Fontos: ez a cikk évekkel ezelőtt jelent meg először, és bár azóta minden bizonnyal frissült, tartalmazhat olyan információkat, amik mostanra elavultak.
A legragályosabb vírus a hülyeség, mondta valaki valamelyik hollywoodi filmben valamikor valakinek valamiért. Talán az őrület is hasonlóan agresszív kór, így a blogot sem kerülhette el, hogy újabb vetítőobjektív készüljön, ezúttal azonban valami különleges csemegét hoztam nektek. Gyártás és teszt egyben, hogy te is megépíthesd a sajátodat!
Amikor valaki azt írja valamire a neten, hogy lehetetlen, járjuk előbb körül a témát. A Meopta Meostigmat 50mm f/1 vetítőobjektívjének illesztése (végtelen fókusszal) például állítólag lehetetlen digitális gépekre. Még mirrorlessre se, mert extrém közel kell lennie a hátsó lencsetagnak a szenzorhoz. Persze ez ebben a formában kamu. Ez tipikusan egy megoldható lehetetlen.
Azért mondom ezt, mert az inkompatibilitás oka (azon túl, hogy ki a fene akarna egy vetítőobjektívet egy MILC-en használni, há' noooormális?) a vetítőoptika hátuljának fizikai kialakítása, nem pedig maga a lencserendszer. Igen, tényleg nagyon közel kell mennünk a szenzorhoz, de nem kivitelezhetetlenül közel. Ha meg tudnánk szabadulni a külső kávától, ami útban van, és lenne egy elég nagy helikoidunk... - gondolta lázálmában Krisztián.
Ha ez eddig zavaros, akkor feltétlenül olvasd el ezt a cikket, hogy képben legyél a bázistávolság, a fókuszutak és a tárgytávolságok kérdésében. Ez segíti a túlélésedet a mindennapokban, csökkenti a törlesztőrészleteidet és jelen írást is jobban fogod tőle érteni.Szóval ha gyári állapotában vizsgálom a kérdést, és így, teljesen odanyomom a bajonetthez a Meostigmat 1/50 vetítőt, még akkor is messze vagyunk a végtelenbe való fókuszálástól:
Ezzel a típussal (és általában a kis bázistávolságú vetítőlencsékkel) kapcsolatban meg is ismertük az alapproblémát, mielőtt viszont megoldjuk, ismerjük meg mai alanyunkat kicsit jobban.
Még egy fontos dolog elöljáróban: hatalmas különbség van vetítőoptika és vetítőoptika között. Ezt azért kell kiemelnem mert a novemberi Profi Foto Kiállításon sokan kérdeztétek, hogy ha Pöcsit sikerült átalakítani E-bajonettre, akkor ugye ezt mindennel meg lehet tenni? A válasz: attól függ. Ahogy az objektívek is különböző rendszerekre készülnek különböző tulajdonságokkal, úgy a vetítőobjektívek is eltérő paraméterekkel rendelkeznek. Ezért is kell külön cikket írni a Meoptáról.Ha vetítőoptikákról van szó, akkor sok orosz (szovjet) kivitel mellett időről időre előkerül a Meopta neve is. Nem kell messze mennünk, hogy felleljük a gyökereit, ugyanis egy pozsonyi alapításról van szó, amit még 1907-ben hozott létre a bécsi székhelyű C. P. Göerz, mint helyi leányvállalatát. A kezdetek kezdetén a hadseregnek gyártottak optikai eszközöket (igen, ez még az Osztrák-Magyar Monarchia fegyveres ereje volt).
Az első világháború és a Monarchia széthullása után a civil piac felé nyitott a gyártás. Később összevonták a céget a szintén a területen működő Optikotechna-val és 1958-tól Meoptának nevezték, 1968-ban pedig Csehszlovákiában államosították. 1970-re a cég a világ egyik vezető vetítőgép-gyártója lett. 1992-ben privatizálták, a tulajdonos pedig az a család lett, amelyiknek tagjai 1946-ban hagyták el az országot és az Egyesült Államokba emigráltak (és ott 1960-ban önálló vállalatként létrehozták a Meopta U.S.A. Inc. formációt is). Kis kelet-európai történet.
