hispan's photoblog
site version 10.2.3.5


gomba eltávolítása


Nem csak vintage, de új objektíveket is előszeretettel támad meg gombásodás, a baj bekövetkeztével pedig már csak a tisztítás lehetséges.


A gombák sajnos apró spórákkal terjednek a levegőben, így szinte bárhol megfertőződhetnek velük régi és új objektívjeink is. Nem találtak még fel olyan szigetelést a gyártók, ami ténylegesen és tartósan megvédené az optikákat a szálas gombákkal szemben.



A jó hír, hogy a gombásodás ellen megfelelő tárolási körülményekkel (világos, jól szellőző, alacsony páratartalmú környezet) könnyen lehet védekezni, ám ha régi, rosszul tartott optika kerül hozzánk, már nem sokat tehetünk a tisztításon kívül.



A gombásodás nem csak azért problémás, mert rontja a rajzolatot, kontrasztot, stb, hanem mert az optikai elemeken levő több rétegű bevonatokat is roncsolja. A gombafonalak a bevonati rétegek közé jutnak, majd azokat "feltörik", így egy később tisztításkor sokszor maga a coating is sérülhet. Minél tovább gombás egy optika és minél nagyobb felületen, sajnos annál valószínűbb a bevonat károsodása is.



Jó hír, hogy az egyes bevonatok másképpen ragálnak a gombákra. Bizonyos típusok, például a Takumar S-M-C és SMC verzióin levő super-multi-coated rétegek nagyon jól bírják a gombát, ahogyan a korábbi Canon FD objektívek S.S.C. (super-spectra-coating) rétegei is. A Nikkor objektívek bevonatai és a Minolta optikák türkizes időszakából származó coatingok ebből a szempontból gyenge minőségűek, máshol pedig eseti, hogy mire jut a természet és az idő. Néhány Vivitar VMC (vivitar-multi-coated) bevonat igen jól bírja, mások kevésbé. Sok Pentacon objektívről gomba nélkül is leválik idővel a coating, ahogy az olcsóbb objektívek sima MC (multi-coated) rétegei sem túl acélosak.



A gomba eltávolításához többnyire elégséges higított alkohol, de speciális esetekben szükség lehet erősebb vegyszerekre vagy áztatásra is.



Sokszor megesik, hogy a gomba olyan lencsetagok közötti ragasztásba, vagy több lencsét tartalmazó, zárt, préselt műanyag vagy fém házas blokkokba is bejut, amiket nem arra terveztek, hogy szét lehessen őket szedni. Ezek bontása bonyolult, néha lencsetag újraragasztást vagy újraházazást, a gyári fényvisszaverő festés pótlását is igényli.


Ha tudok neked segíteni vintage optikád gombásodásának kitisztításában, keress bátran az alábbi elérhetőségeken:




Olvasnál még a régi objektívek gombásodásáról? Az alábbi tudásbázis-cikkben megteheted:


És most beszéljünk
az objektív-gombáról!

2015. szeptember 1. • Horváth Krisztián • 20p / 12.700k
És tisztítsuk is ki, házilag! Jöjjön egy kis DIY projekt vállalkozó szelleműeknek.
Ha az ember antik optikákkal foglalkozik, gyakran belefut a gombásodás jelenségébe. Ez a bosszantó kis képződmény nem csak a régi, de a helytelenül, párás helyen tárolt új optikákat is érintheti, ezért is szeretném most megmutatni, hogyan távolítható el házilag. Felhívnám rá a figyelmet, hogy az eljárás igen nagy kockázatot jelent az objektív épségére, ezért mindenki csak a saját felelősségére kezdjen bele! Ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, forduljunk szakemberhez! Tovább a cikkre... És most beszéljünk az objektív-gombáról! horváth krisztián hispan hispan's photoblog És tisztítsuk is ki, házilag! Jöjjön egy kis DIY projekt vállalkozó szelleműeknek. Ha az ember antik optikákkal foglalkozik, gyakran belefut a gombásodás jelenségébe. Ez a bosszantó kis képződmény nem csak a régi, de a helytelenül, párás helyen tárolt új optikákat is érintheti, ezért is szeretném most megmutatni, hogyan távolítható el házilag. Felhívnám rá a figyelmet, hogy az eljárás igen nagy kockázatot jelent az objektív épségére, ezért mindenki csak a saját felelősségére kezdjen bele! Ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, forduljunk szakemberhez! szerelés szerelőműhely műhely javítás tisztítás takumar s-m-c smc 300mm tele gomba gombás gombásodás penész penédszesedés alkohol mikroszálas fültisztító házi házilag egyénileg diy módszer ötlet leírás tutorial hogyan howto how to how-to szál szálas gombasav sav

Milyen más szervizes témakör érdekel még?


