hispan's photoblog
site version 10.2.3.5


Átlát a szitán:
Rayxar 0.75/50 röntgenoptika
adaptálás és teszt


Storytime: hogyan lett használható objektív egy brutálisan fényerős röntgenoptikából, hogyan törte szét majdnem a záramat, és van-e értelme ennek az egésznek már megint?


2019. március 2. • frissítve: 2023. december 15. • Horváth Krisztián

Fontos: ez a cikk évekkel ezelőtt jelent meg először, és bár azóta minden bizonnyal frissült, tartalmazhat olyan információkat, amik mostanra elavultak.

Most már nem elég az, hogy amúgy sem fotózásra tervezett vetítőobjektíveket bütykölünk, azokat tesszük fel digitális fényképezőre. Itt nem állhatunk meg. Fotózni kell mindennel is, erre a leküzdhetetlen vágyra pedig tökéletes gyógyír egy röntgenoptika. Így a "vetítőzések" után, mellett és alatt jöjjön most egy kis röntgenezés!

De mi az a vetítőzés?

Tulajdonképpen nem más, mint régi vagy új vetítőgépek (diavetítők, filmvetítők) objektívjeit digitális gépekre adaptáljuk, ellátjuk őket a fókuszáláshoz szükséges mechanikával, és reméljük a legjobbakat. Ebben a dobozban a gombra kattintva láthatod az eddigi projekteket (cikkek vagy tesztalbumok) képi világuk szerint csoportosítva (jelezve azt is, kb. mekkora érzékelőt rajzolnak ki és milyen rendszerekkel kompatibilisek).
Mutasd őket!
tripletek / szappanbuborék bokeh
⦿ Leitz Wetzlar 200mm f/4 (fullframe és nagyobb / bármilyen DSLR vagy MILC)
⦿ LZK Edar 100mm f/2.8 (fullframe és 6*6 / bármilyen DSLR vagy MILC)
⦿ Pentacon AV 80mm f/2.8 (fullframe / bármilyen DSLR vagy MILC)
⦿ Pentacon AV 100mm f/2.8 (fullframe / bármilyen DSLR vagy MILC)
⦿ Pentacon AV 150mm f/2.8 (fullframe / bármilyen DSLR vagy MILC)
⦿ T-3 80mm f/2.8 (fullframe / bármilyen DSLR vagy MILC)
⦿ Triplet 5M 100mm f/2.8 (fullframe / bármilyen DSLR vagy MILC)
⦿ Will-Wetzlar Maginon 85mm f/2.8 (fullframe / bármilyen DSLR vagy MILC)
⦿ Wollensak-Rochester 80mm f/4 U.S.A. (fullframe és 6*6 / bármilyen DSLR vagy MILC)
háttércsavaró csodák / swirly bokeh
⦿ 16KP 50mm f/1.2 Pöcsi (crop / MILC)
⦿ 16KP 35mm f/1.2 Töcsi (crop / MILC)
⦿ IOR Bucuresti Supercin-2 50mm f/1.4 (crop / MILC)
⦿ MOM Budapest 35mm f/1.7 (crop / MILC)
⦿ MOM Budapest 50mm f/1.5 Kinga (crop / MILC)
⦿ MOM Budapest 50mm f/1.8 (crop / MILC)
⦿ Zeiss Kipronar 50mm f/1.4 (crop / MILC)
⦿ Zeiss Kipronar 9cm f/1.9 (GFX / MILC)
⦿ Zeiss Kipronar 12cm f/2.1 (fullframe és nagyobb / bármilyen DSLR vagy MILC)
krémes háttér / portré
⦿ 35KO 120mm f/2.1 (fullframe / bármilyen DSLR vagy MILC)
⦿ 35KP OKP 1-100-1 100mm f/1.8 (fullframe / bármilyen DSLR vagy MILC)
⦿ 35KP 120mm f/1.8 (fullframe / bármilyen DSLR vagy MILC)
⦿ 35KP 140mm f/1.8 (fullframe / bármilyen DSLR vagy MILC)
⦿ Leitz Elmarit-P 150mm f/2.8 (fullframe/GFX / bármilyen DSLR vagy MILC)
⦿ Leitz Colorplan 90mm f/2.5 (fullframe / bármilyen DSLR vagy MILC)
⦿ Leitz Hektor 85mm f/2.5 (fullframe / bármilyen DSLR vagy MILC)
⦿ Leitz Hektor 120mm f/2.5 (fullframe vagy 6*6 / bármilyen DSLR vagy MILC)
⦿ LOMO PO501-1 100mm f/2 (fullframe / bármilyen DSLR vagy MILC)
⦿ Meopta "Meometar" Meostigmat 50mm f/1 (crop / MILC)
⦿ OKP6-70-1 70mm f/1.8 (fullframe és nagyobb / bármilyen DSLR vagy MILC)
⦿ Rodenstock Heligon 100mm f/1.6 4401-333-824 (GFX / MILC)
⦿ Will-Wetzlar Zoom-Maginon 85-150mm (fullframe / bármilyen DSLR vagy MILC)
röntgenoptikák
⦿ Delft Rayxar 50mm f/0.75 (crop / MILC)
⦿ Meopta Stigmar 100mm f/1.5 (fullframe / MILC)
⦿ Rodenstock XR-Heligon 68mm f/1.1 (fullframe / MILC)
Petzval-optikák
⦿ Petzval (magic lantern) 150mm f/3.2 (fullframe és 6*6 / bármilyen DSLR vagy MILC)
⦿ Zeiss Ikon Kinostar 10cm Serie III (fullframe és nagyobb / bármilyen MILC)
⦿ Zeiss Ikon Kinostar 12,5cm f/2 Serie IV (fullframe és nagyobb / bármilyen DSLR vagy MILC)
egyéb / speciális
⦿ vetítők képalkotási sajátosságai és kezelésük
összes tesztelt optika...

