hispan's photoblog
site version 10.1.1.7




korai történet a világháborúig / 1850-1914


A Leitz cég története egészen 1850-ig (egyes források szerint 1849-ig) nyúlik vissza, gyökerei pedig a Karl Kellner által a németországi Wetzlarban alapított Optikai Műveknél keresendőek. Kezdetben teleszkópokat és mikroszkópokat gyártottak. 1855-ben az alapító Kellner elhunyt, így üzlettársa, Friedrich Christian Belthle folytatta a cég vezetését, immár Kellner és Belthle Optikai Művek néven. A cég mai nevét arról az Ernst Leitz mérnökről kapta, akit 1865-ban vettek fel a vállalathoz, majd 1866-ban már üzlettárs is volt. Leitz 1968-ben (mindössze 26 évesen), Belthle halála után vette át a vezetést, ekkortól hivatalos a névváltás is (Optischen Institut von Ernst Leitz).

A történelmi gyökereknek a véráztatta európai történelembe hatoló mélységét jelzi, hogy a vállalat az első háborús krízisét nem az első vagy a második világháború alatt élte, hanem még az 1870-es években, a francia-porosz háború idején. A nehézségek ellenére a mikroszkópok piacának bővülése a cég prosperálását is elhozta. A kézi munkafolyamatokról átálltak a sorozatgyártásra, így a volumen is nagyban növekedett, ezzel pedig iparági standardokat is teremtettek.

A századfordulós években a cég portfóliója álló- és mozgókép-vetítőkkel, távcsövekkel és az optika területének számos termékével bővült. Ezzel párhuzamosan 1892-ben New Yorkban értékesítési irodát nyitottak, így a tengerentúli terjeszkedés előtt is megnyílt az út. 1910-re a kapacitás évi 9.000 mikroszkópra és 950 munkavállalóra bővült. A korszakban úttörő módon bevezették a 8 órás munkaidőt és a dolgozók egészségbiztosítását is.

Leitz a fényképezőgépek piacára is be akart lépni, így 1911-ben felkérte Oskar Barnacket, hogy tervezzen korszerű, hordozható képrögzítő eszközt. Egyesek szerint az első prototípusokat 35mm-es mozifilmek tesztexpozícióihoz akarták csupán használni, a felhasznált filmformátum azonban már ekkora biztosnak látszott. A későbbi kamerákon megjelenő D.R.P. rövidítés is erre vonatkozhat, ez ugyanis a Deutsches Reichspatent, a német szabadalmak neve (itt a 384071 számú /Rollfilmkamera/, 1923). Dr. Max Berek 1912-ben csatlakozott a céghez és megtervezte az első fényképezőkhöz szánt Leitz lencsét, egy 50mm-es anastigmat konstrukciót. Ennek kiváló képminőséget kellett produkálnia, hiszen a korszak formátumaihoz képest a 36*24-es negatív kicsinek számított, a koncepció viszont a "kis negatívból nagy kép nagyítása" volt, amihez első osztályú negatív kellett. Barnack kipróbált egy Zeiss Tessart, a korszak Tessarjai azonban csak 24*18mm-es képméretre voltak optimalizálva. Ugyanez volt a gondja a Leitz Mikro-Summar 1:4,5/42mm optikával is. Ezért kellett megterveznie a Cooke-tripleten alapuló 3.5/50-es objektívet 5 lencsével 3 tagban (érdekesség, hogy az utolsó tag duplán ragasztott hármas). Ezt nevezték el Elmaxnak. 1913-ban tehát összeállt a kép, és már létezett a 35mm-es kamerájuk prototípusa, ami UR-Leica Prototype néven futott.

első világháború és utána / 1914 - 1939


Az első világháború a kényszerű háborús termelés korszakát hozta el, ez pedig a harcok lezárultával igen válságos helyzetben sodorta a céget. Ráadásul 1920-ban korszakváltás is következett: Ernst Leitz elhunyt és céget fia, Ernst Leitz II vette át. 1923-ban Barnacknak sikerült meggyőznie főnökét, hogy egy 31 gépből álló szériát gyártsanak le és adják ki tesztelésre fotósok körében. 1924-ben részben a kitörési lehetőségek keresésétől is fűtve megszületett a döntés: gyártásba kerültek a korábban kifejlesztett első Leica kamerák. A név a Lei(tz) Ca(mera) szavak játékából született, az első példányok pedig 1925-től voltak megvásárolhatóak (ebben az évben, a lipcsei tavaszi vásáron mutatkoztak be). A siker felülmúlta a várakozásokat.