általános tudnivalók szervizelésről, építésről
lencsék tisztítása, zsírtalanítása, portalanítása
gombaölés, fertőtlenítés, UV-fürdő, obiwellness
rekeszek javítása, blendék tisztítása
fókusz- mechanikák tisztítása, újrakenése
szétesett optikák össze-legózása
elvált
üvegek
tisztítása, ragasztása
vetítők,
optikák építése, adaptálása
bármilyen
más javítás, amiben látom a kihívást
hispan's
lens mods:
egyedi átalakítások


További szerelős tartalmak


Irix 4/11 GFX mod

2023. július 12. • Horváth Krisztián • 15p / 21.000k
Kicsikarunk egy kicsit többet az IRIX ultra széles optikájából.
Ha nagyonnagylátó optikákról beszélünk (jellemzően 18mm alatt), akkor minden milliméter számít, hogy növeljük a képszöget (noha a kettő direktben össze sem függ - teljes őrület). Pláne igaz ez akkor, ha nagyobb, mondjuk GFX szenzorra keresünk széles objektíveket, mivel ezekből sokkal kevesebb létezik, ezért szóba jönnek az egyébként “csak” fullframere készített darabok. Tovább a cikkre... Irix 4/11 GFX mod hispan hispan's photoblog horváth krisztián wide angle wideangle mod nagylátó moddolt 11mm irix irixlens irix11mm fujifilm gfx gfx 50S II középformátum medium format adapted adaptált szerviz szerelés szerelős vágás Kicsikarunk egy kicsit többet az IRIX ultra széles optikájából. Ha nagyonnagylátó optikákról beszélünk (jellemzően 18mm alatt), akkor minden milliméter számít, hogy növeljük a képszöget (noha a kettő direktben össze sem függ - teljes őrület). Pláne igaz ez akkor, ha nagyobb, mondjuk GFX szenzorra keresünk széles objektíveket, mivel ezekből sokkal kevesebb létezik, ezért szóba jönnek az egyébként “csak” fullframere készített darabok.

Szervizkör:
Canon nFD 100mm f/2

2023. május 29. • Horváth Krisztián • 12p / 20.000k
Javítás és gyorsteszt a Canon nFD sorozat furán árazott darabjával.
A Canon nFD 100mm f/2 egy anomália: bár csodás a képe, nem L-es optika, sőt, még csak nem is ritka, ennek ellenére évek óta 800-1.800 dolláros áron mozog. Igaz ugyan, hogy az nFD széria az egyik legdrágább vintage sorozat lett, de a 100-assal még a gyűjtők is legtöbbször úgy vannak, mint én: ennyiért soha. Tovább a cikkre... Szervizkör: Canon nFD 100mm f/2 A Canon nFD 100mm f/2 egy anomália: bár csodás a képe, nem L-es optika, sőt, még csak nem is ritka, ennek ellenére évek óta 800-1800 dolláros áron mozog. Igaz ugyan, hogy az nFD széria az egyik legdrágább vintage sorozat lett, de a 100-assal még a gyűjtők is legtöbbször úgy vannak, mint én: ennyiért soha. Javítás és gyorsteszt a Canon nFD sorozat furán árazott darabjával. szerviz vintage optika szerelés canon hispan 100mm portré portrait test hispan's photoblog horváth krisztián

Schneideritis:
a meg nem értett szépség

2023. május 11. • Horváth Krisztián • 10p / 14.000k
Az objektívben megjelenő fehér pöttyök nem mindig gombát jelentenek...
Hosszú évtizedeket túlélt vintage optika csodák akkor is szenvedhetnek betegségektől, ha a legnagyobb gondossággal vigyáztak rájuk. Ezek többsége anyagfáradásokhoz kapcsolható, mind amilyen például a lencsetagokat összeragasztó balzsamok fáradása vagy éppen a lencsetagok szélén használt festékek elváltozásai. Utóbbi maga a Schneideritis, mely nevét onnan kapta, hogy a Schneider objektívekben gyakrabban jelentkezik, de egyébként szinte bármilyen optikát érinthet. Tovább a cikkre... Schneideritis: a meg nem értett szépség Az objektívben megjelenő fehér pöttyök nem mindig gombát jelentenek... Hosszú évtizedeket túlélt vintage optika csodák akkor is szenvedhetnek betegségektől, ha a legnagyobb gondossággal vigyáztak rájuk. Ezek többsége anyagfáradásokhoz kapcsolható, mind amilyen például a lencsetagokat összeragasztó balzsamok fáradása vagy éppen a lencsetagok szélén használt festékek elváltozásai. Utóbbi maga a Schneideritis, mely nevét onnan kapta, hogy a Schneider objektívekben gyakrabban jelentkezik, de egyébként szinte bármilyen optikát érinthet. service hispan hispan's photoblog javítás flektogon 50mm p6 pentacon six

