hispan's photoblog
site version 10.2.3.5


Kodak Retina ″félobjektíves″
univerzális adapter

Újabb speciális vintage rendszer házasodik össze digitális gépeddel.


2023. február 20. • Horváth Krisztián

Érdekes feladattal bízott meg egy kedves ismerősöm: digitális rendszerekre való adaptert szeretett volna Kodak Retina III c gépe objektívjeihez. Ezek a vázak bár cserélhető optikásak, valójában “csak” fél objektívekkel dolgoznak, a hátsó lencseblokk ugyanis minden esetben a váz integráns része. Emellett még a fókuszmechanika is egy harmonikaszerűen előbukkanó rész elején csücsül, így igazi műszaki kihívásnak ígérkezik a művelet.

A Kodak Retina rendszer műalkotás abból az időszakból, amikor a fotózás még kereste az útjait, műszaki értelemben legalábbis biztosan. Sokféle elrendezést kipróbáltak a gyártók: a zárak, a fókuszmechanikák és az egész konstrukció, no meg persze a cserélhető objektíves elgondolás nagyon változatos formákban valósult meg.

A 35mm-es kisfilmet használó Retina esetében a cserélhető objektívek valójában csak fél objektívek: az optikai rendszer front blokkja váltogatható, a hátsó azonban mindig azonos és a gépben marad. A váz harmonika-szerűen kinyitható, jóllehet a szövet kihuzatot sosem látod, nyitás után pedig a teljes fókuszmechanika, benne a központi zárral és a rekeszmechanizmussal előre kerül. Visszacsukni csak akkor tudod, ha a fókuszmechanikát végtelen állásba tetted, így foglalja ugyanis a legkisebb helyet.

Mai alanyunk egy III c váz, amit 1957 és 60 között gyártottak. Rangefinder kivitel, azaz az élességállítást egy, az objektív képétől független keresőablak biztosítja, ami azonban mechanikus kapcsolatban áll a fókuszgyűrűvel, így segítséget nyújt a helyes tárgytávolság beállításához, emellett jelölték benne a 35, 50 és 80mm-es gyújtótávolság kivágását is, valamint a parallaxis-hibát kiegyenlítő segédvonalakat. A gép tetején fénymérő is helyet kapott, ami nincsen összekapcsolva a zárral, így félautomata módot nem nyújt, csak információt ad a helyes zársebesség és rekeszérték kézi beállításához.

A gépet egy 2/50-es Schneider-Kreuznach Retina-Xenon C objektívvel kaptam meg, de gyártottak hozzá 4/80mm, 4/35mm és 5.6/35mm optikákat is, ezek pedig cserélhetőek rajta (a teszt végén hozok velük képeket). A gép eredeti használati utasítását ide kattintva letöltheted (dokumentum forrása).

Fontos: ezeket az optikákat ne keverd össze más Retina jelölésű Xenarokkal, például a korábbi tesztalany Schneider-Kreuznach Retina-Tele-Xenar 4/135mm optikával, ami már teljes lencserendszerében, egészben cserélhető (DLK bajonettes), nem csak félig.

Szintén fontos: a Retinák gyártósorait évente újrakalibrálták, ezért minden záron és minden hátsó optikai blokkon is külön szériaszám van, ami elvileg jelöli, hogy melyik évben kalibrált géphez készült az adott objektív. Papíron minden kompatibilis mindennel, de ezred milliméteres eltérések lehetnek. A szériaszámok közötti pontos összefüggést nem tudom, illetve nem is volt elég nagyszámú ilyen optikám ahhoz, hogy ezt teszteljem.

És még egy fontos dolog: a III C (nagy C) gépekhez készültek a Rodenstock, a III c (kis c) vázakhoz pedig a Schneider optikák. A tervezőasztalon ezek szintén keresztkompatibilisek, a valóságban azonban előfordulhat, hogy máshogy korrigáltak bizonyos aberrációkat, így romolhat a teljesítmény, ha keverjük őket. A jelenség szintén tesztelésre vár. Ennyit arról, hogy ez egy univerzális rendszer.

Az első ránézésre is világos, hogy itt nem lesz egyszerű egy teljes értékűen működő adaptert készíteni, hiszen az eredeti váznak számtalan részét kell majd kioperálni, magában is működő egységgé formálni és összeházasítani valamilyen ma is használt csatlakozással.


Olvastad már a friss cikkeket a tudásbázisban?