1925-ben az eredeti Elmaxot továbbfejlesztették, így jött létre az Elmar elnevezés. Utóbbinak a hátsó tagjában már nem hármas ragasztott elem volt, csak dupla. A tervező Berek professzornak két kutyája is volt. Egyikőjüket Rexnek, a másikat Hektornak hívták, így róluk kapta a nevét számos későbbi Leitz fejlesztésű optika (például a blogon is adaptált és tesztelt 2.5/85-ös Hektor, vagy a Summarexek).

1930-ban az első Leica gépeket cserélhető objektíves példányok követték, valamint a cég újabb névváltása, ezúttal Ernst Leitz GmbH-ra. Az optika-cseréhez bevezették a 39mm-es csavarmenetet, amit azóta is csak LTM-nek (Leica Thread Mount) neveznek (részletesen a távmérős csatlakozások elnevezéseiről ebben a cikkben olvashatsz). Megjelent az 50mm-es alapoptika mellett a 35mm-es és 135mm-es változat is, valamint a 30-as évek közepén piacra került az azóta is legendás, mindössze 3000 példányban gyártott Thambar 90mm f/2.2 soft focus portréobjektív is.

A Leica I-et 1932-től a Leica II követte, ami már kapott távolságmérőt is, így a viewfinder kezdetleges rangefinder lett (a kereső és a távolságmérő itt még külön ablakban voltak). 1932-től az LTM kialakítás bázistávolságát 28,8mm-es standardban határozták meg (a Leica C és Leica Standard modellek már így jelentek meg). A Leica III volt az utolsó, mely Barnack halála előtt, teljesen az ő felügyeletével jelent meg, ezt a változatot aztán egészen 1957-ig, a IIIg kivitelig tökéletesítette a gyártó.

Azt nem kell ecsetelni, hogy a Leica milyen erős branddé vált a 35mm-es fényképezők piacán (talán mondhatjuk azt is, hogy a legpatinásabb a mai napig), azt azonban érdemes megemlíteni, hogy a tervező Barnack döntött úgy, hogy a 2:3 képarány a legmegfelelőbb, emiatt alakult ki aztán a 36*24mm-es filmkocka méret, vagyis ekkor született a fullframe (amit a fentiek miatt hívnak azóta is Leica kockának).

második világháború és utána / 1939 -


Az 1930-as és 1940-es években Leitz és lánya, Dr. Elsie Kuehn-Leitz, akik mindketten protestáns keresztények voltak, több száz zsidó alkalmazottnak és családtagjaiknak biztosítottak munkát és menekülési lehetőséget Németországból, így megmentve őket a holokauszt borzalmaitól. A második világháború alatt a hadi termelésből a Leitz sem maradhatott ki, ennek munkaerő-fedezetét részben külföldről (Ukrajnából, a Benelux államokból és Franciaországból) behurcolt kényszermunkások adták. Max Berek, a cég korábban már említett mérnöke megtagadta a nácikkal való együttműködést, ezért elvették professzori címét (1946-ban kapja majd vissza).

A háború után a polgári termelés újraindulhatott, a cég működésében pedig Ernst Leitz II három fia (Ludwig, Ernst és Günther) is részt vett, akik apjuk 1956-os halála után közösen vették át a vállalat vezetését. Bár a Leica III tökéletesített verziói folyamatosan jelentek meg, 1954-ben bemutatták a Leica M3-at is, ami egyben bevezette a Leica M bajonettet az L39 csavarmenet leváltására (az L39 megfelelő adapterrel kompatibilis az LM bajonettre). Az M3 komoly előrelépés volt, mert a keresőt és távmérőt egyetlen ablakban egyesítette, középen a jól ismert kettős képpel, kiegészítve parallaxis-kompenzációval. Megújult a zár is, immár gumírozott anyaggal. Az M3 később folyamatosan fejlődött, az MP és MA változatokban például a hozzá kapcsolódó 28, 35, 50, 75, 90 és 135mm-es objektíveket felhelyezéskor automatikusan felismerte.

1945 után a korábbi DRP rövidítés DBP-re változott a kamerákon, ami már a Deutsches Bundespatent (Szövetségi Német Szabadalom) rövidítése. Volt is ok a védelemre, ugyanis a Leica sikerei miatt számos gyártó tekintette azt "követendő példának", ki kisebb mértékben (például a Leotax, a Nicca és a korai Canon modellek Japánban, a Kardon az USA-ban, a Reid Angliában), ki nagyobban (például a FED és a Zorki a Szovjetunióban).

