hispan's photoblog
site version 10.2.3.5


(Majdnem) rekorder:
Soligor 135mm f/1.5 teszt

Bátran mondhatom, hogy ez az eddigi legritkább optika, ami a blogon jár. Nem csak tesztelni fogjuk, de egy komolyabb javításba is beavatlak majd benneteket. Súlyzózásra fel!


2020. február 15. • frissítve: 2021. február 01. • Horváth Krisztián

Fontos: ez a cikk évekkel ezelőtt jelent meg először, és bár azóta minden bizonnyal frissült, tartalmazhat olyan információkat, amik mostanra elavultak.

A 135mm nem az én világom, mégis megtalált már egy csomó ilyen objektív. Olvashattál tesztet a penge éles 3.5/135-ös Zeiss Sonnarokról, de volt anyag az 1.8/135-ös Porstról is, és rendszeresen láthatsz képeket a hírfolyamban a 2/135-ös nFD Canonnal. Van a blogon 3.5/135-ös összehasonlító teszt is. Ma azonban igazi csemege érkezik: a világ második leggyorsabb 135mm-es optikáját fogjuk alaposan próbára tenni.

Ám előbb beszéljünk egy kicsit magáról a gyártóról.

A Soligor eredetileg az American Allied Impex Corporation márkaneve volt, és 1956-tól főleg optikákat és kamerákat importáltak Japánból az USA-ba. 1968-ban létrejött a Soligor GmbH Németországban, amit szintén a fenti amerikai cég hozott létre, és gyártottak fotós kellékeket is. A cég 1993-ban változtatta meg saját nevét az általa alkotott márkára (Soligor). Sok optikájukat a Tokina és a Miranda készítette, de együttműködésük volt a Vivitarral is (például a T2 univerzális csatlakozás kapcsán). A cég a mai napig létezik, központja pedig Stuttgarttól nem messze van.


Olvastad már a friss cikkeket a tudásbázisban?

Ha forogtál már a vintage optikák világában, akkor tudod, hogy a Soligor egy másodvonalas gyártó, akinek bár voltak különleges optikái, alapvetően nem a minőségéről híres. Az évek alatt számtalan Soligor objektívet javítottam, és mindegyik átlagos vagy átlag alatti teljesítménnyel muzsikált. Ehhez igazodik általában az áruk is.

Tudjuk azonban, hogy egy portéka árát nem csak az határozza meg, milyen képminőséget produkál. Sokat nyom a latban például a ritkasága is. Ritka lehet azért, mert régi és kevés ép példány maradt fenn belőle, vagy ritka azért, mert eleve igen keveset gyártottak.



Soligor 1.5/135

Mai tesztalanyunk az utóbbi kategóriába esik: főleg azért igen drága, mert nagyon ritka. Az is kiderül nemsokára, miért készült belőle ilyen kevés.

Kicsit megtörve a szokásos logikai sorrendet, rögtön az árra kell térnünk. Azt ugyanis nagyon nehéz belőni. A cikk írásának pillanatában egyetlen eladó példány van fent az eBay-en 2.900 dolláros áron, ami felfelé kerekítve 900.000 forint. Egyetlen adatból azonban nem lehet következtetéseket levonni, pláne nem úgy, hogy a tesztben szereplő példány ennek töredékéért került hozzám, és több hónapos hirdetés után sem tudta eladni az eladó (tegyük hozzá: én ősszel kerestem meg és decemberben válaszolt az üzenetemre - meg voltam győződve róla, hogy valaki már rég megvette ezt a ritkaságot).

Kezdjük az egészet a méretekkel: nem kevesebb, mint 2.700 grammot, vagyis adapterekkel, meg esetleg egy ellenzővel együtt már közel 3 kilót nyom a mérlegen. Ez még a nagyobb telék között is szép súly lenne, a 135-ösök világában azonban biztosan a dobogóra juttatja. Hogy ez mennyire teszi “élménnyé” a használatát, arról még a tereptesztben írok.