Mielőtt belevágunk, két történeti előzményt beszúrok. Mivel a Retina III c nagyban hasonlít a Contaflexre abban az értelemben, hogy félobjektíves cserélhető kialakítás, érdemes megnézned a Contaflex-NEX adapter építős cikket, amiben hasonló szerkezet készült. A különbség annyi, hogy ott a Zeiss Ikon Contaflex adapter kapott egy plusz helikoidot, hogy az optikák gyári, 1 méteres közelpontját csökkenteni lehessen, valamint a Contaflex rendszerben nem a teljes optikai blokk mozgása fókuszál, hanem a felhelyezett fél objektívben van az élességállítás mechanikája.

A másik kapcsolódó téma a Vaskar 4.5/80-as középformátumú, egyébként nem cserélhető objektív adaptálása P6 tükrös rendszerre. A Vaskart egy Voigtländer Perkeo gépről operáltam le, ami az aktuális alanyhoz hasonlóan kihuzatos, szétnyitható konstrukció. A fókuszálást az objektív frontjának tekerése tette lehetővé, így ott gyakorlatilag csak a precízen beállított bázistávolság, illetve az eredeti zár semlegesítése volt a feladat, hiszen a célrendszer, a Pentacon 6, rendelkezik saját zárral. A Vaskar objektív így távmérősről SLR gépre költözött, és az OVF segítségével már nem csak találomra lehet vele fókuszt állítani, hanem hagyományos módon is használható P6 gépeken.



A feladat

1) Kiszerelni a fókuszmechanikát és a lencseblokkot a rekesszel együtt a Retina III c gépből.

2) Működő állapotban tartani a rekeszt és a fókuszt, utóbbit kicsit fejlesztve közelpont tekintetében.

3) Felszerelni egy olyan bajonettel az egészet, ami lehetővé teszi a használatát digitális gépeken.

Az eredeti tervek szerint a legkisebb bázistávolságú tükörreflexes rendszerre, Konica AR-re kellett volna az adaptálást elvégezni, mert ez aztán könnyen adapterezhető az összes mirrorlessre, azonban a mérési fázisnál majd meglátod, hogy ehhez nem volt elég nagy a bázistávolság, így bár fogunk használni egy Konica AR adaptert, mint alkatrészt, a végbajonett valójában Leica M lesz. Ez nem rossz, mert így még mindig olcsón továbbadapterezhető lesz az elkészült mű bármilyen mirrorlessre, illetve autofókuszos Leica M - MILC adapterekre, miközben megmarad a kézi élességállítás lehetősége is.



Adapterépítés

Az adapter elkészítéséhez természetesen szükséged lesz egy donorra. Lehetőleg olyan vázat válassz, ami már nem működik. Jelen esetben egy zárhibás darabot fogunk használni. Mielőtt a műveleteknek nekilátsz, feltétlenül távolítsd el az első és hátsó optikai blokkot, mivel ezek sérülékenyek. A front blokk cserélhető, így azt könnyen leszedheted (jelen esetben ez egy 2/50 optika), a hátsó blokkot pedig a váz hátulját kinyitva, a filmkocka nyílásán át tudod kicsavarni.

Ha szükséges, ezeket tovább bonthatod és tisztíthatod, utána azonban tedd őket félre, biztonságos helyre, ugyanis ahol fát vágnak, ott bizony a forgács is röpül.

Ki kell bontanod a nyitáskor a gépházból kiugró blokkot. Mivel a közönség javát itt szoktam elveszíteni, és mert ez a lépés elég macerás, drasztikusan le fogom neked egyszerűsíteni: a szükséges blokkot alulról és felülről is csavarok fogják, amikhez azonban szinte az egész gépet szét kell szedni, úgyhogy nincs más dolgod, mint az összes létező csavart és alkatrészt lebontani. Sok csavar a fekete burkolat alatt van, így azokat is operáld le munkád során.


[X] hirdetés

Nem vicceltem, nagyjából tényleg a komplett szerkezetet szét kell kapni, és ez a látvány fogad majd, mire a mechanikai blokkot ki tudod venni (előrefelé fog távozni a váz maradékából):

A fekete keretből a szürke acél blokkot pár további, oldalsó csavar eltávolítása után hátrafelé tudod majd kicsúsztatni, hogy ezt kapd eredményül. Az egyik sarokról lecsavartam még a rangefinder és a fókuszgyűrű mechanikus kapcsolatát biztosító fogaskereket és annak házát, mert ez sem fog kelleni.