1952-ben Günter Leitz megalapította az Ernst Leitz Kanadát (sokszor hivatkoznak rá ELCAN néven) Midlandben, Ontario államban. E lépésben kulcsszerepe volt Walter Mandlernek is, aki vezető mérnökként Németországban kezdett dolgozni a Leitznek, majd Kanadában folytatta munkáját és legalább 45 Leica lencse tervezése fűződik a nevéhez. Ő volt az, aki az optikai képletek számítógéppel történő tervezését is meghonosította a cégnél. Később a kanadai vállalat története elágazott, jelenleg egy amerikai védelmi beszállító cég, a Raythen tulajdona és egyaránt teljesít civil és katonai megrendeléseket is.

1964-ben a Leica is bekapcsolódott az SLR lázba, kezdve a Leicaflexxel, majd annak SL és SL2 változatával, később pedig az R sorozattal. Ezek mind az új R bajonettet, illetve annak fejlesztett változatait használták. Együttműködtek a japán Minoltával is, ez eredményezte a Leica CL távmérős gépet és a Minolta XE tükörreflexes modellt. Utóbbi lett a technikai alapja a Leica R3 váznak is, az együttműködés pedig az R7-ig folyt (az R8 már teljesen Leica tervezés és gyártás). Az R9 már digitális hátfallal is felszerelhető volt. A rendszer örök hátránya maradt, hogy nem terveztek és készítettek hozzá autofókuszos optikákat, illetve nem nyitottak az automatikus módok felé. Az R széria hivatalosan 2009. március 25.-én szűnt meg.

A távmérős és tükörreflexes rendszerek "közötti" érdekes megoldás volt a Leica Visoflex System, ami a távmérős (L39 és LM egyaránt) gépekre felszerelhető kiegészítő volt, tulajdonképpen egy SLR "előtét" tükörrel és mattüveggel, saját objektívekkel. Ezzel éppen a távolságmérős gépek hátrányait akarták kiküszöbölni, elsősorban a nagyobb gyújtótávolságú LTM optikák pontatlan élességállítását. A rendszert több, fejlesztett változaton át 1984-ig gyártották 65, 180, 200, 280, 400, 560, és 800mm optikákkal (amik egyébként - adapter útján - kompatibilisek voltak az R bajonettes SLR vázakkal is), illetve bizonyos LTM objektívek eltávolítható lencseblokkjai is kompatibilisek voltak az LVS rendszerrel.

A Leica sikerrel vette a digitális átállást is, számtalan digitális távmérős és kompakt modelljük jelent már meg, kezdve a sort a Digilux sorozattal. Ezek között vannak kifejezetten érdekes darabok, például a Bayer-filter nélküli, monokróm képeket készítő Q2 vagy M10. Történeti érdekesség, hogy a digitális szenzorok fejlődésével a korábban SLR-nagyhatalomnak számító gyártók is visszatértek a tükör nélküli konstrukciókhoz, így tulajdonképpen a távmérős gépeket idézik meg, amiket a Leica egész idő alatt gyártott és fejlesztett.

napjaink


Ami a cégtörténet utolsó szakaszát illeti, az már kicsit kaotikusabb: 1972-ben Wild Heerbrugg előbb a Leitz 25%-át vásárolta meg, majd 1986-ban az Ernst Leitz GmbH és a Wild Heerbrugg AG egyesült, így született meg a Wild Leitz AG. Ugyanebben az évben a Leitz neve hivatalosan is Leica (LEITz Camera) lett, a gyár pedig Wetzlarból a közeli Solms városába költözött. 1990-ben a Wild Leitz Holding AG összeolvadt a Cambridge Instrument Companyval, és a Wild Leitz AG-ból Leica Heerbrugg AG lett. 1996-ban a Leica fényképezőgép üzletág kivált az anyacégből Leica Camera néven, és állami tulajdonba került. 1998-ban a Leica csoport Leica Microsystemsre és Leica Geosystemsre vált szét. 2012. október 1.-én a Leica Camera AG-t kivezették a frankfurti tőzsdéről, miután a Lisa Germany Holding GmbH megszerezte a fennmaradó kisebbségi részvényeket, így a társaság magántulajdonba került. 2013. november 26.-án a Leica Camera AG bejelentette, hogy megvásárolta a zürichi Sinar Photography AG-t, egy svájci kameragyártót. 2014 májusában a cég befejezte új gyárának építését a Leitz Park 1-ben Wetzlar új ipari részén, és visszaköltözött abba a városba, ahol egykor működni kezdett.


cikkek a tudásbázisban


A cikkek között olyanok is szerepelhetnek, melyek nem kifejezetten a gyártóhoz kapcsolódnak, de tartalmaznak tőle származó eszközöket, vagy más kapcsolatban állnak vele.


