Mivel az Altix csatlakozás aránylag régi, és eredetileg is kevésbé volt elterjedt, ezért elég nehéz hozzá konvertergyűrűt találni akár NEX-re, akár másra. Ez a probléma nem sokkal a NEX-konverteres cikkem után jött velem szembe, amikor egy karbantartáson átesett Trioplan 2.9/50-est akartam kipróbálni. Altix-NEX adaptert azonban sehol sem találtam hozzá. A problémát el is engedhetnénk, ám a 2.9/50-es pokoli jó kis objektív, és a vadászösztön elvezetett egy saját darabhoz. Ehhez azonban adaptert is építenem kellett.

Az egyetlen konverter, amit az eBay-en találtam, 20.000 forint volt, így inkább úgy döntöttem, készítek egy sajátot! Az ötlet a következő volt: szerzek egy régi Altix-bajonettes masinát, arról leszedem a csatlakozást, és azt hozzáillesztem egy L39-NEX konverterhez (a bázistávolság megfelelő nagyságú korrigálásával). Ezzel univerzális megoldásra teszek szert, hiszen ez a saját készítésű gyűrű fogadhat minden más Altix-os optikát is, nem csak a Trioplant.

Házasítsuk össze az Altix-ot a NEX-el

Az Altix csatlakozást a német Eho-Altissa vezette be, és távmérős 35mm-es kameráinál alkalmazta 1938-tól egészen 1959-ig. Ekkor a cég beolvadt a VEB Pentacon-ba, és befejeződött a gyártás.

Maga az Altix bajonett "breech lock" kialakítású: a váz oldalán van egy forgó gyűrű, ami a bajonettbe három kis szárnnyal illeszkedő optikát lefogja, miközben elfordul. A fordulat egy meneten történik, tehát ezzel le is szorítja az objektívet. Biztosító pöcök nincsen, a pontos csatlakozást az összeszorulás véglegesíti.

A ma használt megoldásokhoz képest ez fura lehet. Talán a Canon FD első változatához hasonlít, ott is egy gyűrű fogta össze az optikát és a vázat, mégpedig összeszorulva, külön biztosítás nélkül (igaz, FD esetében az optikán volt a gyűrű).

A fentiek miatt ha olyan adaptert akartam készíteni, ami univerzális, tehát bármilyen Altix optikát feltehetek vele NEX-re, akkor a teljes váz-oldali mechanikát át kellett emelnem. (Nem akartam az objektívet ráragasztani egy M42-EF gyűrűre, pedig ez lett volna a legegyszerűbb: ez azonban nem is igazi konverter, és az optikát is véglegesen módosítja.)

Elképzeltem hát egy bajonett-illesztést. Így nézett ki mindez a fejemben:

A képen feltüntettem a méreteket is, vagyis a szükséges, áthidalandó bázistávolságot. Ez persze csak elmélet, hiszen azt nem tudtam pontosan, hogy a bontott Altix-bajonett milyen vastag. De erről részletesen olvashatsz még lentebb.

Szerencsémre egy olyan Trioplant vettem, amihez tartozott egy hibás Altix váz is. A következőkben ezt szedtem szét. Ismétlem, a váz működésképtelen volt, így nem kár érte, szervei nemesebb célt fognak szolgálni.

A bontás teljes folyamatát nem írom le, mert az típusonként eltérhet, és csupán egy kis türelemre, meg pár apró csavarhúzóra kell támaszkodnunk. A cél világos volt: a gép elsülső bajonettjére van szükségem, vagyis arra a részre, ami az optikát rögzítő forgó gyűrűt tartja.

A szétszerelés előtt még nem láttam pontosan, hogy ez miképpen illeszkedik a gép többi részéhez. Mint később kiderült, egybekapcsolódott a zárral is, így először a gép belsejét kellett kioperálni (amihez persze a tetejét és az alját is le kellett szedni), majd arról levenni magát a zárat. Apropó zár: ez itt nem redőnyzár, hanem egy annál régebbi megoldás, úgynevezett központi zár (kicsit az apertúrára emlékeztető kialakítással - persze ez teljesen össze tud csukódni, és nem jut be rajta fény).

