Olvashattál már a blogon korábban egy Petzvalos cikket, amiben egy korabeli, kb. 3.2/150-es, meglepően kis képkört rajzoló Petzvallal (valójában egy magic lantern vetítő optikájával) fotóztunk. Ma is hasonló optikai képlet lesz az alanyunk, bár a kivitel sokkal frissebb és meglepő helyről jön: egy Zeiss vetítőobjektívről van szó, amit adaptálni és tesztelni is fogunk.

De miért érdekes nekünk a Kinostar 12,5cm? Mindössze pár hónapja futottam bele először a típusba eBayen, és nem igazán értettem, hogy egy ilyen nagy lencseátmérővel dolgozó (tehát vélhetően nagy képkört rajzoló és/vagy fényerős) 125mm-es optika miért ilyen olcsó? Az olcsót itt úgy értesd, hogy az ára nem hat számjegyű volt forintban. Rendeltem egyet egy szlovén sráctól, és 4 nappal később (!) már itt is volt (nyilván nem az MPL hozta). Az állapota csodás, mintha új lenne.

A felépítéséről, sőt általában az optikáról korábban alig találtam a neten bármit, mindössze azt írták mindenhol, hogy ez egy igazi Petzval elrendezés (4 lencse 3 tagban), a tubus java pedig üres. Ebben igazuk is volt. A jó dolgokra pedig rájöhettem én.

A vetítő háza szinte pontosan 65 mm átmérőjű, ami majd nagyon egyszerűvé teszi az adaptálást, és nem csak azért, mert simán belefér egy M65-ös fókusz helikoidba. Kialakítása miatt nagyon könnyű, így a súlyával sem lesz gond. Bár a lefedett képkör 6*6, a bázistávolság jóval kisebb, mint egy Pentacon SIX esetén az szükséges lenne, így a P6 bajonettet elvetettem. M42-re azonban gond nélkül adaptálható, sőt, mint láthatod majd, ugyanezzel a kialakítással gond nélkül felmegy GFX bajonettre is, így a Fujifilm középformátumán is szépen muzsikál.

Az átalakítás előtti méréseim során megállapítottam, hogy tényleg egy lehelettel a 135mm-es portrétáv alatt van a gyújtótávolsága, a fényereje pedig igen tekintélyes f/2. De hogy ne csak jót mondjak: az már ekkor látszott, hogy ez - klasszikus Petzval lévén - csak középen lesz éles, sőt, a szélek felé nagyon erősen esik a rajzolat minősége. Ettől persze egy vetítőoptika esetén nem dőlünk a kardunkba.

Zeiss Ikon Kinostar 12,5cm serie IV adaptálás

Az adaptálás pofon egyszerű lesz. Annyira egyszerű, hogy itt még ragasztanod sem kell semmit, minden megoldható lesz standard, könnyen beszerezhető alkatrészekkel.

Megmutatom először az egyszerű, fókuszálásra alkalmas M42-es kivitelt, aztán kicsit finomítjuk is majd a konstrukciót.

Az alap változathoz mindössze egy Kinostar 12,5 cm vetítőre, egy M65-M65 helikoidra (hossza mindegy, én itt egy 25 - 55mm-es kivitelt használtam), egy M42-M65 step-up ringre, egy M42 makro közgyűrű sor leglaposabb, 5mm-es elemére és egy M65x1 - 62,5mm rögzítő gyűrűre lesz szükséged.

Ahogy az ábrán is láthatod, az M42 tube lapos darabját az M42-M65 adapterbe csavarod, majd ezt az egészet az M65 helikoid hátuljára. A Helikoid elejére felcsavarod a 62,5mm-es belsőt fogadó rögzítő gyűrűt, és ezzel készen is van a mechanika. Ha ebbe teljesen (ütközésig) belecsúsztatod a vetítőt, akkor bőven meglesz a végtelen fókusz, a közelpont meg a választott helikoid hosszától függ majd.

Pontosan ugyanezen logika mentén, csak az M42 - M65 step-up és az M42 közgyűrű helyett egy M65x1 - GFX adaptert használva megépíthető az optika Fujifilm GFX vázakra is. Utóbbi esetben természetesen nem pont ütközésig kell tolni a vetítőt a fókuszmechanikában, hanem egy kicsit előbb megáll, de ez a három imbuszos rögzítőfejnek köszönhetően könnyen és egyszerűen beállítható lesz.