Szokás szerint először megnézheted majd, kiféle-miféle üveggel dolgozunk ma, leírom, hogyan sikerült fotózásra alkalmas objektívet faragni belőle, utána pedig gyakorlati tapasztalatokkal és tesztképekkel bizonytalanítalak el azzal kapcsolatban, hogy érdemes volt-e végigolvasnod ezt a cikket. Csapjunk bele!


Olvastad már a friss cikkeket a tudásbázisban?



De Oude Delft Rayxar 50mm f/0.75

Nincsen könnyű dolgunk, ha szeretnénk utánajárni ennek az objektívnek, ugyanis alapvetően nem fotósoknak tervezték, így a legtöbb helyen vagy semmilyen, vagy hibás infók jelennek meg róla. Az Allphotolenses adatbázisában például egyenesen "large format" jelzőt kapott, ami nem is állhatna távolabb a valóságtól, hiszen még az APS-C-nél is jóval kisebb fényérzékeny felületet rajzol csak ki alapállapotában. A Petapixelen megjelent még 2014-ben egy cikk róla, de az oldal "mély" "szakmaiságának" egyértelmű jele, hogy nem különösebben jártak utána a témának és csak pár kontraszttalan, igen közelre fókuszált felvételt vettek át a fotóstól, nem térve ki arra a tényre, hogy ezzel az objektívvel egyébként "lehetetlen" fényképezni (helyette felültek az "atya ég, micsoda fényerő" clickbait megközelítésre).

Az összesen 8 lencsét 5 tagban tartalmazó optika félelmet keltő jószág. Először is nincsen rajta fókuszmechanika, másodszor a háza igen széles (hátul csak egy nagy átmérőjű menet van bele vágva), harmadszor ha megpróbálod odafogni egy DSLR elé, hamar rájössz, hogy 1-2 centinél messzebb nem is tud fókuszálni. A probléma tovább eszkalálódik, ha egy mirrorless gép elé rakod oda, ugyanis akkor is azt veszed észre, hogy bizony igen távol esel a végtelen elérésétől. Sanda gyanúd támadhat, hogy ez nem lesz egy könnyű délutáni galopp.

Annak az oka, hogy nehezen tudsz fókuszálni végtelenig, egyszerű: a hátsó lencsetagnak kevesebb mint 1mm-re kell(ene) lennie a szenzortól/filmtől. Ezen a ponton egy pillanatra jogosnak érzed, miért írták a neten, hogy ez az objektív tényleg "használhatatlan" a fényképészet magasztos művészeti céljaira.

Arról se feledkezzünk meg, hogy ez az optika bár brutális fényerőt ígér a bátor lovagoknak, egyáltalán nem rajzolja ki a fullframe szenzort, sőt még az APS-C méretű lapkákat sem. Ekképpen "könnyű" ilyen nagy fényerőt elérni (bár még a kis vetített képkörhöz képest is hatalmas jószág). Ha részletesebben is érdekel, hogyan is függ össze a fényerő, a gyutáv meg a vetített képkör, javasolt ide kattintva elolvasnod egy korábbi cikkemet.

Itt érkezünk el egy 2018 végi őszi délutánhoz (ami lehet, hogy kora-téli volt, de nem emlékszem már), amikor is besétált hozzám Keresztes László Péter, és lerakott az asztalra két ilyen hatalmas Delft röntgenoptikát. Korábban annyit tudtam a típusról, hogy nem lehet átépíteni őket digitális gépekre, illetve nagyon drágák (kb. 250.000 forintos darabáron voltak fent akkoriban eBay-en). Éppen ezért már majdnem heves tiltakozásba fogtam, amikor is abban maradtunk, hogy bár sokat érnek, valójában semmire sem lehet őket használni, így az 50-essel próbáljak nyugodtan szerencsét, lesz, ami lesz. Így maradt nálam az objektív, és a délután java azzal telt, hogy lerakva az asztalra forgattam, néztem, megint forgattam, megint néztem, és közben nagyon gondolkodtam.

