◀  gyökér  |  hozzászólás  SZAVAZÁS  |  feliratkozás

Vetítőoptikából valódi objektív

Hatalmas fényerő egyedi képi világgal - házilag

Hogyan készíthetsz régi vetítőoptikából valóban használható objektívet, és egyáltalán miért tennél ilyen őrültséget? Flexre és tesztképekre fel!

Miért jó neked a vetítőoptika?

Kezdjük az egész ámokfutást a lényeggel: mi a frásznak kell neked egy olyan optikát a gépedre rakni, ami még csak nem is tisztességes objektív, és nem is arra tervezték, hogy "előröl hátra" közvetítsen képet a szenzorodra? Miért akarnál fotózni egy olyan tárggyal, ami egykor egy szovjet általános iskolában a falra vetítette a halálosan unatkozó tízéveseknek Winnetou kalandjainak orosz megfelelőjét?

Én is ezt a kérdést tettem fel magamnak, miután megnyomtam a Buy it now gombot tavaly év végén az első, RO-109-1A jelzésű üvegemre az eBay-en. Nem volt egy eget rengető összeg, és bár tudtam, hogy nem fog fullframe szenzort rajzolni, vonzott a rá írt f/1.2-es fényerő. Ekkor még nem sejtettem, mire képes ez a kis gazfickó, de hogy kedvet csináljak, most logikai szempontból a cikk végére ugrunk, és jöjjön a lista, amiért imádni fogod:

  • valóban hatalmas fényerő: f/1.2 fillérekért
  • speciálisan torzult, "szférikus" leképezés: torzításmentesítés itt nincsen, de nem is fog hiányozni
  • nem rajzolja teljesen a fullframe-szenzort, cserébe viszont ad neked rajta egy "rész-gömböt" (lásd majd a tesztképeket)
  • eszméletlenül csavarja a hátteret, és mivel ez nem ff optika, APS-C-s gépeken is hatalmas a swirly bokeh
  • váratlanul éles középen
  • utánozhatatlan képi világ (képek a cikk végén, türelem)

Persze ahhoz, hogy ezt kihozzam belőle, rá kellett jönnöm, hogyan használhatom az amúgy sima hengeres testet működő optikaként. Ezeknek az eszközöknek ugyanis gyakorlatilag nincsen semmilyen szabványos csatlakozásuk, pláne nincsen fókuszmechanikájuk (meg persze blendéjük sem - itt nincs rekeszelés).

Ha már itt tartunk, tudnod kell, hogy vetítőobjektívekből sokféle van a neten rengeteg féle tulajdonsággal. Műszaki paramétereik erősen eltérhetnek, így amit ebben a cikkben az RO-109-1A-val fogunk csinálni, az lehet, hogy más vetítőoptikákkal (számszerű kérdésekben) nem működik majd.

Az RO-109-1A-ról (vagy más néven 16-KP) túl sok infót nem találtam a neten. Van egy fórumtopic itt, meg pár technikai adat itt. Ezekből annyi derül ki biztosan, hogy bevonatosak az üvegei (ez a lilás színe miatt amúgy is látszik), illetve eredetileg 16mm-es filmvetítőkhöz tervezték őket (ez 7,5*10,4-es képmezőt jelent). A 90/45 vonalpár/mm-es nagy felbontás viszont igen jó hír és megmagyarázza majd azt is, miért olyan éles (aránylag) ez az optika.

A neten leltem még kétoldalnyi dokumentációt is, ezeken megszemlélhető az optikai felépítése:

Visszatérve a használhatósághoz...

Bár kaphatóak a neten mindenféle kezdetleges "univerzális" helikoidok (a fókuszálás megoldásához), ezeknek azonban van egy közös és nagy hátrányuk: nem túl precízek. A precíz alatt azt értem, hogy f/1.2 fényerőn valóban igen vékony lesz az éles rész, amire fókuszálsz, így ide nem elég egy afféle tili-toli fókuszmechanika, hanem precízen tekerhető, állítható valamire van szükség. A legtöbben ezen a ponton adják fel a játékot, mert a vacak usability miatt nem tudják kihozni azt a teljesítményt egy vetítőoptikából, ami amúgy benne rejlik.