Mármost ott tartunk, hogy az optikát használhatnád is, azonban elég puritán a történet, és nincsen lehetőséged ellenzők vagy filterek felhelyezésére sem. Éppen ezért kicsit még finomítunk a dolgon. Ehhez szükséged lesz egy 72 - 82mm step up ringre (a képeken ez nálam arany színű, de ez ne tévesszen meg), aminek az alsó, 72mm-es csatlakozó menetét csiszold le teljesen. Ezt követően a LOMO 1.8/100-as és a Stigmar 1.5/100-as cikkben már ismertetett módhoz hasonlóan ezt a 82mm-es standard menetet az M65 - 62,5mm szorítógyűrű alá teszed, és a szorítógyűrűt egyszerűen belecsavarod a helikoidba.

Ha véglegesen rögzíteni akarod a helikoidhoz, akkor fúrsz három lyukat rá oda, ahol a helikoid három felső csavarja van, majd a három csavart kicsit hosszabbakra cserélve rögzíted azokkal a helikoid tetejéhez a lecsiszolt step-upot. Részletesen lásd az előbb linkelt két cikkben.

Ha ezzel megvagy, máris van egy standard 82mm-es meneted, amibe csavarhatsz 82mm-es fém napellenzőket, illetve azokat 86 - 82mm step down gyűrűkkel fogathatod össze. Két összekapcsolt 82mm-es ellenző már elfedi az optika házát, a következő képen pedig hármat láthatsz, a terepen meg összesen négyet használtam házazásnak (fullframen még négy sem árnyékol be a sarkokban).

Az optika ilyen módon való kialakítása nem csak esztétikai és védelmi okokat szolgál: mint majd látni fogod, ezek a Petzval-kialakítású objektívek igen érzékenyek a szembefényekre, így minden napellenző megoldás jótékonyan hat rájuk.

Kinostar 12,5cm terepteszt

A megépített optikát már csak használni kell! A súlya (három ellenzővel) mindössze 750 gramm, végtelentől 40 cm közelpontig jön le (a 25-55mm-es helikoiddal), és nagyon finoman jár az új fókuszmechanika. Az egész szerkezet fém és üveg, stabil, kényelmes.

Az első két fotózás alkalmával az M42-es kialakítással, fullframe vázon (A7III) láthatod a produktumát. Színekhez és portré retus módosításhoz folyamodtam, de sem a hátteret, sem a kivágást sehol sem manipuláltam, így azt kapod, amire az optika képi világ szempontjából 36*24-en képes. Hozok azért majd egy-egy nyerset is, ahol fontos.

Kincső sorozatánál még bele-bele futhatsz olyan képekbe, ahol nem figyeltem eléggé arra, hogy az élesnek szánt rész középen legyen. Ez itt kritikus, mert a képmező szélei felé közeledve már nem éles az, ami egyébként az élesre állított távolságon van.

Ugyanitt érdekes megfigyelni, hogy a képmező széle felé a romló rajzolatban felbukkan egy-egy éles objektum, ami jellemzően a tárgytávhoz képest közelebb van. A kis képeken sorban közép - harmad - szél kiemelést láthatsz, a teljes kép fullframe szenzorral készült.

Ez jelzi nekünk, hogy az optikai formula által vetített kép nem rossz minőségű, csak nincsen megfelelő képsík. Ezt hívják szférikus aberrációnak, és az egyszerűbb lencserendszerek jellemzője, amikben a gömbfelületűre csiszolt lencsék görbülete nem teljesen azonos a fénytörési törvényekből számolt ideális felülettel.

Ez a legfontosabb, kompozíciós kényszert jelentő megkötés, amivel számolnod kell, ha ezzel az optikával akarsz dolgozni. Összességében egyébként ez nem túl zavaró akkor, ha portrézol, illetve ha sok vetítőoptikát használtál már. Középen nagyon szép és tiszta a rajz, nincs szellemkép vagy leválás, sem aura.