Térjünk rá az adaptálás kérdésére, ha már kiagyaltuk magunkat.



A Rayxar 50mm f/0.75 adaptálása és átalakítása

A Rayxarral - gyári állapotában - két komoly gond volt.

Az első a ház átmérője, ami 8,2 centiméter, így eleve kizárta, hogy standard fókuszállító helikoidokba bele tudjam tenni. Ilyen helikoidból a (sorozatban gyártott) legnagyobb darab M65-ös, vagyis durván 64,5mm széles hengeres testek befogadására (és boldoggá tételére) alkalmas. Léteznek egyedi, szélesebb modellek, de azok ára egyrészt 30-40.000 forint, másrészt szélességüknél fogva fel sem helyezhetőek fényképezőkre, mivel a bajonettől bizonyos távolságban ott a gép markolata, amitől nem férnek fel annak csatlakozójára. Látszólag sakk és matt.

A második gond a bázistávolság. Vagyis egész pontosan a hátsó lencsetag kívánt távolsága (a bázistávolság ugyanis a fényérzékeny felület és a csatlakozó felfekvő felületének távolsága, de itt most alig számít a "csatlakozás", mivel abból úgyis sajátot kell építenünk, abban pedig a hátsó lencsetagot majd úgy pozícionáljuk, ahogy csak kell és lehet). Mármost a Rayxar 0.75/50 esetében kis kísérletezés után megállapítottam, hogy ahhoz, hogy az optika végtelenig tudjon fókuszálni, a leghátsó üveg felületnek közelebb kellene lennie a szenzorhoz, mint magának a fizikai zárnak. Képzeld el a reccsenést, amit az üvegen csapódó majd eltörő redőnyzárad darabjai adnak, és elmegy a kedved az ebédtől. Megint egy sakk-matt.

A harmadik gond a hátsó lencsetag (vagyis annak tokozásának) szélessége volt: ettől még akkor sem fért volna oda (széltében) a szenzorhoz az optika vége, ha a zár nem lenne útban. Ez az utolsó látszólagos sakk-matt.

Ezen a ponton joggal lehetne azt mondani: értelmetlen és veszélyes ezzel a vacakkal játszani. De nyilván pontosan ez az a pont, ahonnan kezdett számomra érdekes lenni a sztori.

Haladjunk középről: a zár és az üveg ütközése csak akkor probléma, ha a zár ténylegesen lefut. Ez pedig - hála a mirrorless forradalomnak - nem is igazi gond, hiszen a Sony masinái A7RIII/A9 vonaltól felfelé képesek a hangtalan elektronikus expozícióra, vagyis a fizikai zár meg sem mozdul. Tudja ezt az A7III alapváltozata is, tehát a kezemben volt a feladat végrehajtásához szükséges gép.


[X] hirdetés

A hátsó lencsetag szélessége is leküzdhető akadálynak tűnt, mégpedig anélkül, hogy magát az üveget kellett volna csiszolni, vagy a fényképezőt kibelezni. Az üveget tartó tokozás ugyanis kicsavarható, és vékony ragasztószalagra cserélhető, az így kapott megoldás pedig már könnyen befér a záron belülre. Tudom, futkos a hideg a hátamon, amikor kimondom, hogy "a záron belülre", de ki mással kirándulnátok a mirrorless határterületére, ha nem velem? Trust me!

A legkomolyabb megoldandó probléma ezek után az első tétel maradt: hogyan tudom úgy fókuszálhatóra építeni az optikát, hogy az 1) fizikailag felhelyezhető legyen egy Sony fullframe vázra, 2) eléggé meg legyen süllyesztve az objektív ahhoz, hogy normális fókuszútja legyen, ne csak makró mód.

Ezen a ponton megkérdezheted: miért nem használtam APS-C lapkás Sony vázat, hiszen az objektív úgysem rajzolja ki a fullframe szenzort, és a kisebb szenzoros gépeknek még kívülről is kisebb a markolata. A válasz egyszerű: az APS-C gépek szenzorvédő tokozásába nem fér bele úgy a hátsó lencsetag, ahogy egy fullframe gép aknájába, így ott esély sem lenne végtelen fókuszúra építeni az objektívet.

A feltételek most már egyszerűek voltak: a váz maximum M65 mechanikát fog megengedni, az optika viszont ebbe nem fér bele. Miből lehet levágni? A vázból bajos lenne, meg úgyis garanciás még, marad tehát az objektív. De vajon van-e akkora "holt tere" az optika fém vázának, hogy le lehessen marni belőle annyit, hogy a hátulja M65 "kompatibilis" szélességű legyen (vagyis a hátsó szekción a gyárilag 8,2cm széles blokk visszavehető-e 64,5mm szélességűre anélkül, hogy elfogyna az anyaga). Ez volt itt a kérdés, ehhez pedig mérni kellett.