A vetítőoptikák között is vannak legendás darabok, a Meopta f/1 fényerejű bestiája pedig pontosan ilyen. Kiérdemelte hírnevét: hatalmas, nehéz, pokoli éles, és nagyon-nagyon nehezen adaptálható digitális gépekre. Ebben a fórumban bukkantam néhány hónapja pár olyan tesztképre, amik az én érdeklődésemet is azonnal felkeltették a típus iránt:
Amit a Meostigmat-ról tudni érdemes, azt ezen az oldalon elolvashatjátok: 16mm-es film vetítésére tervezték, szabványos fényképező-csatlakozása nincsen, 50mm a névleges gyutávja, ehhez pedig f/1 fényerő társul. 6 lencsetagja az alábbi ábra szerint csavarja a fényt. Az extrém kicsi bázistávolsága miatt DSLR-eken szóba sem jön, MILC-en is problémás. Szép kilátások, igaz?
Úgy gondoltam, ha Pöcsi összejött, akkor ez is menni fog, bár azt már az iménti linken is említették, hogy az optika méretei és tulajdonságai miatt kvázi lehetetlen mechanikát találni hozzá. A tubusának átmérője ugyanis 52,5mm, tehát az eBay-en fellelhető szokásos M42 macro helicoid tube-okat felejtsd is el (léteznek nagyobb, M65-M65 tube-ok is, de azok már elég drágák - a cikk végén kiderül, miért nem érik meg).
[X] hirdetés
Bevallom, hogy amikor megrendeltem a saját példányomat, még én sem tudtam, hogyan oldom meg ezt a kérdést. Az világos volt ugyanis, hogy a korábbi Pöcsi-prototípusban dolgozó, nagy befogadó képességű Helios 40-2 mechanika ide kicsi, és persze túl drága megoldás is lenne. De hát mi lehetne ennél nagyobb? No, ez a kérdés itt el is akadt...
Csak hogy lássátok, mutatom, a Meostigmat önmagában akkora, mint amekkora Pöcsi lett, és szinte szélesebb, mint az abban használt Helios 44-2 mechanika:
A dolgon egy véletlen segített: egy szép napon leragadtak a Biometar 2.8/80-as optikám rekeszlamellái, és ki kellett őket tisztítanom (pont erre vágytam aznap!). Amikor szétszereltem az optikát, nagy örömmel láttam, hogy a belső blokkot kiszedve maga a mechanika igen tágas! Mivel ez a középformátumú P6 rendszerek alapobjektívje volt, nem kerül 140-150.000 forintba, mint a Helios 40-2, szóval még ideális is!
Kicsit hosszúra nyúló eBay-es vadászat után szereztem is egy olyan példányt, aminek a lencserendszere már kuka, a mechanikája viszont szuper lesz nekem (tehát a cikk során egyetlen olyan Biometar sem halt meg, amelyik még érdemes lett volna az életre).
A terv tehát a következő:
Mindezt végtelentől valami normális közelpontig tartó fókuszúttal, használható formában megépíteni... Csapjunk bele, kezdjük a Biometar szétszerelésével!
Van egy cikk a neten how to dismantle an atomic bomb címmel, ami a Biometar javítását taglalja. Azért ez sokmindent elárul, nem? Szerencsére a bonyolult kialakítás főleg az optikai tubust érinti, amivel nekünk most nem lesz dolgunk.
Kezdetnek szedd le az optika hátulját, amit négy csavar rögzít alulról (ezeket tedd el):
A lecsavart alsó részre szükségünk lesz, viszont a benne található blendemozgató mechanikára nem, így azt minden apró csavarjával és pöckével együtt szedd ki. Lesz egy része, amit egy keresztirányú kis tengely tart (kis piros nyíl), ezt egy tűvel vagy nagyon vékony csavarhúzóval tudod kitolni.
Szedd le az optikáról a rekeszérték-állító gyűrűt (ez kell majd), és csavard ki belőle a hosszú csavart (nagy nyíl), valamint vedd ki a klikkelést segítő rugót és golyót (kis nyíl). Utóbbiakra nem lesz már szükségünk.
