Talán a Leningrad Optical Mechanical Association falai között sem gondolta volna soha senki, hogy a LOMO PO503-1 óriásvetítő egyik példánya egyszer majd fa burkolatot kap. Pedig éppen ez fog történni: az üveg külsejű optika ötlete és megvalósítása után érkezik a lombkoronasétányok új sztárja, tartsatok velem!

Történeti előzmények

Akár szovjet, akár LOMO optikákat, akár óriásokat keresel a tudásbázisban, szép számmal találsz ilyet. A 35mm-es film és az azon helyet foglaló fullframe kocka vetítésére alkalmas nagyságú vetítőobjektívek közül a 35KP 1.8/140, az OKP 1-100-1 1.8/100 és az OKP6-70-1 1.8/80 lehet érdekes, mert felépítésben és az adaptálhatóság módjában ezek hajaznak leginkább mai alanyunkra. Van itt persze édestesó is, hiszen a LOMO PO501-1 2/100 ugyanaz a sorozat és ugyanaz a kiképzés. Mivel tőle anno csodás képeket kaptunk, joggal remélhetjük, hogy az eggyel nagyobb testvére is szépen fog muzsikálni - ezúttal nagyobb szenzoron.

Az optikáról

A blog egyik lelkes olvasója és követője juttatta el hozzám a LOMO PO503-1 120mm f/2 jelölésű objektívet azzal a kéréssel és megkötéssel, hogy faragjak belőle használható optikát. Szinte szó szerint ez fog történni. Emberére akadt, mert láttam fantáziát a fullframehez szükségesnél nagyobb képkört is vetítő óriásban.

Maga az optika gyári állapotában egy kb. 1 kilós fém cső, aminek 78mm az átmérője, ennek megfelelően pedig az optikai elemek is jó nagyok benne:

A belseje 6 lencsét tartalmaz 4 tagban, mindegyik tag önálló fém tokozásban csúszik a csőbe. Ez az anyagot nem spóroló megoldás súlyának fő oka. Középen egy távtartó választja el az első és a hátsó lencseblokkot, a cső elején pedig a nameplate, végén egy leszorító gyűrű tartja a helyükön őket (mindkettő kicsavarható).

A bázistávolság valahol 50-60mm környékén van, a ház viszonylagos szélessége azonban okoz némi fejtörést. Ez a nyers rögvalóság, ebből fogunk dolgozni.

A feladat

A feladatunk az, hogy zárt és precízen mozgó fókuszmechanikával lássuk el ezt az óriást, meg egy olyan csatlakozással, amivel felhelyezhető valamilyen korszerű fényképezőre. Fényrekesz ebben az adaptálásban nem lesz, egyrészt mert ez bonyolítaná a folyamatot, másrészt meg mert ez - adatai alapján - leginkább egy fényerős portréoptika, amit minek rekeszeljek?

A célrendszer és a lehetőségek

A látszólag nagy bázistávolság megengedne ugyan akár egy M42-es adaptálást is, azonban ezt két okból is elvetettem. Egyrészt a ház teljes szélessége még az M65-ös mechanikákba sem illik bele, így a fókuszmechanikába süllyesztés nem lehetséges. Ezt tudva már látszik az is, hogy kevés a hely az elképzelt csatlakozás és az optika eredeti hátulja között (végtelen esetén kb. 50mm-es optika-szenzor távolsággal és az M42 rendszer 45.46mm-es bázistávolságával számolva alig maradna hely).

A másik ok az, hogy a vetített képkör nagyobb, mint a fullframe, amit egy M42 csatlakozás belső, kb. 40mm-es átmérője vélhetően beárnyékolna. Viszont ha már van nagy képkör, miért ne lehetne az objektív GFX-képes? A GFX vázmélysége egyébként is csak 26,7mm, így több hely marad a mechanikának.

Úgy tűnik, hogy van egy tervünk: valahogyan egy M65-M65 mechanikára (ez a még sorozatgyártásban és viszonylag olcsón elérhető legnagyobb befogadó átmérővel rendelkező helikoid) kell rögzíteni az egész optikát, hogy viszonylag nagy belső átmérőkkel rendelkező elemekkel tehessük fel egy nagy, 44*33mm-es szenzorra.