A fenti ábrán két verzióban is megmértem egy tolómérő segítségével, hogy vajon mennyi a ledolgozható plusz és az milyen mechanikába fog belemenni.

A párom mérnök, és mindig azt mondja, hogy "kétszer mérj, egyszer vágj". Azt hittem, hogy ennél kevés idegesítőbb mondat van (ismertek, én flexxel a kezemben születtem és saját kezűleg, azzal vágtam el a köldökzsinóromat, csak akkor még nem volt internet és erről nem írhattam cikket), míg bele nem csöppent a sztoriba Tóth Gábor Szabolcs. Nélküle ma nem lennénk itt, hiszen ő volt az, aki nagyon bátran, de óvatosan elvállalta a fémmegmunkálási expedíciót. Ellenben az ő jelmondata a "háromszor mérj, egyszer marj" volt, ami bár irodalmilag határozottan nagyobb értéket képvisel, mégis lassítja a munkát. Neki köszönhetjük a következő, pontos vágási rajzot:

Egyáltalán nem véletlen, hogy csak a fejenkénti 2 liter sör elfogyasztása után tárgyaltunk a projektről rendszeresen, ez volt ugyanis a munkafolyamat ösztönzője és üzemanyaga. Végül a fenti ábrán a kisebb anyagveszteséggel járó verzió mellett döntöttünk, nehogy eltörjön a ház. Az üvegek kipakolása után jöhetett az eszterga.

Van nálunk egy szabály, ami olyan, mint régen Hollywoodban a "kötelező afroamerikai karakter" volt (minden filmben kellett szerepelnie színes bőrű karakternek; ez volt a pozitív diszkrimináció csodálatos aranykora), aminek a neve: a kötelező Nikonos. Ezért ezen a ponton Benedek Lampert kolléga is megvizsgálta a kész munkadarabot, mert fontosnak tartottuk, hogy a történelmi projektbe egy sárgást is bevonjunk. Azt mondta, hogy minden jó lesz és ez így szuper.

Természetesen és sajnos nem lett igaza, mert túl óvatosak voltunk, és 1mm híja maradt a vágásnak, így az optika háza éppen nem illett bele a helikoid menetébe. Újra neki kellett futnunk a dolognak, és mintha csak az égiek sem akarnák, hogy ez működjön, még a második kör után is kellett némi házi flexelés, hogy a két elem egyesülhessen. Amikor viszont ez végre megtörtént, óriási kő esett le a szívünkről, és tovább lehetett lépni. Meg is örökítettük nektek az egészet:

Korábbi megoldásimhoz hasonlóan az M65 helikoid hátsó végére itt is egy 42-67mm step up ring került (a 65 és 67mm-es részek epoxival lettek összehozva), a 42mm-es végre pedig felkerülhetett egy slim (kb. 1mm vastag) M42-NEX átalakító.

Rendeltem laposabb, 17 és 31mm között közlekedő, illetve kicsit vastagabb, 25 és 55mm között mozgó helikoidot is, mert nem tudtam, melyik lesz a legmegfelelőbb. Az érintetlen gyári lencserendszerrel a keskenyebb megoldás tudta a hátsó lencsetagot elég közel engedni a szenzorhoz. A következő pár képen még az eredeti hátsó tokozással látod az optikát, összeállítás előtt és után (hogy miért festettem kékre, arról halovány segédfogalmam sincsen):

Most kell a gyakorlatba ültetnünk azt, amit elméletben már megoldottunk: a hátsó lencsetagot lefogó elemet le kell csavarni:

Láthatod, hogy mennyivel keskenyebb így az objektív feneke. Egészen pontosan annyira, hogy a tokozást vékony ragasztószalagra cserélve máris beférünk a zárhoz:

És itt most beleugorhat a majom a vízbe!

Kb. 10x ellenőriztem, hogy a silent shutter biztosan be van-e állítva a vázon, illetve hogy tuti be van-e kapcsolva a gép (ki/bekapcsolásnál a váz néha random leereszti a fizikai zárat, hogy szenzort tisztítson, ami itt végzetes hiba lett volna). Ezek után óvatosan felhelyeztem a gépre az optikát, és a hátsó lencsetag tényleg kb. 0,5mm-re ereszkedett a stabilizátor által aktívan mozgatott szenzortól. Érintésnyire kerültünk a Mariana-árok fenekétől!

De ami ennél jóval fontosabb: igen, megvan a végtelen! Fizikailag tehát lehetséges úgy átépíteni az optikát, hogy eredeti lencserendszerével legyen használható, teljes fókuszúttal.