Nézzük ismét az objektív elejét: csavard ki a megfelelő méretű gumieszközzel a nameplate-et (ha be van ragadva, kevés WD40 jól jöhet a menetbe kenve; ha deformálódott a menet, akkor erre a menetkinyomóra is szükséged lesz):
Alatta két gyűrűt fogsz találni, ezeket menetkihajtóval csavarozd ki (ezek is be lehetnek állva, ha régen nem bontották az obit, így a WD40 itt is segíthet):
Ha ez készen van, akkor a komplett optikai blokkot kiemelheted hátulról, aztán félre is teheted. A helikoidot vezető nyelvek négy csavarját csavard ki ezután, és a nyelvekkel együtt tedd el, mert ez még kelleni fog:
Innentől gyakorlatilag maradt három gyűrűnk és egy csavarunk, ez a mechanika maga. Minden kelleni fog belőle. Már ezen a ponton jelzem, hogy nagyon vigyázz a menetek épségére! Ezek nagyon finom menetek, így ha a későbbiek során megsérülnek, akkor oda a precíz fókuszmechanikád. Éppen ezért én több lépésnél, több helyen is lemaszkolom pár réteg szigetelőszalaggal őket, nehogy valamilyen szerszám kárt okozzon.
Szóval a vezetőnyelvek eltávolítása után a belső helikoid előrefelé kitekerhető. Tedd meg ezt óvatosan:
Ebbe kellene ugye beleférnie a Meoptának, de az élet ennél bonyolutabb: elsőre több okból sem fog tudni végigcsúszni benne:
Visszatérve a maradék Biometarhoz: felülről látsz majd egy csavart, azt csavard ki és tedd el, mert nagyon fontos: ez akadályozza meg, hogy a távolság-skála teljesen körbe tudjon forogni és a második menet kitekeredjen.
Miután kivetted a csavart, széttekerheted a lapos menetet is, és mehet minden alkatrész egy forró szappanos fürdőbe. Ezer éves kosz lesz bennük, így nem árt nekik a megtisztulás.
A Biometar darabjait ezen a ponton egyelőre félre is teheted. Kelleni fog majd:
Eddig ez nem is bonyolult, és ha most megnézed, akkor láthatod, mennyivel nagyobb játékteret enged a Biometar, mint egy Helios 44 mechanika:
Az előkészített helikoid kb. 8mm előre-hátra mozgást garantál majd, aminek elviekben elégnek kell lennie a végtelentől egy normális közelpontig tartó fókuszáláshoz.
Most vágjunk bele az elkerülhetetlenbe: alakítsuk át az optika hátulját. Mielőtt belekezdünk, mutatom, hogy mit fogunk csinálni:
A fenti metszeten jól látszik, hogy az optika külső kávájától kell hátul megszabadulni. A piros vonalig kellene levágni a két "szélét", hogy a vonalon túlnyúló középső rész beférjen az E-bajonettbe. Egyetlen problémánk az, hogy a két rész illesztését megoldó menet a vágás felett van, így a vágás után majd máshogyan kell egymáshoz rögzíteni őket. De elég a mának a maga baja!
Természetesen vágás előtt több óvintézkedést is meg kell tennünk. Első körben csavarjuk ki a hátsó blokkot:
A hátsó blokkból csavarjuk ki előbb a belső, majd a hátsó lencsetagot is:
Utóbbinál arra figyeljünk majd összeszereléskor, hogy a szokásos formával ellentétben az erősen domború fele van befelé:
Mármost a levágandó rész mérete akkora, amennyivel a külső perem a hátsó belső blokk belső felének alján túlnyúlik (a nyelvtan tanárom, Zsuzsa néni büszke lenne most rám), így különösebb segédeszközök nélkül, egyszerűen csak karcoljuk fel ezt a távot az optika házára és a hátsó blokkra is, azok hátuljától mérve:
Végre, jöhet a lépés, amiért annyira sok levelet kaptam a Pöcsis cikk után: hát hogy gondolom én, hogy sarokcsiszolóval esek neki az optikának? Nos kérem úgy, hogy többségünk otthonában nincsen CNC gép, viszont igazából ez tökéletesen felesleges is, ugyanis a vágott részek nem lesznek majd felfekvők, a precizitásuk igazából nem létkérdés.