A kérdés megoldására kísérletezésbe kezdtem: kerestem egy afféle host-mechanikát, amibe belefér az RO-109-1A tubusa, és amivel elég közel tudom vinni a szenzorhoz. Az első pont az volt, hogy megállapítottam, kb. 23-25mm lehet a bázistávolsága az apróságnak (így tehát csak ez alatti bázistávolságú rendszerekre lehet végtelennel feltenni majd - ezek mirrorless vázak lesznek), a második meg az, hogy a Helios 40-2-esemnek a fókuszmechanikájába szépen beletehető a fekete kis cső (némi vastagítás után, meg a végéből is "vágni" kellett).

Akik nem olvasták még a korábbi cikkekben a bázistávolság-végtelen összefüggést, azoknak röviden: egy fix optikai rendszer a szenzorhoz/filmhez közeledve fókuszál a végtelen felé. Ha nem tud elég közel jutni a fényérzékeny felülethez, akkor nem tud majd a végtelenbe fókuszálni. Erről részletesebben ide kattintva, Manuális lencse digitális vázon című cikkem vonatkozó részében olvashatsz.

Mármost a Helios 40-2 önmagában is egy 120.000+ Ft-os optika, pláne ha megcsípsz egy fekete 83-84-es évjáratú darabot, ami igazán hasít. A kísérletezés kedvéért persze szétszedtem és beleapplikáltam a vetítőoptikát. A kis bázistávolság miatt kellett csinálnom egy kb. 5mm vastag Sony-E - M42 lapított konvertergyűrűt. Erről már tettem közzé képet a blog facebook-oldalán, itt most csak zanzásítva mutatom a prototípus folyamatát:

Ez a szerkezet kiválóan bevált a gyakorlatban, de azért az mégsem járja, hogy egy ilyen drága objektív, mint a 40-2-es szétszerelve áll, csak mert én egy filléres optikai rendszert tettem bele.

Három dologra viszont kiválóan alkalmas volt ez a kísérlet:

  • baromi jó képeket lehetett vele csinálni (mutatom majd)
  • kitaláltam a végleges megoldás paramétereit
  • elneveztük végül pöcsinek az obit (ne gondoljatok rosszra, ez a "pici öcsi" rövidítése; fotózásokon rendszeresen ő a legkisebb optika, amit magammal cibálok), mert az eroszázkilencegya folyton kimondva baromi unalmas volt, és senki sem jegyezte meg rajtam kívül

Amire pöcsi megtanított

A prototípus után már tudtam, hogy kelleni fog

  • egy olyan befogadó mechanika, ami végtelentől egy elfogadható közelpontig előre-hátra tudja majd mozgatni az RO-109-1A tubusát
  • ez a mechanika legyen olcsó
  • ebbe a mechanikába férjen bele széltében az RO-109-1A

Meg persze látszott az is, mit jelent a gyakorlatban a kb. 24mm-es bázistáv. Eléggé hátra kell kerülnie annak a bizonyos hátsó lencsetagnak:

Építsünk saját objektívet!

Nem akarok felvágni, ez az objektív annyiban saját, amennyiben véremet adtam érte, hogy két valamit egy harmadikká gyúrjak össze, de végső soron erről szól az összes bölcsész élete és szakdolgozata, nem igaz? Csapjunk bele!

A saját gyártású lapított, kb 5mm vastag konverter helyett találtam az eBay-en NEX rendszerre mindössze 1mm vastag M42 konvertert. Hogy ezt miért gyártják, arról fogalmam sincsen, de nekem pokolian kapóra jött most. Ezzel eleve spórolok 4 mm távolságot, bármilyen mechanikába is tuszkolom majd a tubust.

Adta magát a dolog, hogy az olcsó host-mechanika egy Helios 44-2-esből legyen bontva. Ez a szerkezet egyszerű, mint a pofon, meg persze olcsó is, illetve megvan az a hatalmas előnye, hogy egy lépésben lehet megszabadulni az optikai rendszerétől és a teljes rekeszmechanikájától, így tényleg csak a fókuszmechanika marad a kezünkben (lásd lentebb). Igen ám, csak sokkal kisebb, mint a 40-2-es mechanikája:

Ami itt nekünk fontos lesz, az a belső körátmérő: ebbe kell beleférnie a vetítőoptikának.