De ahogy a kattintásvadász cikkek címei szoktak szólni: ... ekkor valami csodálatos dolog történt! Megjött a józan eszem: Krisztián, azért ez így mégiscsak piszok veszélyes játék, és csak idő kérdése, mikor hibázol és mikor csapod oda a zárat. Valamit tehát ki kellene találni, hogy a vetített kép kicsit nagyobb távolságból is elérje a szenzort végtelennel. Itt kezdődött az építés második fázisa.

Ezen a ponton vagy a hátsó lencseblokkot kellett úgy módosítani, hogy megváltozzon a "bázistávolsága", vagy teljesen ki kellett cserélni azt egy jobban használható darabra. Végül az utóbbi megoldás győzedelmeskedett, és nem csak a vetített kép távolsága miatt.

Sajnos alapesetben az objektív vetített képe igen apró képkört fed csak le, tehát erősen croppolni és gyúrni kellene, hogy valami értékelhető fotó szülessen belőle. Bár írtam nektek egy külön cikket a vetítők képalkotásával kapcsolatban, mégis itt jobb lett volna elérni, ha nem utómunkával kell trükközni, hanem nagyobb a vetített képkör.

Másfelől sajnos a gyárilag leadott kép nem volt túl jó minőségű: mivel nem látható fényre tervezték a drágaságot, ezért - bevonat hiányában - az elektromágneses spektrum szemünk számára érzékelhető tartományának lencserendszerén történő áthaladása során - hát, hogy is fogalmazzak egyszerűen - képalkotási hibák egész sora lépett fel. Kontraszttalan, aurás fotókat készített. Jó lett volna ezen legalább annyiban segíteni, hogy a hátsó lencseblokk legyen bevonatos és éles.

Első körben egy Helios 44-2-es optika hátsó blokkját illesztettem a kivett lencsék helyére. Már így is egészen megnőtt az alkotott képkör.

Mivel kikerült az eredeti üveg a hátsó részből, és fényelnyelő festés csak előbbin volt (hogy a becsillanásokat minimalizálják), ezen a ponton a ház belső falát matt fekete festékkel festettem ki, hogy így maximalizáljam az elérhető képminőséget.

Természetesen a megváltozott optikai képlet miatt nőtt a "bázistávolság" is, így a 17-31mm-es mechanika helyét egy 25-55-ös vette át, ami nem csak hosszabb fókuszutat biztosított, de egyben megoldotta azt is, hogy a lencseszekció a kellő távolságba kerüljön a szenzortól.

A Helios hátsó blokkjának tokozását kicsit még megcsiszoltam, hogy a Rayxar hátsó menetében közelebb kerülhessen, így összességében egy APS-C méretet bőven lefedő optikai rendszer alakult ki.

Az első tesztköröket ezzel csináltam, majd az optika házának hátsó felére egy plusz műanyag gyűrűt készítettem, ami képes volt befogadni és a helyén tartani egy SMC Takumar 1.8/55-ös hátsó lencseszekcióját is. Ha már egyszer ez az objektív megnyerte a nagy 50mm-es tesztet, joggal várhattam, hogy lendít kicsit az optika teljesítményén.

És ez pontosan így is lett. Nézzétek csak a tesztképeket (előbb a Helios, aztán egy Super-Takumar és egy SMC Takumar):

Ugyanezeket a méréseket megismételtem például Pancolar 1.8/50-es, Pentacon 1.8/50-es más hasonló értékekkel bíró objektívekkel is, de messze a Takumar (annak SMC és Super változata is) adta a legkontrasztosabb, legszebb rajzolatú képet. (A szépet itt úgy értsd, hogy legalább a képmező közepén volt valami értékelhető eredmény).

Bár a Takumar hátsó blokkjával valamiért nem tudtam végtelenig engedni az optikát, menet közben az is kiderült, hogy itt praktikusan a 4-5 méteres maximális fókusztávolság mindenre elég lesz, hiszen tájképezni egy ilyen szerkezettel (amit rekeszelni nem tudsz és értelme sem sok lenne) úgysem tudsz.

Eleget foglalkoztunk az optika hátsó részével, térjünk ki egy kicsit az elejére is. Ez azért különösen fontos, mert mindenképpen szükséges a nagy fényerejű optikákat a becsillanások ellen fényellenzővel védeni.

A probléma az, hogy a Rayxar alapból egy 80mm-es első menettel rendelkezik, amit csak a frontlencsét lefogó gyűrűnek terveztek, nem szűrők és ellenzők felhelyezésére. Ezen kívül nem is gyártanak olcsó, 80mm-es menettel rendelkező ellenzőket. A legközelebbi hasznosnak tűnő méret a 82mm, erre kell tehát átalakítanunk valahogy az objektívet.

A művelethez mindössze egy 77-82mm step up ringre és magára a 82mm-es fém napellenzőre lesz szükségünk.

