A Canon nFD 100mm f/2 egy anomália: bár csodás a képe, nem L-es optika, sőt, még csak nem is ritka, ennek ellenére évek óta 800-1.800 dolláros áron mozog. Igaz ugyan, hogy az nFD széria az egyik legdrágább vintage sorozat lett, de a 100-assal még a gyűjtők is legtöbbször úgy vannak, mint én: ennyiért soha.

Télen azonban sikerült egy kicsit barátibb áron szerezni egy vélhetően donornak használt, igen rossz állapotú és teljesen működésképtelen darabot, ami kalandos úton csak mostanában jutott el hozzám (örök hála tesómnak). Szerencsére minden fő eleme megvolt, így bár a bevonatai több helyen hibásak, ezt leszámítva sikerült helyreállítani, és csodálatosan működik.

Az nFD sorozat 2/135-ös csodájához hasonlóan vélhetően a 100mm-es is azért nem kapott piros karikát, mert bizonyos mutatói alulmaradtak az L-es standardnak (vagy terveztek belőle gyorsabb kivitelt). Ilyen lehetett például a kromatikus aberráció. Ezt leszámítva ez egy igen komoly portréobjektív, így ez a példány is megérdemelt egy második esélyt. A szervizpercek után mutatok vele egy tesztsorozatot is!

De előbb az örök kérdés: vegyen-e az ember hibásnak/as-is/for parts állapotúnak árult optikákat? Sokan írtok nekem ezzel kapcsolatban, mert a nem túl szép és/vagy jól működő vagy ismeretlen állapotú darabokat sokkal olcsóbban lehet megvenni. A kockázat persze benne van. Pár lehetséges és tipikus forgatókönyv:

• az eladó elővigyázatosságból árulja as is/for parts állapotúnak az optikát: ez gyakran megesik még akkor is, ha az objektívvel nem lenne nagy baj, de el akarja kerülni a későbbi reklamációkat, így kisebb esztétikai vagy működési hibák miatt is alkatrészként árusítja, viszont ezek majdnem mindig használhatóak és javíthatóak;
• az eladó nem ismeri az optika állapotát vagy magát a felszerelést: ilyen esetben is jó boltot lehet csinálni, hiszen lehet, hogy az objektív garázsvásárról, hagyatékból került hozzá, nem is ért hozzá, vagy ő maga nem tudta beüzemelni váz vagy tudás hiányában;
• az eladó tudja, hogy hibás az optika, de nem részletezi és as-is kategóriában árulja: ilyen esetben már nagyobb a kockázat, hiszen ferdítésről van szó: az eladó tisztában van a hibákkal, de reméli, hogy valaki jó boltnak véli az objektívet és elviszi majd, hátha meg tudja szerelni;
• az eladó tudja, hogy hibás az optika, és ezt részletezi is: ebben az esetben elég jól látható, hogy meg tudjuk-e majd javítani azt, amit az eladó már nem akart, hiszen ilyenkor legalább körülírják, mi a gond, és ha van típusismeretünk, sejthetjük, hogy ez menthető-e vagy sem.

Az összes hibajelzés közül mindig az üvegre vonatkozók a leginkább lutrik, hiszen például egy "haze" (opál) jelzés lehet egyszerűen tisztítható lerakódás, költséges ragasztáshiba vagy az üveg felületének végleges roncsolódása, amivel nem tudunk mit tenni. Ez pedig nem fog kiderülni addig, amíg szét nem szedtük teljesen.

Szóval én mindig azt mondom: a kockázat adott, de ha van rutinod javításban vagy van kihez fordulnod ezzel kapcsolatban, akkor igen jó boltokat lehet csinálni as-is/for parts optikákkal még akkor is, ha néha a végén marad a dologban egy kis kompromisszum.

Canon nFD 2/100 javítás

nFD bajonettet szerelni akkor is elég macerás, ha az optika egyébként szépen működik, hiszen itt egy olyan megoldásról van szó, ahol az objektív belsejének a hátsó fele elforog, amikor adapterre vagy vázra helyezzük fel. Helyesebben mondva: az objektív belső részének hátsó szekciója mozdulatlan a vázhoz/adapterhez képest, és az egész külső forog, ami persze hagyományos és gyors bajonettes le- és felhelyezést tesz lehetővé, műszakilag azonban nagyon macerás, mert mechanikusan vándorol a teljes rekeszvezérlés (ami önmagában sem egyszerű a beugró kivitel miatt).

Amikor egy nFD optika úgy érkezik, hogy eleve nem működik, akkor sokszor még azt is ki kell sakkozni, hogy mire gondolhatott a tervező és hogyan (milyen praktikákkal) rakták össze a gyártósoron a kész darabokat. Itt is ez volt a helyzet, ugyanis aktuális példányunknak sem a rekesze, sem annak beugrasztása, sem a fókusza nem működött, nem lehetett adapterre vagy vázra tenni (és ha a mechanikai gondok még nem lennének elegek, az összes optikai elem is koszos volt).