Az adaptálás menete

Szokás szerint kezdjük azzal, hogy megmutatom a "minimális" csomag elemeit, vagyis azokat az alkatrészeket és módszereket, amik ahhoz kellenek, hogy a vetítőoptikát használható objektívvé tedd. Ez úgy néz ki, hogy szükséged lesz egy:

• M65-GFX adapterre, ami az M65 menetű fókuszmechanika és a GFX váz között teremt kapcsolatot
• M65-M65 25-55mm helikoidra, aminek segítségével precízen mozgatható előre-hátra az optikai blokk
• 55-65mm szűkítőgyűrűre a helikoid felső, 65mm-es menetébe
• 55-82mm step up ringre, ami a szűkített helikoid menet és az optikai blokkot befogató 82mm-es hoodot kapcsolja össze
• 82mm-es fém fényellenzőre, amiben bele tud csúszni a vetítőoptika eredeti háza
• pár csavarra, amik oldalról a 82mm-es fényellenzőbe rögzítik a vetítőoptikát
• egy alátét gyűrűre, amivel beállítható a vetítőoptika házának pontos bázistávolsága

Ezeket viszonylag egyszerű összeszerelned: a GFX - M65 adaptert felcsavarod az M65-M65 25-55mm helikoid apás végére. A helikoid anyás végébe belecsavarod az M65-55mm szűkítőt, abba az 55mm - 82mm step up gyűrűt, utóbbiba pedig a 82mm-es fém fényellenzőt. A fényellenzőbe egy olyan vastag alátét gyűrűt érdemes tenni, amivel (a helikoid teljesen zárt állapota mellett) a vetítő addig tud hátrafelé csúszni az ellenzőben, hogy elég közel kerüljön a szenzorhoz a végtelen fókusz eléréséhez. Ezt egyszerűen ki kell tesztelned a saját alkatrészeiddel.

Ha a megfelelő pozíció megvan, akkor a vetítőből érdemes kipakolni a belsejét, majd oldalról pár csavarhelyet fúrni a 82mm-es ellenzőbe és az optika házába. Ezekkel atombiztosan egymáshoz rögzíthető a kettő. A jobb időjárás-állósághoz érdemes szigetelést tenni a vetítőoptika eredeti háza és a 82mm-es fém ellenző közé.

Később minden alkatrészt szét lehet majd csavarni, tehát az egész építés teljesen moduláris. Ez jól jön, ha az objektívet lencséire kell bontani tisztításhoz.

A "fullos" csomag annyiban tér el a basic adaptálástól, hogy egyrészt a fekete alkatrészeket fém színre alakítottam, másrészt az optika elején a nameplate fölé egy 77-82mm step up ringet is rögzítettem, hogy lehessen az optikát ellenzőzni, szűrőzni. Azért, hogy a fronton levő alkatrészek vastagsága kövesse a ház vastagságát, használtam még egy 82-77mm step down ringet, és egy ebbe csavart 77mm-es fém fényellenzőt is.

A vetítő eredeti háza emellett fa burkolatot is kapott. A természetes anyag használatának igazi nagymestere Sajtos Lajos, aki fontos inspirációs forrásom volt a projekt során. A megvalósításhoz egy kb. 0,3mm vastag fa lemezt (inkább lapot) használtam. Mivel a tökéletes felhelyezésnek több buktatója is van, leírom a tapasztalataimat. Egyészt a fa lemez alapállapotban nem hajlik eléggé, ezért előbb forró vízbe áztattam, majd egy hasonló átmérőjű borosüvegre tekerve hagytam megszáradni. Így a formája kunkorodott és követte a vetítőoptika házának alakját.

Másrészt a vetítő külsejére való felragasztáshoz nem szabad vizes alapú faragasztót használni, mert a gyenge minőségű fém ház azonnal rozsdásodni kezd, ami átlátszik a vékony fa anyagon is. Helyette érdemes epoxyval dolgozni, ami egyébként erősebb is. A felragasztás után a faanyag találkozásánál egy díszcsíkot alkalmaztam, ami az optika aljára, lefelé került.

A natúr fa anyag vöröses pácolást nyert, amire matt akril lakkal vittem fel több réteget, hogy védett és ellenálló, illetve vízlepergető is legyen a kész mű, ugyanakkor ne veszítse el a fa természetes tapintását sem.

Felkerült az acél hispan logo is. A teljes művelet alatt az objektív belseje ki volt pakolva, egyrészt hogy könnyebb legyen a henger, másrészt meg hogy ne sérüljön az üveg.