Kodak Retina ″félobjektíves″ univerzális adapter

2023. február 20. • Horváth Krisztián • 25p / 35.000k
Újabb speciális vintage rendszer házasodik össze digitális gépeddel.
Érdekes feladattal bízott meg egy kedves ismerősöm: digitális rendszerekre való adaptert szeretett volna Kodak Retina III c gépe objektívjeihez. Ezek a vázak bár cserélhető optikásak, valójában “csak” fél objektívekkel dolgoznak, a hátsó lencseblokk ugyanis minden esetben a váz integráns része. Emellett még a fókuszmechanika is egy harmonikaszerűen előbukkanó rész elején csücsül, így igazi műszaki kihívásnak ígérkezik a feladat. Tovább a cikkre... Kodak Retina félobjektíves univerzális adapter Újabb speciális vintage rendszer házasodik össze digitális gépeddel. Érdekes feladattal bízott meg egy kedves ismerősöm: digitális rendszerekre való adaptert szeretett volna Kodak Retina III c gépe objektívjeihez. Ezek a vázak bár cserélhető optikásak, valójában “csak” fél objektívekkel dolgoznak, a hátsó lencseblokk ugyanis minden esetben a váz integráns része. Emellett még a fókuszmechanika is egy harmonikaszerűen előbukkanó rész elején csücsül, így igazi műszaki kihívásnak ígérkezik a feladat. A Kodak Retina rendszer műalkotás abból az időszakból, amikor a fotózás még kereste az útjait, műszaki értelemben legalábbis biztosan. Sokféle elrendezést kipróbáltak a gyártók: a zárak, a fókuszmechanikák és az egész konstrukció, no meg persze a cserélhető objektíves elgondolás nagyon változatos formákban valósult meg. hispan hispan's photoblog horváth krisztián építés műhely szerviz adapter készítés sony fujifilm gfx gfx 50s ii gfx50sii 50mm 35mm 80mm 35 50 80

Pentacon SIX (P6) / Kiev-88 (K88) - Fujifilm GFX adapter házilag

2023. február 9. • Horváth Krisztián • 12p / 20.000k
Barkácskedvűeknek délutáni házi feladat középformátumra.
A GFX-es cikkben említettem, hogy Fujifilm középformátumra limitáltabb az adapterek elérhetősége, és drágábbak is, mint a kisebb szenzoros rendszerek megoldásai. Ennek egyik ékes példája a P6/K88 kérdés. Ezt fogjuk ma megoldani. Tovább a cikkre... Barkácskedvűeknek délutáni házi feladat középformátumra. Pentacon SIX (P6) / Kiev-88 (K88) - Fujifilm GFX adapter házilag kiev 88 k88 k-88 psix pentacon six p6 hispan hispan's photoblog horváth krisztián építés középforumátum medium format adapter macro tube A GFX-es cikkben említettem, hogy Fujifilm középformátumra limitáltabb az adapterek elérhetősége, és drágábbak is, mint a kisebb szenzoros rendszerek megoldásai. Ennek egyik ékes példája a P6/K88 kérdés. Ezt fogjuk ma megoldani.

Univerzális
Contax/Kiev C/K adapter házilag
(Leica/GFX/bármi)

2023. január 11. • Horváth Krisztián • 20p / 30.000k
Ha történetesen pont egy C/K optikát tennél fel gépedre, nem árt hozzá egy adapter.
A Contax/Kiev CK bajonettes optikák manapság kevéssé ismertek (annak ellenére, hogy a MOG, a Zeiss, a Schneider, a Voigtländer és orosz gyártók is készítettek rá modelleket szép számmal), a csatlakozás maga pedig igen furcsa szerzet. Ennek ellenére felmerülhet benned az igény, hogy efféle portékát tegyél fel mondjuk egy Sony, egy Leica vagy egy GFX vázra, éppen ezért ma egy olyan adaptert fogunk építeni, mely kisegít téged a legtöbb rendszer esetén. Tovább a cikkre... Univerzális Contax/Kiev C/K adapter házilag (Leica/GFX/bármi) hispan krisztián horváth hispan's photoblog adapter adaptálás nikon s3 kontax contax kiev voigtlander Ha történetesen pont egy C/K optikát tennél fel gépedre, nem árt hozzá egy adapter. A Contax/Kiev CK bajonettes optikák manapság kevéssé ismertek (annak ellenére, hogy a MOG, a Zeiss, a Schneider, a Voigtländer és orosz gyártók is készítettek rá modelleket szép számmal), a csatlakozás maga pedig igen furcsa szerzet. Ennek ellenére felmerülhet benned az igény, hogy efféle portékát tegyél fel mondjuk egy Sony, egy Leica vagy egy GFX vázra, éppen ezért ma egy olyan adaptert fogunk építeni, mely kisegít téged a legtöbb rendszer esetén.