Ha megfordítod a blokkot, akkor láthatsz a hátsó lencseblokk menete mellett egy fekete gyűrűt. Ha ezt is kicsavarod, akkor a zár+rekeszblokk egyben kijön előrefelé. Ezt, és a gyűrűjét egyelőre tedd félre, később lesz vele dolgunk:

Most már “csak” a fókuszmechanikát kell kibányászni a maradékból, amihez el kell majd távolítani róla a nagy szürke alumínium alkatrészt. Ehhez elölről kell bontani, első körben a két jelzett csavartól és az általuk tartott gyűrűtől szabadulj meg:

Ekkor már láthatod azt a négy csavart, ami a tulajdonképpeni fókuszgyűrűt a fókuszmechanikához rögzíti. Csavard ki őket:

Alatta nagyon sok csavar van. A kék nyíllal jelölt, fekete fejű csavarok tartják a szövet kihuzat rögzítését, a pirossal jelöltek pedig az alu blokkhoz rögzítik a fókuszmechanikát Csavard ki mind a nyolcat.

Ekkor végre kiszabadul a fókuszmechanikánk!

Ha most visszailleszted a fókuszgyűrűt a fókuszmechanikára, annak alsó pereme kicsit lejjebb ér, mint a mechanika hátsó síkja, így ez nehezen tudna felfeküdni bármilyen illesztésre, ezért a nyíllal jelzett peremből csiszolj le:

Később ezzel még lesz dolgunk a végső beállításnál, de most egy másik részével is dolgozunk. A belső felén látsz egy íves vágást, ebben futott korábban egy alkatrész, ami közelpontnál és végtelen pozícióban megállította a fókuszgyűrű forgását. A végtelennel nincs is dolgunk, a közelpont azonban gyárilag 0.8 méter, ami nem sok (másképp mondva: nem elég kevés). A mechanika helikoidja megenged nagyobb mozgást, így ezt a bevágást fogjuk meghosszabbítani:

Kb. ⅓-ával toldottam meg, így a közelpont majd nagyjából 0.5 méterre fog lejönni (az 50mm-es optika esetén), ami már sokkal jobban használható (a mart részeket visszafestettem matt feketére, bár ez a rész nem fog tudni becsillanni sehol):

Természetesen ez utóbbi lépést kihagyhatod, ha nem akarsz a gyári közelponton változtatni.

Most tedd félre a fókuszmechanikát, és vedd kézbe újra a zár+rekesz blokkot. Azon ne csodálkozz, ha a zár most csukva van. Mivel a zárszerkezeten nincsen T idő, ami a folyamatos nyitását lehetővé tenné (csak B állás van, de ehhez nyomva kell tartani az elsütő billentyűt), a zár lamelláit ki kell szerelni (központi zárról beszélünk, aminek működési elve nagyon hasonló egy rekeszhez, ezért ebben is lamellák vannak, amik azonban teljesen be tudnak záródni). Ehhez hátulról kell bontani a blokkot, először a jelzett három csavarral szedd le a fókuszjelzést is tartalmazó ezüst színű keretet:

A keretet a csavarokkal együtt tedd félre, mert kelleni fog később.

A blokk alján találsz három csavart, ezeket csavarozd ki és szintén tedd el:

Le fog jönni három gyűrű, ezek közül az első (amin az ezüst fül van), fog majd kelleni. A másik két gyűrű felesleges lesz.

A blokk hátulján, a szélén látsz három csavart. Ha ezeket kicsavarod, akkor az egész szétesik rekeszmechanikára és a zárszerkezetre, a zárszerkezetből pedig így ki tudod venni a központi zár lamelláit (a képen már eltávolítva):

Magát a zárszerkezetet nem fogjuk kioperálni, mert bizonyos részei kellenek a még szükséges csavaroknak, így egyszerűbb, ha az egészet bent hagyod (kivéve a zárlamellákat).


[X] hirdetés

Meg is vagyunk, jöhet az összeszerelés. A zárat a lamellák nélkül csavarozd össze a rekeszrésszel, majd a korábban félretett gyűrűt helyezd vissza, és a három csavarral rögzítsd. Arra figyelj, hogy a gyűrű hátulján van egy lyuk, ez illeszkedjen a rekeszlamellákat ténylegesen mozgató pöcökhöz (egyértelmű a helyzete), az oldalra kiálló rész pedig illeszkedjen az alatta levő pöcökbe:

Ezzel a pirossal is jelzett karral tudod majd állítani a rekeszt, és ha helyesen raktál össze mindent, akkor az optika elején a rekeszértéket jelző skála is forog a lamellákkal együtt:

Most az egész blokkra csavarozd vissza a korábban félretett szürke gyűrűt, amin a hiperfokális markerek is vannak.