A képen a Zeiss Sonnar 3.5/135 és a Canon nFD 2/135 mellett láthatod, csak a méretarányok végett. Alább pedig egy filmes SLR vázra, egy Pentax Super ME-re tettem fel:

Apropó dobogó: létezik ennél két gyorsabb 135mm-es optika is. Az egyik a Zhongyi Speedmaster 1.4/135, de ez nem vintage optika. A másik a Noritar 135mm f/1.4, és ez már vintage is. Utóbbi az abszolút csúcstartó jelenleg a 135mm-esek sebességversenyében.

A Soligornak nem csak a súlya nagy, de minden más paramétere is. A front átmérő 98mm, vagyis sem utángyártott kupakot, sem ellenzőt nem lehet hozzá szerezni. Ebből még lesz bonyodalom. Összehasonlításképp a Zeiss Sonnar 49mm-es, a Canon 2/135 pedig 72mm fronttal büszkélkedhet.

Természetesen 98mm-es menetbe csavarható szűrőket nem gyártanak, ezért ezt az optika hátulján található, kihúzható kazettába illesztett szűrőkkel lehet megoldani. Ez a rész egyben védi is az optika hátulját a portól, igen jó hatékonysággal.

Az objektívnek gyakorlatilag a teljes oldalsó felülete egyetlen hatalmas fókuszgyűrű, ami meglepően kényelmessé teszi a fogását. Erre szükség is van, mert a súlya miatt folyamatos alátámasztást igényel.

A megfelelő stabilitáshoz állványra is rakható. Ehhez egy fura, de praktikus szorítófejjel ellátott, beépített állványgyűrű is jár, amit csak az optika szétszerelésével lehet leszedni, tehát nem nagyon fogod elveszíteni.

A rekesz 12 lamellát tartalmaz, a vezérlése presetes, ám a preset itt az optika alján található. A presetes vezérlés azt jelenti, hogy két, azonos osztású rekeszgyűrűt látsz. Az egyiken be tudod állítani, hogy mi legyen a legnagyobb maximális rekeszérték, a másikon pedig e beállított érték és 1.5 között tudod szabályozni a rekesznyílást. Mivel a lamellák direkt mechanikai kapcsolatban vannak a második gyűrűvel, nagyon megbízható a szerkezet. (Az univerzális T2 csatlakozás miatt automata/beugrasztásos módja nincsen.) (Ha részletesebben is érdekelnek a régi optikák rekeszmódjai, ebben a cikkben olvashatsz róluk.)

Az optikának T2/T-mount csatlakozása van, így gyakorlatilag bármilyen rendszerre adaptálható, legyen az tükrös vagy tükör nélküli.

A T2 egy egyszerű csavarmenet. Könnyű összekeverni az M42-vel, mert szélessége azonos (42mm), ám menetemelkedése más (az M42 M42x1, a T2 M42x0.75), ezért egy M42 adapterre csak 1-2 fordulatig lehet felcsavarni, majd megszorul (és persze a bázistávolság sem fog stimmelni). A szükséges vázmélység 55mm, vagyis az összes ennél kisebb bázistávolsággal rendelkező rendszerre lehet adaptálni olcsó adapterekkel.

A képe lefedi a fullframe szenzort, és bár a bázistávolsága nem teszi alkalmassá középformátumú rendszerekre, tesztjeim szerint a 6*6-os P6 méretet is kirajzolja kis vignettálással (P6 vázon 1-2 méterig lehet vele fókuszálni).



Technikai intermezzo

Mielőtt a tesztbe belecsapunk, egy rövid kitérőt kell tennünk. Úgy tűnik, hogy a ragasztásban maradó, majd idővel növekedni kezdő légbuborékok a Soligor sajátjai, ugyanis nem ez az első olyan Soligor optika, amit ilyen hibával javítottam.

A képen is látható elváltozás a második és harmadik, gyárilag összeragasztott lencsetag közötti rögzítésben található. Eredetileg valószínűleg csak egy apró buborék volt a ragasztóban, ám hőingadozás/hőtágulás hatására lassú növekedésnek indult és egy kicsit mindig haladt a legkisebb ellenállás irányába.