A munka elkezdéséhez először is ki kell csavarni a Helios belsejét, ami egyben kijön. Papíron a szétcsavaráshoz a két kezünkre van csupán szükség, de harmincakárhány ilyen objektív szerelése után el kell mondanom, hogy tízből kb. két darab úgy össze van rohadva ennél a hosszú és finom menetnél, hogy csak satu és egy nagy fogó segítségével fog elindulni a kitekerés.

Az objektív belsejével ezek után kedvünk szerint a következőket tehetjük:

  • megpróbáljuk visszaküldeni garanciába valamelyik ex-szovjet gyárba (bár jó eséllyel 40-50 év után ezek már összedőltek)
  • megpróbálunk vele kacsázni Szentendrén, a Duna partján (vigyázat, csak egyszer próbálkozhatunk vele)
  • odaadjuk hispannak, aki tűző napon hangyákat fog vele felgyújtani, mert ezt gyerekkorában korlátozottan hagyták csak neki
  • vagy feltesszük a polcra, hátha egyszer még sokat fog érni (nem)

Ami nekünk most fontos, az a fókuszmechanika, arra viszont vigyázzunk. Első körben reméltem és feltételeztem, hogy ezt nem kell majd rommá fúrni, elég lesz átalakításokat tenni a vetítőoptikákon. Apropopó, ők azok:

Lilás bevonatuk lelkemben kellemes, nyugtató hullámok egész kánonját keltette, amire szükség is volt, mikor később az öttagú káromkodások következtek. De itt még nem tartunk.

Sajnos ha megpróbálod belenyomni a szűz 44-2 mechanikába a szűz RO-109-1A-t, akkor kellemetlen meglepetések fognak érni. Ismerős?

Szóval nem fér bele. Én meg nem tágítok, így első körben az optikai tubust fogjuk szétbarmolni. Itt is jól jött pöcsi, akinek a végéből már kellett esztergálni anno, így sejtettem, hogy mit és mennyit kell alakítani. Egyrészt az utolsó lencsetag utáni cső-túlfutást ameddig csak lehet, le kell szedni (itt belemarunk az utolsó lencsetagot fogó gyűrűbe is, így azt nem lehet ezek után kihajtani - ha tisztítani akarod az objektív üvegeit, azt még most tedd meg), másrészt a cső vastagságát is kurtítani fogjuk.

A mechanikákat szemügyre véve sajnos még egy baljós dolog szemet szúrt: a 40-2-es végében nincsen olyan szűkített gyűrűrész, mint a 44-2 esetén (jelöltem a képen), de egyelőre még reméltem, hogy a laposabb konverter miatt ez nem lesz gond.

Mielőtt nekilátunk a műveletnek, ellenőrizzük, hogy nem sugárzik-e az objektív. Erre én Bobit használom, aki kizárólag a tóriumos fagyit szereti, így csak a sugárzó objektíveket nyalja meg. Ezt - a mellékelt ábra szerint - nem nyalta meg, tehát nyugodtan dolgozhatunk vele. Mondjuk akkor is csinálhatnánk, ha sugározna, de tudom, hogy vannak ijedősök is a sorok között.

És most jöjjön minden fegyverek fegyvere, az összes insta legepicebb cucca, amit a főboss is csak évente egyszer dob ki: a flex! Én nem is tudom, mi lenne velem sarokcsiszoló nélkül. Sarokcsiszolóval egyszerűen mindent meg lehet csinálni!

Azért mielőtt nekiesünk a tubusnak, a hátsó lencsetagot maszkoljuk le pár réteg szigetelőszalaggal, biztos, ami biztos.

Ahogy elkezdünk lecsiszolni az RO-109-1A házából, lassan elkezd belecsúszni a 44-2-es mechanikába.

Mikor már eleget csiszoltunk, hátulról nézve eddig fog jönni a hátsó lencsetag (látható, hogy a korábban jelzett szűkítésig hátracsúszik):

Most imádkozunk és feltesszük a gépre, van-e végtelen, elég közel kerülünk-e így a szenzorhoz: sajnos nem. Kb. 1-2 méterig tudok fókuszálni, ami azt jelenti, hogy még legalább pár millimétert hátrafelé kell hozni valahogyan a dolgot.