A háttérmosás csodásan krémes, az f/2 körüli fényerő a 125mm-es gyutávval és a fullframe szenzorral párosítva igazi portrészörnyeteggé teszi az objektívet. Talán még egy-egy modern optikákért rajongó fotós is azt mondaná erre a háttérrenderre, hogy igazán megkapó.

Említettem korábban, hogy az optika igen érzékeny az ellen- és kósza fényekre. Ez főleg abból adódik, hogy a lencserendszer szinte csak nagy átmérőjű tagokat tartalmaz, ennek pedig másik kellemetlen hatása az, hogy az objektív képe önmagában nem túl kontrasztos. Utóbbi nem tragikus, kisebb utómunkával nagyon könnyen utána lehet nyúlni, de kicsit lentebb azért mutatom egy nyers-kidolgozott pároson is.

Valószínűleg túl sokat dolgoztam már vetítőoptikákkal, így nekem természetes, hogy ezek igényelnek utómunkát, szóval ez a Petzval sem az az optika lesz, aminek a nyersétől hanyatt dobod magadat (kontraszt szempontjából). Mindamellett ha úgy kezeled a képeket, mind feldolgozható nyerseket, széles lehetőségeket biztosító alapanyagokat, akkor nem ér csalódás. Álomszerű hatás, teljes alaktól a kvázi-makróig tartó fókusztartomány, szóval nagyon jól használható eszköz, ha tudod, mit csinálsz vele.

Dóri sorozatánál az erdőt választottam terepnek. Itt elsősorban azt akarom megmutatni, hogy ez nem az a klasszikus karikázós optika: a bokeh-karikák inkább elmosódnak, a háttér krémes és nem bántja a szemet.

A feldolgozott képek itt is sok dehazet kaptak, mert szembefények esetén a kontrasztvesztés jelentős.

Az utolsó sorozat volt csak igazán izgalmas nekem, hiszen itt már fullframe-nél nagyobb szenzoron volt az optika, és magával a GFX vázzal (GFX 50S II) és annak nyerseivel is csak ismerkedtem. A GFX crop-szorzója kb. 1.3, így ezen a vázon az optika egy kb. 95mm f/1.8 fullframe objektív képének felel meg (tudod ugye, hogy a gyújtótávolság a valóságban soha nem változik...).

Persze ahogy láthatod, a "felel meg" kijelentés csak egy nagyon gyenge közelítés: nagyobb formátumokon a dolog atmoszférája a hasonló számszerű tulajdonságok ellenére teljesen megváltozik.

A lényeg: az optika, vignettálás nélkül teljesen lefedi a GFX szenzorméretét, igaz, a sarkok felé jelentkező aberrációk itt még erősebben jelentkeznek.

Summa summarum

Mikor érdemes foglalkoznod a Zeiss Ikon Kinostar 12,5cm serie IV objektívvel?

Elsősorban akkor, ha szeretnél egy Petzval rendszerű optikát és van mögé legalább egy fullframe méretű szenzorod. A Zeiss gyártásnak és a fiatalabb kornak köszönhetően megkapod a Petzval-hangulatot, kvázi-korszerű köntösben. Ráadásul könnyen tudod adaptálni is.

Másodsorban akkor, ha dolgoztál már vetítőoptikákkal, tehát tudod, hogy ennek a vintage témakörnek mik a sajátosságai: ismered a kompozíciós megkötéseket, rutinos vagy manuális fókusszal és az utómunkában is.

Harmadrészt akkor, ha van egy GFX vázad, amire szeretsz egyedi optikákat feltenni. A Kinostart garantáltan imádni fogod.

Mikor ne foglalkozz ezzel az objektívvel? Ha egy saroktól sarokig éles, nagyon kontrasztos, autofókuszos, rekeszelhető optikát szeretnél.

A szerelőműhelyben keress meg nyugodtan, ha maradt bármilyen további műszaki jellegű kérdésed vagy tudok segíteni az adaptálásban.

A Vintage Pubban szeretettel várunk, hogy megoszd a közösség tagjaival is a vintage vetítőkkel vagy más optikákkal készített fotóidat, élményeidet, tapasztalataidat.

Ha érdekel, hogy milyen 135mm körüli optikákról olvashattál már a blogon cikket, akkor a következő szekció a te barátod.

A fény és a Petzval legyen veletek!