Bár a Nikon F csatlakozás napjai - hosszú és dicsőséges évtizedek után - a Z bajonett felbukkanásával hivatalosan is meg vannak számlálva, nagyon sokan használják még. Nekik külön probléma a vintage optikák használata, erről pedig korábban olvashattál már a tudásbázisban. Ma azonban mutatok egy kis kibúvót…

A Helios 44 objektívek esete különösen problémás Nikonon, mert nem csak mechanikai jellegű a kérdés, hanem a leghátsó lencsetag maga az, ami a fullframe (FX) gépek tükrébe ér, ha szeretnénk végtelenben (itt 10+ méteren és utána) élesre állítani. Vagyis ha fel is csavarjuk valahogyan az F bajonettre az M42-es Heliost, maximum 2-3 méterre tudunk éleset állítani.

Ennek ellenére persze a Helios - árának és könnyű beszerezhetőségének hála - közkedvelt célpont lenne a Nikonosok körében is. Mit lehet tenni az ügyben?

Lehet például használni a Helios objektívek kifejezetten Nikon F bajonettre szánt változatát, az 50mm f/2 MC Helios-81H (gyári gravírozás: МС Гелиос-81Н 2/50, a H itt az eredeti szláv karakter, latin megfelelője az N, azaz vélhetően Nikon, de a szélesebb körben elterjedt H megnevezést használom a cikkben) jelölésűt. Ma ezt mutatom be nektek, előtte azonban pár fontos kérdés és válasz.

Miért nem (vagy csak kompromisszumokkal) lehet feltenni a 44-es Helios optikákat Nikon F-re?

Azért, mert ahogy már említettem, a hagyományos 44-es jelölésű Heliosokat nem lehet használni fullframe Nikon F vázakon. A Nikon gépek túl nagy vázmélységét ennél az optikai képletnél nem lehet megoldani egyszerűen azzal, hogy a komplett optikai blokkot hátrébb viszed, mert maga a hátsó lencsetag ér bele a fullframe Nikon vázak tükrébe. Jó, gyere, állj, gyere, de végül már nincs hova tolatni.

Hogyan lehet küzdeni a fizika rideg valósága ellen?

Részmegoldások eddig is voltak: a DX (APS-C szenzoros) Nikonok tükre kisebb (itt lehet süllyeszteni az optikai rendszert), ezeken azonban korlátozottan jön ki a Helios optikák egyedi képi világa, mert éppen a legjobban csavaró széleket vágja le a kisebb szenzor.

Másik megoldás lehet, ha távolítod az első és hátsó optikai blokkot kis alátétezéssel (műszaki kiviteltől függően ez szinte minden 44-esnél megoldható), ezzel pedig - a legtöbb optikai képlethez hasonlóan - megnő kicsit a bázistávolság. A végtelen így elérhetővé válik üveg nélküli adapterrel is. A dolog ára, hogy az amúgy sem acélos képminőség így tovább romlik, tehát az ilyen módon nikonosított Heliosok valójában már nem is Heliosok.

Harmadik út a korrekciós lencsével felvértezett adapter használata, mely a vintage optika vetített képét annyival finomítja, hogy 1-2mm-el megnöveli a bázistávot, így el lehet fókuszálni végtelenig. Ennek a megoldásnak is ára van azonban: fizikai képtelenség egyetlen lencsével úgy belenyúlni egy finomra hangolt optika képébe, hogy annak képminősége ne romlana, illetve ne erősödnének fel bizonyos aberrációi.

Gyártottak Heliost Nikonra is?

Igen! A kiábrándító 44-es hírek után pozitív fejlemények: a Helios-81H gyárilag Nikon F bajonettes (no persze a maga oroszos kompatibilitásával - erre még visszatérünk). De várjunk csak: ha a Helios 44 optikailag nem alkalmas Nikonra, akkor hogyan készülhetett ilyen objektív? Vagy ez nem is az, aminek látszik?

Akkor a 2/50-es Helios nem is igazi Helios?