Önmagában nem nagyon rontja az élességet (ezt ne keverd össze az üvegben esetlegesen előforduló buborékkal, mert az meg gyakorlatilag semennyire), ám mivel jelen esetben kritikus helyen volt, minden egyes bokeh-karikára rányomta a bélyegét, így nem is volt kérdéses, hogy javítani kell majd.

A legnagyobb feladat itt nem is az újraragasztás, sokkal inkább a régi ragasztás szétszedése volt. Az volt a kérdés, hogy az igen apró közbe a vegyszer képes-e egyáltalán beenni magát, és feloldani a régi ragasztást? A művelet 7 napig tartott (ennyi ideig ázott a lencsetag-páros), de végül sikerrel járt.

Az új ragasztást a legmagasabb minőségű üvegragasztóval végeztem el, majd természetesen a lencsetag szélén lévő fekete fényzáró/visszatükröződést gátló festés is újra felkerült.

Ha részletesen is érdekel a sérült ragasztások javítása, ebben a cikkemben további érdekességeket olvashatsz róla.



Tesztképek és tapasztalatok

Tudom, hogy mi az első kérdésed: lehet egyáltalán normálisan dolgozni egy 3 kilós objektívvel?

Valójában persze a Sony vázzal együtt a kézben tartott felszerelés meg is haladta a 3 kilót, és nem tudom véka alá rejteni, hogy ez már a kényelmetlen kategóriába esik, de azt is elmondhatom, hogy nem lehetetlen vele dolgozni. Az olyan mész-lősz jellegű portréfotózásoknál, amiket én szoktam csinálni, biztosan nem praktikus darab, sőt a fotóstáskát egymagában ki is tölti a méretei miatt, de egyszer-egyszer ilyet is kell tapasztalni.

A korábban már említett nagy felületű fókuszgyűrű a hatalmas súly ellenére (az egész lencserendszert mozgatja) igen finoman jár, és kézből, a fókuszsegédletekkel (peaking, belenagyítás) nagyon gyorsan élesre lehet állítani még nyitott rekeszen is (ahol nem jelzem külön, ott mindig f/1.5 volt a rekeszérték a tesztképeknél).


[X] hirdetés

A presetes rekeszállítás sokat segít abban, hogy nem forgatod el véletlenül a beállított rekeszértéket. Ez a baleset azért merülhet fel, mert a súly miatt kapaszkodsz minden négyzetcentibe, amit éppen érsz.

De milyen a képminőség?

Egyes oldalakon nagyvonalúan csak annyit írnak, hogy “at wide open little bit soft, at f/2-2.8 sharp, at f/4 very sharp”. Khmm, itt krákogok egy nagyot.

Ellentmondásos a helyzet, ugyanis nyitva - a márkával kapcsolatos eddigi tapasztalataim és a kis kezdő rekeszérték miatt - értékelhetetlen képet vártam, de ahhoz képest ez csak közepesen pocsék. (Ha megenged a publikum egy "népmesei" klasszikust, Babi néni kőlevese volt hasonló az elején: hát lehetne eggyel jobb, de nem kegyetlenül k*varossz, hanem aránylag sz@r.)

Az igaz, hogy nem kevés fátyol van, és a mikrokontraszt sem egy Zeiss, de van értékelhető, utómunkázható rajzolat. Ne feledjük, extrém értékekről beszélünk, a kor technológiájával pedig nehéz is lett volna többet kihozni a helyzetből.

A tesztsoron 1.5 - 2 - 2.8 - 4 - 5.6 - 8 értékekkel láthatod a teljesítményt, alább kiemelve a képközepet (fullframe szenzoron, A7III):

Itt pedig a képközepek:

Ezen nincs mit finomítani: 1.5-ön középen az optikának elég vacak a képe. Rekeszelve azonban rohamosan javul, f/2-n már használható, 4-5.6 magasságától pedig szép éles és tiszta a rajza.