Itt vált világossá számomra, hogy a bajonett mögött található záridő-választó tárcsa nem csak szép, de jó alap lehet az L39 konverterre történő rögzítésnél is, így már világos volt, mire van szükségem. Végső soron az alábbi 8 alkatrész kell: 1) az optikát rögzítő gyűrű, 2) a 1-es forgó gyűrűt tartó menet, 3) a 2-es menetet rögzítő gyűrű, 4) a záridő-mechanika talpa, 5) a záridő-állító tárcsa, 6) az utóbbit lefogó apró gyűrű, 7) a belső, amire mindezek kapcsolódnak (plusz a kis csavar, ami az 1-es gyűrűt fixálja, ha összeszereltük az egészet). A dologban a 7-es a trükkös, mert ez nagyobb darab, rá vannak szerelve a záridőt szabályozó mechanika alkatrészei, így szétszerelés után le kell vágnunk az alját, mégpedig úgy, hogy csak a képen látható henger maradjon meg.

Mielőtt elkezdeném az összeállítást, minden darab kap egy forró szappanos sikálást, hogy az évtizedes zsír és egyéb lerakódások eltűnjenek. Alapos szárítás után kezdődhet a legózás.

Természetesen a záridőt állító tárcsáknak semmilyen gyakorlati szerepük nem lesz, csupán jó rögzítési felületet adnak, és jól illeszkednek az objektív eredeti dizájnjához (össze is fogjuk ragasztani őket, hogy ne forogjanak egymáson, mert az zavaró tud lenni). Összeszerelési sorrend: a 4-es és 5-ös darabot egymásra tesszük és a 6-ossal rögzítjük őket a 7-es belső gyűrűhöz. Ezek után 3-ast átdugjuk a 2-esen és belecsavarjuk a középső (7-es) gyűrűbe. A 2-es és 3-as egymásban szabadon forognak, ez nem baj. Ügyeljünk rá, hogy a 2-es alkatrész úgy helyezkedjen el, hogy a külső menetébe mart mélyedés lefelé nézzen, mielőtt a 3-assal rászorítjuk. Ha ez megvan, akkor az 1-est csavarjuk rá a 3-asra (közel a menet végéig csavarjuk be), majd ha a helyén van, és az objektívet is helyesen lefogja, a kis csavarral alulról rögzítsük. Mivel az objektív leszorítását egy süllyedő menet végzi (az objektív rögzítés közben fixen áll, nem forog; felfelé irányát a bajonetten levő kis csavar jelzi), szükséges lehet kicsit "játszani" vele, hogy minden a helyére kerüljön, és a rögzítés is fix legyen.

Ezzel kész van maga az Altix bajonett, amit most rögzítenünk kell egy másikra, ami már NEX-kompatibilis. Itt jön az érdekes rész, ugyanis a bázistávolságot is figyelembe kell vennünk. Miért éppen egy L39 adapterre fogunk dolgozni? Gyors méréssel megállapíthatjuk, hogy az altix-gyűrűnk vastagsága kb. 1 cm, ami azt jelenti, hogy az Altix-bázistávolságot alapul véve marad még kb. 32,5mm, vagyis csak olyan konverterre ragaszthatom fel az Altix-bajonettemet, ami ennél kisebb. Ehhez legközelebb az L39 áll.

