Kis pontosítás: a legtöbb Rodenstock vetítő jó: jó arra, amire tervezték. Viszont a Heligonok többsége XR jelöléssel fut, vagyis a röntgen tartományra készítették őket. Persze lehet velük fotózni, csak olyan “festői” eredményeket kapunk, mint amilyet a 68mm-es kivitel tesztjében is láthattatok. A mai alanyunk azonban ehhez, és az eddig adaptált vetítőkhöz képest is egészen más.

A nemes egyszerűséggel csak 4401-333-824 névvel futó Heligonra sem fényerőt, sem semmilyen más adatot nem írtak fel, így saccolnunk kell. Tippre (és más netes források alapján) kb. 1.6-os a legnagyobb elérhető blendenyílás, és ez már önmagában érdekes portréoptikává teheti, van azonban még két dolog, ami miatt foglalkozni kezdtem vele.

Az egyik az, hogy kiváló rajzolatot és kontrasztot ad, kifejezetten szép képi világgal. Erre számtalan példát mutatok majd az építési részt követő tesztsorozatokban, lehet kezdeni izgulni.

A másik, hogy fullframenél nagyobb szenzort is lefed, így ideális választás akár GFX-re adaptálni. Az adaptáláshoz még egy lényegi infó: hála annak, hogy nem röntgenoptika, a bázistávolsága is “normálisabb”, kb. 30mm, vagyis bármilyen MILC rendszerre kényelmesen felhelyezhető.

De mi van a motorháztető alatt? Ilyet is ritkán írok, de elsőre pontosan nem tudtam megmondani, ugyanis a középső, nagy vastagságú optikai elem két ilyen vetítő esetén sem volt hajlandó kijönni a fém házból (van még mögötte egy kisebb lencse, emiatt hátulról sem lehet kinyomni), ezért csak egy töredékes ábrám lett.

Később ezen az oldalon találtam egy képet a dobozáról, illetve az optikai sémájáról, ami ezek szerint egy módosított Ernostar. Abban nem vagyok biztos, hogy az ábra pontosan a kérdéses Heligonról készült, ezért kezeljétek fenntartásokkal, de nagyon valószínű, hogy az elrendezés ehhez hasonló:

Barkácspercek

Az átépítés használható objektívvé közepesen nehéz kategória. Attól függően, hogy mire adaptálod, szükséged lesz hozzá egy végbajonettre, egy távtartó elemre, egy 25-55mm M65-ös helicoidra (ez természetesen lehet hosszabb vagy rövidebb is, az elvárt legkisebb fókusztávolság függvényében), egy 52-58mm step-up ringre, illetve ha szeretnéd házazni az optika elejét is, akkor egy 58-82mm step-up gyűrűre és két darab 82mm-es fém fényellenzőre, meg közéjük egy 86-82mm step down gyűrűre. (Ha kisebb szenzorra építed az optikát és így kisebb az érzékelt képszög, akkor használhatsz több/hosszabb ellenzőt is, hiszen nem fognak vignettálni - erre még visszatérek a teszt részben.)

A képeken ezüst színű alkatrészeket látsz, de ez ne tévesszen meg: gyárilag a többségük fekete, az átalakítás részemről csak design célokat szolgált.

Az M65-ös helicoid hátsó felére tekered a távtartó elemet (a képen piros műbőrrel borított gyűrű, egyébként egy 8mm vastag M65-M65 tube), aminek a vastagsága attól függ, hogy milyen rendszerre dolgozol (ezzel állatod be a pontos bázistávolságot). A távtartóra jön a végbajonett, ami jelen esetben GFX - M65 adapter, de értelemszerűen ez is a célrendszertől függő alkatrész.