A belső blokkról levágott hátsó gyűrűt eldobhatjuk, a megmaradt belső részt pedig alaposan tisztítsuk meg a fémportól (egyelőre nem kell bele visszatenni a lencsetagokat):
Az optika házának vágása előtt természetesen maszkoljuk le a belül fedetlenül maradt lencsetagot, nehogy baja essen:
Különösebb vágási precizitásra itt sincsen szükség, csak vezessen minket szépen a felkarcolt vonal. Szabadkezes flexelésben világbajnok vagyok:
Vágás után kellemes meglepetés fogad minket: az optika házának fala (itt hátul legalábbis) elég vastag, ami jól jöhet még, ha kicsit majd kurtítani kell rajta:
Ha most összeillesztjük a két részt, máris látszik, hogy sokat haladtunk a mi kis végtelenünk felé: ez így már szépen becsúszik a bajonettbe!
Ideje elővennünk a Biometar belső gyűrűjét. Ne lepődjünk meg: továbbra sem fog beleférni a kellő mértékig a Meostigmat háza, ezért ideje kezelésbe vennünk azt a rakoncátlan alumínium darabot.
A védő maszkolásokat nyugodtan hagyjuk fent a vetítőn, hogy minimalizáljuk a balesetek esélyét.
Azért döntöttem a Biometar esztergálása mellett, mert nem tudtam, hogy hol mennyire vastag a Meostigmat fala (és inkább ne kockáztassunk).
Ha alaposan megvizsgáljuk a kérdéses darabot, látni fogjuk, hogy van egy szűkülő része belül, amit mindenképpen el kell majd távolítanunk (részben ebben akad meg a Meostigmat háza befelé csúszás közben):
Ami ennél kicsit nagyobb baj, hogy a két vezetőnyelv is a szűkület után van, azokkal megegyező szélességgel, tehát nem fér közéjük a vetítőoptika háza:
Az arany közép utat választottam: úgy döntöttem, hogy a szűkületet kimarom, de a vezető nyelveket nem vékonyítom el nagyon, mert ha azok letörnek, akkor vége is van a játéknak. Helyette majd a velük érintkező optika házából marok ki egy-egy részt, így biztosan nem keletkezik abban sem kár.
A marás után (amihez elég egy fúróba fogott kör alakú vasráspoly is - lehet megint szörnyülködni) így néz ki majd a belső gyűrű:
Hogy a vezetőszárak miatt milyen hosszan kell marni az optika oldalát, azt megint csak igen könnyű kiszámítani: pont addig, hogy a vezetők aljáig tudjon majd csúszni (hiszen annál hátrébb úgysem lehet tekerni a gyűrűt):
A bemarás csak egy pár másodperces művelet és így fog kinézni:
Ezek után az optika háza már gond nélkül és tökéletesen belefér a Biometar legszűkebb szekciójába. Juhhé!
Ha most odatesszük a belső részt a külső elemek mellé, akkor ezt fogjuk látni:
A belső gyűrű front vonala végtelen fókusznál a külső gyűrű front vonaláig kell, hogy visszajöjjön, ekkor az optika háza koccolja majd a Biometar hátuljának belső felét. Éppen ezért nézzük meg, van-e ott valami!
Sajnos van, egy kis befelé nyúló gyűrű, amit most emiatt ki kell marnunk, hogy az optika a lehető legjobban hátra tudjon táncolni, a szenzor felé.
Az útban levő rész kimarása nem bonyolult művelet és szintén nem igényel nagy precizitást, mert nem szabályoz semmit és látszani sem fog végül:
Még egy dologról ne feledkezzünk meg: az eredeti kialakításban a belső optikai blokk jóval keskenyebb volt, így a vezetőszárakat tartó kis nyelvek enyhén benyúlnak. Ezzel itt most gond lehet, hiszen milliméterre ki vagyunk számolva.