Pedig amint láthatjátok egymás mellett az eredeti és a becsiszolt optikát, ennél többet ezen a fronton már nem tehetünk:

Az egyetlen megoldás a korábban már említett baljóslatú szűkített rész kimarása a mechanikából, hogy az optikai tubus még hátrébb tudjon csúszni.

Ehhez a művelethez természetesen szét kell szedni a mechanikát, de ez nem lesz nehéz: először a fókuszgyűrűt tartó 3 csavart lazítsd meg, majd vedd le a gyűrűt hátrafelé.

Ezt követően egy menetkihajtóval csavard ki a helikoidon közlekedő meneten ülő biztosító gyűrűt (ennek is három biztosító csavarja van, ezeket előtte lazítsd meg):

Ha ez megvan, leszedheted az optika alját, és a biztosító csavarocska (jelöltem) kiszedése után a helikoidról letekerheted a forgó gyűrűt.

Most maszkold le a helikoidot, hogy ne sérüljön majd meg a kényes menete. Sajnos vaspor dögivel fog bele menni a marás során, így a munka végeztével összerakás előtt az egészet újra kell tisztítanod és kenned, de ez amúgy sem fog megártani neki.

Na, már most, természetesen nincsen marógépem. Szóval jöjjenek a díjnyertes sufnituning megoldások képekben:

Oké, elárulom: a fúróba fogott ráspoly nyert, de még ezzel is 10 kemény percig tartott, mire kibányásztam a felesleges részt. Be careful: ez az alkatrész (a helikoid) a menetes rész alatt nagyon vékony. Véletlenül se csiszolj belőle túl sokat, és ügyelj arra, hogy az alkatrész alján elég mély menetet hagyj arra, hogy a kis biztosító csavart még vissza tudd tenni (annak a hosszából is le kell kapnod kicsit, hogy ne lógjon be - csavarni már nem fogod tudni, de erre még visszatérünk). Ha megvagy, akkor így néz ki a szűkülettől mentes mechanika:

Valószínűleg nem marad majd elég mély menet a biztosító-vezető csavarnak a munka végeztével, így azt kénytelenek leszünk epoxyval rögzíteni, mikor összeszereljük a mechanikát. Arra figyeljünk, hogy a csavar menetéből is marjunk le, nehogy az belelógjon a kiszélesített részbe, illetve ragasztás előtt alkohollal mossunk le minden érintkező felületet:

Az így kialakított megoldásban már sokkal jobban hátra tud csúszni az előzőleg bemart vetítőoptika:

Ezek után nincs más dolgod, mint gépre tenni a kicsikét és megállapítani, hogy "igen, van végtelen, sőt, túl is futottunk rajta, de kit érdekel?".

A végleges beállításnál kimérheted, hogy hova esik pontosan a végtelen (szabadon jár az optika a csőben), de erre ne fordíts túl nagy gondot, mert itt úgysem mérnöki pontosságra törekedtünk (könyörgöm, egy flexxel készítettünk objektívet, engedd el magad).

Az viszont fontos, hogy jól rögzítsd az optika tubusát a mechanikában. Erre a legegyszerűbb megoldás, ha epoxyval összeragasztod őket. Ez még a halál után is tartani fog. Ragasztás előtt egy másik, korábban bontott Heliosból kiszedtem egy gyűrűt, ami távtartónak pont jó lesz (a távolság beállításához), de ez nem feltétlenül szükséges alkatrész:

Így néz ki a véglegesen összeragasztott optika, amit lehet pimpelni, ha van még felesleges bontott Heliosotok, aminek a gyűrűit rá lehet húzni a szabadon maradt részekre:

A végleges megoldásnál én egy ellenzőt is rögzítettem a házon, így már egészen emberi formája lett az apróságnak:

A maga nemében szép, de főleg hasznos!

Borzasztóan fontos, hogy száradás után minket pillantson meg először, mert az objektívek azt a személyt fogják az anyjuknak tartani, akit első felsírásuk közben meglátnak. Öleljük hát magunkhoz és dédelgessük picit!

Mit művel a vázon ez az objektív?