Ha szigorúan vesszük, akkor nem. Az összes Helios 44 optika ugyanis a német Biotar 2/58 másolata. Helios 44-ből igen sok változat fut (44, 44-2, 44-3, 44M, 44M-4, 44M-5, 44M-6, 44M-7, meg a sorozatközi fura hibridek), ezek azonban a lencséik geometriáját tekintve teljesen azonosak (legtöbbször még a lencsék peremcsiszolása is ugyanolyan, így fel is cserélhetőek közöttük). Mit jelet ez a képi világukra nézve?

Itt és most kimondom és vállalom a szörnyű igazságot: a különböző 44-es Helios változatok háttérkezelésében az ég világon semmi különbség nincsen (a háttér jellegét a lencserendszer geometriája határozza meg, az meg ugye azonos). Ezt nem csak azért írom, mert a nagy 50-es tesztben már évekkel ezelőtt teljesen egyértelműen látszott ez szinte az összes népszerű verzió összevetéséből, hanem mert sokszor olvasok olyat, hogy "ez meg az a verzió jobban csavar ezen meg azon a távon". Nem. Simán csak nem. Íme a teljesen azonos körülmények között, azonos tárgytávolságokon felvett tesztképek, ahol tökéletesen azonos a Biotar és a 44-es Helios változatok bokehja:

Írjuk le világosan: a háttérkezelés nanoparszekben vett távolsággyökei, a bokeh-gömbök relativisztikus térfogatállandó-ingadozásainak értékei, a swirly bokeh csavarodási mutatóinak piconewtonban számolt mérési adatai, az alapos tesztek és a szemrevételezés alapján alkalmazott józan paraszti ész mind ugyanarra a következtetésre vezet: a sima 44-estől a 44M-7-esig azonos a lencserendszer.

Mármost vegyünk egy tetszőleges 44 metszetet, majd nézzük meg a Helios-81 H optikai képletét:

Teljesen világos, hogy mások, és szükséges is az eltérés, hogy utóbbi Nikonon is működhessen. Viszont ebből az is következik (és látni is fogod), hogy ez az optika képi világát tekintve nem egy klasszikus Helios. Ha divatmárka lenne, azt mondaná: másképpen Helios, mint a többi Helios. Vagy ahogy Brian mondja: Ti mind egyéniségek vagytok! Mire az egyetlen egyéniség visszakiabál: Nem, én nem!

De ha már itt tartunk és turkálunk a Heliosok optikai sémái között (amik jellemzően egyébként mind 6 lencsések 4 tagban), édestesónak megnézhetjük a Helios-103 53mm f/1.8 esetét (első kép), ami a középső két ragasztott páros tekintetében nem hasonlít sem a 44, sem a 81 kivitelhez (meg eleve távmérős okosság, így nem is csoda, szóval ez becsapós volt). Sokkal nagyobb a hasonlóság azonban a ritkább Helios-77 változathoz (második kép) az első blokkban, ami gyári adatait tekintve (1.8/50) is sokkal közelebb áll a 81-eshez:

Ezek a hasonlóságok magyarázattal szolgálnak arra is, miért olyan népszerű az árban drágább 77-es verziók "hamisítása" 44-esekből. Mindig legyetek résen!

Mi végre zavarlak össze ezekkel a rajzokkal? Annyit szerettem volna csak érzékeltetni, hogy igen kicsinek tűnő módosítások az egyes lencsék felületének kialakításában elég nagy eltéréseket okozhatnak a teljesítmény számos vonatkozásában. Néha javul a rajzolat, de romlik a CA, máskor kisebb tárgytávokon lesz szebb a kép, de távolra megnő a szférikus aberráció. Optikát tervezni nem könnyű feladat és ezer meg egy szempont játszik.

Műszaki okosságok és a trükkös F bajonett

Most, hogy optikailag tisztáztuk a kérdést, de még mielőtt a dramaturgiai csúcspont közelébe jutnánk a bikinis tesztképekkel, fontos megtudni, ki a főhős apja igazából, és mit rejt a Helios-81 belseje.

Az őst az Arsenal gyár háza táján kell keresni, itt készült ugyanis az összes Helios-81H, mégpedig a Kiev-19 és Kiev-20 kamerák KIT objektívjeként (ezek Nikon F bajonettes orosz SLR gépek voltak, ma is viszonylag könnyen beszerezhető egy-egy példány).