Ha a kész blokkba becsavarod az első és hátsó lencséket, akkor máris van egy rekeszelhető objektíved, ami csak fókuszmechanikára vár.

A gyári gépből tehát három részed maradt: az optikai blokk a rekeszmechanikával, a fókuszmechanika és az őket összeillesztő gyűrű:

Itt már kipróbálhatod, hogy a végtelen - gyári közelpont - új közelpont állás hogyan néz ki:

Utóbbinál természetesen a mechanika kicsit “átláthatóvá” válik, hiszen a helikoid jobban kijön, mint tervezték, de ezzel nincs mit tenni, gondot nem okoz majd. Arra vigyázz, hogy ebben az állapotában, mivel a végpontokat szabályozó csavart még nem tettük a szerkezetbe, a fókuszmechanika a közelpont után kitekeredhet teljesen.

!

Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol valamilyen ma is használt bajonettre kell ültetnünk az optikánkat. Korábban már írtam, hogy a bázistávolság és a mechanikai kialakítás miatt SLR rendszerek bajonettjei nem jönnek szóba, így marad a Leica M. Spórolok neked egy csomó időt azzal, hogy végigpróbálgatva sokféle LM adaptert egy Leica M - Konica AR gyűrű bizonyult a legjobb befogadó félnek. (A cikk végén mutatok egy másik megoldást Leica M - Minolta MD adapterrel is, valamint egy Retina Reflexből épített teljesen más kialakítást, most azonban maradjunk az AR adapterre építésnél.)

Erről csavarozd le a Konica AR bajonettet, majd a bajonett alatt levő rögzítő mechanizmust és mindent mást is tegyél félre, a bajonett felületét pedig csiszold le igen precízen. Ezt fogod kapni:

Ha most erre felteszed a végtelenbe állított, összeszerelt fókuszmechanikát, benne az optikai blokkal, és felhelyezed egy további Leica adapter segítségével bármilyen mirrorless vázra az egészet, akkor már tudod tesztelni, hogy megvan-e a végtelened. A teljesen precíz beállítást később is tudod majd módosítani, annyit azonban feltétlenül ellenőrizz, hogy az optikai blokk elég közel tud-e kerülni a szenzorhoz, azaz a végtelenig fókuszálás lehetősége adott-e:

Szedd szét a korábban összerakott optikát, és a fókuszmechanikájáról csavard le a külső fókuszgyűrűt. A belső helikoidot bele tudod helyezni az AR bajonett belsejébe, mégpedig úgy, hogy az AR bajonett három kis benyúló fülének minimális csiszolása után patent beleillik. A tökéletes képsík beállításához a pirossal és a kékkel jelzett felületeknek teljesen síkban kell lenniük.

Ezt úgy tudod elérni, hogy fogsz egy 42-65mm step-up ringet, ami a 42mm-es középső részén hagyja kilógni a fókuszhelikoid magasabb, középső részét, és háttal ezen préseled össze a két fém alkatrészt.

Ha elég precíz vagy, ezek így is tartják egymást, de ebben nem lehet megbízni, mint időtálló illesztés. Ezért első körben a por- és fényvédelem miatt a jelzett hézagokat epoxival teljesen töltsd ki körben:

A helikoid eredeti csavarmeneteit használva kis csavarokkal, anyákkal és alátétekkel véglegesen az AR bajonetthez rögzítheted a fókuszmechanikát:

Most azonban azt fogod tapasztalni, hogy az AR bajonettbe süllyesztett és rögzített fókuszmechanikára nem lehet visszacsavarozni a fókuszgyűrűt, mert nem tud rá felfeküdni. A probléma megoldásához addig kell a fókuszgyűrű hátsó, korábban már csiszolt felületét ledolgoznod, amíg az nem illeszkedik a helikoidra és az AR bajonettre:

Ha ezzel készen vagy, maradt még két feladatunk. Ahhoz, hogy a fókuszmechanika ne tudjon a közelponton túlfordulni és szétcsavarodni, egy stop csavart kell betennünk, ami a korábban meghosszabbított járatban lesz majd. Ennek pozícióját a végtelen és a közelpont állása egyértelműen kiadja, utána már csak ki kell fúrnod a helyét, és becsavarni a csavart. Így fog kinézni a dolog végtelenben és közelponton:

A második feladat, hogy a rögzített fókuszmechanikánk hátulját matt feketével lefessük, hogy az ne okozzon később semmilyen becsillanást:

Ha minden megszáradt, akkor a fókuszmechanikába immár belerakhatjuk, és gyűrűjével rögzíthetjük az optikai blokkot. Ügyeljünk rá, hogy a fókuszmechanika végtelen állásában a végtelen jel oda essen, ahova kell.