Csavarjuk ki a nameplate-et, és a felső felületét, valamint a step up ring alsó felületét is csiszoljuk meg, hogy nyers fémet kapjunk. Ezt követően epoxyval ragasszuk össze őket (ügyelve arra, hogy pontosan centeresek legyenek).

Ha elég precízen dolgoztál, az eredmény nem csak szép, de hasznos is, ugyanis egyfelől megmaradt a nameplate behajtásához szükséges szerszámhely, tehát az elemet erősen vissza tudod szorítani a helyére:

Másfelől kaptál egy teljesen standard 82mm-es menetet, amibe szűrőket és ellenzőket is bármikor fel tudsz csavarni a továbbiakban:

Ha mindent jól csináltál, az optika biztonságosan a gépre helyezhető.

A cikk eredeti megjelenése óta több ilyen objektívet is volt szerencsém átépíteni. A következő osztálytalálkozós fotókon három is látható, igaz, az egyik valójában egy TV-Heligon 0.75/50, ami azonban belülről ikertestvére a Rayxaroknak:

Félve jelentem ki, hogy készen vagyunk! Mehetünk fotózni. :)



Rayxar 0.75/50 tereptesztek

A lenti tesztképek mindegyike az SMC Takumar 1.8/55-ös hátsó taggal készült. Az objektív így sem rajzolja ki teljesen a fullframet (ezt látni fogod a képeken), illetve a fényereje sem 0.75, hanem "csak" valahol 0.95 környékén van a cserélt taggal. Ennyit a hivatalos körökről.

Az objektív viselkedése két szóban: fura és kiszámíthatatlan. Egyfelől tud nagyon szép éles és kontrasztos képeket készíteni (különösen a közelpontja felé), másrészt meg hajlamos a kontrasztvesztésre és távolabbi célok esetén a jóval gyengébb rajzolatra is.

Mutatok először egy csokor éles képet, amik ékesen bizonyítják, hogy azért nem volt teljesen értelmetlen az elmúlt percekben novellába fogalmazott szenvedések sorozata:

Van rajzolat? Van! Ha más - nemsokára részletezett - tényezők éppen nem zavarnak, akkor a képmező közepén tényleg éles a kép, bármennyire is meglepő.

Vannak itt azonban más fontos dolgok is.

!

Az első tapasztalat, amit meg kell osztanom veletek, az a kis tárgytávokon vett, szinte értelmetlenül kicsi éles tartomány és látványosan nagy háttérmosás. Nem biztos, hogy elsőre megmondanád, hogy mi ez:

Segítek: egy szívószál vége. A hatalmas fényerő párosítva a hosszú fókuszúttal és a kis közelponttal ilyen mutatványokat tesz lehetővé. Egyfelől érdekes, másfelől kétséges, hogy hol van az a határ, ameddig még érdemes egy optika fényerejét növelni. Jöjjön még pár ilyen közeli csoda:

Észrevettem, hogy éles határral rendelkező világos felületeknél is nagyon kettős a viselkedés. Néha teljesen jól rajzol az optika, mint a következő pitypangfotón is, máskor meg nagyon csúnya aura keletkezik:

Ha már a - nyilvánvaló - képhibáknál tartunk, a sokszor felbukkanó extrém kromatikus aberrációt nem is említem külön, csak itt hagyom ezt a fotót:

Nem kerülhetjük meg a portré kérdését. A Rayxarral nem könnyű statikus témákat sem fotózni, hát még emberi arcokat! A probléma oka, hogy igen kis mozgásra is kikerülünk az éles síkból, mivel az hihetetlenül vékony.

A másik a színkezelés. Mivel az utómunka során erőteljes mozdulatokkal kell tolni a clarity és dehaze csúszkákat is, utóbbi pedig hajlamos a színeket tönkretenni, sokszor egyszerűbb volt fekete-fehérben dolgozni. Hoztam azért pár színes samplet:

A képre jellemző kontraszttalanságot a fent már említett két érték módosításával elég jól lehet kontrollálni, de természetesen az eredendő mikrokontraszt hiánya meglátszik a végső képeken is. Ennek ellenére van valami egyedi az optika által teremtett "szellemes", "határtalan" és "bájos" képi világban:

A bokeh-karikák széleinek milyensége tapasztalataim szerint sokkal inkább a hátsó lencseblokktól függ, így a következő karikázós képeken látható szép, éles buborékokat a Takumar hátsó lencsetagnak köszönhetjük (nagyon hasonló volt a kép a Helios hátsó taggal is, csak az jobban csavart). A képmező egészén látott torzulást és a karikák vágását viszont a Rayxar idézi elő, így kettejük kooperációjából ilyesmiket lehet előcsalni:

Maradt a tesztkörök végére még egy csokor kép, ezeket is mutatom:



Használhatóság és más desszertek

Beszélnünk kell kicsit az ergonómiáról is. Ez egyrészt az optika súlya, másrészt a kialakítása miatt is fontos kérdés.