Sokkal érdekesebb tény, hogy a Kiev mellett (ma Ukrajnában) található cég ezeket az obikat 1983 után gyártotta. Hoppá. Kb. a 60-as és 70-es évek műszaki színvonalával találkozol mind az optika, mind a váz tekintetében, így a gyártási időszak jól jelzi, mekkora lemaradással követte a szovjet ipar a hanyatló nyugatot (nehogy utóbbi végső összeomlásakor majd belerohanjanak hátulról). Persze ettől még lehet jó móka ez a Helios, és lesz is.

A teljes külső ház a bajonettel együtt fémből készült, ahogy a dupla menetes (egy lapos menet és egy helikális) fókusz és a rekeszvezérlés is. Az optika házán a jelölések festése zöld és fehér, kivéve az "50mm" gravírozás, ami narancsos piros. A H verzió kialakítása igen lapos, a front lencse a 49mm vagy 52mm-es szűrőmenethez közeli síkban helyezkedik el, így pici optikát kapunk.

A rekesz és a fókusz gyűrű is elég vékony, de még kényelmesen használható, igaz, utóbbin nincsen gumírozás, csak a fém kialakítása segíti a biztos fogást. Cserébe 270 fokban járja be útját, így nyitott blendével is finoman lehet élesre állítani. A rekesz hat lamellája f/2 és f/16 között állítható, 2 - 2.8 - 4 - 5.6 - 8 - 11 - 16 lépésekben, a rekeszmechanika pedig beugró-automata (Nikon vázakon).

Ha már rekesz és automatika, legyen bajonett is: a Nikon rendszer érdekességeit feldolgozó cikkből már megtudhattad, hogyan küzdött évtizedeken keresztül a japán gyártó azon, hogy generációváltás helyett toldozza-foldozza a Nikon F bajonettet. A szép elgondolás (teljes visszamenőleges keresztkompatibilitás az F mounton belül) mögött azonban csúnya valóság rejtőzik, ami a nikonos Helios esetére is igaz. Itt ugyanis a gyengébb gyártási minőségnek hála a rekeszgyűrű a felhelyezés után sokszor megszorítja a megfelelő (Ai kivitelű vagy újabb) Nikon vázak vonatkozó, bajonett melletti pöckét, így sem a fénymérés, sem a rekeszbeugrasztás nem lesz helyes. A dolog orvosolható a fém káva némi igazításával.

A lencserendszerről, ami 4 tagban tartalmaz 6 lencsét, már volt szó, az MC jelölés azonban megérdemel egy fél mondatot: multi coated, azaz több rétegű bevonatokat kapott, vélhetően pedig egy kicsit jobbakat is, mint a 40, 44 vagy 77 Heliosok, mert a szembefényeket sokkal jobb kontraszttal bírja.

Terepteszt

Mondjuk ez jelen esetben kevéssé terep, inkább víz volt, de a földrajztanárom erre azt mondaná, hogy az állóvíz is a domborzat része. Ehhez képest tőlem azt kérdezték föci érettségin, hogy mi Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye legfőbb produktuma, és a helyes válasz a szilvapálinka volt. Istenem, de fura visszagondolni azokra az időkre, amikor még létezett közoktatás… Na de ne kalandozzunk ingoványra, itt van nekünk ez a csodás nemzeti beltenger, aminek az összes partját sikeresen honfoglaltuk anno. Irány a Balaton!

Ennek az optikának pont annyira oroszos a képe a többi orosz obi között, mint amikor megiszol 6 vodkát, és meg vagy róla győződve, hogy szín józannak tűnsz, mert csak olyanok vannak a társaságban, akik már szintén megittak ugyanennyi rövidet. Aztán belép egy Zeiss vagy egy Pentax, és azonnal látszik a különbség. Szóval nagyon szerethető, de behatároltak a képességei.