Picit ezekből is vissza kell marni, hogy a vezetőszárakon semmiképpen se nyúljanak túl:
Ha mindent jól csináltunk, akkor pontosan el fognak férni:
Ezen a ponton nagyon izgatottan összeilleszthetjük már az objektívünk darabjait és odapróbálhatjuk a gép elé, hogy megnézzük, képesek leszünk-e a végtelenig fókuszálni:
Lássuk, lássuk!
És igeeeeen! Freelensing meg minden, de az első fényszennyezett tesztképen az teljesen világosan látszik, hogy megvan a végtelenünk, hiszen látszik a farakás mögött prédájára vadászló, lesében bújó személygépjármű.
A munka mocskosabb részével meg is vagyunk, ideje fedett helyre vonulnunk és nekiállni a finomhangolásoknak.
Az íróasztal kényelménél összerakhatjuk a Biometar maradékát jelentő darabokat, természetesen alaposan figyelve a menetek tisztaságára és kenésére.
Bizonyos dolgokat szétválasztottunk, másokat pedig össze kell kötnünk, hogy készen legyünk. Egészen pontosan négy dolgot fogunk most összeragasztani.
Az egyik az optika külső fala és a hátsó blokk, aminek menetét sajnos le kellett vágnunk. Mivel ez egy teljesen zárt, rekesz nélküli blokk, így összeszerelés előtt tisztítsuk ki alaposan, és epoxival be is ragaszthatjuk, por ezek után oda nem fog bejutni.
Annyi egérutat azért hagyjunk magunknak, hogy ne a tagok szélét ragasztózzuk be, csak az egymásba illesztett két fém alkatrész hátulját. Így ha valaha mégis szét kellene szedni, a ragasztót gyorsan kivéshetjük és hozzáférünk a belsejéhez.
A második rész, amit ragasztanunk kell, a Biometar hátulja és az E-bajnett. Utóbbinak egy 1mm vastag M42 - NEX adaptert fogunk használni, ami filléres, de hasznos dolog.
Ragasztás előtt hasznos, ha kicsit feldörzsöljük, majd felkarcoljuk a fém felületeket. A port letakarítva így sokkal erősebb ragasztás jön létre, mert a ragasztónak lesz mibe kapaszkodnia (na nem mintha az epoxinak bajai lennének a tapadással).
Ügyeljünk rá, hogy a bajonett az objektív eredeti hátuljának pontosan a közepére kerüljön. Emellett nem haszontalan, ha előre bejelüljük, hogy hogyan esik felfelé az optika a gépen (ezt az eredeti P6 bajonetten egy ezüst kis csavar jelzi) és az E-bajonett konverter (ezt meg ellenőrizzük a vázunkra felrakva), és ragasztásnál ezek essenek egy irányba, hogy később a számozás is felénk nézzen majd (ennek persze csak esztétikai jelentősége van, nem gyakorlati, hiszen sem rekeszt nem állíthatunk majd, sem pedig a távolság-visszajelzés nem lesz pontos).
Harmadik lépésben jöhet a rekeszérték-állító tárcsa beragasztása. Erre azért van szükség, mert semmilyen funkciója nem lesz, viszont idegesítő, ha csak úgy, üresben tudjuk tekergetni.
Itt elég, ha az objektív belső alkatrészének külső falára kenünk egy kis ragasztót, hiszen ezek a gyűrűk nagyon szorosan összeérnek majd.
Száradás után még egy fontos dolgunk van: a becsillanások minimalizálására a hátrafelé néző "nyílt ezüst sebhelyeket" le kell festenünk. Ebből ugye kettő lesz, egy a Biometar hátuljának marásánál, egy másik pedig az optika hátuljánál:
Mindkettőt lefújhatjuk (pontos maszkolás után) matt fekete akrill festékkel. Vigyázzunk rá, hogy csak oda kerüljön belőle, ahol szükség is van rá:
Ha az előző három ragasztás megszáradt, hátra van még egy utolsó, amikor a belső helikoid gyűrűjébe illesztjük magát az objektívet. Itt először ki kell mérnünk, hogy pontosan hova esik a végtelen. Ezt legegyszerűbben úgy tehetjük meg, ha gépre tesszük a mechanikánkat, majd belecsúsztatjuk a Meostigmat házát, és addig toljuk hátra, míg el nem érjük a végtelent. Van kis ráhagyás, tehát túl is fog menni a végtelenen, ami nem baj (inkább túlfusson kicsit, mint hogy ne érje el).