Az 58-82mm step-up gyűrűre tekered rá hátra az 52-58mm-es gyűrűt, ebbe tudod rögzíteni magát az optikai blokkot (hátulról ütközésig belemegy a gyűrűbe). A gyári blokkon nem kell módosítást végezned. A rögzítéshez fúrhatsz 90 fokonként három csavarhelyet oldalt az 52-58 step-upon, de az epoxis módszer is tökéletes lehet (vagy az időjárás-állósághoz mindkettő egyszerre). Az ábrán a harmadik gyűrű (fekete műanyag közvetlenül az optika után) csak távtartó elem, segít beállítani a végső és pontos bázistávolságot.

Az eljegyzésen átesett optikai blokk hátsó szekcióját érdemes matt fekete festékkel kifesteni, ezzel elkerülendő minden felesleges visszatükröződést és becsillanást. Sose feledd, hogy a szenzorok felülete sokkal fényesebb a filmhez képest, így maga a szenzor is okozhat kellemetlen hibákat, ha van olyasmi az objektív belső szerkezetében, amit visszatükrözhet.

A gyűrűkkel felszerelt optikai blokk csavarokkal fog csatlakozni a helikoidhoz, mégpedig a korábbi adaptálós cikkekben már bemutatott módon: a 82mm-es step up gyűrűre három lyukat kell fúrnod oda, ahol a helicoid tetején levő három kis csavar van. Utóbbiakat ki kell szedned, és kicsit hosszabbakkal helyettesíteni, amik immár nem csak a helicoidot tartják össze, de hozzáfogják a 82mm-es step-up gyűrűt (és a hozzá kapcsolódó kisebb gyűrűt és az optikai blokkot is). A jobb időjárás-állóság okán a helikoid teteje és a 82-es gyűrű közé kerülhet egy gumi tömítő réteg vagy vékonyan epoxi.

A fentiekkel igazából kész a fényzárt, használható optika. Ha pontosan dolgoztál, akkor megvan a helyes végtelen (bázistáv-beállítás) és a pontos képsík is.

Amennyiben tovább akarod csinosítani frissen elkészült kedvencedet, a 82mm-es gyűrű szabad felső menetébe csavarhatsz egy vagy több 82mm-es fém fényellenzőt (a képen kettőt látsz, őket egy pirosra átfújt 86-82mm-es step-down gyűrű és egy acélból készült, szintén pirosra fújt logo elem fogja össze). Ezek óvják az optikai blokkot, emellett fényellenzőként és standard 86mm-es front menetként is szolgálnak szűrőknek és kupakoknak.

A fenti módszerrel egy jó fogású, kényelmesen használható optikát kapsz, ami enyhén orrnehéz, a fókuszmechanika pedig az optikai blokk hátsó szekciójához esik. A 25-55mm-es helicoiddal a fókuszút végtelentől 1m-es közelpontig alakul, ami jó érték ezen a gyutávon, de természetesen hosszabb mechanikával és/vagy utólag beiktatott macro tubokkal tovább csökkenthető.

Készítettem egy másik példányból egy Sony-E bajonettes verziót (ezen igazából cserélhető a végbajonett, így lehet Nikon Z, Canon RF, Fujifilm X, MFT, Sigma L, stb. is).

Mivel itt a hátsó illesztésnél elég az M42 menetszélesség (fullframen ez nem árnyékol be, GFX-en már megtenné), ez a legkisebb házazás (szélességre), amivel megépíthető az optika. A hosszabb M52-M42 36-90mm helikoiddal a közelpont 50cm-ig jön le.

Játszótér

A tereptesztet egy Fujifilm GFX 50S II vázon végeztem. Művünk szépen kirajzolja a nagyobb szenzort, így sem fullframen, sem APS-C-n nem lesz gondja. GFX-en egy kb. 80mm f/1.4 fullframe ekvivalens optika képét kapod, APS-C-n pedig kb. 150mm f/2 fullframe ekvivalenst. (A gyutáv a valóságban természetesen soha nem változik, csak az érzékelt képszög.)

Azt azért érdemes észben tartani, hogy az optika súlya kereken 1 kg, ami a 820 grammos GFX vázzal együtt már majdnem 2 kg, szóval karra kell gyúrni.