Érdekes módon közelre sokkal erősebb az optika rajzolata, mint végtelen felé, ahol egyebek mellett szépen felfut a szférikus aberráció, ezért a tesztképeken a közeliek jellemzően teljesen nyitott rekesszel készültek, a távolabbiak pedig általában 2.8 és 5.6 között rekeszelve. Itt maga a teljesítményromlás nyitott rekesszel közelpontra és végtelenre:

Látod a maszatolást a tóról készült fotón, szóval ha a tárgytávod túl van a praktikus 8-10 méteren, akkor mindenképpen érdemes rekeszelni. De mennyire? A válasz az, hogy legalább f/4-re, ha a sarkokon is akarsz kapni valamit. A következő sor rendre 2 - 2.8 - 4 - 5.6 - 8 - 11 értékekkel készült, és jól látszik, hogy 2.8-on a sarkok még nem élednek fel, 4-en viszont már igen:

Itt már nem bírsz magaddal az izgalomtól, hogy kiderüljön: mennyire csavarja a hátteret a 81-es verzió a sima 44-eshez képest? A válasz itt, előbb a 81, aztán a 44:

Ugyanott álltam és ugyanúgy 0.5 méter volt a beállított fókusztáv, illetve ugyanolyan messze volt a háttér. A 44-esen azért tűnnek kicsit nagyobbnak a karikák, mert az 58mm, szemben a 81-es 50mm-ével. Szemfülesek észrevehetik, hogy ezért, és részben a képlet miatt is, a 44-es egy kicsit (de csak nagyon kicsit) jobban csavar, mint a 81H. Nem biztos, hogy ez élesben mindig látszani fog, de centivel méregethető.

Ami miatt érdekesebb és kicsit univerzálisabb játék ez, mint egy sima 44-es, az a szembefények kezelésének erőssége. Ebben kétségkívül sokkal jobb, mint a korábbi kivitelek.

Nyilván nem szerencsés fénnyel szemben fotózni, viszont sokszor a hangulatot és az atomszférát sokkal jobban visszaadja a kép, ha tartalmazza azt a tökéletlenséget, amit az adott helyzet is magában foglalt (és mondjuk attól volt olyan jó, például mint egy naplemente).

Itt sok képpel kapcsolatban megkaptam, hogy miért nem derítettünk; válaszom az, hogy drága a szállodai szoba plusz egy főnek, magyarul nem életközeli dolog nyaraláson tökéletes körülményeket teremteni, és távol is áll tőlem az a műfaj.

Azokban a helyzetekben, amikor a mélységéletlenség nem fontos és/vagy eleve tájképezel, a rekeszt érdemes 4-re vagy fölé tekerni, mert itt már szinte kompromisszummentes rajzot kap az ember széltől szélig.

A kromatikus aberrációra egyetlen képen sem szűrtem külön, és az meglepően alacsony mindenhol, így ez egy újabb plusz pont az optika teljesítményéhez.

Az SLR rendszerekre tervezett fullframe 50-eseknél szokásos 0.5 méter körüli közelpont ideálissá teszi az objektívet közelebbi portrék elkészítésére is. Plusz helikoiddal vagy macro tubokkal lehetne vele makrózni is, bár megfordítva vélhetően jobb teljesítményt nyújtana.

A végére szokás szerint az a balatoni nap, amikor nem volt jó idő - mert mindig van egy ilyen:

Summa summarum

Láttál mindent, így már csak annyi van hátra, hogy kipróbálj egy 81-es Heliost és eldönthesd, szereted-e vagy sem. Nekem nagyon bejött utazós optikának a lapos kialakítása, a nagyon szép közeli rajza és a jó bevonatai miatt. Tájképezéshez meg nem szabad elfelejteni, hogy rekeszelni kell 4-re vagy fölé, de ez talán nem akkora kompromisszum.

A 81H verzió könnyen beszerezhető, mellette létezik még 81M és 81 Automat jelölésű is. Ezek optikai képlete azonos a 81H verzióval, illetve az M is F bajonettes, csak a házuk más. A 90-es években a gyár újrabrandelte a terméket, és szintén azonos műszaki kivitelben Arsat 2/50 néven árulta tovább. A szériaszámok első két számjegye mindegyiknél megadja a gyártási évet, így a jelen tesztben szereplő példány 1991-ban készült, A netes híradások szerint ezeknél az objektíveknél is nagyobb a verziókon belüli gyártási szórás, mint a verziók közötti, de ezért imádjuk az orosz optikákat.

Ha maradt kérdésed a típussal kapcsolatban, esetleg vele készült képeket mutatnál, várunk szeretettel a Vintage Pub virtuális kocsmájában.

Szervizeléssel kapcsolatban fordulj hozzám bátran a szerelőműhelyben.

A fény és a Heliosok legyenek veletek!