Ha megvan a beállítás, karcoljuk fel a mechanika elejének vonalát a vetítő tubusára, majd szedjük ki, és a mechanika belsejét kevés epoxival kenjük be. Megint csak nem kell sok, mivel nagyon szorosan kapcsolódó alkatrészekről van szó (meg az se lenne jó, ha más is összeragadna a feleslegtől). Óvatosan csúsztassuk be a vetítőt, és hagyjuk megszáradni.
Utolsó lépésben az eredeti Biometar alsó részén tömjük be a megmaradt lyukakat és réseket valamilyen fényt át nem eresztő anyaggal, hogy ne lehessen fényszivárgás. Ha ez kész, gyakorlatilag össze is raktjuk az objektívünket: csavarozzuk fel az alsó tagot a négy rögzítőcsavarjával.
Flancolásképpen én még szerkesztettem rá egy 58mm-es fényellenzőből készült külső kávát is, amire plusz jön még egy ellenző. Ez nem csak esztétikum: mivel a vetítőoptikák igen rosszul kezelik a becsillanásokat, fontos, hogy a lehető legjobban kivédjük őket (lásd majd a tesztképeket).
A keresztségben a Meometar nevet adtam neki (roppant kreatívan a Meostigmat és a Biometar szavak összeillesztéséből).
Kezdjük az egészet azzal, hogy megnézzük, mit is rajzol ki a fullframe szenzorból ez a drágaság:
Itt aztán van gömb, mit ne mondjak, majdnem teljes! M4/3 rendszerek érzékelőlapkáit 100%-ban, APS-C szenzorokat már erősen hiányosan fed csak le a vetített kép, de ehhez már hozzászokhattunk a vetítőobjektívek kapcsán.
Persze az, hogy mi kerül az érzékelőre, nem véglegesíti, hogy mit hozunk ki belőle. Ide kattintva olvashatsz egy cikket a Pöcsis képek feldolgozásáról, ami nagy segítség lehet, ha a Meoptával dolgozol. Alább álljon pár példa arra, hogyan tudod utólag csűrni-csavarni-nyújtani a képeket, hogy lefedjék a teljes képkockádat:
Az élességre panasz nem lehet, és igazából a képsík sem annyira torzult, mint az RO-109-1A esetében. Jöjjön pár további tesztfotó az erdőből:
A precíz mechanikának hála a végtelenhez közelebbi dolgok élesre állítása sem okoz problémát. Ha gyakorlott vagy már a manuális fókuszálásban, akkor mozgó célokat is simán elkapsz vele:
A rajzolat kifejezetten tiszta, nem aurásodik és a kontraszt is egész jónak mondható. Bizonyos értelemben kevesebb utómunkát igényelnek ezek a fotók, mint az olcsóbb orosz vetítőobjektívekkel készültek.
Íme most már egy normális kép is arról, hogy szépen elszáguld a fókuszút a végtelenig (erről majd még írok egy gondolatot, mert a "végtelenbe fókuszálást" itt a kép közepére kell értened, de nem csak arra állítottam be a szerkezetet összeszerelésnél):
Következzen pár esti tesztfotó, hogy látszódjon a karikázás is. Mivel a teljes szenzor nagy része nem kap fényt, az optika használatakor feltétlenül centeres fénymérést kell választani, máskülönben a gép durván felülexponál minden fotót.
A kb. 30 centis közelpontra helyezett tárgyalnál már extrém kicsi a DOF és hatalmas a mosás (már 1-2 mm tárgytáv-eltérés is életlenséget okoz):
Emberek fotózásánál fellép egy trükkös hatás, amivel neked kell számolni: a teljes képmezőt nézed, akár az LCD-t, akár az EVF-et figyeled, és az agyad automatikusan erre komponál, ezt tölti ki mindenféle arányok szerint. Csakhogy itt ennek egy kisebb része lesz majd hasznos, ezért általános tapasztalat, hogy minimum 2 lépéssel érdemes hátrébb állni, ha megfelelő kivágást akarunk elérni (vagyis utólag marad elég hely a portréalany körül is). Vagy komponálási eszközként használod, hogy "csak" egy kört rajzol az optikád a nagy szenzorra.