Leitz Hektor 2.5/85
adaptálás és teszt

2020. március 21. | Horváth Krisztián | kb. 15 perc olvasási idő (19.000 karakter)
Kicsi, könnyű, penge éles, könnyen adaptálható és fullframe. Kell ennél több, ha egy vetítőobjektíről van szó?
A tavalyi év egyik legjobb vetítőoptikája, amit átépítettem objektívvé, nem meglepő módon a Leitz Colorplan 2.5/90-ese volt. A lenyűgözően szép képet viszonylag könnyű adaptálhatósággal párosította, és komolyabb portréoptikákkal is simán felvette a versenyt. Most a - nem sokkal - kisebb testvére, a 2.5/85-ös Hektor van terítéken. Tovább a cikkre... Leitz Hektor 2.5/85 adaptálás és teszt horváth krisztián hispan hispan's photoblog Kicsi, könnyű, penge éles, könnyen adaptálható és fullframe. Kell ennél több, ha egy vetítőobjektíről van szó? A tavalyi év egyik legjobb vetítőoptikája, amit átépítettem objektívvé, nem meglepő módon a Leitz Colorplan 2.5/90-ese volt. A lenyűgözően szép képet viszonylag könnyű adaptálhatósággal párosította, és komolyabb portréoptikákkal is simán felvette a versenyt. Most a - nem sokkal - kisebb testvére, a 2.5/85-ös Hektor van terítéken. leitz német german vetítő vetítő objektív teszt portré vetítőoptika vetítőobjektív projektor projector projectorlens építés épített átépítés átépített adaptálás adaptált helicoid fókusz manual manuális fullframe M42 sony nex vintage 85mm 85 2.5 f/2.5

Leitz Colorplan 90mm f/2.5
adaptálás és teszt

2019. november 2. | Horváth Krisztián | kb. 15 perc olvasási idő (18.000 karakter)
Könnyen adaptálható portrémester, ami olcsó és éles. Kell ennél több, ha egy vetítőoptikáról beszélünk?
Több apropója is van annak, hogy ismét vetítőobjektíves cikket olvashattok a bolgon. Mindjárt el is árulom őket, elöljáróba azonban annyit: ha portréra keresel 85mm körüli, éles optikát, a Colorplan még a kifejezetten fényképezésre gyártott objektívekkel is fel fogja venni a versenyt. Tovább a cikkre... Leitz Colorplan 90mm f/2.5 adaptálás és teszt horváth krisztián hispan hispan's photoblog Könnyen adaptálható portrémester, ami olcsó és éles. Kell ennél több, ha egy vetítőoptikáról beszélünk? Több apropója is van annak, hogy ismét vetítőobjektíves cikket olvashattok a bolgon. Mindjárt el is árulom őket, elöljáróba azonban annyit: ha portréra keresel 85mm körüli, éles optikát, a Colorplan még a kifejezetten fényképezésre gyártott objektívekkel is fel fogja venni a versenyt. leitz német german vetítő vetítő objektív teszt portré vetítőoptika vetítőobjektív projektor projector projectorlens építés épített átépítés átépített adaptálás adaptált helicoid fókusz manual manuális fullframe M42 sony nex vintage 90 90mm 85 85mm f/2.5 2.5 hektor


a gyártó optikái


85mm f/2.5

Leitz Hektor

90mm f/2.5

Leitz Colorplan



kapcsolódó werk&gear tartalmak



további gyártók

Minden alkotó ember a szabadságot keresi

Amikor a 2010-es évek elején fényképezni kezdtem, valami ilyesmi vezérelt engem is. Fotós azóta se lettem, megmaradt ez szenvedélyes hobbinak, mégis talán tanulságos történetet mesélhetek arról, hogyan terjesztheted ki te is a kreativitásodat, ha kilépsz a tudásod, a megszokásaid és a felszerelésed komfortzónájából.
Az itt látható képek, de még inkább a cikkek, tesztek és tutorialok arról mesélnek neked, milyen utat jártam be, mióta először kamera került a kezembe, és hogyan találtam meg azt, ami igazán érdekel. Tovább...