Dream Lens: Canon
50mm f/0.95 LTM (RF)
szerviz és teszt

2022. szeptember 13. • Horváth Krisztián • 20p / 30.000k
Miért hívják álomoptikának a Canon távmérős korszakának csodáját?
Ma olyan lesz, ami eddig még nem volt a blogon: egy f/0.95 fényerejű objektívet fogunk tesztelni, és előtte azt is megmutatom neked, hogyan néz ki belülről, és hogyan lehet egy ilyen technikatörténeti kuriózumot szervizelni. Emellett számos érdekesség is kiderül, Zsuzsi pedig kibontja a haját. Tovább a cikkre... Dream Lens: Canon 50mm f/0.95 LTM (RF) szerviz és teszt leica leica m lm techart Ma olyan lesz, ami eddig még nem volt a blogon: egy f/0.95 fényerejű objektívet fogunk tesztelni, és előtte azt is megmutatom neked, hogyan néz ki belülről, és hogyan lehet egy ilyen technikatörténeti kuriózumot szervizelni. Emellett számos érdekesség is kiderül, Zsuzsi pedig kibontja a haját. Miért hívják álomoptikának a Canon távmérős korszakának csodáját? vintage 50mm portré portrait ltm távmérős rangefinder viewfinder canon hansa

Polírpercek:
Alumínium vintage optikák felújítása

2021. április 8. • Horváth Krisztián • 10p / 15.000k
Vedd fel a harcot a korral és a patinával, varázsold újjá alumínium felületeidet!
Számtalan régi objektív csodás ezüst színű külsővel rendelkezik, amit az idő sokszor próbára tett már. Ennek eredménye a felületen megjelenő sötét, néha barnás-feketés elváltozás, vagyis az alumínium-oxid. Ez mattossá teszi az optika külsejét, és nem is szép. De házi módszerekkel olcsón megszabadulhatsz tőle! Tovább a cikkre... Vedd fel a harcot a korral és a patinával, varázsold újjá alumínium felületeidet! Polírpercek: Alumínium vintage optikák felújítása Számtalan régi objektív csodás ezüst színű külsővel rendelkezik, amit az idő sokszor próbára tett már. Ennek eredménye a felületen megjelenő sötét, néha barnás-feketés elváltozás, vagyis az alumínium-oxid. Ez mattossá teszi az optika külsejét, és nem is szép. De házi módszerekkel olcsón megszabadulhatsz tőle! hispan horváth krisztián hispan's photoblog alumínium polírozás polír polírpasztal felület felszín csiszolás súrolás felújítás acélgyapot gyapot acél oxid oxidáció felújítás szerviz szervíz javítás szerelés dremel polírozó fej polírpaszta fogkrém fényes matt felület felületű csiszoló csiszolás súrolás

Zeiss Ikon
Contaflex-NEX adapter házilag
(+Zeiss Pantar 4/75 teszt)

2021. február 28. • Horváth Krisztián • 25p / 25.000k
A cserélhető félobjektívek titokzatos világának kulcsa.
Rubik Ernő, a híres Rubik kocka megalkotója azt írja: ha szétszedsz valamit, ügyelj rá, hogy össze is tudd rakni. Ezt kiegészíthetjük azzal, hogy "össze is tudd rakni - akár valami mássá". Ma ugyanis egy olyan adaptert fogunk készíteni, ami lehetővé teszi Contaflex féloptikák használatát, de szükség lesz hozzá egy eredeti Contaflex vázra is. Tovább a cikkre... Zeiss Ikon Contaflex-NEX adapter házilag (+Zeiss Pantar 4/75 teszt) horváth krisztián hispan hispan's photoblog A cserélhető félobjektívek titokzatos világának kulcsa. Rubik Ernő, a híres Rubik kocka megalkotója azt írja: ha szétszedsz valamit, ügyelj rá, hogy össze is tudd rakni. Ezt kiegészíthetjük azzal, hogy "össze is tudd rakni - akár valami mássá". Ma ugyanis egy olyan adaptert fogunk készíteni, ami lehetővé teszi Contaflex féloptikák használatát, de szükség lesz hozzá egy eredeti Contaflex vázra is. contaflex nex zeiss ikon központi zár központizár adapter adaptálás építés épített nex sony e adaptation pantar 75mm f/4 5 75 pro-tessar mount bajonet bajonett manuális lencsés szerelés szerelőműhely műhely átépítés átépített prima alpha beta félobjektív half fél

Praktina - NEX
univerzális adapter házilag

2020. július 4. • Horváth Krisztián • 10p / 13.000k
Sokszor megijedünk egy-egy egzotikus csatlakozástól, pedig néha nagyon könnyen adaptálhatóak. Ilyen a Praktina is.
A mai cikkben egy olyan univerzális Praktina - Sony E NEX adaptert fogunk építeni, amire bármilyen Praktina optikát fel tudsz tenni. Ehhez nem is lesz másra szükséged, mint egy M42-NEX adapterre és egy Praktina közgyűrű sorra. Tovább a cikkre... Praktina - NEX univerzális adapter házilag Sokszor megijedünk egy-egy egzotikus csatlakozástól, pedig néha nagyon könnyen adaptálhatóak. Ilyen a Praktina is. horváth krisztián hispan hispan's photoblog A mai cikkben egy olyan univerzális Praktina - Sony E NEX adaptert fogunk építeni, amire bármilyen Praktina optikát fel tudsz tenni. Ehhez nem is lesz másra szükséged, mint egy M42-NEX adapterre és egy Praktina közgyűrű sorra. NEX sony-e adapter konverter konvertálás adaptálás építés házi házilag diy tutorial módszer ötlet megvalósítás adaptált épített közgyűrű