Mivel picivel a végtelenen is túl lehet tekerni az optikát, így van "első" meg hátsó", vagyis front meg back bokeh képem is (ami itt nem a tárgyhoz viszonyított első és hátsó, hanem a végtelenhez képest veszem). Ez a dolog a következő miatt érdekes: amikor beállítottam az objektív összeszerelésénél a végtelen fókuszt, akkor azt a képmező közepén néztem, de szándékosan pár mm-el túlállítottam, vagyis engedtem, hogy az objektív a végtelenen túl is fókuszálhasson (erre a Meometaron kívül csak Chuck Norris képes). Ennek az az értelme, hogy ilyenkor a torzult képsík miatt a közép-végtelent elhagyva elkezdenek beélesedni a képszélek, és ezért az első képen is látható furcsa bokeh-hatás érhető el. (A második kép a sima front-fókuszos bokeh).
És még pár karika, mert olyan ellenállhatatlanul szép, hogy középen éles a széle, kifelé pedig elkezd laposodni pengető módra:
Illik szót ejtenem a már szóba hozott becsillanásokról is: ha nem védekezünk a kósza fények ellen, akkor ilyen eltérések lesznek a képeken (az elsőnél nem volt fényellenző, a másodiknál igen):
Évivel készítettünk egy portrésorozatot is, ahol a Meometar és egy Sony A5100 voltak a munkaeszközök. Ennek képeit mutatom:
Csináltam egy apró tesztvideót is a drágasággal még decemberben egy karácsonyi vásárban, ezt fogadjátok szeretettel és túlzott operatőri elvárások nélkül:
Végül egy zárójeles megjegyzés és tapasztalat: APS-C méretű, vagyis 1,5-1,6x crop-faktorral rendelkező szenzorokat szinte teljes egészében lefed a vetített kép (ahogy azt fentebb jeleztem is). Ez azért jó hír, mert vetítőobjektívvel könnyen szert tehetsz egy igazán fényerős portékára, ami kisebb szenzoros gépeket 100%-ban kiszolgál.
Mindent egybevetve öröm használni ezt a bestiát, csak azt kell észben tartani, hogy a szokásosnál nagyobb tárgytáv választása javasolt, mert a szenzor kirajzolása jóval kisebb. Ha APS-C módba tesszük a masinát, akkor ugyan könnyebb komponálni, viszont elveszítjük a jellegzetes, kör alakú "képszéleket".
Itt kellene számot vetnem arról, hogy megéri-e a befektetett időt és energiát ez az optika. A rövid válaszom az, hogy természetesen igen!
Azt azonban ne feledd, hogy ez nem egy olcsó móka. Pöcsi építése filléres dolog volt: szerzel egy RO-109-1A optikát nagyon rossz esetben 10.000 forintért, meg hozzá egy rozzant Helios 44-est 1-2 ezerért, és meg is vagy. Ezzel szemben a Meopta Meostigmat 1/50 ára eBay-en 30.000 forintról indul, de amikor ezeket a sorokat írom, akkor éppen 45.000 alatt már nincsen eladó példány (időben szerezz egyet, én szóltam). Persze ha szerencséd van, hazai lomisoknál találhatsz sokkal olcsóbban is, csak az ugye lutri. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy egy selejtezett Biometar 2.8/80 is 15-20.000 forint körül mozog, akkor a teljes projektünk máris 60.000 forint környékén jár (szerszámok, idő és energia nélkül). Spórolhatsz kicsit, ha mechanikának egy M65-M65 macro tube-ot használsz, de fúrni-faragni azzal is kell, plusz nem is olyan precíz, mint a Biometar mechanikája. Ez tehát nem a filléres kategória.
Mindez persze kit érdekel, ha lehet egy egyedi képi világgal rendelkező, teljesen funkcionális és user-barát objektíved, amivel garantáltan nem sokan szaladnálnak a világban! Már csak a képalkotását kell megtanulnod feldolgozni, amiről egyébként itt olvashatsz egy cikket.