Az egész darabot már csak vissza kell csavarnunk az LM - AR adapter aljára az eredeti négy csavarral, és készen is vagyunk!

Gépre helyezve tesztelhetjük a végtelen helyzetét. Ha az nem stimmel, mert mondjuk jelentősen túlmegy rajta, akkor a szerkezetet szétszerelve, a helikoid és a fókuszgyűrű kapcsolatát biztosító 4 csavart meglazítva állíthatunk a végtelen állásán.


[X] hirdetés

A Leica M bajonett könnyen tovább adaptálható minden mirrorless rendszerre. Bár a képen egy APS-C szenzoros Sony gépen látod a kész művet, az objektív természetesen fullframe.



Variációk

A teljesség kedvéért mutatok még neked két változatot az adapterből. Az első egy Kodak Retina Reflex gépből bontott mechanikára épül (ezt köszönöm Pap Gyulának). A Kodak a távmérős kivitelt idővel SLR megoldássá fejlesztette, ami önmagában is nagyon érdekes technikai út, ezekben a vázakban azonban a front blokk (rekesz, fókuszmechanika, zár, hátsó lencseblokk) kialakítása logikára azonos (a tükör ezek mögé került), így ebből a típusból is lehetséges adaptert építeni.

Ahogy láthatod, végül ez a kivitel is Leica M bajonettes lett, az áthidaláshoz azonban többféle alkatrészre és kicsit bonyolultabb megoldásokra volt szükség, így részletezni most nem fogom a dolgot. Ennél a verziónál ráadásul a közelpont is csak kisebb mértékben csökkenthető, mint a Retina III vázak mechanikáinál.

A második variáció ugyanúgy egy Retina III c vázból bontott mechanikára épül, mint a cikkben részletezett kivitel, ám itt kisebb hibahatárokkal dolgozva egy Leica M - Minolta SR adapterbe került beépítésre.

A végeredmény azonos a fent bemutatott AR adapteres változattal: teljes funkcionalitás, ami a végtelentől csökkentett közelpontig teszi lehetővé a fókuszálást, 2 - 22 között állítható rekeszértékekkel. Annyira beleszerettem a dologba, hogy összegyűjtöttem hozzá egy 2/50, 5.6/35 és 4/80 optikákból álló sort is.

Bűn lenne, ha nem beszélnék róluk kicsit, így hozok mindegyikkel pár tesztképet is. A fotók mindenhol az optikák legnagyobb rekesznyílásával készültek, A7III fullframe szenzoron.



Schneider-Kreuznach Retina-Xenon C 50mm f/2

A Schneider-Kreuznach Retina-Xenon C 50mm f/2 egy igen apró 50-essé teszi az adaptert, aminek nagyon szép, élettel teli, plasztikus és éles képe van. A rajzolat középen kiváló. A szélek felé sem rossz, de megnövekszik az aberrációk mértéke. Rekeszelve természetesen jelentősen javul. A bokeh a krémes és karakteres közötti skálán félúton van valahol: éles peremű karikákat nem ad.



Schneider-Kreuznach Retina-Curtar-Xenon C 35mm f/5.6

A Schneider-Kreuznach Retina-Curtar-Xenon C 35mm f/5.6 a szett egyik nagylátója (a másik egy 4/35-ös). Összességében ez nyújtja a leggyengébb teljesítményt a háromból: kevésbé kontrasztos, és a szélek felé ennek romlik leggyorsabban a képminősége. Rekeszelve sokat javul, de mivel 5.6 az induló érték, nem nagyon van már hova szűkíteni a blendenyílást. Nagyon jól néz ki az adapteren, de nem ez lesz a kedvenc 35-ös objektíved.



Schneider-Kreuznach Retina-Longar-Xenon C 80mm f/4

Mind közül a legérdekesebb számomra talán a Schneider-Kreuznach Retina-Longar-Xenon C 80mm f/4 objektív. Eleve egy külön feladat helyesen megjegyezni a nevét. Elismerem, hogy az f/4 nem egy nagy érték, de az biztos, hogy ennek az optikának a legszebb a rajza középen és a széleken is. Hatalmas belépő pupillája miatt ez néz ki a legjobban az adapteren, méretei ellenére pedig ugyanolyan könnyű, mint kisebb testvérei.