Ha ezen a ponton nem lennél elégedett, azért emlékeztetlek rá, hogy URAM-ATYÁM, ez egy 1.5/135-ös optika! Ha ilyenje lett volna a lázadóknak a StarWarsban, le sem kellett volna forgatni a 9 részt, elég lett volna egy, ahol a sötét oldalra rálőnek ezzel a szuperfényes cuccal, és máris béke és boldogság honol a galaxisban! Már attól leszakadt volna Palpatine szenátor lépe, ha csak belenéz a frontlencséjébe! Hát ezzel a cuccal már megjelenni is élmény! (Észrevétlen streetfotózás kizárva.)

A másik dolog, amire felhívom a figyelmed, hogy a teszt során nyilván igyekeztem végig nyitva használni az objektívet, mert - hogy úgy mondjam - ez így poén. Ha rekeszeled f/2-re, az már nem olyan nagy durranás (más f/2-es 135-öst találsz szép számmal), és akkor már minek cipeljem a 3 kilót? Egyszóval: itt a hatalmas rekesznyílás bűvkörében zajlanak a dolgok.

!

Ezeket csak azért írom le, nehogy elvesszünk a szürke január száraz ténytengerének szélcsendes, ködös vizein. Akárhányszor ezt a cuccot feltettem a gépre, még akkor is, ha nehéz volt cipelni az erdőben, folyamatosan vigyorogtam. Azt hiszem, a fotózásnak mégiscsak az lenne az (egyik) célja, hogy boldoggá tegye az alkotót (és ne csak utólag, de munka közben is), erre pedig egy ilyen teljesen vállalhatatlan és elmebeteg objektív kiváló eszköz. (Részben ez az oka annak, hogy a vintage univerzum fotósai között mérhetően és tudományosan bizonyítottan sokkal több a boldog ember, mint a nem vintage fotósok között.)

Visszatérve a teszthez: mutatok azért pár képet a való életből is, mindenhol nagyítva a kép érdekes részeit.

Megfelelő körülmények között egészen szép rajzolat csalható elő. Máskor azonban jelentkeznek a problémák. A nagy kontrasztkülönbségű téma/háttér kettősöknél például igen erős az aurásodás:

Ha valami oknál fogva mindenáron tájat akarsz vele fotózni, akkor - a fenti tesztsornak megfelelően - érdemes f/4-re rekeszelni. Ezek a képek is ilyen értékkel készültek:

A becsillanásokra és szembefényre extra kritikusan reagál az optika. A hatalmas rekesznyílás és a még nagyobb frontlencse miatt nagyon könnyen jönnek létre flare-ek, becsillanások és kontrasztvesztés.

Enne megakadályozására, és mivel rendes napellenzőt a 98mm-es menetre nem kaptam, sötét kartonpapírból készítettem ellenzőt, amit a tesztek során végig használtam. Nem túl tartós, de a feladatát tökéletesen ellátta.

Nem mehetünk el a kromatikus aberráció kérdése mellett sem. Meglepetést nem tudok hozni: ez nyitva hatalmas. Nem csak egy szolid, de határozott vonal jelenik meg, hanem óriási lila és zöld foltok is be tudnak úszni a képre. Ha Pataky Attila lennék, máris UFÓ-t kiáltanék.

Saroksötétedést és torzítást külön nem is néztem, hiszen ilyen paraméterek mellett mindkettő elég erősnek mondható. A sarkok sötétedése utólag - ha szükséges egyáltalán - szépen korrigálható.

Ha már a száraz dolgokon túl vagyunk, jöjjön pár portréfotó is, elvégre a legnagyobb hasznát itt veheted majd a brutális fényerőnek.

A gyenge rajzolat ellenére ha tetszik neked a gyárilag felpakolt +300% glamour glow, vagyis bejönnek a kicsit soft hatású portrék, még jóban is lehetsz ezzel az objektívvel. Megfelelő fényviszonyok között simán kijön belőle olyan nyersanyag, amivel aztán lehet az utómunka során dolgozni. Kitartásodért cserébe pedig extra erős háttérmosás lesz a jutalom.