Ha maradt még bármi kérdésed, vagy további képeket böngésznél, akkor várunk a Vintage Pubban és a blog facebook-oldalán.
Legyél te is a vintage univerzum hőse! A tudásbázis anyagai ingyenesek és mindig azok is maradnak majd. Viszont a weboldalnak és minden hozzá kapcsolódó csatornának vannak fenntartási költségei. Ha szeretnéd segíteni a régi objektívek megmentését és bemutatását célzó munkámat, hozzájárulhatsz egy általad választott összeggel. Az egyszeri támogatást PayPal.me segítségével biztonságosan tudod elküldeni, vagy lehetsz folyamatos támogató is:
Köszönöm, hogy segítetted a tudás terjedését! Ha a megjegyzés rovatban megadtad a nevedet is (nem kötelező), szerepelni fogsz a hősök között: Rostás Csaba, Kováts Péter, Szász Márton, Hunyadi Áron, Tipold Gábor, Gyarmati Balázs, Tamás Éva, Zsoldos Tibor, Hajdu Máté, Horváth Kitti, Szlávik József, Tordai László, Keserű Gergő, Keresztes László Péter, Somogyi László, Rácz András, Szántó Sándor, Zubán Gergely, Erhardt Balázs, Kovács Attila, Magyar Antal, Szabó József, Máté Gyula, Boros András, Vaszkun Gábor, Erhardt Balázs, Kirner Richard, Tímea Bokodi, Káposztás Viktória, Bóka Zsuzsa, Hargitay Zoltán, Koncz Benő, Zubán Gergely, Josef Tiglezan, Gábor Balázs, Papp György, Bakos Béla, Mészáros Tamás, Kiss Péter Kálmán, Markus Holopainen, Szommer Tomi, Juhász George
Ha maradt még bármi kérdésed, vagy elmondanád véleményedet, várunk a Vintage Pubban és a blog facebook-oldalán.
A kész anyag előzetes áttekintését és véleményezését köszönöm Benedek Lampertnek. A szakmai tanácsokat és segítséget köszönöm Pap Gyulának! A gyakorlati alkalmazás rögös útján Márföldi Eszter kísért el, köszönöm neki a türelmet és kitartást. A kódolásban nyújtott segítséget köszönöm Pintér Zsoltnak.
A cikk szerzője 2011-ben kezdett fotózni. A mai napig abszolút amatőrnek vallja magát, aki sokkal inkább az alkotás öröméért, mint bármilyen javadalmazásért dolgozik. Végigjárta a digitálisok ranglétráját (350D, 20D, 50D, 5DMII, A7, A7II, A7III, GFX 50S II), de egyre többet játszik analógokkal is. Időközben rájött, hogy az optika sokkal fontosabb, mint a váz. Valamiért ösztönösen szereti a mirrorlesst és a minél egyszerűbb, de agyafúrtabb megoldásokat. Saját magára a "géptulajdonos" megjelölést szereti alkalmazni, ami jobban lefedi technikai részletek iránti rajongását. 2021-ben okleveles fotográfus lett, legyen ez akár jó, akár rossz dolog.
Manuális objektívekkel 2014 eleje óta foglalkozik, 2015-ben pedig összegyűjtötte és letesztelte a legtöbb elérhető árú 50mm-es optikát. Nem csak gyűjti, de szereti, javítja, és használja is objektívjeit, hiszen a vitrinben tartott felszerelésnek csak ára van, nem pedig értéke. Ha hívják, örömmel osztja meg tapasztalatait és élményeit személyesen is élő előadásokon vagy a vintage pub személyes találkozóin, ezen felül pedig szorgosan építi az online is elérhető tudásbázist.
A fotózásnak minden lépését fontosnak tartja, ezért a gondolat teremtő erejéről és az alkotás önmagára visszamutató értelméről és boldogságáról is sokat lehet hallani nála. Ha csatlakoznál hozzá, a vintage pubban általában megtalálod, a pult mellett rögtön jobbra. Tovább...
hispan's photoblog C 2011-2024 (eredeti megjelenés: 2018. január 19., utolsó módosítás: 2018. november 15.)