Nem röhög: a címen kívül a tartalomnak is komoly köze lesz a Kőbányaihoz, de mielőtt leszürcsöljük a virtuális sörhabot, körüljárjuk kicsit a dolgokat. Az a helyzet ugyanis, hogy cikkem alanya, a 2.4/60-as Pentacon AV vetítőobjektív teljesen megtévesztett: elhitette magáról, hogy testvéreihez hasonlóan ez is egy triplet, és így is mutattam be az érkezéséről készült videóban. Nagyobbat azonban nem is tévedhettem volna...
Amit a Pentacon AV vetítőkről tudnod érdemes: a blogon járt már a klasszikus 2.8/80-as, a 2.8/100-as, és a 2.8/150-es is. Ezeket főleg azért kedvelik a fotózás világának békés népei, mert triplet rendszerűek, azaz három független lencsetaggal dolgoznak. Képesek leutánozni a manapság aranyáron kapható 2.8/100-as MOG Trioplanok képét, ezért ha olcsón szeretnél szappanbuborékos bokeh-karikákat, akkor egy ilyet érdemes szerezned és adaptálnod.
De mi az a vetítőzés, és mik voltak eddig?A 2.4/60-as verzióról sokáig nem is tudtam. Szokásos eBayes kutakodásaim során akadtam egy dobozos példányra. Mind a fényereje, mind pedig a gyújtótávolsága furcsa volt, ezért azt tettem, amit bárki tenne: megrendeltem.
Külseje alapján joggal számítottam rá, hogy ez is egy műanyag házas triplet, amit diavetítő gépekben használtak, így arra gondoltam, hogy egyszerű lesz adaptálni. A helyzet azonban kicsit másképp alakult...
Egyrészt optikai képlete alapján ez nem triplet: “hagyományos” első és hátsó lencsecsoportot tartalmaz, amik önálló blokkokban kitekerhetőek az optika házából, és 1-2-2-1, azaz 6 lencsét 4 tagban tartalmazó felépítéssel rendelkeznek. Ez a Pentacon AV-k világában rendhagyó.
Másrészt a házazás sem műanyag, bármennyire is annak tűnik: az egész az utolsó centiig fémből van. Ez okozott később némi fejtörést, ugyanis a külső átmérője 54mm körül van, vagyis ezt csak jó nagy mechanikába és méretes házba lehetett volna adaptálni, amit a lencserendszer mérete nem indokolt. De ne szaladjunk ennyire előre...
Ha fényképezni szeretnénk az objektívvel, akkor nincsen más dolgunk, mint adni neki egy precíz fókuszmechanikát és egy olyan csatlakozást, amivel fel tudjuk helyezni modern MILC vagy DSLR gépekre is.
Fókuszhelicoidokból jellemzően 42, 52 és 65mm belső átmérős példányokat lehet emberi áron beszerezni. Hogy melyikre van szükség, azt többnyire az adaptálandó objektív házának mérete határozza meg. Az 54mm külső átmérővel bíró 2.4/60-as Pentacon látszólag csak a 65-ös mechanikába férne bele, ilyen széles optikát viszont nem akartam építeni, ezért úgy döntöttem, hogy a fém házazásból lemarok kívülről pár millimétert, hogy az 52-es mechanikába is beférjen.
A házazásnak nem csak a széléből martam le, hanem az elejéből és a végéből is. Tettem ezt azért, hogy a hátsó lencsecsoport bele tudjon süllyedni egy M42-es csatlakozás kb. 40mm-es belső átmérőjébe. Méréseim alapján ugyanis az M42 csatlakozás tűnt a leginkább elérhetőnek. Ezt szeretem, mert egyszerű, univerzális és szinte minden digitális rendszerre adaptálható.
A megdolgozott ház immár kompatibilis volt a terveimmel, amik az alábbi alkatrészeket igénylik, ha te is építenél egy ilyen csodát:
[X] hirdetés
Nem nehéz, ugye? A “basic” változathoz tehát csak arra van szükség, hogy a vetítőoptikát egy 52-67mm step up gyűrű belső felébe rögzítsd (ügyelve a helyes bázistávolságra és az optikai tengelyre a precíz képsík miatt), majd pedig a kész alkatrészt belecsavard a 25-55mm-es végállások között közlekedő fókuszmechanikába. Ennek M42 végét bármilyen M42 adapterrel bármilyen digitális vázra felteheted.
Van egy használható objektíved, azonban nyilvánvaló, hogy az igazán elvetemültek itt nem állhatnak meg. Volt már a blogon fa borítású és üveg házazású vetítőoptika, ideje egy sörösdoboznak is!