Azt gondolná az ember, hogy a 135mm-es gyutáv és a súly miatt mindenképpen szükséges állvány használata, ám azt se feledd, hogy az f/1.5 maximális rekeszérték aránylag gyors záridőket eredményez. Összességében egyetlen alkalommal sem volt szükség alátámasztásra. (A dolgon persze sokat dob a Sony szenzorstabilizátora is.)

A végére hoztam még pár vegyes tesztképet:



Summa summarum

Az ilyenkor szokásos kérdést, miszerint kell-e neked ez az optika, szinte fel sem kell tennem. 99,99%-ban ugyanis az lesz a válasz, hogy nem.

Ennek főleg az az oka, hogy igen magas az ára, elképesztően nehéz, nem túl kényelmes útitárs és nyitva nem a legkarcosabb darab. Ha rekeszeled f/2-re, azon az értéken már ott van a jóval könnyebb, penge rajzolatú Canon nFD 2/135, vagy ha kisebb fényerővel is beéred, akkor akár egy nFD 2.8/135, vagy valamelyik másik 2.8/135 - 3.5/135 vintage csoda (ezeknek az áruk is igen baráti).

Akkor viszont, ha valahol olcsón szembejön veled, ráakadsz egy padláson vagy utánad dobják egy bolhapiacon, feltétlenül hozd el, mert kivételesen ritka, így már önmagában a polcodon való létezése is különleges élmény lehet. (Azon kívül elmondhatod magadról, hogy rendelkezel a világ egyik leggyorsabb 135-ösével.)

Ha mindenképpen Soligor 135-öst akarsz birtokolni, de nem akarod a 3 kilós 1.5-öst cipelni és nem éred be az átlagos 2.8-as darabokkal sem, még mindig vadászhatsz egy 2/135-ös változatot. Ezeknek sem kevés az ára (jellemzően 100.000 forint körül vannak), de egészen jó hírük van a netes irodalomban.

Köszönöm, hogy ismét velem tartottál egy vintage kalandban!

Mutasd meg másoknak is, hogy mit találtál:




Közösködünk?

Ha maradt még bármi kérdésed, vagy elmondanád véleményedet, várunk a Vintage Pubban és a blog facebook-oldalán.



Érdemes követni:


Elmondhatod a magadét:

Népszavazol?

Ezek a típustesztek is tetszeni fognak:


Megmutatom a reumám: Schneider-Kreuznach Reomar 45mm f/2.8 adaptálás és teszt

Zoom nem csak középformátumra: SMC Pentax-A 645 80-160mm

Feljelentés ismeretlen tettes ellen: APO-Sonnar 2/135

A Nikonos Helios esete (81H ügyek)

Tetős teszt: S-M-C Takumar 6*7 4/300

Valószínűleg a legolcsóbb nagylátó GFX-re: Super Paragon 2.8/35 teszt

Házi palacsinta: Canon 40mm f/1.9 építés és teszt

Kerekecske-gombocska: Canon nFD 2.8/15 Fisheye teszt

Neked is lehet egy LOMO tripleted

A legjobb vintage zoom? Canon nFD 80-200mm f/4L teszt

In memoriam Vivitar T4

Dream Lens: Canon 50mm f/0.95 LTM (RF) szerviz és teszt

SMC Pentax 24mm f/2.8 gyorsteszt

Tourist dessert: SMC Pentax-M 2.8/40 pancake teszt

Vázsapkányi öröm: Funleader 18mm f/8 kupakobjektív teszt

Aranyközép: Super-Takumar 2.5/135 gyorsteszt

9 Pentax optika, amitől dobsz egy hátast

DKL kisokos és Schneider-Kreuznach Retina-Tele-Xenar 4/135mm teszt

Mítoszdöntögető 3.5/135mm-es teszt

A manuál jelene: Irix 45mm f/1.4 teszt

Egy jó orosz objektív: Zenitar-M 50mm f/1.7 teszt

Szupergyors középformátumú objektív házilag, fillérekből (Pentatar 1.8/120 P6)

Nyári kalandok a világ legkisebb tükörreflexes rendszerével: Pentax 110 teszt (digi/film)