A képek nagyrészt vágatlanok, beállítás csak színek tekintetében történt, minimális portré retussal. A háttér és minden más képi/atmoszférikus elem pontosan olyan, amilyet az optika saját erejéből tud produkálni. CA és vignett sincsen szűrve.

Azonnal jól látszik, hogy vignettálás alig van, a kép nagyon kontrasztos, a rajzolat pedig a képmező nagyobb részén kiváló (szépen kirajzolja a GFX váz 50 megapixeles szenzorát, ez pedig pixelnagyságban és sűrűségben kb. egy A7IV gép 33 megapixeles képérzékelője tulajdonságainak felel meg /a Sony szenzora előtt mások a rétegek, így lehetnek eltérések a teljesítményben/).

Az egyetlen olyan leképezési hiba, ami azonnal szemet szúr, a direkt és erős szembefényben tapasztalható erős szivárvány ív. Ezt tudod csökkenteni, ha addig teszel fényellenzőket az optikára, amíg azok nem vignettálnak (ez az eltérő érzékelt képszögek miatt más nagyságot jelent GFX-en, fullframen és APS-C-n), de a GFX esetében nem tudod teljesen kivédeni a jelenséget. Használhatod persze képi elemként, ahogy Orsi fenti sorozatában tettem. Elvégre a fotózás egy kreatív sport, a vetítőoptikázás meg aztán pláne komfortzónán kívüli dolog.

Készítettünk egy fekete-fehér sorozatot is Orsival (ő egy másik Orsi, ne keresd a hasonlóságot), itt pedig az utómunka során a görbézéssel sikerült még jobban rájátszani a lágy háttérkezelésre és a téma-háttér(/előtér) finom átmenetére.

Mivel már tisztában voltam az erős szivárvány flare jelenségével, itt azt tudatosan kerültem. Nem került a képmezőbe direkt szembefény, mert míg egy eleve lilás-rózsaszínes sorozatnál (lásd előző) jól tud állni a képeknek, egy FF téma esetén már vigyázni kell vele.

Használati tapasztalatként még megemlíthető, hogy a nagy fényerő és a manuális fókusz igényel némi gyakorlatot, de összességében kényelmesen és jól bűvölhető az objektív, különösen a ma már természetesnek tekinthető fókuszsegédekkel (élőképbe nagyítás és/vagy élkiemelés).

Summa summarum

Mindent egybevetve biztos, hogy ez a Rodenstock vetítő állandó eleme lesz a középformátumot is lefedő vetítőim sorának, emellett komoly fegyvertényt jelent akkor is, ha portréra van szükség. A 100mm-es gyutáv viszonylag ritkább kategória a vintage világban, ráadásul igazán jó fényerővel csak a Nikon Nikkor Ai-S 1.8/105 illetve a Canon nFD 2/100 jönnek szóba, előbbinek azonban elég lágy a képe nyitva, utóbbit pedig csillagászati árakon adják.

Apropó árak: a büdzsé úgy néz ki, hogy (nehezen tippelhető elem jön) a vetítő ára jellemzően 80-120.000 forint között mozog, az építéshez szükséges alkatrészek értéke pedig a GFX kivitel esetében kb. 35-40.000 forint (ez lehet kevesebb kisebb szenzoros MILC-ekre adaptálásnál és/vagy más házazás esetén). Borsos számla, és ebben természetesen még nincsen benne az építésre szánt idő és energia.

A másik kisebb bökkenő a típussal kapcsolatban az, hogy nagyon ritkán bukkan fel eladó példány és nehéz kiszűrni az XR változatok közül, hiszen azok is Heligon jelöléssel futnak. Sokszor és sokat kell túrni az eBay-t, mire talál az ember megfelelő példányt.

Ha maradt kérdésed a típussal kapcsolatban, esetleg vele készült képeket mutatnál, várunk szeretettel a Vintage Pub virtuális kocsmájában.

Adaptálással, szereléssel kapcsolatban fordulj hozzám bátran a szerelőműhelyben.

A fény és a Rodenstock legyen veletek!