Látható a baljós, fehéres "pára", aminek textúrája van, ez pedig tapasztalataim szerint az nFD optikáknál valamilyen vegyi elváltozást szokott jelenteni: sok esetben az üveg körüli fém tokozásból mintha felpárologna valami az üvegre az évek alatt, vagy reakcióba lépne a bevonat és a tokozás - rejtély. Sok ilyet láttam például 2.8/20mm-es nFD objektívekben.

Még egy érdekesség: gyári gravírozás, gyári typo: "Sasaki Studio .4". Többet nem sikerült kiderítenem arról, hogy ez hogyan kerülhetett oda, de világos, hogy már a gyártás során ott volt. Ma is létezik egy Sasaki Studio nevű hely Japánban, de nem tudom, hogy ez azonos-e a gravírozás jelentésével.

Meg fogom mutatni sorban a bontást és az összeállítást, hogy betekinthess egy ilyen folyamatba. Nem ígérem, hogy mindenhol teljesen részletes leszek, mert ez nem egy detailed service manual, de ha másért nem, érdekességnek biztosan jó lesz. A "gyári" bontási sorrendtől el kell térnünk majd kicsit, hiszen nem minden úgy és akkor jött szét, amikor kellene. Nem jelzem mindenhol külön, de a kibontott alkatrészek minden esetben a szükséges tisztítást (külső elemeknél a szappanos fürdőt) kapták.

Az azonnal látszott, hogy valaki próbálkozott már a front optikai blokk szétszedésével, nem túl elegáns módon. Nem jó előjel. Fordítsuk is meg inkább az objektívet!

Azért, hogy az optika "megálljon a talpán", vagyis hogy az alsó fele sima legyen, és így könnyebb legyen szerelni, érdemes a bajonettnél kezdeni: hátul-oldalt három kis csavar található az utolsó oldalsó gyűrűn, ezeket kicsavarva a bajonett ezüst része és az alaplemez is szépen kijön. Orientációjukat jegyezzük meg!

Itt látható a dátumkód, amiből megállapítható, mikor készítettek egy-egy Canon objektívet. Jelen esetben UC1101, ami elárulja, hogy az objektívet az Utsunomiya gyárban készítették (U) minden bizonnyal 1988-ban (a C jelölhet 2014, 1988 és 1962 dátumot is, de ezt az optika sorozatából könnyű eldönteni), novemberben (11). A végén levő 01 csak belső kód, a készítés idejéhez nincsen köze.

Normál esetben következő lépésben a fókuszgyűrűn levő gumit kellene óvatosan lecsúsztatnod az optikáról (ez sokszor nehézkes, mert megkeményedik az évek alatt), majd az alatta levő három kis csavarral levenni a fókuszgyűrűt:

A valóság itt az volt, hogy mivel mind a fókuszgyűrű, mind pedig a front blokk elemeit tartó 3-3 csavar hiányzott, ezek a gumi leszedése nélkül lecsúsztak előrefelé, de ez részletkérdés:

A megnyugtató tény az, hogy a fókusz a csavarok hiánya miatt nem működött (magában forgott a fókuszgyűrű). Közvetlenül az ezüst színű gyűrűt tekerve már tökéletesen és simán fut a helikoid. Természetesen egy új kenést megérdemelt.

Ebben az állapotban már könnyen hozzáférhető az objektív front optikai blokkja, amit csak ki kell csavarnod, és egyelőre félretenni.

Mivel a rekeszblokk rögzítésére szolgáló három csavar is hiányzott, a front optikai blokk kivétele után az előrefelé szintén szabadon kiesik. Ez jó, mert könnyen kitisztítható, illetve jön vele az erre feltekert hátsó optikai blokk, amit le tudunk róla csavarni:

Az üvegek sérülései és az objektív belső állapota egyértelművé teszik, hogy itt vízkárról lehetett szó. Szerencsére a korróziók csak felületiek, így ezeket vegyszerekkel a lehetőségekhez képest ki tudjuk tisztítani.

Korrodáltak a rekeszlamellák is, de összességében működnek, így a kitisztított rekeszblokkot vissza is helyezhetjük. A képen két csavart látsz, összesen persze három van, és ezek eltérő szögben helyezkednek el egymáshoz képest, így ha magukat a csavarokat pótoltad, akkor egyértelmű lesz a helyes visszaillesztés pozíciója:

Térjünk vissza az üvegekre, amikből 6 darab van 4 csoportban, vagyis van két ragasztott párosunk. Szerencsére a ragasztásban nincsen hiba, így azzal nem lesz dolgunk.