Sokáig kutakodtam a megfelelő márka/design után, míg egy áldásos pillanatban belém csapott a felismerés: ehhez a projekthez Kőbányait kell használni! Egyrészt a jutalom a nap végén annyira tökéletes szlogen, hogy keresve sem lehet jobbat találni, másrészt állandó modellem, Zsófi kedvenc söre is ez, így kiürítettünk pár darabot, szigorúan csak az alkatrészek előállítása végett.
Mivel ezek már visszaváltós kivitelek voltak, vesztettünk sokszor 50 forintot. Komoly áldozat!
A választott doboznak aztán levágtam a felső részét, belülről pedig megerősítettem ipari ragasztóval, mert maga az alu doboz nem bírná sokáig a fotózásokkal járó strapát. A ragasztásnak belül egy 55mm-es fém fényellenző adott formát (és további stabilitást).
A tetejének peremét finoman elcsiszoltam, hogy leessen a záró rész, majd utóbbinak a helyére egy 55-52mm step down ring került, hogy egy standard 52mm-es menetet kapjak kupakok és más eszközök illesztéséhez. A kiszedett dobozfelsőt beragasztottam egy 52mm-es szűrőbe, így rácsavarható és teljesen autentikus kupak is létrejött az optikához.
A végén az első-belső és hátsó-belső részek matt fekete festést kaptak, hogy mindennemű visszatükröződés és felesleges becsillanás eliminálva legyen a szerkezeten belül.
A szerkezet két részben moduláris: az M42 menetre konvertált optikai blokk a design házazással könnyen lecsavarható a 25-55-ös mechanikáról akár tisztításhoz, akár cseréhez (az objektív mindkét blokkja kicsavarható külön elölről és hátulról). A 25-55 mechanika cserélhető akár vastagabb, 36-90mm-es verzióra is, ha az ember makrózni akar az objektívvel.
Nem állítom, hogy nem ment el feleslegesen sok idő a design kialakítására, és joggal mondhatjátok, hogy az optika műszaki értékét ez nem növeli, viszont aligha tagadható tény, hogy az élvezeti faktort az egekbe emeli!
Lehet rajta izgulni, hogy a következő adaptálás milyen speciális külsővel fog majd csatlakozni az elmebajos alakulathoz...
Ahogy korábban említettem, az objektív standard M42 véget kapott, így bármilyen M42 adapteren vagy régi M42-es vázon is kiválóan működik. Lehetne vele akár filmre is fotózni ezzel a csodálatos kis Spotmaticcal, ha milliomos lennék.
Sokkal érdekesebb azonban, hogy az objektív lefedi képpel a 36*24-nél nagyobb, 44*33-as GFX szenzort is, így a tesztképek mindegyike vágatlan GFX lesz egy GFX 50S II vázzal. A képeken csak görbéket és színeket módosítottam, más beavatkozás a képi világba nem történt.
Először adózzunk egy pillanatra a figyelemre méltó rajzolat előtt. Középen egészen elképesztően szépen rajzol az 50 megapixel ellenére is, és azt kell mondjam, hogy a sarkok felé is keveset esik a teljesítmény (különösen ha számításba veszed, hogy itt a "sarok" már jóval egy fullframe kocka képén kívül esik).
Ez a Pentacon AV vetítő tehát köszönőviszonyban sincsen a tripletes tesók maszatolásával. A rajzolata éles, karakteres és a lehetőségekhez képest kontrasztos is.
Ami a saroksötétedést illeti, abból tapasztalható egy kevés, de megint csak hozzá kell tenni, hogy a tervezettnél nagyobb képkört veszünk igénybe, így ha ugyanezeket a mutatókat fullframere nézed, akkor azt mondhatjuk, hogy egészen minimális a saroksötétedés (a sárga téglalap jelöli a fullframe kockát a GFX-hez képest):
Ezzel az építéssel a közelpont kényelmesen alacsony, 0,5 méteren belül esik, de ez az adat csak a használt mechanika munkaútjától függ, tetszés szerint csökkenthető.
Bár a körülmények nem voltak kifejezettel ellenfényesek, a szokásoshoz képest a kontrasztvesztés és a kromatikus aberráció is egészen elhanyagolható.
De lehet-e vele portrézni? Nem csak lehet, kell is!
Amit a 44*33-as szenzoron képi világként látsz, az felszorozva kb. egy 48mm f/2-es fullframe optika produktumának felel meg. A közelítés persze torzít, és a 60mm-es gyutáv mindig 60mm marad, de a nagyobb szenzor miatt más képszöget kapunk (szélesebbet).
Mivel nem bődületesen nagy fényerőről beszélünk, a digitális segédletekkel együtt nagyon könnyű élesre állítani, öröm az optikával dolgozni.
Sajnos most csak egy rövidebb Római partos tesztkörre volt idő, aminek a végén természetesen szisszentettünk egy Kőbányait!