Most, hogy immár tényleg objektívnek nevezhetjük szörnyszülöttünket, az újjászületett pöcsit, megmutatom, hogy egy átlagos képen mit fed le a fullframe és a croppos szenzorból:

Láthatjátok, hogy a fullframe kocka szélei sötétek, cserébe elragadó ívet kapunk mindkét oldalon. Aztán az is nagyon fontos, hogy croppon is bőven csavar.

Csinálhatnánk tesztlapos képeket, de semmi értelme: elárulom, hogy itt nincsen sík vetített kép: ami középen X távolságra van és éles, az a kép szélei felé haladva már nem lesz az: torzul az egész leképezés, de ez is hozzájárul ahhoz, hogy olyan elragadó képi világot teremt.

A bokeh-kezelés nagyon hasonló a Heliosokéhoz: szépen rajzolja a karikák szélén az éles fénycsíkot, és ugyanolyan jellegzetesen torzítja őket a kép szélei felé, mint mondjuk a 85mm-es óriás.

Íme, az utóbbi hónapokban felgyűlt pár tesztkép annak szemléltetésére, hogy nagyon is érdemes egy ilyen játékszert beszerezni, mert modern üvegekkel, de még a szokásos vintage megoldásokkal is utánozhatatlan, amit művel:

Ha megfigyeltétek, nem minden fotón látszik a fullframe kockára rajzolt kép két szélének sötét része. Ezt vagy levágom, ha felesleges, vagy valamilyen képmanipulációs eszközzel egyszerűen széthúzom a fotó sarkait, mintegy “kivasalom” (legegyszerűbb erre a sima warp eszköz Ps-ben, vagy már CameraRAW-ban a Lens Corrections / Distortion csúszka).

Ha nagyon unatkoztok, akkor lehet vele ilyen őrületeket is csinálni (itt utólag Ps-ben kellett teljes gömbbé kiegészítenem a vetített képet több felvételből, majd ezután Pr-ben több réteggel megpörgetni):

Ha hasonló csavarást akarsz, csak teljes fullframe-kockán, akkor vehetsz sokszor ennyiért egy Helios 40-2-est, az is jó játék (meg lesz róla teszt is, ha egyszer oda jutok végre - addig ide kattintva elolvashatod az eredetijéről, a Biotar 1.5/75-ről készült részletes cikket).

Zárszó

RO-109-1A optikákat ide kattintva tudsz tallózni és venni az eBay-en. Áruk miatt ezek az EU-n kívülről (többnyire Ukrajnából vagy Oroszországból) vámmal terhelve érkeznek meg hozzád ($40 felett van a határ). Lesz bennük egy csomó por, de ez ne nagyon zavarjon. A bevonat-hibás darabokat viszont kerüld el.

Amennyiben valamit kihagytam vagy kérdésed lenne, írj bátran a blognak üzenetet, és segítek.

A flexeléssel, csiszolással kapcsolatos felkavaró képekért elnézést kérek, cserébe itt van egy 8 órás relaxációs mix, aminek megtekintése után garantáltan elfelejtesz mindent, amit ma itt olvastál:


Megosztanád másokkal is?


 

Érdemes követni:

hispan's photoblog Instagram

Ezek is tetszeni fognak:


Drágaságom, ritkaságom - Biotar 75mm f/1.5 teszt

Legendás portréobjektív a tesztpadon. Vannak objektívek, amikből sok van, másokból kevesebb, egyesek meg ritkák. És vannak optikák, amikről a legtöbben csak hallottak, vagy még csak nem is tudnak róluk. Aktuális tesztalanyunk is az utóbbi kategóriába tartozik. Ha egy számítógépes játékban megszerezhető item lenne, nem egyszerűen azt mondanánk rá, hogy uncommon, hanem azt, hogy rare, sőt epic. Hogy ehhez képest mennyire jó, és hogy megéri-e az igazán vaskos árcéduláját, az nemsokára kiderül. Tovább olvasom...

Canon FD 800mm f/5.6L

Kis tisztítás, kis teszt, hatalmas élmény. Olyan csoda megtisztulásának és rövid tesztelésének sztoriját mutatom most be nektek, amilyenhez és amekkorához fogható eddig még nem járt a blogon soha. Egy valódi fehér bálna, egy igazi Moby Dick fogja a következőkben a hullámokat kelteni közel és elsősorban távol az éterben. Mindenki kapaszkodjon, ki ne essen a csónakból: 800 és 1600mm-en is tüzelni fogunk! Tovább olvasom...