Tessar 50mm f/2.8 EXA felújítás

2019. május 13. • Horváth Krisztián • 15p / 20.000k
Te is megmenthetsz egyet a legnépszerűbb Zeiss optikából!
Isten hozott a Magyar Tessar Fajtamentő Egyesületben! Ma a méltán népszerű Zeiss üveg egy brilliánsan egyszerű és csodálatos darabját fogjuk kitisztítani és felújítani. Megmutatom, hogyan csinálhatod meg otthon saját magad is! Tovább a cikkre... Tessar 50mm f/2.8 EXA Te is megmenthetsz egyet a legnépszerűbb Zeiss optikából! Isten hozott a Magyar Tessar Fajtamentő Egyesületben! Ma a méltán népszerű Zeiss üveg egy brilliánsan egyszerű és csodálatos darabját fogjuk kitisztítani és felújítani. Megmutatom, hogyan csinálhatod meg otthon saját magad is! exa exacta zeiss carl jena tessar 50mm 50 2.8 f/2.8 felújítás repair szerviz német alu alimínium kenés fókusz rekesz tisztítás szervíz diy házilag otthon szerelőműhely horváth krisztián hispan hispan's photoblog

Canon nFD 300mm f/2.8 L IF
tisztítás és tesztképek

2018. november 10. • Horváth Krisztián • 15p / 19.000k
Internal Focus - titkok egy legendás optika mélyéről, plusz egy kis útmutatás: így tisztíts belső fókuszos objektíveket.
Üdvözöllek ismét a blog szerelőműhelyében, ahol ez alkalommal egy igazi ínyencség, egy Canon nFD 2.8/300-as kerül terítékre. Nagy baja nincsen, azonban egy kis portalanítás ráfér. Eredetileg nem akartam erről cikket írni, de egy külföldi fórumon közölték velem, hogy "ez nem fog sikerülni", ilyenkor pedig a szakmai alázat vita helyett bizonyítást kíván. Tovább a cikkre... Canon nFD 300mm f/2.8 L IF tisztítás és tesztképek horváth krisztián hispan hispan's photoblog Internal Focus - titkok egy legendás optika mélyéről, plusz egy kis útmutatás: így tisztíts belső fókuszos objektíveket. Üdvözöllek ismét a blog szerelőműhelyében, ahol ez alkalommal egy igazi ínyencség, egy Canon nFD 2.8/300-as kerül terítékre. Nagy baja nincsen, azonban egy kis portalanítás ráfér. Eredetileg nem akartam erről cikket írni, de egy külföldi fórumon közölték velem, hogy "ez nem fog sikerülni", ilyenkor pedig a szakmai alázat vita helyett bizonyítást kíván. canon prime nfd fd bajonett bajonet s.s.c. ssc super spectra coating japán manuális manual focus fókusz vintage lens optika objektív teszt terepteszt 300mm tele teleobjektív 300 f/2.8 2.8 if internal focus fluorite fluorid fluoridos bevonat kétszerező L 300L 2.8L

Canon FD 800mm f/5.6L

2017. február 1. • Horváth Krisztián • 20p / 16.500k
Kis tisztítás, kis teszt, hatalmas élmény.
Olyan csoda megtisztulásának és rövid tesztelésének sztoriját mutatom most be nektek, amilyenhez és amekkorához fogható eddig még nem járt a blogon soha. Egy valódi fehér bálna, egy igazi Moby Dick fogja a következőkben a hullámokat kelteni közel és elsősorban távol az éterben. Mindenki kapaszkodjon, ki ne essen a csónakból: 800 és 1600mm-en is tüzelni fogunk! Tovább a cikkre... Canon FD 800mm f/5.6L horváth krisztián hispan hispan's photoblog Kis tisztítás, kis teszt, hatalmas élmény. Olyan csoda megtisztulásának és rövid tesztelésének sztoriját mutatom most be nektek, amilyenhez és amekkorához fogható eddig még nem járt a blogon soha. Egy valódi fehér bálna, egy igazi Moby Dick fogja a következőkben a hullámokat kelteni közel és elsősorban távol az éterben. Mindenki kapaszkodjon, ki ne essen a csónakból: 800 és 1600mm-en is tüzelni fogunk! canon prime nfd fd bajonett bajonet s.s.c. ssc super spectra coating japán manuális manual focus fókusz vintage lens optika objektív teszt terepteszt 800mm tele teleobjektív 800 f/5.6 5.6 if internal focus fluorite fluorid fluoridos bevonat kétszerező L 800L 5.6L gömbfej beike állvány gellért hegy