Best buy? Tokina AT-X SD 80-200mm f/2.8 teszt

(Majdnem) rekorder: Soligor 135mm f/1.5 teszt

Az orosz portrészörnyeteg: Helios 40-2 1.5/85

101 tesztkép (és vélemény): Konica Hexanon 1.8/40

Tamron SP 180mm f/2.5 IF: legenda gyorsteszten

Éjjellátó napvilágon: Cyclop-M1 85mm f/1.2 gyorsteszt

Hispan 10 kedvenc objektívje

Veszélyeztetett faj: CZJ DDR Pancolar MC 80mm f/1.8 gyorsteszt

Régi adósság: Canon nFD 1.2/85L teszt

Fullframe apróság: Argus Tele-Sandmar 100mm f/4.5

Canon nFD 300mm f/2.8 L IF tisztítás és tesztképek

Carl Zeiss Planar 1.4/50 T* gyorsteszt

A keletnémetek büszkesége: CZJ Sonnar 2.8/200

Zeiss Sonnar 3.5/135 Zebra - Prémium portréoptika aprópénzért

Turista mód-ON: Vivitar Series 1 28-105mm f/2.8-3.8 gyalogteszt

Kistelés-portrés kalandok: Porst 1.8/135mm teszt

Cyclop vs. Helios 40-2

Teszten járt itt 2017 bombája: Zeiss Equatis 75mm f/0.75

Egy zoom mind felett?: Vivitar Series 1 35-85mm f/2.8 teszt

Canon FD 800mm f/5.6L - Kis tisztítás, kis teszt, hatalmas élmény

Drágaságom, ritkaságom: Biotar 75mm f/1.5 M42 teszt

Takumar, de melyik?

Távmérős esettanulmány: Jupiter 3 1.5/50

Öreg 50-es nem vén 50-es | vintage optikák tesztje

Nagyvárosi nagylátó: Fish-eye Takumar 17mm f/4 teszt

További cikkek a tudásbázisban...

Köszönetnyilvánítás

A képek elkészítésében köszönöm Kovács Kata és Livi segítségét! A kódolásban nyújtott segítséget köszönöm Pintér Zsoltnak.

BIO

A cikk szerzője 2011-ben kezdett fotózni. A mai napig abszolút amatőrnek vallja magát, aki sokkal inkább az alkotás öröméért, mint bármilyen javadalmazásért dolgozik. Végigjárta a digitálisok ranglétráját (350D, 20D, 50D, 5DMII, A7, A7II, A7III, GFX 50S II), de egyre többet játszik analógokkal is. Időközben rájött, hogy az optika sokkal fontosabb, mint a váz. Valamiért ösztönösen szereti a mirrorlesst és a minél egyszerűbb, de agyafúrtabb megoldásokat. Saját magára a "géptulajdonos" megjelölést szereti alkalmazni, ami jobban lefedi technikai részletek iránti rajongását. 2021-ben okleveles fotográfus lett, legyen ez akár jó, akár rossz dolog.

Manuális objektívekkel 2014 eleje óta foglalkozik, 2015-ben pedig összegyűjtötte és letesztelte a legtöbb elérhető árú 50mm-es optikát. Nem csak gyűjti, de szereti, javítja, és használja is objektívjeit, hiszen a vitrinben tartott felszerelésnek csak ára van, nem pedig értéke. Ha hívják, örömmel osztja meg tapasztalatait és élményeit személyesen is élő előadásokon vagy a vintage pub személyes találkozóin, ezen felül pedig szorgosan építi az online is elérhető tudásbázist.

A fotózásnak minden lépését fontosnak tartja, ezért a gondolat teremtő erejéről és az alkotás önmagára visszamutató értelméről és boldogságáról is sokat lehet hallani nála. Ha csatlakoznál hozzá, a vintage pubban általában megtalálod, a pult mellett rögtön jobbra. Tovább...

hispan's photoblog C 2011-2024 (eredeti megjelenés: 2020. február 15., utolsó módosítás: 2021. február 01.)