szereted birtokolni a különleges tárgyakat és/vagy beleszerettél ennek az optikának a képébe, akkor feltétlenül vegyél egyet. A szervizelésével - ahogy fent láthattad - már nem lesz gond, hozhatod nyugodtan a szerelőműhelybe.

Ha van kérdésed, tapasztalatod vagy élményed ezzel az objektívvel kapcsolatban, oszd meg velünk a Vintage Pub virtuális fotós kocsmájában.

A fény és a Canon legyenek veletek!