A front blokk első két lencséjét egy-egy menetes gyűrű fogja le. Ezeket ki kell csavarni (a kívül levőt matt fekete festékkel újra is fújtam, hogy a korábbi, csúnya bontási nyomokat elfedjem). A harmadik lencsét egy acél gyűrű tartja a helyén, és a blokk hátulján szedhető ki. Alapos vegyszeres és áztatásos körök után is nyilvánvaló, hogy változatos bevonati hibák maradnak rajtuk. A jó hír az, hogy ez a rajzolatot közvetlenül nem érinti, és opál sem sok maradt az optikában.

A hátsó blokk viszonylag szép állapotban volt, itt nem kellett külön bontani, ami jó hír, mert az üvegek itt a tokozásba vannak ragasztva/préselve. Tisztítás után a két összeállított blokk alig várja, hogy visszaköltözzön az objektívbe:

A bajonettet érdemes "mountolt" állapban összerakni, vagyis a rekeszgyűrűt f/32-re (a legkisebb rekesznyílásra) állítani, a blendelamellákat is ebbe a helyzetbe hozni és az alaplemezen a kisebbik kart is f/32 állapotba tekerni, a nagyobbik (beugrasztó) pöcköt pedig felhúzni. Egyenesen lefelé az optikára illesztve elvileg minden a helyén van (valójában kelleni fog pár próbálkozás), majd az ezüst gyűrűt visszarakva és a három oldalsó kis csavart betekerve kész is van a bajonett. A biztosító gombot benyomva vissza tudod tekerni alapállapotba (a két piros jelölés egy vonalba fog esni), és innentől gépre és adapterre teheted az optikát.

Ebben az állapotban már tudod tesztelni a fókusz és a rekesz helyes működését, vagyis hogy megvan-e a végtelen, illetve végig zárnak és ugranak-e a lamellák.

A front panelből hiányzó három csavart pótolva most már visszaillesztheted azt az optika elejére. A napellenző fogadására szolgáló három fülecskéből egy középen be van vágva, ez kerüljön az optika tetejére (a DOF skálával egy állásba).

A külső fókuszgyűrűt tartó három csavart is improvizálnod kell, ha hiányoznak. Ezekkel rögzítheted precízen az alkatrészt.

Ha minden készen van, precíz a fókusz állása és könnyen jár a gyűrű, akkor a gumi darabot kell csak visszahúzni a helyére, és mehetünk fotózni!

Canon nFD 2/100 teszt

A tesztképeket egy GFX 50S II vázon vettem fel, ami egyben azt is jelzi, hogy az objektív nagyszerűen lefedi a fullframenél nagyobb szenzort is.

A fotókon a színekhez és a görbékhez nyúltam csak, így a háttér kezelése, az atmoszféra és a képi világ érintetlen.

Az nFD széria legtöbb tagjához hasonlóan a műszaki kivitel elsőosztályú, így mind a fókuszálás, mind a rekeszállítás kényelmes és egyszerű. Az optikához eredetileg tartozott dedikált napellenző (BT-52, ezt használta az 1.8/85, a 2.8/100 és a 4/100 is), ez azonban már nincsen meg, de a szűrőmenetbe csavarható 52mm-es megoldás tökéletesen megfelel.

A kényelmes használatot tovább fokozza, hogy az optika teljes mérete igen kicsi (kb. akkora, mint az nFD 1.8/85), ehhez képest nagyon nagy a fókuszgyűrű felülete, illetve a teljes tömeg mindössze 445 gramm.

A háttérmosás ideális: valahol a krémes és a karikás között félúton, így a háttér textúrájától függően lehet vele variálni. Az optika közelpontja 1 méter, így lehetőségünk van szinte csak az arc kivágásra, nagyon elmosott háttérrel.

A DOF valahol egy 85-ös és egy 135-ös között van, érzetre inkább a 135 felé hajolva. Ennek oka főleg az, hogy az 1.2/85-höz képest a fényerő itt "csak" f/2, vagyis nem kell papírvékony éles sávon egyensúlyozni.

Hogy miért nem népszerűbb a 100mm-es gyutáv a portréoptikák között, arra egyetlen tesztkör is hamar megadja a választ: bár a látószöggel semmi gond, van egy olyan érzésed, hogy ide elég lett volna egy 85-ös is, vagy éppen ellenkezőleg: egy kicsit hosszabb, 135-ös jobb lett volna. Szóval szépen lehet vele dolgozni, de ha gyakorlott vagy 85 és 135mm környékén, akkor igazából nem érzed szükségét a 100mm-es objektívnek a táskádban.

Ha maradt kérdésed a típussal kapcsolatban, esetleg vele készült képeket mutatnál, várunk szeretettel a Vintage Pub virtuális kocsmájában.

Szervizeléssel kapcsolatban fordulj hozzám bátran a szerelőműhelyben.

A fény és a Canon legyenek veletek!