Retekobi újjászületése

2016. december 25. • Horváth Krisztián • 30p / 20.000k
Egy csodálatos karácsonyi történet, mely reményt adhat más nehéz sorsú optikáknak is arra, hogy szépen rendbe teszed majd mindet.
Időről időre találkozol koszos, gombás, elsőre használhatatlannak tűnő objektívekkel? Ne hagyd őket az út szélén! Sokan és sokszor kéritek, ezért ismét egy "tisztítós cikket" mutatok. Íme egy Minolta MC Rokkor 3.5/50 Macro kalandos útja. Páciensünk egy kicsi, könnyű makro-objektív, amit több mint 20 éven át gyártott a Minolta MC és MD csatlakozással (mindkettő SR bajonett). Önmagában 1:2 leképezéssel bír, de készítettek hozzá egy gyári tubust is, amivel 1:1-re változik ez az arány. Az én példányom erősen áron alul érkezett, és az eladó nem is rejtette véka alá, hogy elég pocsék állapotban van. De ismertek, szenvedélyesen vetem rá magam a hasonló darabokra, hogy újra a legszebb arcukat mutassák. Tovább a cikkre... Retekobi újjászületése Egy csodálatos karácsonyi történet, mely reményt adhat más nehéz sorsú optikáknak is arra, hogy szépen rendbe teszed majd mindet. Időről időre találkozol koszos, gombás, elsőre használhatatlannak tűnő objektívekkel? Ne hagyd őket az út szélén! Sokan és sokszor kéritek, ezért ismét egy "tisztítós cikket" mutatok. Íme egy Minolta MC Rokkor 3.5/50 Macro kalandos útja. Páciensünk egy kicsi, könnyű makro-objektív, amit több mint 20 éven át gyártott a Minolta MC és MD csatlakozással (mindkettő SR bajonett). Önmagában 1:2 leképezéssel bír, de készítettek hozzá egy gyári tubust is, amivel 1:1-re változik ez az arány. Az én példányom erősen áron alul érkezett, és az eladó nem is rejtette véka alá, hogy elég pocsék állapotban van. De ismertek, szenvedélyesen vetem rá magam a hasonló darabokra, hogy újra a legszebb arcukat mutassák. szerviz japán javítás tisztítás gomba gombás gombásodás service szervíz szerelés összeszerelés fókusz mechanika kenés szerelőműhely koszos kos retkes retek gány horváth krisztián hispan hispan's photoblog

És most beszéljünk
az objektív-gombáról!

2015. szeptember 1. • Horváth Krisztián • 20p / 12.700k
És tisztítsuk is ki, házilag! Jöjjön egy kis DIY projekt vállalkozó szelleműeknek.
Ha az ember antik optikákkal foglalkozik, gyakran belefut a gombásodás jelenségébe. Ez a bosszantó kis képződmény nem csak a régi, de a helytelenül, párás helyen tárolt új optikákat is érintheti, ezért is szeretném most megmutatni, hogyan távolítható el házilag. Felhívnám rá a figyelmet, hogy az eljárás igen nagy kockázatot jelent az objektív épségére, ezért mindenki csak a saját felelősségére kezdjen bele! Ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, forduljunk szakemberhez! Tovább a cikkre... És most beszéljünk az objektív-gombáról! horváth krisztián hispan hispan's photoblog És tisztítsuk is ki, házilag! Jöjjön egy kis DIY projekt vállalkozó szelleműeknek. Ha az ember antik optikákkal foglalkozik, gyakran belefut a gombásodás jelenségébe. Ez a bosszantó kis képződmény nem csak a régi, de a helytelenül, párás helyen tárolt új optikákat is érintheti, ezért is szeretném most megmutatni, hogyan távolítható el házilag. Felhívnám rá a figyelmet, hogy az eljárás igen nagy kockázatot jelent az objektív épségére, ezért mindenki csak a saját felelősségére kezdjen bele! Ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, forduljunk szakemberhez! szerelés szerelőműhely műhely javítás tisztítás takumar s-m-c smc 300mm tele gomba gombás gombásodás penész penédszesedés alkohol mikroszálas fültisztító házi házilag egyénileg diy módszer ötlet leírás tutorial hogyan howto how to how-to szál szálas gombasav sav

Erre a 20 dologra lesz szükséged
objektív szereléshez (+tippek)