Utolsó lépésben a belső felületek matt fekete festést kaptak, hogy a fényvisszaverődést minimalizáljam, és javuljon a kontraszt is. Az objektív ezzel használatra készen van, mehetünk ijesztegetni a környezetünket!

Terepteszten a fabálna

A tesztképeket minden esetben egy Fujifilm GFX 50S II vázon vettem fel, így a teljes, 44*33mm-es szenzor képét látod. Nincs akadálya annak, hogy ezt az objektívet fullframen használd (ha arra adaptálod), ebben az esetben az itt látottakhoz képest kicsit kisebb lesz a képszöged. (Átszámolva ezeket a fotókat fullframere nagyjából egy 100mm f/1.8 objektív képi világát látod).

A cikk elején már emlegetett LOMO PO501-1 2/100-hoz képest nagy meglepetések nem fognak minket érni a képminőség tekintetében. Felépítése miatt ez az optika közelebb áll a hagyományos objektívekhez, ezért nem effektobiként viselkedik, ahogy számtalan más vetítő. Sokkal inkább saroktól sarokig korrekt képminőséget kapunk tőle.

Az optika megbirkózik a GFX szenzorral, és a sarkok felé sem esik sokat a rajzolat minősége.

Mivel a vetített képkör igazából még a GFX-nél is nagyobb kicsit, ezért a saroksötétedés a nagyobb szenzor ellenére sem jelentős.

A "normál" képi világ további előnye, hogy a háttérkezelés inkább krémes és kellemes, semmint karakteres, ami a nyugodt portréknak szintén kedvez. Ráadásul mivel a képminőség az egész képmezőn elfogadható, itt nem muszáj középre komponálnunk úgy, ahogy azt a legtöbb vetítő esetében meg kell tennünk.

Szabi kolléga kitartóan cipeli velem ezeket a súlyos őrületeket, de megígérem az olvasóknak (meg neki is), hogy az elkövetkező vetítőoptika-adaptálások között lesznek jóval kevésbé súlyos darabok is.

A héttérhez tartozik az is, hogy a bokeh-karikák szintén inkább a hagyományos képi világ felé húznak: kis pengető-torzítást mutat az alakjuk a sarkok felé, emellett karakteresen elválnak a háttértől, de nem zavaró az önálló peremük.

Kromatikus aberráció a lehetőségekhez képest nem nagy, ami az 1-2-2-1 lencserendszernek és a bevonatoknak is köszönhető. Szintén emiatt a szembefényekre és a becsillanásokra is jóval kevésbé érzékeny az optika, mint egy egyszerűbb felépítésű vetítő.

A közelpont valahol 60-70cm környékén van, ami ehhez a gyújtótávhoz képest teljesen kényelmes. Ráadásul a rajzolat a kisebb tárgytávolságok felé sem csökken. Nem ez lesz a kedvenc makró optikád, de azért nem kell kétségbeesned, ha virágot látsz.

A konstrukció méretéből és súlyából adódó hiányossága, hogy jelentősen orrnehéz, ezért nem a világ legkényelmesebb objektívje. Szinte a teljes tömeg a fókuszmechanika kezelőszervén túl helyezkedik el, ezért azt néha nem könnyű forgatni, valamint magát az optikát tartani. Ez nem a könnyed séták kényelmes felszerelése, az egyszer biztos.

Summa summarum

A LOMO és/vagy PO, 35KP jelölésű szovjet vetítőoptikákról jót és rosszat is lehet mondani. Képminőségük általában meglepően jó, ff-nél nagyobb szenzorral is megbirkóznak, sokféle van belőlük és jók a bevonataik. Másfelől a legtöbb igen nehéz, méretük miatt problémás az adaptálás, és sokszor nem is olcsók.

A PO503-1 sem képez a fentiek alól kivételt. Nagy előnye lehet a GFX rendszert használók számára, hogy költséghatékonyan szerezhetnek egy 44*33-as szenzort is lefedő, viszonylag nagy fényerejű, jó képminőségű portréoptikát, ha vállalják a manuális fókusz és a súly jelentette kihívásokat.

Ha van egy ilyen objektíved, de technikai problémád akadt vele vagy adaptálni szeretnéd, támadj meg a szerelőműhelyben.

Ha tapasztalataidat vagy képeidet osztanád meg velünk, vár a Vintage Pub virtuális kocsmájának lelkes közössége.

A fény és a LOMO legyen veletek!