Tény, hogy a Rayxar igen súlyos darab. Hosszas fotós séták során egyáltalán nem kényelmes cipelni, nyakba akasztva is húz, mint szegény embert az ág. Egy kézből tartani meg egyenesen kényelmetlen. Ezen a képen azért is nem látszik az arcom, mert kényelmetlen fejet vágok:

Az előbb látott katicás fotóról van egy werk is, amin nem csak a bogár, de én is rajta vagyok, és szemléltetési percek keretében mutatom, mennyire kell koncentrálni és küzdeni, ha kis dolgokról kis tárgytávokon akar az ember éles képet csinálni a Rayxarral:

Másfelől sajnos az sem elhanyagolható tény, hogy bár a fókuszmechanika szépen teszi a dolgát, szélessége miatt a váz markolatát nem tudod rendesen megfogni: nem férnek be az ujjaid a fókuszgyűrű és a markolat közé.

Mindent egybevetve tehát sajnos az extrém kialakításnak a használhatóság is a kárára megy: nem kellemes a Rayxarral hosszabb távon dolgozni.



Summa summarum

Nem teszem fel a szokásos kérdést, hogy van-e értelme beszerezned és megépítened egy ilyen optikát, hiszen az ára egyáltalán nincsen köszönőviszonyban sem a teljesítményével. De ha a képminőség kifogástalan lenne, akkor is sokba kerülne. Nagyon sokba.

Egyezzünk meg inkább abban, hogy ha véletlenül hozzád vágnak egy röntgengépet és abban éppen van egy 0.75/50-es Rayxar, akkor abból feltétlenül objektívet építesz, mert maga a móka megéri.

Köszönöm, hogy velem tartottál ebben a kalandban. Ha tetszett, oszd meg másokkal is a cikket, ezzel támogatva, hogy a jövőben is ilyesmikkel töltsem a drága időmet.

Mutasd meg másoknak is, hogy mit találtál:




Közösködünk?

Ha maradt még bármi kérdésed, vagy elmondanád véleményedet, várunk a Vintage Pubban és a blog facebook-oldalán.



Érdemes követni:


Elmondhatod a magadét:

Népszavazol?

További vetítőoptikás őrületek:


Moziból fényképezőre: (Petzval) Zeiss Ikon Kinostar 10cm adaptálás és teszt

Branded content: Leitz Elmarit-P 2.8/150 adaptálás és teszt (M42/GFX)

Hetvenes szovjet nyolcvanból, húszas házzal: OKP6-70-1 1.8/80 építés és teszt

Steampunk időutazó: Zeiss Kipronar 12cm f/2.1 adaptálás és teszt

A nagy Hektor: 120mm f/2.5 adaptálás és teszt

Termetes triplet: Leitz Wetzlar 200mm adaptálás és teszt

Made in Hungary: MOM Budapest 1.8/50 építés és teszt

Egy jó Rodenstock: Heligon 100mm építés és teszt

Fiatal Petzval: Zeiss Ikon Kinostar 12,5cm serie IV adaptálás és teszt

Festőművész: Rodenstock XR-Heligon 68mm f/1.1 (építés és teszt)

Pofonegyszerű trioplanpótló szer: T-3 triplet (építés és teszt)

Meopta Stigmar XX 1.5/100 adaptálás és teszt

A tornasor közepe: LOMO 2/100 építés és teszt

Német örvény: Zeiss Kipronar 1.4/50 adaptálás és teszt

Középformátumú triplet: Edar 2.8/100 adaptálás és teszt

Magyar csavar: MOM Budapest KINGA 1.5/50 adaptálás és teszt

Hazai vonatkozás: MOM Budapest 1.7/35 vetítő építés és teszt

Leitz Hektor 85mm f/2.5 adaptálás és teszt

Leitz Colorplan 90mm f/2.5 adaptálás és teszt

Gyöngyszem keletről: OKP 1-100-1 1.8/100 vetítőoptika adaptálás és teszt

Átlát a szitán: Rayxar 0.75/50 röntgenoptika adaptálás és teszt

Az orosz Trioplan: Triplet-5M 2.8/100 építés és teszt

Az óriásvetítő: 35KP 140mm f/1.8 építés és teszt

Bubicsászár: Pentacon AV 2.8/150 építés és teszt

2in1 portré&makró vetítőobjektív körfénnyel: Pentacon AV 2.8/100 építés + teszt

Filléres buborékgyáros házilag: Pentacon AV 2.8/80 építése Canon EF-re

Okos megoldás kis szenzorra: KP16 1.2/35 „Töcsi” vetítőoptika (átalakítás + teszt)

Nehézsúlyú vetítőobjektív: Meometar 50mm f/1 E-mount

Vetítőoptika képalkotás pro-kontra

Vetítőoptikából valódi objektív (RO-109-1A)

Vannak még itt további érdekességek is:


Kodacolor VR 100: fellelt tekercs új és régi képekkel

Nikon extravaganza

Szubjektív: így váltottam Sony fullframeről Fuji középformátumra

Kiszínezett történelem: Terra Nova 1910-1913 (Scott antarktiszi expedíciója)

A gép alkot, az ember pihen

Ezek a leképezési hibák rontják el a napodat

Miért emelkednek ilyen meredeken a vintage optika árak?