2018. március 1. • Horváth Krisztián • 25p / 28.000k
Közkívánatra: objektív-szerelős eszköztár, sok hasznos tippel és titokkal.
Az utóbbi hónapokban sokan megkerestetek, hogy segítsek egy-egy művelet szerszámigényével kapcsolatban. Részben ezért, részben pedig hogy számszerűen lássuk, megéri-e neked beruházni egy-egy műveletbe, összeszedtem minden szükséges eszközt és anyagot, amire szükséged lehet, ha szervizelésbe vagy tisztításba fogsz. Linkeltem is az adott termékeket eBay-en (ott lehet őket a legolcsóbban beszerezni), illetve jeleztem a hozzávetőleges árukat is (ebből pedig a cikk végén lesz egy számvetés). Tovább a cikkre... Erre a 20 dologra lesz szükséged objektív szereléshez (+tippek) horváth krisztián hispan hispan's photoblog Az utóbbi hónapokban sokan megkerestetek, hogy segítsek egy-egy művelet szerszámigényével kapcsolatban. Részben ezért, részben pedig hogy számszerűen lássuk, megéri-e neked beruházni egy-egy műveletbe, összeszedtem minden szükséges eszközt és anyagot, amire szükséged lehet, ha szervizelésbe vagy tisztításba fogsz. Linkeltem is az adott termékeket eBay-en (ott lehet őket a legolcsóbban beszerezni), illetve jeleztem a hozzávetőleges árukat is (ebből pedig a cikk végén lesz egy számvetés). Közkívánatra: objektív-szerelős eszköztár, sok hasznos tippel és titokkal. szerelőműhely műhely javítás tisztítás gomba kenés fókusz menet fókuszmenet helikoid alkohol aceton alcohol törlő diy tipp tippek módszer módszerek ötlet ötletek tutorial leírás gyakorlat körtepumpa objektív vintage menetkihajtó nameplate csavar csavarhúzó csavarhúzók fogó fogók satu satuk csipesz csipeszek ecset festék körömkefe wd40 wd-40 sűrített levegő gépzsír gépolaj teflonos szilikon szilikonzsír grafit grafitos gépzsír zsír kenőanyag kenés topex fehérolaj műszerolaj olaj desztillált víz mikroszálas törlőkendő lenspen menetkinyomó dremel ebay barkács

Így ragaszthatod újra
az elvált objektív-lencsetagokat

2018. április 13. • Horváth Krisztián • 20p / 23.100k
Nem könnyű és nem mindennapi, de biztosan igen érdekes kalandra hívlak: több évtizedes üvegeket fogunk (újra)ragasztani!
Teher alatt nő a pálma: nem aranyozta be a napomat, amikor egy javításra kapott CZJ Tele-Ennalyt 400mm-es objektív 12cm széles, két darabból összeragasztott frontlencséje a kezemben pattant ketté. Viszont ez kiváló lehetőség arra, hogy megmutassam nektek a vintage objektív javítás határterületét, ahol már csak az UV-fényre keményedő ragasztó jár. Tovább a cikkre... Így ragaszthatod újra az elvált objektív-lencsetagokat horváth krisztián hispan hispan's photoblog Nem könnyű és nem mindennapi, de biztosan igen érdekes kalandra hívlak: több évtizedes üvegeket fogunk (újra)ragasztani! Teher alatt nő a pálma: nem aranyozta be a napomat, amikor egy javításra kapott CZJ Tele-Ennalyt 400mm-es objektív 12cm széles, két darabból összeragasztott frontlencséje a kezemben pattant ketté. Viszont ez kiváló lehetőség arra, hogy megmutassam nektek a vintage objektív javítás határterületét, ahol már csak az UV-fényre keményedő ragasztó jár. ragasztó ragasztás nor norland nor61 nor-61 norland61 korona flint üveg kanada kanadabalzsam canada canadabalsam elvált eltört ragasztó ragasztás aceton sütő hő szerviz javítás szerelés tisztítás szerelőműhely vintage műhely UV uv fény uv-fény ultra viola ultraviola

A csapágyazott Helios 40-2 története

2018. június 23. • Horváth Krisztián • 15p / 21.000k
Teher alatt is szépen forog ezentúl a 85mm-es Helios fókusza.
Az egész sztori ott kezdődik, hogy már évek óta tulajdonosa vagyok egy Helios 40-2 optikának, amit imádok. A fókuszmechanikája azonban éppen olyan felépítésű, és emiatt olyan rossz is, mint a korai Helios 44 és 44-2 változatoknak. Erre már a Cyclop vs. Helios 40-2 cikkben is kitértem pár sor erejéig, és most ideje orvosolni ezt a problémát. Tovább a cikkre... Az egész sztori ott kezdődik, hogy már évek óta tulajdonosa vagyok egy Helios 40-2 optikának, amit imádok. A fókuszmechanikája azonban éppen olyan felépítésű, és emiatt olyan rossz is, mint a korai Helios 44 és 44-2 változatoknak. Erre már a Cyclop vs. Helios 40-2 cikkben is kitértem pár sor erejéig, és most ideje orvosolni ezt a problémát. horváth krisztián hispan hispan's photoblog Teher alatt is szépen forog ezentúl a 85mm-es Helios fókusza. A csapágyazott Helios 40-2 története csapágy csapágyazott csapágyazás csapágygolyó golyó helios helios-40 40 40-2 85mm 85 f/1.5 1.5 optika objektív orosz ussr cccp portré fix prime szerelés szerelő szerelőműhely műhely fókusz mechanika helikoid persely átalakítás átépítés átépített átalakított finom menet gépzsír gépolaj