Ha csak összeragasztanám az L39 és az Altix csatlakozásokat, akkor túlságosan kicsi lenne a bázistávolságom (az L39 önmagában csak 28,8mm, amire jönne még a bontott bajonett 10 milliméteres vastagsága, de így sem érné el a kívánt, 42,5mm-t). Ezért az L39 gyűrű és az Altix-bajonett közé kell még tenni valamit. Ide egy kemény műanyag csövet választottam, ami nehézszerszámok hiányában is jól megmunkálható. A pontos vastagságot ki kellett kísérleteznem, de végül kb. 4mm lett (az előbbi számok alapján nem meglepő; lentebb majd finomhangolunk). Nagyon fontos, hogy pontosan ugyanolyan legyen a vastagság mindenütt, különben az adapteren levő optikák által vetített képsík nem lesz azonos a szenzor síkjával (decenteres lesz, vagyis nem lesz mindenhol éles a kép). Persze ha valaki tilt-shiftes képekre játszik, lehet pontatlan is.

Ezt a kimunkált műanyag gyűrűt kétkomponensű ragasztóval ragasztom fel előbb az Altix-bajonett hátuljára (itt egymáshoz ragasztom a két záridő-tárcsát is, hogy ne forogjanak el), majd másik felét az L39 konverterbe, amiből előzőleg kiszedtem magát az L39 menetet, mivel számunkra most teljesen felesleges. Száradás előtt feltétlenül ellenőrizzük, hogy minden "felfelé" áll-e, vagyis a bajonetten, a konverteren és az optikán is felfelé esnek-e a jelölések (ha jól raktuk össze a bontás után az Altix-bajonettet, akkor az az optikával együtt megfelelően fog állni).

Az epoxi száradási ideje 24 óra. A folyamat alatt is ellenőrizzük párszor, nem csúsztak-e szét az alkatrészek (bár 50-60 perc után már önhordó a ragasztás). A teljes száradást követően gyakorlatilag készen is van az átalakítónk.

Már csak annyi a dolgunk, hogy ellenőrizzük, nem kelt-e valamelyik belső felület csillanást, mert ha igen, akkor valamilyen fekete matt festékkel érdemes kifesteni belülről (vagy vékony bársonnyal kibélelni). Ugyanígy ellenőrizzük erős lámpával, nincsen-e fényszivárgás kívülről.

Még egy tipp: az L39 adapterbe ne felejtsük el visszacsavarni a korábbi menetet tartó 3 kis csavart oldalról (hogy ott se juthasson be fény).

Finomhangolás

Bármennyire is precízen vágtuk le az L39 gyűrű és az Altix-bajonett közé eső áthidaló részt, lehet, hogy kicsit rövid lett (ugyanis a bázistávolság miatt inkább rövidebb legyen, mint hosszabb). A "kicsi" itt akár 1mm is lehet, ami nem tűnik soknak, és ha az eltérés valóban negatív irányú (vagyis a konverterünk picit rövidebb, mint 42,5mm), akkor úgy tűnik, hogy nem is problematikus (hiszen a végtelent így is ki tudjuk tekerni, csak egy kicsit "tovább" is szaladhatuk rajta). Viszont ha pontos beállításra vágyunk, valamint ki szeretnénk használni a maximális közelpontot (ami ugye a negatív eltéréssel kicsit távolabb kerül, ez pedig portrénál előnytelen lehet), akkor tudunk finomhangolni!

Az Altix-bajonetthez kell hozzányúlnunk, mégpedig a bontott ábrán szereplő, korábban összerakott 1-2-3 alkatrészegyüttest kell kitekernünk (nem szükséges szétszedni külön sem ezt, sem pedig a 4-5-6-7 darabot). Az 1-2-3 összeállítást egyszerűen alátétezhetjük a kívánt vastagságú műanyag vagy gumi gyűrűvel, egészen finom beállításra is módot adva. Ezzel az adapteremen sikerült elérnem, hogy a végtelen fókusz hajszál pontosan oda esik, ahova az az objektív távolság-skáláján is vésve van.

Tesztképek

Az összeszerelés után egyetlen tesztkörre jutott időm, ezek képeit mutatom meg. A Trioplan kivételesen egyedi bokeh-ja már itt is fel-fel tűnik. Tervezek teljes tesztet is a típushoz, így további képek várhatóak majd.