Gyújtótávolságából adódóan ezt érdemes volt elvinni egy portré körre is. A tesztképek egy GFX 50S II középformátumú vázon készültek, azonban croppoltak, így kb. a fullframet adják vissza.

A viszonylag kicsi és nem a legelőnyösebb helyen levő fókuszgyűrű miatt szokni kell a használatát, de az f/4-es induló érték miatt könnyű vele élességet találni.

A 80-as Schneider ráadásul nem is drága: 10-20.000 forint körüli áron lehet hozzájutni, így ha van már egy adaptered, kötelező darab.

És hogy ne csak a 80-asról ejtsünk szót GFX kapcsán: a Leica M bajonett miatt az adapter és az optikák Fuji GFX-re is felhelyezhetőek. A 36*24mm-esnél nagyobb szenzorból az 50mm kis vignettálással szinte mindent lefed, a 80mm sarkai már erősen vignettálnak (még viselhető), a 35mm azonban már nem csak a sarkokban, de a széleken sem fedi le a nagyobb szenzort.



Summa summarum

Ha szereted a barkácsolást, van türelmed és vannak eszközeid, érdemes belefognod egy Retina átalakításába. Hibás gépet már 30-40.000 forintért is kapsz (ehhez általában még egy 2/50-es obit is kapsz), ehhez jön még az LM-AR vagy LM-MD adapter költsége, ami kb. 6.000 forint, illetve a festék, ragasztó, csavarok, anyák, stb. Anyagköltségben így kb. 50.000 forintból meg is vagy, persze a rá fordított időt és energiát nem számítva.

Ha van egy Retina vázad vagy Retina objektívjeid, de nem akarsz az átalakítással bajlódni, keress a szerelőműhelyben, és kitalálunk valamit.

A fény és a Kodak legyenek veletek!

Mutasd meg másoknak is, hogy mit találtál:




Közösködünk?

Ha maradt még bármi kérdésed, vagy elmondanád véleményedet, várunk a Vintage Pubban és a blog facebook-oldalán.



Érdemes követni:


A cikkben szereplő adapterekhez számtalan ötletet és nagy segítséget nyújtott Pap Gyula, ezeket köszönöm neki. A kész anyag áttekintését és kritikáját köszönöm Benedek Lampertnek és Tóth Gábor Szabolcsnak. A kódolásban nyújtott segítséget köszönöm Pintér Zsoltnak.

BIO

A cikk szerzője 2011-ben kezdett fotózni. A mai napig abszolút amatőrnek vallja magát, aki sokkal inkább az alkotás öröméért, mint bármilyen javadalmazásért dolgozik. Végigjárta a digitálisok ranglétráját (350D, 20D, 50D, 5DMII, A7, A7II, A7III, GFX 50S II), de egyre többet játszik analógokkal is. Időközben rájött, hogy az optika sokkal fontosabb, mint a váz. Valamiért ösztönösen szereti a mirrorlesst és a minél egyszerűbb, de agyafúrtabb megoldásokat. Saját magára a "géptulajdonos" megjelölést szereti alkalmazni, ami jobban lefedi technikai részletek iránti rajongását. 2021-ben okleveles fotográfus lett, legyen ez akár jó, akár rossz dolog.

Manuális objektívekkel 2014 eleje óta foglalkozik, 2015-ben pedig összegyűjtötte és letesztelte a legtöbb elérhető árú 50mm-es optikát. Nem csak gyűjti, de szereti, javítja, és használja is objektívjeit, hiszen a vitrinben tartott felszerelésnek csak ára van, nem pedig értéke. Ha hívják, örömmel osztja meg tapasztalatait és élményeit személyesen is élő előadásokon vagy a vintage pub személyes találkozóin, ezen felül pedig szorgosan építi az online is elérhető tudásbázist.

A fotózásnak minden lépését fontosnak tartja, ezért a gondolat teremtő erejéről és az alkotás önmagára visszamutató értelméről és boldogságáról is sokat lehet hallani nála. Ha csatlakoznál hozzá, a vintage pubban általában megtalálod, a pult mellett rögtön jobbra. Tovább...

hispan's photoblog C 2011-2024 (eredeti megjelenés: 2023. február 20., utolsó módosítás: 2023. február 20.)