Altix-NEX konverter házilag

2016. július 25. • Horváth Krisztián • 20p / 12.700k
Gépkannibalizmus és egy újabb NEX konverter.
Mivel az Altix csatlakozás elég régi, és eredetileg is kevésbé volt elterjedt, ezért elég nehéz hozzá konvertergyűrűt találni akár NEX-re, akár másra. Ez a probléma nem sokkal a NEX-konverteres cikkem után jött velem szembe, amikor egy karbantartáson átesett Trioplan 2.9/50-est akartam kipróbálni. Altix-NEX adaptert azonban sehol sem találtam hozzá. A problémát el is engedhetnénk, ám a 2.9/50-es pokoli jó kis objektív, és a vadászösztön elvezetett egy saját darabhoz. Ehhez azonban adaptert is építenem kellett. Az ötlet a következő volt: szerzek egy régi Altix-bajonettes masinát, arról leszedem a csatlakozást, és azt hozzáillesztem egy L39-NEX konverterhez. Ezzel univerzális megoldásra teszek szert, hiszen ez a saját készítésű gyűrű fogadhat minden más Altix-os optikát is, nem csak a Trioplant. Tovább a cikkre... Altix-NEX konverter házilag központi zár központizár horváth krisztián hispan hispan's photoblog Gépkannibalizmus és egy újabb NEX konverter. Mivel az Altix csatlakozás elég régi, és eredetileg is kevésbé volt elterjedt, ezért elég nehéz hozzá konvertergyűrűt találni akár NEX-re, akár másra. Ez a probléma nem sokkal a NEX-konverteres cikkem után jött velem szembe, amikor egy karbantartáson átesett Trioplan 2.9/50-est akartam kipróbálni. Altix-NEX adaptert azonban sehol sem találtam hozzá. A problémát el is engedhetnénk, ám a 2.9/50-es pokoli jó kis objektív, és a vadászösztön elvezetett egy saját darabhoz. Ehhez azonban adaptert is építenem kellett. Az ötlet a következő volt: szerzek egy régi Altix-bajonettes masinát, arról leszedem a csatlakozást, és azt hozzáillesztem egy L39-NEX konverterhez. Ezzel univerzális megoldásra teszek szert, hiszen ez a saját készítésű gyűrű fogadhat minden más Altix-os optikát is, nem csak a Trioplant. vintage csatlakozás adapter építés adapterezés szerelős szerelés szerelőműhely altix nex sony e átalakító gyűrű howto hogyan tutorial módszer ötlet gyakorlat otthon otthoni építés épített átalakítás átalakító fullframe bajonett breech lock breechlock tipp trükk tippek trükkök haladó

Makró körfény házilag

2021. június 10. • Horváth Krisztián • 12p / 14.000k
Legyen közel és legyen erős, mert a fényből sosem elég.
Ebben a cikkben kivételesen nem optikákkal fogunk foglalkozni, hanem egy makró körfényt fogunk építeni házilag, olcsósítva, hatékonyan, boldogan. Tovább a cikkre... Makró körfény házilag Legyen közel és legyen erős, mert a fényből sosem elég. Ebben a cikkben kivételesen nem optikákkal fogunk foglalkozni, hanem egy makró körfényt fogunk építeni házilag, olcsósítva, hatékonyan, boldogan. hispan horváth krisztián makró macro light körfény fény LED diy szerelős szerelés pentax raynox tubus tubusozás makrotubus macrotubus makrótubus

Így készülnek
a félbevágott objektív-szobrok

2021. december 10. • Horváth Krisztián • 15p / 20.000k
Videós útmutató értéktelen optikáid feltámasztásához és új életéhez.
Vintage kalandozásaim és szervizeléseim során számtalan olyan objektív gyűjt össze, amik menthetetlen állapotban vannak ilyen vagy olyan okokból. Eddig ezek csak kallódtak a polcon, vagy alkatrész-kannibalizmus áldozatai lettek, de ma mutatok egy olyan megoldást, amivel - ha rászánod az időd és energiád - akár műtárggyá is változhatnak. Tovább a cikkre... Így készülnek a félbevágott objektív-szobrok statuary statue zeiss tessar smc takumar asahi dremel vág vágás cut szobor szobrocska Videós útmutató értéktelen optikáid feltámasztásához és új életéhez. hispan horváth krisztián hispan's photoblog szerelés szerviz Vintage kalandozásaim és szervizeléseim során számtalan olyan objektív gyűjt össze, amik menthetetlen állapotban vannak ilyen vagy olyan okokból. Eddig ezek csak kallódtak a polcon, vagy alkatrész-kannibalizmus áldozatai lettek, de ma mutatok egy olyan megoldást, amivel - ha rászánod az időd és energiád - akár műtárggyá is változhatnak.

Instagram sztorikban is követheted a műhely működését:


Minden alkotó ember a szabadságot keresi

Amikor a 2010-es évek elején fényképezni kezdtem, valami ilyesmi vezérelt engem is. Fotós azóta se lettem, megmaradt ez szenvedélyes hobbinak, mégis talán tanulságos történetet mesélhetek arról, hogyan terjesztheted ki te is a kreativitásodat, ha kilépsz a tudásod, a megszokásaid és a felszerelésed komfortzónájából.
Az itt látható képek, de még inkább a cikkek, tesztek és tutorialok arról mesélnek neked, milyen utat jártam be, mióta először kamera került a kezembe, és hogyan találtam meg azt, ami igazán érdekel. Tovább...