A Pentacon AV60-as gyutávját és fényerejét tekintve nem tűnik speciálisnak vagy érdekesnek. Különlegességét inkább az adja, hogy a Pentacon vetítők sorában ez nem klasszikus triplet, emellett a rajzolata kiemelkedően szép, és lefedi képpel a fullframe vagy annál nagyobb GFX szenzort is. Adaptálása nem bonyolult és megoldható MILC gépek mellett tükörreflexesekre is.
Az optika árát nehéz belőni, 20.000 és 60.000 forint között is láttam már példányokat. Az adaptálás anyagköltsége kb. 20.000 forint, így (ha az időt és energiát nem számoljuk) egész olcsón használható optikát lehet belőle építeni.
Ha van egy ilyen objektíved, de technikai problémád akadt vele vagy adaptálni szeretnéd, támadj meg a szerelőműhelyben.
Ha tapasztalataidat vagy képeidet osztanád meg velünk, vár a Vintage Pub virtuális kocsmájának lelkes közössége.
A fény és a Pentacon legyen veletek!
Legyél te is a vintage univerzum hőse! A tudásbázis anyagai ingyenesek és mindig azok is maradnak majd. Viszont a weboldalnak és minden hozzá kapcsolódó csatornának vannak fenntartási költségei. Ha szeretnéd segíteni a régi objektívek megmentését és bemutatását célzó munkámat, hozzájárulhatsz egy általad választott összeggel. Az egyszeri támogatást PayPal.me segítségével biztonságosan tudod elküldeni, vagy lehetsz folyamatos támogató is:
Köszönöm, hogy segítetted a tudás terjedését! Ha a megjegyzés rovatban megadtad a nevedet is (nem kötelező), szerepelni fogsz a hősök között: Rostás Csaba, Kováts Péter, Szász Márton, Hunyadi Áron, Tipold Gábor, Gyarmati Balázs, Tamás Éva, Zsoldos Tibor, Hajdu Máté, Horváth Kitti, Szlávik József, Tordai László, Keserű Gergő, Keresztes László Péter, Somogyi László, Rácz András, Szántó Sándor, Zubán Gergely, Erhardt Balázs, Kovács Attila, Magyar Antal, Szabó József, Máté Gyula, Boros András, Vaszkun Gábor, Erhardt Balázs, Kirner Richard, Tímea Bokodi, Káposztás Viktória, Bóka Zsuzsa, Hargitay Zoltán, Koncz Benő, Zubán Gergely, Josef Tiglezan, Gábor Balázs, Papp György, Bakos Béla, Mészáros Tamás, Kiss Péter Kálmán, Markus Holopainen, Szommer Tomi, Juhász George
Ha maradt még bármi kérdésed, vagy elmondanád véleményedet, várunk a Vintage Pubban és a blog facebook-oldalán.
A kép cikkanyagának összeállításában és véleményezésében köszönöm a kitartó segítséget Eszternek és Tóth Gábor Szabolcsnak. A nyersanyag előálltásában köszönöm Zsófi segítségét. A kódolásban nyújtott segítséget köszönöm Pintér Zsoltnak.
A cikk szerzője 2011-ben kezdett fotózni. A mai napig abszolút amatőrnek vallja magát, aki sokkal inkább az alkotás öröméért, mint bármilyen javadalmazásért dolgozik. Végigjárta a digitálisok ranglétráját (350D, 20D, 50D, 5DMII, A7, A7II, A7III, GFX 50S II), de egyre többet játszik analógokkal is. Időközben rájött, hogy az optika sokkal fontosabb, mint a váz. Valamiért ösztönösen szereti a mirrorlesst és a minél egyszerűbb, de agyafúrtabb megoldásokat. Saját magára a "géptulajdonos" megjelölést szereti alkalmazni, ami jobban lefedi technikai részletek iránti rajongását. 2021-ben okleveles fotográfus lett, legyen ez akár jó, akár rossz dolog.
Manuális objektívekkel 2014 eleje óta foglalkozik, 2015-ben pedig összegyűjtötte és letesztelte a legtöbb elérhető árú 50mm-es optikát. Nem csak gyűjti, de szereti, javítja, és használja is objektívjeit, hiszen a vitrinben tartott felszerelésnek csak ára van, nem pedig értéke. Ha hívják, örömmel osztja meg tapasztalatait és élményeit személyesen is élő előadásokon vagy a vintage pub személyes találkozóin, ezen felül pedig szorgosan építi az online is elérhető tudásbázist.
A fotózásnak minden lépését fontosnak tartja, ezért a gondolat teremtő erejéről és az alkotás önmagára visszamutató értelméről és boldogságáról is sokat lehet hallani nála. Ha csatlakoznál hozzá, a vintage pubban általában megtalálod, a pult mellett rögtön jobbra. Tovább...
hispan's photoblog C 2011-2025 (eredeti megjelenés: 2024. szeptember 17., utolsó módosítás: 2024. szeptember 17.)