Takumar, de melyik?

Super? S-M-C? SMC? 1.4/50 útmutató. Nagyjából két éve kezdődött a szerelem köztem és az 1.4/50-es Takumarok között. Szinte véletlen, hogy a legelső 1.4-es optikám egy SMC Takumar volt, és az elején bizony nem voltam jó szerető: próbára tettem az SMC-t és számtalan más fényerős 50mm-es lencsével is kísérleteztem, melyet a "nagy 50mm-es tesztben" dokumentáltunk is. Máig nem akadt azonban jobb 50-es a kezembe. Igen ám, de 1.4/50-es Takumarból M42 csatlakozással legalább három féle forog gyakorta a használt piacokon (és vannak még ritkább változatok is, minderről lentebb részletesen). Mivel ezeket a lencséket szervizelem is, sokan kérdezték tőlem, hogy vajon melyik a legjobb változat? Melyiket miért érdemes megvenni, és tényleg jobb-e az SMC, mint a Super? És mi a helyzet a legendás 8-assal? Tovább olvasom...

Távmérős esettanulmány

Sony A7 + Jupiter-3: házasság 60 év korkülönbséggel. A tükörmentes rendszerre történő átállásnak a váz technikai előnyein túl megvannak a maga rejtett bolsogság-dimenziói is. Ezek között a megnövekedett kompatibilitás a leghasznosabb, mely két konkrét objektív-családdal kapcsolatban biztosan jelentkezik. Az egyik a Canon FD bajonettes tárháza, a másik pedig a távmérős, pl. L39 csatlakozású objektívek világa. Mindkét univerzum zárva marad a DSLR-ek előtt (az FD a végtelen fókusz elvesztésének kompromisszumával még csak-csak használható, de az L39 semmiképpen sem). Tovább olvasom...

Nagyvárosi nagylátó: Fish-eye Takumar 17mm f/4 teszt

Mire képes egy évtizedekkel ezelőtt gyártott halszem-objektív a digitális vázakon? Létezik egy speciális típusa az objektíveknek, mely talán a legjobban megosztja a fotósokat, egy részüket a rajongói, másik felüket a homlokráncolós táborba tömörítve. Ez a típus a halszem-objektív. Számomra mindig is kedves volt a megoldás, hiszen képi világa egyedi, így számtalan olyan ötlet kivitelezésére ad lehetőséget, amit hagyományos objektívekkel nem készíthetünk el. Természetesen ma is sok gyártó készít halszemeket, általában elég borsos árakon. Mivel azonban szeretem a régi, antik lencséket, és szeretem azt is, ha az eszköz, amivel dolgozom, nem csak jó képeket csinál, de maga is szépen néz ki, kis keresgélés után beleszerettem a Takumar halszem-csodájába. Tovább olvasom...

További cikkek...

Köszönetnyilvánítás

A kész anyag előzetes áttekintését és véleményezését köszönöm Benedek Lampertnek. A kódolásban nyújtott segítséget köszönöm Pintér Zsoltnak.

BIO

A cikk szerzõje 2011-ben kezdett bele a fotózásba, a mai napig abszolút amatőrnek vallja magát, aki sokkal inkább az alkotás öröméért, mint bármilyen javadalmazásért dolgozik. Végigjárta a digitálisok ranglétráját (350D, 20D, 50D, 5D MII, A7), közben pedig rájött, hogy az optika a lényeg, kevésbé a váz. Saját magára a "géptulajdonos" megjelölést szereti alkalmazni, ami jobban lefedi technikai részletek iránti rajongását is. Manuális lencsékkel 2014 eleje óta foglalkozik, 2015-ben pedig összegyűjtötte és letesztelte a legtöbb elérhető árú 50mm-es optikát. Nem csak gyűjti, de szereti, javítja, és használja is lencséit, hiszen a vitrinben tartott felszerelésnek csak ára van, nem pedig értéke. Tovább...

Horváth Krisztián C 2017 (eredeti megjelenés: 2017. augusztus 28., utolsó módosítás: 2017. augusztus 28.)