Hol romlott el a Facebook?

Canon érdekességek és könyvajánló, Bob Shell nyomán

Életem hátterei (TFCD fotózás)

Így tehetsz színessé régi fekete-fehér fényképeket

Évértékelő @2021

TFCD poszt generátor

Lejárt tekercs: Konica FS-1 + Hexanon 1.2/57 + VX200 film

10 kérdés, 10 válasz. 10 éves a hispan’s photoblog

Szabad-e világító sirályt fotózni?

Időutazás: 5 fotós hír 2030-ból

Ilyen volt a fotós OKJ (+all-in-one tétel)

Te is fertőzött lehetsz: támad a vintázs-kór

Így készült a forgó Parlament

A legöregebb objektív, amivel valaha fotóztam (Petzval kaland)

Hogyan készül a minibolygó (és a csőpanoráma?)

Gangvadászati kisokos

Évértékelő @2020

Hogyan állj pont szembe a Parlamenttel?

Milyen objektívvel fotózzak portrét?

Miért működnek az objektívek?

Ezért imádod a vintage objektíveket

Évértékelő @2019

Hogyan és miért válassz (egy) analóg/vintage rendszert magadnak?

Robbantott ábra kisokos

Balkán Disney

Képzelt beszélgetés egy TFCD/portré fotózás előtt, alatt és után

8 kocka egy közel 100 éves, középformátumú Zeiss Ikonnal

A szürke színei

Sony A7III: a mirrorless jelene és jövője

In memoriam Mamiya ZE

13 különleges kamera a fotózás történetéből

Miért radioaktív az objektívem?

Kezdő fotós kisokos

A 60 utolsó fotó a bontásra ítélt Olimpia Szellemhotelből

A kamu vörös karika pszichológiája

Pirosszka (ingyom-bingyom TFCD fotózás)

Viltrox EF-NEX III gyorsteszt

A boldog fotós lájk nélkül él

10 tipp régi objektív vásárláshoz

Mi a gond a modern objektívekkel?

Így ölte meg az A7 a DSLR-emet

35mm történelem

További cikkek...

Köszönetnyilvánítás

Mindenekelőtt szeretném megköszönni az objektívet Keresztes Lászlónak, nélküle ez a projekt el sem indult volna. Az átalakítás szintén nem valósulhatott volna meg Tóth Gábor Szabolcs segítsége nélkül. A folyamatos szakmai segítséget és támogatást köszönöm Pap Gyulának és Vintage Pub tagjainak. A kódolásban nyújtott segítséget köszönöm Pintér Zsoltnak.

BIO

A cikk szerzője 2011-ben kezdett fotózni. A mai napig abszolút amatőrnek vallja magát, aki sokkal inkább az alkotás öröméért, mint bármilyen javadalmazásért dolgozik. Végigjárta a digitálisok ranglétráját (350D, 20D, 50D, 5DMII, A7, A7II, A7III, GFX 50S II), de egyre többet játszik analógokkal is. Időközben rájött, hogy az optika sokkal fontosabb, mint a váz. Valamiért ösztönösen szereti a mirrorlesst és a minél egyszerűbb, de agyafúrtabb megoldásokat. Saját magára a "géptulajdonos" megjelölést szereti alkalmazni, ami jobban lefedi technikai részletek iránti rajongását. 2021-ben okleveles fotográfus lett, legyen ez akár jó, akár rossz dolog.

Manuális objektívekkel 2014 eleje óta foglalkozik, 2015-ben pedig összegyűjtötte és letesztelte a legtöbb elérhető árú 50mm-es optikát. Nem csak gyűjti, de szereti, javítja, és használja is objektívjeit, hiszen a vitrinben tartott felszerelésnek csak ára van, nem pedig értéke. Ha hívják, örömmel osztja meg tapasztalatait és élményeit személyesen is élő előadásokon vagy a vintage pub személyes találkozóin, ezen felül pedig szorgosan építi az online is elérhető tudásbázist.

A fotózásnak minden lépését fontosnak tartja, ezért a gondolat teremtő erejéről és az alkotás önmagára visszamutató értelméről és boldogságáról is sokat lehet hallani nála. Ha csatlakoznál hozzá, a vintage pubban általában megtalálod, a pult mellett rögtön jobbra. Tovább...

hispan's photoblog C 2011-2024 (eredeti megjelenés: 2019. március 2., utolsó módosítás: 2023. december 15.)